Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-06 / 4. szám
1970. JANUAR 6., KEDD mi HEG VEI 5 írja es zsűrizi az olvasó ) Annuska PÁLYAMŰ 1944. december 26-án verte ki a szovjet hadsereg a németeket abból a Buda környéki kis faluból, ahol szüleimmel és testvéreimmel laktam. Az első orosz katona, akit megismertünk, Dani volt. Lehetett vagy 23 éves. Motorkerékpáron száguldozott és csokoládét osztogatott a gyerekeknek és az öregeknek. Az óvóhelyre is bejáratos volt, ahol legalább ötvenen szorongtunk a tűzharcok idején. Dani hozta nekünk a híreket. A közlés módija természetesen; az arcjáték, a hangutánzó szavak és mozdulatok voltak. Szilveszter éjszakáját is az óvóhelyen tartottuk. Dani is velünk volt, és ő tudatta velünk azt az örömhírt, hogy már nincs aknatűz, mindenki visszamehet lakásába. Újév napján vissza is mentünk. Természetesen a házon egyetlen ép ablak scan volt, a bútorok nagy része is tönkrement. Papírral meg kovásszal beragasztottuk a hiányzó ablaktáblák helyét. A lakást rendibe raktuk, ahogy lehetett. Befűtöttiünk a kis vaskályhába. Planta teát ittunk oroszosán, (fél kockacukorral a szánkban). Vidámak voltunk — olyan; majd lesz holnap is valahogy hangulatban — hiszen a nehezén már túl vagyunk, mert oly kevéssel is beéri az ember, ha arra kényszerül. Korán kezdett sötétedni, amikor kopogtattak a konyhaajtón. Dani volt, aki ismerősen üdvözölt minket és bemutatta nekem Annát, a komisszárt. Annuska, én rögtön így szólítottam magyarosan — szoknyát akart varratni velem. Ügy látszik, a kis Dani nem felejtette el a foglalkozásomat. Ö ajánlott. Anrauskával megértettük eg-mást, az óráján mutatta, hogy neki másnap hajnalban szüksége van a szoknyára, mert akkor indulnak tovább. Kétségbeesetten néztem a fekete anyagra, Anniuskára, majd a pislákoló zsírmécsesre, mely fényét szűkén mérte. Annuska elmosoHyodott és elment. Rövid idő múlva lámpát, petróleumot és nagy nyaláb fát küldött. A szoknya hajnalra elkészült. Annuska felpróbálta. Tetszett neki. Megkérdezte; mivel tartozik. Kicsit sértődött büszkeséggel válaszoltam, hogy igazán semmivel! Hiszen ezt az első munkámat szerény ajándéknak szántam! Megköszönte és elment. Pár perc múlva visszajött két kenyérrel a hóna alatt. A meglepetéstől nem tudtam szólni, csak elfutotta szememet a könny. Ahogy ott álltunk, idegen szóval, de rokon szívvel, ügyetlen, féiszeg félmozdulattal, mondani akarón egymással szemben, mintegy áramütésre egyszerre mozdultunk és egymást átölelve elkezdtünk mindketten keservesen sírni. Régen elcsitult mór a harci zaj. A sebek is jórészt begyógyultak, melyet a háború okozott. Emlékeink halványulva járnak vissza. Annuska emléke az idő távlatában egyre fényesebb lesz. Nem tudom? Te tengerzöld szemű szovjet katonalány, mennyi ideig viselted a szoknyát, melyet varrtam neked? Nem tudom, hazajutottál-e? Vagy a háború életet faló feneketlen torka Téged is elnyelt, hisz bő aratása volt még a halálnak — Berlinig! Nem tudom, de köszönöm neked bennem élő Emlékedet! Füredi J enőne Kérjük azokat az olvasóinkat, akik a lapunkban már többször meghirdetett „írja és zsűrizi az olvasó” című, „25 éve történt” pályázatunkon részt kíván venni, hogy Írják mog a felszabadulással kapcsolatos emlékeiket, akik viszont a zsűrizésben kívánnak részt venni, azok figyelmesen olvassák el a folyamatosan közölt pályaműveket és II. 10-ig egy levelezőlapon írják meg, hogy a január hónapban megjelent írások közül melyik tetszett a legjobban. Ä legtöbb szavazatot elért pályaművek szerzőit jutalomban részesíti a szerkesztőség. Kérjük, hogy a zsűri-levelezőlapra írják rá: „25 éve történt pályázat”. Tudni illik, hogy mi illik UDVARLÁSKOR A kölcsönös tetszeni vágyás, mely az udvarlás időszakában mindenkire jellemző, veszélyes is lehet. Esetleg nem olyannak ismerjük meg egymást, amilyenek valójában vagyunk. Következmény: kiábrándulás, csalódás. Fő követelmény tehát: csak a valódi lényünket mutassuk. Fontos illemszabálya a szerelemnek: magánügy! Nem tartozik a nyilvánosságra! Csókolózni mások előtt ízléstelen és illetlen. Nem illik másokat traktálni szerelmünk történetével sem. A szerelem, ami neked szenzáció, másoknak esetleg unalmas. Eltitkolni sem illik szerelmünk tárgyát, mert az sértő ránézve. Természetesen fizethetünk ki-ki alapon a vendéglőben, de ez nem mentesíti a férfit a kötelező udvariasság alól. Kicsinyességről tenne tanúságot az, aki az apró kiadásokat is megfelezné, esetleg megfeledkezne a kis figyelmességekről, virágról, cukorkáról stb. Illik-e az udvarlót bemutatni a/ szülőknek? Illik, feltétlenül illik, de nem kötelező, hiszen az udvarló még nem vőlegény. A lány akkor is bemutathatja a fiút a szülőknek, ha nem is gondoltak házasságra. a fiú azonban csak akkor mutassa be a lányt, ha dékai komolyak, ha el rja venni feleségül. A fiú ső látogatása ne legyen ün- epélyes. hiszen nem lányké- jött. Fiú és lány ne vonuljanak el hosszabb időre a társaságtól, mert ez rosszindulatú megjegyzésekre ad alkalmat. A fiú ne beszéljen úgy a lánnyal, mintha fiúpajtgsa lenne; a bók nem ment ki a divatból, minden lány szereti, ha szépnek, csinosnak tartják és ezt időnként kifejezésre is juttatják. Megismerkedés: Mindig a fiú mutatkozik be a lánynak és ez sohasem történhet megfordítva. Bemutatkozáskor viccelődni, vagy magát a bemutatkozást elviccelni nem illik. Természetesen teljes nevünket mondjuk, nem a keresztnevet, de nem is a becenevet!! Nem illetlenség a nevet mégegyszer megkérdezni, ha nem értettük először, de ennél többet ne kérdezzünk bemutatkozáskor. Azt megtudni, hogy illető hány éves. nős-e, mennyit keres és mi a kedvenc időtöltése ráérünk később is. — A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat 11 millió forinttal több hasznos anyagot gyűjtött tavaly, mint 1968-ban. 1970. első negyedév TÉVÉ-TERVEK Az új év első negyedének műsortervét ismertették hétfőn az újságírókkal a televízió székházában. A tájékoztatóból kiderült, hogy az idén folytatódnak a legsikeresebb múlt évi sorozatok. Egyebek között képernyőre kerül dr. Agy utódja, továbbra is rendszeresen sugározzák a Száza- dunk-at, a Fórumot, a Deltát, a Tudományos tudakozót és más kedvelt dokumentum- és riportsorozatokat. Újdonságként januártól kezdve az egész negyedévben szombaton délutánonként ismétlik „Nézők kedvére” címmel a nézők körében legnagyobb sikert aratott 12 tv-játékot Dokumentumfilmet készítenek „Két és félezren voltak” címmel a budai önkéntes ezred történetéről. A rendszeresen jelentkező kül- és belpolitikai műsorok, népgazdasági vonatkozású sorozatok mellett a negyedév végén „Mit akar megtudni a Szovjetunióról” címmel a nézők részvételével a felszabadulás évfordulójának tiszteletére terveznek műsort. • A mezőgazdasági programok között újdonság a háztáji állattartás problémáival foglalkozó riportfilmsorozat, és februártól a „Házikert” címmel jelentkező adások sora. A korszerűség és a modernség, továbbá a pedagógusok problémái kerülnek képernyőre a Körkép-ben, míg az „írók, könyvek, kritikusok” című adás ebben a negyedévben a téli könyvvásárral, a bestseller és a ponyva kérdéseivel foglalkozik, s bemutat néhány elsőkönyves írót is. A spartbarátokra gondolva tervbe vették több Európa- és világverseny közvetítését. Ezek között szerepel például a nemzetközi lesikló- és műlesi klóverseny, továbbá a műkorcsolya Európa-bajnokság, vala- mint_ a sívilágbajnokság közvetítése. Az idénykezdettől természetesen helyszíni közvetítést adnak a labdarúgó bajnoki mérkőzésekről is. A komolyzenei műsorok sorában 25 alkalommal vetítenek 10 perces filmet a felszabadulás óta eltelt negyedszázad magyar zenei életének kiemelkedő alkotóiról, alkotásairól és eseményeiről. Uj zenei rejtvényműsort indítanak „A kocka el van vetve” címmel. A képzőművészeti műsorok között új sorozat a „Karikatúra”. Mint a cím is sejteti, a legjobb karikaturistáink és műveik szerepelnek a tíz adásban. Az első negyedévben érkezik a döntőhöz a két kedvelt felszabadulási műsor, a „Féké te. fehér, igen-nem” kerületi vetélkedő, valamint a „Röpülj páva” népdalverseny. Műsorra tűzik a Pesti kabaré III. részét. Jó szórakozást ígér a „Ne a gyerek előtt” című műsor, s Bárdi György főszereplésével az „Antonius és Gugyerák” című portréműsor. Sajátos kabaréműsor - ban vetélkednek nagy napilapjaink a „Más lapra tartozik” című adásban. Az újságok vezető munkatársai és a közreműködő színészek leleplezik; hogyan készül a napilap. Havonta egyszer jelentkezik a „Mit tenne ön?” című sorozat, amelynek állandó résztvevői és írói, Abody Béla, Kállai István, Komiós János és Révész György filmrendező. A témát a közönségtől „szerzik be”, választ adva arra, hogy mit tennének a nézők helyében. A filmműsort gazdagítja a MézAbonytól Veresegyházig 171 vásár Szűkebb pátriánkban - az idén 171 vásárt rendeznek, — tudtuk meg dr. Berták Bertalantól, a Pest megyei Tanács VB kereskedelmi osztályának jogtanácsosától. Országos állat, országos állat- és kirakodó, autó-, autó- és motor-, továbbá országos lóvásárt az esztendő 135 napján a megye 39 városában és községében tartanak. A legtöbb vásárra, szám szerint 18- ra, márciusban, illetve májusban kerül sor, a legkevesebbre, 8-ra pedig júniusban. A rekorder Érd, itt 27 alkalommal lesz vá§ár. Érdet 17 vásárral Cegléd, majd 16-tal Abony követi. A sort január 3-án Abony nyitotta meg és december 28-án Tápiószele fejezi be. A legközelebbi vásárt — országos állat — ma (kedd, jan. 6) Cegléden tartják. ga család című rajzfilmsorozat 13 részből álló története, és a már bemutatkozott Krupp und Krause című ötrészes NDK-sorozat Az első negyedévben kilenc színházi közvetítést terveznek, amelyek közül négy vidéki előadás, 8—10 tv-já- ték kerül képernyőre, a „Kultúra kerekasztala” címmel pedig új irodalmi műsort indítanak, amelyben kultúrpolitikád és irodalompolitikái kérdések kerülnek napirendre. Gazdag az ifjúsági és gyermekműsorok terve is. Az „Utazás a 198. évtizedbe’ című 25—30 perces adásban helyszíni közvetítéseket sugároznak egy-egy tudományos kutatóintézetből, laboratóriumból. Az adás idejére „feltámad” a tudományág régi tudósa, illetve a tudományos fantasztikus írók egy- egy regényhőse is. A 14—18 évesek hétköznapi konfliktusai kapnak helyet a „Mit tennél, ha ...” című műsorsorozatban. Űj műsort indítanak „Teli zsák” címmel az óvodásoknak is. Az ismeretterjesztő műsorok között újdonság a magazin jellegű, havonta jelentkező „Antenna”, a nézők által feltett kérdésekre válaszolnak tudósok, szakemberek, kapcsolódva az adott hónap aktuális politikai, ■ gazdasági stb. eseményeihez. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a televízió előfizetőinek száma 1969. novemberében 1 569 017 volt. — A szocialista országok életét ismertető írások MUOSZ-pályázsatán az első és második díjat megosztva Kovács József (Népszabadság) és Lázár István (Valóság) nyerte. ^HÍREK )- HÍRE%Í HÍREK $ Hí RE K-+ Hí Fillik s*I«sí3 SBISIM i K + HÍRÉ K.-HHÍREK4- HÍREK + HÍREK 4 H: ML 1970. január 6., kedd, Boldizsár napja. A nap kél: 7.32, nyugszik: 16.08 órakor. A hold kél: 6.36, nyugszik: 14.01 árakor. Erősen felhős, párás idő. Sokfelé esővel. Megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délnyugati, később észak- nyugatira forduló szél. Enyhe éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—6 fok között. Elhunyt Pálos György Pálos György Jászai-díjas színművész, a Magyar Nép- köztársaság érdemes művésze, a Vígszínház tagja szombaton este 49 éves korában, hosszas betegség után — szívroham következtében — elhunyt. Belvízveszély! Az országba beáramló meleg légtömeg és az esőzés hatására erőteljes, gyors olvadás kezdődött a hóval borított területeken. A Balatontól délre általában 40—60, a tótól északra 30—40, de a Bakonyban 70—80 centiméteres havat talált a meleg eső. A Duna—Tisza közében Bács megye kapta a legtöbb téli csapadékot, a szokásosnak három-négyszeresét. A gyors olvadás már ennél kisebb hóborítás esetén is okozott belvizeket, helyi vízkárokat, amikor az érdekeltek elmulasztották megtisztítani a vízlevezető árkokat, csatornákat, hídnyílásokat. A vízikárok megelőzése, elkerülése érdekében az Országos Vízügyi Hivatal Vízrendezési és Társulati Főosztálya felhívta a tanácsok, a mezőgazdasági nagyüzemek figyel- I mét, hogy elsősorban a tele- J pülések belterületén gondoskodjanak a belvízcsatornákat és vízlevezető árkokat eJtömő hó- és jégakadályok eltávolításáról, a híd nyíl ások és az átereszek megtisztításáról. A dombvidékeken, tehát főleg a Dunántúlon fontos feladat a patakokiba áramló hóié szabad útjának biztosítása is. Az olvadással érkező bőséges vízutánpótlás miatt Sokozottabban kell figyelni a víztároló tavak vízszintjét is, hogy a veszélyessé válható víz megérkezése előtt megnyissák az árapasztó zsilipeket, és baj nélkül engedjék tovább a vízfeleslegeket. A meteorológiai és a hidrológiai előrejelzések szerint a következő napokban újabb eső és az olvadás fokozódása várható. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH BAOIO 8.20: Bruschino úr; Készletek Rossini operájából. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.35: Bálint Sándor nótákat énekel. 10.05: Fiatalok Stúdiója. 10.25: Balettzene. 11.00: Vakációs iskolarádió. 11.35: Kodály-kórusok. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiákoktól. 13.45: A Rádió jogi műsora. 14.00: GrazieIIa Sciutti énekel. 14.20: A Gyermekrádió műsora. 15.10: Barokk muzsika. 16.05: Éva. Részletek Lehár—Gábor operettjéből. 16.28: Filmklub. 16.48: Az élő népdal. Dr. Mangó János műsora. 17.05: „Szigorúan titkos”. I. rész. Dokumentumműsor az Egyesült Államok különleges hadviselésének kulisszatitkairól. 17.30: Lemezmúzeum. 17.47: Kórusdalok. 17.58: A gázprogram az otthonokban. Szél Júlia műsora. 18.28: Könnyűzenei híradó. 19.25: A Szabó család. 19.55: Caruso művészi pályája. II. rész. 20.21: Közben volt egy háború. X. rész. 21.21: Kapcsoljuk a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házat (élő). A Bajtala-trió és az Atlasz együttes nyilvános hangversenye. 22.20: Afrika 1970-ben. Kerekasztal beszélgetés a földrész hétköznapjairól. I. rész. 22.28: Leonard Bernstein vezényel. Közben: 22.28: Amit a Hold mesél. Lao Sö kínai író elbeszélése folytatásokban. 0.10: A hongkongi grófnő. Részletek Chaplin filmzenéjéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Muzsikaszó (ism.). 9.10: Fúvósindulók. 9.20: Kamarazene. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Tél a Tiszán. 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Massenet operáiból. 13.35: Pol-beat. 14.00: Tánczenei koktél. 14.50: Találkozás a stúdióban (élő). Házigazda: Boros Anikó és Tamássy Zdenkó. 16.33: Csúcsforgalom (élő). 18.10: Fiatalok hullámhosszán. 18.40: Ifjú zenebarátok klubja. 19.16: Pályaválasztás. 19.28: 100 este — 100 népdal. 19.40: Akiknek nem kell iskolatáska (ism.). 20.28: Nóták. 21.06: Dunai szél. Bárány Tamás elbeszélése. 21.26: Negyedszázad magyar zenéje. 22.30: Tánczene. 23.10: Bécsi vér. Részletek Strauss operettjéből. URH 18.10: Hangi emezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 19.10: Leonard Warren énekel. 19.43: Szólóművek. 20.12: A dzsessz kedvelőinek. 20.35: A spanyol dal antológiája.' 21.05: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvételeiből. 22.04: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradója. TELEVÍZIÓ Iskola-tv. Történelem (ált. isk. 5. o.). 9.25: Mindennap háború. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. 9.50: Szünidei matiné. 17.58: Hírek. 18.05: Rejtvényiskola. 18.20: Szerkesztik a nézők... 18.50: Reklámműsor. 18.55: Esti mese. 19.10: Család és társadalom. 19.40: Tv-híradó. 20.00: Rossini: A sevillai borbély. Operafilm. 22.25: Tv-híradó 2. kiadás. FEHÉRVÁRI HÍREK 1944. december 23—24, Székes- fehérvár első felszabadulása után a városban megalakult a kommunista párt, és ennek Lapjaként 1945. január 6-án a fehérvári utcákon feltűntek a Fehérvári Hírek első példányai. A lapot dr. Szirbik Ferenc (jelenleg közgazdasági egyetemi tanár), dr. Koch László orvos, valamint nyomdászok írták, szerkesztették, s természetesen az utóbbiak is nyomták ki. A felszabadulás utáni vidéki lapok közül egynek siiics olyan viharos sorsa, mint amilyen a Fehérvári Híreké lett. Az első szakaszban csak mintegy tíz szám jelent meg belőle. Több azért nem, mert a pusztulásuk közeledtét érző fasiszták elkeseredett rohammal időlegesen ismét birtokukba vették a várost. A németek és a nyilasok a lap nyomdáját feldúlták, és dr. Koch Lászlót, aki orvosi kötelességéhez híven a városban maradt, kivégezték. Székesfehérvár végleges felszabadulását követően, 1945. március 23-tól azután ismét megjelent a Fehérvári Hírek, amely — a későbbi névváltozások mellett is —, a párt lapja maradt. A negyedszázad előtti lelkes elődök nyomában haladva, a Fejér megyei Hírlap ma már nemcsak Székesfehérvár, hanem az egész Fejér megye kedvelt, népszerű napilapja. — Az élelmiszergazdasá- gok felszabadulási szellemi vetélkedőjén, melynek megyei küzdelmeit e hónapban tartják, kétezer brigád vesz részt. A körzeti középdöntőkre februárban kerül sor, melyeken a megyék legjobban szereplő két-két bri, gádja indul. Az országos döntőt áprilisban rendezik Budapesten. — Könyvtárosok klubja alakult Vácott. — Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Sztojano- vits Andrienne, a Szilágyi Erzsébet leánykórus alapítója, aki évtizedeken át volt az énekkar vezetője. — 72 éves korában elhunyt Rózsa László fotoriporter, a magyar sajtófotósok doyenje. — Salgótarjánban tegnap megkezdődött a magyarországi partizán- és ellenállási mozgalmak értékelésével foglalkozó első országos tanácskozás. — A „Magyar színjátszás kezdete” címmel, dr. Czenner Mihály színháztörténész tart előadást csütörtökön este hét órakor a kiskunlacházi II. kér. (peregi) művelődési házban. — A Kerepesi temetőben megkoszorúztak Hertelendy János sírját, aki 1945 januárjában Budapesten, a Bimbó út 51. szám alatt az ellenálló fegyverraktárának védelmében halt hősi halált. MA: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS Olvasóinknak ingyenes jogi tanácsot nyújt dr. Molnár Józsefi a Hírlapkiadó Vállalat jogtanácsosa minden kedden és pénteken délután 5 és 6 óra között (Bp., Vili., Blaha Lujza tér 3.). ____________ — Kilencmillió rubeles üzletkötés. A Transzelektro Külkereskedelmi Vállalat szerződést írt alá a bolgár Technoimport Külkereskedelmi Vállalattal, mintegy 9 millió rubel értékű magyar energetikai berendezés exportjáról. A berendezéseket a Magyar Hajó- és Darugyár, a Láng • Gépgyár és a Ganz Villamossági Művek készítik. — Rövid betegség után, 38 éves korában elhunyt Forgács László esztéta, irodalomtörténész, az írószövetség tagja. HALÁSZTELEK Támadás vasroddal Súlyos testi sértésért indított bűnvádi eljárást a rendőrség Hegedűs Gyula ellen. A 35 éves halásztelki hegesztő minap este a község egyik utcájában minden indok nélkül megtámadta Kun Sándor 52 éves segédmunkást, akit egy vasrúddal alaposan összevert. Kun súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A Lőwy Sándor Gépipar:' Technikum február elsejétől folyaméi osan láng- és ívhegesztő tanfolyamor indít Jelentkezni lehet az intézet portálán Felvétet a telentkezés sorrendjében (Vác, Konstantin tér 6. Telefon: 82—57). 1 1