Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-21 / 296. szám
1969. DECEMBER 21., VASÁRNAP PEST MEGYEI hírlap Bárány Tamás: TAKARÉKOSSÁG Negyvenötösök SZAKÁCS JÓZSEF — Kedves hallgatóink — kezdi behízelgő hangon a rádióriporter — itt vagyunk a Finomfa Vállalat dísztermében, ahol kedves ünnepségnek lesz tanúja a rádió: a kerületi takarékossági verseny első helyezettjének nyújtják át a kitüntetést a tanács kiküldöttei. Rabugya János fűtőt érte a kitüntetés, a Finomfa Vállalat népszerű Rabugya bácsiját. Van még egy-két percünk az ünnepség kezdetéig, addig talán beszélgessünk el a vállalat igazgatójával. Kedves Kalabán kantárs, hallhatnánk néhány szót a vállalat munkájáról? — S a mikrofont az igazgató szája elé tartja. — Szívesen — biccent Kalabán igazgató. — A Finomfa Vállalat profilja legfőképp .. A riporter int, hogy ez nem kell. — Mindannyian azon igyekszünk, hogy teljes erőnkkel... A riporter int, hogy ez sem kell; elvégre nem vagyunk már ötvenkettőben. — Mi a vállalat munkájának lényege? — kérdi hirtelen, hogy segítsen a kínlódó embernek. — Munkánk lényege — derül fel Kalabán arca —, hogy az igen értékes, és tegyük hozzá, igen drága trópusi topolyafát importáljuk a mesz- szi Brazíliából, az Amazonás .mellől. A fát feldolgozzuk, különféle finom, és külföldön igen keresett műtárgyakat készítünk belőle, majd egész termelésünket exportáljuk. — Ugyancsak külföldre? — kérdi a riporter. — Ugyancsak külföldre. — Gyönyörű munka! — sóhajt eksztázisban a riporter; annyiszor hallja odabent, hogy egyéni íz kell a riportokba. — És nyersanyagellátás? — Köszönöm, megyeget. De talán nem is ez a fő nehézség; inkább a trópusi topolya árát említeném. Méregdrága — de megéri! Képzett szakmunkásgárdánk az egész világon keresett műtárgyat készít belőle, mint említettem. Bátran mondhatom, hogy ez a fa nemcsak a világ messze legdrágább, de messze legszebb fája is! — Nagyszerű! — lelkesedik a riporter — Nem hallhatnánk valamit a fa áráról? Bizonyára ez is érdekli hallgatóinkat. Kalabán mosolyog. — Hát kérem, nem titok éppen: egy mázsa trópusi topolya körülbelül kétezer dollárjába kerül a vállalatnak. — Köszönöm szépen — mondja a riporter és odébb lép. — És most itt állunk Rabugya bácsi mellett, hogy miután átvette ezt a szép kitüntetést és a vele járó kétszáz- forintos pénzjutalmat, mesélje el, hogyan érte el ezt a gyönyörű eredményt? Rabugya bácsi — régi tévénéző! —< gyakorlott mozdulattal szájához húzza a mikrofont, s köszörül a torkán. — Hát. amikor meghirdették a fűtők közti versenyt, no, mondok, Rabugya, ezen te is részt veszel! Ismertették a feltételeket. Hát kérem, az első, ugye, az általános takarékosság a tüzelővel, a második: a Tüker-alágyújtóssal való különleges takarékosság. Ezt ellenőrzik a legszigorúbban; kérem, hetenkint jártak itt végette az ellenőrök, mert hogy ez a prémium legelső feltétele. '&MSffS*WSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSMSSSSSSSMSSSSSSSSSSSSSSSSSSMSSSSS*SSM'S^ ismevoltam. Bejárók Szemükön csattan a harmat-pofon, •*’ durva cipőtalpuk hajnalon táncol; * Ha éhesek, délben a legalsó fokon verődik a kanál fogukhoz párszor. Este már a másnapi vonatra gondolnak csillag-szempillák alatt és éjjel kevés a szerelem-falat: kevés a test; mohón, bele-harapva, habzsolják egyetlen vágyuk vacsoráját, aztán álmodnak: lassú pénz-folyóról, mely szalad a sínen és vonatba torkoll. Hetven kilométer a vérben, az agyban és örök álmosság a szemen; akaratlan lomhán járják a vekker-órák táncát. Besze Imre sodhatnak olykor az ügyintézők. A szomszédságban felokítottak, hogy aggodalomra nincsen ok. Az asszony ugyan elutazott valahová, de a férj a másik utcában, a Zsuga Zsigánál mázolja a lakást, mivelhogy a gebines ismét nősülni készül. Éppen akkor köszöntem rá a mesterre, amikor az két csó- kolózó galambot formált a csárdamester verendájának a falára. — Maga itt?! — ráncigáltam meg a mesteren a festékről tarkálló köpenyt, mivelhogy háttal állt a kétágú létrán. Megütközve hagyta abba a munkát a mázolások művelője. S míg a létrával tappogott, addig úgy nézett le rám, mint akinek komoly aggályai vannak a felzaklatott állapotomat illetően. Csali akkor engedett fel a gyanakvó merevsége, s simultak el homlokán a szigorú ráncok, amikor elsorjáztam a temetőben látottakat. Jó ízű göcögéssel helyezte ecsetjét a festékes bögrére. — Tudja, öcsémuram — kezdte el a kriptaépítés történetét —, úgy döntöttünk az anyjukommal, hogy még életünkben elrendezzük a temetői helyfoglalást. S itt elmondta rendre, milyen izgalmak, aggodalmak közepette ment végbe a sírbolt megépíttetése. Úgyszólván mindennap ott strázsálták az építkezést, hogy a kőműves még véletlenül se trafálja el a dolgát. Amikor pedig felépült az örök pihenőre szánt nyughely, akkor lefotografáltatták egy fényképésszel, mégpedig úgy, hogy mindketten odoáll- tak a módit mutató síremlék mellé. Hogy az örömük teljes legyen. Észrevétlenül csúsztunk át a beszélgetéssel a mindennapi életünkre. S míg én bólogattam, addig ő elpanaszolta, milyen drága az élet, mily nehezen lehet kijönni a keresettel. — Mennyit tud keresni egy- egy szezonban? — okvetetlen- kedtem bele az elterelésnek szánt sirámokba. Vállat vonva legyintett. — Annyit keresek, hogy megélek. Nem vagyok járatos a szobafestők keresetét illetően, de annyit azért megreszkíroztam, az óvatos duhajok kíváncsiságával, hogy az élelmes-szorgalmas mázolóiparosok nem szoktak éhenhalni. Mert hiszen, ahogy értesülve vagyok a dolgokról, a falvakban oly nagy a kereslet a szobafestők iránt, hogy a háziasszonyok, ha egy piktort megkaparintanak, azt tejbe-vajba füröszfcik. Különösen ősszel, a lakodalmakra való készülődéseknél. Ingerülten mordult rám a mester. — Igen, kereset az van, de rezsi is van, meg jövedelmi adó is. Az kutya?! — No, de akinek olyan testihez épített tometői vityillóra is telik, mint... Felfortyant erre a mesterem. — Na, és! — torkolt le mérna hangjában, mintha kicsit tovább vizsgálná az emlékeket, mint ahogy számítottam. Hirtelen határozottabban, magabiztosabban folytatja: — Semmit nem bántam meg. Ha újra kezdeném, újra így vállalnám. Csak jó lenné' kevesebb botladozással. Mit vállalna? Mit nem bánt meg? Nem fogalmazza meg pontosan, csak kihallom szavaiból. — 1945-ben léptem a párt- ( ha. Ebben azonban semmi tudatosság nem volt. Idősebb szaktársaim vittek magukkal. Nem én alakítottam a sorsom. Egyedül nem tudtam volna annyit elérni, mint így. Benne voltam én mindenben! Lelkesedtem, mérgelődtem és veszekedtem is. Ha kellett, ha nem, mindig megmondtam, amit gondoltam. Tudja, mikor éreztem legjobban, hogy egyszer s mindenkorra ide tartozom? Tudja, mikor voltam igazán lelkes, tisztán és visz- szavonhataitlanul? 1956-ban. A hisztéria ébresztett öntudatra: amit csináltunk, el is veszíthetjük! Mindent fel akartak rúgni! Semmi nem volt szent nekik. Haraggal töltött el, hogy sok párttag, alkik addig nagyon is hangosak voltak, most félreállt. Hirtelen kiderült, hogy a párttagsági könyv nem dönti el pontosan, ki mit hord magában. — Természetesen akkor nem értem rá ilyen pontosan számot adni érzelmeimről. Csak bejártam a gyárba. Felírták a nevem a halállistára. Otthon is, Alsógödön, ahol a párt-végrehajtóbizottság titkára voltam. Végül mégsem bántottak. Olyanok is kiálltak mellettem, akiktől nem vártam ... — A máról? Mit mondjak? A párt-végrehajtóbizottságban termelési felelős vagyok. Nyolc évig munkásőr voltam, de a gyomorfekély... Esti középiskoláin tanítok... A KISZ-ben is oktatok. A járási pártbizottság gyakran kér, tartsak előadást, vagy pártnapot. Persze, azt senki nem kérdi, hogyan vállalhatom? Pedig higgye el, az is érdekes. Ha nem lenne olyan megértő feleségem, aki mindenben segít, igaz, akkor is csinálnám, csak nehezebb lenne. Ö is dolgozik, van neki elég! Tek: .cselő a sződligeti ktsz-ben, azután egy beteg nagynénjét ápolja, ott a gyerek, a háztartás... A mai nemzedék semmi különöset nem talál abban, hogy Szakács József a Dunakeszi* Járműjavító Vállalat négyes gyáregységének vezetője, hogy munkájáról hozzáértően beszél. Természetesnek tartja azt is. ha valaki gyáregységvezétő, akkor legyen iskolázott, művelt, értse a szakmáját. Mi azonban, az akkori húszévesek tudjuk, hogy a Szakács Józsefek a tanoncsorból nőttek idáig. Különbségek ugyan vannak, hiszen nem minden tizenhat éves erdélyi fiatal került Magyarországra. Nem mindenkiből le.t géplakatostanonc, aki 1944-ben szabadult és a Gázműveknél szerelőként kezdte. Nem mindenki végezte el két esztendő alatt a négy polgárit. Nem mindenki technikumban érettségizett és végzett felsőfokú technikumot Azután újra kezdte a marxista esti egyetemen ... De, ho'gy a tanoncokból vezetők lettek, szavuk súlyával emberek sorsát irányítják, a szocialista gyárakkal nőttek fel és tanultak és újra tanultak, hitelük van — ez mind Szakács József és az akkori húszévesek buktatókkal teli útja. Az adatok mögött küzdelmes évek bújnak meg. Három szolgálati év a néphadseregben, ahonnan századosként szerelt le. A járműjavítóba 1953-ba került. Épp leszerelése után. Utazott a vonaton és véletlenül ugyanott utazott Kurilla Lajos, a gyár akkori igazgatója. Kurilla Lajos hívta, jöjjön vele. Azóta volt itt a gyárban művezető, üzemvezető a kettes gyárrészlegnél, egyszer már vezette a jelenlegi négyes gyárrészleget is, de kinevezték főtechnológusnak, azután újra a négyes gyárrészleglben vezető. Ö kérte, helyezzék vissza: nem neki való az elvi irányítás. Ma is azt hiszi, helyében egy másik vezető talán több eredményt ért volna el. Az igazgató azt mondta, hogy türelmetlen, az elvi irányításnál nehezebben kimutathatók az eredmények, maradjon nyugodtan. Nem maradt. Volt ereje bevallani nemcsak magának, másaknak is, az ő helye közvetlen a termelésnél van. S az élet itt is naponta írja a drámákat: — Ma két munkás mondott feL A papírj ükön nem indokolták, miért. Beszélgettem velük, kiderült, hogy a brigád- és a művezetőre panaszkodnak. Most meghallgatom azokat is. Bogozom a szálakat, nem mondhat le senki közömbösen két munkásairól. Ahogy a máról beszélünk, Szakács József elemében van: — Javítani kellene a bérrendszeren. Tarthatatlan, hogy vándorlásra ösztönözzük a munkásokat. Az is rossz, hogy nincs mód a legjobbakat megfizetni, alig van különbség a gyenge és a jó munkás bére között. — Nincs pénzügyi önállóságunk. — Jó lenne ismerni már a jövő évi termelési tervet. De hol van az?! — Lassú az a tempó, ahogy megszüntetjük a hibákat. Nőnek az árak. Gyorsabban kellene ébrednünk... Igázi mai ember. Járja a külföldet, kiváncsi Ausztriára, Lengyel- és Olaszországra, járt Bulgáriában és a Szovjetunióban. Részt vett egy al-dunai hajóúton. Kutatja a történelmi és művészeti emlékeket. Itthon olvas és tévét néz, harcol az idővel, mert számára is kevés a napi huszonnégy óra. Haragszik, mert nem sikerült mind- azrt elvégeznie, amit aznapra elhatározott. Földhöz vág egy csomó jegyzetet, mert az értekezleten nem mindenki. állta korábbi véleményét és dühös. Szentségei, mert megint rossz az anyag, vagy késett a szállítás. Csupa izgalom, csupa türelmetlenség, sürgetés. Már el is felejtette, hogy az ő életéről és nem az új gazdasági mechanizmusról akarunk írni. Dehát ma ez az ő élete. Mint ahogy az ő élete volt, hogy 1945-ben belépett a pártba, hogy 1956- ban megtanulta az igazi küzdelmet; hogy hűséges a gyárhoz és ezért a gyárért naponta veszekszik, mérgelődik és békétlenkedik a világgal. Kislánya gimnazista és még nem kellett döntenie, mi akar lenni az életben. Színházba jár, táncol, beategyüttesekért rajong, mint többi kortársa; vitatkozik szüleivel, ha nem tetszik neki valami, zsörtölődik. Szakács József lánya ma éppen annyi idős. mint ő volt, amikor tizenhatévesen átjött Erdélyből és elszegődött tá- noncnak. Sági Ágnes És én itt értem el igen szép sikereket! — Vagyis: mennyit takarí- i tott meg, Rabugya bácsi? Az öreg kihúzza magát. i — Háromszáz Tüker-alá- i gyújtást, kérem! — És hányat használt fel? j — Egyetlenegyet! — kacsint ] az öreg. — Az őszön, amikor i először befűtöttem. — Csodálatos, csodálatos : eredmény! — mondja ittasait: hangon a riporter. — Három-; száz alágyújtós, kedves hallga- ] tóink! Ez hatvan forint, csu-j pán egyetlen fűtési évadban! j Képzeljük el ezt az eredményt: népgazdasági szinten: mi len-: ne, ha mind többen és többen; vennék át ezt a nagyszerű kéz- j deményezést!? Égy évben hát-’ száz, sőt, hatezer forint meg- \ takarítás — csak ebben a ke- ] rületben, és csak Tüker-alá- i gyújtóssal! Szédületes perspek-í tíva, kedves hallgatóim! Egyi új, nagyszerű kezdeménye-; zést érzek kibontakozni a mai j napon! No, és most már csak; egyetlen kérdés: hogyan tudott j mindig tüzet gyújtani, Rabu- j gya bácsi? Az öreg von a vállán. — Hát tartattam ... Nem i engedtem teljesen kialudni,j csak parázsig. Másnap aztán j felszítottam a lángját. — Szienzációs! — hörgi a ri-! porter. — Micsoda új tudat! \ Ez már egészen új viszony a i szocialista tulajdonhoz, kedves i hallgatóink! — Az én tüzem — nevet elé- ; gedetten az öreg — úgy égett,; mint a huzat! Pedig alig hasz-! ^háltam el alája egész évben j negyven-ötven mázsa fát! — Szédületes! És milyen fa- ! val szította a tüzet, Rabugya i bácsi? — Hát a trópusi topolyával, j Ha maga azt tudná, mennyivel j jobban ég, fftint az ágáca! Divina Bürónia | Az Irodalmi Színpad mutat- : ta be kétrészes szatirikus mű-j sorát, a Divina Büroniát. Váci \ Mihály költeménye indítja és > foglalja keretbe a műsort, > amely a bürokráciát állítja i pellengérre és azokat a jelen-! ségeket kritizálja, amelyekről; már csak gúnnyal, jókedvű; iróniával lehet „hatásosan" \ szólni. A jelenetek írói ismert $ mai szerzők, humoristák. A! szereplők Zsolnai Hédi, Dallos i Szilvia, Mikes Lilla, Gordon\ Zsuzsa, Rádai Imre, Horváth i Gyula, Madaras József, Erdő- $ di Kálmán és Bozóki István. \ S gesen. — Hát minek él az em- íj bér, ha még egy nyomorult^ kriptára sem telik? Elvégre^ azért élünk, küszködünk, hogy ^ becsülettel meghalhassunk és ^ eltemetkezhessünk. Hiszerfí még a halál gondolata is elvi- 5 selhetőbb, ha abban a tudat- ^ ban halunk meg, hogy haiá- ^ lünk után . időtálló síremlék ^ fogja hirdetni nevünket. § s A mázolómesterrel történt ^ eset óta megbillent a lelki- ^ egyensúlyom. Mindig amiatt ^ gyötrődöm, hogy Kallantyus ^ Zakariást nem tudom utolérni ^ majd a halhatatlanságban. ^ Mert amíg az ő nevét már- ^ ványba faragott, betonba ön- S tött síremlék hirdeti időtlen^ időkön át, addig az én síró- ^ mat, előreláthatólag, szerény ^ fejfa fogja díszíteni. Summa summárum! Ügy ha- $ tároztam, bejelentem igénye- $ met a temetői honfoglalásra. ^ Még most megvásárolom azt a ^ szokásos egy öl ingatlant, építtetek rá olyan, de olyan ^ öröklakásos, ceremóniás hajié-^ kot, tetején Jákob-laj torjával; § hogy pukkadni fognak az is- ^ merősök. ^ Most már az a legfontosabb, ^ hogy a bagóösszegnek nevezett ^ harminc-negyvenezer forintot ^ minél előbb összegereblyéz- ^ zem. Amennyibe egy elfogad-^ ható, keblet dagasztó temetői ^ szállás kerül. Mert, u távég re, ^ én is valaki vagyok. Ha arany- ^ koszorús mázolómester nem ^ is, de betűt terelő bojtár min- ^ den bizonnyal. | Püspöki Mihály $ Egyetlen nagy szót, túlzc jelzőt sem hallottam munkatársaitól: — Több mint tíz éve ismerem. Beosztottja is voltam Igazságos és őszinte. — Szakács a négyes gyárrészleg vezetője. Két műszakban dolgoznak. Senki sem kívánja, hogy ő is bejárjon a második műszakra. Távolabb is lakik, Alsógödön, mégis visszajön. Nem az ellenőrzés miatt, inkább, hogy ott legyen, hátha szükség lesz rá — Szigorú. Azt kívánja, hogy mindenki tudósához képest dolgozzon. Pedáns és Pjreciz. — Alsógödről sokan járnak a gyárba. Nem égy közülük Szakács József barátja. Segítenek egymásnak hol házépítésben, hol a kerítés megjavításában. összeülnek és vitatkoznak, a gyár, a világ dolgain rágódnak. Ah, dehogyis csak vezetőkkel, Józsi nem olyan. Rengeteg munkás barátja van. — Mindene a motor. Van egy „kecskéje”. Nemrégen felborult vele. Képzelje, kátránybuckára esett, a felesége alig tudta levakarni onnan, le kellett vágni a ruháját! Amikor később visszamondjuk Szakács Józsefnek, mit pletykált róla egyik munkatársa, tiltakozik: — Dehogyis úgy volt! Egy süketnéma gyerek nekem futott. ö is. én is megsebesültünk. Nyolc napig tartott, amíg felgyógyultam. Hallottuk azt is, hogy noha csak negyvennégy éves, néha ugratják őszülő haja miatt: — Mikor mész nyugdíjba öreg, nehezen bírod már, ugye? Szakács József nevet, Ismeri az ugratások valameny- nyi formáját, van belőlük elég. Felemlegetik neki az olasz utat is, amikor Siennában ösz- szeismerkedett egy kispap- pal és az váltig Mindszenty után érdeklődött, hogy miért így, meg ügy. Vitatkoztak egyházi és világi dolgokról. Búcsúzásnál a kispap mégsem Mindszetynek üzent, hanem azt mondta: Üdvözlöm Kádár János urat. Szakács József is érzi, mi is tudjuk, az emberek csak azt ugratják, aki közel áll hozzájuk, akit szeretnek. így nem mondta ki senki, hogy „szeretem”, hogy „nagyszerű ember”. Az azonban elismerés, hogy a Dunakeszi Járműjavító Vállalat harminchat negyvenötös kommunistája közül — mert ilyenek sokan vannak — őt javasolják: írjunk róla. Amikor végre együtt ülünk Szakács Józseffel és életraj- 1a száraz adatait mondja, alig /esszük észre és máris átme- egszik a levegő körülöttünk. Ismeretlen és mégis nagyon smerős dolgokról beszél: — Ha megírná az életét, mi lenne regénye gerince? Mit ;art a legfontosabbnak? — kérdezzük, amikor már no- eszunkban negyvennégy esz- endő állomásának dátumai •gymás után sorakoznak. — Az én sorsom párhuzamosan futott az akkori húsz- ívesekével. Ha mindannyian ollat fognánk, hirtelen ki- lerülne, hogy nagyon egyforma egényeket írnánk. Rosszkor és mégis jókor születtünk. Az iletben csak egyszer kezdik ípíteni a szocializmust. A libákkal, a derűs napokkal :gyütt közös volt a húsz- ívesek útja. Mintha szomorúság bujkál-
