Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-28 / 98. szám
4 “‘K/Ciriap 1970. ÁPRILIS 28., KEDD Lány a zsúpfedeles házból 99 Társat keresek99 — Levelek kötegben A Magyar Ifjúság „Társat keresek.” rovatából: „Levelezőpartnert keresek. Nem jó az egyedüllét. Húsz éves múltam.” Mellette a pontos név és cím. A zsúpfedeles házból fejkendős asszony jön a kapu felé. Távolról bizalmatlanul végigmér. Közelebb érve ennyit mond: — A lányomat keresi? — Igen. — Mostanában sokan keresik. — A levelek miatt? — Igen. Maga is írt neki? Jól kitoltak velünk, mondhatom! Az emberek mindig csak rosszat akarnak ... Kellemetlenségeket ... Ennek a lánynak, kérem, nincs senkije. Amikor még Pesten dolgozott — a kertészetben —, a többi fruska mind fiúkkal szaladgált, csak ő volt egyedül. Erre gondoltak egyet és az ő nevében betették az újságba azt a nyavalyás levelet, vagy micsodát ... — Sokan írtak? — Háromszázan Ha azt mind megválaszolná, két hónap szabadságot is kivehetne. Azt mi pedig nem engedhetjük meg magunknak! Egy batyura valót már el is tüzeltem ... — Kiktől jött levél? — Katonák. Főleg katonák. De jött levél Németországból, meg Lengyelországból is. írt egy családos ember, nem tudom, mit akarhatott... Az egyik nap kötegbe hozta a borítékokat a postás, ő is csak nevetett... — A lányával beszélhetnék? — Most a bátyjánál van. Elkísérem, egyedül úgysem találna oda. Meglepődnek, biztos. Mióta megnősült, még nem voltam náluk __ Po ros, szűk utakon érkfezünk a szőlőtőkékkel körülvett házhoz. Szőke lány fogad. Rózsaszínű garbó, kék lasztex nadrág, unott tekintet. — Mit akar? — A levelek miatt jöttem. Nem válaszol. A földet nézi. Zavarban van. — Mit mondhatnék? Anyám biztosan elmondott már mindent. A társaim tették be az újságba. Mit mondjak még? Búcsúzunk. Az anya egy darabon elkísér. Ezen az úton, ha egyenesen megy tovább, kiér a buszhoz. Minden jót... a Gidres-gödrös földúton ballagok. Az emberek a tavaszi napsütésben, a házak előtt tré- cselnek. Kerékpár fékez mellettem. A lány ül rajta. — Nem fárasztó gyalog menni? — Egyedül igen. — Én adtam fel a hirdetést! Egy darabig csendben megyünk egymás mellett. Tolja a biciklit, kerülgeti a gödröket. — Egyedül vagyok. Senkim sincs. És így nagyon rossz. Ügy gondoltam, sokan vannak így. Azért írtam — írjanak. Olyan jó várni egy levelet. — Hányra válaszolt? — Nem sokra. Kevés az időm, meg aztán... __ 77 — Otthon sem örülnek az ilyen mulatságnak. Szégyennek tartják. — Volt valakije? — Volt. Meghalt. Július óta a helyi kertészetben dolgozik. A KISZ-nek nem Barkóföld néprajza Több mint húsz éve gyűjti barkóföld néprajzi hagyományait Gál Gyula szilvásvárad! magyar-történelem szakos tanár. A tárgyak gyűjtése mellett — amit főleg a bélapátfalvi kerámia és a környék FELVESZÜNK esztergályos és lakatos szakmunkásokat két, illetve egy műszakos munkaidőre. Váci Autójavító és Fémipari Vállalat Vác, Dózsa György út 53. lakóinak használati tárgyai képeznek — írásos anyaggyűjteménye is jelentős. Különböző népszokások, babonák (kuruzslás, esküvő, temetés) leírása hívja fel magára a figyelmet. Az egri néprajzi múzeum a közelmúltban vett át 300 darabból álló kollekciót, de még így is közel 700 darabból álló gyűjteménye vár feldolgozásra. Az Útépítőgép Javító és Gyártó Vállalat FELVÉTELRE KERES ESZTERGÁLYOS, LAKATOS, HEGESZTŐ, VILLANY- SZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, valamint GYORS- ÉS GÉPIRONOKET. JELENTKEZNI LEHET: Cegléden, a XIV., Külső-Kátai u. 35/a. szám alatt. tagja, szereti a történelmi és a romantikus regényeket, az utolsó könyv, amit olvasott, a „Fehér törzsfőnök”. — Hogyan telik egy napja? — Reggel hatkor bemegyek a kertészetbe. Jó az üvegházban. Csak sok az öreg. Aztán hazamegyek, megfőzöm a vacsorát. Anyám és a mostohaapám ilyenkor még a kocsmában vannak. — Szórakozás? — Ha bekapcsolom a rádiót, rámrivallnak: azonnal zárd el, meg ne legyen itt ilyen kalamajka, mit nyavalygatod — ilyeneket mondanak. — Mennyi a fizetése? — Ezerhét. A felét hazaadom, a másik felét félreteszem. Magam sem tudom, mire gyűjtök... — Ruhára nem költ? — Ami kell, mindig megvan. — Tanulás? — A nyolcadikat négyessel végeztem. Emlékszem olyanra is, amikor két hónapig hiányoztam az iskolából. Nem engedtek el otthonról, mert kapálni kellett. Amikor bementem, matematikából dolgozatot írtak. A lányoktól gyorsan elkértem előtte a füzeteket. Megírtam a dolgozatot. Mindegyik példám jó lett. — Miért nem tanult tovább? — „Szó sem lehet róla! Pénzt kell keresned! Apád ilyenkor már...” — mondták. Szakmát sem tanulhattam. Pedig kedvem lett volna hozzá. Négy testvére van. Két bátyja, egy nővére és egy húga. A legidősebb fiútól tart a mostohaapa. A kisebbik katona. — Azt írja, hogy nagyon jó ott. o — Szereti a szüleit? — Egyedül vagyok, ők velem vannak. És van úgy, hogy nagyon jó velük. — És a jövő? — Arra nem gondolok. A céljaim — álmok. Elmúltam már húszéves... — A levelek? — Nem sokra válaszoltam. Kevés az időm, meg aztán ... Már nem is figyel a kerékpárra. Falus Gábor Hárman az országos döntőben Kérdésdömping a díszteremben Monstre vetélkedőnek lehettek tanúi azok a vendégek, akik vasárnap a Pest megyei Tanács dísztermében végignézték a jubileumi társadalomtudományi vetélkedő megyei döntőjét. A KISZ KB és a Magyar Televízió tavaly novemberben a negyedszázados évforduló tiszteletére hirdette meg azt az összetett versenysorozatot, melynek csak egyik ága a társadalomtudomány, mellette helyet kaptak a művészetek válfajai, s a gazdasági pályázatok is. A vetélkedő vasárnap reggel 9-kor kezdődött, az elődöntővel, melyen húsz fiatal küzdött a döntőbe jutásért. Utána ebédszünet következett, majd a 11 legjobban szereplő ifjú mérte össze erejét, egészen hat óráig. A versenyzők, nem kevésbé a zsűri, dr. Lakatos Ernőnek, a megyei levéltár igazgatójának vezetésével és a játékvezető, Földeák Róbert — alaposan elfáradtak az egésznapos kérdésdömpingben. Az eredményhirdetés ünnepi pillanataiban azonban már mindenki a győzteseknek gratulált: Papp Miklósnak, a gödöllői Agrártudományi Egyetemről, Járjapka Józsefnek, aki szintén Gödöllőről érkezett a vetélkedőre és Szempára Tibornak, a monori József Attila gimnázium diákjának. Ök hárman kerültek az országos döntőbe, s reméljük, mindhármuk képviseli majd megyénket a tv-kame- rák előtt is. Az első két helyezett a KISZ Pest megyei Bizottságától jutalomutazást is kapott a Szovjetunióba. S TOKIO nyugati részében megkezdték egy új szállodaóriás építését. A 47 emeletes és 170 méter magas épületben 1057 szoba lesz. A 48 millió dollár költséggel épülő létesítmény a New York-i Hilton szállodát megelőzve a világ legmagasabb szállodája lesz. TV-FIGYELO Színvonal alatt és felett A tévé is kivette részét a Lenin előtti tisztelgésből. A Lenin-centenáriumot ünneplő visszapillantások legkiemelkedőbb alkotása Gyurkó László oratóriuma, a Döntés volt. Gyurkó, Lenin kiváló ismerőjének számít, hiszen az utóbbi időkben két könyvet írt róla és a tévébeli oratóriumához hasonló oratóriumot, amit a Nemzeti Színház mutatott be. Az író több év kitartó és szorgalmas munkájával — Szovjetunióban is többször járt —, irodalmi és társadalomtudományi alkotásokból, a legkülönbözőbb jegyzőkönyvekből, hivatalos dokumentumokból és Lenin hivatalos és magán- levelezéseiből rendkívül újszerű ténygazdasággal tárta fel Lenin emberi, politikai és filozófiai-elméleti nagyságát. A Döntés a Bolsevik Párt egyik, 1917 őszén megtartott központi bizottsági üléséről készült eredeti jegyzőkönyvön alapszik. Dokumentáris hűséggel sorakoznak fel az ülés résztvevői és álláspontjaik a fegyveres felkelést illetően. A darab kitűnő logikával és szerkesztéssel megmutatja, hogyan győzött Lenin álláspontja azokkal szemben, akik kishitűségből a felkelés ellen foglaltak állást. Lenin érvelése, felkészültsége, vitakészsége, állhatatossága ma ugyanúgy példa lehet, mint akkor. A Döntés legnagyobb érdeme az, hogy a látszólag száraz és elvont, elméleti síkon mozgó vitaanyag a képernyőre tudta szegezni tekintetünket és nem hagyta ellankadni figyelmünkéit. Szinetár Miklós rendező újszerű műfajjal birkózott meg, sikerrel. Érdekfeszítő volt és hasonlóan ténygazdag. az ismert politikai gyilkosságról szóló, A 0416-os szökevény című bűnügyi filmsorozat múlt héten sugárzott része. Azt viszont I szemére vethetjük az alkotóknak, hogy a sokágú cselekménnyel időnként zavart okoznak a néző fejében. Nem tartalmazott zavartól mentes gondolatokat a pénteki tévéjáték sem, az Üvegkalitka. A Kertész Ákos írta és Zsurzs Éva rendezte játék nem sok ismeretlen és újszerű gondolatot hordozott, miközben összeütköztette a pénzt és a „szellemet”. Túlságosan egyhelyben topogott ez a darab és túl hosszan járta körül az élelmes és az erkölcsökre nem sokat adó, erőszakos feleség és a gyámoltalan, de az erkölcsökre szintén nem sokat adó férj ellentétét. Galambos Erzsi hitelesebb figurát játszhatott el, mint Somogyvári Rudolf, akinek egyáltalán nem hittük el, hogy szép reményű tudós. A tudásról kaptunk néhány filozofikus eszmefuttatást a Világirodalmi Magazin összeállításában is, amely bizony talán a legszürkébb és a legérdektelenebb volt a különben jó sorozat életében. Csupán Stefan Zweig novellájából — Könyves Mendel — készült részletet emelhetnénk ki, bár tévére való megformálása jócskán az eredeti novella színvonala alatt maradt. Színvonala alatt maradt az angol filmsorozat, A rózsák háborúja első része is, az általa ábrázolt és ismert történelmi szituációnak. Filmre való átfogalmazása vontatott és kevéssé hiteles volt. Annál hitelesebb volt a szombat esti operettest — 25 év legszebb operettjeiből, mely a mi negyedszázadunk operettjeinek minden jó és rossz tulajdonságát vegyítette. Dehát — nem szívesen vállalva a szidást az operettrajongóktól —, operettről jót, vagy semmit. Viszont csak jót mondhatunk a Bolyai Jánosról készült dokumentumfiilmről, amely bizonyította, hogy századokon át nem nagyon becsültük meg hazai lángelméinket. Bolyai János, a nagy matematikus, sajnos, sokak előtt még ma is ismeretlen, ebből a filmből azonban mindenki megismerhette, ha hiteles arcképét kevésbé is, de szellemét annál inkább. Leninvárost — amely Tisza- szederkényből lett frissen azzá —, is megismerhettük, de éppen fordítva: tárgyszerűen, a szellemét kevésbé. —berkovits— GORKIJ: LENINRŐL 10. Persze, a szakemberek egy részének sorozatos alávaló kártevései után meg kellett változtatnom — és meg is változtattam — a tudomány és technika dolgozóiról alkotott felfogásomat. Ilyen véleményváltoztatás nem könnyű, különösen öregkorban. A nép becsületes vezéreinek feladata emberfelettien nehéz. Hiszen a Lenin által vezetett forradalom elleni harcot is nagyszabású és nagy erővel szervezték. Ráadásul figyelembe kell venni, hogy a „civilizáció” fejlődésével az emberi élet szemlátomást csökken, amit vitathatatlanul tanúsít az, hogy a mai Európában kialakult az emberirtás technikája és kedvtelése. De mondják meg tiszta lelkdismeret- tel: mennyire helyénvaló és nem na- gyonis visszataszító-e azoknak a „moralistáknak'’ a képmutatása, akik az orosz forradalom vérszomjáról beszélnek mindazok után, hogy ők maguk a szégyenletes európai mészárlás négy esztendeje alatt nemcsak hogy nem sajnálják a kiirtott emberek millióit, hanem minden úton-módon uszítottak a förtelmes háború „teljes győzelméig” való folytatására? Jelenleg a „kultúrnemzetek” vereséget szenvedtek, kimerültek, elvadultak, és győzött az általános emberi, kispolgári butaság; szoros hurkai mai napig is fojtogatják az embereket. Sokat írtak és beszéltek Lenin kegyetlenségéről. Természetesen én nem engedhettem meg magamnak azt a nevetséges tapintatlanságot, hogy megvédjem őt a hazugságtól és rágalomtól. Tudom, hogy a rágalom és a hazugság a kispolgári politika törvényerőre emelt módszere, az ellenség elleni küzdelem megszokott fogása. E világ nagy emberei közt alig akad egyetlenegy is, akit ne próbáltak volna sárral bekenni. Ez köztudomású. Ezenkívül mindenkiben megvan az a törekvés, hogy ne csak a saját felfogásának színvonalára sülyessze le a kiváló embert, hanem a lába alá igyekezzék tiporni amazt, abba a nyúlós, mérgezett sárba, amelyet ezek az emberek, miután megteremtették, „mindennapi életnek” neveztek el. Élesen emlékezetembe vésődött az alábbi visszataszító eset 1919-ben Pé- tervárott tartották a „szegénypairasz- tok” kongresszusát, Oroszország északi kormányzóságaiból eljött néhány ezer paraszt, s közülük több százat a Roma- novok Téli Palotájában szállásoltak el. Amikor a kongresszus véget ért, és ezek az emberek elutaztak, kiderült, hogy nemcsak a palota minden fürdőkádját, hanem az igen értékes sévres-i, meisseni és kínai vázák tömegét is ösz- szerondították, éjjeli edénynek használták. Erre pedig nem a szükség kényszerítette őket, hiszen a palota illemhelyei rendben voltak, a vízvezeték működött. Nem, ez a gazemberség azt a vágyat juttatta kifejezésre, hogy elrontsák, beszennyezzék a szép dolgokat. A két forradalom és a háború alatt százszor is megfigyelhettem az emberekben a szép dolgok összetörésének, megcsonkításának, kigúnyolásának. tönkretevésének ezt a sötét, acsarkodó vágyát. Ne gondolják, hogy a „szegényparasztok” viselkedését azért emeltem ki, mert szkeptikus vagyok a muzsikkal szemben. Nem, tudom, hogy a szép dolgok összerondításának beteges vágya az értelmiség bizonyos csoportját is gyötri, például azokat az emigránsokat, akik szemlátomást azt gondolják, hogy ha ők nincsenek Oroszországban, akikor már ott nincs semmi jó. A kivételesen szép dolgok lerombolásának gonosz vágya ugyanabból a forrásból fakad, mint az az undorító törekvés, hogy a rendkívüli embert,- mindenáron be akarják mocskolni. Minden rendikívüli dolog zavarja az embereket abban, hogy úgy éljenek, ahogyan ők alkarnak. Az emberek egyáltalán nem társadalmi szokásaik gyökeres megváltozását, hanem csak azok kibővítését kívánják, ha ugyan kívánják. A többség tulajdonképpeni sóhaja és jajszava ez: „Ne zavarjatok bennünket abban, hogy a megszokott módon éljünk.” Lenin úgy megzavarta az embereket megszokott életükben, mint ahogyan előtte senki sem tudta megtenni. A világ burzsoáziájának ellene irányuló gyűlölete leplezetlenül és visszataszítóan nyilvánvaló; kék pestisfoltjai mindenütt élénken virítanak. Ez az önmagában is visszataszító gyűlölet értésünkre adja, hogy a világ burzsoáziájának szemében milyen hatalmas és félelmetes Lenin, a világ proletárjainak lelkesítője és vezére. Ma már testi valóságában nem létezik, de hangja egyre harsányabban, diadalmasabban cseng a világ dolgozóinak fülében, s már nincs a földnek olyan zuga, ahol ez a hang ne ébresztetté volna fel a munkásnépben a forradalomnak, az új életnek, az egyenlő emberekből álló világ építésének vágyát. Lenin tanítványai, erejének örökösei egyre biztosabban, szilárdabban, eredményesebben végzik magasztos muníkájukat. Bámulatba ejtett a belőle áradó élni- akarás, s az élet förtelmének tevékeny gyűlölete: gyönyörködtem abban a fiatalos merészségben, amely mindenbe átáradt, amihez csak nyúlt. Lenyűgözött emberfeletti munkakészsége. Mozdulatai könnyedek, ügyesek voltak, s kevés, de heves taglejtése teljes összhangban állt beszédével, melyet ugyancsak kevés szó és sok gondolat jellemzett. Mongol típusú arcában is az élet hazugsága és keserűsége ellen fáradhatatlanul küzdő ember éles szeme villogott, tüzelt, hunyorgott, kacsintott, gúnyosan mosolygott, haragtól lángolt. Az ember olyankor úgy érezte, hogy szemében szellemének fékezhetetlen energiája szikrázik, és szavai ezzel az energiával telítve ragyognak. Beszéde nyomán az ember szinte fizikailag érezte a megcáfolhatatlan igazságot. (Folytatjuk)
