Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-03 / 78. szám
PEST M£6I K/ú'rlap i9io. Április 3., péntek Vetőgumók A burgonya vetésterülete idén — a számítások szerint — 240 000 hold körül alakul, tehát csekély mértékben elmarad a tavalyitól. A termőterület jelentős részén idén felújítják a vetőgumót, tehát a helyben megtermelt burgonyát szaporítóanyagként nem használják fel, hanem értékesítik, és helyette új, nemesített burgonyavetőmagot vásárolnak. A felújításhoz szükséges egészséges vetőgumót a legkedvezőbb éghajlatú tájakon és külön erre specializált mezőgazdasági nagyüzemekben — állami ellenőrzés mellett — a Vetőmag- termeltető és Értékesítő Országos Vállalat megbízása alapján állítják elő. A vállalat központjában elmondották, hogy megfelelő választékot biztosítanak az általában alacsony, 60—65 mázsás hozamok növeléséhez. A gazdaságok nyolcfajta burgonyából válogathatják ki a saját körzetükben legmegfelelőbbet. A háztáji területekre szükséges vetőgumót a község termelőszövetkezete — a megrendelések összeírása után — egyszerre rendelheti meg a.területileg illetékes vetőmagközpontnál. A kiskerttulajdonosok szintén kaphatnak szaporítóanyagot a felújításhoz. „Sípol4* a spárga A lassú felmelegedés késlelteti a tavasz leglcorábbi főzeléknövényének, a spárgának a fejlődését is. Legnagyobb termőkörzetében, Bács-Kiskun megyében, mindenütt elvégezték a talaj lazítását és a tövek bakhátolását, hogy a zsenge spárgahajtásokat ne érje napfény, hófehérek maradjanak. A spárgasípok most már fakadnak, a felvásárló szervek tiz nap múlva várják az első szállítmányt. Az idén az ország valamennyi spárgatermését a MÉK kecskeméti telepén dolgozzák fel. A nálunk kevésbé kedvelt főzeléknövény külföldön szinte korlátlan mennyiségben elhelyezhető. A primőrből előreláthatólag száz vagonnyit termelnek a Duna—Tisza közén. — „Legyen minden tanya- központban klubélet” címmel mozgalmat indítottak Szolnok megyében. Egy év garázdaságért A sértett elájult a tettes ül Horváth Sándor 27 éves ka- kucsi lakos már többször állt a bíróság előtt. Erőszakos nemi közösülésért, garázdaságért és súlyos testi sértésért ítélték el. Négy év és tizenegy hónapi szabadságvesztéséből 1963 őszén szabadult. A súlyos büntetés azonban nem térítette jó útra, Horváth újra italozni kezdett, sót, mindig büszkéin, emlegette, hogy egy délután 30 korsó sört is képes leereszteni a torkán, anélkül, hogy megártana. Gyakran változtatgáttá munkahelyét. Tavaly március 23-án délután a kaikucsi fiatalember sógorával, az ugyancsak büntetett előéletű Rizmayer Jakabbal a községi presszóban italozott. Sört és almabort rendeltek, s egészen estig ittak, amikor is elhatározták, hogy a közeli italboltban folytatják a szórakozást. A presszó közelében öt fiatalember beszélgetett. Horváth e társasághoz lépett, s az egyik fiatal, Farkas Lénárd személyi igazolványát követelte, hogy megtudja, valóban Inárcsról jött-e... Majd fogadást ajánlott fel annak reményében, hogy Farkas pénzén tovább italozhat. Farkas azonban nem adta át igazolványait, s ekkor Rizmayer karjánál fogva kirántotta a csoportból. Ügy arcon .ütötte, hogy a fiatalember elájult. A földre zuhant Farikast Horváth és Rizmayer ezután együtt ütötte; verte. A megriadt fiatalok közül az egyik lány segítségül hívta Bobák Pált, akit csak azért nem támadott meg Horváth, mert közben megjelent a rendőr... A Dabasi Járási Bíróság l’prváth Sándort visszaesőként elkövetett garázdaság bűntette miatt egy évi szabadságvesztésre ítélte, valamint három évre eltiltotta a köz- ii gyektől. Rizmayer Jakabot garázdaságért nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság és két évre tiltotta el a közügyektől. Horváth Sándor enyhítésért fellebbezett, de kérelmét a Pest megyei Bíróság elutasította. Indokolásában a bíróság rámutatott arra, hogy a garázda és erőszakos bűntetteit sorozatos elkövetése miatt már többször elítélt Horváth Sándorral szemben az elsőfokú bíróság a törvény szigorát helyesen elkalmazta. Súlyosbító körülményként értékelték a garázda kezdeményező szerepét, a hasonló cselekményeit sokaságát, és hogy a támadók sérülést akoztak áldozatukon. —orell— A sárospataki római katoli- I kus egyházi gyűjteményben el- I helyezték azt a könyvritkasá- I got, amelyet az erdőhorváti j plébánián találtak. A kis ala- ! kú, latin nyelven írt könyv az egykori kassai és nagyszombati j jezsuita egyetem növendékeinek vizsgadolgozatait, prózai és verses írásait tartalmazza. A könyvbe kötött tizenöt ta- j nulmányról a budapesti Széchényi Könyvtár mikrofilmet készíteti, és megállapította, hogy közöttük öt olyan írás van, amelyet eddig hazánkban nem ismertek. Ilyen — többek között — az 1660-as években írt I. István király életét magasztaló latin nyelvű dráma, amelyet az akkori egyetem növendékei színpadon is előadtak. A kutatók szerint az egyetemi fokozatot elért növendékek Elveszett községek Pi rozski A Szovjetunióból vásárolt automata géppel Budapesten is gyártják majd az orosz népi ételkülönlegességet, a pirozs- kit. A József körút 71. szám alatt csütörtökön új sütöde és üzlet nyílott, amelyben óránként hétszáz húsos fánkot készítenek. A süteményben borsos, paprikás hústöltelék van, de az eredeti orosz receptnek megfelelően — káposztával is töltik majd a pirozskit. HORDÓ Magassága, mint egy családi ház. Hossza megközelíti a hat métert. Űrtartalma: 74 830 liter. Ha megtelik, 700 népes, százszemélyes lakodalom vendégserege sem tudná kiinni. Röviden ezek az adatok jellemzik Közép-Európa legnagyobb fa boros-. hordóját, amelyet az Állami Pince- gazdaság Badacsony vidéki üzemének baji pincéjében őriznek. Az 50-es évek végén Sárospatakról hozták ide. A szájhagyomány szerint Rákóczi fejedelem korából származik, s jobbágyai készítették uruknak hűségük és nagyrabecsülésük jeléül. Ezt bizonyítja az a fa dombormű, amelyet ügyes kezű emberek faragtak a több minit 200 éves tölgyfa alkotmányra, Rákóczi mellképét ábrázolja, darutollas kalapban. A 62 dongából álló óriás hordó minden dongájához egy-egy szálfát használtak fel. Hosszúságuk csaknem hat méter és 16 centiméter vastagok. Egy-egy donga másfél mázsa súlyú. A hordót 18 vastag abroncs öleli körül, s a legvastagabb 3.5 mázsánál is nehezebb. Ügyes ílcezű bognárok néhány évvel ezelőtt újjávarázsolták Rákóczi hordóját, míg „kisöccse”, a Budafoki Pince- gazdaságban levő 50 000 literes hordó már csak borkóstolóként szolgál, ez mivel tökéletesen tölthető és üríthető, esztendőről esztendőre megtelik. Benne érlelik a kiváló ezerjókat Huszonöt esztendő alatt 25 község „tűnt el” Magyarország térképéről: egy 1945-ben kelt statisztikai felmérés még 3223 községről tud, a legutóbb közzétett KSH-jelentés viszont falvaink számát csupán 3193- nak írja. Hogy az esetet mégsem a kriminalisztikai szak- irodalom, hanem a helység- névtár tartja számon, annak oka az elmúlt negyedszázad közigazgatási változásaiban keresendő. A magyarázat egyszerű: jó néhány községet összevontak, másokat szomszédos település olvasztott magába, akadt, amelyik nevet változtatott, s többet várossá nyilvánítottak. A két statisztikai vizsgálódás „végösszege” közötti különbség egyébként csalóka: az igazgatási módosítások ez alatt az idő alatt nem 25. hanem több mint 600 községet érintettek. A legtöbb névváltozást — szám szerint hatvannégyet — Bács-Kiskun megyében jegyeztek fel. Pest megyében ötvenkilencet, Csongrádban és Somogybán negyvennyolcat, illetve negyvenhetet tartanak nyilván. (Listazáró Komárom- és Nóg- j rád megye 11—11 névcseré-; vei.) A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Borsodbóta például csak 1954. óta szerepel a címtárban, az addig Bétaként ismert község ekkor illesztette neve elé a megyerész jelzőjét. Mint ahogy Borsodszent- györgy sem büszkélkedett mindig hangulatos nevével: korábban Disznósd állt a faluhatárt jelző táblán. Izsófal- va lakói 1950-ben tartottak keresztelőt, s viselik azóta is új nevüket a régebbi Disznós- horvát helyett. Többször élt a névcsere lehetőségével a mai Serényfalva. Az egykori Máié nevet először Serény imái-ru, majd Serényifalvára változtatták, s azt 1954-ben igazították mostani formájára. Még néhány „mazsola” a végelá.- hatatlan listáról: az egykori Csórva ma Rúzsa, Ószentiván 1955 óta Tiszasziget, s Kincsesbányára címezze levelét az, aki Guttamásira szeretne hírt küldeni. Az egyszerű névcserék mellett egy sor csereberéről is tudunk. A Birsod-Abaó- Zetmplén megyei Sajópetr: például 1950-ben Ládpetri neveti egyesült. A közös élet 1957-ig tartott, akkor — eredeti nevüket visszakérve — különváltak. A Csongrád megyei Apátfalva és Magyarost- nád házassága — Csanád rr ven — 1951-től 1953-ig tartó' s csak 13 esztendeig létezrt Szolnok megyében Szandi- szőllős nevű község. (A Szo‘- nok. illetve Törökszentmikk s területéből 1950-ben kivált falut Szolnok 1963-ban újra magába olvasztotta.) A közigazgatási krónika az említetteknél még kacifántosabb eseteket is feljegyzett. A Győr-Sopron megyei Bá- gyog és Rábaszovát például Bágyogszovát néven egyesül', majd a két községet 1947-ben szétválasztották. Négy ív sem telt el, s a falvakat ú - j bői, immár másodszor is ös~- szevonták. Ide kívánkozik eg1- Fejér megyei példa is: ez 1951-ben Mezőhidvég néven egyesített Mezőkomáromot (s Szabadhidvéget 1955-ben ismét két igazgatási egységre tagolták. Az eset érdekessége, hogy Szabadhidvég már eleve hármas társulás volt: Falu- hidvég. Szabadhegy és Váró — hidvég egyesüléséből keletkezett. Az exkövér, a és a hosszú I ábujjhegyen érkezett a vihar, *■' először a fenyőerdő tetején lépdelt gyengéden és csak később taposott a fák közé. A hangok hegyes szögben cikáztak, a villámok kéken pislogtak át a tűleveleken. Botorkálva mentek, nem igazították egymáshoz a lépést. Német katonazubbony lötyögött rajtuk. Az alacsony, valamikor kövér volt, azt mondta, menjenek az erdőn át. Csak úgy kitalálta, nem tudta biztosan, hogy arra rövidebb az út. Ha átszelik az erdőt, messze kerülnek a háborútól. Az ágyúzás még odahallatszott, és sűrűn kontrázott az égiháborúnak. — Vihar jön — mondta a hosszú. Mindig hosszú volt, de ott az erdőben még inkább az. A hús nem lehetett rajta több 26 kilónál. — Menjünk tovább — mondta a harmadik. — Vihar jön, ott sűrűbb az erdő. — Vonszolta a vállát, flekktífusza volt, zörgött a szive és kopasz fején a serkenő haj között fehér foltok kerekedtek. ö botlott meg a németben. Tűlevél takarta vastagon még a fejét is. A német felugrott a levélpaplan alól és a farzsebéhez kapott. Egyetlen töltény volt a csőben. Nem vette elő a revolvert, meghátrált a fáig. — Németek vagytok? — kezdte, de inkább csak nyelte a szót. A másik három azért értette. Az exkövér lehunyta a fél szemét, mintha kacsintana. A lágerben mindenki tudta róla, hogy idegbajos. — Igen — mondta a flekkes, ezt is alig tudta tisztán kinyögni, ebbe is belezörgött a szíve. A német a fa mellé húzódott. Öt lépésre álltak egymástól. Az „igen” után hosszú és nyomorék lett a csend és mind a hárman gyanúsan harapták a levegőt. — Maguk zsidók. A szavakat úgy ejtette, hogy nem volt lejtésük se fel, se le. Vízszintesen, fejmagasságban álltak meg közte és a három között. — Csak mi ketten... — mondta az alacsony, magára, meg a flekkes- re. A hosszú mögöttük állt Kilátott onnan és úgy horgászta a német tekintetét. Az nem tudott menekülni, átlőtték, kötés volt rajta. — Csak ketten? — kérdezte a német. — Csak... — Van valami szándékuk? — Nincs — mondta a hosszú. — Mondják meg, ha el akarnak intézni — mondta a német. Mind a hárman hallgattak, figyelték a német kezét. Az egyik lógott a foitos zubbonyon, a másikat meg kamasztartásban csüngette. — Sebesült vagyak — mondta. — Látjuk... — a flekkes válasznak szánta, de elharapta a végét, s ezzel úgy hangzott, mint aki nem is akarta kimondani. — Vége... — mondta a német, de a szót még be sem fejezte, már megbánta. Így nem is lehet valamit befejezni. — Vihar jön... Ott van egy bunker — mondta a német. A védelem mindig bunkerben állt. A háború abroncsa még fogta a fejét. A bunkerban bízott, pedig csak eső jött és a vihar támadott. — Mindegy — mondta a flekkes —, régen nem álltam esőben. — Nem akart védelembe menni. Szeny- nyes volt a gondolat, hogy a bunker falát érintse, s betonsapkát viseljen. A feje még nem működött tisztán, a láz megviselte az idegsejte- ket. Kígyók kísérték még a fekhelyről, ahol a lázát töltötte. Szalmaszálak a pokróc alatt. Először a térde regenerálódott, mindig szeretett sétálni. A hosszú meg az exkövér tudta ezt. Máskor többnyire normális volt, de most éppen rájött. Az exkövér karját rázta. — Ki ez? — kérdezte, s a németre biccentett fejével. A világot egykor teremtették, vagy nem. Sokan kezdik elölről, s akkor kérdeznek. — Ez egy ember — mondta az exkövér. Rákacsintott a hosszúra, az meg összerándult. Áramütést érzett a karjában, éppen villámlott, és ezzel el is múlt a sokk. Most jöttek rá, hogy a német * éppen olyan pucér, mint ők. Már el is felejtették, mikor volt utoljára ember a német. Zubbony volt, derékszíj, rangjelzés, lövés a halántékon, állkapocs, kapca, szöges- drót. Egyszerre csak homlok lett, két szem, óit, tüdő, tekintet. Nem tudták, hogy a németnél revolver van. Zavartan álltak, lámpalázasan. A német szeme a sebláztól csillogott, s átdöfte a nyelvüket. Nem léptek se közelebb, se hátra. „Meg kell ölni” — morogta nyélve alatt a hosszú, és úgy remegett benne az elhatározás, mint négerben az ítélet. Jogász volt, tudta mi a rend, foga alatt már elmasírozott a vádbeszéd. A védő leült, az ítélet kinyúlt az asztalon, a bíró még ünnepélyesen állt, s hallgatott a pont után. A törvény igazságtalan és enyhe, a halálos ítéletei csak egyszer lehet végrehajtani. Az exkövér gyanút fogott, mert a seblázas szeme hasonlított a bolondokéhoz. A német bolond, be akarja csalni a bunkerba, s a nyíláshoz csövet vezet. Gázpasztilla is lehet a zsebében. Ha leül, elalszik, a bunkerban ülni kell, a flekkes gyenge, a hosszú jogász pedig összecsuklak, és mennél hosszabb valaki, annál jobban. Az exkövér azelőtt ügynök volt. — Elnézést — mondta a német —, ha megbántottam magukat. — Nem volt vita köztünk — mondta a flekkes. — Nem, vita nem volt...' — folytatta a német filozofikus lágysággal —, csak éppen feltételeztem, hogy maguk németek. Elnézést, most jövök rá, hogy ez sértés... Az exkövér az ügynökre kacsintott a hosszú összerándult. — Soványak vagyunk — mondta a jogász és kihúzta magát. A feje mintha a fenyők hónaljáig emelkedett volna, keményen megnyúlt a nyaltán. — Nem vagyok bűnös — mondta a német —, sose jártam lágerben. Harcoló alakulat hagyott itt, két sebem van... A két zsidóban bízott. A hosszú- ból semmi jót nem nézett ki. Egy golyó volt a revolverében, ha azt kilövi, a védelem összeomlott, a tankok áttörik a frontot, a foglyokat itt nem kímélik. — Add elő a fegyvert — a hosszú szólt rá. A hang gyenge volt, éppen hogy fogadta a német füle. Olyan nyersen, mintha fültövön vágták volna csontos, lesoványodott, kihegyezett kézzel. Most értette meg, hogy aki előtte áll, mindegyik homlok, orr, nyak, ránc a csontokon, megőszült, sovány szőr a mellen, a zubbony hasítékán. Egy golyó volt a csőben, hátranyúlt. A revolvert kidobta a lábuk elé. A háború véget ért, Kriegs kaput, Deutschland über alles, Heil... A sebláz a fának döntötte és egy pillanatra kihagyott az eszmélete. A flekkes erre kilépett. Egy lépés előre, úgy állt ott, mint az „Appel”- en, hideg vízzel leöntve, mínuszban. A bosszú kinyúlt érte, visszahúzta a sorba az exkövér mellé. — Van még nála ... — mondta a hosszú. A német magához tért, elmúlt a megadás pillanata, túlélte ezt a süket, rohadt változást. Ráadásul balkezes volt, és a jobb keze annyit sem ért, mint másnak a bal. Ez a hallásban is zavarta, meg a rosszullét betömte a fülét, s nem hallotta, amit a hosszú mondott a flekkesnek, az „Appel”-en. — Van még nála... — ismételte a hosszú. — Bő zubbonyt hord, ott van alatta. — Már megettem — mondta a német. Azt hitte éhesek, csak kétszer- sültje volt, már tegnap se kívánta, csak nyelt. Alighogy elfogyott, jött a láz. — A gránátot... — mondta a hosszú. Széttárta- két karját a német, meglengette a zubbonyszárnyat. A jelzést megértették, a hosz- szú kilépett a két zsidó mögül, s felvette a fegyvert. A nyakát összehúzta, számított arra. hogy a német mégis bevágja a gránátot. Visszaállt a két zsidó mögé, s ráakasztotta ujját a revolver ravaszára. Az eső még szitált, de a vihar kilépett a fák közül. A szél a fák csúcsán rohant tovább, a villámok vizesen simogatták az esőt. Az exkövér rákacsintott a revolverre, a flekkes szemmel tartotta a németet. A hosszú hátul megszólalt: — Meg kell motozni. A német zubbonya tetves volt. Az exkövér meg a flekkes motozta, a hosszú rátartotta a revolvert. Ingben állt ott a fa mellett, a levegő le- hűtötte a lázát. A zsebeit átkutatták, és megvizsgálták, nem tart-e valamit a tenyerében. — Igazat mondott — mondta az exkövér —, nincs nála semmi... csak tetű ... nyüzsög a zubbonyán. — Lágertetű? — kérdezte a ho&z- szú. — Ez nem lágertetű... — mondta a flekkes, s szakértőén odahajolt a zubbonyhoz. — A lágertetű barna, ezek itt szürkék... A hosszú is intett a fejével. Az eső szétrebbent a lövéstől. A hosszú kilőtte az utolsó golyót egyenesen a fa csúcsának. A revolvert ledobta, aztán tűlevelet kapart rá a lábával. Itt-ott kilátszott a csöve, de nagyjából eltemette. Az exkövér kirázta a német wifo- bonyát, mert utálta a tetűt, a flekkes pedig lehúzta a német ingét, s kibontotta a kötést a karján. Látni akarta a sebet, orvos volt. A géz már undorítóan összeragadt. A német nekidűlt a fának és káromkodott, a seb jobban fájt kötés nélkül. A flekkes orvos a zubbonyzsebhez nyúlt. Mikor még ruhát hordott, azon a helyen tartotta a szemüveget. Már régen nem volt szemüvege ... Ügy vaksin kötözte át a német karját. Az exkövér ült egy fa tövében ■íl és kenyeret rágott, a hosszú pedig keresett egy tisztást a fák között és ott tűnődött azon, hogy miért siketült meg. Mióta lehúzták a németről a zubbonyt, nem hallja az ágyúdörgést. Kerekes Imre I * által írt latin nyelvű szakdolgozatokat a jezsuiták saját nyomdájukban kinyomtatták, és a füzeteket a vizsgákon megjelent előkelőségeknek ajándékozták. Az érdekes ritkaságok így maradtak fenn az utókor számára. Erdőhorváti könyvritkaság
