Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-24 / 20. szám

Öt év alatt 1200 új lakás Ez a szép épület a vasúton túli város­részben, a Népek Barátságának útján vonja magára a figyelmet. A KISZ-lakóíelep szomszédságában emelték a négyszintes, kül­sőleg is tetszetős lakótömböt. A városi tanács programja szerint a kö­vetkező években összhangban építkeznek a külső és a belső területeken. Egy kis statisztika: 1966-ig, a II. ötéves terv befejezéséig — a felszabadulást követő 21 esztendőben — 1216 lakás épült Vácott 1966-tól 1970 végéig 1200 új lakással gazda­godik a város. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez év végén elmondhatjuk: 10 200 ember költözött kor­szerű lakásba, vagyis Vácott minden har­madik lakos új otthonban él. VÁCI HAPL0 A PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1970. JANUAR 24., SZOMBAT Irodalom — film — vetítés Dunakeszi ünnepi műsora A Pest megyei nyomdában 500 példányban készült ízléses kivitelű Jubileumi műsorfüzet adja hírül a Dunakeszi Jár­műjavító kulturális program­ját A 25. évforduló alkalmával az ismeretterjesztő előadások és ezekhez kapcsolódó doku­mentum filmvetítések mellett külön filmankétot tartanak. Ezeken a többi közt az „Ápri­lisi riadó, Budapesti tavasz, Talpalatnyi föld" című film­alkotásokat vetítik. A programban rajtuk kívül­álló okokból sajnálatos módon elmaradt „Pest megye 25 éve” kiállításon kívül aktuális kép­anyagot tartalmazó tablók ke­rülnek bemutatásra. Az öt, illetve tíz napig nyitva tartó kiállításokon „Hazánk, a Magyar Nép- köztársaság” a centená­rium alkalmával, „Lenin, a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom vezére”, il­letve egy „Helytörténeti kiállítás” illusztrálja az évfordulókat. Gazdag programmal várja az érdeklődőket a munkásakadé­mia előadássorozata, a szak­munkástanulók és az úttörők klubja is. A szocialista brigád klub műsorán a jubileum és a Lenin-centenárium tiszteletére indított versenymozgalom tar­talmi szélesítéséről és Magyar- ország felszabadulásáról szóló témák szerepelnek. Baráti találkozókat is szer­veznek. Egyik alkalommal a Má- riaudvaron állomásozó szovjet alakulat képvise­lői látogatnak cl az üzem­be, máskor a veteránok— fiatalok találkozóján hite­les visszaemlékezéseket hallanak az elmúlt 25 év és a megelőző évek esemé­nyeiről az érdeklődök. PARTELET A marxizmus—leninizmus esti egyetemén megkezdődtek a félévi vizsgák. A harmad­évesek hétfőn számoltak be, a másodévesek szerdán kerültek tanáruk elé. Az elsőéves, vá­rosi tagozatos hallgatók janu­ár 26-án, jövő hétfőn adnak számot felkészültségükről. ★ Ülést tartott a városi párt- bizottság ipari osztálya. Mol­nár István osztályvezető értékelte a múlt esztendőt, majd a pártbizottság és a vég­rehajtó bizottság munkaterve alapján ismertette a soron kö­vetkező, ipari vonatkozású feladatokat. ★ Húsz üzemhez küldött ki kérdőívet.- a fváro« h a- tArra. kértek választ: hogyan vannak megelégedve, az üzem dolgozói a helyi és környékbeli autó­buszközlekedéssel, hol java­solják a menetrend módosítá­sát? Január végéig érkeznek be a válaszok, ame’yekről tá­jékoztatják a MÁVAUT fő­nökséget. ★ A legutóbbi városi pártbi­zottsági ülésen elhangzott ja­vaslat alapján februárban összehívják a nagyobb válla­latok gazdasági vezetőit, hogy megbeszéljék a munkaerőván­dorlással, munkáscsábitással kapcsolatos kérdéseket. ★ Jövő szerdán, 28-án lesz a járási pártbizottság első idei ülése. Napirenden szerepel a pb és a vb 1970. évi munka­terve. Előadó: Balogh László elsőtitkár. (P.) OMEGA... METRO... ILLÉS... Nem látták még a Zalatnay-Íemesí Fiatal, tánczenebarát olva­sóink panaszkodtak, mert a váci RAVILL-boltba.n nem le­het megkapni a lemezújdon­ságokat. A még szeptemberben megjelent Illés- és Metró-le­mez is hiánycikk. — Vajon miért? — érdek­lődtünk. — Január tizenharmadikán tudtuk csak feladni a rends­MÁVAUT a lakosságért vagy a. lakosság a MÁVAUT árt? A Váci Hapld január 16-i számában „Válaszoljon a MA­VAUT” cím alatt Kösd falu lakói fordultak panaszukkal a MÁVAUT főnökségéhez. Én most nem a tisztelt fő­nökséghez, hanem az autó- buszvezetőkhöz fordulok. A napokban Rád községben — 10 fokos hidegben 1 óra 40 percet töltöttem autóbusivárással és SPORT Az elnök régi - az edző új A váci MÁV SE a múlt hé­ten választott vezetőséget. A sportegyesület elnöke ismét Schimanetz Béla állomás- főnök-helyettes lett. Lelkes Gyula személyében új edzőt kaptak Vasutas sportegyesüle­tünk új játékosokkal kívánja erősíteni csapatát. Eddig Mas- kó Józsefet (Vasas Izzó), Var­ga Istvánt (Szegedi Sparta­cus), Suba Mihályt (Ürömi KSK), Bodnár Miklóst (Nyír­egyházi SE) és Lencsés Lászlót (Váci SE) igazolták a játék” - sok sorába. Az eddigi játéko­sok közül Mód László és Ta­kács Imre vált meg az egye­sülettől. Eredményes évet zárt a felsőgöd Évzáró, díjkiosztó vacsorát rendezett a Felsőgödi TK lab­darúgó szakosztálya. Udvardi Zoltán intéző értékelte az eredményeket. Megállapítot­ta, hogy az elmúlt év sikeres­nek mondható, hiszen az első csapat t járási bajnokságban a 3. helyen, az ificsapat a 2. helyen ségzett. Mindkét csa­pat az idei bajnokságban is jó eredményeket akar elérni. A járási MTS Tanácsa ne­vében Berki József elnök ki­osztotta az okleveleket, és eredményes szereplést kívánt az új bajnoki évadban. Kishonti István, r sportkör elnöke ígérte, hogy az elnök­ség mindent elkövet az ered­ményes szereplés érdekében. Felhívta a figyelmet a jó fel­készülés fontosságára és a sportszerű magatartásra. Simkó Géza edző kérte a játékosokat, hog. az edzése­ken pontosan jelenjenek meg. vegyék 1 omolyan azt, hogy az egyesület sportolói. A felsőgödi csapát első zése vasárnap volt. ed­hallgattam a türelmesen vá­rakozók beszélgetését. A pana­szok, amint kivettem, nem a vállalat felé szóltak. „A távolsági autóbusz- járatok, kevés esettől elte­kintve, sem Pencen, sem Radon nem állnak meg, még akkor sem, ha van szabad hely rajtuk. Arra hivatkoznak, hogy mind­két helységből indulnak helyi járatok. A helyi járatok ugyanakkor több esetben el­maradnak. Pencről 02, iskolás­járat is hol közlekedik, hol nem. Az autóbuszvezetők to­vábbrobognak, otthagyva a munkába igyekvőket, akik így késve érkeznek munkahelyük­re. Sokszor Vác alsón a mű­szakból hazaigyekvők nem fér­nek fel a két óra húsz perckor közlekedő járatra.” Ugyanakkor jólesett hallani azokról a kevesekről, akik minden esetben felveszik a vá­rakozókat, sőt a jegykezelő a megállóknál segíti a le- és fel­szálló utasokat Gondolom, a két érdekelt község lakói nemcsak választ várnak panaszaikra, hanem több emberséget az autóbusz­vezetőktől V. L Hét végi filmajánlatunk: CSílICSALA BÁCSI - A MOZIBAN A Madách mozi szombaton és vasárnap A varázsló című színes, magyar, mesefilmet vetíti. A rádióból ismert Csi- licsala bácsi most mozivász­non hozza elénk a mai mesé­ket, amelyek teli vannak csu- dás elemmel meg varázslattal, egyszersmind természettudo­mányos motívumokkal is. Pa­per Antal remekbe szabva hozza elénk a varázsló alak­ját. Agárdy Gábor. Szendrő József, Gobbi Hilda és Csá­kányi László kitűnően érzik magukat a vígjátéki helyze­tekben. A gyermekfőszereplő Laluja Ferenc lurkós, rossz­csont és szemtelen. A színes képek Forgách Ottó operatőrt dicsérik: Rendező: Palásthy György. Az Építők Köztársaság úti filmszínházában a Gravitáció című jugoszláv filmet vetítik szombaton és vasárnap. Kísé­rőműsor: Magyar Híradó. Hétfőn és kedden a Lenin úti moziban az ölj meg. csak csókolj! cimű izgalmas, olasz— francia filmet pergetik. Ugyanakkor az Építőknél a 17. szélességi fok egy francia— vietnami film borzolja a né­zők idegeit. (P. k.) lést. A lemezeket pedig már mindennap várjuk. A Ilaran- gozó-lemez nagyon hamar el­fogyott. Nincs, akárcsak az Omega. A két réginek nagy sikere volt, napok alatt elkap­kodták. Az újakról — a többi hanglemezboltban kedden megjelent Zalatnay és a Töl­csér cs gramofon címűről — csak tudjuk, hogy van, de mi még a színét sem láttuk. Jó lenne változtatni a szál­lítás rendszerén. Hiszen a hanglemez úgy üzlet, ha nem hiánycikk. A sláger tiszavirág életű, és ha már senki nem keresi, akkor minek? S—ó Az időszerű témákat felölelő vetélkedők sem maradnak ki a programból. Március 25-én „Mit tudsz hazánk 25 éves fej­lődéséről?” és a hónap végén a KISZ-fiatalok és ifjúsági szo­cialista brigádok részvételével lesz a hatfordulós szellemi ve­télkedő döntője. Irodalmi estek gazdagítják az eseménysorozatot. A Rad­nóti Irodalmi Színpad közre­működésével Ady-estet, a Magvető Könyvkiadó rendezé­sében író—olvasó találkozót rendeznek Simon Istvánnál és a könyvhét megnyitása alkal­mával Radnóti-est lesz. A könyvkiállítások sem ma­radnak el. A szórakoztató mű­sorok között helyet kapott március 14-én „25 év magyar iMbaréja” címmel a Vidám Színpad művészeinek előadá­sa, 28-án pedig „25 év magyar slágerei”-t neves énekesek ad­ják elő. A munkaversenyben élenjá­ró szocialista brigádok tisztele­tére a Vasutasok Szakszerve­zete Központi Szimfonikus Ze­nekara ad jutalomhangver­senyt. (szőnyi) A galambtenyésztők sikeres éve A Vác 162-es Galambte- nyésztök Egyesülete sikeres évet zár* le egy minden igé­nyeket kielégítő, szép kiállítás­sal, amelyet több százan meg- láfogattak, s.r'1- -1 Alacsony a Duna Néhány hónappal ezelőtt hírt adtunk a Duna rendkívül alacsony vízszintjéről. Vajon mennyit változott azóta? — kérdeztük a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság felsögödi szakaszmérnökségén. — A húszadiki reggeli víz­mélység a felsőgödi mérce sze­rint 95 centiméter volt. Noha ez nagyon alacsony, mégsem közelíti meg az októberit, ami­kor 25 centiméter volt. — Vannak-e gondok a víz­ellátással? — A mi körzetünkben nin­csenek, Budapesten sajnos, még mindig bajban vannak.,. Eíitíllitíís A váci középiskolai diák­napok keretében pénteken nyitották meg a váci középis­kolák és a 204-es számú ipari- tanuló-intézet rajz- és szakkö­ri kiállítását a , Vak Bottyán Múzeumiban. ALAPÍTÓ TAG VOLT A Matejka Já­nos munkásőr- zászlóalj januári egységgyűlésén többen leszereltek az idősebb kor­osztályból. Átad­ták a fegyvert azoknak, akik most jelentkeztek a munkásőrség so­raiba. A búcsúzók kö­zött volt Meiszner János is. Nevét az alapító tagok kö­zött tartják nyil­ván. Egyike volt azoknak, akik a párt hívó szavára 1957 tavaszán csatlakoztak az új fegyveres testü­lethez. Beosztását lelkiismeretesen ellátta. Kitünte­tést, szolgálati emlékérmet ka­pott. A leszerelés nem jelent végle­ges búcsút. A jö­vőben is ellátogat a Lenin úti pa­rancsnokságra és a munkásőrségen tudják, hogy szá­mítani lehet rá, ha a munkásha­talom védelméről van szó. (Gyimesi felv.) Az 1969. évi házi röpverseny nyertesei: 1. Várnagy Béla, 2. Fleischmann Ferenc, 3. Vígh Ferenc. Az 1969. évi fiatalok verse­nyén nyertes: 1. Várnagy Béla, 2. Vígh Ferenc, 3. Fleischmann Ferenc. Az 19C9. évi Dunakanyar versenyen nyertes: 1. Jung Já­nos, 2. Fleischmann Ferenc. Az 1970. január 10—11-én megrendezett röp-, dísz- és haszongalamb-kiállításon faj­tagyőztesek lettek: Budapesti koszorú keringők- nél: Fleischmann Ferenc, Romhányi Szilárd. Hannover csapos keringők- nélt Dr. Buzna László. Komáromi szívhátú kerin- göknél: Varecza Pál Kiváló eredményeket értek el: Wiezl János. Jung János, Várnagy Béla. Fleisc-hmar.n László, Horváth Imre. Neu- brandt János. Dávid Oszkár, Vígh József, Fábián Ferenc, Vogel János, Együd József, Noé József, Martimisz István, Garai János és Kocsis János tenyésztők. * A kisorsolt tombola nyerő­számai : 9.— 72.— 77.— A sze­rencsés nyertesek meg a hú­zásnál jelen voltak és átvették az élő és a sült galambokat Fábián Ferenc elnök A helyszínen elfogták Varga Károly 31 éves fiatalember a napokban már ötödízbei. állt a Vác.' Járásbí­róság büntetőtanácsa előtt Megelőzően 1982-ben, 1961­ben, 1965-ben és 1969-ben ítél­ték el különféle bűncselek­ményekért Most egy bőrkabáton csú­szott el Ittas állapotban be­ment Papp Jenő Főt, Dó­zsa György út 15. szám alatti lakásába A konyhaajtóra akasztva megpillantott egy bőrkabátot. Elemeltc és in­dult kifelé. Szerencsétlenségé­re rajtakapták és a helyszínen lefülelték. A bíróság jogtalan behatolással elkövetett lopás miatt nyolc hónai szabadság- v”sz*ésre és ezer forint pénz­büntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. (—a—) 1 1 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom