Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-26 / 274. szám
6 PEST MtCYEI ^Mirtap 1969. NOVEMBER 26., SZERDA Gyöngyös Rendezik az ország egyik leggyorsabb vízfolyású patakját, a Gyöngyöst. Az Alpokban eredő s Vas megye északi részét átszelő vízfolyás Kőszeg —Gencsapáti közötti 11 kilométeres szakaszának szabályozására huszonnégymillió forintot költ a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A patak gyakori áradása két város, továbbá falu biztonságát veszélyezteti, és sok ezer hold mezőgazdasági területet fenyeget elöntéssel. A rendezés során átépítik a patakon levő két energiatermelő telepet, levágják a nagyobb kanyarokat. VÁRNÁBAN új kikötő építését kezdték el. Az építkezés első szakaszában — amely körülbelül hat évig tart — négy kilométer hosszú kikötőhely létesül. Mellette egyidejűleg huszonegy tengeri hajó tartózkodhat, s ezzel évente nyolcmillió tonna áru forgalmát .teszi lehetővé. STRATFORD-ON-AVON- BAN, William Shakespeare szülő- és későbbi lakóihelyén szombaton hajnalban kigyulladt az Arme Hathaway-ház, a drámaíró feleségének egykori otthona. A legértékesebb kincsekben nem esett kár, és a ház kétharmada sértetlen maradt. A részesedési alap elosztásának új módja Mint ismeretes, a kormány legutóbbi üiésén határozatot hozott a részesedési alap kategóriák szerinti felosztásának megszüntetéséről, s az alap felosztását felhasználásának módját vállalati hatáskörbe utalta. A részesedési alap kategóriák szerinti felosztását 1968. január 1-én az új mechanizmus indulásakor vezették be, s célja volt, hogy mintegy biztosítékot nyújtson az elosztás differenciálására, vagyis arra, hogy anyagilag jobban ösztönözzék, jutalmazzák azokat, akik fe- lelósebb munkát végeznek, s akiktől nagyobb mértékben függ a vállalat gazdálkodása, valamennyi dolgozó jövedelmének alakulása. Az ösztönzés központosításának módszere lényegében kényszerű intézkedés volt, s csupán a reform kezdeti időszakában, a gazdasági tendenciák tapasztalatainak megismeréséig volt indokolt, mert az ilyenfajta központosítás fenntartása ellentétes lenne az új mechanizmus elveivel. A közlemény nagy része az eddigi módszer megváltoztatását kívánta. Az üzemi AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK üveges szakmunkásokat • Modern munkásszállás • Olcsó üzemi étkezés i • Jó kereseti lehetőség Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat SZÉKESFEHÉRVÁR, Ady Endre o. 13. A31.SZ. Állami Építőipari Vállalat a BEREMENDI CEMENTGYÁR építkezéséhez ' AZONNALI FELVÉTELRE KERES: • építőipari technikusokat • ács-állványozókat • vasbetonszerelőket • kubikosokat • segédmunkásokat 5 NAPOS MUNKAHÉT. BÉREZÉS: teljesítménybér -f idénypótlék + 8% kiemelt pótlék. A vállalat szállásról, étkezési lehetőségről és hazautazásról gondoskodik. Nagyobb létszámú jelentkezés esetén a munkahelyre és a lakóhelyre a dolgozókat gépkocsival szállítjuk. JELENTKEZÉS A BEREMENDI CEMENTGYÁR ÉPÍTKEZÉSÉN KŐMŰVES, ÁCS, ÉPÜLET- ÉS DISZMÜBADOGOS, víz- és fűtésszerelő, villanyszerelő, FESTŐ, PARKETTÁS, PARKETTACSISZOLO. LAKATOS, AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT. dömpervezetőket, rakodómunkásokat, motoros küldöncöt, kubikosokat és kőműves segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is) azonnali belépéssel FELVESZÜNK Munkásszállás díjtalan. JELENTKEZNI LEHET: a i Prosperitás Kiss mupkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt. demokrácia továbbfejlesztése is szükségessé teszi, hogy a vállalat saját anyagi eszközeivel maga gazdálkodjék. Egyetlen megkötöttség, hogy vállalati átlagban a részesedés, a jutalmazás és a prémium összege nem haladhatja meg a bértömeg 25 százalékát. A részesedési alap elosztása mechanikus vonásainak kikapcsolásával, a vállalati önállóság bővítésével a kormányzat még szabadabb te- } ret ad a differenciálásra, | a hatékonyabb munka anya- [ gi ösztönzésére. Nagyobb lesz a jelentőségük a kollektív szerződésekben foglalt elosztási módszereknek, amelyeket maguk a vállalati kollektívák dolgoznak ki. Egészséges eltérést jelent az eddigiektől az az elv is, hogy nemcsak az év végi részesedést. hanem az alapbért is fokozottan differenciálni kell, ily módon is ösztönözve a nagyobb felelősségvállalásra, jobb munkára. A vezetők prémiumátalánya megszűnik, s .az e célra eddig felhasznált ösz- szegct is differenciáltan alapbéresítik. Erre azonban nem a vezetői beosztás, hanem a vezető, aki többet tesz vállalatáért, a dolgozók nagyobb jövedelméért, az eddigi prémiumnál nagyobb összeget is kaphat alapbéremelésként, mások alapbéremelése viszont kisebb lesz az eddigi prémiumnál. Ennek a fontos elvnek az érvényesítése a tárcák vezetőinek feladata. Magát az év végi részesedést vezetők és beosztottak számára azonos elvek alapján osztják el. Megszűnik a kategorizálás, így az az eddigi szabály is, amely szerint egy-egy kategóriába sorolt dolgozók fizetésüknek maximálisan 80—50, illetve 15 százalékát kaphatták év végi részesedés címén. Mivel a differenciálásnák egyre nagyobb a jelentősége, a felelősségteljes és jobb munka jutalmazására bevezetik az úgynevezett nyereség-prémiumrendszert. Ebből a prémiumból nemcsak a vezetők részesülhetnek, h^nem azok a beosztottak is, ' akik jelentősebb feladatokat hajtanak végre. A vezetők nyereségprémiuma a vállalat gazdálkodásától és a dolgozók személyi jövedelmének alakulásától függ, tehát a vezetők anyagilag érdekeltek lesznek abban, hogy nagyobb legyen a vállalat nyeresége, és a dolgozók minél többet keressenek. A veszteséges gazdálkodás anyagilag is erősen érinti a vezetőket, mert alapbérüket veszteség esetén 25 százalékkal kell csökkenteni. Azoknak a további fontos beosztású vezető-alkalmazottaknak az alapbére, akiket a kollektív szerződésben a vállalat külön megjelöl, veszteséges gazdálkodás esetén 15 százalékkal csökken. Viszont valamennyi munkás és az összes többi dolgozó teljes, 100 százalékos keresetét garantálják arra az esetre is, ha a vállalatnak vesztesége van. Az 1969-re megkötött kollektív szerződések még a régi kategorizálási rendszer szerint intézkednek a részesedési alapok felosztásáról, mivel azonban a. kormány a kategorizálást 1969. január 1-től, tehát visszamenőleges hatállyal szüntette meg, az idei eredmények után járó részesedést már az új rendelkezések szerint osztják a vállalatok. Rövidesen megjelenik a munkaügyi miniszter végrehajtási utasítása, amely a többi között ezt a kérdést jogilag is tisztázza, mert kimondja majd, hogy az új rendelkezésnek megfelelően kell módosítani a kollektív szerződéseket. Mindenesetre, a jövő év eleji nyereségrészesedés kifizetésekor egyetlen munkás sem járhat rosszabbul, mintha az idén még érvényes lenne a kategóriába sorolás. A Munkaügyi Minisztérium és a SZOT irányelveket is kibocsát, amelyek a részesedési alap felosztásának új módjával kapcsolatos számos gyakorlati kérdésre ad választ. A részesedési alap felosztásának új módszere a vállalati önállóság bővítésével, a mechanikus központi szabályok megszüntetésével, fokozott lehetőséget teremt a vállalatok jobb gazdálkodásának ösztönzésére. így a jövedelem, a nyereség fokozására is, ami egyetlen módja annak, hogy a dolgozók bére és részesedése tovább növekedjék. Üíödször is „új ruhában” a vörösberényi ered templom Befejezték a közéikor egyik legérdekesebb magyarországi műemléke, a vörösberényi erődtemplom restaurálását. Szlovákiában és Románia erdélyi területein gyakoriak az erődített templomok, a Balaton vidékén azonban csak ez a templom maradt'fenn napjainkig. Szakértők megállapításai szerint a vörösberényi templom már 1290-ben a Balatonalmádi mellett húzódó mostani Malom-völgy torkolatánál állott, s eddig négyszer állították helyre. A mostani, ötödik helyreállítás során feltárták a templom közvetlen környékét, megerősítették az erődfalakat, és restaurálták a két gótikus kaput is. A templomot, amelyet belsőleg is felújítottak és új tetőzettel láttak el, a Balaton környéki idegenforgalom szolgálatába állítják. A PONTY, az angolna, a pisztráng és más halak jobban tenyésznek az olyan vízben, amelyet atomreaktorok berendezéseinek hűtésére használnak — jelentette a nyugatnémet halászati kutató intézet. endben van főhadnagy úr, beszélni fogok. Nem azért, mert megszállt az önkritikának nevezett korszerű szentlélek, hanem, ment látom, főhadnagy úr még hisz a szavak őszinteségében. Vegyük úgy, hogy beszélgetünk. Nem kihallgatás, meg mit tudom én még mi a dolog, hanem egyszerű csevely, amit ebben az esetben egy hangra redukáltak. Az adataim tudja, ott vannak az asztalra tett lapon. Az adatok azonban semmit nem mondanak rólam, meg másokról sem, az adatokba soha nem fér bele az ember. Mert mit mond az, hogy születtem ötvenháromban? Hogy decemberben tizenhat leszek? Vagy az: éjjel egykor kértek meg az URH-sok, hogy fáradjak velük ide, hiszen mit keres egy kiskorú ilyenkor az utcán? Látja, ez is egyike a sok-sok furcsaságnak. Ha nagykorú valaki, rögtön joga lesz az utcán csavarogni, s senki nem kérdezi tőle, miért van ott. Pedig lehet, hogy sokkal gya- núsabb a tag, mint én voltam, dehát nekem még a képemre van írva a kiskorúság... Mondja meg őszintén, főhadnagy úr, mit szólna, ha egyszer csak odakanyarodna melléje egy kocsi, s a belőle kihajló rendőr azt kérdezné: „mit sétáltatod a farmerodat öcsi?” Naná, hogy azt feleltem: most akartam benyomni egy ékszerüzlet kirakatát, mert várnak a haverjaim, kell nekik a szajré piára, nőre. Egy szó sem igaz belőle. Soha nem jutna eszembe benyomni egy kirakatot, s még kevésbé vannak haverjaim. Van néhány srác, akikkel magnózunk, lessük a lányok combját, amikor a miniben leteszik valahová magukat, nagyokat röhögünk mindenen, s kész. Ez nem haverság, még kevésbé barátság. Amikor egyszer erről apámmal beszélgettem, azt felelte: „ne különcködj fiam, az embernek az a dolga, hogy a többivel tempó zzon, s ha egy pici tempóelőnyt szerez, azt foggal-körömmel tartsa meg”. Látja, főhadnagy úr, ez is olyan szöveg, ami miatt kirohanok az utcára, mert egész egyszerűen nem tudom elviselni. Ne gondolja, hogy idegbajos vagyok, bár otthon az anyám, meg a két nővérem is előszeretettel titulálnak annak. „Te igedbajos vagy” — mondta a nagyobb, a Jutka, amikor kimentem a szobából, s ő utánam jött. Tudja, miért jöttem ki? Mert legszívesebben fölborítom az asztalt, a tisztelt szüléimre, meg a vendégeikre, a díszzsebkendős urakra, meg a ráncosodó hátikat mutogató nőkre, akik csípőig dekoltáltatják hátul a ruháikat, úgy ülnek le, hogy a fehérnemű színét tévédhetfetlenül látni lehessen, .de közben szörnyűlködnek „a gyermekeinken” — én már ezen a kifejezésen is csak röhögni tudok —, akik miniszoknyát mernek hordani. A papák meg aranyóráikat villogtatva, s pocakjuktól nyögve ecsetelik a farmerok kozmapolita agresszivitását, s közben kéjesen szürcsölik a méregdrága importpiákat, amikor pedig erről néhány szót ejtettem, az apám .volt az első, aki „fiam, ne tiszteletlenkedj” szöveggel ajtót mutatott. Az apám ... Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom: inkább az utca. A gyerek nem nevelheti a szüleit, főhadnagy úr sem hallott ilyen, igaz? Hát akkor, mi a megoldás? Az iskolában egyszer megkérdeztem ezt osztályfőnöki órán, persze, állati röhögés közepette, s szegény Matild néni, az osztályfőnöknő csak hápogni, dadogni tudott, nekiállt szónokolni nemzedékekről, ^meg a korosztályok stílusbeli áss zi q kron 11 ás áról, sajnálni tudtam csak, pedig sírni kellett volna ... Az apámnál tartottam. Nézze, én mindig egy kicsit koravén voltam, amikor a többiek még kavicsot rúgdostak, s bú jócskát, játszottak suli után, én húztam haza a csíkot, levágtam magam a szőnyegre, s elő az éppen soron levő könyvet... Biztos hallott Salingerről, a gyermekvédelmisek — hallottam — legtöbbször tanárok meg pszichológusok, már csak kötelességtudatból is ismerniük kell, mi fertőzi az ifjúságot... Látja, én nem bírtam a tag könyveit, mert a2t mondtam, ez más kotta, mi ebből nem tudunk énekelni. Lehet, hogy az ami srácok igen, mi nem. Itt nálunk másról van szó. Miről? Ha megfogalmazhatnám, bekeretezném a fényképem, s kiakasztanám az ágyam fölé, olyan okosnak tartanám magam, de nem tudom. Csak keres az ember, gyűjti a cserepeit annak, ami széttört, mert széttörték benne, s megpróbálja kitalálni, miért van másként az, amit lát, mint amit hall. Lényegében az apámról beszélek most is, mert ő is ilyen. Milyen? Tudja, ezerszer meg tízezerszer gondoltam már erre. Okos? Tud, nem üres a feje, néhány tévészereplése után villogva mentem be az iskolába, mert persze, hogy mindenki bámulta az öregemet a ládában, akarom mondani a képernyőn. Vitaműsorok, főhadnagy úr is tudja, milyen jól fésült kérTempó désak hangzanak el, de ennek ellenére az öregem néhányszor belehomorított, olyanokat felelt, hogy a többiek kiegyenesedtek a széken, s nem akarták hinni, hogy ez egyenes adásban megy. Hát akkor? Ha én így ismerném az apán, a képernyőről, jó fejnek tartanám, elájulnék tőle, mint a többiek, még a lányok is, akik persze a szövegére nem figyeltek, de arra igen, hogy milyen jó a képe, s a vállán nem a tömés feszíti a zakót... Én azonban ismerem . másként is, I amikor együtt vihog azzal a taggal, akiről félórája azt fejtegette anyámnak, hogy elviselhetetlenül képmutató, s hogy egy őszinte szava nincsen. Amikor erről is pötyögtem neki valamit egy reggel a fürdőszobában, miközben borotválkozott, ő azt felelte, hogy: „fiam, tőle függ, hogy miikor és hová megyek külföldre, tarthatok-e egyetlen tudományos ülésen is előadást s így tovább, hát akkor mit csináljak, nem én neveztem ki,, de ha nem akarok a víz alá kerülni, tartanom kell a tempót, mert, ha nem én röhögök vele együtt, akkor röhögnek vele mások...” Ezt felelte. Ha olyan vagyok, mint egy szivacs, akkor fölszívom ezt a szöveget, s tele leszek vele, de szerencsére, nem vagyok olyan, s tudom, hogy képmutatással nem lehet képmutatás ellen harcolni, hogy nemcsak az a bűnös, aki hazudik, de az is, alá tudja mi az igaz, mi nem, mégis bólogat a hazudozáshoz. Nem mentségeket keresel? a magam ssámá- ra, mert tudom, időnként egy Krisztus, egy anarchista, egy marxista és egy taknyos tart csúcstalálkozót bennem, s ahogy az igazi csúcstalálkozókon mások, ők sem jutnak semmire, ha csak azt nem veszem eredménynek, hogy kölcsönösen elátkozzák egymást. Majd benő a fejem lágya, de azt hiszem, addig még sokat fogok csavarogni az utcán, s a mázlim, hogy a nagykorúság után ezért már nem hozhatnak be... Ha azt gondolja főhadnagy úr, hogy csak a családom hibáztatom, téved. Képtelen vagyok jól\ kifejezni azt, amit gondolok, érzek, s ez sokszor okoz botrányt. Például ott van az anyám, akit szeretek sokszor, de van, hogy nekimennék. A bejárónő leejtett egy kerámia tálat, erre az anyám: „ilyesmiért régen kirúgtak egy cselédet, dehát ma örülni kell, hogy eljön valaki takarítani”. Persze, nem az Erzsi néninek mondta, hanem a nővéremnek, s utána rögtön, szünetet sem tartva arról kezdett el beszélni, hogy vasárnapra majd Jutka meg iKató. a két nővérem főznek, mert ő bemegy a gyárba, vietnami műszak lesz, azoknak a szegény vietnamiaknak ennyit igazán mindenki segíthet... Érti főhadnagy úr, mi az. amitől időnként összerándul a gyomrom, s az a sokszor emlegetett pubertáskori idegroham kitör rajtam? Mert akkor is odavágtam az anyámnak: hull a könnyem a nagy szívedtől, hogy ennyire sajnálod a vietnamiakat, de amikor az Erzsi néni beteg lett, azt mondtad, egy bejárónő ne affektáljon ... Kaptam egy frászt tőle, mire azt mondtam, egyszer majd állj föl taggyűlésen, s meséld el ezt az egészet, s kérdezd meg. vajon miként lehetne feloszlatni ezt a pimasz és impertinens nemzedéket, akik semifii máshoz nem értenek, mint a felnőttek pocskondiázásához... Az anyám ekkor már vörös volt a méregtől, azt sziszegte, hogy, majd apámmal este elintéztek de amikor este én magam szóltam apám előtt, hogy anya, ugye akarsz valamit rólam apának mondani, ő lehajtotta a fejét, s azt felelte, hogy „hagyjál békén a hülyeségeiddel”. Reggelig mesélhetném főhadnagy úrnak mindezt, pedig most még csak három óra van, s odahaza percenként kapnak eperohamot, amiért önök telefonáltak, hogy itt vagyok, s percenként vigyorognak azon, hogy ez a csirkefogó a megérdemelt helyére került. A két tisztelt nővérem már most fogalmazza a szöveget, amivel fogadnak majd, anyám azon drukkol, nehogy rendőrautóval vigyenek haza, mert akkor meglátja a házmester, apám pedig.. . Látja, most nem tudom, mit gondolhat az öregem, bizony isten, ahogy vannak, úgy tudom sajnálni valameny- nyiüket. önmagukért is, meg azért is, mert velem verte meg a sors őket... Velem, aki képtelen fölvenni a tempót, aki nem akarja elhinni egy lavór vízről, hogy az az óceán... Ne haragudjon, 'hogy ennyit szövegeltem, s ha nem tiltakozik a pedagógus beidegzettség főhadnagy úrban ellene, kérem, adjon egy cigarettát... / Mészáros Ottó