Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-04 / 256. szám

PEST MEGYEI KrJtivlap 1969. NOVEMBER 4., KEDD Szentendrei művészek Székesfehérvárott Székesfehérvárott a Csók István képtárban vasárnap megnyílt a szentendrei mű­vészek tárlata. A mintegy 300 alkotás a „Szentendrei mű­vészet” címen számontartott iskolát mutatja be, kialakulá­sától hapjainkig, többek kö­zött Vajda Lajos, Czóbel Bé­la, Barcsay Jenő, Korniss De­zső, Anna Margit és Báliht Endre festőművészek képeit és Jakovits József szobrait. A kiállítást Granasztói Pál épí­tész nyitotta meg nagy számú érdeklődő közönség jelenlété­ben. A tárlat 1970. január 18-ig tekinthető meg. Magnó Óriási népünnepély volt ná­lunk a napokban. A nagysrác tizenhatodul születésnapjára kapott egy magnót. (BKG, M— 20-as, kétsávos, három hang- sebesség, 4200 forint, előleg 900, a többi tizenkét hónap alatt fizetendő az OTP-nea.) Mi sem lenne kézenfekvőbb, mint egy kis merengés, mit is kap­tam én tizenhatodik születés­napomra. Hát magnót nem, az bizonyos. Méghozzá egészen egyszerű okból. Nem azért, mert tiszteletreméltó szüleim­nek erre nem volt pénzük (tényleg nem volt), hanem mert magnó sem volt. Ugyan­ezen okból nem kaptam té­vét sem. Rádiót pedig azért nem, mert az már volt ott­hon. Igaz, sok örömöm nem telt benne. Az „Akácos út” ugyan tetszett, sőt a „Kiska­csa fürdik” is, de a „Wir fah­ren gegen Engelland”-ot ki nem állhattam. És felidegesí­tettek a danzigi korridor kö­rüli bonyodalmak is. De hát, nem a múltról aka­rok szólni, inkább a jövőről. Amely ugyancsak nem mentes a kiadásoktól. Merthogy nem­csak nagysrác van, hanem ki­csi is. Korkülönbség: nyolc év. S már most megkérdezte, mit fog ő kapni, ha tizenhat­éves lesz. Könnyelmű pillana­tomban, merthogy — a szüle­tésnapot ünneplendő — haza­vittem egy palack egri bika­vért (furcsa ízlésem van, én szeretem a vörösbort), meg­ígértem: színes tévét, édes fiam. Isten segedelmével és a technika fejlődésével 1977-ben, bízvást remélem, nem lesz már nagyon drága, s ugyan­csak kapható lesz OTP-re. (E remény egyébként azt is je­lenti, hogy — bár közel a nyugdíjkorhatárhoz —jó erő­ben, egészségben leszek.) No, de félre a jövővel is. Most valóban örülök, hogy a nagyfiúnak van magnója. S az öröm kollektív: az osztályban — gimnázium, második —, harminchét nebuló közül már neki is van, már majdnem mindenkinek. Elkényeztetem ezzel a fiút? Igen, — mondják egyesek. Nem, — mondom én. Ez a fejlődés útja. Nem, mert Leventét hallgathatja, — ne­kem túl cikis, — vagy Tom Jo­nest nejem kedvence —, hanem mert példának okáért könnyebben tanulhat nyelve­ket, mint én Gyóni tanár úr­tól. Szóval, tizenhat éves a nagy­srác. Holnap dolgozatot ír matematikából. Nem tudok ne­ki segíteni, már harminc éve sem értettem Renne tanár úr­nál, aki azóta Kossuth-díjas lett. Különben is Fausttal mondhatom: „Habe nun ach Philosophie, Juristerei und Medizin”, vagyis, hogy tanul­tam filozófiát, jogot és medi­cinát, de csak azt tudom, hogy minél többet tudok, annál ke­vesebbet tudok, ha értek is mindent. Egyet azonban mégis tudok, s ezt vallom is. Jó lehet ma fiatalnak lenni. Kár, hogy már nem vagyok az. S még na­gyobb kár, hogy sohasem le­hetek. Bruckner József Maradnak-e a lányok Budakalászon? 1967 márciusában a nagydo­bosi leánynevelő intézet kapu­ján súlyos gépekkel rakott te­herautók gördültek be. A Len­fonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárának szövő­gépeit hozták. A gépeket és azok felszerelését illő csodálat­tal nézték a lányok, mert nem tudták mire vélni érkezésüket. Később művezetők is kopog­tattak a kapun, s elkezdődött az önként jelentkezők oktatá­sa. Tizennégytől tizennyolc éves korig jelentkezhettek a lányok, akik tanulóidejük alatt havi 250 forint juttatásban is részesülnek. A képzési idő a lányok szor­galmától és tehetségétől füg­gően 3 hónaptól 1 évig tartott. Évente mintegy 25 szövőnő utazott aztán Budakalászra, hogy a gyárban elkezdje az üzemszerű termelést és az új életet. — Mi késztette a gyárat erre a megoldásra? — ezt kér­deztem dr. Gőcze Lajostól, a Lenfonó- és Szövőipari Válla­lat igazgatási osztályának ve­zetőjétől. — Vállalatunk gyáraiban jó­részt nők dolgoznak — mondta dr. Gőcze Lajos. — A kor­mányzat által juttatott kedvez­mények, a gyermekgondozási segély felemelése és idejének meghosszabbítása nagyon sok dolgozót érintett. Az asszonyok szívesen igénybe veszik ezt a lehetőséget, és otthonmarad­nak kisgyermekük gondozásá­ra. Ugyanakkor Budakalászon fejlődésnek indult a mezőgaz­daság és az ipar is. Egy gomb­gyár létesült, ahova többen el­mentek. Budapest közelsége is jó alkalmat jelent a munka­hely-változtatásra. Miskécz Gyula előadó kimu­tatások alapján bizonyítja, hogy csupán Budakalászon 100 —150 ember hiányzik. Vállala­ti szinten hozzávetőlegesen 500 embert, főleg nőt tudnának azonnal felvenni. Nincs mun­kaerő! A vállalat, illetve annak bu­dakalászi gyára e helyzet kö- rültekihtő elemzése után jutott az elhatározásra, új módszerrel biztosítja utánpótlását, s akár a jó, futballcsapat, „saját ne­velésit” fiatalokat szerez, ve­lük igyekszik megkedveltetni a szakmát és a helyet. — A gyárnak — mondja Borzák István igazgató —nem kevesebb mint 100 ezer fo­rintjába került a nagydobosi „berendezkedés”. Egy lány ki­képzése sem olcsó dolog, éven­te átlagosan 5 ezer forintba kerül. Miért vállalták mégis e nehéz és nemcsak fá­radságos, hanem költséges munkát? Elsősorban, persze, a gyárak jól felfogott anyagi ér­dekében, a biztos munkaerő érdekében (a lányokkal szer­ződést kötnek, amelynek egyik pontja szerint ha 3 éven belül kilépnek, vissza kell téríteniük a kiképzésükre fordított ösz- szeget)»vállalták továbbá a jól Az idő pénz! Fára, fémre használjon gyorsan száradó CELLOXIN nitrozománcot Használati tárgyait újjávarázsolja a CELLOXIN és tisztán értelmezett humani­tásból, segíteni vágyásból is. Ez utóbbi, akár a szülő és gye­rek kapcsolata, csak önmagá­ban hordja jutalmát, mert a gyerekek is ritkán hálásak szü­leiknek a gondoskodásért. Nos, itt is sokszor előfordul, hogy a gyerekek minden szó nélkül odébbállnak. — Amikor az első csopor­tot hoztuk — meséli Harmat István KISZ-titkár — a Déli pályaudvarra mentünk ki elé­jük. Jó szóval, virággal... Hát kérem, mire észbekaptunk, ketten leléptek... Megértjük őket, egyszerre kikerülnek a szabad életbe, s ez sokszor olyan mély szippantást jelent a friss levegőből, hogy men­ten megrészegedik tőle a gyengébb ember. És hát valljuk meg, mitől is erősödtek volna ezek a gyerekek ... az egyiket pél­dául csecsemő korában, egye­dül, elhagyatva találták a határban, s a hátára annyit írt jó szülője: Zsófika. Az intézetben jó helyük volt („Nagy Kálmán igazgató úr szigorú, de igazságos ember”), ám a szülői szeretetet nem tudja semmi sem pótolni. De térjünk vissza az öko- nofriikus kérdésekre: a gyár a lányoknak nemcsak szak­mát ád a kezükbe, hanem ha­vi 1000 forint körüli vagy még magasabb keresetet, otthont a lányszálláson, vagy albérlet­ben. Közben más helyekről is hoztak tanulókat s jelen­leg Karcagról, Kisdobosról, Kisújszállásról és Pomázról összesen 57 volt állami gon­dozottjuk van. Ezek közül 13- an. a vállalat által szerzett és felszerelt albérletben lak­nak, a többiek munkásszállá­son. Harmat István KISZ-tit- kárral, miközben , a lányok szálláshelye' felé megyünk, ar­ról * a kapcsolatról beszélgetünk, amely a lá­nyok és a gyárvezetés — a lá­nyok és a többi munkás — a lányok és társaik között ki­alakult. Megtalálták-e vajon helyüket, be tudták-e feles­leges sérelmek nélkül illesz­kedni a közösségbe? ‘— Nézzük először a gazda­sági helyzetüket' — mondja nagy komolyan Harmat Ipa­ré. — Nálunk ebédet 2,20 Ft-ért, vacsorát ugyancsak 2,20-ért kapnak, a reggelit, ci­garettát ők fedezik. A szállá­son havi 70 forintot fizet­nek, bár 8 hónapon túl már a teljesített munka után ál­lapítjuk meg a szállás bé­rét. Aki a 100 * százalékot tel­jesíti, megkapja a 70 Ft-os kedvezményt. Hozzávetőleg 300 forintért iakhat, ehet egy hónapban egy budakalászi szövőnő. Biztosítottuk ré­szükre a sportolási, szórako­zási lehetőséget is. A leányszállás. Mintha egy nagyobb villa lenne, parkkal, fákkal, tiszta, bár kicsit zsú­folt szobákkal. (Erre is rög­tön adják a magyarázatot, jö­vőre újabb 40 fős szállást létesítenek.) Harmat Imre még a kapun belépve utolsó aduját játssza ki: Minden lány, aki itt lakik, KISZ-tag, külön szállásbizottságuk is van. Re­ményeim tehát teljesek, s a társalgóba (hosszú előadó­terem) hívom meg az éppen pihenő lányokat. Sándor Irén 17 éves lány. „... Nagydobosról jöttem, a havi keresetem 1100 forint. Jól érzem magam”, Schneider Zsuzsanna 16 éves. „... Én is nagydobosi va­gyok, s én is 1100 forintot ke­resek. Köszönöm, jól vagyok”. Tolvaj Ibolya 15 éves „.. . Három hónapja vagyok itt és még mint tanuló 240 forin­tot kapok. Kevés” ... Balogh Erzsébet 17 éves: „... Megvagyunk itt, csak az a baj, hogy nem tudjuk, mikor szerezhetünk szakmunkás-bi­zonyítványt. Jó lenne, ugye, ha lenne végzettség a ke­zünkben.” Szukenik Mária gyors- és gépírást akar tanulni, Balobás Edit technikumot, Lakatos Katalin szintén a szakmunkás­bizonyítványért kesereg. ' El­mondják továbbá, hogy a „Pa­li bácsi”, a művezető máskép­pen beszél velük, mint a „ci­vil” lányokkal. Mérgesebben. Türelmetlenek hozzájuk a régi dolgozók. Álmukat, vágyukat is megfogalmazzák: ..„Venni jó cuccokat” ... „Kicsit szóra­kozni” ... „Férjhez menni” ... „Hallgatni a magnót dél­előtt”... Közbeszólások: „De a több műszak miatt, akik ak­kor aludni akarnak, azok nem szeretik a magnózást” ... „Hallottuk, hogy az igazgató bácsi (a nagydobosi igazgató­ról van szó) el akar bennün­ket vinni innen, mert nem­csak nagydobosi lányok lak­nak itt Tessék elintézni, hogy maradhassunk... Itt mégis csak jobb!” ... Este, meghatározott időre minden lánynak be kell vo­nulnia a szállásra. Fegyeime- zetlenkedő alig akad. Múlt év­ben mindössze két lányt kel­lett visszaküldeni az intézetbe. Meg tudja-e teremtem a vállalat, a szűkebb fogalma­zásban a budakalászi gyár számukra a perspektívát? Tud-e otthont nyújtani nekik, akiknek soha nem volt, s nem lehetett otthonuk? .. v Részben igen! De sokat kell még javí­tani körülményeiken, szakmát adni a kezükbe, újból és újból felhívni a műhelyekben a „szakik” figyelmét a tapinta­tosabb bánásmódra. A lányok már kimondták véleményü­ket: szívesen maradnak Buda­kalászon. Most a gyáriakon a sor, hogy az anyagi juttatáso­kon felül megértsék: érzé­keny, lelkileg sérült emberek­kel foglalkoznak, akiknek tu­datába sokkal mélyebben ha­tol minden megjegyzés, min­den csípős szó. Nagyszerű kezdeményezés tanúi lehetünk a Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál. De a dolog természetéből adódóan kétszeres figyelmet kell szen­telni a folytatásnak. ISzüts Dénes ?Gyűjtő” úton Az írószövetség kezde­ményezésére hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára több szociográfiai jellegű könyv jelenik meg. Az elsők között Végh Antal író Szabolcs-Szatmár megye eredmé­nyeiről szóló műve. Szabolcs-Szatmár megye helyzete nemcsak az irodalmi élet központi problémája, fejlesztése országos ügy- gyé vált, a Minisztertanács határozata alapján kiemelt megye­ként kezelik. Az író élményeinek gazdagítására most is a me­gyét járja. A képen a Boglya-tanyai iskolában láthatjuk. TV-FIGYELO Sokszínű műsorhét Az új képzőművészeti sorozat (Ismerkedés a szobrászattal) célja és szándéka rendkívül időszerű és fontos, hiszen a szobrászat a fes­tészetnél is nehezebben megköze­líthető területe a képzőművészet­nek; ezt mutatja a tapasztalat, a kiállítások látogatottsága is. A so­rozat első adásában Cifka Péter művészettörténészt és Borsos Mik­lós szobrászművészt láttuk. A sor­rend, sajnos, nemcsak e felsoro­lásban cserélődött fel, — a kép­ernyőn is másodlagos szerepet kapott a művész és művészete. A műsor akkor tölthetné be felada­tát igazán, ha főképp az alkotóra és alkotásaira támaszkodna, nem elsősorban egy előadást .nyújtana, amelynek a művész és a mű csu­pán illusztrációja. A Bavaria Filmstúdió és a Cseh­szlovák Televízió közös* zenés mű­sora, az óh tévé, szegény tévé — olyan légkört és színvonalat mu­tatott, amelyre leginkább a kelle­mes jelző illik. Hogy akart-e mondani is valamit —, az nem­igen derült ki, de ennek lehető­ségét is felvillantotta a jó ötletek- "bén, tévésizerű megoldásokban gazdag, mulattató kisfilm, dehát ennyivel meg is elégedhetünk e műfajban. Aminek valóságos súlya és ér­telme volt, és ami maradéktala­nul betöltötte vállalt szerepét, az ismét Balogh Mária Ebédszünet­riportja volt. A vésztői cigányte­lep gondjairól szóló műsor nem­November 7 Dicső nap, párja nincs sehol a világon. A legelsőnek tűnt fel a láthatáron. Vörös csillaggal és vörös lobogóval Jött el leszámolni a népelnyomókkal. Változtatni sorsán a proletárságnak, Bármelyik részén is él a nagyvilágnak. Különbség nélkül a bőrének színére, Árnyék helyett napfényt gyújtani szívébe. Építeni egy szebb, boldogabb világot, Megvédni a jogot és a szabadságot. Misik János ^ népköltő csak feszült érdeklődést keltett, hanem bizonyára megmozgatja a valóságot, elsősorban az illetéke­sek gondolatait is. Dicséretes alapgondolat indítot­ta el a mindennapok demokratiz­musát feltáró és boncolgató soro­zatot. Az első két adás extrém- esetei vet fel, — amelyhez azon­ban nagyon is szokványos, mégis megszokhatatlan és elfogadhatat­lan módon állt hozzá néhány hi­vatalos poszton, de hivatása ma­gaslatán egyáltalán nem • álló hi­vatalnok. Kitűnő kezdeményezés, érdekes, Ígéretes kezdés a sorozat Emberséggel című fejezete. A Kockázat /című lengyel film­sorozat fordulatokban bővelkedik, de ez a hibái egyik forrása is: néhol áttekinthetetlenül összegu­bancolódik, másutt gyerekesen naív, A pálma a rokonszenves főszereplőé, , Stanislaw' Mikulskié, ő a film támasza, talpköve. Miat­ta valószínűleg az is végignézi a fárasztóan gyermeteg, vagy kibo­gozhatatlan részleteket is, aki o nélküle rég lezárta ^ volna a ké­szüléket. Szombaton újra láthattuk, ti­zenhét év után, a Semmelweis című magyar filmet, a közelmúlt­ban elhunyt Bán Frigyes alkotá­sát. A film ismétlését a Semmel­weis és a film rendezője, vala­mint a főszereplő Apáthi Imre iránti kegyelet indokolja. A novellairodalom gyöngysze­mei című sorozat ezúttal nem vá­lasztott szerencsésen. Főleg azt szemléltette, mennyire ellenáll olykor a novellairodalom a tévé-» sítésnek. A Keresd az asszonyt íO’Henry novellája) harsányra si­került, — A stewardess című Na* gibin-elbeszélés viszont sápad-» tabbra a vártnál. Mindkét esetben alig elviselhetően lassú tempót diktált a rendező. Üde, kedves, emberi momen­tumokkal, jő szövegbeli fordula­tokkal bővelkedő olasz . filmmel zárult a hét, a Dino-Riái rendezte (részben általa is írt) olasz film­mel, címe: A csütörtök. Szimpa­tikus főszereplője a nálunk is kedvelt Walter Chiari, — a kisfiát játszó Roberto fciccolini komoly­kodó gyerekalakítása kitűnő tár­sításnak bizonyult a csélcsap és hebehurgya atya mellett. Péreli Gabriella Szeretem a csészealjakat Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem hiányzik, ha csak egy hétig is nem hallok, nem olvasok róla. S most már nagyon régen semmi hír nem volt az újságokban, ráfiióban, televízióban sem a lochnessi szörnyről, sem a repülő csé­szealjakról. Éltem nélkülük, s be kell vallanom, hogy rend­kívül hosszúnak és idegesítő- nek tűnt számomra az idő, mígnem végre... Igen, végre kedvenc lapom hírei között megjelent múltkor a közle­mény, hogy újból a Földre szállt egy csészealj. Uj-Zélandon szállt le. — Nem baj. Igaz, hogy Uj- Zéland messze van, s eddig még valahányszor a lapok hír­rovatában repülő, vagy le­szállt csészealjakról olvastam, azok mind messze, távoli kon­tinenseken tűntek fel, soha­sem például Biharugrán, vagy Dunapatajon, avagy a Jó utca 4/b előtt, mégis örvendetes számomra, hogy megjelent és leszállt. Ha lochnessi szörny most nincs is, de van új-zé- landi repülő csészealj és én most az epedő várakozás és vágyakozás után egy ilyen tá­vol leszállt csészealjjal is be­érem. Nem, az égvilágon semmi bajom nincs, teljesen normá­lisnak tartanak még ellensé­geim is. A csészealjakban sem hiszek mint távoli világok képviselőit hordozó égi Tra­bantokban, legfeljebb csak mint porcelánbolti árucikkek­ben. Mint ahogy a lochnessi szörny sem tudja egyetlen pil­lanatra sem felpiszkálni fan­táziámat, tudom nagyon jól, hogy ez a szörny csak kacsa és a kacsákat párolt káposz­tával és rósejbnivel szeretem, nem hínárral, vagy tavi mo- szattal körítve. Mint örülök mégis, hogy új­ból feltűnt a hírekben a repülő csészealj, hogy miért vártam ezt, vagy a lochnessi szörny megjelenését? Mert régi új­ságolvasó emberek hitelt ér­demlő szavai szerint a „bol­dog békeidőben” ezek a ször­nyek a tavakban, vagy a légi jövevények más bolygókról mindig akkor jelentek meg, legalábbis a lapok hasábjain, ha oly csendes volt a külpoli­tika, ha oly nagy volt az ubor­kaszezon drámai események híján, hogy valamit ki kellett találniuk a szerkesztőknek az unatkozó olvasók békés' rioga­tására. Erről van szó! Esküszöm, szívesen olvasom, hogy akár egy egész porcelánkereskedés­re való csészealj szállt le Bam- buko-földön, vagy azt, hogy a lochnessi szörny szörnyszülöt­teket hozott a világra. Szíve­sebben, mint például azokat a híreket, amelyeket ugyan szin­tén távolról hoznak a telex je­lentések, de korántsem kacsák, sőt szörnyek, még sötétebben szörnyűek. Vietnam, Laosz, Szuezi-csatorna. S ezekben nincs mindeddig uborkaszezon. Ez az árva kis csészealj, amely a hírekben Uj-Zélan­don szállt le, s amelyet oly szívrepesve vártam, még csak hírecskö, az is eldugva vala­hol az újság belső oldalának legbelső hasábján. Mégis me­leg szeretettel köszöntöttem. Talán mégiscsak egy véres va­lósággal szóló hírt szorított ki a helyéről, vagy talán nem is volt már ilyen hír, s ezért ke­rült a lapba. O, gyertek, csészealjak, ször­nyek! Jövel, áldott uborkasze­zon! Ha azon múlik csak, ki­találok olyan hátborzongató dolgokat a négyszemű és nyolccsápú marslakókról, hogy beléborsódzhat az olvasók bor- sódzástól elszokott háta. Raj­tam néni fog múlni, a csésze­aljakra esküszöm! Gyurkó Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom