Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-19 / 66. szám

6

™&Orlap

1970. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK

Fúrják

a pannonhalmi dombot

Néhány hete fúróállványok magasodnak a 280 méteres dombra épült Pannonhalmi apátság udvarán. Talajmechanikai vizsgálatokkal nagyszabású helyreállítási munkálatokat, többek között a hatalmas épületkolosszus elavult közmű- hálózatának korszerűsítését készítik elő. Az előreláthatólag 4—5 évig tartó munkák idején sor kerül az épületek felújítására is. Az évezredes rekonstrukciós költségeit a bencésrend, a megyei tanács és az állam közösen viselik. Az egész építkezés gazdája az Országos Műemléki Felügyelőség.

a

Miről vall

tigriscsíkos“ óceánfenék?

Különös mintájával, szinte szabályszerű „tigriscsíkozásával” újabb bizonyítékát szolgáltatja az Egyed-féle földtágulási elméletnek az óceánok fenekéről készített legújabb paleomágnességi térkép. Ennek a magyar elméletnek a lényege az, hogy a gravitációs erő fokozatos gyengülésével összefüggésben Földünk, sőt feltehetőleg az egész világegyetem térfogata is fokozatosan növekszik.

Ez a folyamat természetesen rendkívül lassú, például a Föld átmérőjének növekedése nem haladja meg évenként az 1 millimétert.

Villanyszereid, kőműves, ács, tetőfedő, vízvezeték- és fűtésszerelő, lakatos, festő, parkettás, épület- és diszmű- bádogos szakmunkásokat, autóvillamossági szerelőt, kubikosokat, 302-es kotrógéphez kezelőt, szállítómunkásokat, dömpervezetőket, kőművesek mellé segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is)

AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK

Jelentkezni lehet a

Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán

Budapest IX., Viola u. 45. szám alatt

A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat 2. sz. Állomása

a felsorolt típusú targoncák fő- és középjavítását rövid határidőre vállaljIn

Elektromos:

V—22 EP—006 EP—026 EPV-100L EPV-2002

Diesel- és benzinüzemű:

BETA-1, BETA-1/A. EMPÖRT-157/2, 4043 és 4045 (GAZ)

JÓTÁLLÁSI IDŐ: 6 HÓNAP

#

Cím: Budapest XVII., Pesti u. 5—7. Telefon: 343-945, 280-286.

Ügyintéző: Imrei László.

Azonnali felvételre keresünk

építőipari gyakorlattal rendelkező

wssssjMssssrsrssArssssssrssssssssssssrsrsssrssssssssrssssxrssssrsrxrsrsssssst

BÉRSZÁMFEJTŐKET, SZTK-UGYINTÉZÖKET. IKTATÓT és KÜLDÖNCÖT.

smssmsfss**/ssfsssrffssssssssssssfsfssssrsssrs/ssssssss/sssssssss*/ssssss*>

Jelentkezés:

31. sz. Állami Építőipari Vállalat

Budapest 111., (Óbuda)

Harrer Pál utca 1?.

Telefon: 686-440.

A térkép és az elmélet kapcsolata pedig a következő: a repülő térképre szeréit műszerekkel az óceánok medencéjének alját alkotó kőzetek pa- leomágnességét — ősi mág- nesezettségének irányát — vizsgálták. A Föld mélyéből valamilyen kataklizma során folyékony halmazállapotban a felszínre érkező anyagok belseje ugyanis lehűlések, tehát megszilárdulások közben a földmágnesség akkori irányában rendeződik, s ez az irány úgy belefagy, hogy hosszúhosszú évmilliók után is pontosan felismerhető. Az ősi mágnesség „kőbe fagyott” nyomainak kutatásán azután bebizonyította, hogy a földmágnesség iránya időnként, nagyjából minden évmillióban egyszer, az ellenkezőjére fordult; tehát az, hogy jelenleg a Föld mégneses terének pozitív pólusa a déli, a negatív pedig az Északi Sark közelében található, csupán átmeneti állapot.

A „repülő műszerek” mérései feltárták azt is, hogy az óceánok fenekén az ellenkező irányú mágnességet őrző kőzetek hosszú csíkjai szigorú párhuzamosságban sorakoznak egymás mellett, valóban úgy, mint a tigris bőrén a sötét és világos csíkok.

A térképeken ezeket az ellentétes irányú paleo- mágneses kőzetcsíkokat különböző színekkel tűntették fel.

Ez a „csíkozottság” nyilvánvalóan csak úgy jöhetett létre, ha a legkorábban felszínre, illetve a tengerfenékre felérkezett és ott megszilárdult kőzetet a következő anyagtömeg — amely szintén folyékony állapotban indult meg i

felfelé — óriási nyomásával kettéosztotta, s közbeékelődve rögzítette magában az addigra már meg is változott mágneses irányt. A Föld mélyének következő „küldeménye” azután ezt is kettétépte, és így folytatódott tovább ez a folyamat, amíg kialakult a jelenlegi kép. Az egykor összetartozó, egységet alkotó, majd később kettészakított kőzetek pedig csak akkor távolodhattak el egymástól ilyen mértékben, ha közben a Föld felszíne állandóan nőtt, ami viszont csupán a Föld folyamatos tágulásának lehet a következménye.

GÉPTÜDŐ

A Magyar Dohányipar Kutató Laboratóriuma Debrecenben működik. Az intézmény ;. unkájának érdekessége, hogy gépekkel elvégeztetik mindazokat a műveleteket, amelyeket tulajdonképpen a dohányzó ember szervezete Is elvégez. A gépek „elszívják” a cigarettát, „véleményt mondanak” arról, hogy milyen a dohány nikotin- és nedvességtartalma, stb. A laboratóriumban kezeléstechnológiát dolgoznak ki, amelynek alapján a gyár, illetve a gyárak elkészítik

a különféle cigarettákat. Itt állítják össze az új cigarettákhoz a különböző keverési és pácolási eljárásokat is.

— Én vagyok a tízmillióháromszáztizennégyezer- negyvenegyedik állampolgár ...

Zsoldos rajza

Szöveg nélkül.

Kertész László rajza

A domb

Az ég felé törő toronyházak, a széles utcáik, a hasrafektetett betondobozok végében úgy állt a domb, mint ottfelejtett haszonta- lanság. Valóban: ottfelejtették. Az új lakótelep tervezői nem bajlódnak vele, majd elintézik az építők. Azoknak meg kisebb gondja is nagyobb volt a dombnál, örültek, hogy hónapokig tartó huzavona után leltek egy al- vállaikozot, aki elvégezte a házak körüli tereprendezést, parkosítást. A domb maradt. Gyér fűvével, bozontos bokraival, satnya fáival. Itt-ott sárgálló sebeket mart oldalába az idő, s a víz. A táblák tilalma — „fűre lépni tilos!” — már az első napokban ide kergette a gyerekeket. Titkokat szimatolva vizslattak a bokrok', s gödrök regimentjében. Üres konzervdobozok, szakadt ruhák, lyukas edények, rossz cipők vigyorogtak rájuk, az építők szétszórt kacatjai. Csoportokba verődve bóklásztak szöcskék meg gyíkok után, a nagyobbak órákig elültek a gödrök szélén, s köveket dobáltak céltalanul, mint senkinek sem címzett üzeneteket.

Vár volt ez, melyet senki nem védett s senki nem akart elfoglalni, menedék, melyet nem kutatott a szülői tekintet. Valami, amit a magukénak érezhettelt. Lány ritkán tévedt erre, ha igen, akkor is öccsét, bátyját kereste. A fiúk birodalma volt; kietlen, s éppen ezért bármivel benépesíthető birodalom. A törött gally kafddá lett, a lyukas lavór pajzsul szolgált, az üres konzervdobozok gránátokként > röpködtek csaták idején. Halott holmiK''{feltámadásának színhelye volt a domb. A napraforgó kórók a szomszédos földeken csak útban vóltak, itt szélfogó készült belőlük a gödrök fölé. Színes rongyok lebbentek zászlóként, kiégett villanykörték füzérét ko- cogtatta a szél a satnya fák ágain. Kopott, szakadt gumiabroncsokra deszka került, s készen volt az asztal. Amit a lakótelep kacatként kilökött magából, az ide került. Szétment képkeretek, törött lábú szék, szakadt ruha, csorba üveg — holmik hada, mely az ígéretet hordta magában, hogy valami más lehet, vagy hogy még lehet valami.

A házak ablakaikkal átnéztek a dombon, igyekeztek nem észrevenni a múltat, az ittfelejtett tegnapot, a dombot, s a mögötte húzódó földeket, ahová már alig vetettek valamit a távoli faluból kijáró parasztok, mert úgy gondolták, a termésért úgyis más jönne. A napraforgót a gyerekek szüretelték le, a kukoricát, krumplit a felnőttek vitték el, csak a hasasra hízott takarmánytökök maradtak meg, azokért meg alig érdemes kisze- kerezni. Két világ mezsgyéje volt ez, s mint a mezsgyék mindig, kietlen. Dudva borította földek, szél szántotta domb. Így volt jó. Senki nem zavarta a gyerekeket. A domboldalra futó utacska alsó végébe táblát állítottak, a két karóra szögeit falemezen harsánypiros betűk hirdették: „REZERVÁTUM”. Alatta halálfej, s keresztbe tett lábszárcsontok: „BELÉPNI ÉLETVESZÉLYES!!” Az Iy-nál némi maszat: először j-vel festették a fára, s csak hosszas vita után volt hajlandó botlását korrigálni a tizenkét esztendős, üstökét is összefestékezett mester. A tábla melletti fára kolompot szereltek, ahányszor jött valaki, annyiszor szólalt meg, fülsértőén, de számukra mégis kedvesen. A gödrökből ilyenkor fejek bukkantak elő, harsány ordítás szállt a bokrbk s fák között, majd újra csönd lett, hogy öt vagy tíz perc múlva élőiről kezdődjék minden.

Az eső olykor megtöltötte a gödröket, de kihordták a vizet, kilapátolták a sarat, s ültek benne, mint király a trónon. Senki nem osztotta fel a gödröket, a domb oldalát, a fákat, bokrokat, köveket, mégis, ki tudja miért, minden csoportnak megvolt a maga helye. Ott várták egymást, oda tértek vissza a galy- lyas-lavóros-konzervdobozos csaták után, oda hordták a hazulról hozott haszontalan holmit. Senki nem mondta, hogy ez a ő gödrük, hogy gondozzák, hogy felelősséggel tartoznak érte, s éppen ezért érezték a magukénak, gondozták, tisztították, javítgatták a kóróte- tőt, egyenesre simították a gödör falát, beugrókat vájtak a színes üvegeknek, görbe szögeknek, tarkára mázolt villanykörtéknek; mindannak, amit dísszé tett fantáziájuk. Órákig elültek a gödrökben Már nagyobbak voltak annál, hogy mindig és mindenkor beérjék a szöcskék, gyíkok hajkurászásával. Még kisebbek, mint a ritkán erre tévedő kamaszok, akik gúnyosan kiröhögtek mindent, s ezért a gödör is kellett. Ültek a gödrökben,

haí sikerült cigit csenni vagy venni, fújták a füstöt, s beszéltek. Mondtak mindent, okos dolgokat és hülyeségeket. A gyárról beszéltek, mely a lakótelepet építtette, s kenyeret adott apjúknak, anyjuknak. A tegnapi filmről a tv-ben. Csúzlit készítettek. Fölboncoltak egy békát. Apjukról meséltek, aki megígérte, hogy nekik adja a kulacsát, de azután a mama nem engedte, mert „úgyis elveszti ez a büdös kötök, vagy elcseréli, s ha kirándulni megyünk, akkor miben viszüni. vizet”, de persze kirándulni soha nem mentek. Az iskolát emlegették, ahová lassan visz- szatérnek, mert búcsúzni kezd a nyár. A tavaszról, amikor ideköltöztek, meg a tavaly: nyárról, amikor „még kis hülyék voltunk”. A nővérükről, akit a kulcslyukon át kilestek a fürdőszobában. Bizonykodtak, hogy ha engednék, fölmennének a holdra, s nem félnének egy csöppet sem, vagy talán csak egy picit, de azt nem látná rajtuk senki. Fogadkoztak, hogy kik és miért lesznek, s miért akarnak sok pénzt keresni. Fagylalt- és csokoládéhalmok jelentek meg ilyenkor képzeletük képernyőjén, mint a pénz átválthatóságának lefőbb céljai.

Megtörtént, hogy veszekedtek, lökdösődtek, de igazi verekedésre nem került sor egyszer sem. Talán éppen azért, mert maguk között voltak, maguk szabták a rendet, s így az igazság is a sajátjuk volt. Amikor csapatba verődtek, a csoportok okkor is együttmarad- tak, s ha valakinek baja volt, azt a többi is magára vette, összeadták a pénzt, mert egyikük elvesztette a tízest, mellyel a boltba küldték. Együtt loholtak lakásról lakásra vasat, rongyot, papírtkéregotni, s a pénzt is-egyszérK . együtt váltották át fagylaltra, annyit bezabálva belőle, hogy vihogva tapogatták hidegre hűlt hasukat. Álszent pofával, messziről harsogták a csókolomokat, s amikor a köszöntött felnőtt mögé értek, fuldokolni kezdtek a röhögéstől. Egymást tiporva rohantak föl a dombra, s kifulladva rogytak az elsőnek fölérőre. Füvet rágtak, s bégettek, mint a birkák, kukorékoltak, mint a kakasok, majd azt bizonygatták, hogy a cigányhalat is megsüthetnék, ha lenne, de itt csak pocsolyák vannak, igazi víz nincsen. Táblákat festettek, „NAGYFESZÜLTSÉG” meg „LÓISTÁLLÓ” és „UTÁL-LAK” felirattal, hogy néhány nap múlva ledöntsék őket, s új szamárságot találjanak ki a hamar megúnt felirat helyett. Elzarándokoltak a dombon túli, düledező, lyukas tetejű vályogházhoz, s dobogó szívvel léptek be, hátha ott búvik valaki, de soha nem találkoztak senkivel. Rádiót hallgattak és keresztrejtvényt fejtettek, újságokat adtak kézről kézre, pápaszemet és bajuszt rajzoltak a hetilap címoldalán mosolygó színésznőre, s kipirult képpel nézegették a fürdőruhában fotózott nőiket a belső oldalakon.

Mindennap ugyanaz volt, s mégis, egyetlen sem azonos a másikkal. Mindig vártak valamire, s ha nem történt semmi, akkor maguk cselekedtek, hogy legyen miről beszélni. Esténként, vasárnaponként a házak százfelé osztották csapatukat, de reggel, délelőtt, délután egyesítette őket a domb. Senki nem hívta őket, s ezért rohantak mindig. Aki nyaralni ment, levelet küldött a csoportból valakinek. „A domb klasszabb” — ez volt a levélben. S hazaérkezés után rohant ki, a dombra, a többiekhez. Végignézett mindent, mi változott, leült a gödörbe, s aznap ő mesélt, valót és valótlant összekeverve, színre színt rakva, megtörténtet és kívántat fölcserélve. Süttették magukat a nappal, s loholtak az eső, a vihar elől haza, a házakba; eltelt a nyár. Ügy mint tavaly, s azelőtt Az utolsó délután — másnap már iskolába mentek — tüzet raktak a dombon, hatalmas tüzet, mint a múlt években, s ott ültek körülötte valamennyien, minden csoport, bámulták a lángokat, s éreztek valamit, ami fájt ami rossz volt, de amit nem lehetett bevallani, mert megfogalmazni sem voltak képesek. Gallyakat dobáltak a tűzre, meg a gödröket óvó kórókat hajigálták bele, s hátrább húzódtak, mert bőrüket perzselte a terebélyesedő láng. Fütyültek, meg mutáló hangjukon bátortalan énekbe kezdtek, s fölnéztek az égre, mint akik madarat lesnek, csillagot keresnek, repülőt követnek, de az égen csak felhők voltak, fodros szélűek, fehérek és szürkék, szétszakadók és egymásba olvadók. Ültek, nézték, ahogy a tűz lángja zsugorodni kezd, ahogy feketét von magára az addig vöröslő parázs. Arra gondoltak, hogy valamit mondani kellene, valami klasszát, ami megmarad a többiek fejében, amire akkor • is emlékeznek, amikor a dombot belepi majd a hó, s varjak köröznek felette.

Mészáros Ottó

#