Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

8 “'‘KMírlap 1970. MÁRCIUS 29., VASÁRNAP Solymár József: Eúy járvány színre lép Hol van már az a hajdani egy-könyvű ház, mely elindított, hogy rabotok legyek majdan, s verejtékemmel adózzam, ó, könyvek, irántatok való reménytelen szerelmemért. Mint poros munkaköpenyem, levetném rajongásómat s futnék a nyers való világ olajszagú műhelyeibe, bújnék erdők-mezők ölébe. De esténként ti bontotok fölöttem csillagos eget, szárnyatok alá húzódva hajtom álomra fejemet, nem oldoz föl senki a rontás bűvös kötelékeiből — ti tudtok csak varázsigéketl I V/////////////////////////////w/, ,/////////////////////7///////////////////////////\ TAVASZTÜNDÉR (Kiss Attila rajza) Húsevő virágok között termett India mocsarában. Dús iszap volt a párnája, haragos­zöld levél a takarója. Ott lap­pangott száz évekig. Csupán a környező falvakra csapott ki, a horpadt hasú, vézna hindu­kon próbálgatta erejét. A csontember, a nagy kaszás, ha arra járt, megnézte, ő tudta rejtekhelyét. Nem reszkető kezével öntözte, forró lehele­tével melengette. Amikor elindult, senki nem állhatta útját. Sem a sivata­gi tüzes homok, sem a száraz északi hideg nem ártott neki. Arra barangolt, amerre neki tetszett. Előbb Ázsiában gyil­kolta halomra az embereket, aztán Nyugatra fordult. Az os­toba császár azt hitte, kato­nákból falat vonhat eléje. Vé­gigállította a határt fegyverek­kel, szuronyt szegezz, kerges­sétek vissza. Itt sem ember, sem állat át nem léphet. Lő­jétek le még a levegő égben röpdöső madarat is. Ugyanígy tettek a vármegyék, a városok. Védte birtokát az uraság, éle­téért rettegett a szegény. Szegezzétek előre a szu­ronyt, a vasvillát, füstöljétek meg még a hivatalos levele­ket is. A hadüzenetet se vesz- szük át füstölés nélkül. A kórság átlépett a kordo­non, kiütötte a puskát a kato­nák kezéből. A bölcs doktorok úgy tettek, mintha tudnának valamit. Legelőször is próbál­tak nevet adni neki. Úgy gon­dolták, aminek neve van, azit már ismerik valamelyest. Nap­keleti hányszékelés, görcsmi- rigy, epakórsiág. Gyógyítani is akarták. Zsák- számra halmozták fel a fertőt­lenítő szereket. Lehoczky, a tudós, seborvos, egy iskolára való gyereket etetett meg a varsói Leó doktor szerint bizs- muth-tal. De vagy a porció volt nagy, vagy az isten verte meg, de elpusztult a sok gye­rek, pedig még messze volt a kórság. A kiküldött szerektől, amit vagy az uraság, vagy mindenféle felfogadott gara­bonciások osztogattak, felfor­dult a kutya, felfordult a macska. Amikor a nép láza­dozni kezdett, hogy nem kelle­nek a porolc, megpróbálták tit­kon a kutak vízébe keverni, sőt, a kocsmános beletette még a pálinkába is. Minden falat ételnél, korty italnál gyana­kodni kellett. Azt is kihirdették, nem sza­bad alacsony, vizes falú épü­letben sok embernek lakni. FAIJJ TAMAS: Út az iskolába Üt az iskolába, ó, te kedves, te drága, de messze, messze vagy, letaposott az élet, vad vihar összetépett, hogy csak emlék maradj. Ha visszaadnák táskám, nyomodat megtalálnám, a messzetűnt nyomot, kergetnék rajta lepkét, s elfeledném a leckét, melyet a sors adott. w/////////// /// KÉPES GÉZA: Fényévek káprázata Csillagvizsgáló toronyból a holdat nézem s elém perdül a Jupiter. Csak leveleid hoznak hozzám — hol vagy? Az idő olyan furcsán csúszik el. Amit írsz, úgy jön, fényévekkel később, már minden más, mint ahogy olvasom. Mégis mint csillagba a csillagnézők leveledbe kapaszkodom vakon. S reszketek, égek mini a nyomorult, ha italt venne: kiforgatja zsebét s filléreit számolja újra s újra, mert nem elég, egy kortyra sem elég! Lehet, hogy egyszer még ölelni foglak, felejtve fényévek káprázatát? Addig csak írj. A partok már inognak s minden tengernél keserűbb a vágy. BEGAZY CSABA: Es az arcok fehérek Menj, amerre tüzet látsz lobogni: ott emberek is vannak. Menj, ha beszédet hallasz éjjel, ők szavukkal betakarnak. Megérkezni vágysz és megérkezel. Fények szemedbe néznek. «Menj, amerre csillagot hint az ember és az arcok fehérek. Menj, amerre tüzet látsz lobogni: ott emberek is vannak! Hatodszor Dunakanyar művészeti nyári egyetem Hét országból érkeztek mór meg a jelentkezési lapok az esztergomi nyári egyetem tit­kárságára. A Dunakanyar művészeti nyári egyeteme az idén hatodszor nyitja meg ka­puit annak emlékére, hogy 500 évvel ezelőtt a városból indult útjára az első magyar huma­nista egyetem, az Academia Istropolitana. Az idei stúdium folytatja a Kodály szellemében megszervezett magyar zenei nevelésről szóló sorozatot. w/////////*///////, HOLLÓ „Nagypénteken mossa holló a fiát”. A régi szólásmondás abból ered, hogy ez a madár költi ki a legkorábban — rendszerint húsvét táján, fel- téve, ha az ünnep kora tavasz­ra esik — a tojásait. A „szoká­sát” az idei hosszúra nyúlt tél sem változtatta meg. Az erdé­szek felfedezték a hazánkban ma már ritkaságszámba menő fekete holló első fiókáit a Zempléni-hegyekben, az ist- várúigeti nyírest környező töl­gyesekben. Virágvasárnap Oszakában filmgyártás nemzetközi elis­merését jelzi, hogy Gyöngyös- sy Imre elsőfilmes rendező „Virágvasárnap” című alkotá­sa a húsz film egyike. Az oszakai fesztiválon egyébként nem osztanak dijakat. 2 { Az oszakai világkiállításon ; április 1—10-e között nemzet - j közi filmfesztivált rendeznek. ! Csaknem száz ország nevezett | a bemutató sorozatra, de csu- ! pán azt a húsz filmet pergetik í le, amelyet a zsűri a legran- ; gosabbnak ítélt. A magyar $ ni, orrbavemi a szemtelent, ^ végi gbotoztatni a főkolompo- ^ sokat, aztán rend lesz. lilédéi- ^ mesen meghal, akire az van * mérve, kussol, dolgozik, aki él. ^ De rendre rajta vesztettek a ^ nagyszájúak. Mire észhez tér- ^ hettek volna, már agyon is ^ verték őket. Az egyik fel akar- ^ ta koncolitatni egy hat gyér- 5 meket szült jobbágyasszony * elnyűtt, hideg testét, a másik g mint szokta, robotba hajtotta^ a népet,a harmadik visszakéz-^ bői pofoncsapott egy panasz- kodót. ^ A lázadást csak elkezde- ^ ni nehéz. Aztán már megvan ^ a rendje. A fejszés, vasvillás ^ parasztok rátörtek a kasté- ^ lyokra. Legfeljebb, ha egyet- ^ kettőt durranhattak az öreg ^ mordályok, vadászpuskák. ^ Agyonverték az urakat, ktra- g bolták a dús éléskamrákat, § nagy tüzeken sütötték a mar- $ hát, s nem kellett zálogba adni ^ a ködmönt, a gubát annak ^ sem, akinek kiszáradt a torka. ^ így már lehet védekezni a ra- ^ gály ellen. Amikor pedig ha- ^ dat gyűjtöttek, sortüzet kap- * tak, nyugalomra intő ólamgo- § lyát. § AJki kezdte lógjék, aki esi- ^ nálta börtönben rohadjék, aki g nézte megcsapassók. A férfi- 5 nak korbács, a nőnek vessző. g Az udvari biztos fékezte a ré- ^ mületből ocsúdó bosszúszom- § jas nemeseket, így csak száz- ^ tizenkilencen kerültek kötélre. ^ Az 1831. évi kolerában Ma- S gyarországon több mint fél-* millió ember betegedett megg és csaknem a fele belepusz-^ tűit. Okos és előrelátó csele- ^ kedet volt tehát, időben kije- ^ löltetni az epekórságos teme- ^ tőket, s megcsináltatni a vas- g fogót. | A kórság által ment egész $ Európán. Hátra sem nézett a $ sajgófenekű jobbágyokra s a $ kutakra, amelyek körül nem ^ settenkedett már senki, > Arra megy a kórság, aki már úgyis dögrováson van. A pap is prédikálta: aki szereti az életét, egyen húst mindennap háromszor, s fűszeres bort igyék utána. De a szegénység mezőn gyűjtött füveken, labo- dán, apróra vágott korpás sá­son élt. Milyen kórság az, amely megkíméli a kastélyok lakóit és csak a nyomorulta­kat pusztítja?... A vármegye, a tekinte­tes vármegye tudta a teen­dőjét. Hivatalnokai és cifra hajdúi csak utasításra vár­tak. A nép jól ismerte a vár­megye szolgáit. Ezek mérték el földjét, legelőjét. Ezek hajtották jól felszerszámo- zottan utat, hidat, töltést, is­potályt, börtönt építeni. Kirajzottak a vármegye szolgái és legelőször is ösz- szeírták a népet. Tudni kell mennyi por kell, s mekkora területet hasítsanak ki az epekórságos temetőnek. Ki- ásatták becslés szerint előre a tömeges temetőnek, oda­készítették a meszet. Kiad­ták a vasat a kovácsoknak, csinálják a vasfogót, amivel majd a hullákat huzgálják. Botozni kezdték a népet, hogy egye a port, reá paran­csoltak a korcsmárosokra és tekergőket fogadtak fel a kutak titkos behintésére. Közben beszélgettek is, mond­ván: nem döglik még a pa­raszt. holott most lenne az ideje. Arról kezdtek suttogni, ta­lán nincs is kolera. Az urak találták ki, mert sokallják az emberiséget. Meg akarják tizedelni. Híreket hozott a piacozó asszonynép, aztán Gima Gyula, az obsitos ka­tona vallotta: magától Már- jássy generálistól hallotta, csakis az urak etetik méreg­gel az embereket. Zúgni kez­dett a nép: igaz lehet csak­ugyan. Elcsíptek egy vi- j lággá kergetett inast, aki j kútmérgezésre szerződött. Egy; csűr tövében töltögette éppen; kis zacskókba a porokat. Vas-; villát fogtak rá, kényszer!-j tették, zabáljá meg maga,; amit mások pusztítására szánt.j Az elcsapott inas térdreesett. j kegyelemért könyörgött. Előbb ] ártatlanságát bizonygatta, az- ] tán észrevette: a villás job-j bágyok mást akarnak halla-! ni. Ok bizonyosságot akar-, nak az urak istentelen go-: noszságáról. Az elcsapott inasi az urakat sem szerette job-; ban, mint a parasztot. Csik- ; landozta a bosszú, de legfő-! $ képpen inaslelkével megérez-l $ te: mit várnak tőle, hogyan; |maradhat életben. Megtört és; ^ mindent bevallott. Megmond- i ^ ta bizony világosan a fősaami-; ^ nárius: szapora a koldúsnép,; ^ ritkítani kell. Nem is görbült i $ hajaszála sem az elcsapotlt i $ inasnak. Vitték nagy diadal- j ^ lal a piacra a falu háza elé, i ^hívták a bírát, az esküdteket,! ^törvényt, igazságot követel-! ^ tek. A bíró és az esküdtek azt; ^ tanácsolták, lökjék verembe i ^ az elcsapott inast, aztán majd; ^ törvényt ül fölötte a szolga- i | bíró, de a nép zúgott, fényé- j ^ getődzött. A kis zsivány fölött; ^ ne törjön pálcát a haramia.i ^ Hurcolták az inast faluról | ^ falura. 0 volt az élő bizo-; ^ nyosság, vele bőszí tették a; ^ népet. | Ettől kezdve nem hitt a j ^ nép senkinek. Aki gyógyszert; ^ kínált neki, annak meg kel-! | lett ennie. Zabálták a fehér j ^ porokat a botos ispánok, a j § vármegye szolgái, a cifraru-! ^ hás hajdúk, kegyes szavú pa-i ^ pok. Fehér lett az orruk, szá-; ^ juk, nagyra puffadt a hasuk.; | Csendíthetett a harangozó. i | Akadtak a régi nagy légé-; ^nyok között olyanok,akik nemi ^tudták, hogy néha egyik pilla-! $natról a másikra megváltozik! |a nép természete. A jámbor! ^egyszerre nemcsak visszafele-; ^sei, hanem vissza is üt. Azt! g hitték, elég nagyot káromkod-! JURIJ RICHTER: Hobby kolájevics Tolsztoj regényén, a Háború és Békén, majdnem két hónapig dolgoztam. — Es mi ösztönzi önt erre a szenvedélyre — kérdezte tapintatosan a műsor csinos vezetője. Kezdjük azzal, hogy én vagyok az első ember hazánkban, de határainkon túl is, aki ezzel a rendkívüli és fontos dologgal fog­lalkozik. Ez szélesíti a látókört és erősíti az idegrendszert. Éjjel elég összeszámolni egy­két oldalt, és az ember máris mély álomba szenderült. — ön csak prózát számol? — Nem. Amikor lírai hangulatban vagyok, akkor különös előszeretettel foglalkozom ver­sekkel is. Szeretem számolni Lermontovot, Puskint, Blokot. A maiak közül Aszádov valamennyi költeményét feldolgoztam. Né­mely oldalt kétszer is megszámoltam. — Mik az ön alkotói tervei? — Ami azt illeti, tervem az sok van... Szeretném összeszámlálni országunk külön­böző köztársaságai nyelvén megjelent vala­mennyi jelentős könyvet. Azután hozzálátnék a föld népei irodalmának szavankénti ösz- szeszámlálásához. Amint ön látja, a külön­böző nyelvek nemtudása nekem nem aka­dály. Remélem, hogy hamarosan csatlakozik hozzám sok „könyvszámoló”, és így a közel­jövőben meg is tarthatjuk a könyvszámlálók konferenciája t. — Hálás köszönet, Vaszilij Eduárdovics a feleletekért. Még egy utolsó kérdés: Segíti-e önt ez a hobbyja a tanulásban? — Természetes: matematikusnak készü­lök ... (Fordította: Sigér Imre) Az operator egészen közel hozta kamará­iéval az asztalkát a képernyőn. Az esti szó­rakoztató, ifjúsági műsor elbűvölően csinos riporternője elmosolyodott, a televízió nézői oedig így közelről csodálhatták a mellette ilő szemüveges fiatalembert is, aki éppen így csésze kávéval foglalatoskodott. — Vaszilij Eduárdovics — kezdte a ri- oorternő —, meséljen kérem szenvedélyé- •öl, hogy úgy mondjam a hobbyjáról, ahogy :zt népi nyelven nevezik. Igen, kedves tv- lézők, elnézésüket kérem, de elfelejtettem lemutatni önöknek a mi vendégünket: Va- izilij Eduárdovicsot. A szemüveges meghajolt és mondta: — Az én hobbym — a könyvek. Nekem öbb mint kétezer kötetes könyvtáram van. — És ön ezt mind el is olvasta? — csapta issze a kezét a riporternő. — Igen. Azazhogy nem olvastam, hanem negolvastam. Így ahogy mondom. Megol­dást am! Az én szenvedélyem ugyanis nem nindennapi. Én a szavak mennyiségét szá- nolom össze a könyvekben. — Ez nagyon érdekes! — kiáltott fel őszin- e elragadtatással a riporternő. — Még valamit! Tudja-e ön, hogy például Izemjon Silcov könyvében, a „Muslicák”- lan 165 274 szó van? — Mennyit mondott? — csodálkozott rá i riporternő. — Pontosan annyi. Mérget vehet rá. De mi még attól is érdekesebb: az, hogy Oleg Jalmatovszkij regényében, a Dongó fullánk- áiban mindössze 180 000 szó van, meg három vesszővel több ... — ön a mai irodalom kedvelője vagy a tlasszikusokat is szereti? — A klasszikusokat különös örömmel ol- msom, magam módján ... — Természetes, az ön hobbyja nagyon sok dót vesz igénybe? — Igen. Ahhoz, hogy összeszámoljak egy tisregényt, nekem öt-hat nap kell. Lev Nyi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom