Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-20 / 67. szám
4 1970. MÄRCIüS 20., PENTEK MEGJELENEK A KÉPERNYŐN AZ ÉVFORDULÓRA Pályaválasztási konferencia A kamera túlsó oldala Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor az a helyzet, hogy egy szürke dobozzal társalgók egész nap. Négy cső áll ki belőle, azok közül az alsóba kell mosolyogni. Az a felvevő objektív. Higgyék el, az ember kora reggel, álmosan nehezen tudja bebeszélni magának, hogy abban a dobozban százezrek ülnek és azt figyelik, sikerült-e megfésülköd- nie rendesen a bemondónak. Én például nem is tudom. Úgy, hogy inkább megszemélyesítem a kamerát. Neki beszélek. Ödönnek hívom. A kamerát magázom, a mikrofont tegezem, az operatőrrel pedig nem tárgyalok, mert a múlt héten összevesztünk. Mert van operatőr is, hogy ne legyen olyan személytelen az egész, szegény bemondónak. A bemondófülke melletti köizponti kapcsolóban van egy rakás berendezés, amiket minimum felségnek kellene titulálnom, ha egyáltalán a közelükbe mernék menni és meg merném őket szólítani. Egyszer valaki nekirugaszkodott és elmesélte nekem a televíziót Igazán pofon egyszerűnek tűnt minden. Sajnos, azóta hallottam két technikust beszélgetni. Olyanokat mondtak, hogy: „vékony a jel, tedd hetvenötre a kontrasztot, elment a mikro, nincs mérőhang...” Érlelődik bennem a gyanú, hogy mégsem értem én egészen a televíziót. Ott tartottunk, hogy reggel bemegyek és udvariaskodom a berendezésekkel, megpróbálom megnyerni aznapi jóindulatukat. Aztán magammal kezdek barátkozni. Ez sem könnyű feladat. Egy egészen egyszerű tükör sokkal kíméletlenebb jószág mint a kamera. Itt ugyanis erősen sminkelni kell. A világ legelidegenítőbb folyamata Az ember erőfeszítéseket tesz, hogy másnak látszod j ék, mint amilyen valójában. Ugyanakkor görcsösen bízik benne, hogy azért nagyon nem fog megváltozni. Az eredmény mindig esetleges és felhőtlen boldogsággal zárul. Nem a remekmű feletti öröm ez, hanem a tény boldog kons- tatálása: ezen is túl vagyunk. Behozzák a bemondószöveget. Átfutom a sorokat, az adásvezető kajámul mosolyog. Ez nem lehet igaz. Egyszerűen kimondhatatlan szavak: Alaxa Tamás, Ha-Loc-Tun, Egyesült Államok szárazföldi hadseregének főparancsnok helyettese, és mindez kora reggel. Az operatőr hatalmas csörömpöléssel adja tudtomra, hogy most ő következik. Legalább nyolc lámpa van máir körülöttem, de ő még szerzett valahonnan kettőt, és most azokat fogja valahová felrakni, hogy még egy kicsivel melegebb legyen. Egyelőre csak gyanakodva nézem a két új szerzeményt, de gyanúm rögtön bizonyossággá érik, mihelyt bekapcsolja a lámpákat. Egész egyszerűen semmit nem látok. „Mi a fontosabb, hogy te láss, vagy hogy téged lássanak?” Megszeppenten hallgatok el. Lassan kiegyeznék a helyzettel, ám az operatőr még elégedetlen. Létrára mászik és azokat a lámpákat, amik nem pontosan a szemembe világítottak, most úgy fordítja, hogy odavllágítsanak. Néhány újabb kimondhatatlan szót fedezek fel a szövegben. Óvatosan megpróbálok kisurranni a folyosóra, hogy legalább egyszer elolvashassam, de a kamera mögül valaki rámmor- dul. Engedelmesen ülve maradok. Homályosan látom, hogy ide-oda tologatják a nagy szürke dobozt, majd minekutána úgy látszik, nem sikerült megtalálnia az egyedül üdvözítő pózt, az operatőr engem kezd tornásztatok „Egy kicsit balra, egy kicsit jobbra, most mégis inkább balra...” Átmegyek a vezérlőbe. Az adásvezető első kérdése: minden rendben? Igen. Minden a legnagyobb rendben. Hannibál átkelt az Alpokon, Armstrong leszállt a Holdon, Zrínyi kirohamt, Fülig Jimmy belépett az ivóba, Ha-Loc- Tun-ban az Egyesült Államok szárazföldi... igen, minden a legnagyobb rendben van. Visz- sza is megyek a bemondóba. Itt engem nem ért meg senki. Eloltották a lámpákat. Ez nagy előrehaladás. Most végre él tudom olvasni a szöveget. Villogni kezd a zöld lámpa — készenlét, mindjárt én jövök. Még egyszer belepillantok a szövegbe, Ha-Loc, micsoda? Na mindegy, majd csak lesz valahogy. Hatvanasra ugrik a másodpercmutató, valahogy teljesen megnyugodtam, még egy utolsó zöld lámpavillogás, aztán piros lámpa. Az operatőr szamárfület mutat, elmosolyodom, és Nippkow, Marconi és egy rakás kutató sokéves titokzatos munkája eredményéképp megjelenik az arcom a képernyőn. — Jó reggelt kívánok, kedves nézőink. A Magyar Televízió elkezdi műsorát. Először ... Öcsi Erzsébet adottságok Mizser Pál ajándéka Vácnak Kivételesen szép ajándékot ajánlott fel a váci pártbizottságnak Mizser Pál festőművész. Felszabadulásunk 25. évfordulójára egész falat betöltő, kompozíciójában, és művészi mondanivalójában újszerű képet fest. A művész még dolgozik alkotásán, de április 3-tól a pártbizottság átépített, új tanácstermének falát fogja díszíteni. A szép alkotásnak a váci pártbizottság méltó keretet ad; az átépített, korszerűsített tanácstermi középpontjába helyezi a Derkovits-ösztöndíjas művész festményét. Igények és Csütörtök délelőtt ülést tartott a Pest megyei Pályaválasztási Tanács. Az elmúlt év eredményeit Hidas Pál titkár ismertette. Elmondta, hogy tavaly 74 községi és 12 városi iskolában mérték fel, hányán és milyen szakmában akarnak továbbtanulni. Megnézték a végzős nyolcadikos és középiskolás diákok elhelyezkedési lehetőségeit is. Általános tapasztalat volt, hogy a dolgozná akarók háromnegyede az iparban szándékozott munkát vállalni. Az üzemek igénye azonban nem mindig találkozott az elhelyezkedni kívánókéval. Az ülés érdeklődésre számot- tartó napirendje volt a Pestvidéki Gépgyár pályaválasztási tájékoztató tevékenységének ismertetése. A vállalat elhatá• • •• ZSEBTUKOR A Nagykőrös Népe felszabadulás utáni számaiból írtam ki az alábbi hirdetéseket és híreket. 1945. március 10. 60 év körüli özvegyemibemek üzenek magamról annyit: 57 éves asszony vagyok, ha személyem érdekli, címem: XI. kér. Labanc utca 4. Bővebbet személyesen. 1947. július 12. ... Kérünk minden dologképes magyart, hogy bármilyen munkakörbe állította Is a sors, százszázalékosan vegye ki részét a munkából, ment nincs szükségünk dologundorban szenvedő magyarokra... Nyílt tér Az esetleges tévedések elkerülése végett kijelentem, hogy Boros Kálmán testvéremmel sem közös üzleti tevékenységet, sem közös gazdálkodást nem folytatok. Boros Albert. 1947. július 19. Megérkezett az elismert patkányirtó! Aki patkányt akar irtani, az jelentkezzen Kis Teréz étkezdéjében (ne hűljön el a vér az olvasóban, nem azért szólították fel erre az embereket, hogy az étkezdte patkányait irtsák ki, hanem) a címét leadni. A patkányirtó személyesen elmegy a címzett lakására. 1947. július 26. Halló! Figyelem. Legolcsóbb cukorkák nálam már 2,40 forinttól kaphatók, s mindenféle csokoládéárukkal is a legolcsóbban szolgálom ki a rendes, becsületes vevőket. Angyal József Qukorkafcészítő, Gál-ház, Piac tér. (Ez a cukrász vérbeli angyal: csak lekáderezett vevőket szolgál ki.) 1947. július 28. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a júliusi talpalási utalványok augusztus 31-ig, az augusztusi talpalási utalványok pedig szeptember 30-ig válthatók be tetszés szerinti lábbeli- készítő kisiparosoknál. (Ilyen is volt? ...) A hét eseményei ... A tanítóknak és tanároknak új fizetési' státuszt állapítanak meg, mely szerint a kezdő tanítóknak sem lehet kevesebb fizetésük havi 300 forintnál, s a tanyai tanítók fizetéspótlékot kapnak... ★ Érdékes lenne felkutatni: vajon hogyan alakult az e rovatban élet jelt adó emberek élete — azoké, akik ma is élnek közülük. Pereli rozta, hogy olyan fiatalokat toboroz, akik valóban szívesen tanulják a választott szakmát, és ott is akarnak meggyökere- sedni a gyárban. Az üzem munkatársai a Ráckevei Járási Tanács illetékeseivel megnézték azt is, hogy a járásból hányán mennek Pestre, vagy még távolabbi iskolába. Tavaly például 1280 gyerekből ezernek lett volna lehetősége arra, hogy helyben tanuljon tovább, akár a középiskolát, akár a szak-' munkásképzőt választja. Ezzel szemben hatszázan mégis a fővárosba jelentkeztek. Ma ugyanis még súlya van annak, hogy ha Budapesten tanul a gyerek. A szülök nem gondolnak arra, hogy a tizennégy- éveseket a napi 3—4 órai utazás fizikailag annyira kifárasztja, hogy nem marad erejük tanulásra. A Pestvidékd Gépgyár, karöltve a járási pályaválasztási szervekkel, feladatának tartja, hogy a járás lehetőségeit ismertesse a fiatalokkal, a szülőkkel és a pedagógusokkal. Szábakerült, hogy egyes, kevésbé divatos szakmák megszerettetéséért sokat tehetne az általános iskolai politechnikai oktatás. A gépgyár munkatársa elmondta, hogy sok olyan szerszámot adnak el a MÉH-nek, amit az iskolában a gyerekek használhatnának, ezek átadására azonban törvényes lehetőség nincs. Az ülésen megvitatták a Pályaválasztási Tanács 1970— 71-es munka tervét, majd levetítették a gépgyárról készült 25 perces filmet, amely a gyár munkáját, pályaválasztási tevékenységét és az ipari tanulók képzését ismertette. —sí— TORINO mellett egy misztikus rekvizitumokkal feldíszített hippitanyát rohant meg a rendőrség. A kábítószerélve- ző fiatalkorúakat csontvázak, koporsók, kandeláberek, katonai sisakok és különböző fasiszta jelvények „társaságában” találták. A rendőrök most már sejtik, hová tűntek a közeli temető feldúlt sírjaiból ellopott tárgyak. Jf póz» V. Rózsi nevétől volt hangos az óvóhely. — Rózsi! Menjen fel a lakásba és hozzon le egy fotelt! — Rózsi! Rakjon a tűzre! Rózsi, a ház közcselédje, zokszó nélkül teljesítette az utasításokat. Eötvösöktől való távozásénak elfed délelőttjén félrehívta őt volt gazdája. — Gyere vissza hozzánk, Rózsi — kérte Eötvös. — Megmondtam! Ahonnan engem kirúgtak, oda én nem megyek visz- sza többé. — A méltóságos asszony is megbánta már... — Azt tudom. Akikor sem megyek. — Akkor gyere a kedvemért... Emlékszel még? A babád kéri, ezt tőled... — Nekem nincs babám — mondta Rózsi. — Az is elmúlt és tessék engem békén hagyni! — Sarkon fordult és otthagyta Eötvöst a pineefo- lyosón. Egyik reggel hangos dörrenéssel csapódott ki az óvóhely ajtaja. Három nyilas pártszolgálatos lépett be. — Igazolványokat! A razzia végén Botár Jenő nyugdíjas pincért, Weivoda bácsit, Kocsist, a segédházfelügyelőt és Tárká- nyi ügyvéd 16 éves fiát felterelték az udivarra. Ott már egy nagyobb csoport toporgott. Az egyik pártszolgálatos megállt a csoport előtt. — Én Treiber Lajos vagyok. A körzetvezető helyettese. Ti még nem ismertek, de ne is akarjatok megismerni. Ügy hívnak, hogy úszómester. Aki szabotál, szökni akar, vagy megtagadja a parancsot, azonnal viszem a Dunába és megúsztatom... Értjük? Délutánra a különítmény száz embert szedett össze. Az újaknak Treiber minden esetben elmondta fenyegetéseit. Az egyik sarkon hat fiatalember meg akart szökni és a csoport tagjai megláthatták, hogy Treiber nemcsak ígér. Tárkányi Péternek szerencséje volt, az utolsó pillanatban inába szállt a bátorsága. Pedig a fiúk őt is hívták. Treiber azért észrevette a félbemaradt mozdulatot. — Te majd velem jössz — mondta. Az embereket a Széna térre vitték, tankcsapda, ásni. Tárkányi Péter reszkető inakkal vánszorgott Treiber után. — Senki se zavarjon — mondta az ügyeletesnél: és Pétert betuszkolta egy túlfűtött szobáiba. Péter, akiről tudjuk, hogy cselédlányuk révén már apa, most mindent feledve, úgy bömbölt, mint egy csecsemő. — Ne félj... Na... — Treiber megsimogatta a fejét. — Nem bántalak. Ha kedves leszel hozzám, nagyon jó öolgod lesz... Érted? — kérdezte jelentőségteljesen. Péter nem értette. — Olyan vagy, mint egy szép kislány — suttogta Treiber és belülről bezárta az ajtót. — Itt van ez a ruha — mond!' aztán —, ezt vedd fel. Péter meghökkent. — De, ez egy női rulha... — Az hát, te most kislány leszel ... A fiú nem akart ellenkezni. Magára vette a női ruhát. Közben valaki megvitte a hírt a házba, hogy Treiber elhurcolta Tárkányi Pétert. Tárkányi né eszelősen zokogott. Ketten fogták le, mert el akart rohanni a nyilas házba. — Maradjon nyugton, nagyságos asszony ... Majd megpróbálok valamit — mondta Rózsi és kiment a pincéből. A nyilas házban Köpetzkyt kereste. — Mondja meg neki, hogy Rózsi van itt az Eötvösóktől — kérte az őrt. — Ka mi van, szépasszony... Tudja, hogy maga tulajdoniképpen az én sógornőm... — mondta Kopetzky óriásit nevetve ötletén. — Tudom, tiszt úr — mondta a lány szemét lesütve. — Nem ‘ mered a rangokat? — Ne.n. Nékem minden tiszt úr egyforma... De most azért jöttem, hogy... — Az asszonya üzent, ugye? — kérdezte az ezredes. — Igen — vágta rá hirtelen Rózsi. — Azt üzente, hogy tessék segíteni. A házból egy fiút elvitt Treiber tiszt úr. Haza kellene vinnem, mert az anyja eleped. — Ha még életben van, hazavihe- ted. Hallottam, hogy Treiber ma nag izemet csinált... — Életbe-: van, mert az irodájába vitte... — Akkor nincs baj — nevetett Köpetzky. — Treiber szereti a fiú- kákat. Na jöjjön, megnézzük. Ilyet még úgysem látott... Treiber ajtaja zárva volt. — Köpetzky ezredes! Nyisd ki — mondta és belerúgott az ajtóba. Treiber vörös képpel nyitotta ki. — Hát a fiatalúr? — ámuldozott Rózsi. — Csak nem maszkabálfaa készül ... — Na, rohanjanak, Rózsi — mondta Köpetzky. Péternek nem kellett kétszer mondani. Úgy, ahogy volt, nőd ruhában kiszaladt az ajtón. Rózsi már csak a kapun kívül érte utol. Rózsi nagynehezen megértette, miről van szó. Náluk a faluban a harangozó volt ilyen, de azt elvitték a csendőrök. Közben majdnem hazaérkeztek, amikor két katona állította meg őket. — Hová, hová, szép kisasszonyok? — Engedjenek, sietünk — mondta Rózsi és kikerülte őket, mert tekintetükön látta, hogy ezek nem igazoltatni akarnak. Arra meg gondolná is rossz, hogy kiderül: a leányruha alatt férfiszív dobog... — Nem addig van az! — mondta az egyik vitéz. — Egy kicsit azért elcsevegürk. Itt van a szállásunk a sarkon. — Nem lehet.., Kérem, vitéz úr, engedjen el... — könyörgött Rózsi. — Mit vitatkozol, nem látod, hogy cselédlányok? — mondta a másik katona. - Na indíts, lehet, hogy holnap megdögliink. Ilyenkor nincs időnk udvarolni — és máris lódított egyet Rózsin. — Idefigyeljen, vitéz úr! Legyen magában emberség .. Nézze meg, nem nő ez még, csak csenevész gyereklány ... Látja, máris sír — mutatott Péterre, aki valóban már javában picsogott. — Ilyen remek férfi, mint maga, mit kezdene egy ilyen sápkórossal... — Rendben — egyezett bele a katona — őt elengedjük, de akkor te, eg” hangos szó nélkül jössz. Péter újra szaladni kezdett. A két katona belekapaszkodott Rózsi karjába és eltűntek egy kapu alatt. Tárkányiné hisztériás zokogással ölelte magához fiát. Péter hamarosan megn ugodott. Az egész ház köré sereglett: Ö lett a nap hőse. Színesen, itt-ott megtoldva az igazságot, mesélte kalandját. Rózsi hősiességét '^domborítandó, a két katona helyett például ötöt mondott. — Jó lány ez a szegény Rózsi — mondta Tárkányiné. — Csak ne sajnálják szegényt, biztos örül is a dolognak... — mondta rosszmájúan Csokonay Melanie. — Kívánok magának öt kiéhezett katonát — kottyant közbe Kocsis Erzsi. — Kérem, ne a gyerek előtt — fogta be Péter fülét Tárkányiné, és . .n már mindenki elnevette magát. Rózsi csak estefelé került elő. Lesütött szemmel lépett be az óvóhelyre és az emberek elfordították tőle " tekintetüket. Egyedül Tárkányiné szólt hozzá azon a napon. — Köszönöm, Rózsi... — és egy fél üveg szilvalekvárt adott neki. A házból elvitt férfiak csak késő éjjel vetődtek haza ... (Folytatjuk)
