Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-21 / 17. szám
megyei ^Mírlap 1970. JANUÁR 21., SZERDA HOBBY Gyermekei már kinőtték A 30-as évek elején a szí- nészakadémia folyosóján kipirult arcú lányok és fiúk várakoztak a felvételi vizsgára. Egyenként szólították őket a zsűri elé, és 15—20 perc múlva örömtől sugárzó arccal vagy pedig zsebkendőbe rejtett könnyekkel távoztak. Ódry Árpád — a magyar színjátszás géniusza előtt sudár termetű fiatalember állt. Ödry az asztalon levő verslistára tekintve, kérdezte: M-H'i a százat tudja? — Igen — volt a határozott válasz. — Nos, akkor behunyom a szemem, és amelyikre rámutatok, azt mondja el. — Szerencsém is volt, mert a kibökött vers Kisfaludy Károly „Az álmatlan király” című balladája volt — emlékszik vissza pályája kezdetére UjlOrky László, a Madách Színdöm: az egész szobát betöltő hatalmas asztallapon vasúti pályaudvar. Mozdonyok, szerelvények, szemaforok, őrházak, sorompók színes sokasága. S a művész leül az elektromos indító billentyűihez, és játszani kezd. Zöld, piros, sárga kis lámpák vibrálnak. Elindulnak a szerelvények. Karcsú Diesel-mozdony bújik ki most az egyik alagútból, s a miniatűr bakter szabadot jelez. A másik vágányon hálókocsik modelljei robognak, precízen működik az egész szerkezet. — Elrejtett gyermekvágyak a lélek mélyén? — Szó sincs róla, az én álmom kezdettől fogva a színészet. E vasúti pályaudvar modelljének története 1945-ben kezdődik. Abban az időben örültünk, ha a mindennapi élelmet tudtuk biztosítani. Laci és Károly fiam — akik akkor 3—í évesek voltak, érthetően játékért: könyörögtek. Én fából farigcsáltam kocsikat, lovakat, hajókat. Egyszer egy ismerősöm lakásán láttam egy játék vasúti szerelvényt, amit az illető saját maga állított össze, sőt elemekkel működtetett. Én is kedvet kaptam, és gyűjtögettem a vasúti kocsikat, sin eket, majd a később diákká serdült fiaimmal elektromosí- tottuk a berendezést. Közben két fiam kinőtte a játékszobát, és én magamra maradtam. Fárasztó szereptanulások után pihenést, felüdülést jelent, ha leülök a kapcsolók elé. Laci és Karcsi apjuk hivatását választották, mindkettő színész lett. Az előbbi Szolnokon, a másik Győrben játszik. — Károly, mint ismeretes, a sport területén is nagy sikert ért el, mert műkorcsolyázásban kétszer nyert magyar bajnokságot. Berreg a telefon. A művészt a rádióból keresik. Elkísérem. A Bródy Sándor utcában — mielőtt elbúcsúznék tőle — felteszem az elmaradhatatlan kérdést: — Színészi vágyai? — Shakespeare: Lear király. (fekete) Katkó István Gábor Andor-díjas A Gábor Andorról elnevezett — az író özvegye által alapított — irodalmi díjat az idén Katkó Istvánnak ítélték oda a szatirikus műfajban kifejtett kiemelkedő és a más műfajokban is gazdag munkásságáért. Kedden nyújtotta át a díjat és az alapítványban megszabott pénzjutalmat Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke. Az eseményen — amelyre az írószövetség székházában került sor — Darvas József felidézte a kitüntetett Katkó István harminc-egynéhány évvel ezelőtti pályakezdését. „Azok közé az írók közé tartozik, akik az induláskor vállalt szocialista elkötelezettséget mindmáig megtartották” — mondotta. Kaikéval folytatódott tehát a Gábor Andor-díjasok tábora, melyhez Győré Imre, Galabárdi Zoltán, Diószegi András, Gerelyes Endre, Gyárfás Miklós és Há- mos György tartozik. „TAVASZ MAGYARORSZÁGON“ Felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából „Tavasz Magyarországon” címmel irodalmi műsort készített a Pest megyei Könyvtár. Az összekötő szöveget Czine Mihály irodalomtörténész írta, közreműködik Szenipái Mónika, Bodor Tibor és Papp Zoltán. A műsort eddig Abonyban, Gödöllőn, Aszódon, Érden és Szoko- lyán mutatták be, mindenüti jelentős sikerrel. Januárban még négy községben kerül sorra. Április negyedikéig újabb kilenc bemutató lesz. főleg a kisebb falvak művelődési házaiban. Tudomány, alumínium tokban Oktatófilmek, óvodáskortól az egyetemig A Pest megyed Oktartó Film- I tár nevével egy rövid híren kívül eddig még nem találkoztunk. Egyetlen, kétabla- kos szobából áll és Budapesten, a Steimdl utcai tömegszervezeti székházban kapott helyet. Négy, vasvázas, pad- lótol-mennyezetig nyújtózó polc. Ahhoz képest, hogy újszülött, máris tekintélyesre nőtt: 2727 alumíniumtokot őriz, belsejében fekete-fehér, színes, néma, vagy hangos kes- kenyfilmekkel. Szabó Nándomé a vezetőnő, Horváth Sándorné, a filmek javítója, „veteránok”. Közel 23 éve dolgoznak a filmszakmában. Egyelőre a berendezésnél tartanak. Az öröm mellett ott a gond, hogy mit hová tegyenek, hová szereljék az annyira szükséges 16 milliméteres vetítőt, az újabb 100 tekercs gyógypedagógiai oktatófilmet. — Megoldjuk — mondja magabiztosan Szabóné. — Mi tudjuk a legjobban lemérni, mit fejlődtünk. Az Iskolai Filrhkölosönző Intézet tavaly megszűnt. A teljes anyagot decentralizálták a megyékre, mert így gyorsabban hozzájuthatnak az iskolák a szükséges oktatófilmhez. A művelődéspolitikusok, a pedagógusok napjainkban sokat vitatkoznak és írnak az iskola szerepéről és feladatairól a tudományos és technikai forradalom teremtette „gyorsuló időben”. A jelen és még inkább a jövő műveit emberének szinte mérhetetlen nagyságú ismeret- anyagot kelLene elsajátítania, s még inkább olyan mértékben és módon kellene fejleszteni képességeit, jártasságát és készségeit, hogy alkalmazkodni tudjon a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés követelményeihez. Ezért kell változnia az iskolai oktatásnak, az ismeretszerzés módjainak és eszközeinek is. — Milyen volt a premier? — Nem tartjuk rossznak. Jelenleg a megyében két- százkilenc iskolában van villany, ahol néma, vagy hangos keskeinyfilmvetítő működik. Novemberben — induláskor — 79 iskola háromszáznegyvenhárom filmet kért tőlünk. A választék igen gazdag. Az óvodásoknak való például a félórás hangos színes film Dani mackóról, amelyben a kis játékmackó kíváncsian érdeklődik az erdő élete iránt. Ezek a kérdések-vá- laszok tanítják a gyerekeket. Az általános iskolások a szívműködésről láthatnak színvonalas filmet. Sokan kérik a nagyüzemi gyümölcsöst, vagy a baromfitenyésztést bemutató játékos-oikrtatófilmet. amely persze nem nélkülözheti a tanár kommentálását sem. De elvont fogalmakat, sőt matematikai képleteket is oktathatunk filmről, egyik bemutatja például a negyedikes gimnazistáknak a radioaktív bomlás időbeli lefolyását. — Hogyan, igényelhetők a filmek? — A lehető legegyszerűbben. Elküldjük a műsorfüzetet, a tanárok abból kiválasztják mire van szükségük s a forgatási idő előtt legalább tíz nappal megrendelik. A minimális kölcsönzési díj egy napra szól, a két napnak számított postai szállításért csak a szállítási költséget kell megfizetni. k. m. f,//ssf///sfssss/sfsssss/ss/sssss/fsssss/sssss/ssfsrssssssssssfssssss/rssss/sss/f/ssssrssss/sssssssssi \ % | A földön járva \ % § y////////////////.///////////////////////////////////////7///.7/W//W/////////////////*7//////^. ANYÁK ÉS GYEREKEK ház népszerű művésze, akit Mogyoródi úti lakásán kerestem fel. — Fortuna istenasszonya a későbbiek folyamán sem hagyott cserben: másodéves színinövendék koromban a Nemzeti Színház Móricz Zsigmond „Forr a bor” című színdarabjához a főiskolán egy ügyefo- gyott parasztfiút keresett. A választás rám esett, és a bemutató után Zsiga bácsi átölelt, majd így szólt: — Ilyennek képzeltem. Kezembe nyomta töltőtollát, és rámri- pakodott: — Most pedig azonnal menj az igazgatói irodába. — Néhány perc múlva én voltam a világ legboldogabb embere, a Nemzeti Színház tagja lettem. Zsiga bácsi tollával kanyarítottam alá a szerződést. Ujlaky László 1949 óta a Madách Színház tagja. Sok nagy sikerű darab részese. Egyike ő a legszebben beszélő művészeinknek, s ebből következik, hogy a színjátszás mellett nem lett hűtlen nagy szerelméhez, a versmondáshoz sem. Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád verseinek tolmácsolása mindig élmény a hallgatóságnak, a mai költők közül különösen Garai Gábort és Baranyi Ferencet szereti. Rendkívül elfoglalt ember. Színház, rádió, tv, szinkron és irodalmi rendezvények. — Jut-e idő pihenésre? Vfan-e valami hobbyja? —kérdezem. Elmosolyodik, és megkér, hogy kövessem. Kitárja az fegyik szoba ajtaját, meglepő— Fiam, fiam, amióta elhelyeztek tőlünk, hallottam, többször is jártál itthon és sohasem látogattál meg. Hát nem szeretted te az öreg édesanyádat? Az öregasszony sírt, csókolgatta a fiú arcát. A piacon találkoztak, véletlenül, a kérdés is ott hangzott el, a kofák füle hallatára. Az anya csekélyke pénzéért némi ebédre válót próbált beszerezni, a fiú imádta a sült keszeget és itt, a szülővárosában, a piacon egymás mellett öt asz- szony is sütötte hatalmas tepsikben. Pestre utazott, útközbe esett az állomás, szülőfaluja. Korán reggel kelt, de ilyenkor sohasem reggelizett, állva megiitta az üres teát és már érezte szájában a frissen sült. paprikás lisztben forgatott, omlós hal zsenge ízét Futtában megcsókolta feleségét, puszit lehelt alvó gyermeke homlokára és beszállt a fekete Volgába. Ötven perc múlva érkeztek a városba, a pilóta elvtárs már ismerte a szokásokat, szó nélkül fordult a piachoz vezető mellékutcába, ott az árusok platza mellett tisztes távolban megállt és unott arccal nézte, a semmit, várta azt a fél órát, amikor gazdája neki is vet majd egy falatot. Most sokallta az időt, nem tudta elképzelni mi történhetik. Az édesanya könnyes szemmel mondta a magáét. — Édes fiam, tudod jól, hogy apád meghalt. Ti amennyien voltatok, annyifelé repültetek... A nyugdíj, minek is mondjam. Amikor elhelyeztek, azt ígérted, jó, jó, tudom én. Feleség, gyerek. Reprezentálnod is kell. Tudod, nem is a pénz, de legalább, ha erre jársz felénk, eljönnél hozzám. Egy kis bableves, krumplistészta azért mindig akad szegény anyádnál, aizt nagyon szeretted, mindig azzal várlak. — Anyám, egy évben egyszer látjuk egymást és akkor is veszekszik, szemrehány. Tudja maga azt, hogy én mennyit dolgozom? A férfi dühös volt, éhes, de főleg szégyellte magát az ismerős kofák előtt. Az anya zavarában belenyúlt ócska kis kopott kosarába és egy darab sült tököt nyújtott a fia felé. Az elvörösödött, még jobban, dühös lett. — Hagyja anyám, nem vagyok én már gyerek — ezután odaszólt a halas asszonynak. — Csomagoljon be négy-ötöt a na- gyobból. Az asszony zsírpapírba rakta a halakat és visszaadott a százasból néhány zöld bankót. A fiú az anyja kosarába nyomta a pénzt. Az öregasszony elpityeredett. — Milyen jó fiú vagy, ha visszafelé jössz, azért gyere be. Főzök krumplistésztát, jó hagymásán, ahogyan szereted, tudod azért még bírom magam. Tudok gyúrni, a bolti tészta mégsem olyan ízű. — Jól van anyám, ha lesz időm... — válaszolta a fiú és elment. — Látja, Kovács néni — mondta a halasasszony némi malíciával. — Én is így jártam, mint maga, amikor én adtam a fiamnak, mindketten nevettünk, most nagynéha ha ő ad nekem, mind a ketten sírunk. Közben a férfi beült a kocsiba és dühösen odaszólt a sofőrnek: — Gázt bele, elvtársam! Még mindig dühös volt, szégyellte magáit. „Gyerekes lett az anyám, gyerekes öregasszony” — gondolta és falni kezdte a sült halat. Pesten a központban a vezérigazgató azt kérdezte tőle, hogy milyen, ember az a Halász Péter. Azért kérdezi tőle, mert ő ismeri a legjobban, tervezik Halász előléptetését. Szeretnék felhozni a központba. Nos, mi erről a véleménye? Halász Péter kenyerespajtása volt, tulajdonképpen Halász indította el őt a pályán. Együtt voltak inasok, katonák és amikor hadifogságból megjöttek, Halász belépett a pártba. Két év múlva ót is nagynehezen bevon- szolta és alig egy év múlva igazgatót csinált belőle. Halász pedig megmaradt annak, ami volt, csendes személyzetisnek, amolyan katalizátornak, aki az emberek sorsát segítette egyesíteni a szerencsével, a társadalmi haladással. — Halász Péter? — kérdezte és érezte, hogy a leikébe fészkeli magát az irigység zöld szemű áspiskígyója. — Rendes ember... De... A vezér felkapta a fejét: — Mi az, hogy de...? Tessék befejezni. Aki át mond, mondjon bét is. — Igen, igazgató élvtárs, bár nem szívesen teszem, de a becsület kötelez, szóval... — Szóval? — kérdezte most már ingerülten a vezér. Nincsen emberi tartása, már napközben is... Hazafelé nem ment be az édesanyjához, fáradt volt, előző este együtt ittak Halásszal és most estére jött ki rajta az előző éjszakai tivornya, annak összes fáradtsága. — Anyám, ugorj le vacsoráért, én fáradt vagyok, egész nap annyit dolgoztam. Itt egy húszas, hozz egy szardíniát, egy vajat, hozzál citromot és rozskenyeret, tudod, azt szeretem. Ha kevés a pénz, akkor légy szíves pótolj. — No, mit állsz? Adj hozzá valamit, ha kevés, szólsz, hogy mivel tartozom. A férfi, aki mindezt mondta az édesanyjának, mérnök volt, apa és férj. A töpörödött öregasszony szíve a boldogságtól repesett. Már egy órája ült kabátban a fiánál, örült, hogy csak ő van, csak a fia van otthon egyediül. Bár a fia olvasott, így hát egy szót sem szólt, az anya mégis boldog volt. És lám a boldogságot mennyire lehet fokozni, megcsókolta a fia arcát, homlokát, azután zajtalanul, gazella léptekkel el- iramodott. Az üzletben elszomorodott. Egy forint hetvennel kevesebb pénze volt. Amikor az eladó összeadta a tételeket, sápadt arca még jobban elzöldült, odament az ismerős pénztárosnőhöz, aki ismét megkegyelmezett neki. Gyakran járt ide az a néni, olyan kopottas volt, olyan szána- lomraméltó és mindig azt mondta, hogy szegény kisfiamnak lesz. Amikor megérkezett édes terhével, a fia még mindig olvasott. Az asszony a szardíniát felbontotta és egy kis tányérra öntötte, rányomta a citromot, megkente a felszeletelt kenyeret vajjal és azt hazudta, hogy a huszas sok is volt. A fia szórakozottan evett, zavartalanul csámcsogott és olvasott tovább. Csak egyszer szólal, meg: — Azért a citrommagot nem kellett volna belenyomni anyám, egyébként légy szives, kapcsold be a 1 tévét. Az öregasszony még mindig kabátban, szolgálatkészen ugrott és bekapcsolta a készüléket. A fiát az is idegesítette, hogy kabátban van, az is, hogy ugrál, egyáltalán az, hogy él és itt van. Az asszony leült szembe a fiával és nézte, kitartóan nézte, ahogyan eszik. Ettől a férfi még idegesebb lett — Mit bámulsz anyám, tőled még enni sem tud jóízűen az ember. — De Putyulikám... — Hadd ezt a marhaságot, nem vagyok már kölyök és főleg nem Putyulikám. Anyám, te engem úgy fel tudsz idegesíteni... Kérlek, menj már haza. Későre jár és nemsokára jönnek Amálék. Tudod, hogy ki nem állhat téged. És te csak ülsz itt, mint egy fás zent. ebben a kabátban, ebben a melegben. Kérlek, ne nézz rám ilyen csodálkozva és ilyen bánatos szemekkel, mint egy húsvéti bárány, amelyet levágásra szánnák. Az anya szótlanul távozott és magában mentegette a fiát. Szegény kicsikém mennyit dolgozhat, milyen ideges, tönkreteszi a munka, tönkre teszik őt. Másnap a mérnökhöz az ebédnél odament egy öreg kollégája panaszkodni, hogy az igazgató mái; megint vén hülyének nevezte. No, nem szó szerint így, de tulajdonképpen ez volt az értelme. A fiatal mérnök dühbe gurult, bement az igazgatóhoz és megkérdezte tőle, hogy lehet valaki kommunista vezető létére, ilyen antihumanista. Hogyan szabad, hogyan képes idős emberekkel így beszélni, így bánni. Aztán szó nélkül sarkonfordult és dühösen bevágta az igazgatói iroda ajtaját. Mancika, a titkárnők gyöngye mindezt hallotta, Látta és halálosan kiábrándult. Egy hete még nem merte volna, füstölgött magában. Én marha, elmondtam neki, hogy az öreg rosszul fekszik odafent, lehet, hogy nemsokára bukik és most ezért meri játszani a hőst. Könnyű a döglött oroszlánba rugdosni. Bezzeg, egy héttel ezelőtt még: „Igazgató elvtárs kérlek, ha megengeded, szeretném a szemedbe mondani, hogy zseniális sakkhúzás volt Tőled az öregek nyugdíjazása. Nem bírta volna már sokáig a vállalatunk ezt a sok szenilis, mindenben főokos. mindenben kerékkötő öregembert. Friss vér, új erő, nagy eredmények !” — mondotta akkor a mérnök úr. És Mancika nem tudta eldönteni, az akkori eset, vagy a mostani fájt-e jobban. Szemét, gondolta, vagy inkább csak érezte, és megtörülte az orrát. Suha Andor (Folytatjuk) l rt i
