Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
4 1970. MÁRCIUS 13., PÉNTEK Március 8-án egy szál virággal a lányokat és az asszonyokat köszöntöttük. Március 21-én nemcsak a Magyar Tanácsköztársaságra emlékezünk, hanem a fiatalok is érdeklődésünk homlokterében állnak, lévén a KISZ születésnapja. A virág kedves figyelmesség, köszönték is az ünnepeltek, s nyilván a fiatalok is örülnek majd a születésnapi üdvözleteknek. Az élet azonban nemcsak ünnepekből áll. „Helyettem kis virág” — csak Gounod-nál elviselhető, s a legszebb születésnapi kívánság is kevesebb, mint a legcsekélyebb cselekedet. Pedig a manapság olyannyira divatos reprezentatív felmérés sem szükséges ahhoz, hogy megállapíthassuk, a nőknek és a fiataloknak gondjaik is vannak. Különösen nyilvánvaló ez megyénkben —, ahol is a Központi Statisztikai Hivatal Pest megyei Igazgatóságán rendelkezésre álló, az 1966. január 1-i állapotnak megfelelő adatok szerint (a legutóbbi népszámlálást még nem dolgozták fel) —, a lakosságnak több mint a fele nő és csaknem ötven — egészen pontosan 46.6 százaléka —, a harminc éven aluli korosztályhoz tartozik. Már csak ezért is mindnyájunk megkülönböztetett figyelmét érdemli meg az MSZMP Központi Bizottságának a február 18—19-i ülésen hozott határozata a párt ifjúságpolitikájának néhány kérdéséről, valamint a nők politikai, gazdasági és szociális helyzetéről. Mindkét határozat hosszú időre megszabja a feladatokat. Ezek kimunkálása, részletes megvitatása, majd végrehajtása a pártszervezetek, a kommunisták feladata. A nélkül, hogy az ez irányú elemző munkának elébe vágnánk, érdemes a határozatok néhány részét kiragadni. Talán nem tévedünk nagyot, ha az ifjúságról szóló határozat leglényegesebb részének a következő passzust tartjuk: „Munkánk során jobban figyelemmel kell lenni arra a lenini tanításra, hogy minden kor fiataljai más úton jutnak el a haladó eszmékhez, a szocializmushoz, hiszen más körülmények között élnek és fejlődnek, mint az előző nemzedék. társadalom előtt álló f eia-átok, az osztályharc formái ma lényegesen eltérnek az előző tíz-húsz évhez képest is. Ezt a jelentős változást nevelőmunkánk nem követte eléggé. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mai fiataloknak mások a személyes élményeik, számukra a felszabadulás előtti kapitalista viszonyok, hasonlóan a felszabadulást követő évek politikai harcai, eseményei, nem átélt valóság, hanem — történelem." Mire is hívja fel itt a figyelmet a párt? Nem kevesebbre, mint arra, hogy az elért eredmények alapján gyökeres forA Cement- és Mészművek Váci Gyára (DCM) FELVESZ TEHERGÉPKOCSIVEZETŐKET, LAKATOSOKAT, VILLANYSZERELŐKET, HEGESZTŐKET, CSŐSZERELŐKET, ESZTERGÁLYOSOKAT, ELEKTRIKUSOKAT, valamint markolóhíddarusokat, továbbá férfi, női betanított és segédmunkásokat. A segédmunkásokat átképezzük könnyű- és nehézgép-kezelőnek, illetve cementipari szakmunkásnak. Jelentkezni lehet A GYÁR MUNKAÜGYI CSOPORTJÁNÁL, mindennap 7-től 15 óráig. «kilátót kell venni agitációs munkánkban: a hagyományokra, a múltra hivatkozás mellett — és helyett is! — konikrét, mai célokat kell az ifjúság elé tűzni. Olyan mai célokat, melyek egyben a jövőt is szolgálják. Természetesen mind ez nem könnyű, hiszen a valóság gyakran ellentmondásos, a fiatalság pedig különösen érzékeny az ellentmondásokra. S különben is, ne feledjük, mondhatunk az ifjúságról bármit is, a mai fiatalság végeredményben olyan, amilyenre mi, apák és anyák, neveltük és neveljük. A felelősség a mienk. Társadalmi mércével mérve mindenképpen és teljes egészében. S talán e pontnál, a nevelésnél kapcsolódik legjobban a két határozat, hiszen a gyermeknevelés alapvetően ma is a nőkre, az édesanyákra hárul. Akiknek ugyan megadatott az egyenjogúság, akik felszabadultak. ám, akiknek ma sem könnyű az életük. Mert helyt kell állniok a termelőmunkában, a háztartásban, a gyermeknevelésben. És, mert ennyi munka hárul rájuk és mert a társadalom nagyobb részét teszik ki, teljességgel érthető, hogy „a nőkérdéssel való foglalkozást a mindennapi pántmunka részévé kell tenni, mert ez előfeltétele, hogy össztársadalmi üggyé váljék.” Ahogy az elmúlt negyedszázad során nem sokat pihenhettünk, a jövőben sem sokat fogunk unatkozni. Van mit tennünk, de van is mire alapoznunk. Isimét csak megyénket tekintve: a lányok és asz- szonyok, a fiatalok eddig is derekasan megái lták helyüket, mint ez különösen kitűnik a jubileumi munkaversenyből. Rájuk is vonatkozik a határozat : „ ... a magyar ifjúság becsületesen tanul, dolgozik, teljesíti kötelezettségét, fogékony a szocializmus eszméi iránt, gondolkodását nagyobb részt ezek az eszmék formálják”, s az is, hogy „a magyar nők többsége egyetért a párt politikájával, népünk történelmi céljával, a szocialista társadalom teljes felépítésével, támogatja azt és cselekvő részese megvalósításának”. Bruckner József Bővül a Ferenczy Múzeum Skanzen Szentendrén Hazánkban 180 múzeum működik. Tavaly hétmillió-nyolcszázezer látogató tekintette meg a kiállításokat, tehát közel 400 ezerrel több, mint 1968- ban. A tegnap délelőtti sajtótájékoztatón — amelyet a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztálya és a Központi Múzeumi Igazgatóság rendezett — Gönyei Antal főosztályvezető ismertette az elmúlt évi eredményeket és az idei terveket. Beszámolt a tervezett állandó és időszaki, valamint a nemzetközi kiállításokról is. Miint elmondotta, tavaly körülbelül 200 ezer egyedi műtárggyal gazdagodott a múzeumok vagyona. Dunakanyar — Szentendre, Vi- segrád, valamint Esztergom — művészeti kincseinek megóvására, további feltárására. A IV. ötéves terv során Visegrá- don befejeződnek a királyi palotánál az ásatások. A palota előterében múzeumot nyitnak. Szentendre is megújhodás előtt áll. A Ferenczy Múzeum új szárnyának, a galériának az építése öt és fél millió forintba kerül. Május elején megnyílik a szabadtéri kőtár is. Közel száz római kőemléket és négy szarkofágot tekinthetnek meg az érdeklődők. A falumúzeumot — amely felett a KISZ védnökséget vállalt — 1972ben szeretnék megnyitni a nagyközönség előtt. A tájékoztatón bemutatták az egyik legújabb szerzeményt is: a XVI. századbeli, eredeti török tiszti bőrlköpenyt, amelyet nem kevesebb miint 200 ezer forintért vásároltak meg. Nagy gondot jelent az, a műtárgyakat nem kezelik megfelelően. Ezért együk fontos feladatuknak tekintik a restaurátori műhelyek szakmai színvonalának emelését. A jövőben az eddigieknél is nagyobb gondot fordítanak a Végül két fővárosi program: megnyitása óta nagy közönség- sikere van a Szépművészeti Múzeumban a „25 éves a sza- I bad Magyarország” című kiál- j lításnak. A Magyar Nemzeti ! Múzeumban április 18-tól te- ! kintire tő meg a Lenin-cen tanári umi kiállítás. Ezen külön gyűjtemény foglalkozik Lenin és a magyarországi forradalmi erők kapcsolatával. — fg — FÉL ÉVSZÁZADA A MOZGALOMBAN Pihenő — Engem Horthy csendőrei tettek párttaggá — mondja Unka György. — Tizenkilencben, a Tanácsköztársaság leverése után bevonult Horthy, csendőrkézre kerültem mint kommunista. Tizenkilenc éves voltam és vöröskatona, de hogy mi az a kommunizmus, arról sejtelmem sem volt. Gondoltam, ha már rámfogták, utánanézek. Ezzel az érdeklődéssel sikerült magamra von,ni a rendőrség, csendőrség érdeklődését. Egészen a felszabadulásig felügyeletük alatt álltam. De nem vigyáztak rám eléggé. — 1921-ben asztalos voltam a Szeged-rókusi MÁV-műhely- ben. Hát annál reákciósabb hely nem kellett, a főnököm, Schmidt Ferenc, ébredő magyar, kettőskereszttel dekorálta a műhelyünket is. Május elsejére kirándulást szerveztünk, de a főnökünk azt mondta: — Bármikor, csak május elsején nem ad szabadságot. Nem? Hát jó. Átjöttem Dunakeszire, a vagongyárba. — Nem mintha itt könnyebb lett volna — legyint a felesége. — Itt is örökösen büntet- I ték, fizetésemelés soha. A csendőrök kedvelt játéka volt, hogy éjjelente vitték be. — De itt vagyok, és most nélkül töltöttem be a hetvenediket!— mondja Tinka György. — Dunakeszi 1944. december 8-án szabadult fel. Bemegyek a műhelybe, bugyrokban vinnék, amit mozdítani lehet. Megmagyaráztam nekik: sajátjukat viszik. Megértették... 45-ben a járműjavítóban a szocdem párt vezetője és a szakszervezeti bizalmija lettem. És a két párt közötti ösz- szekötő. Hétfő délutánonként eligazítás volt a pesti Palace Szállóban. Egyszer késett a vonatom. Mire odaértem, bent már tárgyaltak. Hallom kintről: — Vigyázzatok, a Tinka féllábbal a kompártban van! Meg hogy Szakasits munkás- áruló ... Féllábbal ? Sokat tanultam én már akkor, tudtam: a két pártból egy lesz. 48 február 21-én kiléptem. Másnap kilencvenen csinálták utánam. Erre nem számítottam! 22-én beléptem a Magyar Kommunista Pártba — velem együtt mindazok, akik a szocdem pártból kiléptek... Aztán jött az első országos munkaverseny, 1948-ban. Mint az ország első sztahanovista MÁV-mű- vezetője, első dijat kaptam. Aztán Szolnok: itt mór több művezető reszortvezetője lettem. Kétszer egymás után lettünk élüzem, ebben is volt némi részem, Mégis visszatértem a járműjavítóiba 1952-ben főműAZ ARC + Zolnay Pál új filmje, „Az arc”, 1944 végét idézi. A film munkáskörnyezetben játszódik. Központi alakját, a fiatal ellenállót Zala Márk személyesíti meg. Operatőr: Ragályi Elemér, a nőd főszereplő: Drahota Andrea (a képen). vezetőként. Itthon akartam ienty, a családdal. — 1960-ban nyugdíjaztak, azóta az Alag és Vidéke Bőripari Ktsz és a Dunamenti Építőipari Ktsz közös pártszervezetének titkára vagyok. De hát ez nem olyan „szakma”, amit abba lehet hagyni. Egykét év alatt kinevelek néhány fiatalt, azok majd átvehetik a stafétabotot. De eddig mindig történt valami, olyasmi, ami miatt nem tudtam abbahagyni ... Tinka elvtárs 1919 óta vesz részt a munkásmozgalomban, 1968-ban Szocialista Hazáért Érdemrenddel tüntették ki. Hét évtizedbői ötöt a mozgalom katonájaként küzdött végig. S ma sem tudja abbahagyni. A pihenést — úgy látszik — nem az ő számára találták ki. P. G. 35. — Én — mondja Géza — orvos vagyok, nőgyógyász, kérem nekem semmi közöm a katonasághoz. — Természetesen — jelentkeztem én is — az igazsághoz híven nekem is közölnöm kell, hogy annál a bizonyos tűzharcnál nem voltam jelen. Én csak tegnap csatlakoztam Deső főhadnagyhoz. Golovkin int. — Jól, majd később, ezek részlet- kérdések. A lényeg: hol az ön százada? — Nem tudom — feleli Deső. — Nos, van itt elég katona. Ügy értem, a nyilasokon, csendőrökön kívül, mert ők nem jöhetnek szóba, és persze a sebesültek sem: vállalnák önök, hogy beszélnek velük? Deső nagy szemeket mereszt. — Miről? — Már szervezik az új, demokratikus magyar hadsereget, amely — velünk együtt — harcolni fog a németek ellen. Szeretném, ha minél több katona jelentkezne ebbe a hadseregbe. Természetesen nem erőltetünk senkit. De végül is most arról van szó, hogy az önök hazája milyen gyorsan szabadul fel a náci megszállás alól. És, ezt is közölnöm kell. aki nem jelentkezik, hadifogolyként kezeljük. — Én — mondja Deső — semmit sem tudok az új magyar hadseregről. Fésűs Járó rámered. — Hogy-hogy semmit? Hát nem elég, hogy demokratikus? És harcolni fog a fasizmus ellen? Sorfának megfeszül a bőre, fényleni kezd. A semmibe volt zuhanóban, a fogság bugyraiba, a legrosz- szabba, mely katonát érhet, és íme egyszerre megnyílik a menny, tovább lehel taktusra lépni, fegyvert markolni, parancsolni, élelmet felvenni: ez nem kicsiség, nem is szabadna soká latolgatni, hátha visszaszívja az 'rósz tiszt. — Főhadnagy úr, tisztelettel — mondja, és nyálzik izgalmában —, akármilyen hadsereg, de hadsereg... hát csak nem akar kivitetni minket a főhadnagy úr, erdőt irtani? Golovkin az óráját nézi — Nos? — kérdi, majd odalép De- sőhöz. — Azt hiszem, egy lövész századot össze lehetne verbuválni az itteni katonákból. Szeretném, ha ön lenne a parancsnok. Várakozólag áll, szeretné már hallani az igent, sok a dolga, s összehúzott szemén látszik, kicsit bosz- szantja is, hogy ajánlatán — épp csak kiszabadulva a bunkerből — nem kapunk kapva. Deső azonban, mint mindig, most is okoskodik: ahelyett, hogy majd a körülményekkel s önmagával alkudozna, itt akar alkudni, ahol nem lehet. — Többet — kérdi, aggodalmas képpel — nem lehet tudni erről az új hadseregről? Például, hogy... katonailag és politikailag kinek van alárendelve? — Katonailag természetesen hozzánk tartoznak. Gondolom, ezt ön is magától értetődőnek tartja: egy most alakuló, kis hadsereg nem fog önállóan operálni a mi frontunkon. — Igen, de milyen magyar hatóság rendelkezései szerint szerveződik ez a hadsereg? — Értem! Ügy tudom, most alakul Debrecenben az ideiglenes magyar kormány. Talán 'már meg is alakult. Sajnos, bővebb információval nem szolgálhatok, tegnap reggelig én is csapattiszt voltam, zászlóaljparancsnok: a nem kifejezetten katonai intézkedések és hírek csak mellékesen érdekeltek. — Ha már magyar kormány is lesz — véli Gallai —, mindjárt egyszerűbb a dolog. Siettetné a döntést. Deső azonban ingerülten kérdi. — Mi egyszerű itt? A tolmács, persze, mindent fordít. Golovkin őrnagy leint egy küldöncöt, aki a fülébe darál valamit. — Nem értem — mondija Desőnek — mi az, amit ön nem lát tisztáin? Deső keresi a szavakat, nagyon pontosan akar fogalmazni. — Szeretném, ha nem értene félre, őrnagy úr. Nem akarom megbántani önt, még kevésbé a zászlót, mely alatt szolgál, ellenkezőleg... De engem aggaszt, hogy az egyik alárendelt magyar hadseregből csak úgy átlépjek a másik alárendelt magyar hadseregbe. Semmiféle párhuzamot nem vonok a német hadvezetés és az önöké között, néhány alapvető különbségről magam is tudok. De a mi helyzetünk... értse meg, egy nemzet keresi a lelkiismeretét, a becsületét: s maga kell, meglelje, ezt az úristen sem végezheti el helyette ... Ne haragudjon, hogy feltartom önt, de gondoljon arra, miféle élet vár ránk, ha megint mankóval kezdünk járni, ha nincs egyetlen önálló lépésünk? A híradósok tekerik a telefont, aztán odanyújtják a kagylót Golov- kinnak, próbálja ki. Az őrnagy jelentkezik felettes parancsnokságánál, leteszi a kagylót. — Igen, értem — mondja aztán. — Ez természetes, szeretnék, ha saját maguk ... Igen, de mondja csak, ebben a helyzetben lehetségesnek tartja, hogy ütőképes, önálló magyar haderő alakuljon, és a mi segítségünk nélkül szembeforduljon a nácikkal? ' Honnan veszik a felszerelést, főleg a nehéz fegyverzetet? A légierőt? És ha mindez megvolná ... van itt az emberekben tömeges hajlandóság, kiverni a megszállókat? Deső hallgat, aztán a fejét rázza. — Nem, ebben igaza van. Golovkin elmosolyodik. — Látja, a dolgok végül mégis csak egyszerűek. Vagy onnan lehet ide lőni, vagy innen oda, harmadik lehetőség nincs. — Nincs — mondja Deső kényszeredetten, veríték üt ki a bőrén. — Csakhogy mi nem úgy kerülünk szembe a fasizmussal, hogy lőni fogunk a náci haderőre, a nyilas miniszterekre és tábornokokra. Nem, őrnagy úr... Sajnos, mi a nyomorult magyar bakára fogunk lőni, mert az kuporog velünk szemközt az árokban, és ezért, lássa be, az egész mégsem olyan egyszerű. — Ez igen fájdalmas — erősíti meg Fésűs Járó —, mert a baka sem akar ott lenni, ahol van, és különben sem ő a felelős. De mondjátok meg, mit lehet tenni? A baka hallgat a parancsra, és lő. Muszáj rá visszalőni, akármilyen keserves. Ezt egyébként ők is tudják, az őrnagy elvtársék, náluk olyan hosszú és véres polgárháború volt... Golovkin közbevág, nincs több ideje. — Tehát? Egyszerre bólintunk mindnyájan. Csak Deső nem. — A harcot — mondja lassan —, mint katona, vállalom. Azt hiszem, ez a legbecsületesebb, amit tehetek. Én... nem akarok fogságba menni. De parancsnoknak, úgy érzem, a mostani körülmények között nem vagyok alkalmas. Megint ő az egyetlen közülünk, aki kimondta, amit gondol. Idegesít ez a minden körülmények között kifogástalanul működő feddhetetlenség: avultnak érzem, valami lovagkorinak, persze az is lehet, csak azért, mert a saját korunk erősen elszoktatott a korrektségtől. — A legjobb parancsnok, akit valaha ismertem! — lármázik Gallai. — Aki alatta szolgált, biztonságban érezhette magát! Golovkin azonban nem akarja rábeszélni Desőt. — Sajnálom — mondja, elidőz a szeme Desőn, és látszik rajta, hogy valóban sajnálja. — Nos, akkor ki vállalja? (Folytatjuk) Nők és fiatalok
