Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-15 / 112. szám

1979. MÁJUS 15., PÉNTEK r EST MEGYEI <cICírlap r - ■ ­AFESZ-szel a Dunakanyarban Itt is egy pavilon, ott is... — Nyolcvan láda sört kere­sek. Eltűnt — mondja Hegy­aljai Lászlóné, aki éppen a szentendrei járási tanács ke­reskedelmi csoportvezetőjét helyettesítette. — Elveszett? — Nem érkezett meg. Seho­vá. Megrendeltük, jelezték, hogy feladták, de nincs meg. Tájékozódó körúton vá­gjunk a Dunakanyarban, a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátós szemlélőiként. — De megtalálom és akkor jelzem a söriparnak ... A hatalmas „monopólium” a söripar bizony különbséget tesz partnerei között. — A monopóliumot élvező < iparvállalatok, sajnos, ritkán i tekintik megfelelő partnernek a szövetkezeti kereskedelmet — panaszolja Papp István, a Dunakanyar ÁFÉSZ kereske­delmi osztályvezetője —, tehát a sör és a cola beszerzése bi­zony nem leányálom. Az ÁFÉSZ-ek azonban, él­nek, néhol virulnak is, min­denesetre a Dunakanyar ellá­tása nélkülük „csúcsforgalmi ^dugóban” szenvedne. Itt is fel- ■ üti a fejét egy kis pavilon, kis­vendéglő, élelmiszerbolt, ott Konkurrencia Visegrád. A hajóállomásnál • a dunabogdányi ÁFÉSZ pecse­nyesütőt létesít Azt mondják, (hogy 6,80-ért adja majd a sült I kolbászt, mert a nyers kol- ibászhoz 3,80-ért hozzájut. Most 9 forintért eszem a sült kol- ibászt a Vár Étterem mellett a Kék Duna Szakszövetkezet tetszetős pavilonjában. A szak­szövetkezet ugyanis saját hús- tfeldolgozójában termeli a kol­bászt, s ez neki 5,60-ban van. Konkurrencia köt tehát ki a Duna partján. Tahitótfalu. A Vöröskőben — Dunakanyar ÁFÉSZ — ál­talában 15 forint a halászlé. A szigeti, híres Pokolban — Du­nakanyar Vendéglátó — álta­lában 21 forint. Konkurrencia tehát az 'ÁFÉSZ. Persze konkurrencia a drá­gább kolbász és a halászlé is, tmert jó. De aki olcsóbban akiar étkezni, az megteheti. Parcellázás Dunabogdány. A rév átkelő­hely felett emelkedő festői lej­tőket parcellázzák. Körülbe­lül 300 új házhelyet alakíta­nak ki. 300 házzal és 300 csa­láddal számíthat többre a rév­nél szomorkodó kis sárga élel­miszerüzlet, ahol éppen nem működött a hűtőszekrény, ment javították. Addig tejet, tejtermékeket és felvágottat nem is tarthatnak. Az ilyen Üzletet már régen kinőtte a környék, s akkor még most parcelláznak... A dunabogdá­nyi ÁFÉSZ-nak nincs pénze, hogy bővítsen, vagy új üzletet építsen. — Nincs fejlesztési alapjuk ;— tárja szét a kezét útitár­sam, Pesti István, a Szentend­rei Járási Tanács vb elnökhe­lyettese. — Javaslom a közsé­gi tanácsnak, hogy a fejlesz­téshez járuljon hozzá a hatal­mas parcellázás bevételeiből. Hiszen mit sem érnek az új házhelyek és a belőlük szár­mazó jövedelem, ha az ide te­lepülök ellátása megoldatlan. Specialitások ? Tahitótfalu. Keskeny, igény­telen, földes utcába fordulunk be, meg is kérdezem, hogy minek, hát mi van itt? Üti- társaim mosolyognak, kiszál­lunk, tessék, ez van: hangu­Ceglédi telephelyre AZONNALI BELÉPÉSSEL felveszünk gépkocsivezetőket Jelentkezés és részletes felvilágosítás az 1. sz. AKOV 11. sz. üzemegységének forgalmi osztályán, Cegléden, a Külső Körösi úton (a vásártér mellett). latos kis pinceborozó, rej­tett világítással, a régi pincék naturális egyszerűségével és a mai igények természetes ké­nyelmével — Pataksori boro- zo, Dunakanyar ÁFÉSZ. — Ki tudja azt, hogy ilyes­mi van errefelé? — Akik már egyszer itt vol­tak és véletlenül észrevet­ték. Táblát ugyanis nem te­hetünk ki az országúira, tiltja a KPM. Nem tudom mit csináljunk, majd . kitalálunk valamit, mert így ráfizetünk — panaszkodik Papp István. Finom sült keszeget eszünk és válogathatunk 20 féle bor­ban. Csak tábla nem lehet... Csak ne harapódzon el ná­lunk ez az új specialitás — inkább másféle specialitások kellenének, nehogy sokszor előforduljon az, ami a közel­múltban: a Szíriából érkező vendégcsoportnak franciás ételeket tálaltak a Vöröskő­ben, s mivel azokat ismer­ték, így azokat kérték. Per­sze. hogy a szírek ettek már jobban elkészített franciás ételeket is, de magyarosakat még nem — mert nem aján­lotta senki! Pedig milyen jót ehettek volna a Klimkó kocsmájában, ahol egy hét alatt még 250 kiló pacal sem elég, és naponta 10 kilóból főznek halászlét. Ételhordók­kal, lábasokkal is viszik Klimkó főztjét közeire és tá­volra. Igen, ez a specialitás. Különben a Klimkó is Duna­kanyar ÁFÉSZ. Idényjelleg Surány. A kisvendéglő tera­szát beüvegezték, mellette két új pavilonban mérnek majd italt és sütnek majd kolbászt és húst. Vasárna­ponként is kinyitják a két élelmiszerüzletet. — Nem tudunk lépést tar­tani a település fejlődésével — mondják mégis útitársaim. A települések nagy része — különösen a kisebbek és a nyaralóhely jellegűek — csak az ÁFÉSZ-ekben bízhat, mert idény jellegű üzleteket, pavi­lonokat, vendéglátó helyeket az állami kereskedelem nem szívesen létesít, nem kifize­tődő számára. Az ÁFÉSZ- eknek meg nincs fejlesztési alapjuk... Vállalkozókedv Dobogókő. A MÉK pavilon­ja elhanyagolt, nem üzemel, de a pilishegyvidéki ÁFÉSZ hajlandó átvenni! Tehát a szövetkezeti keres­kedelem hajlandó, vállalkozó­kedvű. Csak fél, hogy nem lesz söre — gondoljunk az „elveszett” 80 ládára és — nem lesz colája... — Magyar sör nem nagyon lesz, import inkább, s ez meg­javíthatja az ellátást, de to­vábbra is félünk, hogy a söripar packázik majd ve­lünk — fejtik ki útitár­saim. — Coca-colát nem kapunk, azt csak a főváros kap, de Pepsi-colát és Sztár-colát ígértek... — Ki kell fejlesztenünk sa­játos szövetkezeti vendéglá­tásunkat — mondja Papp István. — Például a Vöröskő ráfizetéses, tehát nem ilyen „mammutüzemeket” kell lé­tesítenünk, hanem idényjel­legűeket, kisebbeket és külön­legességeikkel vonzó speciá­lis helyeket... Bcrkovits György Iker jubileum. Ikervárott Az ország elsőként villamo­sított falujában — a Vas me­gyei Ikervárott — 75 évvel ez­előtt gyulladt ki a villanyfény. Ebben az esztendőben kezdte meg működését a faluban a Rábára épített első magyar ví­zi erőmű, amely még ma is 150 község egész évi villamos- energia-szükségletének meg felelő mennyiségű áramot ter­mel. PALÓC BABÁK Hatezer palócbaba készíté­sére adott megrendelést a Hungarocoop, a Nógrád me­gyei szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezetnek. A babákat ka- zári, rimóci, hollókői, őrhalmi, és a többi jellegzetes palóc vi­dék népviseletébe öltöztetik. A palócbabákat az Intertourist hozza majd forgalomba. Akikért kezeskedni lehet Most éppen azt vizsgálják: miért adunk ki mi, valameny- nyien, mint szülők, olyan feleslegesen nagy pénzeket díjmentesen tanított gyerme­keink iskoláztatására. Vagy más szóval: kell-c az a sokféle gyűjtés, ami jónéhány iskolá­ban folyik. Előzőleg azon godolkodtak: miért kor­szerűtlen az országban az ayagmozgatás, és hogyan le­hetne ezen segíteni. Még ko­rábban a javító-szolgáltató ipar hiányosságait mérlegel­ték, a vendéglátóipar problé­máival foglalkoztak — de so­rolni is sok volna, hányféle, az egész országot, szinte min­den emberi érintő kérdéssel bajlódtak. Negyvenezren vannak ők, felesküdt ellenségei a visz- szaéléseknek, a hibáknak, a mulasztásoknak, amelyek kés­leltetik a haladást, nehezítik Új üzemmel bővült a pilisi Ruházati Ktsz Emeletes „ciklámenek” a Lővéreken Az ország egyik legszebb üdülőtáboraiként nyilvántartott soproni kempingben az elmúlt évben negyvenezer felett volt a vendégéjszakák száma. A Doverekben lévő, ötszáz személyes kemping szállás­helyeit az idei nyárra már lefoglalták, így akadályokba ütközik a be nem jelentett vendégek elszállásolása. A soprani idegenforgalmi hiva­tal ezért újaibb faházakat ren­delt a Zala megyei egervári Faipari Ktsz-től, s azokat még a nyár előtt felállítják. A 10 darab háromágyas és az emeletes Ciklámen típusú faiházakban újabb nyolcvan vendégnek tudnak kényelem­mel ellátott szállást biztosíta­Rögtönzött divatbemutató az üzemben (Foto: Gábor) Másfél esztendővel ezelőtt nem várt látogatók érkeztek a pilisi Ruházati Ktsz-be. A Ma­gyar Nemzeti Bank ellenőrei. Látogatásuk célja, hogy meg­vonják a hitelt a ktsz-től. Oika: nem gazdaságos üzemük. Ma már a ktsz két vezetője: Szeretnék szántani Sugárzik az ég. Százezer aranyszikra hull a völgyre. Egy repülő bódultán keringő­zik; dalol, dúdol. Amott a karcsú visegrádi hegyek ka­paszkodnak a magasba, itt a Duna nyújtózik sárgán, ki akar lépni ágyából. Körös­körül apró füvek suttognak egymásnak, titkon igyekeznek zöldbe öltöztetni a mezőt. Most egy barna földcsík fut felém. Megállók az or­szágúton. Két derest noszo­gat a gazda: a földet forgat­ják. Ide érnek, megfordulnak, s visszanéznek. — Jó idő van — köszönök. — Ideje már — fogadja. Állunk az útszélen. Felet­tünk virágsátor: egy csene- vész cseresznyefa bontotta ki fehér szirmait, tavaszt kö­szönteni. A két szürke bólo­gatva füvet keres, mi szava­kat. Isszuk a fényt mindahá- nyan. — Meininger Ferenc, Kis­marosról — mondja. Piros ar­cú, jóbeszédű ember. — Mi­óta az apám meghalt — hat éve már, isten nyugosztalja —, egyedül vagyok a földdel. Nem sok, kilenc és fél hold. — Szövetkezet? — Nem megy az itt. Próbál­ták már, de dimbes-dombos, nem járja a gép. Mezőgazda- sági társulásban vagyunk, kö­zös az értékesítés. — A szántás érdekelne. ?! Nehéz-e? — Annak, aki nem szokta. — Mégis, mi a titka? — Ennek aztán semmi se’. Fogni kell az eke szarvát, s tartani. Nézze csak meg, né­zegesse! Csi, te deres, esi te! Könyvben a sorok nem le­hetnek szebbek. Ügy íródnak a barázdák, egyenes vonalban, egymáshoz simulva, mintha a rögök so­ha többé nem akarnák el­ereszteni egymást, ölelkeznek, henteregnek, pucér hassal a napra. — Próbálja meg, ha akar­ja, ne bánja. Félre fáról, odalépek, fél kezemmel elkapom. Egy ideig ketten szántunk egyszerre. Arrébb mozdul, s már ke­zemben ráng a föld minden terhe. Kijjebb-bejjebb, errtbb- arrébb. — Ne szorítsa, könnyen tartsa — bíztatgat. Poroszkálok, figyelmesen, minden rögre ügyelve. Ér­zem, két kezemmel az egész földet kormányozom. Ha akarnám, hajnal jönne esté­re. — Vigyázzon, itt vizes a föld. Gyenge lapály a Duna fe­lől, trágyázva. Sziszegve ha­sadnak ki a fényes hátú feke­te halmok. — Adja ide, most fordu­lunk. Egy rántással kikapja a va­sat a földből, s a lovak szót se várva fordulnak új baráz­dára. — Ez aztán a segítség — nevet a két asszony. A fele­ség, s az anya. Itt szöszmötöl- nek, tesznek-vesznek vala­mit. — Ilyenből sok az egy is — pironkodom. — Hány óra van, mondja már? — Kettő elmúlt — felelem. — ötre meglesz — szól a férfi, s belevág. Szól az ostor, a két deres iramodik. Meg­feszülnek mind a hárman. — Mi jön bele? — firtatom. — Répa, kukorica. Csi te, csi. Fent már könnyebb, baráz­dába állhatok. Pereg a föld, s mi hallgatunk. Szántóvető magában szól, h*i kedve van. Búcsúzkodunk az útszélen: — Nem segítek tovább, mert sose lesz kész. — Dehogyis nem — legyint egyet — nem kell ehhez tu­domány. Fordul balra, én meg jobb­ra — egyre távolodva. Hátra­nézve látom: rajtuk csillog minden napsugár. PaJádi József Hetsch Ferenc főkönyvelő és Bogár Miklós műszaki vezető nem szívesen emlékezik arra a napra. Érthető. A kellemetlen emlékeket jobb elfelejteni. Te­hetik, hiszen azóta szinte alap­vetően megváltozott itt min­den. A régi, korszerűtlen, el­hanyagolt üzemre egyszerűen nem lehet ráismerni. A válto­zás számokban is mérhető, bi­zonyltja a főkönyvelő. — 196S-ban százegy dolgozó alig több, mint nyolcmillió fo­rint termelési értéket produ­kált. Az évi nyereség pedig csupán hárcrmszázötvienhétezer forint volt. Tavaly viszont már tizenkélmilliós termelésű, ér­tékkel zártunk, pedig a létszá­munk kilencvenöt főre csök­kent. A nyereség másfél millió forint volt. A kérdés akaratlan: hogyan zárta az idei első negyedévet a ktsz? — 1969 első negyedévéhez viszonyítva kerek félmillió fo­rinttal nőtt a termelési érték. A nyereség is száztízezer fo­rinttal növekedett. — És a munkabérek? — 1968-ról 1969-re huszon­két százalékkal emelkedtek az átlagbérek. 1970 első negyed­évében pedig 1969 hasonló idő­szakához viszonyítva közel húsz százalékkal. — És a termelés? Erre már a gazdasági veze­tő válaszol: — Elsősorban férfi és női nadrágokat, szoknyákat, be­gombolható szivacsbélóseket és ujjas mellényeket gyártunk. Tavaly egy esztendő alatt kö­zel negyvenötezer darab ter­mékünk volt. Az idén az első negyedéiben már tizenhárom- ezer darabot gyártottunk. A pilisi Ruházati Ktsz teg­nap új üzemrésszel bővült. Az egyelőre húsz dolgozót foglal­koztató üzemben — valameny- nyi dolgozó saját nevelés! — a napokban kezdődött meg a termelőmunka. p. P­az országépítés nagy munká­ját, Ha nagyon őszintén aka­runk beszélni róluk, azt is meg kell mondani: nem mindenütt fogadják örömmel őket, sőt, még megértéssel sem. Van úgy. hogy okvetetlenkedésnek nézik közérdekű munkálkodásukat, még az is előfordul, hogy — ha valahol és valakinél jelen­tékeny hibát, rossz munkát, rosszhiszemű eljárást fedez­tek fel — a rajtakapott felelő­sök bosszút forralnak ellenük. Ok azonban — legalábbis dön­tően nagy töbltségük — nem várnak köszönetét és nem riadnak meg a fenyegetések­től. A törvény védi őket — mert ők védik a törvényt, ök n egy ven ezren: a népi ellenő­rök. Lenin egyik legutolsó mun­kájában, alig néhány hónap­pal halála előtt, foglalkozott a népi ellenőrzés rendszerének megteremtésével. Így írt ró­luk: „Az szükséges, hogy tár­sadalmi rendünk legjobbjai, mégpedig: először, az élenjáró munkások, másodszor, a való­ban felvilágosult elemek, akikért kezeskedni lehet, hogy nem hisznek a puszta szónak, és egyetlen szót sem ejtenek ki lelkiismeretűkkel ellentétben, ne riadjanak visz- sza attól sem, hogy bármilyen nehézséget beismerjenek, sem pedig attól, hogy minden esz­közzel harcoljanak a komo­lyan maguk elé tűzött oél el­éréséért”. Vannak a népi ellenőrök között magas képzettségű szakemberek, akik a maguk szakmájának bármelyik rész­területén teljes biztonsággal tudnak véleményt mondani, s ha ügy látják, hogy valami nem megy a rendjén — meg­teszik észrevételeiket. Más népi ellenőrök ugyan keve­sebb iskolai végzettséggel, de sok-sok élettapasztalattal és a köz érdekének épp olyan közvetlen szeretetévcl teszik ugyanezt. Amikor egy-egy nagyobb, országos érdekű vizsgálat folyik, szükség van az egyik és a másik fajta népi ellenőrök munkájára is: jól kiegészítik egymást. Csak egy példával élve a legutób­bi időkből: az anyagmozga­tás hiányosságairól a mun­kás népi ellenőrök a maguk műhelyében, üzemében gyűj­töttek tapasztalatokat, a köz­gazdászok, mérnökök a nagy összefüggéseket vizsgálták. Végül a vizsgálat olyan meg­állapításokra jutott, s olyan átfogó javaslatokkal zárult, amelyek alapján az egész nép­gazdaságra vonatkozó hatá­rozatokat hozott a Gazda­sági Bizottság. Az az állami gondozott gye­rek, aki anyagiakban mér­hető változást észlel saját sor­sának alakulásában — nem is sejti, hogy kinek köszön­heti ezt. Sőt, az a vendég sem, aki örömmel látja, hogy a megunt típusételek helyett választékot kínál az étterem. A szocialista demokrácia él­harcosai és valóraváltói is ők negyvenezren, hiszen szó szerint az történik: az alul­ról jövő kezdeményezések kapnak hangot rajtuk keresz­tül, s bürokratikus huza­vona nélkül meg is valósul­nak. A közérdek képviselői ők akkor is, ha egyik-má­sik munkahelyen kellemet­lennek találják kérdéseiket. Az elmúlt 13 év eredmé­nyei — hiszen az új típusú, szocialista népi ellenőrzés in­tézménye nálunk mindössze 1957 óta áll fenn — őket iga­zolták. Két éve született a törvény, amely egységes ke­retbe foglalja működésüket — kiterjeszti az életnek szin­te minden területére — és védelmet nyújt számukra ön­kényeskedések, méltatlan bosszú ellen. A népi ellen­őrök nagy többsége azóta végzi közérdekű társadalmi munkáját, amióta csak fenn­áll ez az intézmény, s van­nak, akik újabban kapcsolód­tak be a sokszor érdekes, máskor csak fáradságos, de mindig a közösséget szolgáló munkába. Várkonyi Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom