Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

1970. MÁRCIUS 8., VASÄRNAP syörfap 9 CSORBA ANTAL: Szárny nélkül Negyvenötösök MELLÉNY! FERENCNÉ A fiú, aki valahonnan a fák közül bújt a „prérire”, a gyepszélről figyelte a Góbét, a kézen fogott sast, a lebbe- nő, pillangót, ahogy szárny­végeit tartva, hajózó ruhá­ban futottak vele a fiúk a fe­szülő kötél után. A fiúk el­maradtak mellőle; — egy pil­lanatig még a földön koco­gott, rohant, majd erős szár­nyakkal a fák fölé szökkent, a rét fölé, a sóvárgók fölé. Akik a földön maradtak, fölnéztek rá: értőn, vágyva, hittel, de nem látták elérhe­tetlennek. Először az anyja karjából nézett az égre a fiú. Később azt mondta vasárnaponként az anyjának, hogy templomba megy. Az anyja nem tudta, hogy a gyülekezet szárnyra kelve mondja a miatyánkot — például akkor, ha hírét veszik, hogy délutánra egy kis zivatart küld az Űristen. A pilóták szívesen bízták meg apróbb feladatokkal. A szemén, a lelkesedésén lát­szott, hogy mit vár a szolgá­lataiért. Dehát repülni nem vihették. Ha azt hallotta, hogy re­pülni jó, hogy repülni szó­rakozás, értetlenül bámulta a beszélőt. Hitte, hogy nem­csak ennyi, neki nem. Neki több lesz. Pihetollú madárfiókák hisz­nek így leendő szárnyaik­ban. Arra várt, arra készült, hogy tizennégy éves legyen. És lett. A születésnapján re­pülőorvosi vizsgára menit. Boldogan várakozott a ren­delők előtt. A belgyógyász mondta meg neki, hogy szív­gyengeség miatt alkalmatlan. Ezért állt most a gyepszé­len. Nem akarta, hogy saj­nálkozva nézzenek rá, nem akart ott lenni, amikor tudo­másul veszik, hogy csalód­tak a hozzáfűzött remények­ben. Ügy érezte, hogy szé­gyenlené ezért magát és nem tudná megmagyarázni, hogy mit keres itt. Nem messzire tőle, járó motorral egy Tréner-típusú iskolagép állt. A légcsavar­széltől földrehajolt a fű a szárnyak alatt. Ritka dolog egy Tréner a prérin. Motorral itt csak a vontatógépek re­pülnek, a Kánya és a DO—2. Arra gondolt, hogy gáz­adásnál a gép mögött is elfe­küdne a fű. Olyankor bizto­san ő sem tudna talpon ma­radni. Nagy gázt kéne adni, nagy gázt... Akkor a gép megindulna, végigvágtatna a prérin, egy kicsit elemelked­hetne vele a talajtól. Ha ő most pici gázt adna... Egy kicsit elképzelné magának, hogy kört repül a hegyek fö­lött. Ügy osont a géphez, hogy ne láthassa senki. Már ezerszer lépett szárny­tetőre pilótás mozdulattal; most, ezeregyedszer reszke­tett a térde. Mindent jól is­mert, amit maga körül látott. Tízéves volt, amikor megsze­rezte a repülés tankönyveit. Nem tanulva, érdeklődve ol­vasott. Gyakorlott pilótaként ült most a műszerek közé. Amit tanult, azt felhasználta ábrándjaihoz. Ilyenkor a keze is mozdult, érezte a kormány­erőt, észrevette, ha csűrés köz­ben jobban belépett a kelleté­nél. Szabályos iskolaköröket repült, figyelembe vette a szélirányt és nemcsak tudta, de érzékelte is, ha hibázott. Egyre kevesebb hibát vétett, biztosra vette, hogy már tud repülni. Elképesztette a nö­vendékeket és oktatókat, ha KÖNYVESPOLC NORBERT FRYD: ÖSERDÓ Aki csupán valamiféle ka­landos útleírást vár a kitűnő cseh írótól, az kellemesen csa­lódik. Őserdő című új regé­nye nem csupán a mexikói dzsungelbe vezeti el az olva­sót. Az őserdő ebben a műben hármas értelmet kap. A re­gény színtere a mexikói dzsun­gel, ahol Speel, a híres ameri­kai régész és ifjú cseh félesé­ge, Milada keresi kis expedí­ciójával a régmúlt idők tit­kait. De a régmúlt kutatása közben egy közelebbi múlt emléke is kísért: a hitleri dzsungelben fulladozó Prága, élete, elsősorban Milada ifjú­ságának kálváriája, akinek cseh vőlegényét szinte a karjai közül szakították ki a néme­tek. És Norbert Fryd regényé­ben a harmadik őserdő: az emberi érzések, indulatok, ösz- tönök, szenvedélyek erdeje, mert „voltaképpen mindenütt MARINA CVETAJEVA: Fogoly lélek A kitűnő költőnőt eddig csu­pán mint a huszadik századi orosz irodalom finom hangú lírikusát ismerték a magyar olvasók. Most megjelent Fo­goly lélek című kötete azonban prózaíróként mutatja be. Az írások, műfajukat ille­tően, költői vallomásoknak te­kinthetők. Egy lírikus emléked apja múzeumáról, testvéréről, édesanyjáról, zenei élményei­ről, az emigrációs évek meg­próbáltatásairól. És emlékek a bálátokról és kortársakról: Mandalstamról. Belijről és másokról. És emlékek irodalmi élményeiről, elsősorban Puskin hatásáról, Puskin költészeté­nek vonzásáról. Írásai szub­jektív telítettségűek, a világ Harminchat éves, élete vi­rágjában levő asszony volt Mellény! Ferencné, született Szinaberg Irén, amikor 1944. december 8-án Vácott kilépett a légóipince ajtaján. Immár szabad város szabad polgára­ként bánta is ő, hogy lakásá­ban nem maradt egy ép bú­tor, egy takaró, egy csempe­szélű bögre. Élt. Mellette a férje és a két fia akkor, ami­kor a házak falára krétával írt üzenetek útján keresték egymást a menekülő, szétszó­ródott családok! Egy évvel azelőtt azt hitte, meg sem éri ezt a napot. A két kisgyerekkel a várostól távoli Csekélyszőlőben várta, hogy esténként a férje bakancsa alatt megcsikorduljon a kavics s hozza a híreket, má történik odahaza. Onnan nézte a város háztetőit és találgatta, melyik az övék. Ráért. Félt és emlé­kezett. Testvéreire, a bátyjára, aki többet volt a rendőrségen, mint odahaza. Legutóbb azért tartóztatták le a fiút, mert rá­bizonyították, ő terjeszti a vá- ! rosban a „felforgató” lapot, a [kommunista „100%”-ot. Ebben i történetesen igazuk volt és ab- ; ban is, hogy a Szinabergek i mind lázadók voltak. Gondolt ia nagynéniére, aki egy pár ; tyúkot vitt a művezetőnek i ajándékba: alkalmazná a kis- j húgát a gyárba? Repesett a I boldogságtól, amikor tizenöt- i évesen munkát kapott. Az első i napokat mégis végigsírta, úgy i félt a zúgó-zakatoló gépek kö- i zött. A kesztyűvarrodába ke- | rült, hatvan asszony dolgozott ; ott Villámgyorsan varrták [össze a gépről lekerült dara- i bokát. Közben aggódtak, ne- i hogy törjön a tű, bogosodjona i cérna, mert a kárt nekik kel- : lett megfizetni, illetve a tűt- : cérnát sajáit pénzükön meg- i venni. Volt, aki odavetett egy I jó szót, megmutatott valami- | lyen fogást, de a legtöbben i ügyet sem vetettek az új, sete- isuta kislányra. Valósággal les- I te a többieket, míg belétanult ; Morgolódni sem nagyon mer- ; tek semmiért, mert hamar a ! kapun kívül találták magukat, i Az igazgató — ha elégedetlen | volt valamivel — hamar po- ifozkodott, azt sem bánta, ha : nő került eléje. Egészen addig, ! amíg Irén — akkor már Mel- j lényiné — küldöttséggel pa- ; naszra nem ment a gyár fő- ! részvényeséhez. A pofozkodás ! megszűnt, de az asszonyokat : lelkigyakorlatra és gyónásra ; rendelték be, mert — úgy lát- Iszik — elvesztették lelki bé- ; kességüket, amiért elégedetlen­> kednek... ! Közben futott az idő. Az El- ; só Magyar Szövő hadiüzem : lett. Még több bélelt kesztyűt ! gyártottak, de a törött tűt és ! a felhasznált cérnát továbbra ! is velük fizettették meg. Űr- j isten, hogy fájt a szíve, meny­> nyire feliháborodott a meg- ! csonkított hetibérek láttán! ! Akkor munkatársnőjével fel- : kereste a katonai vezetőt: a tű ; és a cérna munkaeszköz, adja j a gyár, ne velük vetessék «meg. Nem sokat teketóriáztak: ! rövidesen jött az üzenet, a két ! főkolompost, Barnánét és Mel- : lényinét azonnali hatállyal el- ! bocsátják. Majd hadbíróság ; előtt felelnek tettükért. Mit ; tehetett mást, hazament. Ek- i kor jött a meglepetés. A kesz- ! tyűvarrónők szótlanul mind ! felálltak, letették a hosszú asz- I talra a munkát. Kinn a folyo- ; són a férfiak megállították, .^ azok gratuláltak: — Irénke, % büszkék vagyunk rád, ember­től is merész lett volna, amit vállaltál. Még aznap visszahívták dol­gozni. A baj azonban sohasem jár egyedül. Híre jött, megszűnt a vegyes házasságok mentesítő hatása. Sokan ajánlották Mel­lényt Ferencnek, a Kodak-gyár munkásának, váljon él, ma­radjon nála a két fiú. Az em­ber nem szólt semmit. Egy es­te felpakolta a családját és ki­menekítette őket Csekélyszőlő­be, ide, az embertől-világtól távoli helyre. — Volt itt a sarkon egy vendéglő, a Korona. Ma a tí­zes csemegebolt van a helyén. Itt szoktunk összejönni, talál­kozni. Volt egy kitűnő mun­kásdalárdánk, ott énekel tünk- beszélgettünk. 1945-ben, mind­járt újév után híre jött, gyü­lekezzünk ott, mi, „régiek”. Elmentem. Sokan megvoltunk, sokan hiányoztak, örültünk, hogy élünk, panaszkodtunk, de abban valamennyien egyetér­tettünk, hogy pártot kellene alapítani, támogatni a kommu­nistákat Ügy is történt, tit­kárnak megválasztottuk Blaha elvtársat Hogy mit csináltunk mi akkor, már pontosan, nem is tudom. Szerveztük a köz­életet mindenben benne vol­tunk, hallattuk a hangunkat A legkisebb dolog is nagyon fontosnak tűnt, különös feszí­tett ritmusban éltünk. Nehogy azt higyje, hogy valami meg- győződéses kommunista vol­tam én akkor még. Dehogy. Hol volt a tudásom hozzá? In­kább a szívem húzott közéjük, a családi példák, a testvéreim emléke, akik nem érték meg a felszabadulást, a törött tűk, a pofozkodás, a csekélyszőlői rettegések. Márciusiban azt a feladatot kaptuk, hogy május elsejére szervezni kell az em­bereket, legyünk minél töb­ben. Ki lehetett volna más az első. akit beléptettem a párt­ba, ha nem a férjem? 1946-ban nagyon nekemvaló megbízást kaptam. A nőkkel kellett szót értenem, közelebb hoznom őket a párthoz. Az MNDSZ megkapta a város szélén a gyönyörű Hitzigrád- villá-D, amelynek tulajdonosai elmenekültek. Ebben rendez­tük be az óvodát Jöttek az asszonyok szívesen. A gyári maradékokból varrtunk ruhát a gyerekeknek, amire nagyon nagy szükség volt akkor, hi­szen senkinek nem volt sem- mij . Boldog volt, aki bármi­ben is segíthetett. A tanácsok megalakulása után behívattak és azt mond­ták, nékem ott a helyem. Tud­ja, hogy volt az akkor, nem tettünk ellenvetést. Én is mentem, fele fizetésért. Pedig a gyárban nagyon szerettem, huszonhét év után személyzeti előadó lettem. Ott soha nem voltam fáradt. Mindig az a je- Lenet volt előttem, amikor az államosításkor jött lefelé a lépcsőn a gyár egyik főembere és azt mondta nekem: — Na, Mellényiné, a gyár már a ma­guké. — Majd mi is sáfárko­dunk — mondottam. Azt les­ték, mikor omlik össze min­den a mi kezünkben. Akkor már Váci Kötöttárugyár volt a nevünk. Elküldték egy háromhóna- pos iskolára és utána az alsó- és középfokú iskolák dolgával kellett törődnöm. Nagyon ne­héz volt, hiszen csak belecsöp­pentem a dolgokba. Igyekez­tem helytállni, de végül is ott­hagytam a csoportvezetői ál­lást, nem volt hozzá elég kép­zettségem. A váci Petőfi Tsz-ben egy időben a pórttitkár-főkönyve- lőnek amellett, hogy minden­re ügyelnie kellett, az is a munkaköréhez tartozott, hogy k önként a kocsmából haza­hívja a tsz teljes vezetőségét. Valahogy ott jobban érezték magukat, mint a dologban... Sokat töprengett, mit tegyem Végül, 1 osszas agitálásra ieü- lön brigádot alakítottak az el­nökből, agronómusiból, más vezetőkből. Köztük volt ő is. Egy órával előbb kinn voltak a földeken, mint ahogy a ta­gok jöttek. Persze, ezzel nem váltották meg a világot. Látta ezt a pártbizottság is, ezért egy óv után elküldték három- hónapos pórtiskolára. Tudásban megerősödve, öt­vennégyben ismét visszament a tanácshoz, a panaszosokkal foglalkozott. Micsoda ügyek, micsoda gondok! Amikor azt hitte, ennél nehezebb munka­kör nincs, kiderült hogy van. Megtették lakásügyi előadó­nak. Rajta volt a város sze­me. Akkoriban rettentő nehéz volt a helyzet, mert nem volt lakás, amit a rengeteg rászo­rulónak adhattak volna. Hány­szor akarták, milyen fondor­latos módon megvesztegetni, cserébe egy aláírásért. Közbeni a férje elégedetlenkedett. Az asszony mindig ideges volt, többet távol mint otthon. A szoba-konyhában a négy fek­helyen. kívül jóformán semmi. Szemére vetette, ki törődjön a két fiú nevelésével, ha nem az anyjuk? Végre, megbízták a keres­kedelmi felügyelői munkakör­rel. Ez sem hozott több pénzt, vagy rangot, inkább gondot Propán-butángázból 1400 igénylés volt az asztalán és évente ha 5—6 engedélyt ad­hatott ki a város. De mégis, mozogtak. Épült a DCM, a de­ákvári lakótelep, átépítették a váci piacot. Emberekkel be­szélt, felmért-tárgyalt, az asz- szonyok mondták el, hol, mi­lyen boltra lenne leginkább szükség. Kidolgozta a város kereskedelmi fejlesztésének távlati tervét, lényegében még mindig az van érvényben. Olyan hozzáértéssel szervezte meg a társadalmi munkásokat, hogy a kereskedelmi állandó bizottságnak van azóta is legnagyobb és legjobban mű­ködő aktívahálózata. Lám, mit tesz a hozzáértés és a szívesen végzett munka! — Azt kérdezi, hogy milyen a nyugdíjasélet? Eleinte meg­döbbentő, hogy nem kell ha­táridőhöz igazodni, papírokat forgatni. Aztán lassan minden kialakul. Tanácstag vagyok. Régi váci a famíliám, eljön­nek hozzám az ismerősök gondjaikkal-ügyeikkel. Tagja vagyok a Vác és Környéke ÁFÉSZ különbizottságának. Sokat kell még a kereskedel­men fejleszteni. Az igények futnak előre, a lehetőségek utána kocognak. Itt van a sar­kon a mi régi boltunk. Mindig kisebb lesz, már nem úgy, mintha összemenne mint a re­génybeli szamárbőr, de amióta megépült mellette a lakótelep, tízszer annyian fordulnak meg benne. — Ha újra kezdhetném az életemet? A párom, az életfor­mán, a politikai meggyőződé­sem mellett akikor is kitarta­nék. Hanem a gyárat, azt nem hagynám oda. Néha még ma is álmodom róla, a zúgó-dö- römbölő gépek között járok és hallom, hogy odaikiabólnak ne­kem: Irénke, gyere ide. Komáromi Magda repülésről beszélt. Az ábránd ; szárnyain szerzett tapaszta lata azonos volt a valósággal Hallgatta a dörmögő motort, és nem is vette észre, hogy ke­ze mozdul a gázkaron. Nem ér­ti teljesen, hogy a botkormány most igazi, a mozdulatok any- nyira ismerősnek hatnak. Pon­tosan így lódult alaitta a föld az ábrándjaiban is. i Ha nem álltak volna eléje a j kifutóra, szerelme hancúrozva: teljesülhet az éggel; — de meg- 5 állították. Még dübörgőit ben- : ne az izgatottság, amikor kilé- i pett a szárnyra. Szeretett vol- $ na haragudni vafamiért azok­ra, akik körülállták, jólesett volna az is, ha kiabálnak vele. Akkor nem kellene így szem- $ tői szembe szégyenkeznie ma- 5 ga miatt, talán az is eljutna a $ tudatáig, amit neki mondanak. 1 Nem értette, hogy mit mond- 5 tak, menjen-e vagy maradjon, $ csak akkor tudta meg, hogy $ elmehet, ha akar, amikor a pi- 5 lóta beült a Trénerbe, hogy; helyére vigye. Elment. Senki sem látta töb- $ bé a reptéren. Egy évig minden megszerzett! fillérjét léggömbökre költötte.! Anyja, szegény, azt hitte, hogvj a fia megzavarodott. Nagyot ä nézett, amikor egy vasárnapi! hajnalon a fiú fogta a két nagy! papírdobozt az ezernyi lég-> gömbbel, egy napra való zsírosi kenyeret kért, és taxival vi-! tette el magát valahova. Csak > amnyit mondott, hogy kirán- : dúlni megy, és a luftballonok- ! kai tervei vannak. Szokatlanul • vidám volt, ilyen kedvesen< nem is látott még ekkora gye-i reket hízelegni. 5 A reggel az erdő tisztásán i talált rá. Léggömböket töltött,: és hosszú spárgával engedte! őket az ég magasáig. A spárga; másik végét felcsatolta, saját; készítésű hevederéhez kötözte,! Százával lebegtek feje fölött a! megtöltött léggömbök. Kapko-; dó, reszkető kezekkel kötötte; a csomókat, s mindannyiszor! felnézett minden gömb után.! Elmúlt dél. Ekkorra, ha lépni j próbált, ugrás lett belőle. Az-i után a sokszínű, óriás szőlő-i fürt már vitte volna. Szerettei volna elérni valahogy a zsíros; kenyeret, hogy magával vigye,! de a pányva, amivel a gázpa-i lackhoz kötötte magát, nem ! ért odáig. Még egyszer körül-! nézett, és elhatározta, hogy a; fákat fogja nézni addig, amíg: csak egy levél lesz fölötte, az-i után visszanéz a tisztásra, és| azt mondja majd, hogy nahát, i sikerült! Ezt feltétlenül kinyi-: latkoztatja majd, így hitelesíti j a start sikerét. Egyszer azt is | elhatározta, hogyha majd a; halálán lesz, megmondja ma-i gának, hogy ennyi és ennyi: ideig élt. Az lesz az utolsó gon- ! dolata. Ollójával elvágta a pányvát. I A győztes isten diadalával i szállt az erdő fölött, a város! fölé. Ezer méterről nézett le a városra. Kétezer méternél fáz­ni kezdett, és ollójával elvá­gott néhány zsinórt, hogy az ! emelkedést megszüntesse. A ! zsinegek azonban lógva marad­* tak az orra előtt. Rádöbbent, I hogy hiába vagdailódzik, az i ezernyi zsinór között nem is- : meri ki magát, hiába vágja el : a spárgát, a léggömbök nem ; tudnak elszabadulni azoktól, i amelyek körülötte kötve ma- i radtak. Lehetetlen kitalálni, : hogy melyik zsinórok vezetnek • a fürt széléhez. Már nem vág- i hat el több zsineget, mert ha ijön a szél, kifújja majd az el- ! szabadított gömböket a többi ! közül. Nem ijedt meg, csak ; várta a szelet. Nem is félt. Kö­rülötte röpködtek az ábránd- > jai. j Segít, ha jön a szél, a szél- ! lökés, ha szél, ha jön... De ! szélcsend volt ! Nem tudta már, hogy a : sztratoszférában fúj a szél. dzsungel van, az élet nemcsak az őserdőben, de bent az em­beri fejben is halálos küzde­lemben áll”. Az író hosszú éveket töltött Mexikóban, így jól ismeri az országát, s annak őslakóit. A környezet tehát, ahol négy hő­sét mozgatja, eleven és hiteles. Regényében négy merőben kü­lönböző ember — a texasi professzor, cseh felesége, egy mexikói festőművész és egy fiatal cseh archeológus — más- más célból és elgondolásból vág neki a veszélyes és kalan­dos útnak. Érthető, ha mind­egyik másként látja és más­ként is reagál az őt körülvevő különös és vad világra. Érdekes regény és egyben útirajz is Norbert Fryd köny­ve, amelyet Havas Márta for­dításában jelentetett meg az Európa Könyvkiadó. jelenségei közül csupán azok érdeklik, amelyek közvetlenül érintették. Mégis, szubjektivi­tása ellenére is reális képet fest arról a korról, amelyben élt, s azokról a művészekről, és költőkről, akikkel rokonsá­got érzett. Marija Cvetajeva prózaíró­ként sem tudja megtagadni lí­rikust voltát: mindent belül­ről szemlél, mindennek a mé­lyére hatol, hogy aztán költői tömörséggel összegezze véle­ményét emberekről, korról, magatartásokról és szemléle­tekről. A Fogoly lélek című kötetet Rab Zsuzsa avatott tolmácso­lásában az Európa Könyvkiadó jelentette meg. (P. P.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom