Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-04 / 29. szám
4 1970. FEBRUAR 4., SZERDA "Wíi'Hop MAGYAR FILM Szeressétek Odor Emíliát! Fesztiválra készülnek Cegléden a zenekultúrának már régi hagyományai vannak. Pest megyében itt alakult meg az első állami zeneiskola. Most készült el 2 millió 600 ezer forintos költséggel az új iskola, amelyet Erkel Ferencről neveztek el. Az iskolában húsz képesített tanár több mint 500 fiatalt tanít. A tanulók most a megyei kamarazene-fesztiválra készülnek. n O H BS V Új könyvben - sok hasznos ötlet Ízléses — és ami nagy előnye —, könnyen áttekinthető irodalmi kalauzt adott ki a Pest megyei Könyvtár „Szabad idő? Hobby?” címmel. A könyvet Bogi János szerkesztette. A kikapcsolódásnak számtalan módja van. Felüdítő, frissítő, regeneráló hatásuk azonban más és más. A poharazgatás, vagy az éjszakába hajló ultizás is ki- kapcsolódás, de a fáradtság feloldása helyett újabb kimerültséget okoz. Szervezetünknek a legelőnyösebbek a szabad levegőn űzhető, úgynevezett akitív pihenést biztosító foglalatosságok. A zaj, a füst Után kellemes változatosságot nyújt. A turisztika a terméhobbyjuk megfelelő lekötöttséget biztosít számukra. A fiatalok játékos alkotó ösztöne manapság egyre inkább a technika iránti érdeklődésben nyilvánul meg. Már az általános iskola alsó osztályaiban is sok gyerek barkácsol apró szerkezeteket és modelleket. Az aktív dolgozóknak természetesen, semmire sem marad olyan sok ideje, mint az öregeknek, vagy a fiataloknak. Sajnos, ezt sem tudják gyakran jól kihasználni. A könyv sorra veszi a különböző hasznos időtöltéseket, felsorolja mindazon műveket, amelyek Odor Emíliát megszerettük. Miért ne? Nincs rajta semmi, amiért ne szerethetnénk. Annál is inkább, mivel ebben a filmben ő a legszeretetreméltóbb, igy aztán nem is szerethetnénk mást, minit őt. Hát inkább őt, mint társnőit, akik a millenniumi időszak előkelőbbnél is előkelőbb leánynevelő intézetének lakói Emíliával együtt, és akik a cukros-fod- ros-rózsaszínű-nevetséges világban nem tesznek mást, mint azt, hogy: ők is olyan cukro- sak-fodrosak-rózsaszínűek- nevetségesek, mint környezetük. Idillikusán jelentéktelenek. Az Odor viszont olyan ebben a habos-kuglófos intézetben, mint egy szolidan fűszerezett gulyásleves, tehát íze, zamata van. Miért ne szeretnénk? Hát inkább őt, mint a tanárnőit, akik elsődlegesen nevelik arra tanítványaikat, hogy tánc- és illemtudással mindent el lehet érni az életben, tehát könnyedén kell táncolni, bájosan betartani a spanyol etikettet, kecsesen bánni az evőeszközökkel, no és öltözködni. Tehát, mi a lényeg? Jól tudni elpalástolni bensőnket — főleg fejünket, hiszen az úgyis üres, mivel a tanárnők nem töltik meg, csak a külsőd- legesség rekvizitumaival. De az Odor Emília képtelen elpakellő elméleti-gyakorlati útmutatással szolgálhatnak. Mindjárt idézünk néhány könyveiméit a szabad idő fel- használásáról. Hasznosnak tartják, ha elolvassák Kutas- Pálos—Széchy: „Az ötlettől a megvalósításig”, vagy Szántó Miklós: „Életmód, művelődés, szabad idő”, vagy ugyanezen szerzőtől a „Válaszúton a civilizáció” című művét. A kiadvány az olvasás, az elmés játékok, a turizmus, a horgászás, a különböző modellezés kedvelői, a szőrös kaktuszoktól az állattartásig érdeklődőknek ad derűs tájékoztatást. k. m. lástolni természetes beszédmódját, szertelen játékosságát, vidámságát, szomorúságát, egy szóval természetességét. Hát miért ne szeretnénk? Sőt, egyre jobban vele is érzünk olyan rendhagyónak tűnik ebben a deeens intézetben groteszk arcjátéka, járása, fintorai és csínyei. Csínyei is, bár ezek — postagalambot visz be a fehérre keményített hálószobába, eltöri étkezésnél a tányérokat — bizony egy normálisan életsza- gú helyen a kitűnő magatartás megtestesítői lehetnének. S aztán ő lesz a vezér. Képzeljék el, egy Odor Emília, aki ebben a cukros biedermeierben csupán csak az utolsó lehetne, ami a tánc- és az illemtudást illeti. Ejnye, hát nem minden a látszat, van tartalom is? De a látszatot meg kell őrizni, akár a tartalom rovására is, ezért az igazgatónő Odor Emíliát jelöli, mint aki a legjobban megérdemli, hogy a millennium ünnepségem az intézetet Pesten képviselje. Tessék, megijedtek tőle és meg akarják vásárolni. De nem sikerül. Odor Emília öngyilkos lesz. S ekkor kezdjük nem szeretni. Miért lesz öngyilkos? Azért, hogy ne tudják megvásárolni? De ez ellen még számtalan módon is küzdhetne. De nem, és szerintünk ezért hibázik — persze nem Emília megtestesítője Szabó Gabriella, aki szereposztás! telitalálatnak bizonyult —, hanem Sándor Pál forgatókönyvíró (Tóth Zsuzsával együtt), és második filmes rendező hibázik, amikor az öngyilkossággal teljes stílustörést hajt végre. Hiszen ez egy szatíra — bár olyan szatíra, amelynek tüskéit előzőleg gondosan megnyírták. Illetve a film bájosan lebegő stílusa nyírta meg, amely könnyed, magabiztos ritmusban a Szinyei Merse Pál Majális című képéhez hasonló képek sorozatával bűvöl el. Zsombolyai János operatőr stílusos biedermeier képei úgy elandalítanak, mint egy preklasszikus zene. De elandalítja a kibontakozó szatírát is — kivéve az intézet millenniumi ünnepségén előadott ezeréves Magyarország életképeit. Szép film született, Sándor Pál ismét bizonyította tehetségét. Talán túl szép is ahhoz —, hogy igaz legyen... Berkovits György REGŐS ISTVÁN: FORGATAG i. Magam maradtam a forgatagban. A nádszékek kévéi között recsegve hörgött a pózán. Ital, mindenütt ital. Rámröhögött egy üveg konyak. Konyakszavak hazudnak. Torz fejeket rajzol a recehártya pislákoló falára. Torz, vigyorgó röhei. És körötted, mintha egy óriás táncra kérte volna ezt a sápadt világot, felfordul a föld ... Aztán rohansz, s a falhoz támasztod szédülő magad. Hűs csókot lopsz az esőcsatorna rozsdás szegecseitől. II. En akkor este abban a forgatagban, mint már annyiszor, magam maradtam. Az asztal üveglapja, homályos tükör, Mélységeket takarva elémhozta képedet. Én tudtam, bár fejemben akár a láva zúdult alá az izzó kábulat, és szememben vörös vérszínű szivárvány ívelte át a tág teret, te a Kiválasztott vagy. Akkora forgatagban lassan mozdítva mázsás súlyomat elindultam az éjszakába, hogy megtaláljalak. Fröccsent alattam a tegnapi eső fényes maradéka, mint életemben a sékély öröm. De mentem a hídra fel, aztán meg végig a fák között mert ha nem találtalak volna meg, azt tudtam maiakkor is, bennem, ahol a szíven átcsordogált az alkohol el kell vágni az utat. A házak ablakai fénykönnyeket hullajtottak fejemre, és szemembe nézett többször a villamos. Milyen furcsa szeme van a sárga villamosnak, ha közelről tekint reád. III. Leültem egy lépcső nyákos, hideg kövére, és valami undok sós folyadék elegyedett a konyakkal. És már csak úgy sápítoztam, hangot sem adva, hát hol lehetsz? Nyári este volt, én nem tudom, de biztos lehettek csillagok, A hegyekben sok-sok szerelmes suttogás, suhant boldogságot repítve a tájon át. Csak ültem magamban és vacogtam. Lassan jött a kegyes nyugalom. A szivárványszínek sziporkázó fénye rózsás karikákban egyesült a hirdetések mélyvörös neonbetűivel és a köd leszállóit agyamra. IV. Kék ruhádban voltál. Szemed akárcsak, ha nap lett volna, beterítette a várost. Az emberek meztelenre vetkőztek és melegedtek a fényeinél. Csak néztelek, aztán kibújtam undok konyak-bőrömből, és megolvadtam előtted, Azt mondtad, menjünk most hozzád, haza. És átölelted a levegőt, mert az most mind én voltam magam. Égi óceán, betakartalak 6 mélyen magamba rejtettem a fényt. Azóta én is égek! szetbarátok kedvelt időtöltése. A legaktívabb pihenést foglalkozásúinkkal szöges ellentétben álló szellemi, vagy fizikai élfoglaltságok biztosítják. Ezek közül a legnagyobb a hobbyk jelentősége. A ma már közismert kifejezés nem valami új fogalom. A társadalom által meg nem kívánt, a létfenntartáshoz nem szükséges, egyéni érdeklődésből fakadó kedvteléseket nevezzük így. Alapja az, hogy az emberek nemcsak gondolkodó és munkás lények, hanem játék- kedvelők is. Játszó kedv a művészi alkotások születéséhez is hozzájárult. Haszna különösen az olyan idősebb emberek életében mutatkozik, i akik nyugdíjba mentek. Minden törés nélkül jutnak át a nyugdíjas életkoron, mert í 3. — Nem mertünk aludni. Másnap reggel, már a Kárpátok déli lejtőin ereszkedett alá a vonat, Gallai azt mondta a felképeit Sorkinak: ilyen ez a rohadt háború, zsákmányolt ikonom után a legszemélyesebb apróságaimat is eldobálom. A törzsőrmester nem nézett rá. A kétfelől elmaradó fenyveseket bámulta csüggedt dühvei, Munkácsnál kapta el égő szemét a tájról, akkor felelt csak, martalóc képére kiülő, váratlan ijedtséggel: ezt már nem látjuk soha. De ez rég volt. Másfél éve. Azóta... Elhallgatott. Idegen szemmel nézett rám. — Segíthetnél rajtam? — kérdezte gyorsan. Vagyis nemcsak rajtam. A hadnagy valamitől dühbe gurult, ocsmányul káromkodott. — Én? Rajtatok? Három napja, november ötödikén, behívtak a kiegészítő parancsnokságra. Fütyültem az egészre, tökéletes biztonságban tudtam magam. Ami engem illet, rég bevégeztem a háborút. Ansaldókkal felszerelt páncélos dandárunk épp hogy kiért a frontra, Kolomea felett az oroszok egyetlen lövéssel szétdurrantották vacak lavóromat, s mivel benne ültem, a bal térdemet is. Hét hónapig kínlódtam a 2-es helyőrségi kórházban, toldoztak-foldoztak. Ott kaptam meg a dandárparancsnokság értesítését, hogy zászlósból hadnaggyá léptettek elő: néhány héttel később egy még többet érő iratot, mely szerint elháríthatatlan szolgálatképtelenség miatt végképp elbocsátanak a honvédség kötelékéből. Ezt a leszerelési okmányt oda is tettem mindjárt a kiegészítő parancsnokság tisztje elé. Nézzen bele, hagyjon engem békén. A nyálas karszalagos főhadnagy azonban félretolta a papírt. Hadnagy testvér, közölte kurtán, minden elbocsátást felülvizsgálunk, készüljön rá, hogy hamarosan behívjuk. Testvéred a görény. A lábam, sajnos, rendbejött, csak az időt érzem vele. Ha felülvizsgáló bizottság elé kerülök, semmi kétség, alkalmasnak minősítenek. Harmadik napja eget-földet megmozgatok, hogy valamilyen címen mentesítést szerezzek, a vállalat azonban, amelynek tisztviselője vagyok, nem hadiüzem, s ez végül is azt jelenti, hogy polgári beosztásomban nélkülözhetnek. Ostoba helyzetbe kerültem, méghozzá váratlanul. Vagy beállók statisztálni a háború utolsó, tehát legcsúnyább felvonásához, s ott visz el az ördög: vagy megpróbálok elhúzódni a cudar idő elől, vállalva a szökevény-sorsot. — Elég a magam baja — mondta Desőnek. — Behívnak. — Ez az egész? — Kevesled? Zsebébe nyúlt, összehajtogatott papírlapot vett elő. — Az mi? — Tényvázlat. Olvasd. Rövidebb, mintha elmesélném. Zörghő őrnagy, aki felvette, nekem is adott egy példányt. A tényvázlat csakugyan rövid volt. harmadik zászlóalj századai, parancs szerint, október 14-én a salomhegyi állomás és az iskola között, három-négyszáz méter távolságban szállásolták el magukat. A fegyverszünetet bejelentő kormányzói szózat után, október 15-én, a zászlóalj együttartási parancsot kapott, amelyet azonban a zászlóaljparancsnok, felsőbb rendelkezésre, hat órával később visszavont. A visszavonás a második századhoz állítólag nem jutott el, a század tisztjei, tisztesei és legénysége egybehangzóan ezt vallják. Amikor a zászlóalj parancsnok tudomást szerzett róla, hogy Deső főhadnagy változatlanul riadókészültségben tartja századát, késő délután küldönccel utasította őt a készültség feloldására. Deső főhadnagy, a helyzet súlyosságára hivatkozva, izenet helyett írásbeli parancsot kért. Azzal érvelt, hogy az államfői döntés' következtében német részről erőszakos mozgástól lehet tartani, és ilyen körülmények között nem vállalhatja a felelősséget egysége készületlensé- géért. A zászlóaljparancsnoki rendelkezés írásos megerősítése nem történt meg, erre a többi századnál nem is volt szükség. Teljes bizonyossággal az sem deríthető ki, hogy a törzshöz visszatért küldönc kinél jelentkezett, kivel közölte Deső kérését. (Közben a zászlóaljparancs- nok, helyettesével és két tisztjével, saját kezdeményezéseként — igen helyeselhető módon — Irtály községbe gépkocsizott, és felvette az érintkezést az ott állomásozó német hadosztály parancsnokával.) így fordulhatott elő a másnap hajnali incidens. A 174. számú német műszaki alakulat 16-án 3 óra 48 perckor érte el a második század körletét. Parancsnoka, W. Thule őr-: nagy, felszólította Deső főhadnagyot, hogy a század szálláshelyéül szolgáló iskolát azonnal ürítse ki. Deső nem engedelmeskedett a felszólításnak. Thule őrnagy, kimerült és ideges állapotban lévén, megfenyegette Deső főhadnagyot, hogy előbb le- fegyverzi, majd bottal kergeti ki a faluból a századot. A vita hevében Deső főhadnagy félreértette a német baj társak mozgását, mert tüzet nyittatott, mielőtt német részről akárcsak figyelmeztető lövést adtak volna le. A sajnálatos és tévedésből eredő összetűzésben, melynek folyamán a műszaki alakulat tüzelve visszavonult, H. Lange őrmester, K. Wieser közlegény és L. Gernhorst közlegény meghalt, kilencen megsebesültek”. Gallai most fogalmazta meg, amit az imént káromkodással jelzett. — Mondtam én, hazudni kellett volna. Telefonparancsot kaptunk a törzstől. A nevet nem értettük, recsegett a készülék. Keressék. Most aztán a pofánkra másznak. Igazság: marhaság. Volt nálunk a szomszéd utcában egy zsidó boltos, annak volt a szavajárása, hogy legdrágább az igazság, nagyon sokba kerül. De nem is kell a kutyának sem. Mióta kétágú vagyok, aki éntőlem az igazat követelte, mind mást akart hallani. De aki kukac, ne is ugráljon. Kosz- ban-szarban csúszkáló, nyomorult kukacok vagyunk, csak megint elfeledkezünk róla. Te is, főhadnagy úr, tisztelettel. Hát nem disznó rászedés az egész? Kukacélet, emberfővel. És mindig beleesünk a hülye csapdába, gondolkodni akarunk. Deső nem figyelt rá. Engem né-' zett mereven. — Elképesztő — mondtam. — Hogy is juthatott eszedbe? (Folytatjuk) 1
