Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-20 / 67. szám

Siker a diákszínpadon Jelenet a Sztáron Gimnázium előadásából. (Foto: Cserháti) A színpadot és irodalmat szerető középiskolás fiatalok az elmúlt héten Dunakeszin gyűltek össze, hogy bemutas­sák egymásnak s a bírálók­nak játékos előadói képességü­ket, hogy minősítést, osztály­zatot nyerjenek és vigyenek magukkal a szépirodalom megelevenítésében kifejtett fáradozásukért, amit a kötele­ző iskolai munkájuk mellett többletként végeztek. Tizenegy megyei középisko­lás intézmény — köztük öt váci — küldte el irodalmi színpadát, erre az izgalmas, versenyszerű bemutatóra. A vendéglátó gimnázium termei­ben, folyosóin fehér blúzba, fekete garbóba, katonai és népviseleti ruhákba bújtatott diákok várták izgatottan a színpadra lépésüket, és az eredményhirdetést. Benn a miniterem sűrű levegőjében koncentráltság, feszült figye­lem és taps. A zsűriben lelkes szemek a műsorok alatt, tő'p- rengő arcok a szünetéiben. Arany, ezüst, bronz szint és oklevél. Ezekből a fokozatok­ból kell az egyes csoportok minősítését kiállítani, és ne­héz, a sok jó közül a legjob­bakat kiválasztani. A legma­gasabb szinttel, két kiváló együttest, a nagykőrösit s a pilisvörösvárit jutalmazták. A váci iskolák közül egye­dül a Sztáron Sándor Gimná­zium tanulói vették fel a ver­senyt a legjobbakkal. Jutal­muk ezüst oklevél. Urbán Gyula komoly és súlyos mon­danivalót hordozó oratóriu­mát, az Egy forradalmár bel­ső történetét ügyesen szólal­tatták meg színpadon. Előadá­sukban előttünk bontakozott ki annak a hősnek az alakja, aki az egyetlen, a legalkalma­sabb percben tudott cseleked­ni, és akinek küldetését a tár­sadalmi fejlődés igazolta. Sikert arattak a fiatalok, akik felelősséget mutatva egy­más cselekvéseivel és törekvé­seivel szemben, társaikat és saját magúikat sikerélményhez juttatták. A mások előtt kiví­vott siker olyan nagy dolog, amit a nevelésben semmi más­sal pótolni nem lehet. (darócz) VÁC I UAPLŰ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1970. MÁRCIUS 20., PÉNTEK HÚSVÉTI ELŐZETES: Hús - csoki - likőr Pácolt helyett füstölt Közeleg a hiifvét, ezért for­dultunk Jernei Gáborhoz, a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat áru­forgalmi osztályvezetőjéhez, hogy a húsvéti áruellátásról kérjünk tőle tájékoztatást. — Felkészültünk a nagy ro­hamra. Az alapvető élelmiszerek­ből lesz elegendő, leg­Amin bosszankodunk: Villanyóra, zöldségellátás Pénteki kérdés-felelet rova­tunkban ismét közérdekű, so­kak által felvetett problémáik­ra kerestük a választ — Ha van villanyóra, miért nem mutatja pon­tosan az időt? — A Széchenyi utcai hirde­tőoszlop tetején álló óra mi­att mindig mi kapjuk a bírá­latot, pedig kezelője a posta műszaki felügyelősége — mondták a Magyar Hirdető ki- rendeltségében. — A téli fagy miatt nem lehetett a vezető- kábelhez férni. Március köze­pétől azonban nemcsak teljes fénnyel világít az oszlop, de az óra három oldala is mutatja a pontos időt Még egy műsza­ki zavart el kell hárítani és akkor az úttest felé eső részen is a pontos időt láthatják a gyalogosok. — Várhatunk-e javu­lást a zöldségellátásban? — 1969 második felében úgyszólván zavartalan volt Vácott a zöldség- és gyümölcs­ellátás — tájékoztattak a váro­si tanács kereskedelmi cso­portjánál. — Emellett további javulás is várható. Alsóváros­ban még az idén felépül egy 100 négyzetméter alapterületű zöldségárusítő. A negyedik öt­éves terv során piacot kap az új, alsóvárosi lakótelep. A nagy piacon a Kossuth Tsz bővíti eddigi elárusítóterüle­tét. A választék is bővül, ez tette lehetővé, hogy múlt- évi zöldségellátásunk 7,5 százalék­kal meghaladja az előző esz­tendő forgalmát. Ez húsz va­gon árut jelent (p.) alábbis a tavalyihoz viszo­nyítva; különösen vonat­kozik ez a sertéshúsra. Sakkal jobb hírt mondhatok a füstölt árukról: előzetes szá­mításaink szerint mind meny-, nyiségben, mind 'választékban ki tudjuk elégíteni vásárlóink igényeit. Meglepetés a házi as­szonyoknak : most már egyál­talán nem lesz hiány főzővaj­ból. — Csokoládéból és a többi húsvéti nyalánkságból az idén valamivel szerényebb lesz az ellátás, de minden bizonnyal a szebb tálalás és a kiváló minő­ség kárpótolja vásárlóinkat Nagy a választék a borfélék­ben, ennél a ,,műfajnál”, akár­csak a likőröknél, számítha­tunk importárura is. Az ége­tett szeszes italokban sem lesz hiány. Vásárlóink legnagyobb bá­natára az idén az, egyik legtipikusabb húsvét előtti ételből, a pácolt balból, nem tudunk eleget adni. Ehelyett szardíniát és füstölt halat ajánlunk a váciaknak. A Váci Napló olvasói nem­csak arra figyelmek fel, hogy az újdonságként emlegetett fő­zővaj hiányzik, hanem arra is. hogy mit hirdet a televízió. A napokban láttuk a képernyőn, hogy a hidegkonyhai áruk 10 szá­zalékkal olcsóbbak lettek. Sajnos, a váci boltokban például a Széchenyi utcai tiej- boltban — a régi árnál egy forinttal drágábban árulták a francia salátáit. — ms — KOSZORÚZÁS Március 21-én a városi KISZ-bizottság képviselői ve­teránokkal vonulnak a 19-es emlékműhöz. A rövid műsort — szavalatokat és énekeket — koszorúzás követi. A biztonságért Megkérdeztük Pöcze Imre rendőr századost, a váci közle­kedési alosztály vezetőjét, hogy mi a véleménye az autóklub akciójáról, amit a biztonságos közlekedésért indított. — Csak örömmel tudom üd­vözölni az akciót — válaszolta. — Már hosszabb ideje ebben a szellemben oktatunk. Az ak­ció sikeréhez alosztályunk is hozzájárul, mégpedig úgy, hogy járőreink a mulasztókat fi­gyelmeztetik, de nemcsak a kampány alatt, hanem utána is. A biztonságos közlekedés minden fáradságot megér. a. b. HÉTFŐTŐL Kutyaoltás A háromhónapos és ennél idősebb ebek idei oltása hét­főn kezdődik. Hat csoportban — díjtalanul — oltják be a kutyákat. Az oltáskor az idei adó befizetését' igazoló elis­mervényt, valamint az előző évi oltási igazolványt be kell mutatni. Tájékoztatásul közöljük, hogy a magyar fajtájú házőr­zők adója 16 forint. A német juhászkutyát és korcsát ak­kor is kedvtelésből tartott ebként kezelik, ha egyébként házat őriz. A törzskönyvezett farkaskutya évi adója 120 forint, a törzskönyvezetlené 240 forint. A többi nem ma­gyar fajtájú törzskönyvezett kutyáért 60 forint adót kell fizetni. A kutyákat szájkosárral, pórázon kell az oltásra vin­ni. Egy miniszteri rendelet ér­telmében elkobozzák és ki­irtják a beoltatlan kutyákat. Hétfőn a felsővárosban a Dózsa György út 39. szám alatt lesz az oltás reggel 7 órától déli 1 óráig. Kedden az állatorvosi rendelőben olt­ják az alsóvárosi kutyákat — ugyanebben az időben. Szerdán a felső kerület részé­re délelőtt 10 órától 12-ig a gombási iskolában, délután 2 órától ,3-ig a sejcei készen­léti rendelőben lesz kutyaol­tás. Csütörtökön reggel 7 órá­tól déli 1 óráig az állatorvosi rendelőben a deákvári ku­tyák, pénteken délután 2—4 óráig a Zsellér dűlői őrház­nál az alsó kerületi kutyák kapják meg az oltást. A pótoltás április 3-án, pén­teken délelőtt 10 és 12 óra között lesz az állatorvosi ren­delőben. PÉNTEKI HÍRMONDÓ ANYAKÖNYVI IIIREK Született: Tóth István és Ja­kab Ilona: Erika, Somodi Ist­ván és .Tóth Ilona: Attila, Má­té Antal és Röder Ilona: Szil­via, Hatvani Ernő és Gyetvai Julianna: Edit, Szabó László és Tóth Éva: László, Süveg Lajos és Széles Márta: Kinga, Vitéz István és Hovodzák Er­zsébet: István, Csernai Sán­dor és Ézsiás Irén: Piroska, Fonyó György és Bartalos Er­zsébet: György, Stefanidesz János és Pap Anna: Ágnes, Czenczik János és Lukács Gi­zella: Krisztina, Kosa István és Gombik Ilona: István, Van- ka József és Bata Anna: Atti­la, Deák Ferenc és Gelle Er­HETI AJÁNLATUNK: HÚSVÉTI ITALVÁSÁR, HÁZI KÉSZÍTÉSŰ LIKŐRÖK almavodkából. zsébet: Ferenc és Mária (ik­rek), Udvaros Lajos és Ványi Julianna: László nevű gyer­meke. Házasságot kötött: Pittmann József Bobák Rozáliával, Fizel Gábor Keresztúri Klárával. Meghalt: Csáki István (Vác, Pincevölgy 1.), Oroszi Mihály- né szül: Csizmadia Ilona (Vác, Lenin út 25.), Mischler Ru- dolfné szül. Márik Ilorta (Vác, Lenin út 22.), Fehér Gyula (Vác, Liszt Ferenc sétány 7.). Kapunyitás a stadionban A múlt vasárnapi — Sári­sápon elért — döntetlen után vasárnap hazai pályán játssza a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését a Váci Híradás Sportegyesület. Elllenfele a Dunakeszi Vasutas csapata lesz. A főmérkőzés 15.30-kor kezdődik. Előtte 12 órakor és 13.45-fcor az utánpótlás ját­szik. Mozgalmas hét A fegyveres erők házában csütörtökön zajlott le a filate- listák vetélkedője. Ma Takse- rer István százados tart elő­adást Gyógyszerek használata VÁCI APRÓHIRDETÉSEK felvételre KERESÜNK gyógyszergyártű munkára vegyési­technikusokat, gyógyszergyártó szak­munkásokat, segéd­munkásokat, továbbá lakatosokat, kőműveseket, hűtőgép- és kompresszorkezelőket, valamint tiszta munkára NŐKET. Jelentkezés a Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztályán, BUDAPEST X., GYÖMHOI ÜT 19—21. Telefon: 149—027. Kitűnő állapotban le­vő falittfckör, diner, hódfarkú cserép el­adó. Vác, Vak Boty- tván tér 4. _________ Há romszobás, telje­sen összkomfortos, beköltözhető ház el­adó. Orvosnak is elő­nyös, meri rendelésre lehetőség van. Lenkei, Vác, Kossuth utca 24. szám. Érettségivel, tővizsgával, másodállást Vácott vagy kén. „‘A*—4” váci hirdetőbe. hegesz­délutáni keresek kömyé­jeligére Vác, Zrínyi utcai böl­csődében 4 órás fűtői állás és egy szakkép­zett gondozónői állás van. Elcserélném 2 szoba konyhás, udvaros, a város központjában fekvő lakásomat 2 szoba Összkomfortos­ra, megegyezéssel. — „Tavasz” jeligére vá­ci hirdetőbe. Elcserélném harmadik emeleti, kis és nagy szobás, parkettás, er- kélyes, összkomfor­tos, telefonos, modern lakásomat földszintes­re. „Kertesre” jeligé­re váci hirdetőbe. 300 n.-öles telek el­adó. Deákvár, Nógrá­di utca .34. Érdeklőd- ni: Lenin út 48. Szentmihály dűlőben 600 n.-öles telek el­adó. Érdeklődni: Dó­zsa Gy. út 14. _______ 2 szoba összkomfor­tos, kertes, beköltöz­hető öröklakás eladó. Érdeklődni 17—19 h-ig: Váó, Népek barátsága 15. sz. Rózsatövek, színpom­pás, márkás. sokat virágzó rózsaújdonsá­gok, magastörzsű, bo­kor- és futó minőségi tövek nagy válasz­tékban. G-ántl Vilmos, Vác, Petőfi utca 11. Postai megbízást nem vállalok. Budapesti (XIV. kér.) szoba, konyha, kam­rás lakásomat elcse­rélném váci 2 szoba összkomfortosra meg­egyezéssel. „46 105” jeligére váci hirde­tőbe^ ___________________ Da mjanich utca 21. alatti, t beköltözhető családi ' ház eladó. — Érdeklődés: Haraszti E. u. 9., özv. Csőr- bánénál. Szép kombinált szek­rény eladó. Vác Tö­rökhegyi út 10/b. fszt. 1. sz. cs tárolása címmel. A fiatalok klubja Lenin ifjúsága címmel műsoros estet rendez. Holnap, a Tanácsköztársaság 51. évfor­dulója alkalmával KISZ— Komszomol 'találkozót rendez­nek. Siket Angliában A szigetországbeli Sou- thamptonben rendezett 57. nemzetközi fotókiállításon a váci Csigó László Cím nélkül és Kompozíció I.; Kocsis Iván Ornamentika és Kerék, bilincs; Németh Aladár Múzeumör és Kéninger Géza Impresszió cí­mű képét is kiállították. A diplomával kitüntetett művek között szerepel Csigó László és Kocsis Iván egy-egy alkotá­sa. Krím, Kaukázus, Kijev Változatlanul nagy érdeklő­dés kíséri az ország-világjárók baráti körének előadássoroza­tát Jónevú idegenvezetők, pe­dagógusok, természetbarátok viszik a nézőiket és a hallgató­kat Európa legszebb tájaira. Ma este hat órakor — a Lenin úti művelődési központban — Székely Béla igazgató tart elő­adási Utazás a Szovjetunióban (Krím, Kaukázus, Kijev) cím­mel. A hatodik előadás A népszerű dunakeszi film­klubban január óta vetítik az archív alkotások sorát Uj tö­rekvések az amerikai, angol, francia és cseh filmművészet­ben címmel. Ma lesz a hatodik előadás a József Attila Mű­velődési Központban. A Senki nem tud semmit című cseh­szlovák filmburleszk van mű­soron. Bagi vendégszereplés A Váci Járási Körzeti Álla­mi Zeneiskola tanárai hang­versenysorozattal köszöntik a felszabadulás 25. évforduló­ját. A múlt szombaton Aszó­don szerepeltek sikerrel. Ma este hat órakor Bagón mutat­ják be Beethoven, Liszt, Mo­zart, Haydn, Schubert s más szerzők műveiből összeállított, igényes műsorukat. Időjelzés A Nyugati pályaudvaron fel­száll egy idős asszony a Vác felé induló vonatra. „Mikor indulunk, kérem?” — érdeklő­dik a szomszédjától. „Két-há- rom perc múlva. Ugyanis most szállt fel a takarítóbrigád a szerelvényre...” (Összeállította: P. R.) SPORT Ma délután fél háromkor a 48-as emlékmű környékén rendezik a váci általános is­kolák mezei futóversenyét. A Sztáron Sándor Gimná­zium fiú és lány tornászcsapa­ta szombaton és vasárnap a megyei középiskolás tornász- bajnokságon vesz részt, amit Cegléden rendeznek. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mon­dunk hálás köszönetét mindazok­nak, akik szeretett édesapánk te­metésén megjelentek és részvé­tüket fejezték ki, külön köszöne­tét mondunk a Könnyűipari Vál­lalat dolgozóinak és a Városi Párt- bizottság I—n. alapszervezetének. Sallai család. I DIVAT + ÍZLÉS + ELEGANCIA = 8 r 7 1-6 5 r 4 §■ 3 Méretes női és férfiszabóságunkban igényének és az idénynek megfelelően készítünk Önnek kabátot, kosztümöt, öltönyt és ruhát. VÁC, Széchenyi utca 24. (női szabóság), Dózsa György út 31. (női szabóság), Haraszti Ernő utca 3. (női és férfi szabóság) NAGYMAROS, Kossuth tér 7. (női szabóság), SZOB, Vörös Hadsereg útja 3. (női szabóság) SzűcsrészlegQnlt szőrmék, bundák készítését, javítását vállalja: VÁC, Széchenyi utca 21. * Egyenruha-szabóságunk bármilyen egyenruhát elkészít és megjavít: VÁC, Széchenyi utco 24. (P-st megyében az egyetlen) KözCIeiek részére valamennyi részlegünk vállal textilipari bérmunkát. DUNA KÖRNYÉKE RUHÁZATI SZÖVETKEZET I- 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom