Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-18 / 90. szám

8 PEST stem rlap 1970. ÁPRILIS 18., SZOMBAT ORJARAT A VENDÉGLŐKBEN Az első osztály nem első osztály? Tavaly a Pest megyei Ta­nács Kereskedelmi Osztályá­nak Kereskedelmi Felügyelő­sége az egész megyére kiter­jedő vendéglátóipari vizsgála­tot végzett. Az ellenőröknek az volt a feladatuk, hogy meg­állapítsák: a vendéglők, eszp­resszók és italboltok megfe­lelnek-e annak a színvonal­nak, amilyen osztályba tartoz­nak A vizsgálatot idén folytat­ták. Azt ellenőrizték, milyen intézkedéseket tettek a vállalatok a kulturáltabb vendéglátás érdekében. Megfogadták-e az ellenőrök tavalyi tanácsait vagy tovább­ra is ugyanolyanok a vendég­lők, mint voltak. A kereske­delmi felügyelőség munkatár­sai 139 vendéglátóipari egy­ségben jártait. Megállapították, hogy bár történt változás, anyagi lehetőségükhöz mérten a vállalatok megpróbálták üz­leteiket korszerűsíteni. Még­sem kielégítő a jelenlegi hely­zet. A tapasztalat az, hogy a forgalmasabb vendéglőket tataroztál;, ma már megfelelnek az első, illetve a másodosztályú szín­vonalnak. Persze, itt is talál­tai; hibát az ellenőrök. A szi- getszentmiklósi József Attila telepen, például a másodosz­tályú vendéglő elhanyagol- tabb, mint tavaly volt a vizs­gálatkor. A zebegényi ven­déglő — a szobi ÁFÉSZ keze­lésében — még mindig mellék- helyiségek nélkül üzemel. A Nagyikáta és vidéke Fogyasz­tási Szövetkezet ceglédi ven­déglője — mely harmadosz­tályú —, olyan állapotban van, hogy jóízlésű vendég vissza­fordul az ajtóból. A Róna Vendéglátó Vállalat másodosz­tályú Magyar éttermében pe­dig délben a felszolgáló-pul­ton tárolják a szennyes edényt. Olyan kép fogadja a láto­gatót, mintha a mosogató­dézsából tálalnák a napi ebédet. De sorolhatnánk még a külön­böző hiányosságokat. Többségük abból ered, hogy a vendéglátóipari vállalaitok- nűk és az ÁFÉSZ-eknek nincs elegendő pénzük fejlesztésre, és a vendéglők nagy része ma­gánházban van. Ezeket a válla­latoknak nem érdemes korsze­rűsíteni. A problémák azon­ban néhány éven belül meg­oldódnak, de nem elfogadható az, ahogyan a Zsámbék és vi­déke ÁFÉSZ kereskedelmi osztályvezetője értelmezte az ellenőri munkát. Az 1. számú üzletükben ugyanis — amikor meglátta a vállalati ellenőr be­jegyzését arról, hogy a női és a férfimosdók balesetveszé­lyesek —, a következőképpen nyilatkozott: „minek írják be a mi ellenőreink az ilyene­ket? Fel akarják hívni a külső ellenőrzés figyelmét a hibák­ra?” (Az ellenőrzési könyvet egyébként lefoglalta, azóta is az irodájában őrzi.) Az ellenőrök nem megtorol­ni akarnak — ezt jól tudja a kereskedelmi osztályvezető is —, hanem azokat a hibákat tárják fel, amelyek sértik a vendégek érdekeit. Segítséget nyújtanak a vállalatnál; a problémák feltárásában, hogy a lehetőséghez képest tegye­nek ellene. Ezt a vállalat ve­zetői jól tudják. Minden anya­gi eszközt arra fordítanak, hogy jobb kiszolgálást, kultu­ráltabb ellátást biztosítsanak. Reméljük, eredménnyel. De olyan emberekkel, akik nem kön törf alaznak. m. k. a. Műanyag FAL VÁZ FOTEL CHEMOLIMPEX-KIA LLITAS A BNV-N A fóliával borított, áttetsző alagútban százféle műanyag­ból készült termék. A mező- gazdaságban használatos épít­mény szerkezete is természet­szerűen műanyagból való. Öntözéshez készülő szerkeze­tek, vezetékek csakúgy helyet kaptak a BNV 27-es pavilon­jában tegnap nyílt kiállításon, mint a habkönnyű folyadék­tárolók, palacktartók. A kiál­lítás címe: „Műanyagok a me­zőgazdaságban.” Tulajdon­képpen ezt a kört öleli fel, bemutatva, hogy a csomagoló­iparban, az élelmiszeriparban is hogyan hasznosítják. Találkoztunk többek között a solymári műanyagüzem gyártmányaival is: záró- nyí- tószerkezetek csőrendszerek­hez. Nemcsak hazai, de kül­földi résztvevők is felvonul­tak. Habkönnyű, üvegszállal erősített tartályok sora gazda­gítja a választékot, de szem­ügyre vehetjük az egyik olasz cég két részből felfújható, tel­jesen áttetsző, kényelmes, rugalmas fotelét is. Az érdek­lődők április 24-ig tekinthetik meg. MA DELBEN NYÍLIK Barcsay-kiállítás a Műcsarnokban Ma délben nyitja meg a Mű­csarnokban Barinkai Oszkár- né, a Pest megyei Pártbizott­ság titkára Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész nagy érdeklődéssel várt ki­állítását. A kiállítás legna­gyobb látványossága kétség­telen az a harminchárom négyzetméteres, arany hátte­rű, színes mozaik lesz, amely képünkön látható, s a felépülő szentendrei művelődési köz­pontot díszíti majd. Régi helyett új Művésztelep a platánosban Kiköltöztek a művészek a szentendrei régi művésztelep­ről, hamarosan az építők ve­szik birtokukba az alkotói otthont. A célnak nem meg­felelő épületet lebontják, s helyébe korszerű, a „szent­endrei iskola” rangjához mél­tó műtermek sorakoznak egy­más mellett. Szabad szombat Szeretném, ha a címben szereplő „fekete” szó nem éb­resztene senkiben kellemet­len gondolatokat. Arról ugye­bár elég gyakran hallunk, hogy ezt vagy azt a használati cikket csak feketén lehet be­szerezni, de hogy lehet egy bál feketén? Gyorsan meg­nyugtatok mindenkit, hogy a nagykőrösi Szabadság Ter­melőszövetkezet nőtanácsa ál­tal ma 7 órai kezdettel ren­dezett bál teljesen legális, a címben szereplő fekete szó csak a helységre utal, ugyan­is a bál a termelőszövetke­zet feketei üzemegységének központi házában lesz. Nagykőrös szomszédságá­ban, Cegléd városában pe­dig minden kedves olva­sómnak felhívom a figyelmét arra, hogy szombaton dél­után 16.35-kor kapcsolják be a tv-készüléküket, mert ak­kor sugározzák a televízió népszerű Dzsesszpódium cí­mű műsorát. Ez alkalommal a Róna Vendéglátóipar! Vál­lalat Cegléden rendezett dzsesszműsorának egy részét közvetítik majd, Balogh Gyula, Pege Aladár, valamint a Benkó dixiland együttes közreműködésével. Természetesen ezen a hét­végén nemcsak fekete bál lesz, hanem monori vigalom is, ma este 8 órai kezdettel Monoron, a járási művelő­dési házban a Florida-együt­tes zenéjére szórakozhatnak a táncot kedvelő fiatalok, s a tánc folytatható vasárnap este 6 órától az 5 órai teán, ahol viszont a Nautilus-együt- tes szolgáltatja majd a zenét. Az 1. sz. AKOV 12. sz. Üzemegysége (Gödöllő, Dózsa György u. 65.) közületeknek és magánosoknak egyaránt vállalja a propán-bután gázpalackok házhoz szállítását GÖDÖLLŐN, ASZÓDON és KISTARCSAN. • Megrendelés: Gödöllőn a 286-os telefonon, Aszódon a 85-ös telefonon, Kistarcsán a postahivatalban Gyöngyvirág u. 1. (személyesen vagy levélben) 1. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI VALLALAT Bál Feketén Ceglédi dzsessz a tv-ben Vigalom Monoron Nagykátán szombaton este 8 órakor a színházteremben hétvégi táncest lesz, amelyen a gyömrői Viktors-e gyüttes működik közre. Vasárnap vi­szont délelőtt 9 órakor, ugyan­csak a színházteremben, az Úttörők az olvasó népért moz­galom járási ünnepélyét ren­dezik, amin közreműködik Szentpál Monika előadómű­vésznő és Fábián Zoltán, az Írószövetség titkára. A fővárosba látogatóknak a múzeumok gazdag programot ígérnek, közülük csal; mu­tatóban sorolok fel néhányat: az Iparművészetiben láthat­ják az Iparművészeti Múzeum 25 éve című kiállítást, a Szépművészetiben pedig a nagy olasz reneszánsz mester, Raffaello emlékkiállításában gyönyörködhetnek. Ismét fel­hívnám kedves olvasóim fi­gyelmét, hogy az ország vala­mennyi állami múzeumá­ban szombaton ingyenes a belépés. A magyar rádió a Kossuth hullámhosszán szombaton 19.25-l;or jelentkezik népsze­rű automa közönségszolgá­latával, majd fél 11-től éj­fél utánig tart az ugyancsak közkedvelt Táncoljunk és Melódiakoktél. A 0416-os szökevény című tv-film első részének vetí­tésére 20.25-kor kerül sor. A vasárnapi rádió- és tv- műsor egyaránt kedvez fel­nőttnek, gyereknek, az iro­dalom és a könnyűzene hí­veinek. A Kossuth rádió 19 óra 10-kor sugározza a Köny- nyűzenei olimpia című mű­sorának harmadik részét, utá­na, 20.21-kor pedig közvetítés következik a Madách Kama­raszínházból, ahol Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című darabját mutatják be. A televízió 17.40-kor foly­tatja a Tom Sawyer kalandjai című, magyarul beszélő an­gol ifjúsági filmsorozat ve­títését. (karácsonyi) A hangulatos kis város mű­vészi múltra tekinthet visz- sza. Évtizedek óta kedvelt tartózkodási helye elsősor­ban festőknek. 1955-től hi­vatalosan is művészteleppé nyilvánították, amelynek ma mór nemzetközi híre van. Olyan mestereket ihlet Szentendre, mint Barcsay Je­nő, Kmetty János, Gálfi Lola, Kántor Andor, Gräber Margit, Főnyi Géza. A város természeti szépsé­ge, műemlékei vonzzák a ha­zai és külföldi turistákat; aki a Dunakanyarba látogat, nem kerülheti el Szentendrét. Ez indította a Művészeti Alapot arra az elhatározásra, hogy a százéves platánok övezte parkban valóban otthont te­remtsenek az itt alkotó mes­tereknek. A Budapesti Műszaki Egye­tem rajztanszékén készültek az egyszintes, modern épület tervei. Tizenkét, műtermes, hálófülkés, teakonyhás kis ott­hon nyújt teljes kényelmet az egykori, szűk szobák he­lyett. Az épületben egy állan­dó kiállítóterem is helyet kap, amely reprezentálja majd az ott dolgozók munkásságát. A Szentendrei Építőipari Ktsz év végére, jövő év elejére ígéri a téli-nyári tartózko­dásra egyaránt alkalmas mű­vésztelep felépítését. Ml LESZ VELED, FALUMÚZEUM? Költözik a harangforony Űj életre kel a falumúzeum. A Szentendre fölötti kis völgy­ben megkezdődött a munka: az Országos Műemléki Fel­ügyelőség visegrádi főépítés- vezetőségének emberei „átvet, ták a területet”. A jövőben ők lesznek a kivitelezők. Dr. Kodolányi János, a Nép­rajzi Múzeum helyettes főigaz­gatója elmondta: az idén be­fejezik a dusnoki malom épí­tését, egy-egy szatmári lakó­házat, istállót és juhhodályt is tető alá hoznál;. A portá­hoz díszes kaput is faragnak. Szeretnének többet is építeni. Kérdés: bírják-e erővel az épí­tők? Annál is sürgetőbb a mun­ka, mert ez évre sok bontási kötelezettsége van a múzeum­nak: az ország legkülönbözőbb vidékeiről kell Szentendrére menekítaniök a parasztépíté­szet emlékeit. Lakóházakat, gazdasági épületeket kell ide- szállítantuk, s újra felépíte­niük, — de Mánd okról pél­dául egy templomot, Nemes- berzováról pedig a harangtor­nyot elhozniuk. Ismeretes: 1969. október el­sején a KISZ Központi Bizott­sága védnökséget vállalt a falumúzeum építése felett. Létrejött egy közös bizottság, mely a munkát irányítaná. Kezdetben havonta üléseztek, s több hasznos intézkedésük volt, de az utóbbi időben lany­hult az ügybuzgalom. Tudott az is: az ország 11 tájegységéből — Tiszántúl, Pa­lócföld, Kisalföld stíb.—, mint­egy 230 épületet telepítenek át 1975-ig a falumúzeumba. A KISZ mozgósította a tájegysé­gek KISZ-istáit, úttörőit az omladozó parasztházak szocia­lista megőrzésére — amíg át nem telepítik az épületeket —, a berendezési tárgyak gyűjté­sére. Pályázatot is kiírtak: a fiatalok a helyi népszokások­ról írnak dolgozatot. A felsőfokú mezőgazdasági iskolák hallgatói gyűjtőmun­kát végeznek: egy-egy tájegy­ségen milyen növények voltai; honosak? A múzeumi építmé­nyek körül ugyanis a hagyo­mányos növényzet kap majd helyet. Tárgyaltak ifjúsági tá­bor építéséről is: 150—200 fia­talember sátorozna majd a falumúzeumban, s a földmun­kákban segédkezne. Nem tudni még, mire jutunk az idén? Az viszont bizonyos: soha ilyen sürgető nem volt még a falumúzeum ügye. S p- ügyszeretet lángjának — ; kezdeti biztató lépések után —, nem szabad kialudnia. (paládi) Kocsimosó a Nyugati pályaudvaron A MÁV Északi Járműjavító Vállalat dolgozói az NDK-bel vásárolt dokumentáció alap­ján korszerű vasúti kocsimosó- berendezést kéázítettek, s a Nyugati pályaudvaron üzem­be helyezték. A kocsimosó 45 percenként végez egy-egy sze­relvény tisztításával; egy mű­szakban 20—22 ember mun­káját helyettesíti. A jövőben más vasúti csomópontokon is építenek ilyen kocsimosókat. DUNABOGDÁNY Sóderes uszályok A MAHART által már nen használt négy dunai uszály vásárolt a Bonyhád székhelyi Sárköz-völgységi vízitársulal A társulat ezután vízi ütői szállítja Dunabogdányból ■, tsz-ek, gazdaságok építkező seihez szükséges kőanyagot sódert és kavicsot. RAPID KEZIFEJTOTOL AZ UJ PALACKOZÓIG Százezer hektó sör A nagy kánikulában a Du­na hűs hullámai mellett bi­zony gyakran megszomja­zunk. Ilyenkor nincs az a sörmennyiség, amit meg ne innánk. Az Országos Söripari Vállalat váci palackozó üzeme, 1949-en még két Rapid kézi­fejtőgéppel dolgozott. 1950- ben 5700 hektoliter sört pa­lackoztak évente, míg ta­valy 90 ezer hektolitert. A fejlődés tehát ugrásszerű, és most Vácott új sörpalackozó Szem is épül, amely tovább javítja majd a Dunakanyar sörellátását. Erről kaptunk felvilágosí­tást az Országos Söripari Vál­lalat beruházási osztályveze­tőjétől, Kékesi Ferenctől. — A sörpalackozó üzem épí­tése 1969. márciusában kez­dődött — több mint hétmillió forintos beruházással. Ha el­készül, két műszakban 54 em­bert foglalkoztatunk majd. A korszerű palackozó gépsorok az NDK-ból érkeznek. Telje­sítményük óránként — a je­lenlegi kétezerrel szemben — négyezer üveg sör lesz. Ez pedig évi százezer hektolitert jelent. A Kőbányai Sörgyár­ból a tankkocsik naponta többször is megteszik a Buda­pest—Vác közötti útvonalat. — Mikorra készül el az új kirendeltség? — A váci sörpalackoző a jövő év nyarán megkezdi a szállítást a Dunakanyar üdülőkörzeteibe. A helyszíni palackozás révén természetesen javul a sör mi­nősége is. Szeretnénk a Du­nakanyarban megfelelő meny- nyiségű nedűt biztosítani a nyári kánikulában az ideér­kező turistáknak és üdülőven­dégeknek. — f? — — A Pest megyei építő­ipar termelésének problé­máiról közöl cikket most megjelent ez évi első szá­mában a Területi Statiszti­ka, a Központi Statiszí ikai Hivatal folyóirata. , PEST MEGYEI HÍRLAP I Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUBA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC Szerkesztőség: Budapest, VUI., Somogyi Béla a. 6. il etn. Kiadóhivatal: Budapest, VUI, Blaha Lujza tér 3. Egész oap hívható központi telefon: 343—100, 143—22«. Gépíró szobák: M3—100/380, illetve 543—100/41S. Titkárság: 131—348. Egyéb számok: 141—463, 141—358, Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 30 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom