Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-27 / 22. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Nagykőrös-Százhalombatta-Szentendre A nagy beruházásokról PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜUETEK! Hazánkban az idén 29 állami nagy beruházás fejeződik be, s újabb hét nagy beruházás indul. A hét nagy létesítményre összesen 19 milliárd forintot, ebből az idén 800 milliót költ az állam. A befejeződő és induló beruházásokról a következő tájékoztatást adták az Országos Tervhivatalban: — 1970-ben korlátozott számban kezdődnek nagy beruházások, mert most az a legfontosabb, hogy meggyorsuljon a folyamatban levő beruházások befejezése, s ezzel negyedik 5 éves tervünket is szilárdabban megalapozhassuk. A 29 beruházás — befejezése rekordot jelent; ezzel több új nagy létesítmény lép a termelés szolgálatába, mint bármely korábbi esztendőben. Több jelentős népgazdasági program végrehajtása fontos szakaszához érkezik az új létesítmények átadásával. A közúti járműprogram sikerét nagymértékben segíti a Magyar Vagon- és Gépgyár Motorgyárának és Futóműgyárának, a Hajtómű- és Felvonógyár új üzemeinek, továbbá a Kismotor- és Gépgyár új budapesti és bajai részlegeinek végleges átadása. Jelentős állomásához érkezik a konzervipari rekonstrukció is. Befejeződik a paksi és a nagykőrösi konzervgyárak felújítása, s elkészül az új debreceni konzervgyár — valamennyi lényegesen javítja a hazai ellátást, s közreműködik az export fokozásában. A Magyar Selyemipari Vállalat budapesti és tolnai fonal- terjedelmesítő üzemét határidő előtt — az év vége helyett már az év közepén — termelésbe állítják, s elkészül a nyergesújfalui Viscosagyár da- nulon üzeme. Mint közismert, átadják a fővárosi közlekedés Új, fontos objektumait: a metró első szakaszát, az átépített Baross teret, továbbá a BKV Fehér úti főműhelyét. Az új nagy beruházások is az erők koncentrálásának jegyében indulnak, s egy részük körülbelül egy évvel rövidebb idő alatt készül el, mint a korábbi esztendőkben a hasonló létesítmények. A hét új beruházás közül a legnagyobb a Péti Nitrogénművek Műtrágya Gyára, amely a tervek szerint 42 hónap alatt épül fel. Az új gyárnak nemcsak azért nagy a jelentősége, mert évi 890 ezer tonnás termelésével lényegesen javítja majd a mezőgazdaság műtrágyaellátását, hanem a legkorszerűbb, az úgynevezett összetett műtrágya előállítására is alkalmas lesz. A keverék nitrogént, foszfort és káliumot egyaránt tartalmaz, s így egyszerűbbé teszi a gazdaságok számára a talajerőutánpótlást. Az új gyár a műtrágyán kívül különféle alapanyagokat — mész-ammonsa- létromot és karbamidot — is termel; évente előreláthatólag több mint 300 ezer tonnát. A vegyipar másik új létesítménye a Magyar Viscosa Gyár poliakril-nitril üzeme lesz, Moszkva Harmincezer Lenin-dokumentum A szovjet főváros külföldi I vumban 12 gramofonlemezt is sajtótudósítói hétfőn az SZKP | őriznek. Ezek Lenin 11 bcszé- Központi Bizottsága mellett | dét tartalmazzák, működő Marxizmus—Leniniz- mus Intézet központi pártar- chivumában a felbecsülhetetlen kincsként őrzött Lenin-doku(Foly tatás a 2. oldalon.) JUBILEUMI VERSENYTURMIX A fogyasztási szövetkezetek idei feladatai között első helyen áll a tudatosabb üzletpolitika kialakítása, a megfelelő áruellátás biztosítása. Az elnök hangsúlyozta: társulások és kedvező közös vállalkozások útján elérhető kedvezőbb beszerzési árak esetén éljenek a fogyasztói ár csökkentésének lehetőségével. Nyújtsanak tagjaiknak különféle kedvezményeket. A szövetkezeti mozgalom nemzetközi kapcsolatai is erősödtek. Eredményesen tárgyaltak a szövetkezetek a kishatár- menti forgalom megindításáról és egyéb kooperációs tevékenységről. Külön szólt a beszámoló a takarék- és lakásszövetkezetek tevékenységéről. A takarékszöXIV. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1970. JANUÁR 27., KEDD sillerrel mentumokkal ismerkedtek. Alekszander Szolovjev igazgatóhelyettes elmondotta, hogy a központi pártarchivumban több mint 30 ezer Lenin-doku- mentumot őriznek. Ezenkívül 400 fénykép és 874 méter hosz- Szú filmszalag örökíti meg a proletariátus vezérének alakját. A központi pártarchivum- anyag korántsem mondható véglegesnek: az 1920-ban kezdődött gyűjtőmunka ma is tart. A Lenin gyűjtemény évről évre újabb értékes dokumentumokkal gyarapszik. Az archiAz eSső hónap Összegezik az 1970. évi vállalásokat — A szocialista brigádok az élen Űj rovattal jelentkezünk. Április 4-élg, hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáig, minden héten, kedden hírt adunk az egyre jobban kibontakozó jubileumi versenymozgalomról. Gyárak, intézmények, mezőgazdasági vállalatok és üzemek, termelőszövetkezetek és ktsz- ek eredményeiről tájókoztatPál fordulása Tavaszváró távprognózis Pál napjával megfordul az idő — így tartja a népi hagyomány, ki tudja, milyen régi megfigyelések alapján. — Mi igaz ebből? — kérdeztük a Meteorológiai Intézettől. A válasz: Pál napja, azaz 25-e után hirtelen megenyhül az idő, ezt mutatják a legrégibb feljegyzések is. Január 23 a leghidegebb téli nap, s ezt követi február 2-ig egy aránylag meleg időszak, majd február 11-ig ismét hideg várható. Természetesen, ez nem örökérvényű szabály, az utóbbi néhány év rá is cáfolt erre. Az idén, úgy látszik, megint érvényt szerez magának a pálfor- duló. Vasárnap este már megkezdődött a tavaszias, enyhe levegő beáramlása, s a déli szél remélhetőleg egy időre tavaszt varázsol a télbe... <-úi) juk olvasóinkat. Igazi versenyturmixot keverünk: mert bemutatunk szocialista műhelyeket és brigádokat, munkabrigádokat és egyéni versenyzőket. Ki, mit tud? És főleg ki hogyan tudja üzemét, gyárát, vállalatát segíteni ebben a versenyben, e nagyszerű mozgalomban ? Erre felelünk majd ezen a helyen, minden kedden! Pillanatfelvétel a váci FORTÉ-ban A váci gyárban az elmúlt évben a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójára indítottak versenyt. A még nem végleges eredmények nagyszerű produkciót sejtetnek: a gyár dolgozói 6,8 százalékkal termeltek többet, mint amennyit tervült előírt. A fotopapírgyártást pedig nem kevesebb, mint 19,2 százalékkal túltejesítették. Minit Pelerdi Vince versenyfelelős elmondta: ehhez hozzájárult a IV. számú ön- tőüzam 19C9. augusztus havi termelésbe állása. A gyárban 300 millió forint értékű beruházás valósult meg és ez kedvezően befolyásolta a termelést. Természetesen a berendezések és gépek aligha tudták volna szorgalmas emberek nélkül teljesíteni a terveket. Például a tőkés árbevételt is 12 százalékkal túlteljesítették. 1969-ben 58 szocialista és munkabrigád versenyzett, de versenyben álltak az üzemek is. A gyárban nemsokára elkezdik az 1969. évi verseny értékelését és április 4-ig kiderül, hány brigád nyerte él a szocialista címet. A jubileumi verseny közben persze folyik. A gyár dolgozói számos szép fel(Folytatás a 2. oldalon.) A Naszály-hegy aljában, az enyhe dombokon valamikor vetésnek, vagy veteménynek való földtáblákat, vagy éppen legelőnek valót talált az arra járó. Aztán megszületik a gondolat: felépül a közelben Európa egyik legnagyobb cementgyára. S ezzel együtt eldőlt a sorsa ennek a vidéknek Is. Megjelentek az építők, s felhúzták Vácott a deákvári lakótelep új házait. Azóta is hangulatos sétákat tehet erre, aki nem idevaló. Legjobban persze azok jártak, akik itt kaptak új hajlékot, talán életük első saját lakását. Foto: Urbán Hétfőn, délután a Béke Szállóban megkezdődött az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek országos tanácsának kétnapos kibővített ülése, amelyen a szövetkezetek és az Országos Szövet„Köszönet a munkásőrfeleségcknek...” ség munkáját, idei feladatait, a lakásszövetkezetek alapszabály mintáját, a takarékszövetkezetek alapszabályának korszerűsítését tárgyalják meg. A tanácskozáson részt vett Szurdi István belkereskedelmi miniszter, Szabó István, a TOT elnöke, Ligeti László, a KPVDSZ főtitkára és And- rikó Miklós, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője. Dr. Molnár Frigyes, a SZÖ- VOSZ elnöke beszámolójában a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek fejlődését, legfontosabb tennivalóit ismertette. VANDOR-HAZGYAR Egy öntésre: három lakás Budapestről Bécsbe utazott Májusban dolgozik a francia berendezés Harminchatezer lakás — ennyi szerepel Pest megye következő 5 éves tervében. Sok is, kevés is. Kevés, hiszen sok embernek lenne szüksége még saját, vagy a mostaninál jobb hajlékra. Sok, ha azt nézzük, hogy mennyi építőanyag, mesterember, hozzáértő kell felhúzásukhoz. Különösen akkor, ha emellett még egy sor más építenivaló is akad: üzemrészek, gyáregységek. Mindezt természetesen jól tudja a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat. tak előtt, keresve mindjárt a kivitelezés lehetőségét és helyszínét. Három város, Szentendre, Vác és Gödöllő érdekelt az új típusú házgyár működésében. Vác ajánlotta fel, s a megyei tanács támogatja, hogy (Folytatás a 2. oldalon.) Patolicsev Nyikoláj Patolicsev, a Szovjetunió külkereskedelmi minisztere — miután befejezte budapesti tárgyalásait és aláírta az 1970. évi magyar—szovjet árucsereforgalmi megállapodást —, hétfőn a magyar fővárosból Bécsbe utazott. ÚJ ARCÚ TÁJ Ezért határozta el, hogy segítségként „vándor-házgyárat” vásárol — Franciaországból. Erről szólt tegnap Simon Sándor igazgató, a meghívotTudósítás a 3. oldalon (Folytatás a 2. oldalon.) Ülésezik