Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
«ST MEGYEI zJCívlap 1970. MÁJUS 23., SZOMBAT Riport — bárom év után Julika kilépett nagynéni egyszerű asszony. Ostobaságnak tartaná. Végül, vonakodva, megadja a címet. Ju- lika hazament a szülőkhöz. Nem dolgozott kilépése óta sehol ... — ennyit tud róla. Látom, többet is, csak mondani nem akarja. Olyanok a házak, mint szeszélyes kézzel szétdobált téglák. Itt kettő ragad egymáshoz, ott egy szál magában álldogál, amott meg fák közé búvik. A Dabasi-Szőlőkbe vezető út pocsék rossz. Mégis: ez a vékony fonál a világ köldökzsinórja. Ez a távozás lehetősége, a szabadulás ígérete. Vagy a visszajutás, visszafutás vékony, de meglelhető cérnaszála. Juliká- nak mindkettő. Élt a távozás lehetőségével, a szabadulás ígérete az „isten háta mögötti” ház helyébe álomvilágot varázsolt. S itt, ezen a pocsék rossz úton jutott, futott vissza. Ki elől? Az út gödrös, ráz. Julika nem Vette volna észre, hogy a másféle utak is ilyenek?' Három esztendeje írtam róla, azt kértem a váci finomfo- hóban, hogy ismertessenek ösz- sze néhány, nem hosszú ideje, de mégis jól dolgozó lánnyal, asszonnyal. Köztük volt Julika is. Szőke haj, kislányarc, s zavar, ahogy ez az élete első „nyilatkozatát” adó lányhoz illik, aki ráadásul tanyai körülmények között nevelkedett. A róla szóló három bekezdésben erről próbáltam valamit mondani: a Dabasi-Szőlőkből avá- gynénihez került kislány- iki a magánosán álló ház, a szélesen nyújtózó földek csöndjéből városba, s zúgó gépek erdejébe jutott. S aki nem ijedt meg, nem futott világgá, esténként nem sírdogált, hanem ... Gyorsan, ügyesen megtanulta, amit kellett, nem félt kapkodó kézzel táncot járni a pörgő csévék sorfala előtt, a gépoldalak mellett. Néhány hete, hogy a gyárban járva, eszembe jutott Julika. Biztos brigádvezető vagy legalábbis aktív brigádtag. Talán már kiváló dolgozó. Jutalmat többször kaphatott. Lehet, hogy férjhez ment... Hiába kerestem. Julika decemberben kilépett. Nem mondta meg, miért s hova megy. Elment. Kivette a könyvét. Fölmondás a dolgozó részéről — valahogy így hangzik a hivatalos formula. Egyetlen támpont: a váci nagynéni, ahol lakott. öreg ház, zöldre festett zsaluk. A nagynéni bizalmatlan. Szúrós pillantásokkal méreget, íz igazolványt is elkéri, hosz- Szasan forgatja. Az első, önszántából kiejtett mondata: — Csinált valami rosszat ez a gyerek? Mit feleljek? Kezdjem magyarázni, hogy az újságírók örök s gyógyíthatatlan betegsége az érdeklődés volt riportalanyaik sorsa, élete után? A Gyerekek igazítanak útba többször is, míg meglelem a házat. Léckerítés, itt-ott kuko- ricakóróval kifoltozva. Néhány cserépköcsög a lécek hegyén. Száradó ruhák. Kutya, de megkötve. A motorzajra nyílik az ajtó. Julika. Ahogy meglát — s én legalább annyira meglepődöm, mint ő — azonnal megismer. — Istenem, maga? I Ennyit mond a kapuban, ösz! szeesapja a kezét, és — sírni | kezd. Az első gondolat: miért is kellett idejönnöm? A második: mi baja lehet ennek a picit megtestesedett, de amúgy még mindig gyereklánynak? A harmadik: miként vigasztalhatnám meg? Ö kap észbe. Hüp- pögve, könnyeit mázolva tessékel befelé. Konyha, ahogy ezt ezerszer leírták, s mégis másként. Tűzhely, asztal, hokedlik, edények, virágmintás üvegű konyhaszekrény, falvédők ... Füles bögrék az üveglapok mögött, fényesre szido- lozott rézmozsár. Mindig óvakodtam attól, hogy elhiggyem: a tárgyak jellemeznek egy embert. Most sem hiszem el. Mégis. Ebben a konyhában, szemben az ezerszer leírtakkal, van valami más. A rendezettség erőltetettsége. Nem tudom folytatni a gondolatot, mert a konyhából nyíló szobában fölsír egy csecsemő. Ösztönösen kérdem: —Férjhez ment? Abban a pillanatban látom az arcán, hogy a lehető legrosszabbat kérdeztem. Julika csinált hetykeséggel vágja oda: — Megestem! Bemegy a szobába, a gyerekhez. Hol is kellene kezdeni? Ott, hogy igazából ez nem riporttéma, még csak újságba sem való? Valami rosszul sikerült egy ember életében. Naponta hány ezer ember mondhatja el ugyanezt! Tehát? Nem tudom. Csak sejtem, hogy az ember maga is összetört. Éppen a dacból, a hetykeségből. Visszajön, karján a pólyában búvó gyerek. Fiú. Április 17-én született. Apja — papír szerint — képzelt személy. Valójában? Julika tudja. Nem mondja senkinek. — Ötödik hónapban voltam, amikor kiléptem. Féltem, hogy Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Központ: Budapest V., Kálmán I. u. 13. Telefon: 112-842 FÉLFOGADÁS: MINDENNAP KIRENDELTSÉGEK: FÉLFOGADÁS: CEGLÉD mindennap VÁC mindennap NAGYKATA mindennap ÉRD mindennap * DUNAHARASZTI szerda, szombat GÖDÖLLŐ kedd, csütörtök GYAL mindennap SZENTENDRE szerda, szombat ,5fi _______________________ hirdetjük eladó ingatlanát DÍJMENTESEN adunk eladó ingatlancimeket. észreveszik. Szerettek engem ott. Jó volt. Nem akartam úgy eljönni. A szégyennel. — Szégyen? — Az. Azt mondta, van bizottság. Meg hogy nem gondolta ... Szünet. Hallgat. A földet nézi. A fekete-fehér mozaikkockákat. Látja-e, vagy egészen mást lát? — Mit nem gondolt? — Azt, hogy én ilyen hülye vagyok. — Nős férfi volt? — Ne kérdezze. Anyám, apám a lelkem kinyúzta már... a nővérem ... Sír. Hallgatok. Röstellem, de titokban örülök, hogy a szülők nincsenek itthon. Mindketten dolgoznak, a férfi a fővárosban, az asszony a szövetkezetben. Most ők tarjták Julikát. És később? Mi lesz? Nem merem megkérdezni. Mi történt? Semmi. Annyi- szórt történik, hogy már jelentőségét kutatni sem érdemes. Összetörik egy ember. Zsákutcába fut az élete, mert tapasztalatlan volt, mert felelőtlen, mert hinni mert egy másik embernek. Aki ígért, kért, s azután ... Azután már minden más. Vagy bárkinek joga van elrontani a — másik életét? Ügy, hogy önmagával nem is kell szembenéznie? Kérdezni tudok, felelni nem — gondolom kesernyésen. A kocsi körül három kölyök. Hátam mögött Julika, karján a csecsemővel. A kölykök bekéredzkednek, „csak egy pici útra”, majd visszagyalogolnak. Julika integet. Az egyik kölyök azt mondja: — Zabigyereke lett... Röhögnek. „Menjetek a...” — mondanám, s nyitnám a kocsiajtót. Azután nem mondok semmit. Mit tehetnek ők arról, hogy ezt mondják, hogy ezen röhögnek? Tükrök ők, s a foncsort a szülők kenik fel... A gyerekek kiszállnak, illedelmesen megköszönik az autózást, s állnak még, integetnek. Ahogy Julika. Csak ő bal kézzel integet. Mert a jobbjában ott hunyorgott a kék, felhőtlen égre egy pólyába zárt élet. Mészáros Ottó Szabad szombat Levelek Színészcsapat Cegléden „Szelidi túra" Az újságíró számára mindig örömet okoz, ha olvasói reagálnak írásaira, s még nagyobb öröm, ha az olvasók olyan kedves hangú levelekkel keresik fel, mint amilyenekkel ezen a héten tiszteltek meg. Örülök, hogy Friedmann László ceglédi és Karádi János nagykátai olvasónknak megnyerte tetszését a rovat új formája. Sajnos, Bendovits Mátyás szentendrei olvasónk kérését nem tudom teljesíteni, mert a rovat jellege és terjedelme nem engedi meg, hogy különféle kritikák is helyet kapjanak benne. Ezen a helyen hívom fel olvasóm figyelmét az avatott tollú kollégáim által írt s a lapunkban megjelenő színházi, film- és képző- művészeti kritikákra. Ügy gondolom, ma először két általános érdeklődésre számot tartó eseményre hívom fel olvasóim figyelmét, az egyik: vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Cegléden a Vasutas-labdarúgópályán tartják meg a budapesti SZÚR egyik edzőmérkőzését. A helybeli CVSE öregfiúk csapata mérkőzik a Színészválogatottal, amelyben helyet kapott Komlós, Aradsz- ky, Bujtor, Tahi-Tóth, Bicskey, Beszterczei, Hadics, Fülöp, Garas, Juhász, Járai, Kertész, Su- ka, Németh, Szerzsán, Szirtes, Papp és Zenthe. Mozielőadások: Monor: Vadászjelenetek Alsó-Bajoror- szágban és 451 fok Fahrenheit, Vecsés: Hajrá, magyarok, Nagykőrös: Az öreg ember és a gyerek, Gomba: A veréb is madár, Nyáregyháza: Katonák szoknyában, Úri: Ködös éjszaka, Cegléd: NN, a halál angyala, Gödöllő: Utazás a Nap túlsó félére, Szentendre: A valcerkirály, Abony: Célpont a híd. Tv-filmek: szombaton 10.15: Jókai: Sárgarózsa, 15.45: A pénzhamisítók, 18.20: „NeExpressz Verőcén Már újra pezsgő élet zajlik az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda verőcei táborában. Foto: Urbán vess!” dokumentumfilm. Vasárnap: 19.15: Tom Sawyer kalandjai, 20.20: Aranyborjú. Színdarab: A nagykőrösi Arany János Gimnázium színjátszó köre minden esztendőben színre lép valamilyen darabban. A hagyományt követve, az idén két egyfelvonásos Csehov-víg játékot tanultak be a diákok: A medvét és a Leánykérést. A két egyfelvo- násost az érdeklődők vasárnap este 8 órakor tekinthetik meg a gimnázium dísztermében. Rádió: vasárnap Kossuth: 17.15: Odüsszea III. rész. Zene: szombat Kossuth: 22.20: Táncoljunk! Petőfi adó: 18.59: Mozart: Figaró házassága. Tv: 18.00: Vezényel Herbert von Karajan, J. S. Bach: h-moll szvitje. Vasárnap: Kossuth: 19.30: Szécsi Pál táncdalestje, 21.19: Artur Rubinstein zongorázik: Chopin: b-moll szonáta. A megye művelődési házaiban pedig szombaton és vasárnap is mindenütt tánccal egybekötött ötórai teákat rendeznek. Kirándulások: „Szelidi túra”, az egynapos kirándulás útvonala Budapest—Ráckeve— Dömsöd—Solt—Dunapataj— Szelidi tó és vissza Budapestre. Az úton látható nevezetességeket képzett idegenvezető mutatja be. „Cseppkő-túra”, a kétnapos, túrán részt vevők: Gödöllőn, Aszódon, Gyöngyösön és Egeren át utaznak Lillafüredre, Miskolcra és Aggtelekre. A kirándulókat Miskolcon a kényelmes turistaszállókban helyezik el. Múzeumok: József Attilaemlékszoba (IX., Gát u. 3.). Látogatók sok értékes, összegyűjtött relikviában gyönyörködhetnek. Hadtörténeti Múzeum (Kezd: I. Tóth Árpád sétány 40.). A múzeum sok érdekes összeállítása közül felhívom a látogatók figyelmét a Magyar önkéntesek a spanyol nép szabadságharcában és a Fegyverrel a fasizmus ellen című összeállításokra. Befejezésül pedig egy érdekes megyei eseményről kell még beszámolnom, amikor is három járás — a váci, a szentendrei s a szobi — tűzrendészet! szervei vasárnap délelőtt 9 órakor nagy összevont tűz- oltóversényt rendeznek a Pokolszigeten. Karácsonyi István fáívti saival, aztán zöldkötényes kísérőjére mutatott: — Ismerkedjenek meg sen- hor Diasszal, a róla elnevezett Nagyáruház főnöke és teljes személyzete ő. Ez pedig Riva barátunk — intett az öreg felé. — Fuvarozási szakember és vállalkozó. Becenevén Doi- do, azaz a Bolond, de higgyjék el nekem, egyetlen dologtól eltekintve, nem bolondabb, mint bármelyikünk. (Folytatjuk.) nélkül. Kész véletlen, hogy még szabadlábon vagyok. Az asztalhoz lépett, kezet fogott a Cartagena volt utaket, pedig azok már jó ideje álldogáltak ott. Három férfi. Aki szólt, feltűnően magas és vékony, valóságos cérnaember. Szemüveges, cserzett arcú, meghatározhatatlan korú. Magas szárú fűzőscipőt viselt, sortnadrágot, rövid ujjú inget, vékony láncon ezüst kereszt lógott a nyakában. Beszéde művelt emberre vallott. Mellette idősebb, zömök férfi vakargatta a tarkóját. A lábán befűzetlen bakancs volt, szintén rövid nadrágot hordott, likacsos atlétatrikója bozontos, hájas mellkast takart, a pocakja elé mocskos zöld kötényt kötött. Harmadik társuk valamivel hátrább állt, közvetlenül a háncsfüggöny előtt. Alacsony, görbe lábú, csapott vállú öregember. — Padre Plombái! — kiáltott fel örömmel a Madame és lányaival együtt a szemüveges férfihez sietett. — A mi drága papunk! Már attól féltünk, hogy valami baja esett! Három napja nem mutatkozott már! — Ugyan — legyintett mosolyogva a cérnaember — rossz pénz nem vész el. És kérem, Madame, ne csapja be vendégeit. Tíz éve zártak ki a rendből, csak amolyan illegális hitbuzgalmi munkát folytatok, aranyásó vagyok, mint a többiek. Legfeljebb kevésbé szorgalmas, mindig csavargók. Tudniillik még zugfelcserke- déssel is foglalkozom, diploma Magyar? Sao Paulóban is sok magyar él! Hallod, Claudette, ez az őszhajú úr egy fa tetejéről bennünket látott meg, amikor kerékpároztunk a Halott-ösvényen! Színházi látcsővel?... Az milyen? Mi még soha nem voltunk színházban ... Nekünk odahaza van televíziónk! Az a Juanita kisasszony a szobámban, az is színházban lép fel?... És mondják csak... A kérdészuhatagnak Anna asszony vetett véget. Elővett egy szivart, leharapta a végét, rágyújtott, aztán erélyesen megkocogtatta boxernak is beillő gyűrűjével az asztal lapját. — Bocsánat, drága hölgyek, az érdeklődésük megható, de most már mi is szeretnénk tudni, hogy végtére is hol vagyunk? És hogyan juthatunk innen tovább? És hogyan üzenhetünk családunknak, sportbarátainknak, üzletfeleinknek, akik aggódva várnak ránk? Pillanatnyi csend támadt. — Bőm dia! — szólalt meg ekkor egy hang a bejárat felől. — Kérem, Madame, mutasson be bennünket a vendégeinek. Minden tekintet az ajtót helyettesítő háncsfüggöny irányába fordult, az asztalnál ülők közül eddig senki sem vette észre az újonnan jötte-
