Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

tESt megyei v/fiWorp 1970. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Cegléd 425 éves iskolája Ahol Szegedi Kis István ‘ olt a ludimagister Magyar és nemzetközi vo­natkozásban egyaránt nagy történelmi jubileumok eszten­deje ez az év. Ceglédinek, a Magyar Alföld közel ezer esz­tendős városának saját külön jubileuma is lesz az idén, mégpedig igen nevezetes jubi­leuma: ősrégi iskolája alapítá­sának 425. évfordulójára ké­szül. Az öreg Pallas Lexikon is azt írja róla, hogy „már 1579-ben is nevezetes taninté­zet volt". Cegléd népe viharos századokon át hűségesen őrizte és ápolta a hagyományokat, soha nem fe­ledkezett meg arról, hogy Mészáros Lőrinc, Dózsa György lánglelkű alvezére és forradal­mi proklamációjának megszö­vegezője Cegléd papja volt, aki Cegléd férfinépét a paraszt- forradalom vezérének zászlója alá vezette. A ceglédi parasz­tok éppen olyan hűséggel ki­tartottak Dózsa mellett, mint ivadékaik később Rákóczi, majd Kossuth szabadságharcá­ban. Cegléd a XVI. században még jobbágyváros volt, a bu­dai klarisszák jobbágyvárosa. Az apácarend csak 1541-ben vesztette el közvetlen hatal­mát a város fölött, amikor az apácák a török elől Budáról Pozsonyba menekültek. El­hagyták iskolájukat is, ahol nagy buzgalommal igyekeztek császárhűségre és úrtisziteletre nevelni Dózsa egykori vitézei­nek gyermekeit. Cegléd forra­dalmi szelleme nyilatkozott meg abban is, hogy népe egy emberként csatlakozott a re­formációhoz, templomát és a klarisszák iskoláját is átadva az új .hit tanítómestereinek. így történt, hogy 1545-ben, feháit 425 évvel ezelőtt a ceg­lédi eklézsia a magyar refor­máció szellemi vezérét, Szege­di Kis Istvánt hívta meg „ludimagister”-nek, iskolames­ternek. .\.z iskola történetének legrégibb és föltétlenül hiteles forrása annak a ráckevei szü­letésű prédikátornak, Skaricza Máténak a munkája, aki sajtó alá rendezte, majd 1585-ben Baselben kiadta mesterének, Szegedi Kis Istvánnak hátra­hagyott munkáit, bevezetőül megírva hozzá Szegedi Kis részletes életrajzát. Ebben ol­vasható, hogy a ceglédi eklé­zsia 1545-ben hívta meg taní­tónak Szegedi Kis Istvánt. A reformátusok ceglédi iskolája kezdetben a debreceni főisko­la résziskolája volt, első haj­léka a régi templom közelé­ben, a jelenlegi Kossuth téren állhatott. Egyetlen tantermé­ben folyt a latinnyelvű taní­tás, minden bizonnyal elég magas színvonalon, aminek ékes bizonysága, hogy a világ­hírű wittenbergi egyetem anvakönyvei a XVI. század második felében tíz ceglédi diák nevét örökítették meg. 1948-ban megszűnt az isko­Esztergólyos, lakatos, dukkozó szakmunkásokat és öntödei segédmunkásokat FELVESZ Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7. számú Gyára. Vác, Csikós József utca 18. la felekezeti jellege és állami általános iskola lett belőle. A ceglédi iskola történetét, aifnely jelentős része az egye­temes magyar kultúrtörténet­nek, S. Szabó József, a neves irodalomtörténész 1936-ban megjelent könyvében már megírta. Az ő munkáját foly­tatja most Kovács András, a jubiláló iskola jelenlegi igaz­gatója, aki igen sok, eddig is­meretlen adatot kutatott föl, és feldolgozza az elmúlt huszon­öt év történetét is kiadásra ké­szülő munkájában. Az ősrégi iskola a második világháború végéig éppen olyan lassan fejlődött, mint városa. Cegléd. 1858-ban köl­tözött új hajlékba, amely ma is hajléka egyik részlegének. Ennek az eseménynek a cen­tenáriumát ünnepelte meg 1958-ban, amikor — már mint állami általános iskola — híven a ceglédi tradíciókhoz a magyar szabadságharc egyik legvité­zebb katonájának, a tápió- bicskei és az isaszegi diada­lok hősének. Földváry Károly honvédezredesnek a nevét vette fel. Földváry Károlyt Világos után szintén halálra ítélte az osztrák császár vészbírósága. Életét annak köszönhette, hogy Haynau, a „bresciai hiéna”, amikor bizalmasan ér­tesült kegyvesztettségéről, dü­hében az utolsó éjszakán neki is megkegyelmezett. Földvá­ry a kiegyezés után Cegléden telepedett le és ott is halt meg 1883-ban. A Kálvária te­metőben levő sírját az iskola egyik osztálya gondozza. A felszabadulás előtt az is­kola tanulóinak száma már megközelítette az ezret, de csak 21 tanítója volt, egy-egy nevelőre tehát ötven diák ju­tott. Utódának, a mai Föld­váry Károly iskolának '.jelen­leg csak 658 diákja van, de 38 tagú pedagógus testületé. Ceg­lédnek azonban ezen az is­kolán kívül még 17 általános iskolája van, főbb mint négy­ezer tanulóval és 228 pedagó­gussal, sőt van négy közép­iskolája is, amelyekben 1013 diák tanításáról hatvankét ta­nár gondoskodik. Ezek a szá­mok érzékeltetik az oktatás­ügy negyedszázados fejlődé­sének arányát Cegléden. A jubiláló ceglédi iskolának Szegedi Kis Istvánon kívül is volt még néhány neves tanítómestere, köztük Losonczi István, a Hármas kistükör i szerzője, Kiss Gyula, az érdemes tan­könyvíró és Táncsics Mihály, aki 1876—77-ben tanítgatta a tudományok elemeire a ceg­lédi gyerekeket. Az idei nagy jubileumra lelkes izgalommal készül a tanári karral és a tanulóifjú­sággal együtt az egész város, hiszen alig van olyan régi la­kója Ceglédnek, aki nem eb­ben az iskolában ismerkedett volna meg az ábécével. A ju­bileumi ünnepségek május elején nagyszabású harci já­tékokkal, honvédelmi nappal kezdődnek, május 23-án az is­kola tanulói rendeznek ünnepi előadást, június elején pedig díszközgyűlésen emlékeznek meg az iskolaalapítás 425. évfordulójáról. Magyar László NEGYEDÓRÁK HERKULESSEL — Herkules, gyere ide! — Herkules, azonnal gye­re ide! — Herkules! Ugrás! A kopottbarna bakancs nem moccan. Az utcán kirakatok, a ki­rakatok előtt emberek, az emberek előtt én, a bará­tom és a bakancs. Mert mi ám nagyon egye­dül érezzük magunkat. Na­gyon. Se kutyánk, se macs­kánk. Csak egy bakan­csunk. Azt is most találjuk a villamosmegállóban. Uj társ. Szövetséges. Es csend­ben van. A cipőfűző végét már negyedórája én fogom a kezemben. „Herkules, gyere ide, na kutyuli, gyere már, ugrás, ide jössz, a gazdihoz, na ku­tyuli, szereted a gazdit — rántás a pertlin — ugye, jól van kutyuskám, nagyon jól van kutyuskám, szeret a te gazdád .. A barátom a húsbolt előtt áll és röhög. A kirakatban a zsírszalonna is röhög. Az emberek menet közben hát­ra néznek. Mutogatnak. A Körúton végighúzom a ko­pottbarna bakancsot, me­lyeit a villamosmegállónál találtunk a barátommal. Lejárt a negyedóra. Én állok a húsbolt elé, röhö­gök, ő meg rángatja a pert­ut. „Na, kutyus...” Tizenöt perc múlva vál­tunk. — tamás — TV AZ ISKOLÁNAK! „Eddig csak kaptunk...” — Iskolánkba 124 gyerek jár. Amikor elkezdődött az is­kola-televízió adása, nem na­gyon fértünk el a teremben. Arról nem is beszélve, hogy eddig csak egy készülékünk működött, az is csak úgy, ha valaki fogta az antennát. Min­dig váltogattuk egvmást... De ezután megváltozik a helyzet. Most már külön készülékük lesz az alsósoknak és a felsősök­nek. Köszönet érte a helybeli Egyetértés Tsz tagságának ... Az áporkai általános isko­lában ünneplőbe öltözött va­lamennyi kisdiák. A rövid, de annál szívhez szólóbb mű­sor végén Feith János, az is­kola igazgatója mondott kö­szönetét az Intsrstar típusú televízióért Bucsi Imre tsz-el- nöknek. Határtalan volt az öröme a gyerekeknek, amikor megtudták, hogy még színes adást is láthatnak... — A termelőszövetkezetnek nagyon sokat köszönhetünk — mondta az ünnepség után az iskolaigazgató. — Ti a nyáron elmegyünk táborozni, teher­autóval elviszik a holminkat. Gyakorló kertünk sem lenne nélkülük. Nem tudunk olyat kérni, amit ne teljesítenének. De ősszel törlesztünk... — Hogyan? — Ha elkezdődnek az őszi munkák, segítünk a földie­ken ... Szeretnénk valamit mi is nyújtani, hiszen eddig még csak kaptunk...- tg ­AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK szenátusa törvényjaivasilatot fogadott el, amely 1971. janu­ár 1-től megtiltja a cigaretta reklámozását a rádióban és a televízióban. Az intézkedést még a képviselőháznak is jó­vá kell hagynia. Tavasz Tavaszi robajra készül az ég, a fellegek, — pányvát szakítani kész lovak. Cselekedni sürget a felismert szükségszerűség, mert mint gépfegyver sorozat vág végig rajtunk majd a tavaszi zápor. Acél lövedékként becsapódik a csepp, apró kráterek ezreivel feldúlja a vidéket. Pergőtűztől porzik akkor e táj. Eg s föld között tavaszi indulat feszül... Tétlenül, — amíg a termőföldre csap s kivégzi a fák termést rejtő virágait, — a gondos gazda nem marad. S mert ismeri a természet törvényeit, — bár nyugtalan, míg fürkészi az eget, — már terveket kovácsol, és tudja: mit tehet. Borbély Tibor J/- W ■ J*0Z*J IX. — Idefigyeljen, testvér! — lépett a nyilas mellé Rózsi. — Ügy sincs lapátom, az én munkám itt semmit sem ér. Engedjen le a pincébe, főzök egy nagy fazék forró teát, maguknak sem árt. — Hát az jó lenne... De mit szól az ezredes testvér. Ha meglátja ma­gát, keresztül lövé. — Vagy ki tudja? — kuncogott a társa. — Sose féljenek. Az ezredes ne­kem majdhogynem sógorom... — nevetett Rózsi és máris szaladt. Eötvösék pinceajtaja még mindig nyitva volt. Rózsi hangos léptekkel ment végig a folyosón, még énekelt is. — Ki az? — lépett ki Köpetzky és zseblámpája fényét a lányára irá­nyította. — Hogy mert lejönni? — A testvérek leküldték, hogy főzzek forró teát a népnek, mert megfagynak a nyomorultak. — Konyakos fekete, kaviáros szendvics nem lesz? — kérdezte az ezredes gúnyosan, de elengedte a lányt. Rózsi még hallotta, amint bú­csúzik. — Egy ideig nem jövök méltóságos asszonyom. A várba megyek, hogy a különítményesekkel pontosan egyez­tessük a terveket. Engem neveztek ki a német és a magyar csapatok közötti összekötőnek — mondta büszkén és Tószeghy kíséretében el­távozott. Rózsi felszította a tüzet és feltette a teavizet. Elgondolkozva bámult a lángokba és halkan dudorászott. Mostanában egyre gyakrabban hoz­zászokott, hogy eddig ösztönös han­gulatait megmagyarázza magának Tgy okoskodott: legfeljebb két-há- rom -napig tarthat az egész. Köpetz- kv % megpróbálnak kitörni. Nem volt bosszúálló, de Köpetzkyt nem szerette volna szabadnak tudni. Az ilyen embereket ártalmatlanná kell tenni. Testvérei gyermekkorukban mindenféle állatokkal hadakoztak. Rózsi a mókust, a madarakat szinte mindig megvédte tőlük, de amikor rókafogásra mentek, velük tartott és ő örült a legjobban, ha hurokra ke­rült a csirketolvaj. Csakhogy az em­berek közül sokkal nehezebb lesz kiválogatni, hogy ki az igazi bűnös. Itt van ez a Tószeghy. Nyilas kar­szalaggal, géppisztollyal csörtet, de látszik rajta, hogy úgy cseppent be­le az egészbe, mint Pilátus a Krédó­ba. Egy gondja van csak: Krisztina. Rózsi elmosolyodott. Nem is lenné­nek csúnya pár. Mind a kettő sá­padt, egyszálbelű, de azért olyan fi­nomak. Szép hosszú kezeik vannak, vékony bőrükön átsejlik az erek kékje... Haszontalan fajta, de ta­lán nem kártékony... Nehéz dolguk lesz itt Simóéknak... Csak megér­jék ... Istenem, add, hogy megér­jék ... Rózsi elmosolyodott, amikor ész­revette, hogy imádkozik. Majd adna neki Simó, ha megtudná... Egy kéz simította végig a hátát. Róizsi megfordult. — Maga az, méltóságos úr? — mondta, de ezúttal nem volt a hang­jában harag. — Ne legyél ilyen velem, Rózsi! — j.\iár megint kezdd. Mikor nő be ■ a feje lágya? — mondta, mintha egy kamaszhoz beszélne. — Figyelj ide! Ha egyszer vége lesz ennek a borzalomnak, magam­mal viszlek. Nem cselédnek. Űri- asszonynak. A feleségem leszel... — Most már tényleg meghibbant — fordult meg RAzsi. — Csak az hiányzik, hogy megígérje, hogy a méltóságos asszonyt meg odavesszük cselédnek.. — Ne viccelj most velem... Ne­kem elegem volt az egészből, a ne­mes kék vérből. Borzadok, ha rá­gondolok. Szerencsére nem lesz vele gondom. Valamelyik éjjel, amikor Köpetzky nála volt, hallottam, ami­kor azt suttogták, hogy magával vi­szi a kitöréskor. Ezt pedig úgysem ússzék meg élve. A nagy hadfi, azt hiszi, hogy az oroszok nem számol­nak azzal, hogy ki szeretnék men­teni az irhájukat a gyűrűből. Tu­dod. milyen lesz az urak nagy kitö­rése? Mint az a hajtóvadászat, amit Köpetzky úr annyira szeretett. Csak­hogy most ő lesz a nyúl... És őnagysága nedig a nyúlné... — Azért így nem beszélhet a fe­leségéről ... — Nem? Hát tudod miért könyö­rögtem neked, hogy éjszakánként ki­jöhessek hozzád beszélgetni? Már nem bírtam elviselni, hogy a bárónő őnagysága a szomszéd ágyban hem­pereg a szeretőjével és tudja, hogy a férje és a lánya mindent hall. Napok óta altatót keverek Kriszti teájába, hogy legalább ő ne halljon, tudjon semmiről... Rózsi észrevette, hogy Eötvös sír... ._. ...... ........... — Jód van no — mondta és ön­kéntelenül megsimogatta a fejét. — Nem költ azért bőgni. Maga mégis csak férfi ... — Csak te voltál jó hozzám egész életemben... — nyöszörgött és csó­kolni kezdte a kezét. — Mert azért fizettek. Nem in­gyért voltam én jó, hallja-e? Maguk egymás között gonoszak, de tarta­nak ilyen magamfajta állatokat, hogy azok jók legyenek maguk­kal__ — Minden másképp lesz ezután. Gazdaggá teszlek... Vissza akarom adni a jóságodat... — Remélem tudja, hogy a földje­it, meg ezt a házát is elveszik? Ak­kor mi lesz? Tud maga pénz nélkül is jó lenni? Majd meglátod... — Na, akkor már most kezdje a bizonyítást. Lopjon el két üveg ru­mot a sajátjából. Jó lenne ebbe a teába. Eötvös egy perc alatt megjött a rummal.- Három üveget- hozott — Na, azért ez sok lesz — mond­ta és egy üveget a párnája alá rej- tet1 — Még danolni kezdenek és hátha olyan dalra zendítenek, amit a tovarisok nem szeretnek. Na. fog­ja meg az egyik fülét... — szólt a némán bámuló férfira. — Én? Ja... persze... Tudod, szokatlan még... — mondta és megfogta a fazék fülét. Nagyot szisszent. A forró vas égette a ke­zét. — Annyi esze sincs, hogy valami rongyot fogjon... — nevetett Rózsi és egyik kesztyűjét átadta Eötvös­nek. — Én csak csodálni tudlak... — Ejnye, hallgass már, te, lakli... — mondta Rózsi. — Inkább arra fi­gyelj, hogy ki ne lötyögjön. A ház lakói elhűltek a csodálko­zástól. A háziúr és cselédlánya ket­tesben cipelték ki nekik a teát Úgy látszik, tényleg felborult itt min­den. — Csak egy bögrét hoztak? — csipogta Melanie. — Remélem, nem képzelt hogy úgy vedelünk, mint maguknál otthon. — Nem köll inni — rántotta meg a vállát a lány. — Rumszagot érzek — kapta fel a fejét Kocsis az árok mélyén. — Jól érzi, mert az is van benne — mondta Rózsi. — Maradjanak a helyükön — pa­rancsolta a nyilas. — Maguk meg vigyék oda mindenkinek. Eötvös engedelmesen fogta a fa­zék fülét, Rózsi meg osztotta a forró italt. Amikor Melániához értek, Ró­zsi tovább akart menni. — Hát én? — sipította dühösen a nő. Rózsi megbuktatta a bögrét. — Skandalum. Állattá válik az ember — morogta Melanie és sáros kezével törölgetni kezdte a csésze szélét. < — Látja, most már elhiszem, hogy kék vér folyik az ereiben — mondta Eötvös. — Ilyen élhetetlen csak egy magyar arisztokrata le­het ... — Büszke lehet magára — fordult Rózsihoz a vénlány. — A szeretője már egészen úgy beszél, mint ma­ga... — majd Eötvöshöz. — Rugris! Már túlhaladtak a ház lakóinak szakaszán, de Rózsi nyugodtan osz­totta a teát a szomszéd házbeliek­nek is. — Ezek már nem a mieink! — fi­gyelmeztette Eötvös. — Hanem? Ezek már oroszok? Vagy japánok? Eötvös elhallgatott. — Jöjjön csak, vitéz úr — kiáltot­ta Rózsi egy távolabbi őrnek. — Ne­hogy kimaradjon. A nyilas odabaktatott. Kicsit cso­dálkozott, hiszen már régein érezte, hogy a civilek megvetik, sőt gyűlö­lik. Talán ez is tette annyira vaddá és dühössé. — Köszönöm — fogadta el a teát és biztos maga sem emlékezett rá, hogy ezt a szót miikor mondta ki utoljára. Aztán visszament a helyé­re és leszólt az árokba: — Az a két öreg néni hagyja abba a hajlongást, úgyis készen le­szünk .. — Olyan ez a nő, mint egy an­gyal. 1-egmelegszik körülötte a le­vegő — mondta Rozgonyi és hosz- szan bámult Rózsi után. — Verset fogok írni róla — határozta el. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom