Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

resT MEGYEI </CíHap 1970. JANUÄR 14., SZERDA Születésnapi beszélgetés a hetvenéves Barcsay Jenővel A hír szűkszavú: Barcsay Jenő Kossuth-díjas, kiváló művész ma ünnepli hetvene­dik születésnapját. Néhány nap híján tehát egy idős a XX. századdal, amelynek egyik — Európa-szerte ki­magasló művészegyénisége. Budapesti műteremlakásá­ban az elmúlt hét évtized­ről beszélgetünk. — örülök — kezdi a szót —, hogy megértem a hetve­nedik évemet. Nagyon nagy dolog, hogy jó egészségben eljutottam idáig. A másik születésnapi gondolat: amióta csak a világra jöttem, tudom, hogy van anyám. Ma is. Most lépett életének századik esz­tendejébe. A harmadik gon­dolat: nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy életem­ben mindig hozzásegített ah­hoz, hogy az adottságot, ami­vel születtem, kibontakoztat­hattam. Ehhez persze nem­csak adottság kell, szerencse is, lehetőség is. Az életemre döntő befolyással volt az, hogy a sors néhány olyan nagyszerű emberrel hozott össze, akik nemcsak jók voltak hozzám, hanem anél­kül, hogy ismertek volna, se­gítettek rajtam. így például örök hálával tartozom Gu­lyás Károlynak, a marosvá­sárhelyi gimnázium rajzta­nárának, mert neki köszön­hetem. hogy festő lett belő­lem. <5 fedezte fel bennem a rajzkészséget s vitt el az egyik helyi mecénáshoz, aki anyagilag hozzásegített, hogy Pestre jöhessek, a Képző- művészeti főiskolára. És nem felejthetem el Lyka Károlyt, a tanáromat, akitől nemcsak nagyon sokat tanultam, ha­nem aki első kiállításaimat is önzetlenül patronálta. Barcsay Jenő életének nem­csak az. indulása volt külö­nös, a folytatása is. Erre így imlékezlk: — A főiskola elvégzése után még nem gondoltam arra, hogy a festészetből megél­jek. Festettem, rajzoltam va- ami belső kényszer alatt, alán azért, mert mindig na­gyon szerettem kísérletezni í, egy-egy mű megszületését a kísérletek sora előzi meg. Harmincegy éves koromig él­tem így, szinte kizárólag a kísérletezésnek szentelve minden órát. Aztán nem ment tovább, állást kerestem, hogy megéljek valamiből. így kerültem az egyik iparosta­nonc-iskolába, ahol a fém­ipari technológiától kezdve a magyar irodalomig több tár­gyat tanítottam, csak éppen rajzot nem. Talán furcsán hangzik, de így igaz. így él­tem 1944-ig, amikoris rövid idő alatt három Sas-behívó érkezett címemre. Előbb Kmetty Jánostól, aztán pe­dig S^őnyi Istvántól kap­tam hamis papírokat, misze­rint katonai szolgálatra ^ al­kalmatlan vagyok. Bujkálva, hamis iratokkal úsztam njeg ép bőrrel a ir'^arút. A felszabadulást követően evezték ki a főiskola ana- miai tanszékének tanárává, mek is különös története un. — Amikor a háborút köve- en. még a tanítás megkezdé- előtt, összeült a tanári kar, rocsák Emil ajánlotta meg- vásomat a megüresedett ta- ári állás betöltésére, és Szőnyi tván támogatta javaslatát. A intést Varga Nándor közölte dem. Néhány nappal később rőnyi megkérdezte tőlem: Je- 5, vállalod-e? Akkor még upán annyit értettem az ana- miához, mint a többi festő- ollégám, de ez nem lehetett ég arra. hogy tanítsam az latómiát. Ezért haladékot értem a végleges válaszadás- i, s ehhez kapóra jött a há- >mhónapos kényszerszénszü- et. A szertárból kicsempész­em egy csontvázat, újságpa- írba csomagoltam, s amikor a kapuban a portás egy pilla­natra elfordult, mint egy vá­sott kölyök, kiiszkoltam. Há­rom hónapig szinte éjjel-nap­pal ezt a csontvázat tanulmá­nyoztam... így kezdődött s folytatódott aázal, hogy min­den órámra rajzokkal illuszt­rált óravázlatot készítettem. Ezt csak azért említem, mert ezekből a rajzokból született meg első könyvem. Azóta könyveit nemcsak ide­haza, Európa-szerte ismerik, s kaphatók is a legkülönbözőbb nyelvekre lefordítva Európa legtöbb városában. És anató­miai rajzai helyet kaptak a francia diákok tankönyveiben is. Gyakran próbáltam már megfejteni Barcsay Jenő mű­vészetének titkát, de teljessé­gében máig sem sikerült. Ké­peinek egyszerűsége volt az, amely megkapja e képek szem­lélőjét? A kis méretekben is a monumentalitás erejével ha­tó varázsuk? Vagy a siíyos, tömbszerű alakok látványa? A tájak konstruktív tükre? A színek nyersességében is meg­kapó villódzása? Egyik is, má­sik is, de nem külön-külön, ha­nem együtt, abban a harmó­niában, amely Barcsay Jenő minden alkotásának legfőbb ismérve és jellemzője. Egyik fő témája: Szentendre jellegzetes tájai, utcasorai és házai, amelyekben a sík és a tér ellentmondásának feszült­sége izzik. A formák egymás­hoz kapcsolódó arányrendje az, ami lenyűgöz és felemel egyszerre, ugyanakkor gondol­kodásra késztet-------a művész íg y kívánja felkelteni az em­berekben szunnyadó alkotó­erőt. Sík és tér — látszólag hideg és merev geometriai fogalmak. Barcsaynál azonban művészet­té emelkednek, mert képein a konstrukció tisztaságát áthat­ja a líra melege. A színek szépsége az élet melegségével vonja be ezeket a képeket. A felszabadult színélmények te­remtik meg művei hangulatát, s keltenek mély, maradandó érzéseket a szemlélőben. Seb ben nem kis része van Szent endre szépségének. — Az én konstruktív festé­szetem Szentendréből nőtt ki — vallja ma is, hetvenévesen. — .Nem tudom elképzelni fes­tői életemet Szentendre nél­kül. Amikor először j|t jártam, annyira megrafeáfV-rflí acáfétse,* történelmet idéző 'hangulata, hogy nem tudtam tőle többet elszakadni. Pedig régen volt, 1929-ben, amikor az első nya­ramat töltöttem ebben a pati­nás városkában. Egy életre szóló barátság fűz Szentendré­hez, s ezért is tett boldoggá két esztendővel ezelőtt az a kérés, hogy én készítsem el a felépülő művelődési központ monumentális mozaikját. Ed­digi két mozaikom márvány­ból készült, ez viszont színes, muránói üvegmozaik lesz. He­gyi György és Rácz András közreműködésével november­ben kezdtük kirakását, és ter­veink szerint február közepé­re elkészülünk vele. És örülök annak is, hogy nem kell várni beépítéséig: áprilisban kiállí­tásra kerül a Műcsarnokban. Gomba­tanfolyamok Az Országos Gombaszakok­tatási Bizottság felkéri azokat az intézményeket, melyeknek működése a gombák forga- lombahozásával, illetve a fo­gyasztással kapcsolatos, hogy a gombamérgezések megelőzé­se érdekében szervezzenek is­mertető tanfolyamokat. Bu­dapesti és vidéki érdeklő­dők részére a rendes és a le­velező tanfolyamok — az Or­szágos Erdészeti Egyesület mikrológiai szakosztályának rendezésében — már január végén megkezdődnek. Érdek­lődni és jelentkezni január 14-, 15-, 16-án délután 17—19 óra között lehet (vidékiek le­vélben) az egyesület hivata­los helyiségében: Budapest, V. Szabadság tér 17, III. eme­let 357 (Technika Háza). Elveszett egy nő Szombatonként Múzeumlátogatás ingyen A Művelődésügyi Minisz­térium javaslata alapján a Pest megyei Múzeumok Igaz­gatósága és a Pest megyei Tanács vb művelődésügyi osztálya úgy rendelkezett, hogy 1970. január 15-től a megyében levő múzeumokat minden szombaton a láto­gatók ingyen tekinthetik meg. Ugyancsak ingyenes a mú­zeumok megtekintése azalsó- és középfokú oktatási intéz­mények tanulócsoportjainak és az azokat kísérő pedagó­gusoknak « hét bármely nap­ján, ha látogatásukat előre bejelentik. Népi műemlékek Somogybán • £ * Elkészült" a somogyi mú­zeumok idei terve, amelyben számos kiállítás és kutatás szerepel. A néprajzi munka középpontjában Csököly és környékének népi építésze­te, lakáskultúrája és népi táplálkozása áll. Az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség felhívására öt somogyi köz­ségben: Somogybabodon, Bonnyán, Szorosadon, Gu­móson és Somogydöröcskén — számba veszik a népi mű­emlékeket. Tervbe vették, hogy a legszebb somogyi nép­viseleteket és népi műemlé­keket diafelvételeken örö­kítik meg. Folytatják Sántos közelében a 40-es vasúti őr­háznál talált avarkori teme­tőben a leletmentő feltárást. S zép, fehér kenyérhez illő neve volt, Klárisz. Maga választotta, mert az Er­zsit, amit a keresztségben ka­pott, nem szerette. Szóval Klá­risz megtervezte ezt is az egyéniségéhez, mint ahogy . minden évben megtervezte a frizuráját, a szemöldökét, sőt a szemüvegét is. Természete­sén a férfiakat is maga tervez­te, csupán a férje volt vélet­len elem az életében. Apához járt, nem is tudta pontosan, miért, mi célból, szürke kis egérke volt, seszínű szőke haj, alázatos hódolat a seszínű szürke szemében. Egy­szer megnézte, nem, az ilyen alak nem illik Klárisz tervei­be. Ezután, hogy az ember vi­zitjei rendszeressé váltak, aho­gyan Egérke úr megérkezett, ő azonnal távozott. Egy év után különleges dolgot tudott meg teljesen véletlenül. Az Egérke állítólag csodálatosan gazdag ember. Öröklakása van Budán, víkendháza, telke Leányfalun és több mint kétszázezerje az OTP-ben. És ezután, ha Egér­ke úr jött, Klárisz otthon ma­radt. A leánykéróst apával na­gyon ügyesen és okosan meg­rendezték, könnyű dolguk volt. Az eset után apa odaült a zon­gorához, és halk futamokkal kísérte szép baritonját: . .Ne­héz dolog a szerelem, ha egy­szer ránk talál...” Mindenki boldog volt. Egér­ke úr nem akarta elhinni a szerencséjét. Azon az éjszakán kocsmáról kocsmára járt, és mindenkivel közölte határta­lan boldogságát. Csacsogott, szórta a pénzt, csókolgatta a pincéreket, a cigányokat. A vi­rágosnénitől qaegvásárolta az egész kosarat, és a takarítónő­vel elküldte az egészet Klá- risznak. Az öregasszony hátra­vitte a kosarat, és bedobta a szemétbe. Nem állhatta a hányinger szagú, parfőmmel locsolt ibolyát. Azonkívül Klá­risz címét se tudta, ezt elfelej­tette közölni vele Egérke úr. Az esküvő csendes volt, sze­rény, nagyon úri, csak a köze­li rokonok ültek az asztalnál. Egérke úszott a boldogságban, enyhén nyirkos kéziével ál­landóan Klárisz kezét tördel­te, és közben megkérdezte az apósától, vajon fűszeresen főz­nek-e itt, a Tóvendéglőben. A fiatalasszony az órájára né­zett, és Sándorra gondolt. Sze­gényke, mit szenved most ösz- sze. Nem baj, rövid idő, és övék a világ. ászútra Mátrafüredre mentek, és sokat alud­tak. Május közepén egy este az asszony nem jött haza. Egérke úr nyolcig bírta, akkor elrohant az apósékhoz, de nem volt otthon senki. Felszaladt a klubjába, és hogy erőt gyűjt­sön, megivott egy pohárka ko­nyakot. A pincérrel bizalma­san közölte, hogy itt valami nagy tragédia történhetett. Klárisz, a felesége olyan szó­rakozott és olyan szerelmes őbelé, hogy se lát, se hall. Biz­tos a villamos alá került. Már teljesen részeg volt, amikor betámolygott a rendőrőrs ka­W púján. Kedvesen hazaküldték, aludja ki magát, biztos otthon várja már az asszony. Egérke úr sírt, s úgy érezte, hogy őt a világon senki sem szereti. Másnap este már önkívületi állapotban közölte apósával, hogy Klárisz még mindig nincs. — Ne izgulj, öregem, biztos leugrott Miskolcra, a húgom­hoz. Tudod, hogy mennyire szeretik egymást. Ismerhetnéd már a feleségedet, ö a gyors elhatározások embere, és nem ismeri, nem állhatja a béklyót. Kissé megnyugodott, apósa szavai balzsamként hatottak szívére. Ismét felment a klub­ba, és a harmadik konyaktól már rossz kedve lett. „Egész biztos kiesett a vonatból, egyébként már táviratozhatott volna.” A rendőrségre megint sírva, részegen érkezett. A szolgála­tos tiszt türelmesen meghall­gatta, aztán hazaküldte. — Marha vagy, öregfiú. Tud­hatnád, hogy influenzajárvány van. És miért pont Kláriszt kerülné el. De az is lehet, hogy meglepetést tartogat a számod­ra. Tudod, hogy kiszámítha­tatlanok, szeszélyesek a nők. Hagyd őt egy kicsit szabadon, és sikkor szerelemmel, öröm­mel tér meg meleg családi fészkébe, hozzád. Már megbo­csáss, hogy lehetsz ilyen pipo- gya fráter, édes fiam. Az ilyen férfiakat a nők hamar meg­unják — korholta a harmadik napon is apósa. A klubban Egérke úr a pincérnek a füléhez ha­jolt, és bizalmasan el­suttogta, hogy most már tény­leg nagy tragédiát sejt, felesé­ge valószínű valamilyen hippi­banda áldozata lett, hiszen mi , más lehetne az oka, hogy im­máron három nap (és három éjjel) nem ad hírt magáról. A pincér ránézett a vendég úrra, és magában tegezve őt, a következőiket gondolta: „Le­het, hogy az én fantáziám a piszkos. De ennél valószínűbb, hogy te vagy az ökör, öcsi...” Ekkor teljesen váratlanul megjelent a klubban Klárisz Sándorkával.' AH urakat kedr Vesen, bájosai!, minden zavar 1 nélkül bemutatta egymásnak. A férjét azonnal letolta az erős konyakszagért. — Ez az úr miskolci. A nagynéném kedves ismerőse. Együtt jöttünk föl Pestre, és volt kedves segíteni, hogy té­ged megtaláljalak, ö már járt itt, ebben a klubban, de én so­ha. Persze, te a feleséged nem viszed sehova. Bánom kis alak vagy. Most is a kocsmában vá­rod a te kis hűséges, aranyos feleségedet. Egérke úr bűntudattal a fe­lesége vállára borult, és sírt. Sándorka meglehetősen bla- zirt arccal elnézett fölöttük, a pincér kiürítette a hamutartó­kat, letörölte az asztalt, és. tá­vozott. — Igenis, három konyak, kí­sérővel ... Bent a konyhában a moso­gatólány fülébe dúdolta: „Sej, haj, fekete vonat...” (a — a) AMIM (16) — Ott egye meg a fene a‘tu­dományt — morogta Honda, és megigazította a szemüveget az orrán. — Ez az átkozott sem tud megmaradni a helyén. A szőke nő gyengéden meg­simogatta partnere kezét. — Mondja, miért dohog, miért zsörtölődik, miért ilyen rosszkedvű? Hisz a dolgok ra­gyogóan mennek... — Igazán? — húzta a száját keserű mosolyra a férfi. — Le­het. hogy maga, szépségem, most nagyon boldog, de elárul­ná, hogy én, én miért hejehu- jázzak örömömben? Nálam az alapproblémában semmiféle kedvező fordulat, változás nem állt be. Ha engem az a fiatal­ember, akit kegyetlenül bokán rúgtam a buszon, felpofoz, ha a rendőr megbírságol, ha nem semmisítik meg a jegyzőköny­vet, ha kirúgnak az Erőátvite­liből, ha az a »túlbuzgó őrült, az a Szemán nem cipel magá­val, akkor mi van? Akkor egy felpofozott, megbírságolt, ál­lástalan pacák ugrik be két nap múlva a Dunába, és nem a Nehézipari Minisztérium kettes osztályának frissen ki­nevezett, szép reményű veze­tője. Na bumm! A Dunának tök mindegy, nekem meg így még rosszabb is talán ... — Azzal azért várjunk — mondta Andrea —, azzal a be­ugrással. Nevezze előérzetnek, női fantáziálásnak, eufóriás optimizmusnak, bánom is én, de biztos vagyok benne, hogy találunk jobb megoldást. Verje ki a fejéből. Megjön Béla Szó­fiából ... — En semmit sem remélek a maga Bélájától. A józan életű professzor úr éppúgy agyrém­nek fogja tartani az esetemet, mint a többi doktor. Pedig ez — kibírhatatlan. El sem tudja képzelni,.mit éreztem, amikor a miniszterhelyettes szobájá­ban jött rám a bambulás. Ért­hető, hiányzott a reggeli el­lenszer. Még szerencse, hogy a szemüveggel rendben voltam, másképp úgy kidobnak, hogy a nyakam töröm a lépcsőn. Ül egy felnőtt ember a széken, be­szélnek hozzá, jóindulatúan kérdezgetik, de az nem vála­szol, csak ül, csak ül, és hall­gat. Már azt sem tudták, hogy mit csináljanak velem. Mert én értettem, láttam, felfogtam mindent, ami körülöttem tör­tént, de tenni valamit vagy megmukkanni, azt már nem. Észrevettem azt is, amikor a miniszterhelyettes félrevonta egy kicsit Szémánt, és úgy súg­ta neki: „Nézze, én egyetértek magával, ez valóban egy rend­kívül szimpatikus fickó, a be­szélgetés is jól indult, de aztán a tag megkukult. Mondja, nem idióta ez egy kicsit?” Tündér­mesébe illő mázli, hogy épp végszóra libegett be a titkár­nő, három pohárka protokoll- konyakkal. Annyi erőt sikerült még valahogy összeszednem, hogy megfogtam az egyik po­harat, és felhajtottam. Aztán gyorsan megittam a miniszter- helyettesét is, a Szémán úrét is. Gyenge lötty volt, de kicsit helyrerázott. Zseni ugyan nem lettem tőle, de a kínos szituá­cióból nagy keservesen ki­másztam. Hasonló helyzetben, szimpatron nélkül... Ha rá­gondolok, kiráz a hideg... Nem, nekem ebből elég! Végig­csinálom még magának a hol­napot, meg a holnaputánt, mert megígértem, de aztán us- gyi, fel a hídra... Tudja, kis­lány, én már gyerekkorom óta, mindig, mindenben nagyon pe­ches voltam. Kezdjük ott, hogy húszéves koromban már pon­tosan olyan kopasz voltam, mint most. Ahogy ma mondják a gyerekek, egyszerűen elfo­gyott a toliam, a hárim ... A terem másik sarkában a göndör hajú kihúzta a füléből a dugót, úgy látszik, nem ér­dekelte különösebben Honda László sanyarú ifjúsága. — Ide figyelj — markolta meg a társa karját —, a duma teljesen zavaros, kikapcsolha­tod. De az fix, hogy a pacák szemüvegének valami fontos szerepe van. Annál is inkább, mert azelőtt nem hordott sem­miféle szemüveget, a villából reggel viszont így jött ki, tehát csakis a lánytól kaphatta. És most is szövegelt olyasmiről, hogy valami nehéz szituban a szemüveg szerencsére rendben volt. Abban tehát lehet vala­mi, ami a nagyfőnököt érdekli. Mucur bólintott. — Értem. Szerezzük meg? — Igen. — Hogyan? — A szokásos módszerrel. Megjátszod a mátosat, oda­mész, belekötsz a kisöregbe, le­kensz neki egyet, de nagyon óvatosan, érted, nehogy eltör­jön a pápaszem! Akkorra már én is ott leszek, a zűrben biz­tosan hozzájutok valahogy. Es­te a górénál találkozunk. In­dulj! Mucur felállt, és szándéko­san bizonytalan léptekkel el­indult Hondáék asztala felé. Megállt a férfi mögött, meg­fricskázta a feje búbját. Hon­da hátrafordult. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom