Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
P E S J MEGYEI 'H Í R L XII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1970. MÁJUS 17., VASÁRNAP Vasárnapi mozaik Vandálok. Épül Gyomron a Táncsics Mihály utca, ennek mindenki örül, annak azonban nem, amit a napokban láttunk. Vandálok az út kellős közepén egy átereszgyűrűt betonlappal összetörtek. Elkezdi a két a próbasütést új kemence Naponta: 48 ezer sütemény - Új termék a zsemlecipó Az elmúlt év őszén kezdte meg a Pest megyei Tanács 2. számú Sütőipari Vállalata monori, Ady Endre úti üzemének bővítését. A munkálatokat az tette szükségessé, hogy a Liliom utcai és a Mátyás király utcai kis üzemek elavultak, nem feleltek meg az igényeknek. A vállalat részéről pedig éppen az a cél, hogy a lakosság növekvő igényeit, mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban egyaránt kielégíthesse. A két kis sütöde nem szűnik meg, kijavításuk után úgynevezett kiegészítő termelés folyik majd bennük. Elsősorban tartósított áruk, sósperec, stangli és zsemle- morzsa gyártására rendezkednek be, de ha szükséges, más termékeket is készítenek. Az Ady Endre úton megépített új üzemrész kapta azt a feladatot, hogy a két kis sütödétől a sütemények és az úgynevezett finom fehéráru gyártását átvegye. A két új kemence a jelenleg legkiválóbb olasz olaj égőfejjel van ellátva. Jobb lesz az áruk minősége és ugrásszerűen megnő a mennyiség is. Míg eddig a két kis sütöde naponta 32 ezer süteményt adott, addig az új üzem napi termelése 48 ezer darab. , A munkamenet szakaszosan gépesített. A kemencébe is szalag viszi a nyers tésztát, s a sütőlapátokra már csak a kiszedésnél van szükség. A modern sütödében ezentúl arra is lehetőség nyílik, miként azt Záng Imre műszaki vezető elmondotta, hogy egy új terméket, a kilós zsemlecipót gyártsanak, remélhetőleg a vásárlók legnagyobb örömére. Angyalos István igazgató elmondotta: itt jelenleg szakmunkáshiány nincs, a régi gárda mellett új betanított munkások várják a termelés kezdetét. Jelenleg szinte jobb a helyzet, mint a fővárosi kenyérgyárakban: a létszám 15-tel emelkedik. A modern üzemben könnyebb a munka, de nem lényegtelen az sem, hogy van korszerű öltöző, mosdó, zuhanyozó. Az építkezést a járási TÖVÁLL végezte. Az összköltség másfél millió forint volt, s ezen belül csupán a két kemence maga 520 ezer forintba került. Műszakilag pénteken adták át az új üzemet, s a próbasütések a jövő héten kezdődnek. TE HÓIN 'P VB-ÜLÉS LESZ Monoron, délután 2 órakor. Napirenden szerepel a vendéglátó vállalat tevékenysége, a lakosság szórakoztatottsági igényeinek kielégítése. ÜGYELETES ORVOS Gyomron: dr. Huszár Sarolta (egészségiház), Monoron, Gombán és Bényén: dr. Ra- dos Mária (Monor, Petőfi u.), Monori-erdőn, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Marjai Viktor (Nyáregyháza), Pilisen: dr. Pázmány Elemér, Üllőn: dr. Koncz Lajos. Vecsé- sen-s- - rt»n BiUUbqot Georg in a tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen az And- rássy-telepi. MŰSOR MOZIK Ecser: Zsiráf az ablakban. Gomba: Anna Karenina. Gyömrő: Két mamám és két papám van. H: Kémeik randevúja. Maglód: Maig- ret felügyelő csapdája. H: Isten hozta őrnagy úr. H: Maigret felügyelő csapdája. Moi*or: Flórián kapitány I—II. H: N. N. a halál angyala. Nyáregyháza: Fehér apácák titka. Péteri: Az idő ablakai. Pilis: ítélet. H: Az alvilág professzora. Tápiósáp: Sex és a hajadon. Tápiósüly: Krebsz az isten. Űri: őfelsége Herceg elvtárs. Üllő: A bűntény majdnem sikerült. H: Arc. Vasad: Szemüvegesek. Vecsés: Valcerkirály. Matiné: Lombhullás. H: Utazás a nap túlsó oldalára. Búcsú az iskolától Tóth Ambrus felvétele Holnap délelőtt ülést tart a Monori Járási Tanács Holnap, hétfő délelőtt 8 órai kezdettel ülést tart Monoron a járási tanács. Jelentés hangzik el a járás termelőszövetkezetei és az egyszerűbb társulások múlt évi gazdasági eredményeiről, az idei tervekről és a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységéről. Beszámolnak a múlt évi költségvetési és fejlesztési alap zárszámadásának eredményéről, jelentés hangzik el a járás kereskedelmi ellátottságáról, tájékoztató az április 26-i időközi tanácsválasztások lebonyolításáról és a választás eredményéről. A tanácsülés nyilvános, azon bárki részt vehet. Bővítik az ABC áruházat Pilisen. Hozzácsatolják a szomszédban levő presszó helyiségét, és a presszót egyelőre a műszaki bolt mellé telepítik. A tervek szerint később egy új cukrász termelőüzemet és vele együtt egy új presszót nyitnak. ★ Csatornáznak Vecsésen. Jelenleg a Somogyi-Bacsó utcában dolgozik a csatornafekte- tö gép. Hatmillió 339 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek tavaly a monori járás lakói. Fogadóóra Dr. Zimányi Gyula, a járási tanács vb-titkára holnap, május 18-án tartja fogadóóráit délelőtt 8-tól 12-ig a járási tanács épületében levő hivatali helyiségében. A lakosság felkeresheti a tanácsi szervek hatáskörébe tartozó ügyekben. Négyszeres szocialista brigád 300 ezer forint terven felül A hatalmas kazánok, tornyok és gépek tövében szinte élvész a műhely, ahol a Vecsé- si VIZÉP egyik legeredményesebb kollektívája dolgozik. A Rákóczi brigád már négyszer nyerte el a szocialista címet és ECSERI LAKODALMAS „...ÚGYIS TUDJA MÁR A VILÁG...“ Az eciieri lakodalmak, az igaziak, a régiek... Az öregek emlékezetében még élnek. — A Tabán utcában, a Kollár-porta előtt zene szól, a bezárt kapu előtt áll a lakodalmas nép. A napsugár játszva futkos a réztrombitákon. „Nyisd ki babám az ajtót, csendesen, mert meghallják a szomszédok.. — Megjelenik a szépséges menyasszony, a Teruska, akit a Szifkáék fiának, a Ferinek kér a vőfély. Nyílik a kapu, táncolva halad a lakodalmas nép, zeng a muzsika. „Úgyis tudja már a világ, hogy én téged szeretlek ...” Gudor Jánosné, Juliska néni, meg János bácsi idézik a múltat. A lakosság bejelentéseit vizsgálja a népi ellenérzés Bűzük a bőr Egy vecsési lakos bejelentette a járási népi ellenőrzési bizottságnak, hogy szoms :édja udvarán az egészségre i rtal- más, hatalmas bűzös rong y- és bőrkupacok tornyosodnak nap minit nap. A szoms :édja Ugyanis a rongyok és 1 őrök mosásával foglalkozik. A ron- gyoikat és bőröket egy l uda- pesti. lakos szállítja gépkocsijával a bejelentést tevő v ;csé- si lakos szomszédjához. A népi ellenőrök kimentek, s meggyőződtek a valósi gról. Megállapították, hogy a p< nasz jogos: a bűz a környéket elje- sen elárasztja. Az illeted :esek azóta elrendelték a rong rmo- sás beszüntetését. Ugyani kkor a járási NEB a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottsá i figyelmét felhívta: vizsgílják meg, van-e a budapesti I ulla- dékfelvásárlónak engedélye! Ivászat? férje rendszeresen italozik, s amikor részegen hazatér, mindennaposak a perpatvarok. A járási NEB-nél eddig ilyen bejelentést nem tettek, nem is illetékesek ilyen ügyben. A NEB elnöke ezért felkérte a monori üzem vezetőjét, hogy panaszosuk férjével beszéljen, próbálja rendbehozni dolgozója családi életét Engedély nélkül Vecsésről érkezett a következő bejelenés: a Zöld Mező Tsz eloxáló melléküzeme nagy mennyiségű szennyvizet ereszt a községi tóba. A bejelentést kivizsgálták, s megállapították: a Zöld Mező Tsz eloxáló melléküzemága vízjogi engedély nélkül engedi a tóba a szennyezett vizet. Igaz, hogy a szeméttelep is ott van a kőéiben, s az is igaz, hogy a ve- csési tanács még nem gondos- Egy monori asszony kééssel j kodott megfelelő helyről, aho- fordult a járási NEB-híz: a ; rá a hulladékot — és a tsz szennyvizét — el lehetne helyezni. A megfelelő intézkedésről a NEB jelentést kért az illetékesektől. Kocsma az iskola mellett Névtelen bejelentés érkezett a mendei asszonyoktól, melyben kérik, hogy akadályozza meg a NEB az általános iskola közvetlen szomszédságában egy újabb kocsma létesítését. Mendén ugyanis már öt vendéglő és egy cukrászda műkö- ’dik, s most közvetlen az iskola t mellett — vélik a mendei anyák — nincs szükség egy hetedikre. A járási NEB vezetője foglalkozott az üggyel, kint járt Mendén, kérte a községi tanács vezetőinek véleményét, tárgyalt az ügyben a járási tanács elnökével. Döntés még nem született az ügyben. (L o.) — A Murárék . Pankája . . . annyi kérője volt, hogy az egyik szűrit kitette, már jött a másik. De eljött az igazi is. Szép volt Panka, mint a rózsaszínű hajnal, égszínkék szoknyája úgy ringott, mint a Utániéira kongatott harang. Oda sorjáztak vasárnaponként a lányok a templomba, s a legények gyönyörűségére ott is állva maradtak, de úgy, hogy szoknyájuk tánca meg sem állt. Nem is maradtak pártában, vagyis hajadonnalc. Az ecseri lány fonatban viselte a haját, mellé egy szál nyíló jácint-, árvácska-, vagy rózsaszálat tűzött, ez díszítette „hajadon fejét, míg a legeslegszebb ékesség, a menyasszonyi koszorú rá nem került. „Az ecseri kertek alatt folyik a szerelem patak.. melyhez a réztrombiták hangja oly szépen simulva járta be az aprócska völgy ölén a falut. Szekrényzugok, ládák őrzik a nép művészetének sokszínű kincseit. Selyemszoknyák sokaságát, ők maguk, az ecseri asszonyok rakták aprócska ráncokba. A színes virágokkal hímzett pruszli- kok minden öltése egy-egy ecseri asszony rég elmúlt ifjúságát őrzi. A menyecskefejkötők ma- déracsipkéi már a bölcsők fölött kerekedtek pajkos virágokká. A menyasszonyi koszorúk mirtuszai, gyöngyei, rezgő ezüst szirmai, s a közéjük rejtett kéknefelejcsek — úgy mondják — a szerelmesek szíve dobbanását is visz- száadták. Az értette igazán, aki és akiért viselték: a szerelmes mátkapár. A mai fiatalok nagymamái. Mosoly szökik az emlékezés nyomán a nagymamák arcára, a nagyapák ősz bajusza alá is ... De értették a virágok nyelvét még a szülők is! Csak éppen az ő gyermekeik ne tudnák, hogy milyen szép, gazdag örökség maradt rájuk?! A régi ecseri lakodalmak az öregek emlékezetében még élnek. És élnek a színpadon, ismerik szerte az országban és úgyszólván az egész világon. És Ecseren? Annak már jó pár éve, , hogy a községben így esküdött valaki. A hagyományt őrző helyi tánccsoport is feloszlott. Már régen. A lányok férjhezmentek, a fiúk megnősültek. — Ha volna, mint régen volt, aki vezetne bennünket, szívesen felélesztenénk újra az ecseri tánccsoportot — mondják a fiatalok, a legfiatalabbak. Ha volna! Fekete Gizella Aranyos ötven év ötven év alatt volt sok öröm és nyilván bosszúság is. Endrődi József és felesége, Drabik Rozália életében. Az öröm azonban, a szép és emberi megnyilatkozás több volt. Erről vallanak gyermekeik is, írnokaik, akik eljöttek köszönteni az aranylakodalmát ülő idős házaspárt. Jóban, rosszban együtt — ezt vallották egész életükben és betartották becsülettel. További jó egészséget kívánt az ünnepeiteknek négy gyermeke, hat unokája és a vendégek. így — mint Kalocsai Ferenc brigádvezető kissé sajnálkozva mondja —, sajnos most már csak két évenként juthatnak előbbre. Négy kiváló dolgozója van 3 12 tagú, 1964-ben alakult brigádnak; a brigádvezető, Ma- zula István, Varga Jenő és Török Lajos. Szolgáltat még más érdekességet is ez a kollektíva. Például az elmúlt években náluk volt a legkisebb a fluktuáció, a cserélődés. Minden brigádtag érdeklődik valami iránt, van valamilyen külön elfoglaltsága. Krausz István például az NB Il-es labdarúgócsapat kapitánya, Boda Béla megy« válogatott kézilabdakapus, Varga Jenő üzemi KISZ-titkár és sorolhatnánk tovább. Az üzem 14 szocialista brid- ja közül ök tették a legjelentősebb anyagi felajánlást: mintegy 300 ezer forinttal teljesítik túl évi tervüket. Jó hírük van, mindig lehet rájuk számítani, ez az üzemi vezetés véleménye. Már nagyon várták a jő időt, s nemcsak a munka miatt, ami szép napos időben mégiscsak könnyebben, vidámabban megy. A hosszú tél után ismét több lehetőségük nyílik közös programokra. Elsőnek május végén közösen látogatnak ki a BNV-re, így szokták minden évben. Elégedett emberek, elégedettek a munkájukkal, a főnökeikkel, a munkahellyel. Legutóbb jutalmat kaptak, a brigádok versenyében pedig negyedikek lettek. A VIZÉP-nél folyó verseny színvonalát tekintve ez nagyon jó eredmény, de a Rákóczi brigád négyszeres szocialista brigád, s ők többre törnek. Szalontai Attila Nyertek Matthews ellen Jókedvű, vidám gyereksereg focizik Gyomron, a Fürdő utcában. Az egyik kis srác különösen ügyes, s mintha valahol már láttuk volna. — Hogy hívnak öcskös? — Szekeres Géza vagyok — mondja talpraesetten, s aztán, mint egy gyakorlott nyilatkozó, folytatja: — Nemrég nagy öröm ért, felvettek a Központi Sportiskolába, a labdarúgószakra. — Mondd el, hogyan történt? — A Népstadion edzőpályáján volt a felvételi vizsga. Futásban a második lettem, fekvőtámaszból pedig huszonötöt csináltam. Mindez remek, jó, gratulálunk, s már mennénk is, de utánunk szól: — A napokban volt nagy szenzáció a központi sportiskolásoknál, meglátogatott minket Stanley Matthews, a focista. Még a televízió is kinn volt. Én beszélgettem vele — mondja. Persze, talán azért volt olyan ismerős a kis Szekeres Géza, hisz a telesport adósat láttuk. — Nagyon örültem, hogy beszélhettem vele. Ö is beállt közénk játszani, az ellenfélhez, az én csapatom nyert 3:1- re. Én nagyon szeretem a focit, szeretnék egyszer jó focista lenni. Ha már itt tartunk, akkor még egy utolsó kérdést: — És a mexikói vb? — Igen, hát jó későn kezdődnek a mérkőzések, ezért az órát, majd mindig felhúzom ébresztőre, s a kezdés előtt öt perccel felkelek. Nézem, persze, hogy nézem a meccseket, nert a focit nagyon szeretem Hogy ki győz, azt majd meglátjuk. Gér József I