Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-09 / 82. szám

i 1970. Április 9., csütörtök PEST HEC \JCirlap Egy fogalom, két út (A cikk első részét lapunk előző számában közöltük.) A lakosság fogyasztási ki­adásait áttekintve, megállapít­hatjuk: a jövedelmek növeke­désének nagyobb részét az élelmiszerre kiadott többlet emészti fel mindaddig, míg az élelmiszerfogyasztás nem éri el az ún. telítettségi szintet. Ezt követően az élelmiszerfo­gyasztás mennyisége csak lassú mértékben emelkedik, annál inkább módosul összeté­tele, a biológiailag értékesebb, valamint az iparilag feldolgo­zott élelmiszerek túlsúlyba ke­rülésével. Telítettségi szint Az európai szocialista orszá­gok nagy többsége — közöttük hazánk — ma már elérte az élelmi szerfogyasztást tekintve a telítettségi szintet. Igaz, ezekben az országokban a jö­vedelmek egyszázalékos emel­kedése még mindig az élelmi­szerfogyasztás 0,6—0,8 százalé­kos növekedését vonja maga után, de az összes fogyasztási kiadásokon belül az élelmi­szerekre költött összeg relatíve már csökken. (Ennek törvény- szerű voltát igazolja, hogy az Egyesült Államokban 1950— 1955 között még 32,7 százalé­kot, 1960—1965 között már csak 26 százalékot képviselt az összes fogyasztási kiadáson belül az élelmiszer, Franciaor­szágban ugyanez idő alatt 47,8 százalékról 41-re csökkent stb.) Az élelmiszer azonban még ma is döntő tényezője a fogyasz­tási szerkezetnek. Hazánkban a munkás-alkalmazotti háztar­tások összes nettó kiadásainak 43,8 százalékát tették ki az élelmiszerek 1968-ban. Ugyan­ez a paraszti háztartások ese­tében 50,6 százalék. Ez a helyzet sürgetően veti fel az élelmiszer-termelés és feldolgozás fokozatos korsze­rűsítését. A tavaly lezajlott táplálkozástudományi konfe­rencián ennek jegyében kapott nagy hangsúlyt az élelmiszer- gazdaság megteremtése, s ezen belül a vertikális integráció kialakítása. Törvényszerűen. Hazánkban ugyanis — a kaló­riát tekintve — némi fölösle­ges túlfogyasztásról adhatunk számot, de ugyanakkor táplá­lékaink összetétele egészségte­len. A kelleténél nagyabb sze­repet játszanak benne a ce- reáliák és a zsír, s ugyanakkor a szükségesnél kisebbet az ál­lati feliérjék, valamint a zöld­ség és gyümölcs. A történelmi örökség a táp­lálkozási lehetőségeket és szo­kásokat tekintve is súlyos volt, fölszámolása tehát nem évek kérdése. Mégis, napjainkban gyorsabb, céltudatosabb fej­lesztésre, s főként a termelési szerkezet módosulására van szükség a mezőgazdaságban, hogy a korszerű termelés — korszerű fogyasztás kettős út- jának szilárd alapjai ezen a I gazdasági területen is létre­jöjjenek. Többet és jobbat ,1961—1965 között a nemzeti , jövedelem 25 százalékkal nőtt, j a lakosság fogyasztása ugyanez idő alatt 21 százalékkal emel­kedett. Egészséges párhuza­mosság tapasztalható tehát — s 1966—1970 között még in­kább erősödött ez a tendencia —, bár a fogyasztási szerke­zetben jelentős változások mentek végbe. 1952-ben mind­össze 5,6 milliárd forintot tett ki a vegyes iparcikkek for­galma, 1969-ben viszont 39.1 milliárdra rúgott mar! Míg 1960—1968 között a lakosság fogyasztása évente átlagosan 3.6 százalékkal emelkedett, ad­dig a tartós fogyasztási cikkek forgalma kilencszázalékos át­lagos évi növekedést ért el. (1969-ben tíz százalék volt.) Az ipar bőségszaruja a hatva­nas évek közepétől kezdve igencsak ontotta a termékeket. 1960-ban 60,3 ezer gáztűzhely, 1969-ben 154.2 ezer készült, villamos hűtőszekrényből 1960- ban 8,7 ezer, 1969-ben 213,9 ezer... ! A több korszakán azonban lassan túljutunk. Nem elég csak többet adni. jobb minő­ségre. a választék bővítésére is szükség van. Igaz, telített­nek aligha nevezhető — a tar­tós fogyasztási cikkeik eseté­ben — a piac, bár a fejlődés elismerésre méltó. Ezer Lakos­ra 1960-ban 45.2 mosógép ju­tott, 1968-ban 151.5. Hűtőszek­rényből 3.8, illetve 61 5, rádió­ból 222, illetve 245, televízió­ból 10.4, illetve 136.3, s még személygépkocsiból is 3.1-ről 16-ra emelkedett az arány. Napjainkban azonban, már észrevehető az új fogyasztói szokások és igények jelentke­zése. így például a mosógépek vásárlása csökkent, s csakis egy új, korszerű automata mosógép — erre, nemzetközi kooperációban, melyben az Ikladi Ipari Műszergyár is részt vesz, rövidesen sor kerül — forgalomba kerülése változ­tathat a helyzeten. Hasonlóan alakult a rádiók értékesítése is. Itt csak a hordozható ké­szülékek gyártása és eladása eredményezhetett változást, de ugyanakkor krónikusnak bi­zonyul a hiány korszerű, nagyteljesítményű asztali ké­szülékekből, egész egyszerűen azért, mert a hazai ipar — de a többi KGST-ország sem — nem fejlesztett ki ilyet, nem érzékelte a vásárlói igények ilyen irányú eltolódását. Közös érdekeltség A megye iparának többségét olyan üzemek alkotják, me­lyek közvetlenül fogyasztásra termelnek, melyek termékei a vevők széles körében ismer­tek. Vácott készült képcső működik televíziókészülékek százezreiben. a Mechanikai Művek olajkályhái forradal­IPARITANULÓNAK FELVESZÜNK általános iskolát végzett fiatalokat a következő szakmákba: épületlakatos, ács-állványozó, épületasztalos, fapadlózó- és műanyag­burkoló, központifűtés-szerelő, építőipari gépszerelő, épületburkoló (hideg): műkőkészítő, vasbetonszerelő (2 éves), vízszigetelő, bádogos, hőszigetelő, kőműves, üvegező. Akiknek vidéken állandó lakásuk van, azoknak tanulóotthoni elhelyezést nyújtunk. Jelentkezés személyesen vagy Írásban a PEST MEGYEK ÁLLAMÉ ÉPÍTŐIPARÉ VÁLLALA T:\AL Budapest XXI., (Csepel), Kiss János altábornagy u. 19-21. másították a vidéki háztartá­sokban a fűtést, a Május 1 Ruhagyár ceglédi gyáregysé­gében készült kabátokat tíz­ezrek viselik, a P©s,t megyei Faipari Vállalat bútorait örömmel vásárolják, s így to­vább. A gazdasági reform erőteljes kibontakozása gyorsan első helyre állította a piaci ítéletet: már napjainkban eladhatat­lannak bizonyulnak korsze­rűtlen, divatjamúlt árucikkek, s kapósnak, seep nyereséget hozónai't olyanok, melyek kor­szerűek, tetszetősek, a mo­dern igényekhez igazodnak. Az a termékfejlesztési — s természetesen: gyártásfejlesz­tési — munka, mely a leg­utóbbi két esztendőben a me­gye üzemeinek többségében megkezdődött, közös érdekelt­ség szolgálója. Azért is, mert a fogyasztás növekedése 'és összetételének változása ad alapot a termelés fejlesztésé­hez, a gyárak, vállalatok tevé­kenységének bővítéséhez, s azért is, mert minden termelő — fogyasztó is egyben. A két út így találkozik össze az egy fogalomnál, a korszerűbb ter­melés és fogyasztás az életkö­rülmények és az életvitel kor­szerűsödésében ölt végül is testet. Mészáros Ottó Elhunyt dr. Mohácsy Mátyás Április 6-án 90 éves korá­ban elhunyt dr. Mohácsy Má­tyás nyugalmazott egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudo­mányok doktora, vasdiplomás kertészmérnök, Kossuth-díjas, a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje és több más kitüntetés tulajdonosa, a Kertészeti Egyetem díszdoktora. Az elhunytat a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisz­térium és a Kertészeti Egye­tem saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézked­nek. ★ Mohácsy Mátyás diplomáját 1900-ban szerezte. A gyü­mölcstermesztéstan tudósa és tanárként a kertészet fejlesz­tését szolgálta. Csaknem 20 évig a kertészeti tanintézetben, a Kertészeti Akadémián, a Kertészeti és Szőlészeti Főis­kolán, mint igazgató és dékán működött, 1948—49-ben az Ag­rártudományi Egyetem rekto­ra volt. A modern nagyüzemi gyü­mölcstermesztést megalapozó és házikerti termesztést nép­szerűsítő irodalmi munkássá­gát haláláig folytatta. A DICSÉRET DIALEKTIKÁJA Egy lélektani intézet mun­katársai érdekes kísérletet vé­geztek. Azt akarták megálla­pítani, hogyan hatnak a dicsé­retek különböző fokozatai az emberi teljesítményre. A „kí­sérleti nyúl” szerepét ez eset­ben a diákok vállalták, az ap­ropó egy futóverseny, illetve egy kézilabda-mérkőzés volt. Miközben a diákok önfeledten átadták magukat a sportolás örömeinek, tanáraik különbö­ző — szabványosított — dicsé­rő megjegyzéseket kiáltottak be a pályára. Például ilyene­ket: „így tovább!”, vagy „már sokkal jobb!”. A résen levő pszichológusok viszont megál­lapították, hogy a teljesít- ményszint eközben nem csök­kent, tehát állandó volt. Növe­kedett viszont — rögtön és azonnal észrevehetően — mi­helyt szaporodtak az őszin­tébben hangzó dicséretek. Mi­helyt a pedagógusok ilyesmi­ket kiabáltak be: „nagyon jó”, sőt, „kitűnő”, sőt, „bravó”. Ha viszont változtattak a metódu­son, és a szemmelláthatólag görcsösen küzdő gyerekeket ilyesmikkel bíztatták: „fog ez menni”, „csak bátran tovább” —, teljesítményük ettől a pil­lanattól kezdve mélyen aláha- ny áttolt. Végigolvasva a távirati iro­da erről szóló kis tudósítását, eltűnődtem: tulajdonképpen semmi világrengető dolgot nem állapított meg ez a kí­sérlet, s lám, mégis milyen nagyszerű dolog, hogy ilyes­mire irányítja rá a figyelmet, amiről nap mint nap módsze­resen megfeledkezünk. Neve­zetesen arra, hogy a dicséret és az emberi teljesítmények között közvetlen, egyenes ará­nyú összefüggés van. És nem­csak, és nem is főképpen a sportban. Mondom, eltűnődtem, és rá­döbbentem arra is, hogy vol­taképpen mennyire kevéssé élünk még a dicséretben rejlő nemes és többnyire úgyszólván kiaknázatlanul maradó hatal­mas lehetőségekkel! Magyarán mondva: hogy mennyire nem dicsérünk. Hogy mennyire fu­karul osztogatjuk az elisme­rést, a jó szót az embereknek, az arra érdem eseknek. Vajon mi lehet ennek az oka? Eredetét illetően, gondo­lom. kétféle tényező jöhet szá­mításba: egy objektív és egy szubjektív. Az objektívnek ha­mar a végére járhatunk. Azt szoktuk mondogatni, hogy nem érünk rá, hogy erre nincs idő, hogy a munkahely nem lelki klinika, hogy a dolgozók dolga, kötelessége az. hogy dolgozzanak. Tehát csupa igaz dolgot hangoztatunk, ám csak addig igazak, ameddig nem mennek az emberrel való tö­rődés rovására. De lépjünk csak tovább: a szubjektív eredők. Hát igen: nem szíve­sen dicsérünk. Sokszor sava­nyúan fogadjuk a munkatár­saink által elért eredménye­ket. Olykor azért, mert nem illik bele a dicséretre érdemes­ről korábban kialakított képbe, avagy azért, mert sa­ját leértékelésünknek érez­nénk az elismerő szavakat. Akadnak olyanok is, akik ki­fejezetten féltékenységből hallgatnak: attól tartanak, hogy dicséretükkel túlságosan ráirányítják a megdicséri munkájára a figyelmet, ami aztán az ő pozíciójukra üthet vissza, úgy, hogy az illető ver­senytársuk, sőt, esetleg velély- társuk lesz. Persze, azért nem kell kife­jezetten mindjárt a legrosz- szabb lehetőségekre gyana­kodni... Többnyire azért nem dicsérünk, mert napi Iótás-fu- tásunk közben egyszerűen el­feledkezünk arról, hogy dicsé­ret is van a világon. Tehát: hanyagságból. Valljuk be őszintén, ez a tényleges hely­zet. Az éremnek azonban — köz­tudottan — két oldala van. S ez esetben nem szóltunk még a másik oldaláról — tehát azokról, akik várják a dicsére­tet. Akik úgy áhítoznak egy elismerő jó szóért, mint az éhes ember a falat kenyérért. S ha nem kapják meg, ha so­rozatosan elmarad a dicséret, akkor megkeseredik az embe­rek szájaíze, ambieójuk, lelke­sedésük lelohad. Egy kórház igazgató-főorvo­sával beszélgettem az egész­ségügyi miniszter látogatását követő percekben. — Minek ez a nagy felhajtás?! — zsörtö­lődtem. — Hidd el, heteken át erre készült az egész kórház: jön a miniszter. Itt mindenki éjt nappallá téve dolgozott. Hát nem láttad, milyen boldo­gok voltak a takarítónők, ami­kor megjegyezte: szép tiszta a folyosó!? ... Hidd el, óriási ne­velő, ösztönző ereje van en­nek ... Végiggondolva a véglggon- dolandókat: mélységesen iga­zat kell adnom neki, és mind­azoknak, akik tisztában van­nak a dicséret nagy erkölcsi mozgósító erejével. Hiszen az. ember gondolkodó, önérzetes, öntudatos lény, aki akkor ta­lálja igazán helyét a világban, ha céllal, értelemmel felruhá­zott feladatok megvalósítója lehet, ha újból és újból érzi. hogy munkája fontos, szüksé­ges. S az ember ráadásul nem gép, akibe betápláljuk a ten­nivalókat — annyiban viszont hasonlít a gépre, hogy a gon­dolkodó, cselekvő embert is „olajozni” kell. Az olajozás ez esetben egyenlő a mértékkel és őszintén adagolt dicséretek­kel. Persze, dicsérni csak az tnd. aki szereti, tiszteli, becsüli embertársait, és képes meg­ítélni tevékenységük valódi ér­tékét. Ráadásul a dolog köl­csönös. Hiszen én magam is csak akkor számíthatok elis­merésre, ha megbecsülöm munkatársaim tevékenységét... — és így tovább. A dicséret dialektikája — ezt választottuk címnek. Igen. dialektika, hiszen az árnyalt megítélés csakúgy beletarto­zik c kategóriába, mint az em­berrel való törődés, a helyes bánásmód kialakítása és a várható kedvező következmé­nyek tárgyilagos számbavéte­le. A dicséret többnyire fejlesz­ti az embert, új eredmények elérésére ösztönzi. A küzdő, a többre törekvő jellemvonást erősíti tehát benne, amellett javítja kedvét, harmonika- sabbá teszi viszonyát a világ­gal, embertársaival. Ennek el­érése minden fáradságot megér. Papp Zoltán E gy éjszakára emlékezem, melyei épp negyedszázada múlt, pincében töltöt­tem. A leláncolt szavak azokban a napokban keltek föl bennünk és in­dultak a fényre. Szovjet katonákkal telt meg a pince, röviden időztek itt, pihen­tek, váltották egymást. Néhány araszra tőlünk tankok csaptak össze, sistergett a levegő, tombolt a harc. Katonaság és háznép vegyest feküdt a ve- rejtékszagú matracokon, horkolt és köhögött, sóhajtott és álmodott. Mellém egy fiatal katona került, bizonyos Anatol Ivanovics, akivel lefekvés előtt szót váltottunk. Huszon­két éves volt, orvosnak készült, négy éve har­colt. A kedvemért nagy igyekezettel törte ke­rékbe a német szót. Kémiáról beszélt a sűrű homályban és irodalomról, az életükről és a háborúról. Az öregebb, vöröshajú kolhozista, meg a többiek a rideg fal tövén ültek, fegy­verhez támasztott karokkal, köddel és csa­tákkal a ruházatukon. Tekintetük éppen csak megérintett j bennünket, aztán eleresztett. Miért filozofálgattunk a harc értelméről? Furcsa, de így volt; megírtam akkoriban. Sok minden másképpen történik, mint ahogy elképzelnénk. Egy személyes kérdés után ta­láltunk a kerékvágásba: „Az előbb azt mond­tad Anatol, hogy nem vagy hős? Mért mond­tad?” — Szőke haja kicsurrant a megbillent sapka alól. Hamiskásan hunyorgott. — „Mert amikor Pjotr elesett mellettem, a barátom, és felnyaláboltam és a sötétedő dombhátra cipeltem, féltem. Micsoda fiú volt! Ha ismer­ted volna ... Két nap gúggoltam vele egy afcnatölcsérben, körülzárva, akkor nem fél­tem. mert mellettem kapkodta a levegőt, és kimásztunk. De most... Az ég csupa vilá­gosság volt a sok rakétától és Pjotr nem mozdult. Hogy gyűlöltem azt a fényt! Hajnal­ban aztán megszólaltak a katjusák és men­tünk újra előre, Pjotr helyett is, csak előre!” — „Sok barátod hagyott így el?” — Pjotrt szerettem leginkább, akár a testvéremet. Az anyja is minden lapon írt nekem, mintha én is a fia volnék... Ez itt történt Magyaror­szágon, a Tisza mellett. És egy napon, ha győzünk és vége lesz, találkozunk és még majd beszélek róla. Hit áradt a nyúrga fiúból, mintha belém olvadt volna, fölállna és kiegyenesedne ben­nem: olyan erőre kapatott. Szavai kigyullad­tak és sokáig hamvadoztak a sötétben. Ke­vés ember mutatta meg nekem magát olyan nehezen, mint ő és keveset ismertem olyan teljesen, mint Anatol Ivanovicsot. Azt mond­hatnám: a szájunk mozgott és a szemünk be­szélt. Később észrevettem, hogy szeretné, ha Anatol Ivanovics EMLÉK nem zavarná pihenésemet és olyan keszeg- kesfcehyre húzta magát, amilyenre csak tud­ta. Szerencsére hamar elaludt, miután bakan­csai alól gondosan kihúzta a takarót, nehogy bemocskolja. Régóta tudom, hogy ez a mű­velet nem tartozik a katonák nemzetközi il­lemkódexébe, annál kedvesebbé varázsolta előttem Anatolt. Azon az éjszakán virrasztot- tam. Óvatosan kémleltem az alvók körül, akár az a kapitány, aki fáradt, székeken alvó katonáit vigvázta és időnként megtámasztotta lecsukló fejüket. Hajnalban némi motoszkálás támadt. Ana­tolt és társait bevetették. Soha életemben nem láttam férfit olyan körülményesen fel­kelni; láthatóan azon iparkodott, hogy fel ne ébresszen. Perceken belül indulnia kellett. Miközben lekászálódott a fekhelyről, oldalt fordult és visszanézett reánk, alvóikra. Vala­mit mormolt, amit nem értettem, aminek hangsúlya a búcsúé volt, azután eltűnt az aj­tóban. Mikor ez történt, hiányt éreztem, egy ember hiányát, aki a lelkemhez préselőd öt l, mint a virág valamely idegenbetűs könyvbe. Azóta észrevétlen barátommá formálódott, gyakran gondolok rá, váratlanul megjelenik, int és számon kór. Utolsó mondatai vissza- visszahajolnak hozzám: „Talán nem lehetek orvos. Én nem, én... De a többiek, akik mö­göttem vannak és a helyembe jönnek, meg a tieitek... ök igen! Akiknek megadatott, ök majd helyettem is gyógyítanak... És Pjotrt ne felejtsd el, azért mondtam el.” Hallgattunk. A pislogó gyertyaláng fényé­ben megcsillant gyermeki, meleg tekintete. A tömpe ceruzával felírtuk egymás címét és ígértük, hogy üzenünk. Sok idő telt azóta és Anatol nem jelentkezett. Hol van a hős, aki tagadni próbálta hősiességét? ígéretemhez hí­ven én újra szólítom őt a távolból, Dnyepropet- rovszkba üzenek. Mikor elváltunk, egyformán sötétek voltak a nappalok és az éjszakák. Azóta mifelénk egyre világosodik és tudom, hogy holnap és azon túl mindennap világo­sabb lesz. Hiszek abban, hogy Anatolnak kö­ze van ehhez a fényhez, mely a Nagy Októ­beri Forradalomkor gyulladt ki és azóta fel- tartózhatatlanul terjed. hogy végül elöntse az egész világot. Hiszek Anatol Ivanovicsban, a katonában, emberben és a többiekben, akik meghareolták nekünk a világosságot. Szolnoki András i I Huszonötezer mázsás szőlő- [ feldolgozó építéséhez kezdtek a napokban az Állami Pince- i gazdaság nagykátai üzemében. A jelenlegi hordóraktárt át­alakítják s az idei szüretkor már nemcsak bort vásárolnak, Iranern fel is dolgozzák a tsz- ek és az egyéni gazdák szőlő­termését. Hamarosan rá sem lehet ismerni a környékre: a raktár előtt két 80—100 má­zsás gyűjtőmedence épül, s ezek között zúzó dolgozik majd. Szippantórendszerrel vi­szik tovább a henger alakú présekbe a szőlőt, ahol négy­öt óra alatt must lesz belőle. I A mustgyűjtő aknából egyelő­re gumicsövön jut el a nedű a pincékbe, a későbbiekben ve­zetéket építenek. A prések­hez szalagrendszier tartozik, ezen „távozik” a törköly a fel­dolgozóból. Az idén két gépsor dolgozik, de ha szükség lesz rá. beállítanak még egyet. ötmillió forintot költenek az építkezésre. A feldolgozó mellett egy palackos árulera- katot is létesítenek, s innen látják el a környéket borral. A raktár három vagon árut fogad majd be, 15—20 fajta bor áll a vásárlók rendelkezé­séra. Szőlőfeldolgozó épül Nagykátán

Next

/
Oldalképek
Tartalom