Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-03 / 78. szám

-A PESTBE G-Y El HÍRLAP ‘ »CÜiLON A D/^SA XIV. ÉVFOLYAM, 78. SZÄM 1970. ÁPRILIS 3., PÉN1V.K Ma bolgár vendégek és staféta városunkban A fellobogózott főtéren 8 óra 15 perckor befut Kecske­métről a felszabadulási béke­staféta. A stafétát hozó fiata­lokat Tóth Imre, a városi út­törőtitkár köszönti. A köszön­tők soraiban ott lesznek az út­törőcsapatok és a KlSZ-alap- szervezetek képviselői. A kö­szöntés, valamint a fogadás befejezte után szalagot köt­nek a város fiataljai a sta­féta kopjafájára. HOLNAP.­10 órakor ünnepi nagygyűlés Április 4-én, hazánk felsza­badulásának negyedszázados jubileumán délelőtt fél 10 óra­kor a konzervgyár fúvószene­karának térzenéjével kezdő­dik az ünnepség. Háromnegyed tízkor elfoglalják helyüket a felszabadulási emlékműnél a díszőrség tagjai, majd tíz óra­kor a város politikai és gazda­sági vezetői, valamint a vete­ránok foglalnak helyet az autóbusz-megálló előtt felépí­tett dísztribünön. Az ünnepi nagygyűlés a ma­gyar és a sízovjet himnuszok elhangzásával kezdődik, amit szavalat követ. Ezután Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára mond megnyitót, az ünnepi beszédet Szűcs Zoltán, a városi tanács vb-elnöke tart­ja. A dísztribün előtt sorakoz­nak azok a fiatalok, akik a KISZ városi bizottságainak jászla ja előtt teszik le ünnepé­lyes fogadalmukat Káló József KISZ vb-titkárának jelentése után. A fogad alomtótel után kerül sor a kormánykitüntetések és a felszabadulási jubileumi em­lékérmek kiosztására, majd megkoszorúzzák a felszabadu­lási emlékművet. Az ünnepség az Internacio- nálé hangjai mellett ér véget. Az ünnepség befejezése után az MSZMP városi bizottsága és a városi tanács végrehajtó bizottsága fogadást ad a műve­lődési otthon ifjúsági klubhe­lyiségében azoknak, akik a fel- szabadulást követő 25 eszten­dőben eredményes munkájuk­kal elősegítették a város fejlő­dését. Az ünnepséget rossz idő ese­tén a művelődési otthonban Uurtjálc meg. Fél 9 órakor tovább indul­nak a stafétások Ceglédre. Délelőtt 10 órakor érkezik városunkba az a héttagú bolgár pártküldöttség, amelyet Gorján Kotev, a Szófia me­gyei pártbizottság titkára ve­zet. A küldöttség tagjai: Kiril Alekszijev, a Szófia megyei népfront elnökhelyettese, Georgi Sesztov, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Anna Mladenova, a KISZ me­gyei bizottságának titkára. Vladimir Kirilov, az ihtimai termelőszövetkezet elnöke, Mi­kola Talev, a dragomániai ál­lami gazdaság igazgatója. Peter Szpaszov, a verilai álla­mi vegyikombinát igazgatója. A vendégek között üdvözöl­hetjük Viktor Pcselarovot, a Pest megyei Hírlap testvér­lapjának a Szofiszka Pravdá­nak főszerkesztőjét is. A vendégeket elkíséri Jám­bor Miklós, a Pest megyei pártbizottság titkára. A vendégek délelőtt a váro­si pártbizottság székházában a város vezetőivel kicserélik pártközi tapasztalataikat, majd megtekintik a konzerv­gyárat és ebéd után a Szabad­ság Termelőszövetkezet „fó­liavárosát” tekintik meg. Mentesítő vonatok 1970. április 3-án (pénteken), személyvonat indul 0 óra 56 Nyitva reggel 5 órától Megnyílt az Arany János Tsz tejboitja A múlt hét végén a Kossuth Lajos utca elején megnyílt az Arany János Termelőszövetke­zet tejholtja. A pompásan kicsempézett, modem hűtőszekrényekkel el­látott; tiszta bolt a város egyik legkorszerűbb kis üzlete lett, ahol naponta reggel 5 órától 10 óráig és délután fél 2 órától fél 5 óráig árusítják a tejet. A tej mellett, mindenféle tejter­mék, kenyér, péksütemény, tészta, kávé, cukorka, szörp és konzervfélék is kaphatók a boltban. Kiss Ferenc megbízott ter­melőszövetkezeti elnök beje­lentette, a termelőszövetkezet a Tormásban és a Ceglédi úton is szándékozik ilyen tejboltot nyitni. Vállalják a permetezést Az ÁFÉSZ felvásárlási osz­tálya a gyümölcsös- és zárt- kerttulajdonosok gyümölcs­fáinak esetenkénti és egész évi permetezését vállalja. Az igényeket a felvásárlási osz­tály Mentovich utcai irodájá­ban kell bejelenteni. perckor Szegedre, gyorsvonat 7 óra 18 perckor Budapest Nyu­gati pályaudvarra, ugyancsak személyvonat 14 óra 10 perc­kor Hódmezővásárhelyre, 14 óra 54 perckor Szegedre, gyors­vonat 15 óra 42 perckor Buda­pestre és 19 óra 04 perekor Szegedre. Április 5-én (vasárnap), sze­mélyvonat indul 17 óra 13 perckor Budapest Nyugati pá­lyaudvarra, gyorsvonat 19 óra 04 perckor Szegedre, szesmély- vonat 19 óra 48 perckor Buda­pest Nyugati pályaudvarra. Április 6-án (hétfőn), sze­mélyvonat indul 0 óra 56 perc­kor Szegedre, 0 óra 58 perc­kor Budapest Nyugati pálya­udvarra, gyorsvonat 7 óra 18 perckor Budapest Nyugati pá­lyaudvarra. A MÁV felhívja az utazókö­zönség figyelmét, hogy a vár­ható nagy utasforgalom miatt menetjegyeiket elővételben váltsák meg. Az utazás meg­kezdése előtt vegyék igénybe a MÁV információszolgálatát 5-ös telefonon. Hogyan gazdálkodtak az elmúlt évben? Jól bántak az állami segítséggel a Petőfi Tsz-ben A városi tanács végrehajtó bizottsága, múlt heti ülésén foglalkozott városunk hat kö­zös gazdasága helyzetének 1969. évi alakulásával. A nagykőrösi termelőszövet­kezetek 22 ezer 411 holdon gazdálkodnak. Az elmúlt év­ben az Arany János Termelő- szövetkezet 3 millió 528 ezer, a Dózsa 8 millió 326 ezer, a Hu­nyadi 5 millió 843 ezer, a Rá­kóczi 5 millió 282 ezer, a Pető­fi 11 millió 235 ezer, és a Sza­badság 15 millió 121 ezer fo­rint bruttó jövedelmet ért el. Négy termelőszövetkezetnél mutatkozik javulás, de a Dózsa és .a Rákóczi termelőszövetke­zeteknél problémák merülnek fel és visszaesés következett be. A hat körösi termelőszö­vetkezetnek 3 ezer 180 tag­ja és 404 alkalmazott ja van. A múlt évi 49 millió 335 ezer forint bruttó jövedelemből 39 millió 668 ezer forint részese­dést fizettek, amiből egy tag­ra 13 ezer 041 forint, az alkal­mazottakra pedig 17 ezer 375 forint átlagjövedelem esik. A bizottság alaposan meg­tárgyalta a terme lő»zövetkeze­tek helyzetének alakulását. Megállapította, hogy főleg a Szabadság és a Petőfi termelő­szövetkezetben állt elő jelentős termelési értékemelkedés. A Petőfi Termelőszövetkezet a részére nyújtott állami segít­séggel szépen megerősödött. Az állattenyésztés terén vala­mennyi termelőszövetkezetben némi visszaesés következett be, az elmúlt eléggé aszályos esz­tendőben jelentkezett takar- mányhiány következtében. A nyereségcsökíkemés foly­tán, a Dózsa Termelőszövetke­Ki tüntetések és oklevelek A felszabadulási jubileum alkalmából Tóth Imre vá­rosi úttörötitkár KISZ arany­koszorús kitüntetést kapott. Tegnap délelőtt adták át a KISZ Központi Bizottságának dicsérő okleveleit a városi KISZ-bizottságon. Molnár Ferenc és Gregor József ta­nárok, Karai Ambrus, a 21- es AKÖV, Gulyás Sándor, az ÁFÉSZ és Marton István, a DÁV KISZ-titkára kapott ok­levelet eddig végzett mun­kájuk elismeréséül. Dabizs Zoltán tanár 29 esztendős úttörőmunkájáért kapott emlékérmet. Az átadási ünnepségen még tizenegy ifjúsági vezetőt ju­talmaztak meg különböző ajándéktárgyakkal. A kitüntetéseket és jutal­makat Káló József, a vá­rosi KISZ-bxzottság titkára nyújtotta át. Még a tanévkezdet után meghirdette a városi tanács művelődési osztálya a jubileu­mi képzőművészeti és irodal­mi pályázatot a város úttörői­nek. A pályázatra szép szám­mal érkeztek be „művek” — s több közülük valóban na­gyon szép és értékes. Különö­sen a képzőművészeti pályá­zat aratott nagy sikert, ahol a Rákóczi és a Kossuth iskola növendékei közdöttek meg a díjakért, míg az irodalmi pá­lyaművek az Arany iskolából érkeztek — természetesen jel­igével, névtelenül. Az irodalmi pályázat 500 forintos első díját Puszta Fe­renc, a másodikat Körtvélyesi Agnes, a harmadikat Vad Zsigmond és Tóth Ilona nyer­te — valamennyien Arany is­kolások. Hat „első három” helyezett­je van a képzőművészeti pá­lyázatnak, mert minden díjat megosztottan kellett kiadni, olyan sok volt a díjazásra ér­demes pályamű. Biczó József (Kossuth isko­la) B. Tóth István (Rákóczi iskola) első, Márton Ida (Kos­suth iskola) Varga Endre (Rá­kóczi iskola) második, Daru Irén és Varga Endre (mind­kettő Rákóczi iskolás) harfna- dik helyezettje lett a képző- művészeti pályázatnak. | zétnél, a?, állami dotáció dacá- í ra, alaphiány állt elő, ami a ! bizottság véleménye szerint a/. 1 előző évek folyománya, és az a fő oka, hogy nem eléggé j meggondoltan, és túl drágán 1 termeltek. 1969-ben a Rákóczi Terme­lőszövetkezet is alaphiá­nyos lett. Ez a termelőszövetkezet az I eiőző esztendőkben eredmé- j nyesen dolgozott, s a múlt 1 évben, rossz gabonát érmésé és j kellően nem ellenőrzött bolt­jainak nyereségcsökkenése i folytán következett be a visz- \ szaesés. De a bizottság Ú2y lát- | ja. hogy ha az idén kalló kö­rültekintéssel gazdálkodnak, kiküszöbölik a csorbát. Az alanhiányos termelőszövetke­zeteknél elmaradt a 20 száza­lékos részesedéskiegészítés, de a vezetők sem kaptak prémiu­mot. Az ülésen megállapították, hogy a Hunyadi Termelő­szövetkezet szépen, meg­fontoltan gazdálkodik. Szó esett az Arany János Ter­melőszövetkezetről is, mélynél nagy problémát okoz a nem si­került szárítóüzem, s a tagok egy része felvetette, hogy az ősszel olvadjanak be a Szabad­ság Termelőszövetkezetbe. A hat körösi termelőszövet­kezet tiszta vagyona 118 millió 308 ezer forint értélcet képvi­sel. A múlt évben termelőszö­vetkezeteink saját erőből 4 millió 719 ezer forint állami támogatásból. 11 millió 913 ezer és hitelből !l millió 893 ezer forint értékben építkeztek és gépet vásároltak. A végrehajtó bizottság meg­bízta a mezőgazdasági és élel­mezési osztályt, hogy a terme­lőszövetkezeteknél ellenőrizze az ágazati önköltségszámítást, a beruházások ha.téko-nyságá t és gazdaságosságát, 1968-ig visszamenőleg vizsgálja felül. kopa 1945. FEBRUÁR 14-ÉN dél­előtt lí órakor megkondultak a harangok mindkét torony­ban. Minden harang szólt. Nagy esemény történt. „Az éter hullámain szállt fe­lénk a hír, hogy Budapestet a győztes Vörös Hadsereg telje­sen felszabadította” — írta a Nagykőrös Népe február 24-én megjelent 8. számában. S. Hegedűs László „Ma Bu­dapest füstölgő romhalmaz, mint az egész ország. A zöld pestis új Mohácsba döntött, a hazát kiajánlók új Néróként lantot pengetnek a nemzet ra­vatala mellett. Ma, amilcor ezer év alatt először dönt a magyar a holnapról, akkor a tőke korbácsával kicserzett há­tú munkásmilliók, az éhbérért dolgozó szellemi inségmunká- sok, mindent, múltat, zsellér­sorsot, kenyérgondot elfelej­tett. Budapest romjainál gon­dolatban megállnak az új esz­mék harcosai, kezük ökölbe szorul, és Berlin felé mutat, a szemek egymást keresik, a szí­vek összedobbannak, hisz egyet akarunk, dolgozni újra a szántóföldeken, üzemekben, építeni, a romvárosokat újra naggyá és magyarrá. Zúgjatok körösi harangok...” — mond­ja a költői szárnyalású cikk. MÁSODSZOR ÁPRILIS 5-ÉN délelőtt 11 órakor szó­laltak meg a harangok, fél Háromszor zúglak a körösi harangok órán át zúgtak, a hangjuk messze hallatszott a borús dél- előttön. A városban még a hi­vatalokban is néhány percre megállt a munka. Erről a harangzúgásról a Nagykőrös Népe 1945. április 14-i számában írja a hírek ro­vatában. „Az ország felszaba­dulásának ünneplése. A nagy­kőrösi demokratikus pártok küldöttei szerdán Bartha An­tal párttitkár elnöklete alatt pártközi értekezletet tartottak, melyen örömmel vették tudo­másul, hogy az ország most már teljesen felszabadult, az annyi pusztulást hozott német járom alól, és a pártközi érte­kezlet elhatározta, hogy felké­ri az egyházaikat, hogy a fel- szabadulás és a felszabadítók ünneplésére csütörtök délelőtt húzzák meg a harangokat.” „A csütörtök délelőtti harangzú­gásban ... az új demokratikus Magyarország szabad szívveré­se dobbant meg.” A VEZÉRCIKKET FARAGÓ LÁSZLÓ, a szociáldemokrata párt helyi elnöke írta. „1945. április 4.” címet viseli. Többek között ezt írta: „A magyar sza­badságharcok utolsó nagy har­cát megvívta érettünk és he­lyettünk a győztes Vörös Had­sereg. Soha el nem múló hálá­val tartozunk azért, a Vörös Hadsereg hős tábornokainak, tisztjeinek és katonáinak.” Nem elég csak ünnepelnünk és há­lát adnunk, meg kell mutat­nunk, hogy méltók is vagyunk erre az áldozatra. HARMADSZOR MÁJUS 9-ÉN szólalt meg az összes ha­rang a tornyokban. Ismét fél óráig zúgott. A tavaszi napsü­tésben, a kellemes langyos or­gonaillatos levegő messzire vitte a hangjukat, az Alsójárás puszta felé. Mindenkinek örömtől ragyogott az arca, csil­logó szemmel mondta, hogy bé­ke. „1945. május 9-e a béke napja Európában. Az elnyo­mott osztályok, elnyomott nemzetek szabadságának ün­nepe a legnagyobb lépés, amit az emberi haladás felé tet­tünk” — írta Freitág Alajos a Nagykőrös Népe május 12-i 19. számában megjelenő vezércik­kében. A harangzúgás győzelmet je­lentett. Az első két győzelem hazánlcat szabaddá tette. A harmadik a szövetséges had­erők európai győzelmét jelen­tette a hitleri Németország fe­lett. MEG1LLETODVE ÁLLTAM az első harangzúgáskor, és néztem a borult nyugati égbol­tot. Jóleső érzés, hogy nem dö­rög már az ágyú Budapest te­rületén, és nem gyilkol és nem rombol tovább. A második harangzúgáskor is az ablakhoz álltam, és néz­tem a messzeségbe. Elgondol­kodtam és jóleső érzéssel köny­veltem el, hogy az úri rend megszűnt létezni Magyaror­szágon, és helyette egy új vi­lág jön, amelyet akkor még csak sejtettem. Mennyit olvas­tam és tanultam, mire megér­tettem, hogy mi történik és mi fog történni. A harmadik harangszó a Sza­badság téren ért. örültünk, hogy elérkezett a béke napja. Az emberek ünnepélyre gyü­lekeztek. Ekkor kiáltották a szónokok, hogy soha többé há­borút! MEG MA IS a fülembe zúg­nak a győzelmet jelző haran­gok. Mintha tegnap lett volna, pedig 25 év repült el azóta. Dr. Balanyi Béla S II P I! O « R « T Kosárlabda Férfiak: Nagykőrösi Pedagógus— Ceglédi Vasutas 92:53 (48:23). Pedagógus: Mitru (12), Ma­riska (18), Ábrahám T. (13), Zsákai (18), Marosfi (10). Csere: Hoffer (7), Szekfü B., Danóczi (4), Farkas (6), Al- mási (4), Pap dr. Március 26-án játszották le az elhalasztott NB III-as fér­fimérkőzést. Játékvezető nem érkezett, a két edző vezette le a találkozót, és a szövetség igazolta is az eredményt. 20 pontig fej-fej mellett haladt a hazai és a körösi gárda, ezúttal elhúztak a mieink, jobban játszottak és bizto­san nyertek. Az első játék­rész végén már a cseresor játszott. Matuska nagyon jól dobált, messziről és jól is irá­nyított Mitruval és Pap dr.- ral együtt. Ábrahám Tibor igen rugalmasnak bizonyult és jól fogta ellenfelét. Mai sportműsor Sportlövészet: Budapest, Marczibányi téri lőtér. A fel- szabadulás 25. évfordulója tiszteletére rendezett légpus­kás versenysorozat országos döntője. Ünnepi (szombati) sportműsor Asztalitenisz: Vác, férfi fel­nőtt megyei „húszak” bajnok­sága. Atlétika: Vác, felszabadu­lási váltófutás, járási válo­gatottak között. Kosárlabda: Sportotthon­udvar (rossz idő esetén a gim­názium tornaterme). Az Arany János iskola 100 éves fennállásának tiszteletére ren­dezett kupamérkőzések, hat leánycsapat részvételével. Selejtezők, 12 órától, döntők 16 órától, eredményhirdetés: 18 órakor. Modellezés: Dorog. Hagyo­mányos hajómodellező ver­seny a felszabadulási ku­páért. Sportlövészet: Tormási lő­tér, 8 órakor. Városi kispus- kás verseny, a Lenin centená­rium kupáért. Vasárnapi program Asztalitenisz: Sportotthon, 9 óra 30 perckor. Nagykőrö­si Kinizsi II—Kartali ME­DOSZ megyei férfi csapat­bajnoki mérkőzés. Kosárlabda: Sportotthon­udvar (gimnázium, tornate­rem). Kilenc órától az Arany általános iskola jubileumára indított kupamérkőzések há­rom fiúcsapat részvételével. 11 óra 15 perckor eredmény- hirdetés. Budapest: KISTEXT— Nagykőrösi Pedagógus női és férfi NB III-as bajnoki mér­kőzés. Labdarúgás: Maglód 14 óra. Maglódi Vasas ifi— Nagykőrösi Kinizsi ifi, 16 óra Maglódi Vasas—Nagykő­rösi Kinizsi megyei bajnoki mérkőzés. — sulyok — MOZIMŰSOR Április 3-án. Puskák és ga­lambok, magyar film. Kor­határ nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Fényes Adolf művészete. Április 4-én. A leghosszabb éjszaka, bolgár film. Korha­tár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: N apszakos ritmusok. Április 5-én. Légy jó mind­halálig, magyar film. Korha­tár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Holnap már tavasz lesz. Matiné Timur és csapata. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Április G-án. Szemtől szem­be, új színes magyar film. Korhatár nélkül megtekint­hető. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadások kezdete: hétköz­nap 5 és 7 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5 és 7 órakor. í I | Jubileumi pályázat úttörőknek Elbíráiiák a beérkezett pályaműveket

Next

/
Oldalképek
Tartalom