Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-12 / 36. szám
nsr MECVKf 1970. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Kockáztatom a kockázatom Amikor a tv képernyőjén Kloss kapitány, legalábbis egyelőre, befejezte pályafutását, úgy döntöttem, hogy átveszem a szerepét. Az ügy előzménye mindössze annyi, hogy feltűnően hasonlítok Kloss kapitányra. Már ami a tükörképemet illeti. Egyébként nem szere- retem a kockázatot, soha nem is vállaltam. Szerepelni azonban szeretek, úgy, ahogy ez nálunk általános, minden kockázat nélkül. Most azonban el kellett tennem a kockázat nélküli múltamat, minthogy Kloss kapitány kockázat nélkül annyit ér, mint miniszoknya a Nemzeti Múzeumban. Egyik színházunk kelléktárából szereztem egy német egyenruhát és egy csizmát. A csizmát fényesre pucoltam, a vállszíjat meghúztam, mellet ki, jól körülnéztem a lakásban, házunk udvarán, nin- csenek-e gyanús körülmények és nekivágtam az esti csúcsforgalomnak. A lépcsőházban lefele haladva az Abwehr egyenruha még némileg aggasztott, mit szól majd ehhez ma az utca embere, de aztán vállaltam a kockázatot. Minthogy a mai német egyenruhák, úgy hasonlítanak a régi német egyenruhákra, mintha csak örökölték volna azokat, nekem lett igazam. Különösebb feltűnést nem keltettem. Egészen addig, míg egy csapat tinédzser fel nem ismert, hogy én vagyok Kloss. Ahogy tőle tanultam, körültekintően, de nagyon magabiztosan haladtaim a Körúton. Nem csalódtam a pesti nőkben, egyre többen ismertek fel és követtek, ami egy felderítő számára nem éppen előny. Én természetesen továbbra is úgy haladtam, mintha semmi nem történt volna. Egészen addig, míg a tömeg körülzárt, előkerültek a ceruzák, a noteszok és természetesen osztottam az autogramot: Kloss kapitány. Tudtam, hogy ez csak a kezdet, és szerepem még csak azután kezd majd átlendülni a maga igazi valóságába. Ugyanis megjegyzések hangzottak el: „Nem fél Kloss kapitány, nyomában az SS... Összekötője lebukott, már be is köpte magát”. Figyelemre se méltattam az ilyen megjegyzéseket, hasonló helyzetekből én már számtalanszor kivágtam magam. Viszont azt is tudtam, ha meg akarom játszani Kloss kapitányt, elengedhetetlenül szükségem van valami igazi kockázatra. A tömeg erre vár. Nem sokáig haboztam. Szerencsémre éppen egy nagy KÖZÉRT előtt álltam, határozott léptekkel benyomultam az üzletbe, és a húsáruk pultjánál odaléptem a sor elejére: — Kérek 10 deka parizert és egy üveg sört göngyöleggel — mondtam, és a 30 főből álló sor előtt meg is kaptam. A tömeg lélegzetét visszafojtva figyelte akciómat. A húsárut zsebretettem, a göngyöleget nyakánál fogva a pénztárhoz hurcoltam, mindenki orra előtt fizettem, majd kivonultam az utcára. Amint az ajtón ép bőrrel kiléptem, a tömeg megéljenzett. Bevallom, megjött az étvágyam. Éreztem, eljött az idő, hogy nagyobb akciót kezdjek. Szerencsémre éppen jött egy Felvételre keresőnk FÉRFI MUNKAERŐKET, 17 éves kortól, textilfestő és kikészítő munkakörbe, betanitott munkára. Jelentkezés levélben: Ha.:,*ii Pamutszövőgyár Bp., IV., (Újpest), Baross utca 99. busz. Felugrottam, utánam természetesen követőim tábora, főleg nők. Előre nyomultam a pilótafülkéig, ott kirántottam a játékboltban vett, de az eredetihez kísértetiesen hasonlító géppisztolyomat, és a vezetőre fogtam: — A Nyugatihoz! — adtam ki a parancsot. Neki ugyanis a Keletihez kellett mennie Ahogy ez manapság a repülőgép-eltérítéseknél is szokásos. hang nélkül követte utasításomat, miközben a busz közönségét is sakkban tartottam. Imádóim, akik most nem a képernyő előtt ültek, hanem utastársaim voltak, csókokat dobáltak és félreérthetetlenül tudtomra adták, hogy minden mozdulatomat bámulják. Valóban, olyannak lehettek tanúi, aminek még soha. Saját szemükkel láthatták, hogy a tömegközlekedést — nem is nagy kockázattal — lehet irányítani. Karrierem innen már egyenesen felfelé ívelt, bár néhányszor még próbára tették bátorságomat. Felajánlották, hogy legyek a Köz- tisztasági Hivatal vezetője — elvállaltam. Kineveztek a Vízművek igazgatójának — szemrebbenés nélkül munkához láttam. Megkértek, hogy a kakucsi tsz-ben melléküzemágként vezessek egy rakétagyártó üzemet. Becsülettel teljesítettem a feladatot. Itt történt velem az a végzetes fordulat, hogy népes küldöttség keresett fel Pestről. Arcukon láttam, hogy szomorú, de mindenre elszánt emberek és végleg próbára akarnak tenni, vajon merem-e még tovább kockáztatni kockázatom. Felszólítottak, hogy legyek a magyar labdarúgás szövetségi kapitánya. Szó nélkül letettem Kloss kapitány egyenruháját, és 1« törten hazaballagtam... — crmi — MILYEN A JO TITKÁRNŐ? Nem a kávéfőző... — ön szerint, kedves igazgató, főmérnök, vagy osztály- vezető elvtárs, milyen a jó titkárnő? — Műveit, szorgalmas, ügyes, rendes, csendes, figyelmes, nem feledékeny, precíz, ápolt, érti a munkáját, érdekli, amit csinál, felelősséggel... — Elég, elég! — Hogy ennyi követelménynek, igénynek eleget tegyen, ön, kedives titkárnő, mit tesz? — Beiratkoztam a TIT titkárnőképző kollégiumára. — És mit ér ez a tanfolyam? — Nagyon sokat. Hiszen csupa olyan előadást hallgatunk, amely gyakorlati munkánk során szükséges. Magyar nyelvet és stílust, gazdasági ismereteket, ügyvitelt, levelezési ismereteket, jogot, kulturált magatartást tanulunk. Az érettségizettek egy a nem érettségizettek két évig. Hallottam, 2 éves kísérleti tanfolyamot indítottak a gép- és gyorsíróiskola tanulód számára is. Váctól Monorig A TIT József Attila szabad- egyetemén tíz éve kezdődött meg a ttikámők továbbképzése. A mai formában 1967 óta működik. Változatos témákkal ismerkednek, gyakorlati tanácsokat kapnak a hallgatók. Ügyelnek arra, hogy az órák ne legyenek fárasztóak — hiszen hetente kétszer, 3—3 órára, munka után jönnek a titkárnők és a leendő titkárnők. Több csoportban, 200-nál többen iratkoztak be a tanfolyamra — sok közöttük a gyakorló titkárnő, de bőven van gyors- és gépíró, adminisztrátor, technikus, előadó. Járnak saját elhatározásukból és munkaihelyük javaslatára. Né- hányuknak a vállalat fizeti az évi 600 forintos részvételi díjat. Akadt olyan is, akinek a „„ tanfolyam elvégzése után té- [e„ xúíeíiték meg kékségeit, mert 'észrevették — megértbe. Járnak vidékiről — Vácról, Százhalombattáról, Manóiról, Maglódról, sőt, még a kecskeméti TÜZÉP is küldött egy hallgatót, természetesen, útiköltségét, szállodáját is fedezik. Néhány vállalat a fővárosban és vidéken, kihelyezett titkárnőtovábbképző tanfolyamot rendezett. Végighallgattam egy-egy órát magyar nyelvből, ügyvitelből és kulturált magatartásból. Az előbbin nyelvtan, helyesírás, stílusgyakorlatok szerepeltek. A kulturált magatartás című tantárgy a hallgatók véleménye szerint is a legérdekesebb. Hiszen ennek keretében pszichológiai ismereteket sajátítanak el. De olyan témák is napirendre kerülnek, mint a munkaegészségügy, az emberekkel való bánásmód korok és nemek szerint, a pihenés és a munka pszichológiája. Külön órám. kapnak kozmetikai és divattanácsot, s útbaigazítást arra is, hogy mit olvassanak. A résztvevők pedig kérdeznek, tanácsot várnak. Önfényképezés A többi tantárgy is hasonló érdekes, hasznos tudnivalókat tartogat. Posch Károlyné dr., aki maga is tanít levelezést és ügyvitelt, s lelke, szervezője a tanfolyamoknak — mondja el, hogy rendszeresen megkérdezi, miről hallanának még szívesen, mire kiváncsiak. S az utolsó órát önfényképezésre használja — leíratja valamennyi hallgatóval egy-egy napját, mit csinálnák és hogyan. — Miniden órámat szemléltetéssel, gyakorlati példával kezdem. Újsághírt olvasok fel, a kezdőknek megmutatom, milyen az ablakos boríték, a bizonylat. Azt szeretnénk elérni, hogy szinte játékosan könnyedek legyenek az órák, tapasztalatcserével oldjuk meg a problémákat. Még én is tanulok tőlük. — Látogatási jegyet vezetünk, s aki szorgalmasan hallgatta az órákat, elsajátította az ismereteket, azok munkahelyére a TIT a tanfolyam befejeztével levelet ír. Többen kaptak már e levelek révén jobb, megfelelőbb beosztást. Olyan főnök is akadt, aki maga kereste fel levelével a tanfolyamot, hogy elmondja, nagyon hasznosnak találja, titkárnője gondosabb, hozzáértőbb lett. — ön szerint milyen a jó titkárnő? — Aki legalább 30 százalékban tehermentesíti főnökét. Kádár Márta Jubileumi sárközi kerámiák Több kiállításra készül mun- káival Szekszárd hírneves fazekasa: Steig István, a népművészet mestere. A jelszabadulás 25. évfordulója alkalmából megrendezendő kiállítás részére nagy, 40 centiméteres átmérőjű sárközi dísztálakat, tányérokat, valamint különböző nagyságú bábakorsókat és 1— 5 literes csörgő korsókat mintáz. A szekszárdi múzeumban nyíló országos népművészeti kiállításra díszes kerámiákat, az 1971. évi budapesti vadászati világkiállításra ónmázas, habán edényeket készít. BORBÉLY TIBOR; Nitró Ajánlás: A Tövis utca munkásasszonyainaik. Kék égre vígan néz a Rózsadomb, s bolond, — ki kedvét nem leli a lombban, és abban, hogy lobban a kedv, s vidám hangulatot áraszt a tájat csodáló ember arcvonása. De nézz e tájra azok közül, akiknek hiába jő a napra — nap, hajnalban kelni kell! S nem itt: a Rózsadombon. Távol. A város száz helyén. A hajnalban induló nem örül annak, ha süt a nap. A szürke csapatból senkit sem bájol a rózsadombi fény! Itt fent, — a domb tetején, ahonnét szinte a végtelenbe látni: egy kis üzemben, öreg nénikék szívét a nitrógőz öli, * s elmondani, hogy ki, mit érez, — még néked is nehéz lesz, ki társuk vagy a gondban, s hited tanít, hogy helyettük összegezz: A rózsadombi kis üzemben, a vegyianyag mérgez, öl. Ököl nem törhet jobb utat. Talán e vers, — mely hírt ad arról, hogy szikrázó dombján a fénynek, — melyen a holnap is növekszik, emberek vörös vérsejtje az étek. (em) 10. Klára még hátra van. Nehéz lesz, Istenem, Ernő, nem engedem el! Hirtelen a bőrömön érzem forró lélegzetét Ez a legkeservesebb az egészben. A szép Surándy Klára, mennyit nyüzsögtem körülötte egyetemista koromban, a Kör báljain, meresztettem a szemem, mint egy párzó túzok, a jégpályán rohantam felcsatolni a korcsolyáját, majd ösz- szet örtern magam. Semmi. Észre se vett Áprilisban hóvirágért mászituk meg a Gyapát vagy harmincán, én meg bottal kapaszkodtam felfelé, kíméltem a lábam. Klára egyszer csak háti-aszóit, jaj istenem, Ernő, magával senki se törődik, és belém karolt, és gondjaiba vett anyásam Ördög tudja, hogyan, mitől kezdődik s változik az ilyesmi, három nappal később a feltámadási körmeneten is mellém lépett, ne a botomra támaszkodjam, nem áll jól nekem, inkább őrá. Olyan tűz lobbant köztünk, mire észrevettük, csak faltuk egymást, növő éhséggel, a tiszteletteljes, régi rajongást elégette bennem az élő hús melege, ilyen nőhöz még nem nyúltam életemben, egy tapadással, egyetlen csókkal robbanásig tud forralni. Remek teste van, isteni melle, micsoda válla, gőgös-szép nyaka, a mellét úgy ismerem, álmomban meg tudnám húzni, döfő, meredek, ingerlő két kúpjának vonalát: de lejjebb soha nem engedte a kezem. Ernő, értse meg, én azért úrilány vagyok. Klára ebben hajthatatlan, magát is épp oly gyűretle- nül akarja őrizni az esküvőig, mint a kelengyéjét. Karácsony hetére tűztük ki az esküvőt. Kiskarácsony, nagykarácsony, hol van az még, de messze lökődött... Az eljegyzés náluk volt. Anyám óriási tortát sütött, mint a malomkerék, a segéd cipelte utána, drága kosztümöt csináltatott, rendbehozatta a körmeit, a városi ügyész lánya lesz a menye, igazi úricsalád, nem afféle elsőgenerációs, már a nagypapák és dédapák is urak voltak, a szaga is úri mindnyájának, de a tortát letették a konyhában, nem szelték fel, a Gerbeaud-tól hozatott süteményekkel szolgáltak, anyámat néninek szólították, apámat mester úrnak. Egész délután. Csak én voltam Ernő, kivált Surándynak, aki hangsúlyosan, tegezett. Apám, ijedt kis öreg, az asztalt simogatta, hiába, a diófa az diófa, annak nagyon szép munkája van. Szólnom kellett volna? Ne nénizzenek, mester ura zzanak? Fene tudja, nem is jutott eszembe. Apáim valahogy nékem is mester úr, és ez már rég kezdődött, talán egy régi-régi bittai búcsún. Gyerekkoromban többször átrán- d/ultunk Bittára, rácok laknak ott, búcsú előtt Gáldot is mindig végiglármázták, robogó szekérről kurjongattak be az udvarokba, állva nya- kalták a bort, tamburáztak, szívesen látunk mindenkit a bittai búcsún. Nagyszerű búcsúk estek ott, kólót tanultunk táncolni forró vérű rác lányokkal, egy víg zsivajgás volt az egész falu, csupa harsány szeretefcre- méltóság, estére azonban a rácok berúgtak, bottal estek neki annak, aki nem odavalósi volt, szaladt az egész vendégsereg kifelé a sötétben, mint a bolondok, ez volt az igazi mulatság, a szaladás Bittárói, si- kongás, lihegés, majd elpukkadtunk a nevetéstől, pedig aki hátul maradt, kicsapkodták a port a nadrágjából. Egyszer apám égetett cukrott vett a búcsún, letört belőle egy darabkát, a szájamba dugta volna kedvesen, de én már akkor is undorodós voltam, csak apám páctól rozsdás ujját láttam, fekete szélű körmét, és elkaptam a fejem, nem kell. Semmit se szólt, nem olyan ő, hogy akár a gyerekének is szólni merjen, csak remegett a hegyes kis álla sokáig, aztán eldobta az egész égetett cukrot, nehéz mozdulattal, mint aki roppant súlyt taszít odébb. Klára az eljegyzési uzsonnán egy süteményt dugott a számba. Amikor ropogtatni kezdtem, már késő volt, hiába jutott eszembe az égetett cukor, apám rám nézett, elfakadt sírva. Bolond dolog ez. Egyszeri, egyetlen, ijesztően fogyó életünkből ilyen fordulók maradnak meg bennünk: égetett cukor, sütemény. Mégis, a szép Klára tömör mellét a mester úr fia marko- lászta. Már nem látom a műhelyt. A Törökpiac felől rakéta szökken a felhők hasa alá, füstös fényt lobbant, utána annál sűrűbb a szürkület. Fél négy, a Gyapa busa lösz-fejéről nehézgéppuska dörmög alá a városszélre, a nyomjelző lövedékek izzó barázdákat húznak a homályban, az oroszok nem válaszolnák. Surándy- éktól kijön a cseléd, jesszusom, végvezető úr, mit fog szólni a kisasszony! Mennék befelé, a cseléd széttárja karját, azt tetszett mondani tegnap, úgy hét óra körül tetszik jönni, a nagyságos asszonyék a fél hatos vonattal jönnek haza Pestről, de tessék bejönni, a nappaliban meleg van... Állok, nem tudom, mit mondjak. El se búcsúzhatok? Dühítő hülyeség, épp most kellett bemen- nie Pestre, Klára nedves, nagy szemét egy pillanatig oly élesen látom, mintha ott volna valóban, az öregvárosban elcsattan egy aknavető, a becsapódásra figyelek, aztán semmire se, a cseléd didereg a kertajtóban. Írni kellene pár sort. De mit? A túlsó járdán Bartal Géza siet a Cseresznyés felé, vastag lódenkabátban, csálére álló kalapban, vékony lábait kacsázva dobálja egymás mellé, kezében orvosi táskája. De igazán, tessék, bejönni, ne tessék itt kint álldogálni. Nem, köszönöm, mondja meg a kisasszonynak... hát igen, azonnal be kellett vonulnom, de a napokban okvetlenül jelentkezem. Átkozott história. Nem tudok belenyugodni. Klára, hát itt a front a nyakunkon, nem gondolsz rá, hogy valami közbejöhet? Ha nem szégyellném magam a cseléd előtt, visz- szamennék. Beülni a meleg nappaliba, legyen ami lesz, azt kellene csinálni, és fütyülni az egész rohadt világra. Utolsónak érkezem. A Cseresznyésen túl a kastély tömör sziluettje. Deső szótlanul cigarettázik, csak a kezét nyújtja. Gallai idegesen röhög, Bartal Gézát ugratja, nőgyógyász létére most majd férfiszerszámokon próbálhatja ki a tudományát, de nagyon erőltetett az egész, mindenki tudja, hogy voltaképpen most vetettük el a kockát. Sorki elvigyorodik, amint egyenruhámat meglátja. Alázatosan jelentkezem, hadnagy úr. Hazafelé a vonaton, míg civilben voltam, bujnyik szemmel méregetett. Süppedt, mély üregű, komor szeme van ennek a Sorkinaík: gödör fenekére bújt két mérges, fekete bogár. Tarba hallgat, még idáig egyszer sem hallottam a hangját, szép arca kövesen merev, valami nem emberi hidegség dermedt rá. Menjünk hát. Géza a présház kulcsát zörgeti, fütyülni kezd, hamisan és taktus nélkül, fene tudja, mit fütyül. A kastély előtt az úton lovas áll keresztbe, mozdulatlanul. Az istenit Megállunk, egymásnak verődve, Deső pisztolytáskájába nyúL Te vagy az, Ernő? Megismerem a bárót. Szivarja felszikrázik a homályban, ar- rább lépteti lovát. Tiszteletem, mél- tóságos uram. Két nyáron át, tanáraim ajánlására, matematikát, fizikát korrepetáltam a fiával, anyám megparancsolta, ne merjek tiszteletdíjat elfogadni, többet ér a kitüntetés, a kastélyba mindennap bejárni, a báró azonban nem maradt adós, egyik nyáron nehéz ezüst cigaretta- tárcával ajándékozott meg, a másik nyáron egy pár remek, angol racket- tel. Avult szimbólum lehetne. Gáld kegyura lóháton, szemközt a fronttal. (Folytatjuk)