Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
,^.iL IG PE SY MEGYE* cMh'lap 1969. DECEMBER 14., VASÁRNAP A birtokháborításról... A bedolgozók szülési segélyéről... A porta elkeríiéséről... Válaszok kérdésekre... A birtokháborítás mikor tartozik a bíróság elé? S. J.-né ceglédberceli olvasónk felmérette területét, és megállapították, hogy a szomszéd nagyobb részt kerített el belőle, mint a sajátja, de nem ismeri el a felmérés jogosságát. Hova forduljon panasszal — kérdezi olvasónk. Amennyiben szomszédja nem ismeri el a felmérés hitelességét, illetve helytállóságát, és vitatja olvasónk tulajdonjogát, akkor az illetékes járás- bíróságon kell pert indítani a tulajdonjog megállapítása és a birtokháborítás megszüntetése céljából. Arra a kérdésre, hogy kártérítésre lehet-e igénye, közöljük, hogy a Polgári Törvénykönyv szerint, aki másnak jogellenes magatartásával kárt okoz, köteles annak kárát megtéríteni. A bíróság bírálja majd el, az ösz- szes körülmények gondos mérlegelése után, hogy szomszédja magatartása jogellenes volt-e, és ennek megfelelően határoz a kártérítés jogossága felől is. A bedolgozót megille- ti-e szülési Segély? M. G.-né úri lakos kérdésére: a bedolgozót is megilleti a szülési segély, amely az átlag- keresethez igazodik. Az átlag- kereset kiszámításának módját a kollektív szerződés szabályozza, figyelemmel a munkaügyi miniszternek a munka díjazásának egyes kérdéseiről szóló 7/1967. (X. 8.) Mü.M. sz. rendelejében foglaltakra. (Ezt megtalálja a Munka Törvény- könyve és végrehajtási srende- íéte függvényében.) Annyit -riíiég: ha 270 nap biztosítási ideje van. akkor az egy hónapra eső átlagot kapja húsz héten át. Legalább 180 nap igazolt biztosítási idő esetén a havi átlag 50 százaléka illeti meg terhességi, gyermekágyi és szülési segély címén. Ki köteles elkeríteni portáját? A. S.-né ceglédbercel: a Polgári Törvénykönyv, illetve az Építési Szabályzat szerint a telek tulajdonosa a teleknek az úttal párhuzamos homlok- vonalát, az útra merőleges jobb oldali határát, továbbá a telek hátsó határvonalán a jobb oldali telekhatártól a telek közepéig terjedő telekhatárt köteles bekeríteni, és a kerítést fenntartani. Leveléből úgy látjuk, olvasónknak igaza van, amennyiben szomszédjával nem tud megegyezni, forduljon keresettel a Ceglédi Járásbírósághoz. Az utóbbi kérdésére pedig azt válaszoljuk, hogy az építésügyi szabályrendelet a szomszédok felőli kerítésépítésre vonatkozóan nem tartalmaz olyan előírást, amely tiltaná tégla- vagy deszkakerítés létesítését. Mielőtt azonban bírósághoz fordulna, tanácsoljuk, keresse fel a járási tanács építési osztályát. RÖVID KÉRDÉS, RÖVID FELELET. Sz. M. Fót. 20 éves folyamatos munka- viszony esetén nem jár jubileumi jutalom, hanem csak 25 év után. Lehetséges, hogy vállalatuk törzsgárdaszabáiyzatá- ban vagy a kollektív szerződésben van olyan előírás, hogy jutalmat kap az a dolgozó, aki az említett időt egyhuzamban a vállalatnál letölti, de az nem az Mt. szerinti jubileumi jutalom. Sz. I.-né Vác. Mivel úgy látjuk panaszosleveléből, hogy a MÁV félárú kedvezményre vonatkozóan olvasónknak van igaza, orvoslás végett megküldtük az illetékeseknek. N. S. Nagykörös. A telek tulajdonjogi kérdéseit levél alapján nem tudjuk eldönteni. Ismerni kellene a telekkönyvi állapotot, ha pedig a telekkönyvi helyzet rendezetlen volt, akkor a telekcserével kapcsolatos minden iratot. Véleményünk az, ha a terület valóban a tsz-é volt, akkor jogos a tsz követelése. Tanácsoljuk, hogy a földhivatalnál járjanak el panaszuk tár- * gyában. P. M.-né Albertirsa. örülünk, hogy tanácsunk bevált, és így sikerült olvasónknak mégis bebizonyítania az illetékesek előtt igazát. Azt azonban mi is mondtuk, hogy a felettes szerv az ön döntését, I ha tartalmilag nem is, de alaki, jogi szempontból meg fog- I ja változtatni. V. J. Szigetszcntmiklós. Jogilag kikényszeríteni nem lehet a szociális segélyt. A méltánylandó körülményeket igazolnia kell. Galgamácsa. Hozzánk intézett kérdésre közöljük olvasónkkal, hogy amíg a bérleti szerződés fennáll, addig a főbérlő a tulajdonos hozzájárulása nélkül is befogadhat albérlőt akkor is, ha az nem családtag. Bérleti jogát azonban nem ruházhatja át a tulajdonos hozzájárulása nélkül. F. T. Abony. Meddig kell a gyermektartást fizetni? Mindaddig, amíg a gyermekek önálló keresettel nem rendelkeznek, tehát amíg arra rászorulnak. Minthogy 4 gyermek után fizetésének 50 százalékát letiltották, és mint írja, 3 fiú már önálló keresettel rendelkezik, kérje a gyermektartásdíj megszüntetését a gyermekek tartózkodási helye i szerint illetékes bíróságtól. Ismeretién feladó. Ha a bíróság ítélete ellen van kifogása, fellebbezzen, vagy pedig forduljon ügyvédhez, mert nyílt levelezőlapon közölt néhány sorából nem tudtuk megállapítani, mit akar. P. E.-né Vác. A megyei tanács értesített bennünket, hogy lakásügye , rendeződött. örülünk, hogy | közbenjárásunk eredményes I volt. Dr. M. J. Amikor a baba már fogni kezd fontos, hogy a tárgyak különböző tapintási, fogási élményt és mozgatásra hangot adjanak. Csörgők, zörgő kockák, gumi, illetve műanyag figurák kis műanyag tálkák, bemélyedéssel ellátott "labdák, amit könnyű kis markukkal átölelni, szájhoz húzni. Gumikarika, amit a nagyobb gyerekek gu- rítás céljára használnak itt a fogást segíti elő. A nagycsecsemőknek, akik már ide-oda forognak, a tárgyak megfogása, elérése nem jelent gondot, már a játékszerek formáját is figyelik. A műanyag babák — még ruha nélkül — érdeklődést váltanak ki a kicsikből. Szívesen játszanak a puha, textilfigurákkal — mackó, kutya. A zenélő baba ösztönzi mozgásukat is, mert újból és újból felborítják, hogy hallják a kelle- tnes hangokat. Ez a játék segíti a gyermek figyelem összpontosítását is, hosszú időn át foglalkozik vele, figyelemmel kísérve a baba mozgását. Az egymásra helyezhető pohársor vagy műanyag kockatorony már ebben a korban használható. Nem az egészet adjuk oda, mert még építeni nem tud, de már belehelyez más tárgyakat, megkísérli ösz- szeillesztgetni. Általában ezeknek a gyerekeknek a »ki-berakodás lehetőségét már biztosítani kell. A legkedvesebb elfoglaltságot jelenti másféléves korig és közben a kicsi megtanulja a tárgyak arányai közötti összefüggéseket s azt, hogy a nagyobb tárgyba hogyan lehet elhelyezni a kicsit. A játékszer a finomabb ujj- mozgás fejlesztését segíti elő és ez is elmélyülést, figyelmet kíván. A lépegető gyerek biztonságát, hogy uralkodni tudjon testhelyzetén, nagymértékben segítik a húzoga- tós, vagy tologatós játékszerek. A nagy - műanyagautók. Hintaszéket ne vegyünk ezeknek a kicsi gyerekeknek, mert helytelen szokás — ringatód- zás alakulhat ki —, inkább a biztos járást segítsük elő a nagy faautókkal vagy szekerekkel, amit tologat vagy ráül és a lábával kísérli meg haj- ; tani. Az egymásra helyezhető ijiű- anyag hengerek a két színes labdával (egy csomagban 6 henger és 2 labda van) sokféle játéklehetőséget rejtenek magukban a kicsiktől kezdve egészen a kétéves nagyobb gyerekekig. Egymásra rakva a 6 henger olyan magas, mint maga a gyermek, az alkotás öröméül szolgál, de kitűnő játék azért is, mert labdával megcélozva összedől, újból lehet építeni. A nagy, színes műanyag gyöngy a finom ujjmozgást gyakoroltatja az 1 és y2 éves gyerekkel, de szívesen használja a 3 éves is, aki már színek szerint láncot fűz, és így megtanulja a szín szerinti osztályozást. Készségfejlesztő játék az egymásba illeszthető műanyag építő is. Még nem előírás szerint épít ugyan belőle, de kézügyességét fejleszti, és ugyanakkor megmozgatja képzeletét is. Az igazán jó játék az, ami többféle késztetést ad a gyereknek. De emellett jó játék — a szülőkkel közös játék — a mechanikai játékszer is, pl. a búgócsiga, amit néz és figyel, leköti érdeklődését —í pihenteti az izgatott gyereket — ő maga ugyan nem tudja még működtetni, de boldogan viszi a felnőtthöz, hogy újból szóljon, peregjen a csiga. A mozgó figurák ugyanezt a célt szolgálják. A nagy mozgás, fára- dás időszakában pár perces pihenés, megnyugvás. A nagyobb gyerekek, akik már önállóan tevékenykedhetnek, utánozzák a felnőttek viselkedést, szerepeket játszanak. Akár fiúk, akár lányok, a legtöbb örömet a baba és a babajáték jelenti számukra. Bábok, orvosjáték, fodrászjáték igen fontos szerepet töltenek be. Képzeletüket megmozgatják a különböző közlekedési eszközök, autók, vonatok, amelyek felhúzhatok vag.y görgetésre mozgásba jönnek. Készségfejlesztő és nyugalmat segítő játékszerek a gyurma, a kisebb alakú sok színes fakocka, a mozaikjáték s a mágneses tapadó játékszerek A nagyobb gyerekek, már szeretik a mesét, ezért a diavetíA rádió és televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 8.15: Showból is megárt a sok! Rendezte: Horváth Tivadar. 9.50: Könyvszemle. 10.05: Ki a tettes? Rádiójáték gyermekeknek. 10.40: Az MRT Gyermekkórusa énekel. 10.45: Rádióreklám. 10.50: Értelmiség és népművelés. 11.05: Kapcsoljuk a Zenekadémia nagytermét. IVIozart-matité (élő). Kb. 12.45: Cperettrészletek. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Müvészíemezek. 15.08: Színházi Magazin. 16.10: Moszkvai levél. Feladó: Kulcsár István. 16.20: Cziffra György zongorázik. 17.03: Faluról falunak muzsikával. 17.58: írók fóruma. Bobozy Imre nyilatkozata a szocialista hazafiságról. 18.13: Operett. Rátonyi Róbert műsora. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. Vonó Ignác. Rádiójáték. Irta: Fejes Eifure. 20.55: Szólistaparádé. 21.22: A Rádió lemezalbuma. 23.00: Vallató. Günther Grass költeményei. 23.15: Esti hangulatban — könnyűzene. 0.10: Mo- sonyi Mihály operáiból. PETŐFI RADIO 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 9.30: Operakalauz. Muszorgszkij: Hovanscsina. 9.30: Népdal-lelőhelyen. Riport. 9.50: Szívesen hallgattuk : Ezer szállal . . . Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.49: Vasárnapi koktél. Tánczene. 12.19: Rádióreklám. 12.20: Jó ebédhez szól a nóta... 13.09: Diótörő. Mesejáték Hoffmann meséjéből. 14.00: Táskarádió. 15.00: Rudolf Schock operafelvételeiből. 15.35: Régi magyar dalok és táncok. 16.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 16.35: Gyógyult alkoholisták klubja. Nagy Piroska műsora. 17.u5: Helm: Vidám alkotás — nyitány. 17.13: A Rádiószínház Múzeumából. Partita szekercére és fűrészre. 18.05: Fricsay Ferenc vezényel. Közben: 18.43: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Sztankay István. 20.10: Színes népi muzsika. 20.55: Hanglemezgyűjtők húszperce. 21.15: Téli vakáció... As- perján György riportja. 21.25: Dél-amerikai melódiák. 21.45: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejtörő. 22.00: Tánczene. 23.10: Kamarazene. URH 16.05: Csak fiataloknak! Táncze- neműsof. 17.35: Hanglemezparádé. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő)! A Tátrai vonósnégyes hangversenye. Közben: 18.45: A világ csak hangulat . . . Reviczky Gyula verseiből. 19.45: A dzsessz kedvelőinek. 20.00: A Bécsi Szimfonikus zenekar hangversenye a bécsi ünnepi heteken (hangfelvétel). 21.00: Rameau: Platée. Háromfelvonásos opera. TELEVÍZIÓ 7.48: Iskola-tv. Felsőfokú matematika. 8.25: Angol nyelvtanfolyam haládóknak. 8.40: Kis állatok nagy kalandjai. Francia kis- filmsorozat II. rész. 8.55: Támadás a király ellen. Sakktanfolyam gyerekeknek. 9.20: Mindenttudó emberkék. Gyermekműsor közvetítése Moszkvából. 9.50: Játsszunk bábszínházát! Gyermekbábok II. országos fesztiválja, il.15: Férfi röplabda Magyar Népköztársasági Kupadöntő. Közvetítés a Sport- csarnokból. 13.53: Élelmiszervédelem... 14.55: A jövő iskolája felé. Riportfilm a makói országos pedagógiai konferenciáról. 15.35: A képzőművészet története. 10. Reneszánsz művészet Itáliában (ism.). 16.05: Reklámműsor. 16.10: Ki minek mestere? Fiatal villanyszerelők vetélkedője. 17.30: Nyitott könyv. Könyvek a fenyőfa alatt. 1S„30: A világ térképe előtt. Heti külpolitikai összefoglaló. 18.40: Delta. Tudományos híradó. 19.10: Esti mese. 19.30: Zorró. Magyarul beszélő amerikai rövidjátékfilm- sorozat. 11. Zorró elkerüli a csapdát. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A közönség kívánságára. „Hűtlen asz- szonyok”. Olasz film (16 éven felülieknek). 21.55: Vezényel: Herbert von Karajan . .. Csajkovszkij: B-moll zongoraverseny. 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. HÉTFŐ ftOSSUTH RADIO , 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.10: Az iskolai könyvtárban. G. Tímár György jegyzete. 9.25: A hét előadóművésze: Teresa Berganza, Ralph Kirkpatrick. 10.05: Ady zászlaja alatt. Emlékezés Juhász Gézár.a. 10.35: Csehszlovák művészek operafelvételeiből. 11.00: A Nagy Október A breszti béke. 11.20: Szimfonikus táncok. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Radics József népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóiknak. 14.00: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.). 14.05: Hét rapszódia. 14.31: A' francia történelem dalaiból. 14.40: Fiatalok stúdiója. 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.46: Kovács Béla klarinétozik. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Rá- diószmház bemutatója. Mementó. Rádiódráma. Irta: Gáspár Margit. 17.20: Az élő népdal. Dr. Manga János műsora. 17.30: A Közel-Kelet közelmúltja. Üj dinasztia Bagdadban. ónody György írása. 17.45: Lemezmúzeum. 17.39: A Húszas stúdió Fejér megyében. 19.35: Urbán Katalin és Bojtor Imre népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 19.55: Esti beszélgetés Szegeden. Nagy rivális a gép? 20.25: A Rádió Dalszínházának bemutatója. A fekete város. Ballada. Mikszáth Kálmán regényének rádióváltozata. 22.15: A négyarcú« Japán. I. Ütijegyzet. 22.25: Nancy Sinatra énekel. 22.45: A kor embere. Gera György írása. 23.00: Beethoven-művek. 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zenekari muzsika. 9.00— 10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: A Franklin expedíció tragédiája. Dr. Fo- garasi László előadása. 12.00: Sán- tha Ferenc népi zenekara játszik. 12.30: Chopin: 12 etűd. 13.05: Miről vitáznak a könyvtárosok? Riport. 13.20: Pataky Kálmán énekel. 14.00—18.00: Ez is, az is kettőtől hatig. 18.10—19.27: Közkívánatra! 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat (élő). A Magyar Állami Hangversenyzenekar Kodályhangversenye. Vezényel: Feren- csik János. Kb. 21.20: Történész szemmel Londonban. Látogatás az Imperial War múzeumban. Kb. 21.40: Rádióreklám. Kb. 21.41: Népdalcsokor. 22.25: A hét előadó- művészei: Teresa Berganza, Ralph Kirpatrick. 23.10: Zenés játékokból. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Gluck: Orfeusz — Fúriák és boldog lelkek tánca. 19.10: Mihály András: III. szimfónia. 19.34: Rádiószínház. A nagy lehetetlen. Gosztonyi János rádió játéka.-20.43: Üj lemezeinkből. 21.15: A dzsessz kedvelőinek. 21.31: Magyarországon először. Lubos Fiser: III szonáta-fantázia zongorára. 21.43: Herbert von Karajan vezényel. tő képeit is figyelemmel kísérik, sőt ők maguk is „mesélnek”. Tél van, ne feledkezzünk meg a téli játékokról sem. A szánkó már 2 éves kortól kitűnő Szórakozás, de ennek csak akkor örül, ha valóban kiviszik, és húzogatják rajta. Sok örömet lehet szerezni a játékszerekkel kevés pénzből is, mert a gyerek soha nem a drága játék or várja, hanem azt, ami új, érdekes lehetőséget nyújt. Igazi örönjet minden játékszer csak akkor ad, ha ahhoz jó élmény kapcsolódik, ha együtt kezdünk játszani vele, ha bemutatjuk a játék adta lehetőséget, akkor érünk leginkább célt. Még egy tanács! Ne legyen túl sok játékszer a fa alatt, mert rontják egymás hatását, szétszórják a gyermek érdeklődését, nem kötődik igazán együ^iez sem. Dr. Huszka Antónia Az első magyar sztereohangjáték Morse-jelek Már dobozban van Heinrich Böll „Morse-jelek” című hang- játéka — a Magyar Rádió első teljes sztereo hangjátékfelvé- tele. A Magyar Rádió munkatársai kísérletezték ki. A sztereofelvétel rendkívül érzékeny a színészi játékra, szinte „felnagyítva” adja vissza az esetleges rossz hangsúlyokat, hangvételi hibákat, általában megnő minden hang, zörej és természetesen a szöveget kísérő zene szerepe. Érdekes, hogy az adásban hallani a különböző irányokba történő mozgást is. Szinte „szemmel követhetők” a színészek helyváltoztatásai, elhatárolhatók a helyszínek, egyszerre többen is beszélhetnek más és más helyen, a hallgató mégis megérti. Másik érdekesség, hogy a sztereofelvétel normálkészülékeken is sokkal tisztább, szebb hangzású, mint elődje. KERESZTREJTVENY VILLANYVASÚT Kandó Kálmánra emlékezünk a vízszintes 2., és függőleges 1., számú sorokban. VÍZSZINTES: 13. Formai. 14. Észak-európai pénzegység. 15. Nem romlik meg. 16. Töltés. 17. Lát. 20. Mélyít. 22. Női becenév. 24. Menetrendszerű útvonal. 27. Kereskedelmi műszó. 29. Csík. 31. Rámol. 32. Portéka. 33. Igavonó (—’). 34. Verskellék. 36. Szláv úr. 38. Rosszat tesz. 39. Kukucskál. 40. Megszólítás. 42. Menni, angolul. 43. Helyrag. 44. Gyermeteg. 45. Göngyölegsúly (+’)• 46. Értékjelző. 47. Végtelen adó! 48. Tejtermék (—*). 49. Asztal, németül (főnét.). 50. Izomszalagja. 51. Közlekedési vállalat. 53. Régi magyar főrang. 54. Számnév. 55. Alvásra szolgál. 56. Lelkesedés. 59. Eső után van. 60. Néma séta! 62. Fenevad. 65. Hal da ni. 67. Közterület. 69. Nyak- ravaló. 70. Mező. 72. Gyalogolt. 74. Férfinév. 76. Zabáié. 77. Vissza: francia női név. 79. Kapus bánata. 80. Aratás előkészótésey 81. Kandó Kálmán alkotása. FÜGGŐLEGES: 2. Nem fölé. 3. Északatlanti Szövetség. 4. Majdnem akó! 5. Szeszesital. 6. Rokon. 7. Fej része. 8. Tagadó szó. 9. Fontos táplálék. 10. Olasz névelő. 11. Türelmes volt. 12. Női becenév. 18. Napszak. 19. Biztonsági szerkezet. 20. Ilyen ablaka is van. 21. Igekötő. 23. Ingcvány. 25. Mint vízszintes 43. számú. 26. Pusztít. 28. ítélkezőit. 30. Szín. 32. Természeti csapás. 33. Lejegyzés. 35. Égitest. 37. Női név (—’)• 38. Szúrószerszámom. 39. Lomb, németül. A. Marokkó autójelzése. 44. Hangtalan nóta! 50. Járom. 52. Erődítmény. 56. Vonóshangszer tartozéka. 57. Kerek időszak. 58. Fém. 61. Pompázik. 62. Zúzmara. 63. Szarvasfajta. 64. A szerelmi költészet múzsája az ókori görög mitológiában. 66. Pest megyei község. 68. Aki tartozik. 71. Megfent felén. 73. Szovjet sakkmester. 74. Én, latinul. 75. Svájci város. 76. Borit. 78. Szolmizációs hang. 80. Üres váz! BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 2. és folytatása a függőleges 1., valamint 81. s:témú sorok megfejtése. GYEllMKK.REJTVÉN'Y Pajtások!’ Rejtvénytúránk során most Franciaországból annak szomszédjába, Spanyolországba látogatunk el. VÍZSZINTES: 1. Már eddig is jó adag hullott belőle, lehet szánkózni, síelni. 2. Kikötőváros Dél- Spanyolországban. 7. Ez a község már régebben Kiskunlacházához csatlakozott. 8. Kiváló spanyol enyházi festő. (1617—1682). 9. Se apja, se anyja. 10. Tartó. 11. ösz- szekevert rag! 12. Spanyolország fővárosa. 14. Az 1707-1 országgyűlés színhelye. 16. Félig rejt? 18. Kis Antal. 21. A liba nagyobbik fele! 22. Szeretet németül. 24. Doktori rövidítés. 25. A spanyolok hivatalos pénzneme. FÜGGŐLEGES: 1. Jókora ízletes húsú rákfajtá. 2. A spanyol irodalom legnagyobb alakja (Miguel de 1547—1616). 3. Az Operaházban J hallhatjuk. 4. Háromszöget alkotó folyótorkolatok neve. 5. Szlovákiai város magyar neve. 6. Erzsiké másik beceneve. 7. Hashajtó volt. 12. A molibdén kémiai jelé. 13. A láb része. 15. Deciliter rövidítése. 17. 927 kín hosszú spanyol folyó. 19. Soha német szóval. 20. A csibe fej nélkül?!? 23. Latin kötőszó.-I 1 3 4 5 <o 6 r (0 • H a ti <4 15 4-ib Í8 10 H 21 li 2U 15 Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és 1969. december 21-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a decemberi jutalomsorsolásban. A NOVEMBER 30-1 KERESZT- REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: (Vízszintes 1.:) Robert Falcon Scott; (Vízszintes 34.:) James' Cook; (Függőleges 1.) Roald Amundsen; (Függőleges 27.:) John Davis; (Függőleges 72.:) F. I Q. Bellingshausen. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Győré Vilmos Cegléd, IX., Bokor u. 5., Kiss Tibor Vác, Pt: 13, Bi- ezó József Nagykőrös, Magyar utca 1., Békési Lajos Cegléd, Tömörkényi u. 15., Bándi Jenő Vác, Széchenyi u. 17., Kertész Katalin Budapest, XII., Deres u. 14., Tóth Istvánné Vác, Orgona u. 11., Palásti Sándorné Budapest, III., Be- rend u. 24., Kiss Szilvia Vác, Gábor József úti Általános Iskola, Stéhli Ferenc Budapest, XVIII., Nyitra u. 5. GYERMEKNEVELÉS A kicsinyek játékszere Heti jogi tanácsaink