Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-05 / 54. szám

6 ""k/CMop 1S7#. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK Üres állások HIVATALSEGÉDEK Páncélpajzs-export az NSZK-ba Nemzetközi sikert aratott a Várpalotai Szénbányák sza­badalmát képező önjáró bizto­sítóberendezés. Az NSZK-beli Klöckner Feromatik cég 110-et rendelt belőle, lengyel, angol, jugoszláv és csehszlovák szak­emberek pedig ezekben a na­pokban tanulmányozzák a Várnalotai bányák mélyén dol­gozó pánoélpajzsokat. A nagy érdeklődés miatt megállapodás született arra, hogy a külföldi megrendeléseknek a Bánya­gépgyár tesz eleget, a belföldi­nek pedig közvetlenül a Vár­palotai Szénbányák. E célra már meg Is kezdték egy mű­helycsarnok építését Régi nevük altiszt volt. A név megváltozott, a munka ugyanaz. A fizetés nem keve­sebb, de a jövedelem igen. Nem tartoznak már azok kö­zé, akik a borravalót is be­kalkulálhatják. © A munka nem megerőltető. Jobbára idősek vállalják. Akármilyen kevés is a pénz, jól jön, s a nyugdíjhoz szüksé­ges tíz évet is el lehet vele tölteni. Nagy Imréné is csak otthon, a háztartásban dolgo­zott, míg a férje keresett és két fia iskolába járt. Aztán a gyerekek megnősültek, elmen­tek, a férfi 550 forintos nyug­díjából nem tudtak megélni ketten. — Munka után kellett nézni. Nekem csali hat elemim von, 46 évesen meg már nem lehet tanulni, máshová nem vettek volna föl, mint hivatalsegéd­nek. Gödöllőn lakunk, s a Nemzeti Bank itteni fiókjába járok dolgozni. Fél hétkor kezdek, rendet csinálok az iratszekrényekben, a takarító­nőnek kiadom a takarítószer- számokat. Utána átmegyek a postára, elhozom a leveleket, csomagokat Délelőtt segítek ; pénzt számolni, közben rakok a tűzre is. Délben hazamé- 1 gyek, ebédet főzök, elmosoga- ! tok, ellátom édesanyámat, mert ő is velünk lakik, 4-re jövök vissza. Megimtcsak a postát válogatni, 6-teor végzek. 1250 forintot keresek. © A Gödöllői Járásbíróságon, a földszintéin balra az első ajtón fekete névtábla világos betűk­kel: Czakó József hivatalsegéd. Az ajtó mögött nagy, ötabla­kos helyiség, hosszú pulttal, mint a régi boltokban, a pult ! mögött magas állványok, aikár a könyvtárakban, de itt nem könyvek, hanem dossziék, irat- kötegek állnak rajtuk. Az „■ügyfél” belép és Czakó bácsi­hoz fordul, mert teliket akar vásárolni, vagy építési enge­délyt „kieszközölni”, nevén szólítja, s momdia, mi kell, mert tudja, ő intézi, s hogy két perc múlva előtte lesz, amit kért. Józsi bácsi 34 éve dolgozik a bíróságon: 34 éve altiszt, azaz 25 éve hivatal- segéd. Most 58 éves. Ö a kivé­tel. Nem szükségmegoldásból választotta ezt az állást, mert a nyugdíj kevés; jóformán itt élte le az életét, a telekkönyv- •irban. — Nem mintha rajonganék | ezért a munkáért, ha meg is I szoktam már. Vagy 15 éve szakmáit akartam tanulni, szerszámkészítőnek mentem j volna a gyárba. Nem engedtek el. Bánom, mert itt két, ember­nek kellene dolgoznia, egyedül nem győzöm, 14 szekrényben 30 község iratai, egy délelőtt száz kérelmező! A komám, aki hívott a gyárba, 2500 forintot keres, én meg állítom, hogy ugyanannyi munkáért, mert fizikailag is megerőltető, de az ! eszemet is kell használni, 1540 forintot kapok csak. Ezt is csak tavaly november 7-e óta, akkor emeltek 70 forintot. Ezért a pénzért 6 óra helyett, ami a munkakezdésem lenne, fél ötre járok, mert másként nem tudnám elvégezni, ami dolog van. Gondolja csak él, hogy 11 szobát is ki kell taka­rítanom! A telekkönyvtárban hideg van, a két cserépkályha nem fűti be a helyiséget. — Arra is ügyelni kell, nehogy megfagy­junk, a fűtő elmegy reggel, az­után én élesztgetem a tüzet. © Valkó Ferencné egy emelet­tel följebb dolgozik, az irat­tárban. 59 éves, fizetése 1000 forint. — Két éve vagyok itt, azelőtt az Agrártudományi Egyetemen dolgoztam, 880 fo­rintért. Ez mégis jobb. Takarít, ira­tokat rendez, és ad ki, hord a postára. 6 és fél éves munka- viszonya van, szeretné a tizet ledolgozni, hogy öregségére kapjon valami nyugdíjat — Nincs ez megfizetve, de hiába is tetszik megírni az újságban, ezen úgysem segítenek. © Gödöllő, községi tanács, vál­tott műszakban két hivatalse­géd: mindketten idős asszo­nyok. Stencileznek, a postára, a közeli vállalatokhoz járnak, meg a boltba, ha valaki meg­éhezik, a hivatalban dolgozók közül: zsemléért, egy kis tejért, kávéért, Koncz Ferencné két éve vállalta ezt a munkát mert férjét nyugdíjazták az IBUSZ-tól, s három gyereke közül még kettő iskolába járt... — Most már csak a kislá­nyom, a Vas utcában. Pesten, gép- és gyorsírást tanul. A fia­mat kivettem a gimnáziumból, Pácéiról, pedig már két osz­tályt kijárt, de nem tudom el­tartani még két évig. Jófejű gyerek, a tanárok nem akarták engedni, de mit csináljak? A fiú a Közért-nél dolgozik, se­gédmunkás, segíti az anyját, akinek a fizetése 1012 forint — Szeptemberben kérvényt adtam be, hogy legalább száz forintot emeljenek, de még csak nem is válaszoltak! © A másik asszony, Déri Ot- tóné, 1953 óta dolgozik a ta­nácsnál. Hónap végén azonban alig kap többet, mint kolléga­nője: 1160 forintot! — Tudom, hogy nem is remélhetek jobb állást a hat elemimmel, s hogy dolgozni kell, amíg tu­dok, amíg valami betegség le nem dönt a lábamról. Az bánt legjobban, hogy hivatalsegé­deknek vagyunk felvéve, de ugyanúgy kell takarítani, mintha annak jöttünk volna, mert takarítónőt nem kapnak! Jó, rendben van, elvégezzük, de miért nem mutatkozik ez a többletmunka a fizetésünk­ben? Varga Vera A MAXI ÉS A MINI között dúló divatháborúban ismét eggyel nőtt a maxi feltétlen híveinek száma. Luisa Pa- lomba, 20 éves olasz lány a tengerbe zuhant a La- Manche-csatornán közlekedő komphajó fedélzetéről. Ne­gyed órát töltött a jéghideg vízben mire egy holland na- jó legénysége kimentette. Mint elmondotta, úszni nemigen tud, de a maxikabátjába szo­rult levegő fenntartotta a víz színén. Azonnal szállítunk 1000x2000x1 mm-es, 9 hosszhullámmal készült FEKETE HULLÁMLEMEZT 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS*. \nmií Balassagyarmati Telepe Rákóczi út 28. A MÁRKA MARADT, AZ ÁRA VÁLTOZOTT: SZOKOL TÁSKARÁDIÓ 780 Ft helyett most 600 Ft CONVAIRS TÁSKARÁDIÓ 800 Ft helyett most 580 Ft SPORT TÁSKARÁDIÓ 1020 Ft helyett most 840 Ft VEF 12-ES TÁSKARÁDIÓ 1450 Ft helyett most 1250 Ft HANGSZERBOLTJAINKBAN: V., Kossuth Lajos u. 8. — VI., Lenin krt. 81. — VI., Lenin krt. 44. roättft, äriKl’ Kitűnő alkalom: fi most vásároljon egy új táskarádiót! lüf BOTOR 0 Valami jó műsorra vadász- tam hétfőn este a rádióban, amikor — kevéssel fél nyolc előtt — egy riportra lettem fi­gyelmes. Nem hallottam az elejét, ma sem tudom tehát, ki faggatott, kicsodát, de, — őszintén szólva — ez nem is fontos. Sokkal inkább az, hogy a riporter megkérdezte: mit csináljunk azzal a sok hulla­dékkal, ami ilyenkor, télen gyűlik össze a háztartásokban, s amit tilos a kukába dobni? A jövőben — hangzott a vá­lasz — nyugodtan dobhatjuk a kukába, a Köztisztasági Válla­lat gépkocsijai vasárnapon­ként összeszedik. Kivéve a pinceszemetet: a szénport, satöbbit. Szívesen vettem volna, ha az illetékes kicsit részletezi, hogy a szénporon kívül mit nevez pinceszemétnek, de nem tette. Lelke rajta. Engem így is roppant boldoggá tett a vé­letlenül nyert értesülés. Rögtön arra gondoltam ugyanis, hogy nincs többé ko­pasz fej, illetve kopasz fenyő. Értik, mire gondolok? Arra a nevetségesen bagatell, mégis komoly problémára, hogy mit csináljanak a gőz-, gáz- és távfűtéses lakások lakói kará­csony után a lekopasztott fe­nyőfákkal? Eddig ugyanis, fe­nyőt a kukába dobni szigorúan tilos volt. Kályha híján — el­tüzelni sem lehetett. Maradt tehát az osonás. Miközben a város egyik fele az igazak álmát aludta, a másik fele — hóna alatt a csupasz fenyővel — nesztelenül kiosont a házból, s némi tétova kerengés után a kiszolgált fát kidobta a hóba, mint magzatát a papék Kató­ja. Ez a probléma tehát megol­Zárszámadás Zsoldos rajza Pocak Ha nem lenne kis kerek po­cakom! Akkor még valahogyan kibírnám. De sajnos, van. A cipőpertli is komoly gondot okoz. Elkeserítő! A fiamnak nincs kerek po­cakja. Ű még csak 6 éves. És az édesanyjával szokott sétál­ni. Hogy ez miért baj? Ja ké­rem, ők minden játéküzlet előtt megállnak. Megnézik a kirakatokat. Szörnyű, hogy a sors milyen következetes. Az ilyen gyalogtúrák után szinte óramű pontossággal vásárolni indulunk, az én pénzemért. Egy hete villanyvonatot vet­tünk. Az én édes kisfiamnak. Szép, fényes sínekkel, karcsú, színes vagonokkal. Hogy az a ... hogy az a gyerek sohase látta volna meg. Én utálok játszani. Ö nem. Eredmény: én állandóan vona­tozom, ő meg nézi. Még hogy nézi, de úgy dirigál, mintha máris állomásfőnök lenne. És az a nyavalyás kis mozdony egyszerűen utál a sínen ma­radni. Inkább mászik a szék, zongora, vagy a szekrény alá. Ilyenkor aztán ő diadalittasan: — Apu, kisiklott! — Igen, fiacskám! Máris mászik apuka. És apuka négykézlábra ereszkedik, mint egy pincsiku­tya. Végig ügeti a sínpályát kilógó nyelvvel, vörösen. És fél percig ismét kijelölt helyén zötyög az a nyavalya. S aztán: — Apu, megint kisiklott! Ismét négykézláb, majd has­ra. Utoljára a katonaságnál hasaltam a földön. Szuszogva, emberfeletti erővel küzdők a tekintélyemért. S közben: — A Pistike apukája sokkal gyorsabban fel tudja rakni a mozdonyt! „Ha a Pityuka apukája úgy, akkor én is! De azok a pimasz kerekek, nyolc van belőlük, t egyszerre sehogy sem akarnak pászolni a sínre. Egy-kettő mindig kimarad. Ilyenkor mint a sánta kutya, egyet-ket­tőt zöttyen, s aztán fáradtan, vagy inkább unottan oldalára fordul a szerelvény. Ö pihenhet, én nem. Fiam harsányan nevet ügyetlensége­men. Már akadozik a lélegze­tem. Térdeimet nyomja a pad­ló. Ruhám viaszos, a padló fé­nyes. Én szenvedek. Fiam örül. Mindjárt kivágom ezt a mé­regdrága kínzószerszámot, or­dítom. A fiam bőg. Feleségem oktat. — Igazán, olyan türelmetlen vagy, fiacskám — hallom úgy madártávlatból, kúszó mozdu­latba merevedve —, hadd játsszon az a szegény gyerek. „Hadd játsszon, hát hadd játsszon, csuklóm, miközben, mint a távúszó, féloldali for­dulva, magamhoz veszek némi táplálékot. De én, én mit vé­tettem? — Ne siránkozz, fiam — így a felsőbbség, majd csak meg­tanulja Péterke is. Nekem már mindegy. Ki­nyújtózom az enyhet adó par­kettán, arcomat a hideg sínre teszem, és könyörgök a fiam­nak: indítsa már el azt a vo­natot, hátha a nyakamat szegi. A kis zúgó „micsoda” nya­kamnak ütközve renyhén a hátára fordul, miközben kis­fiam így kiált: — Anyuka! Legközelebb re­pülőjátékot vegyünk, és a papa legyen a pilóta! Regős István dódott. De mi legyen a lyukas edényekkel, horpadt lavórok­kal, törött sámlival, kérdem tisztelettel? Mindezeket — Így tanítottak a kukások —, a tartályba dobni tilos, mert a szemétgyűjtő autók spirálzáp- foga képtelen megrágni. Mit tehet az ember? Éjszakánként kioson a házból, s némi této­va kerengés után lesztWja va­lahová a lyukas lábost, a rozs­dás mosófazekat, a néhai ci­rokseprűt, meg az egész csa­lád cipőroncsait és úgy ott­hagyja, mint eb a Szaharát. Háza tája aztán idővel erősen hasonlítani kezd a városi sze­méttelephez. Ez a probléma tehát nem ol­dódott meg. A pinceszemété sem. Továbbra is tilos a kuká­ba szórni a szénport, satöbbit. En azt mondom, a satöbbi­ből ne csináljunk magunknak gondot, emberek. Ha a kuká­sok reklamálnak, hogy satöb­bit nem szállítanak, szemreb­benés nélkül fogjuk rá, hogy az nem satöbbi, hanem miegy­más. Arról pedig nem esett szó. Hogy mit kezdjünk viszont a szénporral? Van néhány el­gondolásom. Az egyik: a pince sarkában rendezzünk be ma­gánkisüzemet, ahol kedves há­zunk népével esténként tojás­brikettet gyártunk. A másik: minden tizedik lakó eladja a kályháját, szénportüzelésű ka­zánt vásárol, és részint a gyor­sabb amortizáció mién, részint hálából, a többi kilenc lakó in­gyen neki adja az összegyűlt szénporát. A harmadik: fogad­junk egy TEFU-kocsit, lapá­toljuk fel a szénport a platóra és küldjük el a Köztisztasági Vállalat címére. — ny — Mi mehet a kukába?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom