Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-19 / 91. szám
I 1970. ÁPRILIS 19., VASÁRNAP rtsi HEGYEI kMítíop Kádár János fogadta dr. Házi Vencelt ' Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára fogadta dr. Házi Vencelt, a Magyar Népköztársaság új londoni nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. PÉCS Ex libris A jubileumi év alkalmából Pécsett ikerül sor a magyar Ex libris ünnepi seregszemléjére. A választás azért esett a me- csetkaijai városra, mert az itt élő képzőművészek munkássága nyomán immár világszerte ismert kisgrafitoa-műhely alakult ki és — Budapesten kívül — egyedül itt működik egyesülete a kisgrafika barátainak. A kas-grafika barátainak köre május 10. és 24. között rendezi meg az országos Ex libris kiállítást a Janus Pammonius Múzeumban. Az ünnepi tárlaton hazánk különböző városaiból huszonnégy művész csaknem kétszáz grafikai munkáját mutatják be. SIOFOK Kál man muzeum Siófok város tanácsa csaknem egymillió forintos költséggel rend behozatta és múzeum számára készítette elő a város világhírű szülötte, Kálmán Imre zeneszerző siófoki szülőházát, a Kálmán Imre sétány 5. szám alatti épületet. Szombaton délután a városi tanács Kovács Istvánná vb- elnökhelyettes ünnepélyes keretek között nyitotta meg a nagy zeneszerző emlékére rendezett kiállítást, amelyen részt vett Kálmán Imre özvegye is. A múzeumban látható a Kálmán-család tulajdonában volt több emléktárgy is. ÁLLAMI DÍJASAINK »A termelőmunkában tanúsított példamutató tevékenysé- gfikért, a brigádmunkában szerzett tapasztalatok rendszeres átadásáért és termelőszövetkezetük alapításában, fejlesztésében való hatékony közreműködésükért az Állami Díj III. fokozatával tüntette ki a forradalmi munkás-paraszt kormány Krekács Lászlót, a dán szén tmiklósi Micsurin Tsz brigádvezetőjét. K. Forczek Jánost és Villing Ferencet, a termelőszövetkezet tagjait.” Eddig a rövid indoklás, ám Dánszentmiklóson és környékén — érthető módon — annál több szó esik most a Micsurin büszkeségeiről. A kitüntetettek pedig éppen olyan szorgalommal ápolják a gondjaikra bízott, párját ritkító almaültetvényt, mint akár három héttel ezelőtt, amikor még nem is sejtették, milyen megtiszteltetés vár rájuk. A brigádvezető Krekács László, a kéik szemű, szőke hajú zömök fiatalember mindössze huszonkilenc esztendős. Hat éve dolgozik a Micsurinban, azóta vezeti a Gagarinról elnevezett 40 tagú szocialista brigádot. A közös egyik legnagyobb értéke: a 250 holdnyi alma-, és az 50 holdas őszibarack-ültetvény tartozik a kezük alá. Érdemük: tavaly is 330 vagon almájuk termett — kilencven százalékban első osztályú exportképes minőség. Hogy ez mit jelent, azt igazán csak a szakember tudja értékelni. Krekács László azonban még sem ezt vallja jó munkájuk érdemének, inkább a 77 hold, nemrégiben telepített korszerű sövényalmára esküszik. Rendelet a szociális és hadigondozási segélyek, tsz-járadékok kiegészítéséről A nyugdíjak és járulékok kiegészítéséről szóló kormány- határozat alapján az egészség- ügyi miniszter rendeletben szabályozta a tsz-járadékok, a rendszeres szociális segélyek és hadigondozási segélyek kiegészítését. A rendelet szerint a rendszeres szociális segélyeket és a vakok szociális segélyeit, valamint a hadigondozottak járadékait március 1. hatállyal, havi 40 forinttal kell kiegészíteni. Az érdekelteknek nem kell külön kérelmet benyújtaniuk, mert a segélyt folyósító tanács hivatalból intézkedik a segélyek kiegészítéséről. Azok a tsz-öregségi, munkaképtelenségi, vagy özvegyi járadékosok, akik a járadékon felül a termelőszövetkezetektől segélyt nem kapnak, és a termelőszövetkezet nincs is abban a helyzetben, hogy segélyt állapítson meg részükre, a lakóhelyük szerint illetékes tanácstól kérhetnek rendszeres kiegészítő szociális segélyt. Az ilyen kérelmeket egyénileg bírálják el; ezek csak különös méltánylást érdemlő esetben, a családi és szociális körülményekre tekintettel teljesíthetők. Ha az illetékes tanács a kérelemnek helyt ad, akkor a június 1. előtt beérkezett kérelmek alapján a segélyt visz- szamenőleg március 1-től lehet megállapítani. A később benyújtott kérelmek alapján a benyújtást követő hónap I-től pótlékalják meg a tsz-járadé- koL Ha a rendszeres szociális segélyben, vagy hadigondozási járadékban részesülőknek a segélyen kívül a kiegészítésre igényt adó nyugdíjat, vagy ellátást egészítik ki. Ilyenkor a segélyhez nem jár külön pótlék. Újabb ötezer magyar tiatal vállalhat munkát az NDK-ban Magyarország és az NDK munkaerő-együttműködésének megfelelően 1967 óta évente több ezer magyar fiatal utazott az NDK-ba, hogy az ottani korszerű üzemekben bővítse szakmai ismereteit, megtanuljon németül és közvetlenül megismerkedjen a baráti ország kultúrájával, tájaival, majd visszatérése után itthon hasznosítsa tapasztalatait. A munkaerő-együttműködés eddigi tapasztalatai kedvezőek, s ennek alapján megkezdődött az 1970. évi jelentkezés, kiutazás előkészítése is. Az idén ötezer magyar fiatal utazhat az NDK-ba. A legtöbb fiatal fogadására az NDK nagy gépgyárai készülnek. ^ Elsősorban forgácsoló, lakatos és hegesztő szakmunkásokat várnak, de szívesen fogadnak szakképzetlen fiatalokat is. A villanyszerelők, az elektroműszerészek és a mechanikai műszerészek az NDK elektromos iparában szerezhetnek újabb ismereteket, tapasztalatokat. A vegyiparban, a kohászatban és az építőiparban is a legfejlettebb technológiával dolgozó legnagyobb üzemekbe, ipartelepekre kerülnek majd az idén kiutazó magyar fiaA jelentkezés előkészítését és lebonyolítását, a szervezés adminisztratív feladatait a megyei tanácsok munkaügyi osztályain —■ Budapesten a fővárosi tanács munkaügyi főosztálya — irányítják. Az érdeklődőknek részletes felvilágosítást adnak a jelentkezés feltételeiről és a foglalkoztatás körülményeiről, lehetőségeiről. Előreláthatóan ez év októberében kerülhet sor a következő hetekben jelentkező fiatalok elutazására. A jelentkezéshez sok . segítséget nyújthatnak a vállalatok és az iskolák, valamint a megyei, a járási és a városi párt- és társadalmi szervezetek. Jelentősen egyszerűsítik a szervező munkát a vállalatok vezetői is, ha a kiutazásra javasoltak véleményezett okmányait rövid időn belül továbbítják az illetékes tanácsokhoz. Egyébként a szomszéd faluban, Albertirsán született, Kecskeméten szerzett oklevelet a mezőgazdasági technikumban és 1967 óta tagja a pártnak. Felesége is a szövetkezetben dolgozik: könyvelő. Krekács László rövid életrajzának legfrissebb adata: most nevezték ki a központi üzem vezetőjévé. Méregkeverö a toronyban K. Forczek János nevéhez két dolog fűződik Dánszentmiklóson. Annak idején, még a 60-ais évek elején ő alakította meg a már sok elismerést szerzett Gagarin brigádot. Aztán, mikor a „marsallbo- tot” átadta utódjának Krekács Lászlónak, — ahogy ő mondja — a permetlétoronyban lett nacsalnik. Afféle „méregkeverő” lett, aki több mint 25 vegyszerből állítja össze, keveri, főzi, adagolja a tartályos gépeknek a permetezéshez szükséges oldatot. A korát tekintve, innen van még az öt- venen. Munkás életpályáját azonban már igen korán, a ceglédi takarékpénztár dánosi gyümölcsösében kezdte 1939- ben, szintén mint permetléke- zelő. 1946-ban lépett be a helyi termelőszövetkezetbe, s azóta sok-sok elismerés tanúsítja, hogy megérdemelte a magas kitüntetést. Egy a huszonnyolc közül Amikor a dánosi tanyavilágban telepített százötvenholdas gyümölcsöst — a ceglédi takarékpénztár birtokát — 1945 tavaszán, eszmei juttatásiként, a helyebeli nincstelenek között felosztották: nyomban elhatározta néhány földhözjuttatott, hogy szövetkezetét alapít. így is történt Idős Tóth József, Menyhárt János, id. Németh József meg rajtuk kívül még huszonötén ki is mondták a közös megalakulást. Köztük volt az egyik gazdasági cseléd fia, Villing Ferenc is. Ö biztatta, bátorította a kétkedőket, figyeljék csak meg, jól döntöttek. S bár az elmúlt huszonöt év alaitt, a kezdet évedben sok megpróbáltatáson ment keresztül, az esztendőről esztendőre növekvő, nagy szövetkezeti család — mégiscsak Válling Ferencnek lett igaza. A környék akkoriban legtöbb bajjal küszködő szövetkezeti közössége már évek óta a megye legjobbjai közé tartozik. Az 56 esztendős tsz-tag pedig nemcsak a maga, de elsősorban a közös elismerését látja az Állami Díjban. — sp — HETI KOMMENTAR sürgós halál Az országutak örök vándorai, a gépkocsivezetők nagyobb, józan eszű része ejti ki e furcsa szókapcsolatot, amikor száguldókkal, szabálytalanul előzőkkel, a közlekedési előírásoknak fittyet hányó fenegyerekekkel találkozik. Komor jóslatként hangzik: a sürgős halál. A legtöbbször: beteljesülő jóslat. A héten tették közzé azt az összesítést, mely a múlt évben történt közúti balesetekről ad számot. Sajnos, minden tekintetben „fejlődést” állapíthatunk meS; Több baleset történt, növekedett a halálos kimenetelű s súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma, s az anyagiakban keletkezett kár is nagyobb. 1969-ben 22 877 személyi sérüléssel végződő baleset történt az országban, s ez 11,4 százalékkal több, mint 1968-ban, ugyancsak lehangoló adat. Egy közepes város lakossága! Eny- nyien sérültek meg, feküdtek a kórházi ágyon, élet és halál között, vagy úsztak meg könnyebb sebekkel, sóhajtva s fogadkozva, hogy... A személysérüléssel járó baleseteken kívül 24 ezer olyan közúti eseményt tart számon a statisztika, mely csak anyagi kárral járt, ösz- szesen tehát majd’ 47 ezer eset! A halálos áldozatok száma 1130 volt, a sérülteké 29 961, előbbi 11,6, utóbbi 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ha lehet e furcsa szókapcsolatot fokozni, akkor azt mondhatjuk: a sürgős halál, úgy látszik, egyre sürgősebb lesz... De miért? Ki hasznát, érdekét szolgálja, mit lehet elérni a száguldással, az oktalan rohanással, a szabályok sutba lökésével? Minek ellenében keletkezett 120 millió forintot kitevő kár, csupán anyagiakban, az emberélet fölbecsülhetetlensége mellett? Közhelyeket lehet csak felelni, bár ezek a közhelyeik nagyon igazak. A közlekedési szabályok a közlekedők testi épségét védik. Ai száguldással legjobb esetben is perceket lehet nyerni, mert hazánkban nincsenek nagy távolságok. A gépkocsi-közlekedés legveszélyesebb művelete az előzés, mégis sokan éppen itt sértik meg durván az előírásokat... Ittasság, kötelező elsőbbség meg nem adása, figyelmetlenség, jogosítvány nélküli vezetés ... Okok, melyek pontosan fölsorolhatok, osztályozhatók, elemezhetők, de a halottaknak már nem adhatnak életet, s sérülteknek elvesztett lábat, kezet, épséget az életre szóló nyomorékság helyett. Az okok azoknak szolgálnának figyelmeztetőül, akik még nem fizettek rá a felelőtlenkedésre, a szabálysértésre, akik eddig még megúszták. A figyelmeztetés, sajnos, legtöbbször süket fülekre talál. Azok hallgatnak csak a figyelmeztető adatokra, akik amúgy is tisztelői a szabályoknak. A fenegyerekek, a halál hajszolói, a sebesség megszálottjai nem figyelnek a figyelmeztetésekre. Ahogy a szabályokra, a táblákra sem. A közút olykor harcmezővé válik, lóerők csatáznak egymással, az agresszivitás józan meghátrálásra készteti a szabálytisztelőt. A múlt esztendőben 1130 halott maradt e harcmezőn, 29 961 sérültet szállítottak el onnan. Hát miféle győzelem ér meg ekkora áldozatot?! Krónikás GORKIJ: LENINRŐL 3. Azután továbbutaztam Olaszországba, Capriba, ott belemerültem az orosz újságok, könyvek olvasásába, ez is nagyon nyomasztóan hatott hangulatomra. Ha az állkapocsból kivett fog képes érezni, akkor bizonyára ugyanolyan egyedül érezheti magát, mint akkor én. Nagyon csodálkoztam azon a bohóchoz méltó fürgeségen, amellyel ismerőseim átugrottak az egyik „platformról” a másikra. Oroszországból alkalmi, szétugrasz- tott, megrémült forradalmárok érkeztek: dühösek voltak önmagukra meg azokra, akik berángatták őket a „reménytelen vállalkozásba”. — Minden elveszett — mondták. — Mindent szétvertek, kiirtottak, száműztek. bebörtönöztek! Sok nevetséges eset is akadt, de ezek a legkevésbé sem voltak mulatságosak. Az egyik oroszországi vendég, mégpedig egy tehetséges író, azt bizonygatta nekem, hogy én az Éjjeli menedékhely Lakájának a szerepét játszottam: jöttem, vigasztaló szavakat szóltam a fiatalsághoz, az hitt nekem és betörte a fejét, én pedig megszöktem. Egy másik erősködött, hogy engem felfalt az „irányzatosság”, s „bukott ember” vágyóik, aki csak azért tagadom a balett jelentőségét, mert az „cári”. Egyáltalán, nagyon sok nevetséges ostobaság hangzott el, s gyakran úgy éreztem, Oroszországból dohos port hoz a szél. És hirtelen, mint a mesében: ott termettem az oroszországi szociáldemokrata párt kongresszusán. Persze, hogy' ünnep ez! De csak az első ülésig ünnepeltem, a „napirend” feletti vitáig. E viták szi- lajsága egyszeriben lehűtötte lelkesedésemet, s nemcsak azért, mert éreztette, milyen élesen szakadt ketté a párt reformistákra és forradalmárokra — ezt már 1903 óta tudtam —, hanem mert. a reformisták ilyen ellenségesen viselkedtek Leninnel. Ez szűrődött és fröcskölt át beszédeiken, mint a nagynyomású víz az ócska tűzoltófecskendőből. Amit mondanak, az nem mindig fontos — de minidig fontos, hogyan mondják. Plehanov nyakig begombolt kabátjában protestáns lelkészhez hasonlított; megnyitotta a kongresszust, s akár egy hitoktató, abban a meggyőződésben szónokolt, hogy gondolatai vitathatatlanok, minden szava egy-egy drágakő, sőt még a szavai közt a szünetek is azok. Nagyon'ügyesen aggatta a levegőbe, az ülésezők feje fölé a szépen kicirkaknozott frázisokat, és ha a bolsevikok padjaiban valaki megmoccant, összesúgott valamelyik társával, akkor a tiszteletreméltó szónok, rövid szünetet tartva, szögként döfte bele pillantását. Kabátjának egyik gombját jobban kedvelte, mint a többit, ezt kedveskedve és szakadatlanul simogatta az ujjá- val, és ha szünetet tartott, úgy nyomogatta, mint egy csengőgombot; az ember azt hihette, hogy éppen ez a gombnyomás szakítja félbe a beszéd egyenletes folyását. Az egyik ülésen Plehanov éppen válaszolni akart valakinek, karját keresztbe fonta mellén, és hangosan, megvetően ennyit mondott: — H-he! Ezen a bolsevik munkások nevettek. Plehanov felhúzta a szemöldökét, és fél arca elsápadt; azért mondom, hogy fél arca, mert én az emelvény oldalán ültem, és profilból láttam az arcát. Mialatt Plehanov az első ülésen beszélt, a bolsevikok padjában leggyakrabban Lenin fészkelődött, hol összehúzódott, mintha fázna, hol kinyújtó- zott, mintha melege volna; ujjait bedugta a hóna alá, állat dörzsölte, megrázta értelmes fejét, és valamit súgott Tomszkijnak. Amikor pedig Plehanov kijelentette, hogy „a pártban nincsenek revizionisták”, Lenin előrehajolt, kopasz feje kipirult, válla rázkódott a hangtalan nevetéstől, a mellette és mögötte ülő munkások ugyancsak mosolyogtak, a terem végéből pedig valaki zordul és hangosain megkérdezte: — Hát a túlsó oldalon mifélék ütnek? A tömzsi kis Fjodor Dan úgy beszélt, mint akinek a hamisítatlan igazság a tulajdon édeslánya, ő szülte, ő nevelte fel, és még most is nevelgeti; ő maga, Fjodor Dan pedig Marx Károly tökéletes megtestesülése, és a bolsevikok faragatlanok, illetlen gyerkőcök, ami különösen kiviláglik a mensevikekkel szemben tanúsított viselkedésükből, akik között „a marxizmus minden kiváló teoretikusa” megtalálható — mondta. — Önök nem marxisták — jelentette ki megvetően —, nem, önök nem marxisták! — és sárga öklét jobb felé emelte a levegőbe. Az egyik munkás megkérdezte tőle: — Hát maga mikor teázik majd megint együtt a liberálisokkal? Nem emlékszem, hogy Martov fel- szólailt-e az első illésen. Ez a lenyűgözően rokonszenves ember fiatalos tűzzel beszélt, és úgy látszott, különösen mélyen á-térzi a szakadás drámáját, az ellentmondások fájdalmát. Egész testében remegett, hajlongott, görcsösen gombolgatta keményített ingének gallérját, hadonászott; kabátja ujjából kiugró kézelője eltakarta a keze fejét, ezért magasra emelte a kezét, és megrázta, hogy a kézelőt visszazökkentse törvényes helyére. Olyan volt, mintha Martov nem érvelne, hanem könyörögne, rimánkodna: a szakadást feltétlenül meg kell szüntetni, a párt túl gyenge ahhoz, hogy kettéhasadjon, a munkásnak mindenekelőtt „szabadságjogokra” van szüksége, lelket kell beléje önteni. Beszéde olykor majdnem hisztérikusan hangzott, szóbősége érthetetlenné tette, maga a szónok pedig fárasztó volt. Beszédének végén, s mintegy attól függetlenül, de mégis „harcias” hangon, továbbra is tüzetesen ellenezte a harci csoportokat és általában a fegyveres felkelést előkészítő tevékenységet. Jól emlékszem, amint a bolsevikok padjaiból valaki álmélkodva felkiáltott: — Ejnye már, no! S ekkor, azt hiszem, Tomszkdj megkérdezte: — Talán még a kezünket is levágassuk, hogy Martov elvtárs megnyugodjék? (Folytatjuk) 4. I A
