Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-18 / 267. szám

6 ":&€írlap 1969. NOVEMBER 18„ KEbD Malinovszkij özvegye a Mátrában Raisza Jakovlevna Mali. novszkaja — R. Malinovszkij marsallnak, a hazánk fel­szabadításában részt vett má­sodik ukrán front egykori fő- parancsnokának özvegye — és a társaságában levő J. A. Leonov marsall vasárnap foly­tatta útját Heves megyében. Délelőtt koszorút helyeztek el Egerben a felszabadulási emlékmű talapzatán, majd megismerkedtek a megye- székhely történelmi múltjá­nak nevezetességeivel és a vá­ros jelenlegi fejlődésével. A délutánt a vendégek a Mátrában töltötték. Felke­resték a kékestetői gyógy­üdülőt, majd a parádsasvári gyermeküdülő kis lakóit láto­gatták meg. Tizenegymillió tojás Az Agárdi Állami Gazda­ság jánosmajori baromfite­lepét tenyésztojás-termelő üzemmé alakították át. Az új üzemág várhatóan jóval nye­reségesebb lesz az előzőnél. A jánosmajori üzem húsz nevelőházát Bábolnáról ka­pott 8—11 hetes jércékkel és be. és kakasokkal telepítették összesen százezer jércét kakast állítottak tenyésztés­be. A j ércék 26 heites koruk­tól 40 héten át tojnak. A to­jásgyár évente 11 millió te­nyésztő jást ad a baromfitartó gazdaságoknak. Magyar és osztrák miniszterek, bécsi diplomaták Sopronban Dr. Simó Jenőnek, Magyar- ország bécsi nagykövetének meghívására vasárnap több osztrák miniszter és a bécsi diplomáciai kar mintegy 180 vezetője és tagja látogatott Sopronba. A látogatáson magyar rész­ről dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter, Szurdi István belkereskedelmi miniszter, Púja Frigyes, a kül­ügyminiszter első helyettese, osztrák részről Franz Soronics belügyminiszter, dr. Ludwig Weiss közlekedésügyi minisz­ter, Bruno Pittermann volt al- kancellár, Theodor Kery, a burgenlandi tartomány főnöke, valamint Friedl Fürnbergnek, a KB titkárának vezetésével az Osztrák Kommunista Párt H átúira ült. A sofőr ebből már tudta, hogy vagy iratokat olvas, vagy gon­dolkozni akar valamin. Tizenöt éve vezeti a kocsiját. Néha már jobban tudja, mit gondol, mit akar, mint ő maga. Előhúzta táskájából a levelet. Öreg, a tollat nehezen megzabolázó kéz rótta papírra a nyomtatott, de így is nehezen olvasható be­tűket. Betűk. Tíz, száz, ezer betű egymás mellett. Nyomtatott, egymáshoz nem kapcso­lódó betűk. Megbillenő a-k, alig görbült e-k és s-ek, dülöngélő t-k. Kockás irkalapra ivó­dott a tinta, a betűk nehezen követték a vo- nalkák jelezte utat. „... soha életemben sem­mit nem kértem senkitől, mert azt tartottam, nem én vagyok a fontos...” A betűknek el­lentmondó, gördülékeny stílus. Diktálta va­laki a levelet? Vagy csak gondolatok és írás­mód eltérése? Sok olyan ember van, akit gondolkozni megtanított az élet, de tollat forgatni, a szavak betű szerinti helyes leírá­sára nem. Tipikus esetek ők, az élet iskoláját kijártak... A kocsi mellett kerékpárosok s szekerek maradtak el, a csupasz fákról a le­csapódó köd csordogált, beljebb, a földeken a tegnapi eső tócsái csillogtak, ősz. Nem volt még szabadságon. Talán decemberben? Vagy megint közbejön valami, mint a nyáron? A véletlen lassan már szabállyá lesz, a rendkí­vüli válik természetessé. Egészséges életmód? Nagy séták? Orvosi figyelmeztetések? A kocsi nem lassítva, nagy ívben került meg egy szekeret, melyen hatalmas púpot formált a kukoricaszár. A levél csúszni kez­dett a térdéről. Utánakapott. Véletlenül látta meg a titkára asztalán. Jött ki a szobájából, minden ok nélkül, csalt azért, hogy elmozdul­jon az asztala mellől, ahol, az asztal elé' tett székben, ötödik órája egymást váltották az emberek. Odahajolt a titkár asztalához. Ud­variasságból inkább, mint valódi érdeklődés­ből. A titkár igyekezett a többi irat közé csúsztatni a fölül levő levelet. Ö utánanyúlt. „Mi ez?”* A titkár a vállát húzta. „Egyike az ide címzett sok-sok levélnek.” Fölvette a gé­pelt, fehér papírok közül kirívó sárgás irka- lapokat, s először csak a furcsa, mert egy­máshoz nem kapcsolódó, nagyra rajzolt be­tűket nézte. „Panasz?” A titkár nem felelt azonnal. Később, s halkan mondta: „azt hi­szem, nem egészen”. Csak odabent, amikor elolvasta a levelet, értette meg, amit a titkár mondott. „... a mérges öregekkel soha nem szimpati­záltam, mert az élet rendje, hogy egy idő után tovább kell állni, s jöjjenek a fiatalab­bak. Mégis: elég-e, ha az ünnepségeken föl­ültetnek az elnökségbe, bár kissé feszengve nézik ódivatú, bizony, itt-ott megkopott öl­tönyömet? S a legközelebbi ünnepségig sen­ki nem nyitja rám az ajtót, senki nem kérdi meg hogy vagy öreg harcos, ízlik-e még a pipa, van-e, aki a városból elhozza a gyógy­szeredet ... Nem anyagi gondjaim vannak. Rosszabbak annál. Fölöslegesnek, időnként mutogatott régiségnek érzem magam, akit megnéznek, mert a régiségeket illik szemügy­re venni... Hát tényleg nem jut a magam­fajtának soha egy félóra? Vagy csak tíz perc? Mi valaha azt is tudtuk az elvtársunkról, hogy új szemüveg kell neki, fiút szült a me­nye, télre nincs tüzelője ... Akkor is elmen­tünk hozzá, ha nem volt semmi dolgunk ... Testvérnek éreztük a másikat, akivel az elv vérsége köt össze. Most meg, legutóbb, hogy szóba hoztam ezt valakinek, azt felebe: po­kolba az ilyen szentimentalizmussal öreg! A racionalitás éveit éljük ... Hát igaz ez, s ha igaz, így kell lennie, s ha így van, akkor jól van így...?” Letette akkor ott. az íróasztal mellett a le­velet. letette most is. Megtörölte a szemüve­gét. Szentimentalizmus? Apja arca jelent meg előtte. Apjáé, akire mindig csak felnéz­ni tudott, s akitől nemcsak a nyomozók kap­tak idegrohamot, mert soha egy szót sem tudtak kiverni belőle, hanem saját elvtársai is. mert biztos, hogy minden határozathoz fűzött valamit. Soha nem felejti el, amikor 1 egutoliára, negyvennégyben, együtt vitték el őket. Ott, a koszos szalmán, ésymás mellett feküdve, a következő kihallgatásra s a vele járó verésre várva, hallotta tőle: „ha valaha is szégyellni kezdjük, hogy szívünk van, csak tisztelni fognak az emberek, de szeretni már nem”. Akkor, ott megpróbált ellentmondani, de érvei nem voltak, csak üresen kongó szavakat hajtogatott. Többet már nem vitat­kozhattak. Sem erről, sem másról. Negyvenöt tavaszán csak ő. egyedül került haza ... Amikor először végigolvasta a levelet, ösz­tönösen Is az ellentmondás ingerkedett ban­BETŰK ne. Nem ilyen egyszerű, s nem ilyen egyér­telmű ez — a sztereotípiák tolakodtak elő­térbe. Hiszen ... Annyi mindent lehetne föl­sorakoztatni a levélben foglaltak ellenére. És mellette? Odaállt az ablakhoz. Ott mondta ki, önmagának: mellette is. A betűk, a furcsán rótt betűk nem hagy­ták nyugton. Odahaza alig evett valamit, nem beszéltek az asztal mellett, rögtön a ká­vé után bement a dolgozószobájába, de nem csinált semmit. Ült az asztal mellett, majd járkált föl s alá, nem tudott megbékélni a gondolattal, hogy ez a levél csak véletlenül akadt a kezébe, s hogy ennyire mellbevágta. Kétféle, mert egymásnak ellentmondó érzés volt, s éppen ez okozta a benne dúló békét­lenséget. A levél sorsának véletlene nyugta­lanította, s ugyanakkor az is, hogy a levélben foglaltak ennyire lefegyveirezték ... A kocsi vesztett lendületéből, s a sofőr hát­rafordult: „itt lennénk, hová megyünk?” Most ocsúdott csak gondolataiból, kinézett az ablakon. Egy faluszéli ház hámló hátát látta, kapirgáló tyúkokat, megroggyant léckerítést. „Keressük meg a tanácsházát” — mondta, s hirtelen azt érezte, legjobb lenne kiszállni a kocsiból, végigmenni a tócsákkal telehintett úton, be, a falu közepe felé, köszönni a szem­bejövő asszonyoknak,' nem sietni, benézni aí udvarokba... A kocsi lassított egy kerékpár­ját toló asszony mellett, aki készségesen ma­gyarázta el, az idelátszó téren melyik lesz a sok ház közül a tanács hajléka. Megálltak a kitárt vaskapu előtt, keskeny betonjárda ve­zetett az ablakaival utcára néző épület hátsó frontján levő ajtókhoz. A folyosókra kitett padokon férfiak, asszonyok ültek, irataikat szorongatták a kezükben, a szólíiásra vártak, vagy arra, hogy aki előttük bement, végez­zen, a szobák valamelyikéből írógép kattogá­sa hallatszott, az emberek kíváncsian néz­ték, de nem tolakodóan. „Jó napot” — mond­ta, az emberek visszaköszöntek, s rögtön mu­tatták az utat. mint akik tudják, az idegen csakis az elnököt keresheti. Az elnök rögtön megismerte a vendéget, enyhe zavarral állt föl az asztala mögött, látszott, nem tudja, nyújtsa-e a kezét, de néhány pillanat alatt el­oszlott a tétovasága. Leültek, rágyújtottak, az elnök várakozóan tekintett a vendégre, mi­nek köszönheti a látogatást, ö először a falu­ról kérdezett, a szövetkezetről, s bár pana­szokat vagy gyanús elégedettségről valló szavakat várt, csalódnia kellett. Az elnök szólt bajról, is, örömről is, röviden, néhány mondatban, a lényeget üstökön ragadva. Né­hány adattal jellemezni tudta a legfőbbeket, s ez rendszerező elmére, s felkészültségre vallott. Behozták a kávét, melyet az elnök te­lefonon kért, a kislány arca, amikor kezében a tálcával megállt az ajtóban, pipacsvörösre gyulladt, s húzódott volna vissza, hogy más csészét, más cukortartót tegyen, s valami job­bat kerítsen a két kopott alumíniumkanál he­lyett, de a vendég már észrevette, így hát nem volt szabadulás. „Jó napot kívánok” — rebegte, de oly ennivaló kedvességgel, hogy a két férfi összemosolygott. Megitták a kávét, hallgattak közben, s utána is, végül az elnök kérdezte meg: „gondolom, nem az őszi szél sodorta erre, hanem .. Nézte a férfit, az erős ráncokat az arcán, az őszülő hajat, a kialvatlanság karikáit a szeme alatt, s hirtelen elbizonytalanodott. Mit mondjon? Előhúzta a levelet, s mint aki nem tudja fejből, a borítékról olvasta fel a nevet. „Kaptam én egy levelet Babos István elvtárstól, nem tudom ismeri-e?” Az elnök arcáról egy pillanat alatt letörlő­dött az eddigi mosoly. Nagyot szívott a ciga­rettájából, s csak akkor felelt: „A félkarú Babos bácsit itt mindenki ismerte.” Fülét a mondat első fele ütötte meg. „Félkarú?” Hát még ez is? „Bal keze volt csak.” Most döb­bent csak rá a mondatok múlt idejére. Ismer­te? Volt? „Volt?” Az elnök lehajtotta a fe­jét. „Három napja temettük el” ... A sírhoz az elnökkel együtt mentek. A fejfa nyers színét a koszorúk födték el. ahogy a fejtábla betűit is. csak a fölötte levő vörös csillag látszott. ..Sírkövet állíttatunk majd. ha a hant nem süpped tovább” — hallotta az elnök hangját, s csak bólintani tudott, felelni nem, mert tudta, hogy a kiabálás sem segít azon, ami jóvátehetetlen. Mészáros Ottó Központi Bizottságának több tagja vett részt. A vendégek a délelőtti órák­ban megtekintették Sopron vá­ros nevezetességeit. Ezt. köve­tően többen a fertődi Kastély­ba, illetve a fertőrákosi kőfej­tőbe látogattak. Délután, a Soproni Városi Tanács végre­hajtó bizottsága fogadta ^ a vendégeket, majd az evangéli­kus templomban hangversenyt adtak tiszteletükre. A látogatás dr. Simó Jenőnek a Fenyves Szállóban adott fogadásával ért véget. Franz Soronics belügyminiszter és Bruno Pittermann volt al- kancellár nyilatkozik a rádiónak a soproni Fenyves Szállóban adott fogadáson. Télelő a Dunán „TrélereBÓ** jégtörőhajók dobhatják”, áttelepíthetik bár­mely folyóra, vagy szárazon kerülhetik meg a kisebb fo­lyók alacsony hídjait. A Du­nán egyébként tizenegy, a Tiszán három és a mellékfo­lyókon. ugyancsak három jég­törő hajó vesz részt a téli munkákban, s az idén is sor kerül magyar—jugoszláv - jég­törési együttműködésre. Szük­ség esetén négy magyar jég­törő hajót küldenek át a kö­zös országhatár és a Vuko- vár közötti jugoszláv szakasz­ra. A vízügyi igazgatóságok már megkezdték a téli elő­készületeket. Hogy milyen lesz a tél? Erről senki sem mondhat semmi bizonyosat. A sok évtizedre visszanyúló föl­jegyzések statisztikai ada­taiban föllelhető törvénysze­rűségekből és a valószínűség­számításokból levont követ­keztetések azonban nem sok jóval biztatnak. Az európai időjárás 10—12 évenként megismétlődő ciklusai sze­rint a „nedves”, csapadékos évek periódusa lejárt, meg­kezdődött a száraz periódus. Következésképpen derültebb, szárazabb s így a szokásosnál hide­gebb tél várható, amely a Dunát sem kíméli meg a jégtől, hiszen a le­apadt folyó kevéske vizét ha­marabb lehűti a hideg. A sekély vizű folyó jege pedig több veszéllyel fenyeget, mert a korábban mélyen rejtőző zátonyok a felszín közelébe kerültek — jelenleg 70 gázló van a Dunán —, és könnyeb­ben beléjük akadnak és ösz- szetorlódnak a jégtáblák. Bu­dapestnél egyébként majd­nem minden második évben befagy a Duna, s hetven év alatt csali három télen for­dult elő, hogy jégtelen ma­radt a folyó. A vízügyi igazgatóságok be­fejezték a védművek, árvé­delmi fölszerelések, anyagok műszaki szemléjét és in­tézkedtek a hiányosságok gyors kijavításáról. Novem­ber végéig megszervezik a jégje'.entő szolgálatot is. A Duna, a Tisza, a Körösök és a Maros, tehát majdnem 1500 kilométer folyószakasz mel­lől összesen 223 jégmegfigye- lő küld majd napi jelentést a jégről. A vízügyi hírközlő háló­zatot korszerűsítették, s csu­pán a Duna mentén 110 tele­pített és mozgó rádióállomás gondoskodik az árvédelem parti és vízi egységei, va­lamint a légi megfigyelő re­pülőgépek közötti gyors ösz- szeköttetésről. Gondos javítási és kar­bantartási munkákkal a jégtörő hajókat is felké­szítették a téli bevetésre. Az idén két 170 lóerős kis jégtörővel bővült az árvé­delmi szervezet hajóparkja Az új kishajók érdekessége / hogv trélerre pakolhatják és közúti fuvarral gyorsan „át­Dr. Bíró József Moszkvába utazott Dr. Bíró József külkereske­delmi minisztér vasárnap Moszkvába y utazott a KGST külkereskedelmi állandó bi­zottságának ülésére, amely a KGST-országok további együttműködésével, integrá­ciójával kapcsolatos kérdéseket vitatja meg. Elutazott az olasz külkereskedelmi miniszter Vasárnap este elutazott Bu­dapestről dr. Riccardo Misasi olasz külkereskedelmi minisz­ter, aki a magyar külkereske­delmi miniszterrel aláírta a két ország ötéves hosszú lejá­ratú kereskedelmi és gazdasági megállapodását. A minisztert a Ferihegyi repülőtéren Mádai István, a Külkereskedelmi Mi­nisztérium főosztályvezetője búcsúztatta. Ott volt dr. Ludo­vico Barattieri di San Pietro, Olaszország budapesti nagykö­vete. Lenin-filmek A Lenin-centenárium évé­ben a fővárosi és a vidéki mozikban ismét vetítik majd az „Aurora cirkáló”, a „Július 6”, a „Lenin Lengyelország­ban” a „Történetek Leninről” és a „Viharos alkonyat" című filmeket. A KISZ KB és a MOKÉP a Lenin-évforduló al­kalmából olyan pályázatot hirdet, amelyre a Leninről szóló filmek megtekintése alapján írt egyéni vagy kol­lektív tanulmánnyal vehetnek részt a jelentkezők. A Elő fácánexport Ütba indította az első kül­földre irányított fáeánszállít- mányt a Magyar Vadkereske­delmi Szövetkezeti Vállalat gyomai télepe: 1200 fácán­kakast és fácántyúkot küldött Franciaországba. A telep a tervek szerint a jelenlegi sze­zonban 52 ezer élő fácánt is felvásárol, s ebből 42 ezret ex­portál. AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK üveges szakmunkásokat • Modern munkásszállás • Olcsó üzemi étkezés • Jó kereseti lehetőség Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat SZÉKESFEHÉRVÁR, Ady Endre u. 13. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat (Budapest XXI., Kiss János altb. u. 19—21.) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ: asztalosokat, ács-állványozókat, bádogosokat, burkolókot, víz-, gáz- és központifűtés-szerelőket, kőműveseket, lakatosokat, szigetelőket, villanyszerelőket, üvegeseket, motorszerelő szakmunkásokat, betanított munkásokat, valamint kubikosokat és segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség. Heti 44 órás munkaidő, minden szombat szabad. A szakmunkás-képesítés megszerzése a szükséges gyakorlati idő után lehetséges. Szociális iutratósok Vidéki dolgozóknak szállást és — térítés ellenében — minden munkahelyen meleg ebédet adunk. Jelentkezés o tenti címen o Munkaerőgazdálkodáson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom