Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
1970. FEBRUÁR 8., VASÁRNAP ““^Míríap 9 lőre lendítette a karjait, n agy világias mozdulattal fellöttyin tette a kabátja ujját, s megnézte a karóráját: éppen egy perc telt el, amióta utoljára leolvasta az időt. Semmi más nem történt azóita, csak az idő telt. Az alkonyi nap éppen szembetalálta az alacsony építésű kis házat, Miska nagyot sóhajtott, s most végre mozdulatra szánta el magát: kicsit előrelépett, kicsit megroggyantotta a térdót, keresztbe vetette a lábát, s a hátát ugyanakkor nekivetette a komyhaajtó fóliájának. Aztán megint belesüllyedt a mozdulatlanságba. „Milyen jó lenne, ha őrségben is lehetne így állni”. Kényelmes volt ez a testhelyzet a csöndes, ritka- szép késő őszi alkonyatban. Kicsinek és alázatosnak látszott körülötte minden, semmire sem lehetett haragudni. Az eresz majdnem egy vonalba esett a homlokával. Eddig még soha nem tűnt föl, milyen kicsi ez a ház. „összement a körlet” — gondolta. Három hónapja volt itthon utoljára. Akkor még nyár volt. Elmosolyodott: jóleső bizsergés futott át rajta, hogy az otthonát körletnek nevezte. Néha mégiscsak haza kell jönnie, karácsonyig mór úgysem jön — gondolta, s agymunkának éppen elég volt ennyi. Lassan átitatódott a feje a . csönddel, érezte, mint szállnaik ki a füléből a zajok: a závárzat kattogása, a harckocsimotor nehéz bőgése és a laktanyái élet számtalan dübörgése. A nagy élvezkedéshez már csak egy hiányzott: a cigaretta. Miska a zsebébe nyúlt, komótosan, gondosan formált mozdulatokkal előszedte a dobozt és a gyufát, rágyújtott. Ekkor végre az udvaron is történt valami: az apja kivezette a lovat a kúthoz. Miska nem mozdult, nézte az apját, a lovat, aztán a kútostor mozgását, hallotta a ló patájának cuppogásán a sárban. Amíg az apja felhúzta a vizet, rápillantott. Előbb csak egy röpke, amolyan előlegszerűt, aztán, amíg a lő ivott, hosszan és nyomatékosan is a fián tartotta a szemét. „Mit néz?” — tűnődött Miska. „A ruhám?” „Nem látott még katonát?” — evődött magában Miska. Szégyellt volna megmozdulni. Inkább megszólalt. — Hogy-hogy itthon van a ló? — kérdezte. — Elkértem a vezetőségtől két napra — válaszolt az apja. — Könnyen ideadták? — Nagyon megértő a vezetőség. — Ennyit mondott az apja. de Miskának ennyi is elég volt a bosszamkodásra. Nem véletlenül mondta így az apja, másnak nem így mondta volna. „Megértő...” „Megértő...” „Mit kellene megértenem?” — méltatlankodott Miska. IV em sok ideje maradt a ’ mérgelődésre. Mint valami üde dal, perdült be a kapun a húga. A boltból jött, kenyeret hozott, meg valami szalagot. Mosolyogva jött felé a gyorsléptű, szőke leányka és ott folytatta a beszélgetésüket, ahol abbahagyta, amikor elment a boltba. Miska szinte a mosdótálból válaszolgatott neki akkor, most meg már kimosakodva fogadta itt az eresz alatt. — És mi következik az őrnagy után? — Alezredes — mondta Miska mogorván. Űnta ezt a témát. — És azután? — kérdezte a húga, s bement mellette a konyhába. — Ezredes. A kuncogást még meghallotta, aztán odabent is elcsendesedett minden, az udvaron sem mozdult már semmi. Miska csak állt, kezében a cigarettával, hátát az ajtófélfának döntve, keresztberakott lábbal, s cigarettázott. Előbbi nyugalma, békéje, jóérzése azonban elillant. Valahogy kínossá vált számára ez a nyugalom, ez a csönd, ez a háborítatlanság. Ekkor az anyja bukkant föl az istálló mögül. Szakajtót tartott a kezében. „Megint félretojnak a tyúkok” — állapította meg Miska, látva az anyja bosszús arcát. Az anyja röpke pillantást vetett rá és elfordult az üres góré felé. „Ott legalább ötnek kell lennie” — gondolta Miska. Valamikor nagyon szerette a góré- ból kihozni a tojásokat, szerette a góré szagát, Az anyja mér beért a góléba. Lehajolt. Lehajolt és elfelejtett féLamelkedni. „De sok van...” — gondolta Miska, de rögvest ki is kellett vernie a könnyed gondolatot a fejéből, mert az anyja nem a tojások miatt maradt úgy, lehajolva. Őt nézte, onnan, bentről, a lécek védelme mögül és a leha- jólás műveletével is álcázva magáit. Miska lesütötte a szemét, nem volt ereje visszanézni. Nem volt erre ok, s magyarázat, egyszerűen szegy elite. Borzalmas volt az érzés, hogy az anyja már csak így, lesekedve, takarózva meri nézni őt. Mi van? Mi történt? Megbánta már, hogy kiállt ide az eresz alá nézelődni. Dehét mit csináljon? ö most nincs szolgálatiban. Végre megjött az anyja a górébóL A konyhaajtó felé közeledett. Szinte tolta maga előtt a szakajtót, mint valami bizonyítást, magyarázatot. Miska behunyta a szemét egy pillanatra, de így sem volt jobb, mert így meg az előbbi kép rajzolódott ki a szempillája mögött: a meggamyedt, sovány, tágranyílt szemű alak a góré homályos rácsozata mögött. Az az anyja. Egy lépésnyire állt tőle az anyja. Semmit sem tudott leolvasná az arcáról. — Fáradt vagy? — kérdezte. — Nem — mondta Miska. Az anyja nem szóit erre semmit, bement mellette a konyhába. M iska ismét rágyújtott, de 1,1 most mór nem a nyugalom édessége, hanem az idegesség fojtós tüze kívántatta meg véle a cigarettát. Az első beleszívás utáni megnyugvásban egy pillanatra elképzelte a dolgok derűsebb folytatását. Most bemegy a konyhába, leül ^ á kisszékre, s vallatni tréfás ;• laktanyai mesét tálal az anyja ? meg a húga elé. Csak eddig fi tudta kitalálni. Nemcsak a • meselés volt lehetetlen, de •, már maga az is, hogy bemen- t jen a konyhába. „Kár volt ha- ' zajönni” — gondolta. Hangok szálltak ki az istái- § lóból. Az apja noszogatta az § állatokat. A ló megrázhatta a 3 fejét, a vaskarika a jászolhoz | verődött. Azitán szalma zize- gett. A konyhában is motosz- káltak már, s halkan, suttog- ^ va beszélt a húga az anyjával. 3 Miska ismét az órájára pil- *5 lantott. Szerette volna, ha tör- 3 ténik valami. De semmi, egy § percig még isimét semmi, aztán végre egy kucsma bukkant föl ^ a kerítés élén. Vonult a kapu í felé a horpadt kucsma, aztán >: néhány lépésnyire a kaputól, k ahol megdőlt a kerítés, kibuk- j! kant az arc is. Köves Jancsi § nézett be a kerítés fölött. Egy- | szerre mosolyra szaladt a szá- 3 já. — Te már megint itthon'« vagy? — mondta vigyorogva, ijj s csúfondárosan. — Megint — mondta Miska, § s mit tehetett egyebet, neve- S i tett | — Jó itthon, ügyi? — állít ^ meg Köves János a megdőlt^ kerítésrészban. 5 § — Jó — mondta Miska. — Hát, látom — évődött to- | vább Köves és végigmustrálta 3. Miskán a ruhát. Az aipja kiállt az istáülóejtó- | ba a vas villával. Köves üdvö- §, zölte egy pillantással és egy 3] mozdulattal. — Micsoda a te fiad oda-i§! fönt, a néphadseregben, Mi_ S hály? — kérdezte tettetett ko- 3, molysággal. — Honvéd — mondta az ap- í; ja. Köves esettan tett a nyelvé- § vei és megcsóválta a fejét. jj, — Nem csekélység — mond- ^ ta. Állt még egy darabig ott a § kerítés előtt, aztán ismét mo- 3 solyra húzódott a szája. §1 — Időnként cserélhetnétek 3 azért! — mondta. ^ — Nem olyan gyerek 6 — ^ legyintett az apja, s vissza- ^ ment az istállóba. Köves Já_ ^ nos is elvonult köszönés mél- s! kül. Mintha nem is kedélyes- & kedni állít volna meg itt. jlf őst már minden világos^ volt. Megint a régi nóta, ^ a régi kívánság: gyere haza ^ fiam, gyere haza, mert itthon a helyed. Szóban, levélben, pa- ^ nasaban, sírásban, borban, ka- § cagó -csalogatásban hányszor s meg hányszor kifejezték márg ezt az örökös kívánságukat. $ Még a nyáron is, aimilkor utol- 3 - jára itthon volit. Most meg $ már csak hallgatnak, beletö- í$ rődtek. Ezután mindig ilyen ^ rideg lesz ez á ház? Ilyen ide- ^ gén? Metsző, éles fájdalom ha- ^ sított Misikába. Istenem, mikor ^ fogják megérteni? Mikor? Az anyja szava bukdácsolt^ ki a konyhából: — Gyere fiam enni, kihűl a >! levesed! N egy venötösök MARKÓ az A Alexandra volt a legszebb nő Siófokon. Olyan szép, mintha egy képes magazinból vágták volna ki. Különben tényleg onnan vágták ki: maneken volt ugyanis, a magassága 175, mellbősége 110, csípője 50 cm, a haja derékig ért és fekete, a bőre aranybama, a szeme égszínkék. A férje gyáros. Attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztek. Siófok Alexandra körül forgott. Az. étté. remben minden szem és száj feléje fordult, gyermekeikkel labdázó atyák kezéből feléje szálltak a pirospöttyös gömbök, s a víz is hozzá sodorta a gyengébb úszókat, akik között föltűnően sok volt a férfi. Egy filmet forgattak éppen ott, s a film férfi főszereplői is Alexandra körül kezdtek forogni. Alexandra és a kalóz A férj odaadása nem ismert határt. A színészcsoportot minden este vendégül látta a bárban, mert Alexandra szeretett táncolni. Délelőttre harminc személyes vitorláshajót bérelt, délutánra motorcsónakot és vízisít, estére egy könnyűbúvárt, akinek az volt a feladata, hogy Alexandra horgára feltűzdelje a közeli halászati szövetkezettől vásárolt óriási pontyokat. A férfi igazán bőkezű volt, gavalléro- san fizetett mindenkinek, forinttal, szivarral, vacsorameghívássai, pezsgővel. Egy napon Alexandra egyedül gázolt bele a vízbe. A férj a partról nyugodt fölénnyel nézte szép alakját. Hirtelen azonbon kis vitorlás hajó bukkant fel a fürdözök között és kecsesen Alexandrához siklott. Három óra múlva tűntek fel ismét. A férj vastag pénztárcáját megmarkolva eléjük sietett. — Darling! — kiáltotta a nő férjének — ez volt a legkellemesebb napom ezen a nyáron. Ha tudnád; micsoda különbség tan e kis kalózhajó és azok között a nagy, behemót, harjét, kivégezték. A másik barát Brazíliába utazott, s ott is maradt. Ott él, jónevű iparművész. A harmadikat Szentendréről hurcolták el koncentrációs táborba, ahonnan soha nem tért vissza. Markó Sándor magára maradt, azaz hogy dehogy is magára: tíz esztendő alatt hat gyermekük született. Talán éppen a hat gyermek tartotta vissza attól, hogy bevonuljon katonának. Pedig a posta három SAS-behivót is kézbesített a részére. — Kívül a városon, fenn a Bubámban, könnyű volt búvóhelyet találni annak, aki akart. A földbevájt bunkerben érte a felszabadulás nagy pillanata karácsony másnapján. S az új esztendőt azzal kezdte, hogy kiköltözött a városba. — Akikor úgy éreztem, végre teljesül a gyermekkori álom: ha megkésve is, de festőművész lehetek... — emlékezik. — 1945. január 24-én a Duimtsa Jénő utca 22. számú házban megalakult a kommunista pánt. Az ideiglenes vezetőség elnöke, az illegalitásból Kis Muszkuluszkénit ismert Szabó József lett, aki nemegyszer nálunk bujkált Bubánon a nyilasok elől. Az alelnök Tóth Pál vasmunkás, a titkár Dedrák István vasmunkás, a jegyző és pénztáros pedig Horváth Lehel lett. A párt minden felsőbb utasítás nélkül, spontánul alakult, ezért is került ki a pártházra a Tanács- köztársaságot idéző tábla: Kommunisták Magyarországi Pártja. A vezetőség azt kapta első feladatául, hogy vegye fel a kapcsolatot a budapesti elv- társakkal. Akkor Budán még állt a harc. Négyen vágtak neki az útnak: Tóth Pál, Dedrák István, Gábriel Károly és Prei- zinger Norbert, előbb csónakon. aztán gyalogszerrel. Két napig tartott az út oda, két napig vissza, de sikerült kapcsolatot teremteniük. Azzal a feladattal jöttek haza, hogy át kell venni a rendőrség vezetését. Így lett a demokratikus rendőrség első vezetője Wolff József mintakészítő lakatos, a népszerű Pepi bácsi, a Tanács- köztársaság első szentendrei párttitkára. Akkor léptem be én is a rendőrséghez. Nem volt könnyű dolog: én kaptam feladatul a közmunkák szervezését ... Megintcsak közbejött valami, a vágy megmaradt továbbra is vágynak. — Március 14-én hivattak a városházára. Másnapra nagygyűlést hirdettek. Engem jelölteit ki a gyűlés szónokául, ha vállalom. A földosztást kell bejelenteni, tették még hozzá. Egy nép sorsfordulójánál bábáskodni, nagyszerű feladat. Nem utasíthattam vissza. Hogy mit mondtam akkor az embereknek? Már nem emlékszem pontosan. Egy mondat azonban még ma is yisszacseng a fülembe: ezer éve vár ez a nép erre a pillanatra... A nagygyűlés után megválasztottak a Földigénylő Bizottság elnökévé. A volt Kis Pipa vendéglőben ütöttünk tanyát, de hiába i SÁSNDOR vártuk napokon át az embereket, csak egy-egy bátrabb f uvaros merészekdett be, hogy földet igényeljen. Eltelt vagy tíz nap, míg oldódtak a számonkéréstől való félelem görcsei az emberekben, de akkor aztán csapatostól jöttek. Negyvenhat őszén a földművesszövetkezet szervezését bízta rá a város polgármestere, 1949-ben pedig, az első szentendrei termelőszövetkezeti cső. port megalakítását. — Október 19-én mondtuk ki a közöst. Tizenkét tag, kétszázötven holdon. Nevet is adtunk a gazdaságunknak: Vörös Rózsa Termelőszövetkezeti Csoport. A feleségemet választották meg párttitkámak. Egjr esztendő múlva már termelő- szövetkezetté léptünk elő. 1953- ban pedig két tsz egyesüléséből született meg az Április 4. Termelőszövetkezet, amelynek négy esztendeig a párttitkára, voltam. És a párttitkárság mellett, hol kertészeti brigádvezető, hol tehenész, mikor mire volt jobban szükség. Már meg sem kérdeztem, ma lett a gyermekkori vággyal, a festőművész apától örökölt tehetséggel. Markó Sándor azok közé tartozik, akik ha csinálnák valamit, azt teljes szívvel csinálják. Volt tehát sok minden az elmúlt negyedszázad alatt, mindig ott, azon a helyen, ahol éppen szükség volt rá, csak a maga megálmodta vágyak valóraváltására nem jutott soha ideje. — Azért nem egészen — helyesbít, körbemutatva a műterem falait díszítő képeken. — 1957-ben kénytelen voltam búcsút mondani a szövetkezetnek. Diákköri síbalesetem nem múlt el nyomtalanul, sőt, kiújult. Azóta beteg a lábam. Ezért kénytelen voltam visszatérni eredeti foglalkozásomhoz, a fényképretusáláshoz. Amellett pedig végre jutott időm arra is, hogy festegessek. Lejárok a városi képzőművészkörbe. Közben elvégeztem a hároméves esti egyetemet és a kétéves szakosítót, most készülök az államvizsgákra ... Hatvannyolc évesen. Hogy miért? — Már említettem: hat gyermekünk van. János, a legidősebb, kétdiplomás ember, gépész- és hegesztőszakmérnök, Alma, a legnagyobb lány, az agrármérnöki diploma mellé biológia és magyar szakos tanári diplomát is szerzett. József kohómérnök, a műszaki tudományok kandidátusa. Sándor agrármérnök és mezőgazdasági gépészmérnök. Annamária a Kertészeti Főiskolán szerzett diplomát, Vera, a legkisebb pedig a Zeneművészeti Főiskolán. Mind a hat gyerek a nyomunkba lépett: párttagok valamennyien. Ha pedig ők követték a feleségemet és engem, akkor úgy illik, hogy én se maradjak el mögöttük a diplomaszerzésben. Ennyi az egész. Higyje el, nem nagy dolog. Párttagságának kelte: 1945. február 3. Prukner Pál i 1 i 1 Csurka István: Szabadságon Függőlépcső vezet fel az ; emeleti műteremlakásba. A ; korlátja testetlen, láthatóan ; nemrég került a helyére. És ; odabenn, a műteremben is ; érezni még a friss építkezés | jellegzetes szagát. Pedig a ; kályha ontja a meleget, télen : azonban lassan száradnak a : falak. i — Két hónapja költöztünk ; fel ide — előzi meg1 a derűs- :arcú házigazda kérdésemet. — i Öregségére sok nagyszerű dd- i got megér az ember... — te- í szí még hozzá egy árnyalattal I komarabban, aztán elnézést ;kér: éppen kávét főzni készült, jbefejzné, addig nézzek körül, i ha érdekelnek a képek. Halk I szavát elnyomja a felbemegő i villany-kávéőrlő zaja. | Hamisítatlan műterem. Nem- | csalt az elmaradhatatlan festső- i állvány, s a raaggatott paletta : bizonyítja ezt, hanem az a i mintegy harminc festmény is, i amely a falakat díszíti. A leg- : több élénk, meleg színekkel j festett leányporíiré, az egyik i falon néhány jellegzetes szienit- i endrei városkép. Amikor hi- ; tekintek a műterem tágas ab- j lakán, ugyanaz a látvány fo- | gad: geometriai formákba tor- ; lódó, hósapkáis háztetők, i — Apáim festőművész volt, : én is mindig az szerettem vol- : na lenni — mondja már a ká- ; vé mellett. — Az ember élete ; azonban csak ritkán alakul ; úgy, ahogyan szeretné., Talán, > ha az apám nem hal meg idő > előtt... Még csak tizenegy ! éves voltam. Ott maradtunk ! kereső nélkül négyen, anyám, i a két nővérem, meg én. Tizen- : háromévesen már egy fényké- : pész műtermében inaskodtam i délutánonként. Délelőtt iskola, • utána este nyolcig munka, éj• jel tanulás. Maradit a festészet, > élni kellett valamiből... í Tizenhat éves korában ! azonban néhány hónapra újra ! felcsillan előtte a lehetőség: jaz ingyenes epreskerti festőiskolát látogatja, Benczúr Gyu- ; la képzőművészeti körét. A | Tanácsköztársaság bukása fazonban ettől a lehetőségtől is : megfosztja. Marad pihentető- Jnék és szórakozásnak a spor- (tolás. A . Munkás Testedző [Egylet tagja lesz: atletizál, S úszik, tomászik, telenként pe- ! dig siel. És közben, kezdetben ! akaratán kívül, ismerkedik a 5 munkásmozgalommal. Itt is- 1 merte meg Ferikét, a feleségét, ! akivel negyvenegy esztendeje 5 él együtt jóban-rosszban. | — Éppen négy évtizede, (hogy Szentendrére költöztünk. > Vettünk egy kis telket öt ki- ! lométerre a várostól, Bubán, t Néhány barátommal együtt ! akkor határoztuk el, hogy ! megalakítjuk az ország első ! vagyonközösségét vagy kom- ! munáját. ahogy jobban tetszik. ! Három holdon négyen gazdálkodtunk. Gyümölcsöt termesz- $ tettünk. A föld is, a jövedelem ; is közös volt. $ Hogy mi lett a különös vál- J lalkozás sorsa ? Az utak szét- ^ váltak. Az egyik barát Párizs- i ba utazott, hogy befejezze $ egyetemi tanulmányait. A né- $ metek, mint a francia parti- 3 zánmczgalom egyik résztvevőj! mine személyes vi- 5 toriások között! Kö-> szönd meg te is en-\ nek a fiúnak! — Thank You! —! mondta a gyáros és! végignézett a félmez-i télén, nyurga, far- \ mernadrágos fickón.! Aztán tárcájába! nyúlt, elővett tíz da-\ rab százforintost és: legyezőszerűen szét- \ tárva a fiú felé nyílj- \ tóttá. Rábízván ű; döntést, mennyit \ akar? A fickó elpirult,' foltos és festékes far- \ merje zsebébe nyúlt,! előhúzott néhány ti. \ zest, szétnyitotta, \ mint a kártyalapokat és megkínálta velük; a férjet. — Thank You —! mondta még egyszeri a férfi és eltette a! százasokat. \ Töprengve ment! vissza a partra. jSe-i hogyan sem tudta i megérteni a fiút. i Szalay Károly I
