Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-23 / 19. szám
MST UECVEI i&CMifP 1970. JANUAR 23., PÉNTEK Kivégzések Bagdadban Megszakítás nélkül ülésezett szerdán Bagdadban az a háromtagú különbíróság, amelyet a január 21-ére virradó éjjel meghiúsított puccskísérlet körülményeinek tisztázására és a tettesek felelősségre vonására létesítettek. összesen 22 halálos ítélet hangzott el; az ítéleteket azonnal végrehajtották. A bűnösnek talált és kivégzett személyek között aktív és nyugalmazott katonatisztek, rendőrtisztek, valamint polgári foglalkozású egyének voltak. A bagdadi rádióban nyilatkozatot olvastok fel, amely hangoztatta, hogy elvétéit puccskísérlet értelmi szerzői az Egyesült Államok és Irán voltak. A nyilatkozat szerint az amerikai CIA kémszervezet két tisztjének irányításával Iránból fegyvereket csempésztek át iraki területre. A napvilágra került adatok szerint Daud Taker, a Bagdadban működő iráni nagykövetség első titkára volt az összeesküvők és külföldi támogatóik összekötője Taker Kuwaitban hozott létre találkozót az összeesküvés vezetői és az iráni titkosszolgálat főnöke között. Ezen a találkozón — mint Bagdadban közzétett nyilatkozat hangoztatja —, olyan értelemben tájékoztatták az iraki összeesküvőket, hogy az Egyebütt Államok kormánya erősen érdekelt „a jelenlegi iraki rendszer gyors megdöntésében’’. Ugyancsak ezen a találkozón született megállapodás a fegyvercsempészésre. Leszögezi a nyilatkozat azt is, hogy az összeesküvők — elsősorban a nyugalmazott, magasrangú katonatisztek — szoros kapcsolatban állottak az 1958. július 14-i forradalom során megdöntött monarchiával. A közel-keleti hírügynökség megbízható bagdadi forrásokra hivatkozva arról ad hírt, hogy az iraki hatóságok már három hónappal ezelőtt tudtak a készülőben levő puccsiról és állandó megfigyelés alatt tartották az összeesküvőket. Katonatisztek egy csoportja beszivárgott a puccsisták közé és folyamatosan tájékoztatta a hatóságokat az előkészületekről. A rendszerhez hű tisztek azt az utasítást kapták, hogy látszólag működjenek együtt az összeesküvőkkel. A január 21-ére virradó éjjel az említett tisztek a Bagdad közelében levő Rasid katona' táborba hívták az összeesküvőket. hogy — mint közölték velük —, harckocsikkal lássák el őket. Amint ezek beléptek a tábor területére, azonnal letartóztatták őket. Az összeesküvés vezetőjét egy későbbi időpontban az elnöki palotába kísérték. A puccsista főnök abban a meggyőződésben lépett be oda, hogy hamarosan ő lesz Irak elnöke. Mielőtt tudomására hozták volna, hogy átadják a hatóságoknak, nagylelkűen földeket adományozott az őt kísérő katonatiszteknek. Az iraki távirati iroda kősó ej jel ismerteue az osszees- kuvük negyedik, hattagú csoportja feiett kimondott ítéletet. Csütrötökön hajnalban Irán bagdadi ügyvivőjét bekérettek az iraki külügyminisztériumba. Jegyzéket nyújtottak át neki, amely azzal vádolja Iránt, hogy együttműködött az összeesküvőkkel. A külügyminisztérium egyúttal követelte, hogy írun bagdadi nagykövetségének öt vezető diplomatája 21 órán belül hagyja iel az országot. Követelték továbbá az írek területén működő három iráni konzulátus: a bagdadi, a kerbelai és a basrai képviseletek haladéktalan bezárását. A bagdadi rádió csütörtökön közölte, hogy hajnalban újabb hét személyt végeztek ki. Az elítéltek kémtevékenységet folytattak az Egyesült Államok javára. Ügyük a jelek szerint nincs összefüggésben a szerdán hajnalban leleplezett összeesküvéssel. A rádió nem közölte, hogy a halálos ítéletek közül ötöt mikor hoztak. Annyi azonban ismeretes volt, hogy a csütörtökön hajhalban kivégzettek közül kettőt még a múlt évben ítéltek halálra. Bejelentette a bagdadi rádió azt is, hogy az összeesküvők fölött ítélkező különbíróság csötörtökön ismét Összeült. Az ítéletekről egy későbbi időpontban adnak hírt. A január 21-i puccskísérlet ügyében ítélkező bagdadi kü- lömbíröság csütörtökön délelőtt hat halálos ítéletet hozott. A halálra ítéltek között öt katonatiszt és egy polgári személy van. Három további vádlottat életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A bagdadi rádió bejelentette, hogy a különbíróság folytatja munkáját és a nap folyamán további ítéletek várhatók. A bagdadi rádió Damasz- kuszban és Bejrútban lehallgatott ’adásai szerint csütörtökön délután Irakban újabb négy személyt végeztek ki azzal a váddal, hogy részt vettek a kormány megdöntésére szőtt összeesküvésben. Ezzel az utóbbi napokban hozott halálos ítéleteik szánna 40-re emelkedett. Csütörtökön eddig 11 személyt végeztek ki annak a háromtagú különleges törvényszéknek ítélete alapján, amelynek ítéletei ellen nem lehet fellebbezni. A különleges törvényszék ezenkívül két nőt kényszermunkával súlyosbított életfogytiglani fegy házra ítélt. Egyikük Szaleh Jaber volt miniszterelnök leánya. Ugyancsak a bagdadi rádió közleményei szerint a csütörtökön kivégzettek között volt Rasid Muszleh egykori belügyminiszter és Midhat Al- Haj Sirri volt bagdadi polgármester, a monarchiát megdöntő 1958-as forradalom egyik vezető személyisége. Egy iraki kormányszóvivő korábban azzal vádolt három izraeli, továbbá egy nyugatnémet és egy amerikai katonatisztet, hogy háromezer gépfegyvert csempésztek át az iráni határon az összeesküvők részére. Teheráni jelentések szerint viszont az iráni kormány cáfolta, hogy Irán támogatást nyújtott volna az összeesküvéshez. Múlt év végén s az új esztendő elején a bűnhulláin állandó növekedése miatt amúgyis nyugtalan amerikai közvéleményt két nagyobb jelentőségű eset foglalkoztatta. A Fekete Párduc ügy és a Yablonski gyilkosság. Yablons- ki szakszervezeti vezetőt — aki az amerikai bányászszakszervezetben levő család és korrupció leleplezését ígérte —, mint ismeretes, január elsején gyilkolták meg, feleségével és leányával együtt. Csütörtökön azt jelentette az FBI, hogy elfogott három férfit, akiket ezzel a — nyilvánvalóan politikai — gyilkossággal gyanúsít. Ugyancsak csütörtökön érkezett a híre annak is, hogy a Fekete Párduc nevű szélsőséges amerikai-néger szervezet két tagjának decemberi meggyilkolását egy chicagói hivatalos vizsgálat „jogos önvédelemnek” minősítette. A Fekete Párduc tagjai azt állítják: két emberüket (az egyik a vezetőjük) álmukban lepték meg és lőtték le a razziázó rendőrök, szó sem lehetett tehát tűzharcról, miként a rendőrség állítja. Érdekes, hogy a szakértők is azt mondják: a golyónyomok cáfolják a rendőrség „jogos önvédelem” — szövegét. A jelek tehát — a chicagói hivatalos megállapítás ellenére is — arra mutatnak, hogy ezúttal maga a rendőrség követett el politikai gyilkosságot. Ugyanaz a rendőrség, amely, ha igaz, a Yablonski ellen elkövetett politikai gyilkosság tetteseij most elcsípte. Izraelilégi — egy korallszig Izraeli légi deszant egységek csütörtökön ideiglenesen elfoglalták a Vörös-tengeri Shadwan korall-szigetet, amely a Szuezi öböl déli torkolatától 32 kilométerre fekszik az afrikai part közelében. A hadműveletről kiadott izraeli jelentés szerint a támadók birtokba vették a szigetet és az ott levő egyiptomi radarberendezéseket. Az akció során 9 izraeli katona vált harcképtelenné. A jelentés azt állítja továbbá, hogy a sziget térségében megsemmisítettek két egyiptomi torpedónaszádot Az izraeli támadás célja egy Tel-Aviv-i szóvivő bejelentése alapján nem a sziget megtartása, hanem „a tűzszünet egyiptomi részről történt többszöri megsértésének megtorlása” volt Közép-európai idő szerint délután 3 órakor az izraeli deszant-csapatok még mindig a szigeten tartózkodtak. Az incidensről szóló kairói jelentés közli, hogy egyiptomi légvédelem a szigetet támadó repülőgépek egyikét lelőtte, a gép pilótája ejtőernyővel ugrott ki. Az óvodák, napközi otthonok helyzete (Folytatás az 1. oldalról.) dául az első osztályosok pihentetése, fektetőhelye szinte sehol sem biztosított. Általános észrevétel, hogy a napközis beosztást a pedagógusmunkánál alacsonyabb rendűnek minősítik, s többségében nyugdíjasokat, tanítókat helyeznek oda. Ma még csak pár helyen színesítik a napközik életét a televízió, rádió vagy diavetítők. Általános tapasztalat: a felső tagozatosok a napközibe csak az ebéd miatt iratkoznak be. A higiénia sem biztosított. IV apireiiden (Folytatás az 1. oldalról.) valókra. Hangoztatta, hogy a jövőben csak ott kerülhet sor a települések nagyközséggé I való átszervezésére, ahol en- 1 Csóválják"-e csóvájukat az üstökösök? Dr. D. R. L. Jones és A. J. Meadows professzor, a leicesteri egyetem tudósai nemrégiben felülvizsgálták azoknak a megfigyeléseknek anyagát, amelyeket Bessel végzett 1835-ben, a híres Halley-üstö- kös észlelésekor. Bessel annak idején egy hónapon keresztül figyelte az üstökös csóvájának a Naphoz Viszonyított hely- tetét (Ismeretes, hogy a csóva a nappal ellentétes oldalon áll, mindig az üstökös feje fordul a Nap irányába), s azt tapasztalta, hogy a csóva 4,6 napos periódussal hol az egyik, hol a másik irányba lendül ki, az üstököst a Nappal összekötő képzeletbeli egyenestől. A kitérés szöge 30—40 fok volt. Az 1960-ban megfigyelt Burn- ham-féle üstökös esetében ugyancsak észleltek egy ilyen természetű jelenséget. Az oszcilláció a Burn- ham-üstökös esetében 3,9 napos volt és amplitúdója csupán 15 fokra terjedt. Amikor az üstökösök a Naptól igen távol vannak, még nincs csóvájuk. A jellegzetes „uszály” kifejlődése csak a Naphoz viszonylag közel történik. A csóva említett ingadozása, kilengése az üstököst a Nappal összekötő egyenes irányától feltehetően azzal magyarázható, hogy a Nap hidro- gén,mágnese zavarokat kelt a csóva anyagában. Az elméletileg várható periódus 3,4 nap, amely — bár kisebb ugyan a megfigyeltnél, de mégis közel áll az eddig észleltekhez. A Napból érkező korpuszkuláris sugárzásban bekövetkező időszakos változások is eredményezhetnek bizonyos mozgásokat az üstököscsóván belül, de ezek a mozgások nem periodikusak. nek megvannak a személyi, anyagi és egyéb feltételei. Dr. Mondok Pál hozzászólásában. szintén az eddigi tapasztalatokat elemezte, majd a feladatokat körvonalazta. Az értekezleten meghatározták a nagyközségi átszervezés ütemtervét, az előkészítés fázisainak határidejét, és a tanácsi hálózatfejlesztés egyéb időszerű feladatait. Az 1970-ben nagyközségi rangra emelkedő községek ünnepi tanácsülését, felszabadulásunk 25. évfordulójának előestéjén, április első napjaiban, tartják. A Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság javasolta az illetékeseknek, hogy az óvodai fejlesztés és férőhelybővítés tekintetében az országos szervek Pest megyét kiemelt területként kezeljék. Az óvodák fejlesztéséhez, fenntartásához — országos szinten — járuljanak hozzá az iparvállalatok, a mezőgazda- sági üzemek, részben anyagilag, részben mint patronálok. A közeljövőben felül kell vizsgálni az óvodai dolgozók bérezését; intézményesen biztosítani kell a napközi otthonok vezetőinek képzését. Meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy tanácsi fejlesztés esetén a fenntartási, üzemeltetési költségek egy részét járási, megyei vagy központi alapból lehessen biztosítani. Előkészületek a FAO-kongresszusra (Folytatás az 1. oldalról.) takarmánytermesztés hazai gondjairól, valamint ezek megszüntetésének lehetőségeiről mondta el véleményét. A vitában elhangzott kérdésekre a miniszterhelyettes válaszolt, majd dr. Pénzes János foglalta össze a tanácskozás lényegét. Egyöntetű vélemény alakult ki, hogy megyénk szakemberei is sok hasznos tanáccsal segítették a világ- élelmezési kongresszus hazai előkészítését. (súlyán) Féltékenység miatt... Már csak a szerep- osztása miatt is érdekesnek ígérkezik az új esztendő első olasz filmje, amelynek felvételeit most kezdték forgatni Madridban.A címe: Féltékenység miatt. Ké-: pünkön a két főszereplő: Monica Vitti és Marcello Mastroian- ni. 1970. ÁPRILIS 15-ÉN értékes régiségeket küldenek Kairóból a bostoni múzeum megalapításának 100. évfordulóján rendezendő kiállításra kelő” szobrát egymillió dollárra biztosították. DAJAN izraeli hadügyminiszter a lábán megsérült, amikor helikoptere egy lezuhant izraeli polgári repülőgép személyzetének segítésére sietett. Sérült bal lábára «i^sz- kötést tettek. Forradalom a csillagászatban Komputeres teleszkóp Brit tudósok bejelentették, hogy egy általuk létrehozott szerkezet forradalmasítja a csillag viz sgálás egész eddigi rendszerét. A Galaxy elnevezésű szerkezet egy 16 hüvelyes Schmidt- teleszlcápot egy Eilot 4130 típusú komputerrel köt össze, és lehetővé teszi, hogy eddig ismeretlen csillagokat olyan gyorsasággal és pontossággal azonosítsanak, mint eddig még soha. Jellemző példa, hogy a Perseus-cslllagképnek eddig mindössze 15 csillagát ismerték, s a Galaxy működésbe állítása óta egyetlen nap leforgása alatt 1103 eddig ismeretlen csillagot fedeztek fel ugyanebben a csillagképben. Az edinburgh-i obszervatórium egyik tudományos munkatársa kijelentette: 1970 végéig több csillagot fognak bemérni, mint a XX. század éveiben a csillagászok összesen. A Galaxy a csillagok helyzetét egy mikron pontosságig képes bemérni. Ők tudják, mi a szerelem. Nagyatyáink üdvöskéje, a némafilmek Lol- lobrigidája, Ásta Nielsen 88 éves dán színésznő ismét férjhez ment. Ezúttal egy Christian Thedde nevű 70 éves műkereskedőnek esküdött örök hűséget. Képünk közvetlen az esküvi után készült. A frederiksbergi polgármester gratulál az ifjú párnak. A Fekete Párduc ás a Yablonski-ügy