Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-24 / 298. szám

1969. DECEMBER 24., SZERDA ""&Űrlap 3 ELHUNYT TÓTH IMRE Fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth Imre elv társ, diósdi la­kos, a párt és munkásmozga­lom régi harcosa, a Vörös Csillag és a Szocialista Hazáért érdemrend tulajdonosa el­hunyt. Csaknem fél évszázada tagja a pártnak, 1917-ben a Nagy Októberi Szocialista For­radalomban, 1919-ben a Ma­gyar Vörös Hadseregben, 1944- ben mint partizán harcolt a szocializmus ügyéért. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása december 29-én, hétfőn 10.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. MSZMP Budai Járási Bizottsága KISZ VB • Tegnap délelőtt tartották lineg a budai járási KISZ-bi- zottság ülését, Simon János titkár elnökletével. Először a nemrég lezajlott tagösszeírást és vezetőségválasztásit értékel­téit. A járás közel 200 alap­szervezetében 4928 KISZ-tag érvényesítette tagkönyvét. Ez­után a részvevők meghallgat­ták a járási KISZ-bizottság beszámolóját az oktatás fél­éves tapasztalatairól, majd személyi kérdések megvitatá­sára került sor. A budai járási KISZ-bizottság függetlenített munkatársa lesz az új eszten­dőtől kezdve Szviatovszki András. Az ülés utolsó részé­ben Szél Károly, a Budai Járá­si Pártbizottság osztályának vezetője értékelte a KISZ-bi- zottság eddigi munkáját. KÖSZÖNET \ A Pest megyei Tanács vb művelődésügyi osztálya ezúton mond köszönetét mindazok­nak, akik részt vettek a Tiszán innen, Dunán túl című rádió­vetélkedőben. Olaj város — mínusz 15 fokon A kéz a fémhez fagy Hosszú műszak hófúvásban Most már azt is elmondhat­juk, hogy a szibériai hidegek­ből is egy kis ízelítőt kaptunk. Igaz, hogy arrafelé a mínusz 15 fok már enyhébbnek szá­mít. Tény, hogy jól össze kel­lett húznunk magunkon a ka­bátot. De mit tehettek azok, akik a leheletfagyasztó órákban ' szolgálatban álltak? Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalat emberei és az építéssel megbízott mes­terek a nagy hidegben már nem folytathatták a készülő legújabb üzem csőhálózatának hegesztéseit, ugyanakkor sort keríthettek a vezetékhálózat víznyomásos próbájára s a hé­ten nagy nyomású levegővel is kipróbálták, átfúj atták a rend­szert. Az erőfeszítés indokolt, hiszen a napok gyorsan pereg­nek, egy-kettőre átlépjük az új év küszöbét; 1970-ben már szükség lesz például a hidrogé­nező üzemre is, ahol a jó mi­nőségű motorolajokat készítik majd. S mi történt ott, ahol már régóta forr, buzog a boszor­kánykonyhákban a sok száz kilométerről érkező kőolaj, hogy szétválasszák a szükséges üzemanyagot. Bizony, a hófú­vás sok környékbeli bejárót megakadályozott abban, hogy akárcsak meg is közelítse az olajvárost. Hosszú szolgálatokkal, a lakótelepi szakemberekből összeállított „repülőbrigád­dal” orvosolták a hiányt, s helyettesítették a távolma­radt kollégákat. Bármilyen zord is volt az idő, bármennyi­re is kettőzött, sőt rrteghápom- szorozódott erőfeszítést kívánt a zimankós, viharos idő, sehol sem kellett kényszerpihenőt tartani, ömlött a sok benzin, gázolaj, fűtőolaj. Ahogy lehe­tett útnak is indították, ami elkészült, hogy mindez milyen áldozatot kívánt, azt jól mu­tatja a bekövetkezett kisebb baleset, a síkos állványzaton valaki megcsúszott, s 4—5 mé­ter magasról leesett, most kar- toréssel ápolják. A pára, a köd, de a korábban lehullott csapadék is jégréteget vont a szabad térben álló tartályok, vezetékek, lépcsők és állvá­nyok fémfelületére. Aki szabad kézzel meg­markolja a mélyhűtött fé­met, annak könnyen hoz­záragad a bőre... S mégis gesztusra készülhet­nek; az év utolsó napjáig nagy tétel üzemanyaggal többet akarnak kiadni az eredetileg elképzelt mennyiségnél. Hogy mennyit, erről majd annak idején ... Most csak annyit: jó, hogy egy kicsit megenyhült, így már könnyebb lesz azok­nak is, akik karácsony este nem a díszes fa alatt, a csa­ládjuk mellett, hanem az olaj­város posztjain ünnepelnek. t. gy. // Kilépett "? Vakáció A tabáni szánkóparadicsom­ban vakációt élvező, gondta­lan gyerekek repesztik a ha­vat. Igen, repesztik. Az ugra- tókkal tarkított, meredek pá­lya ugyanis egyáltalán nem veszélytelen. Két kissrácot már régóta fi­gyelek. Nyolc-tíz év körüliek lehetnek. Fejükön a jambósap- ka félrecsúszva, a sál félig ki­lóg a kabátból. Hajmeresztő mutatványukkal hívják fel magukra a figyelmet. A két szánkót a nyurgább fiú lábá­val kapcsolja össze. Így csúsz­nak lefelé. Élvezik az attrak­ciót, mégiscsak figyelik őket. Amikor az ugratóhoz érnek, a gyengébb idegzetnek eltakar­ják a szemüket. A két srác már ötödször indul... Néhány másodperc múlva nagy reccsenés. Az első szán­kó darabokra törik. Az utasok nadrágféken folytatják útju­kat. Kimásznak a hóból. Az alacsonyabb, pisze orrú, na­gyon szipog. Már amúgy is vi­zes zsebkendőjével törli le ar­cáról a könnyeket. Pajtása így vigasztalja: — Ne sírj már! Majd össze­kalapáljuk. — De ha a mamám megtud­ja? — bőgi el magát a pisze orrú. Hát igen, a mamája elfene- keli, az biztos. De ha látta vol­na a két fiú attrakcióját, ak­kor most biztosan nagyon bol­dog lenne. Hisz csak a szánkó törött el.., —f.— Fura foglalatosság közben találjuk Kancsár Györgyöt, a dabasi munkaügyi bizottság elnökét. Papírszeletkéket pró­bál összeilleszteni az íróaszta­lán, ami azonban nem azt je­lenti, mintha türelmi játékot űzne. Az apró papírcafatokat Bo­csi Sándor szobafestő és má­zoló, dabasi lakos nyújtotta át panasza kíséretében. Elmon­dotta, hogy a Budapesti La­kásépítőipari Vállalatnál dol­gozott, állást kívánt változtat­ni és erről nagyon udvarias hangú, ajánlott levélben érte­sítette munkaadóját. A levél­ből, amit végül sikerült össze­rakni, kiderült, felmondását azzal indokolja, hogy évek óta napi három órát tölt utazással, és mert most odahaza el tud helyezkedni, kéri, vegyék tu­domásul kilépési szándékát. Levelére két hétig hiába várt választ, közben pedig to­vábbra is bejárt Pestre, mun­kahelyére. Amikor aztán a Dabasi Községi Tanács gazdál­kodási vállalatától is megjött a kikérő levél, Bocsit, ott, ahol éppen dolgozott, felkereste művezetője, és rendkívül éré-’ lyes szavakkal közölte, nem veszi tudomásul felmondását. Majd levelét cafatokra tépte és a földre dobta. Bocsit később a munkaügyi osztályra hivatták, ott megvá­rakoztatták, aztán kezébe nyomták a munkakönyvét. „Kilépett” — ezt írták bele. Ilyen bejegyzés tudvalevőleg a munkahelyét önként elhagyót illeti meg, és új munkahelyén elüti minden kedvezménytől. Ez pedig Bocsi esetében igaz­ságtalanság lenne, hiszen fel is mondott, ki is kérték. Fel­mondó levelének kézhez véte­lét a vállalat le sem tagadhat­ja. Hiába tépte szót a műve­zető, egyik szeletén ott a szám, ami alatt iktatták: 17— 2445. Az építőipar küzdelme a munkaerőhiánnyal közismert, de ez sem indokolja a Lakás­építő eljárását. Bocsi esetében törvénysértés történt. Vállala­ti szempontból akármennyire is bosszantó, ha az annyira szükséges munkaerő eggyel megint csökken, távozni kívá­nó dolgozóján mégsem állhat bosszút. Márpedig a Bocsi munkakönyvébe jogellenesen beírt „kilépett” annak tűnik. A dabasi munkaügyi döntő­bizottság pedig nem foglal­kozhat hivatalos formában a panasszal. Annak elbírálására a X. kerületi döntőbizottság illetékes. Mielőtt azonban Bo­csi ügyét áttennék oda, leve­let intézett a dabasi bizottság a Lakásépítő Vállalat igazga­tójához és megkérte, vizsgálja felül munkaügyi osztálya el­járását, Vajon mi lesz a vá­lasz? Sz. E. Olcsóbb lett a Biopon Dr. Varga Sándor, a Nö­vényolajipari és Mosószer- gyártó Országos Vállalat ve­zérigazgatója kedden sajtótá­jékoztatóin jelentette be: janu­ár 1-től csökkentik a Biopon mosószer árát. A 250 gram­mos csomag 7.40 forint helyett 6.60 forintba kerül majd, a 400 grammos pedig 11 forint helyett 10 forintba. Olcsóbb lesz az Vnimó gallér- és ké- zélőtisztítószer is, ára 6.60 fo­rintról 6 forintra csökken. A Biopon azért lesz olcsóbb, mert az eddig Hollandiából behozott enzim anyagát ezen­túl a fermentálásban nagy gyakorlattal rendelkező Ohi- noin Gyógyszerárugyárban ké­szítik. A Biopon továbbra is változatlan összetételben és minőségben kerül a fogyasz­tókhoz. Az Vnimo árleszállítását azt tette lehetővé, hogy a gyár be­szerezte a flakon gyártásához szükséges gépeket. „tigrisek” és páncéltörő ágyúik repültek a levegőibe. ★ s A kőbányai fegyveres fel­kelő csoport megkezdte a tényleges harcot. Bitkor már egesz századra való volt a létszámuk. „Kovács főhad­nagy”, Horváth István és Hor­váth János vezetésével egy egész vagonra való fegyvert raktak ki a Ferencvárosi pá­lyaudvaron és stráíkocsival hozták át Kőbányára a Fehér­féle vendéglő egyik raktárába. Sági Gyula, a régi illegális harcos adta át nekik, akit a frontról, büntetőszázadától küldött haza a vagonnal pa­rancsnoka, új fegyverekért. Ö a pártnál jelentkezett: így ke­rült 85 puska, sok gyalogsági akna, rengeteg lőszer és kézi­gránát az ellenállók birtokába. Akkor csatlakozott hozzájuk Domonkos Ernő, egy fiatal tüzérzászlós katonáival s mindjárt bizonyított is. Rá­koskeresztúron Surányi Pali­val aláfűtöttek jól a fasisz­táiknak; egyik este felrob­bantották a nyilasiházat. ' Mindez jóleső elégtételt kel­tett a környék lakóiban, de a németek és a nyilasok két­ségbeesetten kezdték keres- ni-kutatni az ellenállókat. Már ők is tudták, hogy szer­vezett erő működik a há­tukban. De arra nem tudtak választ találni, hol tanyáztak, honnan indultak el nap mint nap, hajnalban és éjszaka a fegyveres harcosok. Igazán nem tudhatták, bár ott vol­tak az orruk előtt, egy német tankoszlop és gépkocsijavító műhely szomszédságában. A Szent László téren egy tábla állt az iskola bejárata fölött, ezzel a felirattal: 101/II/3 kü­lönleges, híradó századitörzs. Hogyan került a csoport a Mádi utcából a Szent László térre? A kényszerűség vitte őket erre a lépésre, nem maradhat­tak már ott illegalitásban. A konspiráció és a harc körül­ményei kívánták meg, hogy szabályos katonai alakulattá szerveződj enek. Ezekben a napokban, a pa­pírok szabályosságán múlt az élet: az illegalitásból legá­lis alakulattá változás is pa­pír és bátorság kérdése volt. A magyar vezérkari főnök­ség bélyegzője alatt a való­dihoz tökéletesen hasonlító aláírás, Beregfinek, a haza­áruló nyilas tábornok, hon­védelmi miniszternek a meg­bízását mutatta. A hamis ok­mány újabbakat szült. Sza­bályos, hiteles pecséteket, zsoldíkönyveket, egyéb katonai iratokat. Ez biztosította a Szent László téri iskolában és az azóta már lebontott barakk tornateremben a századtörzs életét, tevékenységét ★ A tornateremben elhelyezett szalmazsákokon 45 fegyveres magyar katona látszólag sza­bályos. előírás szerint tölti napjait. Rendben a szolgálati napló, a fegyver, a reggeli torna, „Kovács főihadnagy” párancsára haptákban állnak a közlegények. Azt még közülük is nagyon kevesen tudják és látják, hogy a pipázó szakasz­vezető néhányadmagával időn­ként közrefogja a főhadna­gyot egy-egy tanácskozásra, olykor fejmosásra. Ekkor már katonai teherautójuk, rádió adó-vevő berendezésük, sőt egy orosz baj társuk is van: Fjodor, aki a sörgyárak alatt berendezett — a szétbombá­zott Dunai Repülőgépgyár műhelyeit pótolandó — hadi­üzemből szökött hozzájuk. És vannak már közöttük szökött zsidó munkaszolgálatosok, fa­sizmust gyűlölő magyar mun­kások és parasztok, akik per­sze nem tudják, hogy az egész csoportot kommunisták veze­tik, csak azt sejtik, hogy igaz ügyért harcolnak. A Szent László térről egyre több kapcsolat ágazik szét. Tőlük kapnak fegyvert a Vi- godny bőrgyáriak, ezek a kü­lönös magyar katonák oszta­nak szét húst karácsony előtt a környék lakóinak. Innen, a Szent László térről többször is elindult a teherautó fegyver­rel, katonai felszereléssel meg­rakodva a Nyugati pályaud­var irányába, a Légrádi Nyom­da mellett húzódó Klotild ut­cába, Stollár Béla újságíró fegyveres csoportjához. Az ő segítésüket, felszerelésüket is a kőbányaiak vállalták. A Hullai testvérek már hetek óta a Klotild utcában élnek, fenn a harmadik emeleti két lakás­ban. Ez a csoport a szomszé­dos nyomda védelmére ala­kult, azért, hogy a németek ne tudják áttelepíteni nyugatra a drága gépeket. Heteken át tart a bizakodó készülődés. Minden csendesnek tűnik. A 18 éves Hullai Jenő odaáll a bátyja elé: mondja neki, szeretné a karácsonyt kint, Kispesten tölteni egy lánnyal. De az oko­sabb testvér, aki egyben pa­rancsnoka is, nem kockáztat. Jenő pedig szomorú szívvel veszi át a földszinti kapualj­ban, a veszélyt jelző csengő közelében, az ügyeletet. Né­hány óra múlva, este, Jenő a ház udvarának kövezetén fek­szik, holtan. Nyilasok rohanták meg az épületet, meggyilkolták az ellenállókkal rokonszenvező házmestert és családját. Az­után felnyomulva a harmadik emeletre, kemény tűzharcban géppisztolysorozatok között törtek be a lakásba. A csoport tagjai Szakasits Györggyel az élen, a tetőn át próbáltak el­menekülni. Szakasitsnak sike­rült, azonban a bosszúra éhes fasisztákkal folytatott harcban huszonhármán életüket vesz­tették. Túlélte a tűzharcot Hullai Lajos is, aki utolsónak távozott a tetőn át az épület­ből. Már nem tudta megmen­teni Stollár Bálát, az igazi magyar hazafit, Bajcsy-Zsi- linszky hívét, aki vállvetve harcolt a kommunistákkal! ★ A két férfi beszélgetésében újabb színhelyek kerülnek szóba: felelevenítik emlékei­ket, azt, amikor a német fő­parancsnokság ellátóközpon t- jából akartak élelmiszert vé­telezni, vagy amikor a hírhedt Prónayval tárgyaltak, Horthy tisztjeitől várva a fegyveres se­gítséget. És megelevenítik az egyik kispesti kirándulást is. Igen, ezt nem lehet elfelej­teni, az év utolsó napján, Szil­veszter este történt. Akkorra határozták el, a század katona- tanácsának kidolgozott terve alapján, hogy megleckéztetik a kispesti nyilasokat is. „Ko­vács” vezetésével Drapál Feri — aki saját géppisztolyt ho­zott a csoportba —, és Győrffy Karcsi, Stein Sanyi, meg Sza­káll Géza járőrként indultak át a Főtérre, az úri kaszinó­hoz. Ott bent már magasra hágott a részeg jókedv, kórus­ban üvöltöttek az akikori slá­gert: „Csak egy nap a világ...” Mikor odaértek, kinyílt a nyi­lasház kapuja, vagy 15 karsza­lagos puskás „testvér” állt ve­lük szemben. A fegyverek csö­ve a „főhadnagy” csoportja felé .szegeződött. — Állj! Ki vagy? Pillanatok alatt kellett dön­teni. — Hadtestjárőr! Nem igazo­lom magam! A nyilas őrparancsnok meg­hökkent. A hadtestjárőröket mindig tiszt vezette és sok baj volt már velük, sokszor össze­tűztek a karszalagosokkal. — Parancsnok előre! — hangzott a felszólítás. „Kovács” két lépést tett, ami­kor a nyilas zseblámpájának fénye megvilágította arany tiszti jelzését. Arra a nyilas le­eresztette puskáját és vigyáz- ba vágta. magát. Azután „ba­rátságos” beszélgetésbe kezd­tek. Ebben a pillanatban szó­lalt meg Drapál Feri géppisz­tolya. A nyilasok kulglibábu- ként dőltek el. A házból ki­rohanó részeg testvéreiket újabb sorozatok fogadták, s repültek a kézigránátok. Nem sokáig tartott a tűzharc. Újév napján hajnalban Kis­pesten zöldkarszalagos holt­testeket emeltek a régi úri ka­szinó elől egy stráfkocsira. ★ Tovább folyt a harc. A fegy­veres csoport szálláshelye ek­kor már a gyűjtőfogház mel­letti finánclaiktanya volt, az alakulat egységesen kihúzó­dott a Rákoskeresztúrnál levő szovjet vonalak elé. A pénzügyőr laktanyát ja­nuár másodikén kora reggel közelítették meg az oroszok. Az állásokat védelmező néme­tek megdöbbenve látták, hogy a mellettük és mögöttük levő magyar katonák ellenük for­dították fegyvereiket. A szov­jetekkel vállvetve lőtték őket, két tűz közé szorultak. Dehogy volt arra már idejük, hogy utánanézzenek kifélék is ezek a magyarok. Annak a rádió­üzenetnek a szövegét sem is­merték, amelyet Fjodor adott le, értesítve a felszabadító hadsereget: itt a frontszakaszt magyar partizánok tartják a kezükben, a szovjet hadsereg útja szabad Kispest felé. ★ Ezt a történetet hallhatná az idegen, ha lenne egyáltalán tanúja a vendéglői asztalnál ülő két férfi beszélgetésének. Idegen azonban nem ül ve­lük. Csak ők ketten találkoztak; a régi harcostársak, elvtársak, hogy huszonöt év után felele­venítsék emlékeiket. Az asz­talnál beszélgető két férfi kö­zül az olvasó egyiküket bizto­san felismerte: pipával a szá­jában az öreg suszter ült ott, Horváth István, aki ma nyu­galmazott rendőralezredes. Vele szemben pedig, poharát koccintásra emelve e sorok írója „Kovács főhadnagy” azaz: Hetesi Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom