Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-03 / 28. szám

Ma négy községben lesz vb-ü!és Vb-ülést tartanak ma dél­után 2 órakor Ecseren, Pili­sen és Üllőn, délelőtt fél Sí­kor Vecsésen. Valamennyi községben a február havi ta­nácsülések anyagát tárgyalják meg. A gyömröi Ságvári Endre úttöröház e heti programja Kedd: Kisdobosok összejö­veteled, repülőmodellező szak­kör. Szerda: Örsi krómákások •képzése, film- és fotószak­kör foglalkozása. Péntek: Honvédelmi szak­kör, turisztika-, sportszakkör, rajzszakkör. Az 1088. Zrínyi Ilona úttörőcsapat összejö­veteled. Szombat: Közlekedési szak­kör, 4. sz. Jelfci András úttö­rőcsapat összejövetelei. Ti- nédzserklub. MOHOBdflDÉKI XII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM 1970. FEBRUAR 3., KEDD Ezerkétszáz lovas sikeresen vizsgázott ÚTTÖRŐK A KÖZLEKEDÉSI BALESETEK CSÖKKENTÉSÉÉRT BESZÉLGETÉS AZ ÖNKÉNTES RENDŐRÖK PARANCSNOKÁVAL Az országos statisztika sze­rint nő a közlekedésből eredő baleseteik száma. A leggyako­ribb okok: a szabályok be nem tartása, nemtörődömség, közömbösség. A monori járás­ban az illetékes rendőri szer­Filharmóniai előadások a gimnáziumban A manóra József Attila gim­náziumban a diákok körében igen. kedveltek a komolyze­nei előadások. Várfoki Györ­gyi tanárnő az irányítója, ve­ile beszélgettünk az eredmé­nyekről és a tervekről. — Mióta folynak az elő­adások a gimnáziumban? — Már nyolc éve rendsze­resen tartjuk a filharmó­niai előadásokat. Eleinte há­. rom, az utóbbi időben négy előadást tartottunk. A ta- ,nulók szép számmal vesznek »részit rajtuk. A műsorok szin­tvonalasak, a jegyek olcsók, <így mindenki j-ól jár. — Milyen szerepük van ezeknek az előadásoknak? — Szerintem pótolhatatla­nak a gyerekek esztétikai ne­velése szempontjából. A hí­res művészek közelebb hoz- ,zák a komolyzenét a tanu­lókhoz, s igyekeznek megsze­rettetni velük Gyakran hang­zik el egy-egy szép vers is ilyenkor, neves előadóművé­szek tolmácsolásában. — Kik jártak már itt az előadásokon? — A sok híres művész kö­zül néhány: Antal Imre zon­goraművész, Szabó Csilla és Kocsis Albert művészházas­pár, Ágai Karola és férje, Szendrey Karper László. Sze­repelt a budapesti fúvós­ötös és Bitskei Tibor szín­művész. De iitt járt nálunk, a tv-műsorból ismert Varga László, aki a zenekedvelők klubjáit vezeti, valamint a közkedvelt „Zenélő órák” egyik vezetője, Lukin László és Balassa Imre, aki az Ope­rák könyvét írta. — Tavaly beszámoltunk a Pege-együttes vendégszerep­léséről. Az idén is meghívtak híres együttest? — Igen, február végén jön az az Ex-Antiquis együttes, is,merít Hacki Tamás fütty­művész vezetésével. A műsor iránt már igen nagy az ér­deklődés a diákok körében. Reméljük, ez a műsor is beváltja a hozzá fűzött re­ményeket. A filharmóniai elő­adásokhoz további sikereket kívánunk. (1. a.) Y adkanvadászat Január 13-án dr. Varga Dé­nes, a pilisi Hunyadi János Vadásztársaság tagja, a terü­let Lipina erdőrészletében 200 kilós, hatalmas vadkant lőtt. A nagyagyar hossza 23,5, a kisagyar 20 centiméter. MAI MŰSOR MOZIK Gyömrö: A 17. szélességi fok. Maglód: A tigris. Mende: Ha kal­lod a harangokat. Manor: Szeres­sétek Odor Emíliát. Pilis: Minden nő bolondul érte. ÜUö: Idegen a házban. Vecsés: Tanár úrnak sze­retettel. vek mindent megtesznek, hogy lehetőleg ne emelkedjék, illet­ve csökkenjen ez a szám. Er­ről beszélgettünk Tinkel Ló­ránttól. a Pest megyei önkén­tes közlekedési rendőri testület parancsnokával. — Nő a motorosok, autótu­lajdonosok száma, bonyolul­tabbá válik közútjainikon a közlekedés, s ez mind nagyobb figyelmet követel. Már több mint tíz évvel ezelőtt szükségesnek tar­tottam, hogy a közlekedé­si ismereteket valamilyen szervezett formában meg­tanítsuk a gyermekeknek. Ügy gondolom, nagyon fontos az, hogy szinte hozzámőjenek a közlekedéshez. Nem kevés gondot és utánjárást vont ma­ga után ez az elképzelésem. Mint fő erőre, altkor is, s most is az úttörő szervezetre gondo­lok elsősorban. 1958-ban a monori Ady utcai iskola úttö­rő szervezetében sikerült egy mintegy tíz főnyi, a közlekedés iránt fogékony úttörő csopor­tot összeverbuválni. A gyere­kek a Pest megyei Rendőrfő­kapitányság közlekedési osztá­lyától formaruhát is kaptak. Hat hét alatt kiképeztük őket. Később olyan sikeresen mű­ködtek, hogy a kezdeményezés, jelképesen mondva, túlnőtt az iskola keretein. A közlekedési úttörők mozgalma a járási út­törő szövetség „szárnyai” alá került. • up :*-■•■ Kiszélesedett a mozgalom, s a járás valamennyi álta­lános iskolája átvette a kezdeményezést. Számos példa bizonyítja járás- szerte, hogy ezek az úttörők nemcsak az iskola közvetlen körzetében tevékenykednek, hanem — mondhatnánk úgy —, hogy a civil életben is. „Szolgálaton kívül” is meg­jegyzik, majd jelenük például azoknak a járműveknek a rendszámát, amelyek szabály­talanul közlekednek. A dolog szépséghibája az, hogy a jár­művezetők nem méltányolják eléggé a lelkes úttörők mun­káját. Mi a lehetőségek szerint igyekszünk a dicsérő szavakon túl is, valamiképpen honorál­ni ezt a segítséget. Jutalma­kat, okleveleket adunk a leg­szorgalmasabbaknak. Vélemé­nyem azonban az, hogy az eddigieknél is nagyobb N agy kendőben Zsuzsa nénit mindenki is­merte, és Zsuzsa néni is ismert mindenkit. „Hogy van, kedves­kém?” „Ejnye, Janó, magának még mindig nem tellett másik lajbira?” Két éve lehet, hogy meghalt. Nem sokkal előtte az „Iszony” című film egyik teme­tőjelenetét forgatták Monoron — Zsuzsa néni volt a sirató­asszonyok vezére. Jajgattak, zokogtak az öreg Takaró Sán­dor „holttesténél”, s aztán Mo- nor-szerte mindenki azt be­szélte, hogy Zsuzsa néni meny­nyire kitett magáért. Sztár lett. Az ő koporsójánál nem so­kan zokogtak — de sokaknak hiányzott. Nem volt ott a pia­con, nagykendőjében, nem hordta le a kocsma előtt a ré­szegeket ... Elment. Régen. Most megint eszembe jutott, mint mindig, ha csattanó arcú, pergő nyelvű nagykendős öregasszonyokat látok. Vala­hogy jelképpé nőtt a szemem­ben, hiszen ő volt az, aki min­dig igazságot osztott, észre­vette a rosszat, és szólt is elle­ne hangosan, hogy észreve­gyék. Mint... Közös ebéd volt egyik tsz- ünkben. Fehér kötényes asz- szonyok hordták a tálakat, kí- nálgatni senkit sem kellett. Szemben velünk egy hosszú hajú, pattanásos fiatalember ült, rákönyökölt az asztalra, s mivel sokára ért hozzá a tál, megjegyezte: „Na, hol van már az a moslék?” S az asszony csendben, hogy azért ne hallja mindenki, de értsen belőle, akinek kell, megszólalt: „Ide­figyelj, fiam! En most nem ok­tatlak téged a modorra, de fe­jen váglak ezzel a velőscsont­tal, ha sokat ugrálsz!” Az autóbusz oldala szinte szemmelláthatóan kidudoro­dott a tömegtől. Egymás he- gyén-hátán tipródtunk, nyö­szörögtünk, a közelemben két nagykendős asszony ült. Egyi­kük szüntelenül jajgatott: „Ál­lítsák meg ezt a buszt, mert befordulunk az árokba és min­denki elpusztul! Ez borzalmas, engedjenek leszállni!” A másik hallgatta, hallgatta egy dara­big, aztán megszólalt: „Ejnye, mit sápitozol itt! Ha felfordu­lunk, a csirkéid is megdögle- nek a kosárban, itt az ülés alatt! Inkább arra gondolj!” És ettől kezdve a csirkék voltak műsoron, többé egy szó se esett a tömegszerencsétlenség­ről. A fiatal kalauz a jegyeket kérte — mindenkit név szerint ismert: „János bátyám, maga még nem váltotta meg!” A há- rászfcandőt csak a szuszogás emelgette, a néni aludt „Mé­nem, keljen már fel, jegyét kéne megvenni!” — így a ka­lauz. A néni kihámozta magát a kendőből, ránézett, aztán élesen rákérdezte: „Hát van neked lelked, felkölteni, ami­kor hajnalban keltem?!” A kis kalauz szabadkozott, hogy jegy azért akkor is kell, és ő erről nem tehet... „De az unoka­öcsém vagy, vagy mi a fene! Azt a pár fillért nem tudtad vóna mán kölcsönözni?!” Jól végezte dolgát, szemére borí­totta megint a kendőt és aludt tovább. Senki sem botránko- zott meg. Mosolyogtunk. figyelmet, segítséget kell nyújtanunk számukra. A járási közlekedési szervek mostanában sokat törődnek az úgynevezett fogatolt járművek vezetőivel. — A motorikus járművek elterjedése következtében — valljuk be —, kissé megfeled­keztünk a fogatolt járművek­ről. A KRESZ ide vonatkozó kitételeinek gyakorlati megva­lósítására, ellenőrzésére sem fektettünk olyan hangsúlyt, minit kellett volna. A Pest me­gyei Rendőrfőkapiíányság kez­deményezésére a járási kapi­tányság közlekedési osztálya is tett néhány lépést az elmúlt időszakban. Tulajdonképpen 1967-ben kezdtük el az aikciót, mér akkor kitűnt a községi ta­nácsok kimutatásai alapján, hogy körülbelül 1300 főre te­hető azok száma, akik állati erővel, főként lovakkal von­tatott közlekedési eszközt ve­zetnek. Felhívtuk figyelmüket, hagy vegyenek részt az álta­lunk beindított kötelező okta­táson. A járás területét körze­teikre osztottuk. Monor, Ve esés, Pilis, Gyömrö és Tápió- sáp ezeknek a körzeteknek a központja. Az eredmény jó. Ez idáig 1200-an tettek sikeres vizsgát a közlekedési szabá­lyokból. Tudtuk, hogy egysze­rű, sőt, olykor írástudatlan emberekkel kell szót értenünk. Éppen ezért, nagyon közértbe, tő, hétköznapi nyelven fogai máztunk, ábrák segítségével igyekeztünk bemutatni a he­lyes közlekedést. A tanfolya­mokon néhány megjelentet megszondáztunk, s bizony, a szonda elszíneződött. Érdekes, hogy a vizsgaláz, a lelkesedés a segédmotorral rendelkezők táborát is megmozgatta. Szá­mukra is tartottunk oktatást. (baky) Vajon mikor készül el? Az illetékesek a monori ÁBC áruház átadását 1969. de­cember végére ígérték. Jelenleg így néz ki az épület. Hozzászólás cikkünkhöz Színes riport, rideg tények A Pest megyei Hírlap Mo­not és Vidéke különkiadásá­ban 1970. január 30-án megje­lent egy riport Nagyon jól ér­zem itt magam címmel. A ri­portban nevek nem szerepel­nek ugyan, de községünkben mindenki tudja, hogy kiről van szó, ezért úgy érzem, ille­tékes vagyok néhány kiegé­szítést hozzáfűzni a leírtak­hoz. A jelenleg szociális otthon­ban elhelyezett, beteg ember ügye 1967-ben kezdődött, ami­kor az Országos Ideg- és El­megyógyintézet főorvosa kö­zölte a gyámhatósággal, hogy ügyei viteléhez szükséges be­látási képessége hiányzik. A gyámhatóság — mivel a beteg nyugdíjának a kifizetése is függőben volt — soron kívül intézkedett, hogy a községi ta­nács javasoljon megfelelő sze­mélyt ideiglenes gondnoknak. A községi tanács ügyintézője meghallgatta a beteg családfő feleségét, testvérét és gyerme­keit is. Annák ellenére, hogy sem a gyermekei, sem a test­vére nem javasolták a beteg feleségét gondnoknak — mi­vel a jegyzőkönyvben foglalt előadásuk alapján a házastár­sak egész életükben veszeked­tek —, a községi tanács mind­ezek ellenére a házastársat ja­vasolta Gondnoknak és a mo- nori gyámhatóság ennek meg­felelően hozott határozatot. A betegnek azonban felesé­géhez nem volt bizalma, erő­szakkal nem lehetett ott tarta­ni. Az asszony minden reggel A Lenke is sodrott ló volt Lapunk egyik múlt heti szá­mában megjelent egy cikk Sodrott ló? címen, melyben szerzője a sodrott ló létét vi­tatta. Több olvasónk azonnal reagált a cikk elolvasása után, így többek között Varró Imre, a monori posta vezetője szíves tudomásunkra hozta, hogy sodrott ló létezik, mi több, a monori posta, községünkben közismerten Lenke névre hall­gató lova — mely ugyan már nyugdíjba vonult — is sodrott ló volt. Levelet kaptunk a monori Morvái Gézától, aki a ceglédi Török János Mezőgazdasági Technikum III-os tanulója, s aki szintén bizonyítja — friss tanulmányai alapján —, hogy sodrott ló igenis van. Sőt igen elterjedt a mezőgazdaságban. Igaz, az elnevezés kissé né­pies, de ma már általánosan használt. És hogy mit neve­zünk sodrott lónak? Géza sze­rint a meleg- és hidegvérű lo­vaknak a kereszteződéséből származott utódokat. Időközben munkatársunk, ifjú Haár László is utána járt a dolognak. A monori Kossuth Tsz egyik szakemberétől kér­dezte meg, mi a helyzet sod­rott ügyben. íme a szakszerű válasz: Hazánkban kétféle ló isme­retes — fajta szerint. 1. A hi­degvérű (muraközi): nagy tes­tű, erős izomzatú, nagy terhek rövid távú szállítására gazda­ságos. Futni nem szeret. 2. A \ melegvérű (e fajtán belül kü- I lönböző csoportok alakultak ki): nónius, arabs, lipicai stb. Ezek után nézzük meg a sodrott ló születési bizonyítvá­nyát: A sodrott lovat a szak­emberek a hideg- és melegvé­rű (főként arabs) fajták ke­resztezéséből tenyésztették ki. Ez a fajta egyesíti magában mindkét előző faj előnyös tu­lajdonságait. A hidegvérűeknél kisebb testű, masszív izomzatú, jó teherbíró képességű és a fu­tást is jól bírja. A kedélyek tehát megnyu­godhattak — „sodrott ló vitán­kat” ezennel be is zárjuk, ígérjük, hogy a „vetési varjú­ról” nem írunk cikket legköze­lebb. Budapestre ment dolgozni és este tért haza. A beteg bizton­sága és ellátása nem volt meg­felelő. Ezért egyedül barátjá­hoz volt bizalma, nap mint nap nála tartózkodott. Barátja szintén becsületes, köztiszte­letben álló ember. Nem csábí­totta el otthonából, hanem ápolást, meleg ételt, lakást biztosított neki. Nem hiszem, hogy a cikk írója látta azt a szobát, ahol az ápolásra szoruló lakott, mert véleményem szerint min­den szempontból ideális volt a beteg részére. A Pest megyei Tanács VB Igazgatási Osztá­lya kénytelen volt tudomásul venni a tényeket és ennek megfelelően változtatta meg az elsőfokú határozatot. Az il­letékesek is tudták, hogy a kialakult helyzet nem a leg­szerencsésebb, de jobb meg­oldást nem találtak. A riport írója pusztán a tárgyilagosság kedvéért felkereshette volna azokat is, akik évekig — fele­lősségük teljes tudatában — lelkiismeretesen foglalkoztak az üggyel, mindig a beteg ér­dekeit tekintve szem előtt. Függetlenül atíóli hogy a ri­portban szereplő idős ember az orvosi vélemények szerint nem rendelkezett megfelelő belátási képességekkel, mégis elgondolkoztató, hogy miért utasította vissza makacsul fe­lesége ápolását és gondosko­dását annak idején? Vélemé­nyem szerint köszönetét kell mondani annak a családnak, aki közel két évig maximáli­san gondoskodott egy súlyos beteg emberről. Erről ugyanis időközben mindenki megfeled­kezett. Megnyugtató úgy a feleség­nek, mint a községi tanács­nak, hogy végül szociális ott­honba került az idős, beteg ember. Végül is megoldódott a prob­léma, a férj szociális otthonba került, ahol a feleség hosszú idő óta dolgozik. A beteg ápo­lása, gondozása megfelelő. Tanulsága is van az ügynek, nem is kicsi. Aki valahol lát beteg, öreg, elhagyatott, sze­rencsétlen embert, ne törődjön vele, mert az „családi ügy”, in­tézzék el a hozzátartozók, vagy a tanács, az ő dolguk. Ebben az esetben azonban akadt valaki, aki segíteni akart. Ügy érezte, jót tett. Sajnos mégis bűnhődött érte. Dr. Kiss József, a gyömrői szakigazgatási szerv vezetője SPORT Alapozás Erdőben, országúton, vas­úti hídon, dombon, völgyben, jeges pályán edzettek vasár­nap a bajnoki rajtra ké­szülő monori-erdeiek. Külö­nösen az edzések jó hangu­lata volt feltűnő. Mindenki nagy kedvvel végezte az elég erős edzést. Persze a labda jelentette a legnagyobb vonz­erőt. Különösen Szokolyai, az együttes újonca volt ele­mében. Csabai, az együttes fiatal, új játékosa még jeges csukafejest is mutatott be. Tapogatta is utána a derekát. A védők egy ideig győzték a támadók kedvét — végül is 5:4-re a csatárok nyertek. Folytatása következik. ★ Vecsésen az elkövetkező hetekben gazdag program vár az NB Il-es labdarúgókra. Szerdán a Kőér utcában az NB I-es Bp. Spartacus ellen­felei lesznek, vasárnap pe­dig a Megyeri úton a bajnok Újpesti Dózsával mérkőznek A rangos ellenfelek ellen le­het küzdeni, megmutatni a játékosoknak azt, mit tud­nak a fárasztó alapozás után. — szatti — t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom