Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-22 / 271. szám
« “ic^íHop 1969. NOVEMBER 22., SZOMBAT 47, 42, 3€ Egy életen át ugyanott A dabasi járásban 164 nevelő részesült rendkívüli besorolásban az elmúlt napokban, 33 pedig — valódi törzs- gárdisták; 12 már tizenöt, 22 pedig húsz esztendőnél régebben tanít a járás területén — pénzjutalmat kapott. És a köznevelés , három régi munkása miniszteri kitüntetést. Mindhárman csak hetekkel ezelőtt, a tanév kezdetén váltak meg a katedrától. Pályájukon sok évtizeddel ezelőtt ugyanabban a faluban indultak el, ahol most befejezték. Egy emberöltő Molnár Jenő délceg termetű, 19 éves, fiatal tanító 1922- ben tért vissza szülőfalujába. Diplomáján még meg sem száradt a tinta, máris tanítani kezdett a bugyi elemi iskolában, amelynek később igazgatóhelyettese lett és maradt, amíg nyugdíjba nem vonult. Kerek negyvenhét esztendőn, egy munkában eltöltött teljes emberöltőn át oktatott. Vajon hány gyereket nevelt fel? — Pontosan nehéz lenne kiszámítani. Ügy kétezerötszáz körül biztosan lehetnek. Van-e köztük híres ember? A saját szakmáján belül biztosan, de országos hírnévre tudtommal egyik sem tett szert. Szorgalmas és törekvő ember a legtöbb és érti a mesterségét is. Akad közöttük sok egyetemet, főiskolát végzett, két lány például vegyészmérnök lett. Mások a katonatiszti, orvosi, mérnöki, pedagógus pályát választották. — Kire a legbüszkébb közöttük? — A pedagógusokra, mert rajtuk közvetlen látom, hogy a magam működése nem veszett kárba. Tizenkét volt tanítványommal dolgoztam együtt harminc tanerőt számláló iskolánkban. Hogy eny- nyien választották az én pályámat és szintén hazajöttek a helybeli fiatalságot nevelni, azt hiszem, erre joggal büszke lehetek. A művelődésügy kiváló dolgozója címmel tüntették ki. Egy dinasztia Hajnal László 1927-ben idegenből szakadt Gyónra és a múlt tanév végéig, tehát kerek 42 esztendőn keresztül oktatta az utóbb Dabasba olvadt Gyón gyermekeit. — Tanítódinasztia az enyém — mondja. — Apám is az volt. Vas megyében, Káldon. amíg 15-ben a fronton el nem esett. Nagyapám szintén tanító volt, de nem akarta, hogy én is az legyek. Szombathelyen reálba adott. Aztán amikor elkerültem a debreceni tanítói árvaházba, saját magam iratkoztam át a tanítóképezdébe. Ma sem választanék más pályát. A fiam szintén pedagógus, okleveles középiskolai tanár, tanulmányi felügyelő a gödöllői egyetem mezőgazdasági gépészmérnöki karán. Hajnal László is tanár lett 1956-ban. ötvenes éveiben járt már, amikor a főiskolán a földrajz-biológia szakos képesítését megszerezte. Vajon, ha újra kezdené, megint pedagógus lenne? — Csakis! S az iskolától nem is tud elszakadni. Másodnaponként vonatra száll, Öcsára utazik, ahol a gimnáziumban az iskolatitkári teendőkkel bízták meg. — Az iskola légköre vesz körül ott is, jól érzem magam benne. Miniszteri dicsérő elismerésben részesült. A segédtanító Szászt Mária Kakucs általános iskolájának a múlt tanévben még igazgatóhelyettese volt. Apja egykor a kakucsi vasútállomás főnökeként került a községbe. Négy leány- gyermeke mind tanító lett. Kettő még tanít, az egyik Pesten, a másik Ócsán. — Itt lakom már 32 éve, csak akkor még nádfedeles volt ez a ház — beszél a szolgálati lakásról Szászt Mária. — A felszabadulás után Szászi Mária tovább tanult, matematika, fizika és vegytan szakos tanár lett. — Harmincháromban kerültem a katolikus elemibe, fizetésnélküli, ideiglenes segédtanítónőnek. Hat hónapra összesen 20 pengőt kaptam, hogy legyén miből kifizetnem az áldomást. Fél év múlva ideiglenes tanítónővé neveztek ki, havi 100 pengő fizetéssel, amiből nyolcvanat meg is kaptam az államsegélyből, hússzal viszont adós maradt az eklézsia, mert tanítói fizetésre nem jutott. Elégedett voltam mégis, nem törődtem a kevés fizetéssel, örültem, hogy beteljesült a vágyam: taníthatok. Most lett a művelődésügy kiváló dolgozója. Sz. E. A ceglédi „világcégtől' Szivattyú Marokkónak Pernyemosó az NDK-nak Modem parkettüzemet építenek most Gyöngyösön. Terméke, a mozaikparkett, nagy érdeklődésre tarthat számot. A vékony, alig egy centiméter vastag léceket ugyanis gumilapra ragasztják. így sok anyagot lehet megtakarítani, s egy-két óra alatt egész szobát ki lehet parkettezni. Az új, 30 millió forintos költséggel épülő üzem szereléséből részt vállalt a ceglédi Vasipari Elektromos Műszerész Ktsz is. Ök állítják össze a porelszívó rendszert, a fűtésközpontot és a szárítót. Ez öt-hatmillió forintos munka. Áprilisban kezdték, s újévre végeznek vele. Nemrégiben fejezték be egy másik vidéki üzem helyszíni szerelését. Jó egy évet dolgoztak a vásár osnamértyi forgácslapüzemben. A nyugatnémet és svéd gépekhez a kiszolgáló „egységeket” adta a ktsz. Megérte: Közös jubileumi vetélkedőt rendez a KISZ KB és a Magyar Televízió Felszabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére jubileumi ifjúsági vetélkedőt rendez a KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Televízió. Felhívják az ország fiataljait: tegyenek bizonyságot arról, hogy sokoldalú ismeretekkel rendelkeznek hazánk negyedszázados fejlődéséről, s mindenütt kapcsolódjanak be a művészeti csoportok, együttesek, klubok kulturális előkészületeibe. A vetélkedőt három kategóriában rendezik, a legjobbak 1970. tavaszán a televízió nyilvánossága előtt bizonyíthatják tudásukat, felkészültségüket. A társadalomtudomány című kategóriában azok a fiatalok versenyezhetnek, akik ismerik az elmúlt negyedszázad történelmi, társadalmi, gazdasági, kulturális és külpolitikai történéseinek összefüggéseit, s vitakészségük Ls megfelelő. Részvételi követelmény, bogy egy versenyző legalább egy témakörben átlagon felüli ismeretekkel rendelkezzék. Az előadók, együttesek kategóriában nem lesznek megyei és kerületi versenyek, a jelentkezők az országos válogató után jutnak a tévékamerák előtt zajló döntőbe. Alapkövetelmény, hogy az előadók és az együttesek vegyenek részt az „Ünnepelj velünk” és a „Tiszán innen — Dunán túl” versenyekben és a felszabadulás óta született művekkel méltón képviseljék a megye, a főváros, illetve a fegyveres erők fiataljait a televízió válogatóján. Az ének, a zene, az irodalom, a tánc és az egyéb alkategóriákban egy szólista, vagy egy együttes képviselheti a megye színeit. Az alkotók, pályázók című kategóriában azok a versenyzők juthatnak el a tv-selejtezőjére, akik kiemelkedő alkotásokat nyújtottak be a KISZ által már korábban meghirdetett jubileumi pályázatokra, illetőleg a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Népművelési Tanács fel- szabadulási, honismereti pályázatára. A televíziós vetélkedőre mindhárom kategóriában a jövő év májusában és júniusában kerül sor. A győzteseket, helyezetteket a KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Televízió értékes, díjakkal jutalmazza. FIRENZE EZÜST BIKA DÍJ Padomban, a felsőoktatási filsnfesativálon Vass Judit „Szabadosság, vált} egyelem, önfegyelem” című pszichológiai tárgyú filmje „Ezüst bika" díjait nyert. ismét gyilkolt A Szegedi Megyei Bíróság ítéletet hozott Pataki István 62 éves kübekházi lakos ügyében, aki különös kegyetlenséggel, visszaesőként elkövetett több- rendbeli emberölés bűntette miatt került a vádlottak padjára. Patakit — aki 1954-ben megölte barátnőjét — akkor életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtották. Az abonyi Gudi Farkas Mihály és népi zenekara nemcsak az országban, de többszörös külföldi vendégszereplés után, határainkon kívül is ismert. A kitűnő zenekar je- | lenleg esténként a nagykörű- j siettet szórakoztatja a Béke Étteremben. Ma este azonban, hűen a sok éves hagyományhoz, a fővárosban, a MUOSZ klubjának éttermében, a mezőgazdasági újságírók szokásos évi összejövetelén muzsikái. Foto: Gábor Szovjet turné A Magyar Állami Hangversenyzenekar a jövő héten a Szovjetunióba utazik. A hang- tersenykörút állomásai: Moszkva, Leningrad, Kijev. A több mint 100 tagú zenekart Ferencsik János vezényli. Öt koncerten Liszt, Beethoven, Stravinszkij, Weber, valamint Bartók, Kodály, Kadosa, Po- zay műveit adják elő. eiiGYE^gS TANFOLYAMOKAT INDÍTUNK: A 8 hónapos művezetőképző tanfolyamra lelentkezhetnek építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkások. A 10 hónapos szakmunkásképző tanfolyamon betanított munkásokat képezünk ki kőműves, ács-állványozó, szobafestő és mázoló, víz- és gázvezetékszerelő, központifűtés-szerelő és villanyszerelő szakmára. A 6 hónapos gépkezelőképző tanfolyamra lelentkezhetnek férfi segédmunkások és kubikosok. A tanfolyamok ianuár 5-én kezdődnek, de a jelentkezések előjegyzését megkezdtük. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőség. Munkásszállást és ebédet adunk. Különélési és idénypóflékot fizetünk, szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást adunk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. 8ács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. Az 1962-es törvény alapján 15 évi szabadságvesztésre változtatták az ítéletet, és ez év tavaszán elhagyta a börtönt. Szabadulása után 5 hónappal azonban újabb súlyos bűncselekményeket követett el: tíz kalapácsütéssel megölte Baló Julianna 57 éves deszki lakost, akivel alig egy hónapig élt együtt. 71 kalapácsütéssel ugyancsak végzett élettársa 11 éves kislányával is. A bíróság a borzalmas bűn- cselekményeket elkövető Pataki Istvánt halálra ítélte. A vádlett és védője a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága es a Pest megyei Tanács lapja. FöszerkesztA: SITU ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. s. II em Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tét S. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépíró szobák; J43—100/28», Illetve 343—100/413. Titkárság: 131-248 Egyéb számok: 141—462. 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Élőmet- nető bármely posta hivatalnál. » kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp.. V., lózset nádor tér l. sz.l. Előfizetést díj I bőnapra 20 form t. kétmillió forintos termelési értéket jelentett ez. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy messze földön híresek a ktsz automatikái. bonyolult elektromos műszerei, Hiszen a gyöngyösi műszerek iránt Görögországban is érdeklődnek, s mi több: ceglédiek dolgoznak Hellas egyik új forgácslapüzemének műszerezésén is. Marokkóba szivattyúkat, hydrociklont, vegyszeradagolót szállítanak, az NDK-ba pedig pernyemosó berendezést, egy új erőműhöz. Ez utóbbiért egymillió forintot kapnak. S ha már itt tartunk: az éves terv 25 millió forintnyi érték megtermelését írta elő. Ezt messze túlteljesítik. S nem akárhogyan: a ktsz 300 dolgozójának munkájára nem. érkezett még reklamáció. S már jövő évi kapacitásuk 70 százalékát is lekötötték. A dinamikus, egészséges fej- . Jés érdekében bővítik az abonyi részleget. Ez lesz az orvosi műszerek gyártásánál! fellegvára. Tablettázó gépeket, laboratóriumi darálót, és sok egyéb masinát készítenek majd. S itt gyártják a Biofer elnevezésű automatikus fermentálót, amelynek prototípusát most vizsgáztatják a Kőbányai Gyógyszergyárban, s amelynek első sorozatát jövőre adják át a hazai és külföldi megrendelőknek. (paládi) — A Nagykőrösi Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet népi zenekara, Gudi Farkas Mihály vezetésével, szolgáltatja a zenét Budapesten, az Újságíró- klubban ma a mezőgazdasági szakosztály klubestjén. — Fóti kutyamérleg. Október hónapban 27 gazdátlan kutya került a fóti men- helyre. Ez idő alatt új gazdára 34 kutya talált. Ülést tartott az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága november 20-án ülést tartott, amelyen Rapai Gyulát, a megyei pártbizottság első titkárát érdemei elismerésével — más, fontos megbízatása miatt — felmentette tisztsége és a pártbizottsági tagsága alól, s Egri Gyulát választotta meg az MSZMP Baranya megyei Bizottsága első titkárának. Az ülésen, részt vett és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tátikáira. Az MTS Országos Tanácsának ülése A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa november 21-én ülést tartott, amelyen Egri Gyulát — érdemei elismerésével — felmentette elnöki funkciójából és az MTS Országos Tanácsa Elnökségének tagsága alól. Az MTS Országos Tanácsa elnökévé dr. Beckl Sándort választotta meg. Az ülésen részt vett és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának elnökletével pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Az ülésen Timmer József, a SZOT titkára beszámolt a Szakszervezeti Világszövetség VII. kongresszusának tapasztalatairól. Az országos tanács dr. Beckl Sándort — a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsának elnökévé történt megválasztása miatt, érdemei elismerésével — felmentette a SZOT elnökségi tagsága és titkári funkciója alól. EZ MEG AZ HIRDETÉS Vecsési hirdetőoszlopon olvasom: „Ujj seziionyt ujj gre- dencet elanék judányos ár- rom, ócsón!” Valaki aláírta: „Nálam nyelvtankönyv kapható, helyesírásból órát adok, — jutányos áron, olcsón.” KÉT RIPORT önkiszolgáló boltról két riportot írtam eddig. Egyet tavaly, egyet az idén. Abban a tavalyiban még a pontok a mondat végén is elragadtatást fejeztek ki. Nem csoda: udvariasság, árubőség, tisztaság, minden egy helyen. Érthető, ha eksztázisba estem. Ebből az idei riportból Vi- szint áradt a letargia. Pokoli egy üzletbe tévedtem be. Se árubőség, se választék, se udvariasság, se tisztaság Mindez könnyen megmagyarázza, hogy utána, mintha vitriolba mártottam volna a toliam. Mellesleg mindkét önkiszolgáló üzlet — ugyanaz. Csak a dicshimnuszos riport a megnyitás napján íródott, a másik, a vitriolos, egy év múlva. A LEGSPORTSZERŰBB A város egyik nem éppen sikert sikerre halmozó ökölvívóját emlegetjük. Valaki mentségére felhozza, hogy ezzel szemben ő a megye legsportszerűbb versenyzője, Ézt többen vitatják, de a bunyós alkalmi védőügyvédje erőskö- dik: — Igen, igen, a legsportszerűbb. Egész évben nem ütött meg senkit. RELATIVITÁS Ronda a részeg férfi, de még rondább a részeg nő, állapítják meg többen az italboltban. persze férfiak. Jobban megnézve őket, nem tudom mi ad nekik alapot az önelégült kijelentésre. Pocsékul festenek, borzasak, ápolatlanok, dülöngélnek, szakálluk négy-öt napos, majdnem olyanok, mint egy ronda részeg nő. Azzal a különbséggel, hogy még egyetlen részog nőt sem láttam, ilyen szörnyen elhanyagolt, borostás áb- rázattal. UDVARIAS UNOKA Na végre, Csal! megembereli magát ez a fiatal, erős srác a villamoson, és átadja a helyét a mellette roskadozó idős néninek. De nein, együtt szállnak le, s lovagiasan mondja az öregasszonynak: — A másikkal már csal! öt megállót megyünk, nagymami, s remélem, ott már mind a kattan kapunk majd helyet. SZABADSÁGHÖS Az ügető- és galoppversenypályán sok fura-mura, kifacsart, kevés fantáziával, vagy fantáziatúltengéssel elnevezett ló fut, A lovak erről nem tehetnek, amúgyis jobban érdekli őket a zab, mint ahogy hívják őket, de nem tudom, mit szólna hozzá a Szabadsághős nevij, kétéves fekete mén, ha tudná, milyen tiszteletreméltó képzeteket keltő neve van. Még akkor is, ha a mamát Honleány névre „anyakönyvezték”, jóllehet előbb megértette azt, ha „gyi te pacinak” szólították. S bár már Garibaldi és más hasonló szabadsághős nevével megtisztelt lovak is elvitték a fogadók pénzét -a pesti pályákon, ezt a ménecskét sürgősen illenék „átkeresztelni”. Még akkor is, ha olyan jó társaságban futhat, mint Seneca, Aramis, ámbár meg kell mondani, időnként Svihák, Stréber, Samesz, Száj hős nevű lovakkal is meg kell küzdenie a győzelemért. S ha már Svi- háknál tartunk, hasonló név jobban illene erre a lóra is. A múltkor „Szabadsághős” létére úgy lemaradt, mint a borravaló. N. S. J.