Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-11 / 35. szám

4 /•< si M£C) ''*Jűrlap 1970. FEBRUAR 11., SZERDA va is segítségére a homályosu- ló emlékezetnek. A 45 ezer kilométeren 1800 fényképfelvételt készíteti a férj és négyszáz méter filmet forgatott a feleség. Jó karto­tékrendszer, gondos osztályo­zás biztosítja, hogy itt bármely pillanatban elővarázsolható a kért fénykép, a keresett film. — Mik az előfeltételei a megálmodott utak megvaló­sításának ? — Nem is olyan egyszerű: útlevél, a kényelmetlenségek vállalása és a négy nyelv: an­gol, francia, német, olasz — amit mindketten beszélünk. A világ megismerésének olyan vágya, mely erősebb az anyagi javak megszerzésénél. Gyakor­latilag: megelégedni a régi la­kással, olcsó bútorókkal és ren­geteget, rengeteget dolgozni. Nekünk írói alapanyag minden út, fontos, mint kőművesnek a tégla vagy a cement. így kap­csolódik ez a szenvedély a munkához, ami még nagyobb szenvedélyünk. Nemes László Bilincsek cí­mű kisregényében csalt úgy teremthetett hiteles kanadai légkört, hogy minden érzék­szervével nyelte, élte, érezte azt a világot, s ott hallotta a valóságos történeteiét is; amelyre épül a cselekmény. Fehér Klára sem írhatta volna meg az Egy ezüst yent, ha nem látja Japánt. Utazáskor az ember önmagának is többszö­rösét adja, váratlan új helyze­tek, feladványok állnak elő, amiket gyorsan meg kell olda­nia. Bei degzettsége inak nagy részét nem használhatja. Nem elhanyagolandó szempont egy írónál... S az útikönyveket akkor még nem is említettük, melyek idehozzák a föld egy darabját azoknak, akik soha nem jutnának el oda. Bár ők biztatóbb képet festenek az olvasónak kanadai útiköny­vükben: „Ha a béke, a társadalmi igazság, az emberi megértés fog győzni a földön (és ha nem hinnénk és nem tudnánk, hogy győzni fog, akkor nem is le­hetne és nem is volna érdemes tovább élni) — akikor ezer és ezer hatalmas luxushajó fogja járni az óceánokat. Turistáit, iskolás gyerekek, kiránduló diákok így tanulják majd a földrajzot: kikötőről kikötőre járva, barátkozva a föld né­peivel ... mert bizony nem le­het könyvből megtanulni Montreali, a Niagara vízesést, a Balatont vagy Jerevánt sem...” Most, hogy a tizedik útjuk után ismét itthon köszönthet­jük a kedves íróházaspárt — a föld végtelen bőrének ezen a parányi anyajegyén — kívá­nunk még sok szerencsés utat. ónody Éva Először talán a legaktuáli­sabb hírrel kezdjük e heti slágerlistánkat: mi lesz a ma esti tv show-hivatalban? — kérdeztük meg a népszerű adás szerkesztőjét, Tóth Eri­kát: — Zeneileg végre „sláger” lesz a show-hivatall Eddig nem nagyon sikerült ugyanis olyan anyagot összeszednünk a hazai és a külföldi könnyű­zenéből, mely tényleg számot­tevő zenei produkciót nyújt­hatott volna. Ügy hiszem, ez­zel az adással „új életet” is kezdünk a kéthavonkénti mű­sor életében. — A szerdai adás érdekessé­ge? — Csak kettőt mondok, a többi legyen megle, etés ... Illések adják elő legújabb számukat, a „Menekülést” és egy nyugatnémet filmből lá­tunk majd részletet: a Bee Gees együttes hangversenyét. S hogy mi hír az MHV-nál? Megjelent a monumentális sláger­lista, az elmúlt évben eladott könnyűzenei lemezek szerint! El­ső, ahogy az várható volt, az Omega együttes 352 265 ponttal, másodiikok az IUésék, pontszá­múk : 317 353, a harmadik helyet foglalja el a két éven át győztes Harangozó Teréz 297 384 ponttal. Koncz Zsuzsa a negyedik helyre szorult 187 489 ponttal, míg ötödik Koős János lett, pontjainak össze­ge: 178 955. A hatodik Zalatnay Sarolta, 162 734 pontot gyűjtött össze, — áll szerint alakult ki ez a pontrendszer? — kérdeztük Erdős Pétertől, az MHV sajtóosztályve­zetőjétől. — A felelet egyszerű: egy kis­lemez eladása egy pontot, míg egy nagylemezé három pontot jelen­tett, mivel az ára is háromszo­ros ... Az olvasóknak pedig eláruljuk: jövő heti számunkban lemezről le­mezre „kielemezzük”, hogyan ala­kultak a helyezések legjobb együtteseink és énekeseink kö­zött. Egyelőre csak egy meg­jegyzést: erdekes, hegy a „beat” szóval illetett, de mir korántsem bestes zene, mennyire tért hódí­tott! Harangozó Teréz, aki Immá­ron két éve állandó első volt, most a harmadik helyre szorult. Az ok? Míg néhány évvel ezelőtt az együttesek rajongói kereső- képtelen Iskolások vnknk, most már az együttesekkel együtt „fel­nőttek”. Márciusban napvilágot Iát a „Véget ért egy fejezet” című Ju­ventus szám és az Omegáék bal­ladája a fegyverkovács fiáról. Mindkettő már sláger: épp ideje, a boltokba kerüljön — lemezen. A Koncz Zsuzsa nagylemez ápri-t lls végén és a Hungária együttes első nagylemeze májusban kerül utcára. Hogy szó essen a hét végén megrendezendő Made in Hun- gary-ról is, említsük meg, hogy a Zeneműkiadó ízléses kiadványt jelentetett meg a műsorban szereplő 26 szám­mal és az énekesek, énekes­nők fényképével, egy-egy sztorival színesítve a dalszö­vegeket, kottákat. Mi lesz a Zeneműkiadó idei első slágere? A Beatlesék leg­újabb nagylemezének kottái jelennek meg az üzletekben április végén! Az „Abbey Road” 13 száma, három füzet­ben kap helyet. Egyébként a Zalatnay-nagy- lemez után a Zeneműkiadó ki­adta a kottás daloskönyvet, melyben szerepelnek a nagy­lemez Legjobb számai, a Neo- ton együttes „Virágéneke” és az Expressék „Rézgróf a ha­verom” című slágere is. A fúvószenekarok jogosan érezhették magukat háttérbe szorítva, hiszen 1952 óta nem jelent meg hazánkban fúvós- zenekari mű — kottában. Nem tudnak mit játszani, mert régi kottákból élnek már évek ófa. Ördögh János és Jávor Zoltán hangszerelésé­ben megjelennek rövidesen, 17 év utón az első kották ma­gúkra hagyatott fúvósaink számára: két füzet, melyben a Himnusz, a Szózat, illetve a szovjet himnusz és az Inter- nadonálé kapott helyet. E heti nyerteseink: Fenyvesi Judit (Dabas, Kossuth Lajos út 19.), Szatmári Erzsébet (Aszód, Széchenyi út 40.) és Vészeli András (Érdliget, Sárd u. 9.). Slágerlistánk: Művészlemezek: 1. (l) Vivaldi: Négy évszak. 2. (—) Bartók: Fá­ból faragott királyfi. 3. (4) Ko­dály: Psalmus Hurag.aricus. 4. (3) Mozart: C-moll mise 5. (—) Pet­ro vies: Jónás könyve. Tánclemezek: 1. (1) Gyöngyhajú lány (Omega). 2. (7) Petróleum­lámpa (Omega). 3. (5) Tízezer lé­pés (Omega). 4. (8) Történet M- ről (Illés) 5. (10) Óh, kisleány (Il­lés) 6. (6) Ha fiú lehetnék (Zalat- nay) 7. (—) Nem vagyok én apá­ca (Zaiatnay) 8. (3) Ma végre jó a kedvem (Koncz). 9. (2) Vörös rák (Zaiatnay). 10. (—) Véget ért egy fejeaet (Juventus). Sunyó — Tamás „Kedvenc lemezem** szelvé­nyünket vágja ki, írja rá a hét legjobb komoly- és könnyűzenei slágerét, tegye borítékba, vagy ra­gassza levelezőlapra és úgy küld­je be szerkesztőségünkbe: Pest megyei Hírlap, Kedvenc lemezem, Budapest VIII., Somogyi Béla ut­ca 6. Szavazóink között minden héten, kisorsoljuk a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat három aján- dóklemezét. A tbc alkonya Szentgotthárdon megszűnt Európa első iskolaszanatóriu­ma. Az intézetben 40 éven át az iskolaköteles korú tébécés gyermekek tanultak, s a gyógykezelés mellett elvégez­ték az általános iskolát, illet­ve a gimnáziumot. Az utóbbi időben minimálisira csökkent a tébécés megbetegedések szá­ma a gyermekek körében, s a 200 személyes szanatóriumban 1969-ben már csak húszán ta­nultak. mm, ms A földgömböt ölébe veszi, de mielőtt körbejárná, hogy kövesse a valóságban is meg­tett utat, ujjahegyével eltakar­ja Magyarországot. Milyen pici így a nagy egészben! A ha­talmas földrészek mellett, a tengerek és szárazföldek több százezer négyzetkilométerei­hez viszonyítva olyan, mint egy parányi anyajegy a test végtelen bőrfelületén. Ha sikerül olykor külső szemlélőként mérlegelni sa­ját bajainkat, megvilágoso­dik a legjobb lehetőség a cselekvésre. Ha városunk fölé repülünk, kirajzolódik a tel­jes kép. Ennél teljesebbet csak más városokkal való összehasonlításból nyerhe­tünk. összehasonlítani any- nyi, mint nagyobb pontos­sággal mérni. Az utazó meg­ismerési vágyának lehet egy ilyen tényezője is. A népszerű íróházaspárnak, Fehér Klárának és Nemes Lászlónak a megismerés sa­játos formája, az utazás hob­byja. 15 éve járják a világot, tíz úttal megismertek 25 országot: Sétáltak a JThemse, a Néva, a Hudson partján; koptatták a római, a moszkvai, a to­kiói és a montreáli metró lépcsőit; megismerték Mi­chelangelo, Raffaello, Van Gogh és Cézanne színeit; et­tek verebet és tintahalat, mo- szatot és osztrigát; hallgat­ták a müezzin énekét, a West­minster órájának ütését, és a sixtusi kápolna szédült cso­dálóinak bábeli zűrzavarát; bolyongtak Stratford vénsé­ges vén házai között Shakes­peare szülővárosában; ba­rátkoztak a bűbájos japán gésákkal és a középkorból itt- íelejtett Firenzével; láttak százemeletes felhőkarcolókat és nyomortanyákat; mozdu­latlanságba dermedt évszá­zados múltat és szuper- expressen száguldó huszadik századot. Még alig verték le cipőik­ről az ausztráliai port, máris pihentek, derűsek, szívesen fogadnak lakásuk meghitt csendjében és szívesen mesél­nek: Ausztrália szétszórt településeit (300— ■iüO kilométeres távolságokat) telefon és rádió adó-vevő kö­ti össze. A gyerekeket is így oktatják, ezzel a módszerrel vizsgáztatják és érdekes mó­don jobb a tanulmányi ered­mény, mint a normál típusú iskolákban. Meglepő a repü- lő-orvosszolgálat. A doktor hívásra repülőgépen igen rö­vid idő alatt megérkezik a beteghez. Most, amikor ná­lunk tombol a ‘tél, ott iuilasz- tó, forró nyár van. A szilvesz­tert Sydneyben akartuk töl­teni, de meggondoltuk ma­gunkat és egy filléres társas- utazásra befizettünk és lero­bogtunk a sivatagba, ügye­sen felfegyverkezve a hő­guta ellen, ahogy barátaink erre kioktattak. Ki hinné el, hogy az új év első napján ho­mokviharban, szakadó jeges esőben térdig dagasztottunk a pocsolyában, beragadt mik- robuszunkat tologatva, a pusz­ta életünket mentve a Dar­ling folyótól. — A házak közé benyúló erdős bozótokban igazán van­nak kígyók, és igazán vannak cápák a tengerparti stran­dokon, és igazán vannak er­dőtüzek, amit a villámok gyújtanak. A coala-medvék részegen alszanak a fákon az eukaliptuszfa nedvétől és a nevető madár kísértetiesen utánozza az emberi kacagást. Közben előkerült a filmvetí­tő, a magnó, hogy élménysze­rű legyen a térdig érő sár, a hátborzongató madárhang, a kék végtelenben úszó rózsa­szín haí* és Hawaii meseszép tájai: — A fotózás, a filmezés az utazással együtt járó hobby, meg kell menteni az egyszer volt, ismételhetetlen élménye­ket. így lesz — évtizedek múl­9. Egyenként megyünk ki az állomá­son túlra, a Cseresznyésig, ott vár­juk be egymást. Csomagot nem vi­szünk, ne lássanak a kezünkben semmit. Géza apja hozza utánunk kocsin, sötétedés után. Otthon simábban ment az egész, mint gondoltam. Megjött a behí­vóm, nem is felülvizsgálatra, mind­járt szolgálattételre, egy újonnan szervezett páncélos alakulathoz. Si­ettél, főhadnagy testvér, ott a kiegé­szítőnél, egyen meg a fene, de en­gem már hívogathatsz. Anyámtól mindjárt egyenruhámat, csizmámat kértem. Jézusom, hát mégis? Hát neked is? Elébevágtam a családi el- szontyolodásnak, nem, sehova se megyek, csak Bartalék présházába, de ne sétálgassanak utánam, majd én időnként jelentkezem. Apám rám meredt: nem lesz ebből baj? Órásnak kellett volna mennie, nem asztalosnak, mindig sajnáltam, ahányszor gerendát, deszkát cipelt, semmi kis termete majd kettérop­pant. Mi baj lenne? És ha bevonu­lok? Hiszen mindegy. Drága kis öreg... Ijedt, kék szemével, konya baju­szával olyan csendesen, akarattala- nul él tetterős, mozgékony anyám árnyékában, nem is tudom, hogy volt bátorsága engem nemzeni. Igaz, ilyesmire csak egyszer adta rá a fe­jét, nincsen testvérem. Iszonyúan fél a háborútól, nem volt katona, az első háború előtt alkalmatlannak minősítették, még a háborús sorozá­sok nagylyukú rostáján is fennakadt Évekig nyaggatták, valahova tartoz­nia kell, álljon be a polgári lövész­egyletbe, süssön el egy puskát leg­alább. anélkül nem lehet leélni az életet: nem és nem, az istennek se, végül pártoló tagnak állt, fizetett, csakhogy békén hagyják, de a lőtér környékén nem látták soha. Nem hiszem, hogy életében egyszer is megütött valakit, anyám szokta he­lyette — s amúgy is — felképelni az inasokat. Hangja is vékony, akár a teste, szinte sipoló. Uram, kíván­sága szerint. De ebben az egy do­logban nem ismer tréfát. Ha városi úr rendel nála valamit, ha gyapai cigány, egyazon készséggel szögezi le, uram, kívánsága szerint, s jöhet közbe akármi, mindig időre szállít, és mindig pontosan, azt, amit ren­deltek tőle. Nem emlékszem rá, hogy valakinek valaha is lett vol­na kifogása a munkája ellen. Hát neki ? Sose volt kifogása semmi el­len? Ki tudja. Nem mondta. És kí­vánsága? Volt-e valaha is? Szemembe vág a szemerkélő eső, ha megfordulok, még látom a mű­helyt, a Templom utca sarkán. Biz­tosan ott áll a maratott üvegű ajtó mögött. De nem, aligha meri. Vala­hová a Törökpiac környékére ren­deltek koporsóit, egy öregasszonyt ütött agyon az akna. Hát nem mer nézelődni. Mi az ördögöt érzelgek, hiszen látom még, amikor csak aka­rom. Nagyon ^jánlgatfca, hogy elkí­sér. Valójában, azt hiszem, szeretett volna eljönni velem. Félt engem. De magát is félti, a csendesen folydo- gáló, hitvány kis életét, nem egy éjszaka láttam, hálóingben didereg­ve leste az orosz hídfőállás felől elzúgó lövedékek tüzes röptét. Rá is szóltam egyszer, ne bámészkodj, nem ér az semmit, ami idecsap, azt se látod, se nem hallod. De milyen nyersen szóltam. Vissza kellene menni. Nem is úgy gondoltam, csak álmos voltam, aludni akartam. Anyám megölelt, szinte marokra ka­pott, a csontom ropogott. Hát itt maradsz Gáldon, kisfiam? És meg­lódult, egyszerre két szekrényben túrkált, kedves volt, de gyakorlatias és hangos, mint mindig. Német páncéltörőket tolnak állás­ba az Áj hársfái mögött. Nem ér­tem. Az oroszok mostanáig nem tudtak hidat verni, rohamcsónako­kon futkároznak a két part között, ha volna harckocsijuk ideát, már széjjelnyomhattá'k volna az öregvá­rost átszelő, gyatrán összetákolt vé­delmi vonalat. A Károly Róbert tér boltjaiban lámpát gyújtanak, de mindjárt rángatják is lefelé az el­sötétítésre hasmáit, fekete papírre­dőnyöket. Vaksi ablakszemek: ha valamiért, ki tudja miért, nem tér­hetnék vissza, ez lenne utolsó em­lékem a térről. Na, de ne hülyésked­jünk! Vagy a bőrömre gondolok, és semmi másra, vagy mindenre, csak a bőrömre nem. A város úgyse menthet át engem, én nem menthe­tem át a várost, eljövendő időkre. Majd találkozunk megint, a vihar elvonultával, ha élünk. Gáld kivált­ságlevelét, amelyet Károly Róbert írt alá, fejből kellett tudnunk, aki elakadt, ülhetett vissza a" helyére, szekunda. Mi, isten kegyelméből Magyarország királya ... Deső azon töri a fejét, lesz-e még Magyarország. Miért ne lenne? Kiálltuk a tatárjárást, a törököt, az osztrák sógort, atyaisten, mi mindent álltunk ki. Talán csak épp azért tudtunk megmaradni ezer esztendő­nél is tovább, mert folyton-folyvást össze kellett szedni magunkat, hogy ellenségeink pusztítását és tulajdon marhaságainkat helyrehozzuk. Az Áj kavicsai élesen ropognak a tal­pam alatt. Mintha fogát csikorogtat- ná a fold. Ez azért mégis rohadt do­log, kisettenkedni a városból, cégve­zetői minőségben, hadnagyi rangjel­zéssel a galléromon, tudva, hogy már egyik sem érvényes Se a cég* vezetőség, se a hadnagyság. Az is­tenit, csak úgy, egyik pillanatról a másikra. A szép Gelefchayné, a tisztiorvos felesége, utánozhatatlan mozdulat­tal nyit be Sarukán divatüzletébe. Ugyan, mi kell neki ilyen halaszt­hatatlanul, két kilométerre az oro­szoktól? Ezek a németek, akár a dolgukat értő napszámosok. Nyugodt, pontos, akkurátus mozdulatokkal dolgoznak, se fővesztett kapkodás, se egy ingerült szó. Kolomeánál lát­tam, heves tűzben is épp ilyen megbízható munkások voltak. A há­ború szakmunkásai. Elhiszem a gáz­kamrákat, miért ne hinném, rosz- szabbat is elhiszek róluk. De ott már csak bezárul a kör. Kezdődni előbb kezdődik, ezeknél a mester­ségre figyelő, avatott, higgadt moz­dulatoknál. Ez az ijesztő. Hogy az ágyú is épp olyan szerszám a ke­zükben, mint az ásó. Vagy a ke­nyérsütő Lapát, vagy a ciklontartály szelepe. Egy tár töltény van a pisz­tolyomban, semmi több. Desőnek biztosan lesz. végre is a frontról jött. A városháza előtt nyilas strázsa. Ismerem, Kalamó suszter segédje, valami Feri úr, a vezetéknevét nem tudom, egyszer csinált nekem egy pár fehér betétes, szép. sárga félci­pőt. Katona se volt, mi a fenét ke-, rés itt? Megcsalta a felesége. Vagy már rég, a kaptafa mellett, azon törte a fejét, hogy az ő kezébe gép­pisztoly való inkább. A háború után, mint mindig, szakemberek és dilet­tánsok bizonyára egész rakás ma­gyarázatot gyártanak majd róla. a kergült időben kit mi hajtott ide vagy oda. Ha megkérdezném, Feri úr meg tudná mondani? Különben sem érdekes. Ha valaki beáll vala­hová, hogy azt csinálhassa, amit szeretne: miihelyt beáll*- már úgy­sem azt csinálja, hanem amit ren­delnek neki. Felrántja a kezét, mint­ha darazsat hajtana el, kitartás had­nagy úr, nagyon örülök. Hát csak tarts ki, míg a seggedbe nem rúg­na'- Szálasi eskütétele napján együtt szálltunk be a liftbe Telky Bélával, vezérigazgatómmal. Kérlek, kom­mentálta dühösen a nyilas hatalom­átvételt, mit szólsz ezekhez a pisz- koskörműekhez, azt se tudni róluk, apjuk-anyjuk ki volt. Agyalágyult gentry gondoltam, a nyilasokról csak az jut eszébe, hogy piszkos a körmük. Most meg nekem is az jut eszembe Feri úrról, hogy suszterse­géd. (Folytatjuk) HOBBY: 77 nap alatt a föld körül Üj élet a show-hivatalban Kotlák - magukra hagyatott fúvósoknak Felnőttek a rajongók — Az MHV pop-listája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom