Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-08 / 33. szám

e 1-f.A t Mf-Ol s^tiríap 1970. FEBRUÁR 8., VASÁRNAP Eltemetett élet Foto: Urbán A lakosság jobb ellátásáért Egyre több üzlet nyílik Vácott A ház nyitott ajtaján ki­szivárgó világosság fénysá- vot vet az udvar lucskos föld­jére. A lány cipője alatt tocs- csan a sár, amint a ház vo­nalát követve, a hátsó kerí­téshez lépdel. Télikabátos fér­fiak kísérik, egyikük kezé­ben fényképezőgép fekete do­boza. A lány szélesre tárja a kaput, innen már a földek kezdődnek, a hóba gázolva a sövénykerítéshez lép, uj- jával a talaj egy pontjára, mutat, s alig hallhatóan ejti ki a szavakat: — Itt temettem el... Mozdulatát, pillanatnyi fényt lobbantva a sötétbe, fényké­pezőgép vakuja örökíti meg. AZ ELSŐ NYOM Előzmények. Halásztelek és Lakihegy között a Duna partra vetette egy újszülött csecsemő holttestét. A hely­színi szemlét követően a víz­be dobott gyermek anyja után a megyei rendőrkapitányság életvédelmi alosztálya kezdte a nyomozást. Az ismeretlen nő személyének kiderítésével megbízott őrnagy aprólékos kutatómunkáját sok község­ben segítették rendőrök, or­vosok, védőnők. Az első nyom. A főkapi­tányságra hamarosan beér­kezett egy jelentés, amely­nek alapján úgy tűnt, a lel­kiismeretlen anya kilétére fény derül. Tökölön több ta­nú is beszélt egy 17 éves lányról, akinek terhessége fel­tűnően egyik napról a má­sikra megszűnt. Gyermeket azonban nem hozott világra. BAB! CSAK MOSOLYOG Kihallgatások. A védőnő: — Amikor értesültem F. Janka terhességéről, édes­anyjával együtt behívtam az orvosi rendelőbe. Faggattam, mióta van másállapotban, de azt mondta, nem árulja el senkinek. Anyja pedig csak annyit szólt: nem számít. Ez­után még többször kértem, látogasson meg, de ném jött, s amikor egyszer bevittem az SZTK-rendelőbe, megszökött onnan. Legutóbbi találkozá­sunkkor feltűnt rajta a vál­tozás, meg is jegyeztem: Ba- bi, nagyon lefogytál, baj lesz ebből. De ő csak mosolygott. FÉLELEM... A tanúk meghallgatása, a bizonyítékok összegyűjtése- után a főkapitányságon F. Janka kihallgatására került sor. Nehezen talált, de végül is őszinte szavai így hang­zottak: — Tavaly tavasszal már tudtam, hogy gyermekem lesz. Levélben megírtam an­nak a fiúnak, aki udvarolt nekem, de nem válaszolt. Csak az anyja jött el hozzám ké­sőbb, pénzt ígért, hogy vetes­sem el, de akkor úgy gon­doltam, megtartom a picit. Nem akartam, hogy bárki is megtudja, mi történt velem, féltem, szájára vesz a falu, szüleimtől is kikapok ... Az­nap este otthon ért a rosszul- lét. Bementem a belső szo­bába, egyedül voltam és meg­szültem a gyereket. Szüleim semmit sem vettek észre. Me­gint részegek valtak. Nem hallottam, hogy sírt volna a kicsi, nem is tudom fiú lett, vagy lány, elaludtam. Csak arra emlékszem, hosszú szép fekete haja volt. Amikor reg­gel felébredtem, nem moz­gott, lepedőbe burkoltam,' a sövénynél egy kiásott gödör­be tettem, és rákapartam a földet... VÁRATLAN FORDULAT F. Janka utolsó mondata váratlan fordulatot jelentett a nyomozásban. A Duna-par- ton talált gyermek tehát nem lehet az övé. A vízbe vetett cse­csemő szülőjének kutatása köz­ben — újabb gyermektragé­dia került napvilágra. Az előbbi ügyben az őrnagynak folytatnia kell a nyomozást. A 17 éves lány ügyében pedig a későbbi vizsgálat dönt majd a felelősségre vonás kérdésé­ben: élve, vagy halva szüle­tett-e F. Janka gyermeke? A lapát vaséle • hóba mé­lyed, a bőrkabátos bűnügyi technikus lassú mozdulattal halmozza maga mellé a föl­det, piszkos színű hó, sártöm­bök ragadnak csizmájára. A sövénykerítés tövében hall­gatag embergyűrű: a nyomo­zók, az orvos, a lány és az anyja, senki se szól, nincs mit mondani, csak nyomasztó érzéssel nézni a zseblámpa körfényében feketéllő nyílást, hallgatni a lapát zörejét. Két kicsi kar, két merev, apró kéz, bölcsőgödör sár­dunnájában. A lány nem bír­ja tovább. Arcának feszült, érzelmeket lesimító vonásai sírásba rándulnak. — Kislány volt — mondja a technikus. IGYANAK CSAK... A ház konyhájában az anya poharakat sorakoztat az asztalra, a palackból sárgás színű bor csordul. — Igyanak csak, ne saj­nálják! És példát mutatva lehajtja az italt. Az anya részeg. Mint annyiszor, most is, ezen az estén is. Kezét ráteszi másik gyereke, fia vállára, de az eltolja magától: — Ne tá­maszkodjon rám, mama, nem vagyok én OTI! A fiú is ré­szeg. Az asszony bizonytala­nul mozgó szeme a többiek csordultig maradt poharaira téved és fordít a szón. — Én ugyan nem vettem észre semmit ezen a lányon! Mit mondjak maguknak, ha én úgy maradtam volna, csak ezt tettem volna magam is... Az egyetlen üres pohárba bor gyöngyözik, a konyha sarkában riadt magányába hú­zódik a lány, a nyomozó jegy­zetét nézi, és rágyújt, kint az udvaron egymásra acsarkod- nak a kutyák, a bőrkabátos férfi parányi testet burkol nylonba, a sövénykerítésnél fedetlen nyílásba havat szór a szél. A gödröt néhány nappal egy kislány megszületése előtt ásta valaki. Agyonvert kutya sírhelyének szánta. Szitnyal Jenő HEVES vita folyik Rio de Jeneiróban arról, hogy kik fe­dezték fel Brazíliát. A régé­szek két csoportra oszlanak. Egy részük portugál hajósok, mások viszont a föníciaiak mellett kardoskodnak. Castelo Branco neves történész kije­lentette, hogy Piauli tarto­mányban egy „föníciai város romjaira” bukkant. Vác a megye legnagyobb ipari városa. És egyúttal a me­gye legtöbbet fejlődött váro­sa. Üj gyárak, üzemek egész sora épült itt az elmúlt eszten­dőkben. S a gyárak mellett új lakótelepek születtek: kétezer­ötszáz lakás épült a városban az elmúlt negyedszázadban és a következő ötéves tervben újabb kétezernégyszáz lakás­ba költözhetnek be a lakók. A lakosság gyors növekedé­se azonban nemcsak a lakás­építési program fokozását sür­geti, hanem a lakosság jobb áruellátását is. Mit tették en­nek érdekében a város veze­tői? Erről beszélgettünk Búzás Istvánnéval, á városi pártbi­zottság titkárával. — Nemcsak a város lakossá­ga növekedett az elmúlt esz­tendőkben, hanem átmenő for­galma is. Ma hatvanöt autó­busz bonyolítja le a helyi és távolsági járatokat, és naponta húsz-huszonkétezer utast szál­lítanak. Számításaink szerint naponta mintegy tizenöt-húsz­ezer ember halad át a városon, s ha ezeknek csak a harmada áll meg, hogy vásároljon is va­lamit, máris öt-hatezer ember ellátásáról kell gondoskod­nunk a helyi lakosságon kívül. — Milyen problémák vol­tak az áruellátásban az el­múlt esztendőkben? — Két-három esztendővel ezelőtt például a város téli zöldség- és gyümölcsellátása nem volt kielégítő. Kicsi volt a kínálat, a választékról már nem is beszélve. — Történt változás? — Igen, és nem is kicsi. A városi tanács és a Dunai Ce­ment- és Mészmű közös össze­fogással új piacot létesített leg­nagyobb új lakónegyedünk­ben, Deákváron, ahol mintegy kilenc-tízezer ember él. Az új piacon megvalósult a többszek- torúság, az állami és a terme­lőszövetkezetek zöldség-: ■ és gyümölcsárusítása mellett ma­gánkereskedő is kapott ipar- engedélyt. Ezenkívül a háztáji gazdaságok termel vényeit is szabadon árusíthatják az ős­termelők. — Ez nem csökkentette a régi piac forgalmát? — Nem. Sőt, növekedett a régi piacon a termelőszövetke­zetek száma, amelyek bőséges árufelhozatalt biztosítanak. Ma már főszezonban az állami és szövetkezeti egységeken kívül naponta száz-százötven őster­melő jelenik meg árujával a váci piacokon. — Tudomásunk szerint problémák voltak a város tejellátásával is. — Hosszú idő óta kifogásol­ta a városi lakosság, hogy a nyári vasárnapokon csak a vá­ros centrumában, egyetlen he­lyen volt tejárusítás. A már említett új városrészben, Deákváron, egyáltalán nem le­hetett vasárnap tejet kapni. Az elmúlt esztendő végén, a váci Kossuth Termelőszövetkezettel történt megállapodás azonban meghozta a változást. Ma már Deákváron is, télen és nyáron egyaránt, vasárnap is árusíta­nak tejet. — Vácott sok gyárban és üzemben a munkások több­sége nő. Mit tettek eddig az asszonyok második műsza­kának megkönnyítése érde­kében? — Már vártam a kérdést, mert valóban sok olyan gyá­runk és üzemünk van, elsősor­ban a textilgyárakra és az Egyesült Izzó gyáregységére gondolok, ahol a munkások többsége nő. Tavaly, az esz­tendő elején, a városi pártbi­zottság csoportos beszélgetést rendezett az Egyesült Izzó tv- képcső és alkatrészgyárában. Ott hangzott el a kérés: jár­junk közbe illetékeseknél, hogy a gyár közelében végre megöl, dód jón a kenyér, illetve a zöld­ség-, gyümölcsellátás. A kérést azzal indokolták, hogy a jövő­ben szeretnék ezeket a leg­szükségesebb élelmiszereket közvetlenül a munka befejezé­se után, lehetőleg nagyobb idő­ráfordítás nélkül; megvásárol­ni. A kérést* továbbíípifuk a városi * tanács vezetőinek. A megbeszélés eredményeképpen a Sütőipari Vállalat a gyárral szemben pavilont létesített, ahol friss kenyeret és' péksüte­ményt vásárolhatnak az asz- szonyok. Ugyanakkor a tanács magánkereskedői engedélyt adott ki egy zöldség- és gyü­mölcsbolt létesítésére. — Mások is fordultak a pártbizottsághoz hasonló kérésekkel? — Igen. A Rádi úton van például két textiigyárun.k és a Húsipari Vállalat. Az üzemek dolgozói és a körzet lakói ha­sonló jogos igényt jelentettek be. A tanács itt is intézkedett. Azóta már nemcsak a kért zöldség- és gyümölcsbolt nyílt meg, hanem egy péküzlet és tejbolt is. — További igények? — A legfontosabb feladatok közé tartozik az épülő Földvá­ri úti lakótelep élelmiszer-el­látásának megoldása. Már épül az ABC-áruház és a bisztró s a tervek szerint ez év végén átadják rendeltetésének. — Elkészült az új váci kórház. Jelent-e ez újabb igényt? — Feltétlenül. A tervek sze­rint bisztrót és virágüzletet kell nyitni a szomszédságában. — Mi a helyzet a város peremkerületeiben? — Az eddiginél fokozottab­ban kell gondoskodni a perem- kerületek áruellátásáról. A legközelebbi feladatok közé tartozik az Árpád úti új lakóte. lep élelmiszer-, valamint zöld­ség-, gyümölcsellátásának a megjavítása. — Szólt már beszélgeté­sünk elején a többszektorú- ság fokozottabb érvényesí­téséről, vagyis arról, hogy az állami kereskedelem és a termelőszövetkezeti üz­lethálózat mellett nagyobb teret biztosítanak a magán­kereskedelem számára. Mi a helyzet ezzel kapcsolat­ban? — Az a véleményünk, hogy az állami és szövetkezeti szek­tor mellett a magánkereske­dők és az őstermelők jól ki­egészítik. az ellátást szolgáló hálózatot. Áz utóbbi időben a városban harmincnégyről negyvenháromra nőtt a ma­gánkiskereskedők száma. Ezzel lényeges javulást sikerült el­érni a város élelmiszer- és zöldség-, gyümölcsellátásában. Ami viszont még megoldásra vár: a szolgáltatások fokozot­tabb bővítése. p. p. ■oí« msBimm 7. Elmosolyodott, mint a halott, fa­gyott mosollyal, és folyamatosan, egyetlen fennakadás nélkül mond­ta: „Deső Kálmán vagyok, Varsány- ból költöztünk ide, apám ott taní­tott a majori iskolában. De már nem él. Meghalt. Megölte magát. Amit erről tudok, anyámtól tudom, amíg beszélt, sok mindent elmondott. Apám jó ember volt, szerencsétlenül jó. Szakadatlanul jót akart, a jósá­got hirdette mindig. Eleinte ez tet­szett mindenkinek, egy szépszavú ember mosogatta róluk a minden­napos piszkot, még bíztatták is, mondd csak, ne sajnáld. Apám azon­ban egyszer, Rézing kocsmájában, kuglizás közben azt találta mondani, hogy minden ember jó. etekintetben nincs különbség Askalits földibirto­kos és Csoszra Kis disznópásztor kö­zött. Talán kiváncsiak voltak, vagy csak ugratták, hogy folytassa, és eb­ből lett a baj. Apám folytatta. Azt mondta, a jóság egyszer majd úgy elhatalmasodik az embereken, hogy igazi testvérek lesznek. Akinek sem­mije sincs, nem akarja erővel elven­ni a másét: akinek mindene van, nem akarja erővel megtartani a ma­gáét. Lehet, hogy apám ezt ott ta­lálta ki, nem tudom. Askalits úr azonban másnap behivatta őt. Ott ült nála Csoszra Kis is, selyemhuza- tú széken, azonmód büdösen, ahogy a kondától berendelték. A földbirto­kos megkérdezte, na fiam, Csoszra Kis, hát egyformák legyünk mi ket­ten? A kanász a nyálát nyelte ijed­tében. Csak a kezével hadonászott, hogy nem. Apám azonban makacs- kodott, igenis, minden ember egy­formán jó. A földbirtokos dühbe gu­rult: maga pedig, tanító úr, igenis hülye. Ez aztán ráragadt apámra, a hülye tanító elnevezés. Engem is kezdtek úgy hívni, a hülye tanító fia. Egyszer sírva mentem haza, de apám rámszólt, ne sírjak, nem én­nekem van símivalóm. Akkor én megfogadtam, és azóta egyszer sem sírtam. De mikor apámat a ma­jorban is elkezdték hülye tanító­nak mondani, és meghallotta, hogy Csoszra Kis disznópásztor is kárör­vendve hülyézi a háta mögött, akkor valahogy nem bírta tovább. Vett va­lakitől egy ócska forgópisztolyt, be­bújt a méhesünkbe, főbelőtte magst. Harmadszorra sikerült neki. két pat­ron csütörtököt mondott, ott hever­tek golyóstól a deszkaágy mellett. Apám homlokán füstös szélű, vörös lyuk volt. Én találtam meg a mé­hesben. ebédelni hívtam volna. Két hónapja idejöttünk lakni a Geszte­nyés utcába. Anyám hatvan pengő kegydíját kap, varr is, már a major­ban elkezdett varrni, de a rendelők­kel én beszélek mindig, ő nem tud beszélni. Az orvos azt mondja, ki­sebb agyvérzése volt, attól néniül t meg. Én eddig kitűnő tanuló vol­tam, itt is kitűnő tanuló akarok len­ni. Leülhetek, osztályfőnök úr?” A fagyott mosoly rádermedt arcá­ra, mikor leült, csak mosolygott to­vább. Mándoki nem volt rossz em­ber, talán nem is az ő ötlete volt, hogy Desővel elmeséltesse ezt az egészet, de mindnyájunk közt ő szé- gyellte magiát legjobban, mindjárt ki is ment az osztályból. Desővel el le­het mondatni bármit, kegyetlenül őszinte tud lenni önmagához is. De lebeszélni arról, amit a fejébe vett, reménytelen vállalkozás. Tizenegy óra múlt. Lehet, hogy otthon már vár a behívó. De ha má nem, holnap biztosan. Tizenkettőkor napi eligazítás a vezérigazgató iro- dájiában. — Nézd, Kálmán — mondtam hal­kan, hogy Gallai ne hallja —, téged ismerlek, barátom vagy, de lásd be... Felállt. — Erről szó sem lehet. — Ne szaladj, az istenit! Én csak... — Nem követelőztem. Megkérdez­telek, segíthetsz-e. De csak .mind­nyájunkon. Ez az ügy ... harmadik hete húzódik. Eleinte úgy látszott, nem lesz belőle semmi, félreértés­ként kezelik. Az október tizenötödi­két követő felfordulásban nagyobb félreértések is adódtak. De aztán a németek nem hagyták elaludni a dolgot. Holnap reggel kilenckor had­bíróság elé kell állanunk. Én először azt gondoltam, oda is állok, és el­mondok mindent, amit neked el­mondtam. De ... minek? Védekez­zem, amiért magyar merészeltem lenni, olyanok előtt, akik német utasításra járnak el ellenem? Nem. És nemcsak magamra gondolok, né­gyen vagyunk... Előírás szerint, fegyveres kísérettel kellett volna a fővárosba jönnünk, fegyvertelenül. Az ezredparancsnok azonban, aki kedvel engem — az ezred egyetlen, arany vitézségi érmes tisztje vagyok —, csak így magunkban indított út­nak, tegnap délután. Azt mondta, mulassatok egyet, utoljára ... Érted ? Ez világos beszéd: utoljára. Hát én... nem lövöm főbe magam Szol­gálni nem szolgálok tovább, nincs kit. Nincs mit. Félreállok. Ha meg­érem a háború végét egy katedra majd csak akad nekem is, ha má­sutt nem, elemi iskolában. Ezt se bánom. Ha ugyan ... ebben az or­szágban még fognak magyar törté­nelmet tanítani. Nem figyeltem rá, Gallait lestem lopva. A másik kettőt is megnéztem volna. Deső azonban biztosan félre­érti, ha most kimegyek a szobámból. Szamárság volt finnyáskodni. Ban­da? Hát aztán, csak annál jobb. A helyzet épp úgy megszabja a hasz­nálható tulajdonságokat, mint az időjárás a viselhető öltözéket. Be­csületesen, ilyen időkben, semmire se lehet menni. Épp ezekhez a Gal- lai-féle, vastagbőrű, elszánt fickók­hoz kell csatlakoznom, nagyobb biz­tonságban leszek köztük, mint Artus király lovagjai között. Gallai zsírosán vigyorgott. — Én megfogadtam az ezredpa­rancsnok úr tanácsát — mondta, pá­rásán fénylő orrát dörgölve. — A főhadnagy úr nem, de hát ő már ilyen, két év alatt még rókázni se láttam, remek tiszt, istenemre, de valahogy mégis furcsa szerzet, pél­dául a kurvákkal sem szimpatizál. Én, kérlek, elballagtam a Maison Fridába, tudod, a Magyar utcába, két üveg konyakot is vittem. De bejöttek a nyilasok, kérlek, és elverték az egész hölgykoszorút. Én is kaptam egyet a derékszíj csatos végével, itt ez a púp a fejem búbján. (Folytatjuk.) i *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom