Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-30 / 25. szám
4 ““körlap 1970. JANUAR 30., PÉNTEK ,Azok olyan emberek.. A leégett ház és ü nagymama Szép porta, csak feles Csirke a fazékban Egyedi módszer Hetven éve született Dunajevszkij 1900-1955 A dabasi tanácstitkár — Rábai János — egy bejelentést tesz az asztalra. — Most érkezett. Nézze meg, ha érdekli. „Dabas községi Tanács. Özvegy Blaskó Sándorné és fia gondozza özvegy Rusznyák Sándornét, aki Blaskóné any- Embertelen körülmények ött tartják. Az idős nő szerint nem kip enni, s egy hideg kamrában tartják. Nem engednek embereket sem a közelébe. Kérem az ügy kivizsgálását. Csizmadia Pál, Dabas, III. kerület Egyház utca 11.” Míg a néhány soros feljelentést olvastam, ökölbe szorult a kezem. Elképzeltem a négyszobás, módos parasztház kamrájában a vacogó nagymamát, a házsártos lányát s a rátarti, büszke lovait hajtó unokát... Szégyen, hogy Ilyen létezik. © Csizmadiáék háza előtt fékezünk. Idős nő áll a kapuban. — Itt lakik Csizmadia Pál? — Igen, de most dolgozik. — A néni a mamája? — Nem Kovácsné vagyok. A Pali, az unokavőm. Miért keresik? — Kaptunk egy bejelentést •— mondja a tanácstitkár. — Ja, igen, tudom, tudom — ered meg a néni nyelve. Szemeit összehúzza. Mintha mosoly bujkálna a szájaszög- letében. A ráncai kuszán vibrálnak. — A Bjlaskónéról van sző. Hát azok olyan emberek, hogy az csak még. Azt a szegény ángyomat úgy tartják, mint egy kutyát. Mégegyszer nem lépem át a küszöbüket. Megérdemelnék, ha megkapnák a magukét. Mondtam is a Palinak, menjen aztán szóljon az elvtársaknak. Az elvtársak majd elintézik. Közelebb lép aztán szinte súgva mondja: — Jó lenne szeretetházba tenni az ángyomat, mert még meghalasztják. Ha majd végeztek náluk jöjjenek át aztán mondják meg, mi van. Maguk tudom, komoly emberek ... Szemünk a házzal szemközti leégett épületre téved. — A Rusznyáknéé volt, de a tavaszi tűzkor tönkrement Azóta van a lányánál. Szép porta ám a miénk, csak hát feles... ® Húsz év körüli fiú mosdóvizet löttyint az udvarra. Csodálkozva néz a kapu felé, aztán sietve kinyitja. — Tessék parancsolni. — A sebtiben megtörölt kézen még látszik a hideg víz nyoma. — Rusznyák Sándornét keltessük. — Jöjjenek be. a nagymama a kisszobában van. — A beszélgetésre anyja is előjön, megtört hetvenes parasztasz- szony, fekete kendője még 10 évet hazudik korához. A kis szobában sparhelt. csirkeleves melegszik rajta. Egy lábosban túrós tészta. A nagymama ágya mellett tányér. — Nem tud már felkelni, ágyban eszik — mondja az asszony. A nagymama nehezen ül fel, eres kezére támaszkodik. Szeretettel néz a lányára, az unoka megigazítja a fejealját. — Bizony, öreg vagyok én már, csak nyűg a nyakukon. — Gondolják, hogy miért jöttünk. — Népszámlálók ’ Mert azok már voltak — kérdeznek visz- sza. — Nem, feljelentették magukat, hogy rosszul bánnak a nagymamával... © Az öregasszony feje felemelkedik, megtört szeméből ellenkezés tüzel. — Mondd te, lányom, mert én nagyon régről kezdeném. Lassan megoldódik a bejelentés rejtélye. A szálak 1915-ig nyúlnak vissza. Akkor kezdődött ugyanis az örökségmegosztási vita, mely most ebben a feljelentésben csúcsosodott ki. Az egész történet olyan, mintha Arany János írta volna meg a Fülemülében. Kié a fa árnyéka, kinek énekel a fülemüle. Csak itt egy fél ház a tét, illetve most már csak a leégett, elüszkösödött falaik, s néhány négyszögöl telek. A feljelentők úgy vélték, ha a nagymama szociális otthonba kerül, könnyebben ki- semmizhetik a lányát, megszerezhetik a leégett házat, s a hozzá tartozó portát. Nemegyszer ajánlották már, hogy megvennék — természetesen nevetséges árért. — Nem ér az semmit — mondták —, de adunk érte ötezer forintot. Az egyezség persze nem jött létre, nem tudták megszerezni a portát, új módszerhez folyamodtak. Így született meg a feljelentés. Hamis vádakkal akarták Blaskónét lehetetlen- i né tenni a községben, hogy aztán sarokba szoríthassák. Nem sikerült. A községi tanács nem asszisztált a feljelentők játékához. Sok millióan ismerik a Drága föld, szülőhazámnak földje ... kezdetű dalt, mely a moszkvai rádió szünetjele lett. Szerzője Dunajevszkij, a világszerte népszerű szovjet zeneszerző. Nagy népszerűségnek örvendenek különböző film- és operettdalai. Például a Cirkusz, Kubáni kozákok közkedvelt melódiái, vagy a Szabad szél fülbemászó betétjei. Dunajevszkij a népzene gazdag tárából merített ihletet, s ugyanakkor új, modern ritmusokkal frissítette fel azt. A Harkovi Konzervatórium befejezése után a 19 éves ifjú zeneszerző eleinte kísérőzenét irt a moszkvai és leningrádi színházak különböző darabjaihoz, majd az' operett műfajban alkotott maradandót. Egyik legelső műve, a Vőlegények, nagy szerepet játszott a szovjet operett létrejöttében. Tíz operettje közül kimagaslik az Aranyvölgy és a Szabad szél, amelyet a szovjet színházak jelenleg is játszanak. A harmincas években több dzsesszkompozíciót írt, és új esztrádrepertoárt állított ösz- sze. öröksége a szovjet zeneművészet kincsei közé -tartozik. A Zrínyi Katonai Kiadó egész sor érdekes új művet jelentet meg a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából. Egyik legjeitentősebb jubileumi kötet a „Hazánk felszabadulása” több mint félezer oldalas könyvben a. felszabadító hadműveletek szervezői és irányítói mondják el a nagy történelmi fordulatot előidéző eseményeket, „A budai vár és a debreceni csata” a hazánk felszabadításáért folytatott hadműveletek egyik legérdekesebb szakaszáról szóL Nemeth Géza: Január A kékre fagyott halottakra olcsó szemfedőnek hullt a hó, kitette csöpp magzatát Kató s míg a durva deszka eltakarja kunyhók és koporsók ablakát Ady dühe szisszen az égre, jégtörőként rátör a télre szembeszegülve eldörgi dacát Tunyán ne harmonikázzon Magyarországot, aki védi: jégtorlaszra álljon, ha férfi — Petőfi itt ég, hóbarikádon! Szfinx és Lélegzetvisszafojtva Megkezdődtek Budapesten, az Irodalmi Színpadon Hubay Miklós két egyfelvonásosának próbái. A Szfinx című egyfel- vonásos szereplői: Balázs Samu, Gordon Zsuzsa, Madaras József. A Lélegzetvisszafojtva című egyfelvonásosban Dóri Virág, Tordy Géza, Fodor Tamás, Somhegyi György és Dal- los Szilvia szerepel. A díszleteket Rajkai György, a jelmezeket Meluzsin Mária tervezi. A produkció rendezője Bozóky István. Bemutatója: február 24-én lesz. Ugyancsak a jubileumi kiadványok sorába tartozik az „Uj haza, új hadsereg” című visszaemlékező gyűjtemény. Ez a magyar népi hatalom új haderejének megszületését és első küzdelmes évelt ismerteti, a Kossuth Kiadóval közös gondozásban jelenik meg Zsu- kov marsall „Emlékirat” című több mint ezer oldalas műve. A szerző személyes élményei alapján tekint vissza a Vörös Hadsereg történelmi útjára, a polgárháború korától Németország kapitulálásáig. M. Kovács Attila BORBÉLY TIBOR: Esti üzenet Magas az alkonyi ég, — alacsony az emberi szándék. Nyugodt hazugság helyett, — amit versembe szánnék: elárulom magam. Mert sikít az éjszaka. A kristály öntudat hasad. Apró, fehér foltok mozognak. Éles határvonal, — majd tenyérnyi fekete részek, térképpé festik a falat. Agyamban fekszem, de távoli földrészek ismeretlen tájait vetítik az árnyak. Fáradt a testem, — s hiába már az altató — ébren kell néznem a részeg és gyilkos álmokat. És minden éjszakán, vesztes a harcban a test. A lélek mindent saját torz képére fest, s reggel: ellopott álmommal megszökik, s nem ad cserébe mást, — csak ősz hajszálakat. A nagy orosz, hótakarta sztyeppékén vágták a fehéreket, Gyenyikin és Kolcsak' katonáit. Hullott a piros vér a fehér hóra. A győztes vörösök parancsnoka természetesen Cse- szilli bácsi volt. Délcegen ülte a lovat, villogott kezében a kard, összevonta férfias szemöldökét, elszánt álla előre ugrott és hullottak a fehérek, mint ősszel a legyek. Ez még mind semmi. Akkor jött Natasa a színre, a győzelem utáni nagy szerelem, agyagkorsóból a friss tej, a meleg cipó, a meleg ágy, a lágy, asszonyi csípő és három egészséges fiúgyermek. Gyönyörű volt. Ahogy az öreg elolvasta a kéziratot, sírni kezdett, s úgy mondta: — Olyan élethűen írtad meg fiam a történetemet, mintha ott verekedtél volna mellettem. Hej, azok a gazember fehérek, adtunk is nekik eleget. Majd meglátod fiam, ezért az írásért kapkodni fogják holnap az újságot. Még aznap délután az új fiú kapott még egy orvosságos üveg bort és mellé néhány szem tepertőt is gondosan, újságpapírba csomagolva. — Az idén vágtam — hallotta a szót és nézte az üzleti, préselt, avas tepertőt a megyei lapba csomagolva, amelyen éppen az ő neve volt a zsírtól a legpiszkosabb. Amíg így, némi maliciával bámulta nyomtatásban a nevét, kapott még egy ajándékot. egy elsárgult névkártyát. — Már régen levelezünk, régi nexus ez — hallotta ismét és bámulta a kezében a névkártyát, amelyre az volt rányomtatva, hogy Buék. Az életmű sohasem fejeződött be, bár még néhányan buzgólkodtak t-ajta. Mondják, Cseszilli bácsi álmában mosolyogva, boldogan távozott az örök csatamezőkre, ahová mindig vágyott, ahová mindig szívesen ment volna itt a földön, de sohasem sikerült neki. És az újságírók, ha a hónap vége közeledett és szegények voltak és tepertőt vacsoráztak, kisfröccsel, csak annyit mondtak: — Cseszilli bácsi, nyugodjék békével. (suha) A földön járva CSESZILLI BÁCSI Élt N.-ben egy öregúr, bár ki tudja, élt-e egyáltalán, hiszen amikor megjelent a szerkesztőségben, első gondolatunk az volt: ilyen lehet a két lábon járó kaszás, vagy ami még ennél is rosszabb: ilyen a feltámadt hulla. Pedig Cseszilli bácsi sohasem volt tetszhalott, csak a hosszú évtizedek alatt csontjairól elfogyott a húsa, ráncos pergamenra száradt a bőre, vízszínűvé fakult a szeme. Gyermekien alacsony és légies volt. És furcsán, világítón kopasz. A ruhája, szegény, kegyetlenül mocskos volt, freskószerűen, rétegekben rakódott rá, ki tudja hány év piszka. És ki tudja, mi célból, nadrágját gyakorta kivasalta valaki. így azután sikerült a zsíros piszokból valamilyen rinocérosz bőrt égetni a szövetre, amely jó sokáig megvédte az öregúr egyetlen pantallóját az enyészettől. Bejött a szerkesztőségbe, egész lénye bocsánatkérés volt. Azért, nagy zavarában elővett egy hatalmas táskából egy nagy halom papírt. — Az életművem, fiam — mondotta és szemét azonnal elfutotta a könny. Ezután levelek következtek, mind az ő leveleinek kézzel írt másolatai, nagy emberek címére címezve, mert mint mondotta, a munkásmozgalom nagy embereivel tartja a nexust. — Ezek itt, fiam, csak jegyzetek, amolyan kézzel írott memoárok. Tollforgató ember kéne. amit én összeállítottam, formába kéne önteni, stílust kéne ennek adni. A tiszteletdíjon becsülettel megosztoznánk. Amikor itt tartott, zsebéből elővett egy kis orvosságos üveget és azt mondta, bor van benne, nekem hozta ajándékba. — Saját termés, fogyaszd egészséggel fiam. A verandámon szőlőt futtatok. Minden ősszel kiforr a bor. Egy hatalmas lavórba szüretelek, nagyszerű alkalmatosság ez ilyen nemes célokra. Megköszöntem a kedvességét, dünnyögtem valamit és átvittem Cseszilli bácsit egy másik szobába. Ült ott egy kolléga, nemrég került hozzánk Pestről, elég sokat harcolt a mindennapiért és az albérleti díjért." Elmondtam neki az esetet és otthagytam őket egymásnak. Ettől kezdve az öregúr mindennapos vendégünk lett. Két hét múlva már hiányzott. Mindenki kereste: „Cseszilli bácsi. Cseszilli bácsi?” De ha késett is. azért mindennap megjelent, szerkesztőségünk szorgalmas dolgozója lett. És mindennap hozta az orvosságos üveget az új kollégának. Három hét múlva kész voltak tíz folytatással. Tisztességtudóan bekopogtak és bejöttek hozzám. Átfutottam és az írásokból megtudtam, hogy Cseszilli bácsi minden őse N.- ben lákott és mindahányan rebellisek voltak. Több ősét kivégeztették az uralkodók pártütésért, zendülésért. Csak egy volt közöttük útonálló, de az olyan szerencsés fickó volt, hogy száz évig élt. Az öreg ennél a résznél jót nevetett ránéztem és megijedtem a szájától. — Jó, nagyon jó kis írás. És főleg a történetek eredetiek — mondottam és ahogy boldogan, sugárzó arccal kimentek a szobámból, én is rohantam a mosdóba kiönteni az orvosságos üvegből a bort, amelynek kísértetiesen olyan színe volt, mint Cseszilli bácsinak, csak egy kis halvány rózsaszínnel keverve. Később, amikor az üveget visszakérte, hogy másnapra újratölthesse, megkérdezte: — Na, milyen volt? Ugye jó za- matú a borom? A tizenhatodik folytatásnál még csak negyvennyolcnál tartottak. A Cseszilliék természetesen Kossuth oldalán verekedtek és elkísérték a kormányfőt az emigrációba. Éppen a tizenhatodik folytatásnál ismét új kolléga érkezett a redakcióba. Egyébként Feri, a pesti fiú nagyon unta már a Cseszilli-történe- teket, ezért egy csomag Munkás cigarettáért eladta az új fiúnak Cseszilli bácsit a következő folytatásokkal együtt. Bemutatta őket egymásnak, az öregúr mosolygott, pedig akkor nagyon fájt neki a dolog. — Cseszilli vagyok, proletár-internacionalista — mondotta. A pesti kolléga faarccal derült, mert tudta, hogy az öreg világéletében kistisztviselő volt a városházán. Az új fiú meg csak bámult, mint borjú az újkapura, mert ilyet eladdig még sohasem hallott, Udvariasan meg is kérdezte: — Tessék mondani, milyen cím ez? — Széchenyi utca 58. — felelte Cseszilli bácsi, mert félreértette a kérdést. Azért az új fiú is megérte a pénzét Hogy ihletet kapjon, azonnal kiitta az orvosságos üveg tartalmát. — Timsó! — húzta el a száját, aztán, hogy ne sértsen, azonnal hozzátette: „Jaj, csak el ne felejtsem, timsó' kell vásárolnom, tetszik tudni, a borotválkozáshoz, nagyon érzékeny a bőröm.” A munka új fordulatot vett. Mondhatnánk, a fordulat forradalmi volt és drámai. Az új fiú rezonens lelkű kolléga volt, a nemzetközi proletár szó hatására, kanyarintott egy szép dolgozatot, teljesen natúr, papírok, jegyzetek és tollbamondás nélkül. Igaz, az első folytatás és az övé között kimaradt vagy száz év. de akkor is ragyogó volt és nagy tetszést aratott az írás. Könyvek a felszabadító hadműveletekről