Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-28 / 50. szám
-X:V. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM 1970. FEBRUÁR 28., SZOMBAT ELÉG MÁR A TÉLBŐL Termel a fűrésztelep A „mindennapi" tűzifát kitermelik Nem jó idő jár mostanában az erdő lakóira. Fáznak az ott dolgozók és a vadon élő állatok is. A kemény és hosz- j szú tél mindenkit megvisel, s még ez lenne a legkevesebb, mert az ember sokat kibír, de a tél veszélyezteti a termelő- szövetkezetek Erdőgazdaságának éves tervét is. — Más esztendőkben, amikor „normális” a tél, májusra, júniusra befejezzük a tüzifa- kitermielést. Most ebben az évben örülhetünk, ha őszre befejezhetjük — mondotta Susan Jánbs, a gazdaság igazgatója. — Mivel foglalkoznak mostanában? — A kitermelést a rossz idő dúcára is folytatjuk, a „mindennapi” tűzifát kivágjuk. Pedig lenne munkánk még bőven .., — A fűrésztelep dolgozik? — Igen, bár ott is lassúbb a i tempó. Jelenleg ládaielemeket, és parketta-alapanyagot készítenek a dolgozók. — Az influenza az erdőben dolgozók között is arat? — Nem sok a betegünk, ha azt nézzük, hofgy az itt dolgozóknak egész nap kint a fagyos hóban kell topogniok. Inkább az a baj, hogy az emberek ki sem jönnek a városból dolgozni, mert félnek a betegségtől. A levegőnk azonban változatlanul csodálatosan tiszta, de még a sítalp az ideális közlekedési eszköz, mert szerte az erdőben 15—20 centiméter vastagon áll a hó. — A vadállomány hogyan viseli a megpróbáltatásokat? — Akárcsak az emberek — nehezen. Igaz, a vadásztársaság hordja az etetőkbe a takarmányt, de a hideg azért csak kínozza a vadakat. Elhullást. keveset tapasztaltunk, inkább nagyon leromlottak. — Azért senki sem csügged kint az erdőben... ? — Azt már nem! Várjuk, Útban a kislibák A Dózsa Termelőszövetkezet keltetőházában már tavasz van, jó ideje. Igaz, most minden csendes, de néhány héttel ezelőtt még kiscsibék csipogása töltötte be a helyiséget. A csirkekeltetést befejezték, most a libatojások melegednek a keltetőgépekban. Megkezdődött a li'basaezon, s egészen június elsejéig tart Ez idő alatt a szövetkezet törzsállományának 150 ezer darab tojását helyezik a gépbe, s körülbelül 120 ezer kislibára számítanak. A libavásár már lefutott, minden kislibát előre megvásárolt a Baromfiipari Országos Vállalat. hegy kisüssön a nap, s megjelenjen a tavasz. Most már annak az ideje következik, bárhogy is acsarog a tél. Azután megjelennek az első hóvirágok — hangzik az igazgató reményteljes hangja, majd hirtelen hangot vált — s hozzákezdünk a tervünk lemaradt faköbmétereinek pótlásához. Ehhez kell nekünk elsősorban a jó idő. Ebben az évben még annyit sem érünk a hóvirágra gondolni, mint tavaly... (szabó) A középdöntőt megnyerték A 21-es AKÖV nagykőrösi üzemegységének Béke szocialista brigádja még az elmúlt évben nevezett be a vállalat felszabadulási vetélkedőjére. A körösi „válogató” versenyt minden akadály nélkül megnyerték, a középdöntőben a vállalat siófoki dolgozóival kerültek szembe. A második akadályt is magasan vették, s így bekerültek az Autóközlekedési Tröszt — versenyére, amit március 10-én tartanak Budapesten. A Béke brigád tagjai — a nehézgépszerelésben is megállják a helyüket —, és remélhetőleg eredménnyel képviselik a nagykőrösi üzemegységet a budapesti trösztvetélkedőn is. VÁDASKODÁS HELYETT - AZ IGAZAT Elöljáróban csak annyit, ha sokszor csak a rosszat írjuk is meg, s csak a hibákat keressük — mindezt azért t esszük, hogy a következő buktatóját az életnek, azzal a néhány sorral is elkerülni segítsünk. ★ Február 25-i számunkban arról a panaszról írtunk, hogy a Rákóczi Termelőszövetkezetben immár két esetben nem kaptak a beteg gyermekek kocsit, hogy beszállítsák őket a szakorvosi rendelésre. Néhány nap múlva már arról kaptunk „értesítési”, hogy az újságcikk következtében Bene Józsefet kitiltották a Rákóczi Termelő- szövetkezet területéről. Edzett emberek vagyunk, ez a hír mégis meglepő volt, újból a telefonhoz fordultunk, tájékoztatást kértünk Sajti Istvántól, aki „nem engedte be a dolgozóit a termelőszövetkezet területére”. (Benéék neve mellesleg nem volt említve a fuvart nem kapók között.) Sajti István, a termelőszövetkezet agronómusa, először is a kocsiügyet tisztázta, s mint elmondotta, csak üzengettek neki, hogy adjon kocsit, de a kocsi éppen a városban volt. Újabb üzenetben már jó- tanácsokat is kapott Benőtől — a fuvar árán vegyen magának mérget — szólt a jókívánság. Ez robbantotta ki a hónapok óta tartó viszályt a termelőszövetkezet vezetői és Bene József között. Bene az új szarvasmarha- istállóban dolgozott. A romos tanyából a szövetkezet párt- irodájára költöztették, hogy ne kelljen sokat gyalogolnia a munkahelyére. Nem panaszkodhatott, keresete 2 ezer forint fölött volt mindig. Viselkedése azonban annyira megváltozott, hogy már-mér az Összeférhetetlenség határát súrolta — ezért került sor — nem a kitiltására, hanem más munkahelyre való helyezésre. A „jóindulatú” pletykahordás helyett a termelőszövetkezetből bejáró asszonyok is győződjenek meg először igazukról, s vádaskodás helyett, csak az igazi híreket adják tovább. (szabó) Vacsora Felszegen Ma este fél nyotókar a felszegi óvodában a kicsinyek helyett szüleik gyülekeznek ezen a szokatlan esti időben. A kicsiny székek és asztalak helyett felnőttméretű bútorok várják a szülőket, akik a szokásos évi szülői munkaközösségi vacsorára gyűlnek össze, hogy a hagyományos fehér asztal mellett tapasztalatokat cseréljenek csemetéik neveléséről, fejlődéséről. A menü is finomnak ígérkező gesz délután készült a tn- J-j har. Nem. nyugodott egyik gyerek sem: hol Peti csípett bele Tiborba, hol emez ütötte meg a másikat. A sértett felvidított, néha jobban is a kelleténél, de aztán mindig elcsitultak a kedélyek. Az íróasztalnál dolgoztam, félszemmel mindig a két legénykét néztem, nehogy valami nagy botrány törjön ki, és őszintén megvallom, egy kicsit tetszett a nyugtalanságuk. Később egy kis ideig csend volt. Peti nekihasalt egy képeskönyvnek a szoba közepén. Tibi pedig rajzolgatott. En is elmélyedtem a munkámban, megfeledkezve a lurkókról, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Peti nagyon türelmetlen. Fából készült teherautócská- ját tologatta volna a dívány Jubileumi dráma Ma délután 5 és este 8 órai kezdettel a művelődési otthon színpadán hazánk felszabadulásának jubileumára mutatják be Sípos Tamás: Hívószám: GX 17 című drámáját. Az ünnepi előadás főszereplői Viktor Gedeon, Magda Gabi és Ágih Éva. M!T UTUNK MA A MOZIBAN? Egymillió karátos ötlet A gengszter filmet rendez. Színes, olasz—amerikai bűnügyi filmvígjáték. Főszereplő: Peter Sellers. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Hibás kör. Előadások kezdete: délután 5 és este 7 óra. szélén ide-oda, ha Tibor hagyta volna; felhasalt ugyanis a díványra, és hol a kezét, hol a lábát tette forgalmi akadályként az „útra”. Szegény kis Petyka, mit tudta, hogy manapság gyakorta előfordul az ilyen az ország- utakonl Amikor az autó éppen tolatni akart, Tibi keze megint az útjába került. Petyka se ssó, se beszéd, két kézre kapta az autót, és „durrl” úgy fejbe csapata Tibort, ahogy csak kétéves erejéből telt. Olyan villámgyorsan játszódott le az egész, hogy nem tudtam közbeavatkozni. Most már azonban felálltam. — Idejön mind a kettő. O dajöttek. Tibor sírva, a fejét tapogatva, Peti leszegett fejjel. zik, marhapörköltet tálalnak. Tóth Tibor: BOTRÁNY I. Megtartotta ülését a diákparlament Csütörtökön délután három órakor kezdett ülésezni a gimnáziumi diákparlament, és majdnem öt óra hosszáig, közel nyolcig vitáztak a képviselők. Mintegy 120 tanulót választottak meg az osztályokban, hogy jelen legyenek az összejövetelen. Ebben az évben a KISZ Központi Bizottsága irányelveket adott ki, amelyek alapját képezik mindenütt a helyi, a megyei, illetve az országos ösz- szejő vételeken a vitáknak. Az irányelvek pontjai felölelik a diákélet legkülönbözőbb területeit. Az irányelviek mellett különböző „interpellációs” kérdések képezték még a vita alapját; ezeket a kérdéseket előre kellett összegyűjteni. A hosszú összejövetel nemcsak időben volt nagy, érdekesek voltak a kialakult vitakérdések is. Komoly vita dúlt a K1SZ- *agság és a vallásosság, a tagfelvételek, valamint a szocialista tanár—diák-viszony kérdéséről. S ha a vitavezető Fábián Istvánnak néha közbe is kellett avatkozni, hogy helyes mederbe terelje a vitát, sok érdekes és értékes hozzászólás született. A felmerült problémákra Rózsás László igazgató, Káló József, a városi KlSZ-bizott- ság titkára, valamint Fábik Mária iskolai titkár válaszolt. A gimnáziumi diáfcparla- ment megválasztotta a megyei képviselőket is. Az Arany János gimnáziumot Fábik Mária, Fábián István, Slezák Lajos és Feldmájer Péter képviseli a diákparlamenten. Ma zárszámadás Ma délelőtt 10 órakor tartja a Rákóczi Termelőszövetkezet zárszámadását a szövetkezet Vízállás-Gátér dűlőbeli központjában. Pacalvacsora a Kinizsiben Szakosztályainknak teljesíteni kell a bevételi tervüket is — hangzott el a Nagykőrösi Kinizsi Sportegyesület egyik nem régi elnökségi ülésén, a határozatok között. Az asztalitenisz szakosztály máris reagált erre, s eredeti módon igyekszik elérni bevételi tervét. Szombaton, február 28-án este 6 órai kezdettel pacalvacsorát rendeznek az asztaliteniszezők a Sportolt- honban. Jegyek elővételben Tihanyi Lajosnál kaphatók a helyszínen. Nem használt a figyelmeztetés Lopott az udvarló Dudvai Ferenc (Kecskemét, Olt utcai 5. szám alatti lakos) mindössze húszéves, s már másodszor áll a bíróság előtt. Még fiatalkorúként kezdte a „szakmát”, akkor 30 nap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, lopásban való bűnse- gódi részességért. Dudvai Ferenc változatos életutat futott be a nyolcadik osztály elvégzése óta. Oroszlányban volt vájártanuló, de egy év múlva otthagyta az iskolát, hazament Kecskemétre. Dolgozott a Fémmunkás Vállalatnál, majd az Észak-Bács megyei üzemi vállalatnál és a Zománcipari Műveknél. Nem vette komolyan a munkáját, több alkalommal igazolatlanul hiányzott. A múlt év tavaszán visszament Oroszlányba, a Szénbányászati Tröszt szállítóüzeménél lépett ifiunkába, hamarosan táppénzbe került, s többet nem látták a munkahelyén. Miután visszajött Kecskemétre, magánkőműveseknél dolgozott. 1969. júniusától decemberig azonban sehol stem dolgozott, nem tudta megmondani, miből élt. Szeretett „kirándulni”. Nyarait a Balatonon és a Tiszán töltötte. Június 28-án a laki- teleki Tőserdőben találkozott Sipos György, Tar István, Tar Mihály és Major István régi ismerőseivel. Azzal a mesével, hogy egy nőismerősét szeretné meglátogatni Jászapátiban, „szerelést” adtak neki köl- I csőn néhány napra, garbót, j moka<szint, nylon inget. Dudvai azonnal továbbadott a kölcsönvett holmi egy részén, s a Balatonra ment. A siófoki kempingben találkozott Csikai György kecskeméti lakossal, s együtt mentek Balatonfüredire, ahol a kempingben egy sátorban is laktak, amíg Csikai dolgozott, kirámolta a sátrát. A szappantartótól kezdve a törölközőn keresztül, a nadrágszíjig mindent elvitt, útiköltségének fe— Mi volt ez? — A Peti fejbe vágott — mondta gyorsan Tibi. — Miért? Csönd. — Na? Peti Tiborra pillantott, aztán rám, majd hirtelen lesütötte a szemét. — Mert... mert... — hüp- pögött Tibor —, mert nem hagytam játszani. — Na, gyere! a térdemre fektettem, és <4 „csitt-csatt”! kapott kettőt a fenekére. Elkezdett bömbölni. — Indulás be a másik szobába! Egykettő átszaladt. — És te? Peti konokul hallgatott. — Szabad ilyent csinálni? Semmi válasz. — És ha Tibikének most baja lett volna? Peti rám nézett, és csak eny- nyit mondott: — Titi. — Es te? Pipp-paff-puff! O is megkapta a részét. (Folytatjuk) dezésére barátja 103 forintját is magához vette. Mint, aki jól végezte dolgát, visszatért Kecskemétre, s folytatta tovább a dologtalan édes életet. Megismerkedett H. Erzsébet nagykőrösi lakossal, akit Kőrösön is meglátogatott. A vendéglátásért „hálás” udvarló magával vitte a konyhaszekrényből a család megtakarított 3 ezer forintját, s a kislány kerékpárját. A lopott pénzzel Budapestre ment, de nem sokáig élvezte a szerzeményt. mert ruhakölcsönző ismerősei és a H.-család feljelentése alapián 1969. decem- ben 21-én elfogták és őrizetbe vették. A tárgyaláson bűnösségét beismerte, s ezt enyhítő körülményként értékelte a bíróság, de súlyosbította tettét a többszörös halmazat és az a körülmény, hogy a felfüggesztett nevelő célú büntetés alatt sem emberelte meg magát. A városi bíróság Dudvai Ferencet két rendbeli visszaesőként elkövetett lopásban, négy rendbeli sikasztással elkövetett tulajdon elleni bűntettben és egy rendbeli közveszélyes munkakerülésben találta bűnösnek, s ezért halmazati büntetésként főbüntetésül egy év nyolchónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésül három év közügyektől való eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős. Pest megye Vasárnap versenyzőiért Vasárnap este a televízióban a Röpülj páva felszabadulási népdalverseny középdöntőiében Pest megye versenyzői is fellépnek. S bár körösi versenyző nincs a mezőnyben. a megye színeiben versengőknek lehet, sőt kell is szurkolni. ÁFÉSZ-küIdöttgyölés Vasárnap délelőtt 9 órakor, a Kinizsi Sportkör helyiségében tartja az ÁFÉSZ mér- iegmegállapító küldöttgyűlését, a kocséri és nyársapáti szövetkezeti küldöttek részvételével. Tizenkilenc minősített tornász van városunkban A Magyar Torna Szövetség, Szuh Csaba főtitkár vezetésével az 1969. évi versenyeredmények alapján elkészítette a jelvényszintet elérő sportolók névsorát, örvendetes, hogy az elmúlt évben a Nagykőrösi Arany János Gimnázium SE színeiben versenyzett tizenkilenc tornász szerepel ezen a listán, a következők: Férfi felnőtt 111. osztályban: B. Szűcs János. Férfi ifjúsági aranyjelvényest Dónáth Ferenc. Férfi ifjúsági ezüstjelvényesek: Harsányi Gábor, Király Miklós, Rózsás László, Hen- gán István, Tóth József, Rácz Zsolt, Király Sándor, Zsoldos Zoltán, Sebestyén Gábor. Férfi ifjúsági bronzjelvényesek: Prikkel Zoltán. Kovács István. Párizs Lajos, Beitek! Pál, Hüllner Péter, Zsoldos Péter, Varga István. Női ifjúsági ezüstjelvényes: Szalay Piroska. A körösi tornászokat a Budapesti Honvéd patronálja. A múlt évben elért eredmények jók voltak, a tizenkilenc érem is bizonyítékuk. Szombati sportműsor Birkózás Budapest: országos II. osztályú bajnokság mindkét fogásnemben. Sí Budapest: országos serdülő bajnokság. Torna Arany János Gimnázium tornaterme. 18 óra: barátságos férfi egyéni és csapatverseny a Nagykőrösi Arany János Gimnázium és a Kiskunhalasi Gimnázium ifjúsági, valamint a Nagykőrösi Pedagógus SE és a Kiskunhalasi MÁV serdülő sportolóinak részvételével (élői”; gyakorlatok). Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Vác: a középiskolás KISZ- kupa csapatbajnokság megyei férfi döntője. Birkózás Budapest: országos II. osztályú egyéni bajnokság mindkét fogásnemben. Szigetszentmikiós: szabadfogású felnőtt megyei egyéni bajnokság. Kosárlabda Vác: az országos ifjúsági kupa Pest megye: férfimérkőzéLabdarúgás Építók-pálya, 10 óra: Nagykőrösi Kinizsi ifi—Nagykőrösi Élelmiszeripari Szakközépiskola barátságos mérkőzés. Kiskunfélegyháza: Kiskunfélegyházi Vasa* (NB II)— Nagykőrösi Kinizsi barátságos mérkőzés. Si Budapest: országos serdülő bajnokság. Torna Arany János Gimnázium tornaterme, 10 óra: Nagykőrösi Gimnázium—Kiskunhalasi Gimnázium férfi. ifjúsági. Nagykőrösi Pedagógus SE— Kiskunhalasi MÁV férfi, serdülő barátságos egyéni és csapatverseny (szabadon választott gyakorlatok). —sulyok— 1