Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-14 / 264. szám

t*ts 1 megyei 'sbfiírlap 1969. NOVEMBER 14., PÉNTEK Vasúti történetek © Zsúfolt vasúti fülke. A sa­rokban, az ablaknál, nyilván a gazdaságosabb térkihasználás okából, ketten is üjnek egy he­lyen: vállas, birkózó küllemű ifjú ölében aligszoknyás leány­zó kuporog. Hangos enyelgé- süket az egybegyűlt utazókö­zönség leplezetlen érdeklődés­sel figyeli. — ígérd meg, hogy a köz­ponti házasságkötőben tartjuk az esküvőt... — kéri a két csók között támadt technikai szünetben a lány. A fiú egyből rááll. — Természetesen! Utána pe­dig a Mátyás pincében ebéde­lünk. Együtt az egész násznép. — Valami olcsóbb hely is megtenné... — Azt már nem. Alább nem adom! A' lány hoss2ú, szenvedélyes csókkal jutalmazza ezt a ne­mes, lovagi gesztust. Csók után így folytatja: — Két hét nászúira me­gyünk a Balatonhoz! A fiú rálicitál: — A dalmát tengerpartra! Újabb csókból kifolyólag a társalgás hosszú percekre is­mét megszakad. — Két szobát szeretnék... — ábrándozik tovább a lány. — Egyik lenne a háló, a má­sik a társalgó ... — Meglesz! % egy harma­dik is — gyerekszobának! A lány már szólni sem tud á boldogságtól. Csókolni, sze­rencsére, még tud. Később azért mégis csak megjön a szava: — Mondd; hái)y gyerekünk tesz? — Két fiú ... (csók)... és két lány... (hosszú csók)... egyelőre... (még hosszabb csók, egészen addig tartó, amíg a kalauz be nem szól): — Cegléd következik! A fiú felugrik, összekapkod- ja a csomagjait — Jaj, nekem itt le kell szállnom! Na, szia! — gyors csókot lehel a lány arcára és fürgén távozik. A peronról még felinteget a lánynak, aki az ablakból sze­relmesen néz utána, mindad­dig, míg a fiú két széles válla el nem tűnik az állomás for­gatagában. Közben a vonat is elindul újból, a lány felhúzza az abla­kot visszaül a helyére. Perce­kig némán bámul maga eié, látszik, hogy valamin nagyon töpreng, "majd udvariasan megszólítja a szomszédját: — Bocsánat, nem tetszik emlékezni, milyen néven mu­tatkozott be ez a fiatalember, amikor felszállt Vecsésen? Endre?... Béla?... Levente?... Sehogy sem tudom a neveket megjegyezni. Rémes, hogy mi­lyen szórakozott vagyok mos­tanában ... © Két középkorú asszony száll fel a vonatra az egyik állomá­son. Gondosan elpakolgatják számtalan csomagjukat, majd leülnek egymással szemben A Cement- és Mészművek V áei Gyára FELVESZ építőanyagipari technikumot végzett vagy érettségizett fiatalokat molnár, illetve égetői munkakörbe. Kiemelt bérezés. JELENTKEZNI LEHET a gyár munkaügyi csoportjánál 7-től 15 óráig. Az idősebbnek látszó, szem­üveges, sovány asszony rögtön faggatni kezdi jó húsban levő. gömbölyded útitársnőjét: — Na meséljen, Piroskám, meséljen, mi volt, hogy volt? — Jaj, lelkem, Veronikám, igazán nagyon szép volt min­den! Csuda hercigek voltak a gyerekek. Icukámon világos kiskosztüm volt és egy édes kis fehér kalap, mindenki megbá­multa, olyan bájos volt. Pista is roppant fess volt, sötét ruhában, csokomyaikkendővél... És na­gyon is sokan voltunk! A két rokonságból és a szomszédság­tól szinte mindenki eljött, A hivatalos aktus után a fiatalok megcsókolták egymást, aztán mindenki odament hozzájuk, megcsókolgatták őkét, gratu­láltak nékik ... Amikor mind­ez lezajlott, akkor a fiatalok, a Pista szülei, meg én a férjem­mel együtt, hatosban, elmen­tünk a nagy vendéglőbe.Jaj, hogy ki ne felejtsem: útköz­ben betértünk a fényképészhez és csináltattunk néhány felvé­telt ... A nagyvendéglőben aztán kiadósán megebédel­tünk, utána a férfiak elboroz- gattak, mi asszonyok pedig sü­temény és kávé mellett eLtré- cselgettünk, egészein késő es­tig! — Igazán nagyon hangulatos lehetett az egész! . — Én mondom magának, Veronikám, a mi családunk­ban mái" sok válóper zajlott le, de egy sem sikerült ilyen szépen, mint az Icukámé... R. AZ ÚJ KALAP (Gyermekvers) Jancsika ma kapott egy helyes kalapot. Kis kalap, nagy kalap, ma kicsípem magamat. A fejére fölrakja, kisétál az udvarra. Bodri kutya, jónapot! Neked nincsen kalapod? Nézzétek csak verebek, mi díszíti fejemet! Kis kalap, nagy kalap, m ma kicsíptem magamat. — A kapuba is kiáll, büszke, mint egy kiskirály. Fürtös Gusztáv Vetélkedő — másodszor November 20-án kezdődik a Szentendre—Vác helytörténeti vetélkedő második fordulója. A két város csapatai felké­szült, lakóhelyüket, annak tör­ténelmét, múltját, jelenét ala­posan ismerő szakemberei egyszer már összemérték ere­jüket Szentendrén, de döntet­lenül végződött a találkozó. Most a második fordulóban a váci Madách Imre Művelődési Házban, még fogasabb kérdé­sekre kell megfelelniük a helytörténészeknek, még nehe­zebb próbák elé állítják őket. A felkutatott, feldolgozott anyag a két város történeté­ről, könyv alakban megjelenik majd. A vetélkedőt pedig, akárcsak az első fordulóban, most is felveszik magnóra. VILÁGPREMIER színhelye volt a kolozsvári Magyar Ál­lami Opera: itt hangzott el elsőízben Salvatore Állagra, neves olasz zeneszerző Az arckép című dalműve. Az eseményre a szerző is elláto­gatott Kolozsvárra. SUHARTO indonéz elnök személyi változásokat jelentett be a fegyveres erők vezetésé­ben. OLVASO NÉPÉRT Az olvasás, a pedagógus és a középiskolások A diákok, és tanáraik iro­dalmi érdeklődésének ellent­mondására, vagy paralelitásá- ra keresek interjúalanyt az ér­di Vörösmarty gimnáziumban. Zsoldos Lajost, huszonnyolc éves magyar—orosz szakos ta­nárt, iskolai KlSZ-pártössze- kötőt ajánlják, mint aki órá­kon, futballpályán, szakkörök­ben, görögökről való beszélge­tés mellett, vagy az éjfélbe nyúló, egyetemi felvételekre történő korrepetálásoknál, meg ízlés dolgában is, jól megérti magát diákjaival. • — Mit kíván egy eny- nyire élő kapcsolat kiala­kítása az irodalomtanár­tól? — Hogy magáévá tegye Füst Milán meghatározását: a ta­nári pálya, — életforma. — De az ilyen, ideális ta­nári életmód kialakításánál rengeteg ellentmondást kell áthidalni. AZ érdeklődés élet- bentartásához, a műveltség ápolásához, a dolgok keresésé­hez való érzék megőrzéséhez, A Vígszínház ma mutatja be Déry Tibor: „Tükör” c. drámáját. Ren­dező: Kapás Dezső. A képen: Bánki Zsuzsa, Tomanek Nándor, Papp Éva és Tahi Tóth László. Bemutató az önépítkezéshez, a rendsze­res olvasáshoz sok szabad idő szükséges. Viszont mindezek, hosszútávon, bizonyos anyagi feltételeket is megkívánnak. Például nem árt, há az ember lakik valahol. Az olvasás­hoz könyvtár, a könyvekhez pénz kell, egyre több: a köny­vek ára szépen emelkedik. Mit csinál az a" nyelv- és iro­dalomtanár, akinek mondjuk 1650 forint az alapfizetése? Betáblázza a szabad idejét túl­munkákkal, ha teheti. Magam az osztályfőnöki, s rendes egyéb óraadói tevékenység mellett levelezőket oktatok, tanulószobát, szakkört. KISZ- foglalkozásokat vezetek, azon­kívül házat építek, mert saját- kezűleg olcsóbb. Hogy így el­ér-e, és mikor, a begyepese- dés? Még bírom, — ha éjfél­tájt kopog rám otthon egy-egy diákom, könyvért, gondolatért, szíves fogadtatásban részesül. Ha majd családot alapítok? A feleségem tudni fogja, hogy minden belépő gyereknek jár egy karéj zsíros kenyér. • — Okoz magának problémát, hogy a diákok érdeklődése esetleg nem az előírt tananyagban szerep­lő szerzőkre irányul? Vala­mint, hogy az az érdeklő­dés nem egyezik az ön íz­lésével? — Előbb a kérdés első ké­szére válaszolnék. Ha a tanár nem elégszik meg a magol ta­tással, s valóban élénk érdek­lődést szeretne fellobbantani a diákban elmúlt korok irodal­ma iránt, — sokszor nehéz a dolga. Ez legutóbb Vörösmarty alakjával, munkásságával kap­csolatban került szóba. Gim- náziumtinkban, mely a költő nevét vette fel, minden évben külön foglalkozunk egy-egy Vörösmarty vonatkozású té­makörrel: Vörösmarty és a hazafi ság, Vörösmarty és a haladás, stb. Legutóbb nagyon sok tanuló kinyilvánította, nem tehet róla, de távol áll tőle a költő érzelmi világa... Próbáljuk megérteni őket: mennyire megváltozott az el­múlt százegynéhány év alatt az embernek a munkához, a természethez, a társadalomhoz való viszonya, a családban be­töltött szerepe... Ha meggon­doljuk, a modern művészetek is eltávolodtak a múlt művé­szetétől ... De eltávolodás, visszatérés problémájának to­vábbi boncolása messzire ve­zetne, — mindenesetre jó, ha az irodalomtanár számol ezzel az eltávolodással, mert a visz- szatérés is csak ennek tudato­sítása révén lehetséges. — Nem véletlen az sem, hogy a modem irodalomra fo­gékony osztályok és gyerekeik előszeretettel forgatják pél­dául a mai amerikaiakat, Tru­man Capotet, Sálingért, Wil­liam Styront, s a többieket, de kelet-európai szerzőket is em­líthetnék, teszem fél a lengyel Mrozeket. E szerzők néhány- mondatos elemzésére, közös jellemzőik meghatározására nem vállalkozom, pongyola fogalmazással élve, az biztos, hogy visszaadják, kifejezik az irdatlanul megnövekedett in­formációmennyiséggel táplált mai ember belső, asszociatív- intuitív gondolata és érzelmi mozgását. Amikor a gyerekek felfedezik Sálingért, ezt nem irodalom-elméleti megfonto­lásból teszik, hanem, mert úgy érzik, élő olvasmányra leltek. Magam is szeretem, ajánlom, és kölcsönzőm ezeket az író­kat. • — Ha a tanár irodal­mi ízlése nem fogadja be az ilyen szerzőket? — Az ízlésbeli, választásbeK ellentét szerintem jó alkalom a pedagógus számára egy kis vizsgálódásra, újraértékelés­re. Diákjainak megértéséhez minden bizonnyal közelebb kerül, 'de talán az érintett írókhoz, sőt, önmagához is.­— A tanulók érdeklődésé­nek irányulása számos megle­petést _ tartogat. Szakköreim­ben például a gyerekek szá­momra is váratlanul „rákap­tak” a görögökre. Ezután saj­nálom, hogy róluk jószerint csak a szakkörökben eshet szó, — így csak azok kerülnek még közelebb az irodalomhoz, akik már amúgy is szeretik. Padányi Anna ■üÚjW Irány Bécs! (11.) 1945. március 16-án a du­nántúli arcvonal teljes kiter­jedésében támadásba mentek át a szovjet csapatok, ami­nek célja hazánk felszabadí­tásának befejezése és Bécs el­foglalása volt. A főhadiszállás utasítása értelmében a főcsa­pást Székesfehérvár, Pápa, Sopron, Bécs irányába kellett mérni a „Dél” hadseregcso­port erőinek zömét kitevő 6. SS páncélos és 6. hadseregre. Tolbuhin marsall, a 3. ukrán front parancsnoka azt tervez­te, hogy a két hadsereg főerőit Székesfehérvártól délnyugat­ra bekeríti és megsemmisíti, utána kifejleszti a támadást a megadott irányba. A német csapatok kezdet­ben nagyon szívósan védekez­tek. Hitler először azt köve­telte tőlük, hogy ellencsapás­sal zúzzák szét a 3. ukrán front támadó erőit, Guderian vezérkari főnök pedig kijelen­tette: „Székesfehérvár és Ta­tabánya a védelem két sark­köve, amelyet tartani kell!” A heves ellenállás lassította ugyan a szovjet előnyomulást, de megállítani vagy visszavet- n; em volt képes, ez a fel- a -.c meghaladta a német hadosztályok'erejét. Guderian hiába fenyegetőzött, hogy „ez a nehézkesség és pongyolaság felháborítja a Führert”, a kez­deti heves ellenállás, a beke­rítéstől való félelem miatt, fokozatosan visszavonulássá változott. Március 21-re a Velencei­tó és a Balaton közötti térség­ben harcoló német csportosí- tást Berhida, Székesfehérvár, Szabadbattyán, Polgárdi és Balatonfőkajár körzetében „zsákba” szorították a szovjet csapatok. A 6. SS páncélos hadsereg erőinek nagy része a Fűzfőnél nyitva maradt: 2 ki­lométer széles folyosón, véres harcok és nagy veszteségek árán kimenekült a gyűrűből, de a 6. hadsereg bekerítésben maradt. A visszavonulás alatt és miatt nagyon zavarossá vált a helyzet. A csapatok fegyvert és felszerelést hátrahagyva menekültek. A két német hadsereg között megszakadt a közvetlen összeköttetés. Balek tábornok, a 6. hadsereg pa­rancsnoka március 22-én így jellemezte az állapotokat Wöhlernek, a „Dél” hadsereg­csoport parancsnokának: „A hadsereg a katasztrófa szélén éli. Életének egyik legrosz­szabb szituációjába került.” Válaszként megkapta Hitler parancsát: „Egy lépést sem hátra!” Másnap a 4. gárdahadse­reg felszabadította Székesfe- hétvárat, a 6. gárda harckocsi­hadsereg Veszprémet, a 9. gárdahadsereg Várpalotát, a 26. hadsereg pedig Balatonke­nesét. Ezek a sikerek megpe­csételték a 6. német hadsereg sorsát. Balek Sepp Dietrich, a 6. SS páncélos hadsereg pa­rancsnokát kérte: ■ szabadítsa ki csapatait a bekerítésből. Dietrich erre nem vállalko­zott. Mint mondotta: „arcvo­nalán több hézag tátong... nemsokára képtelen lesz a Pápa irányába kibontakozó csapást féltartóztatni”. A nyolc napig kétségbeeset­ten védekező balatoni ellensé­ges csoportosítás a harcokban szétszóródott, összekeveredett, s rendezetlen futásban kere­sett menedéket. Teljesen meg­szűnt a felső vezetés. A hád- osztályparancsnokok összes erőfeszítése egy célt szolgált: összetartani a csapatokat és biztosítani a visszavonulás le­hetőségét Ausztriába. Balek tábornok ismételten jelentet­te: „csapatai már nem úgy harcolnak mint kellene. So­kan azt mondják, a háború már így is, úgy is elveszett és nem akarnak nem sokkal a befejezés előtt elesni”. Fel­bomlottak az elit SS hadosz­tályok is. Guderian megálla­pította, hogy az elfogott me­nekülők 75 százaléka SS kato^ na, s Dietrichet súlyos szem­rehányásokkal illette hadosz­tályainak magatartása, megla­zult fegyelme miatt. De már minden hiába volt. A menekülők között nem le­hetett rendet teremteni. Ka­tasztrofálissá vált az üzem- anyaghiány, a maradék kész­leteket tábornokok felügyelete alatt osztották szét, hogy a csapatok közötti összetűzése­ket megakadályozzák. A kato­nákat csupán akkor lehetett harcba vinni, ha az a visssza- vonulás feltételeinek megte­remtéséért folyt. Március 25-én felszabadult Pápa, 28-án pedig a 2. ukrán front 46. hadserege, miután többnapos harcban megtörte az Esztergom—Tata körzeté­ben védekező; nagyobb ellen­séges csoportosítás ellenálfá- sát, befejezte Komárom és Győr megtisztítását. Ezen a napon a szovjet csapatok több ponton átkeltek a Rábán, amely a németek utolsó védel­mi vonala volt az osztrák— magyar határ előtt. A szovjet csapatok ellenáll­hatatlan lendülettel törtek elő­re. A 46. hadsereg Mosonma­gyaróvár, a 4. gárdahadsereg Sopron, a 9. gárda és a 6. gárda harckocsi-hadsereg Kő­szeg, a 26. hadsereg Szombat­hely, a 27. hadsereg pedig Za­laegerszeg felé támadott. Márr fcius 29-én bekapcsolódott a támadásba az 57. hadsereg és az 1. bolgár hadsereg is, Mu­raszombat felé mérve csapást. Ezen a napon Guderian azt követelte, hogy a német csa­patok szilárdan tartsák meg az osztrák—magyar határon kiépített védelmi állásokat „Itt már nem Magyarország­ról, az olajvidékről, hanem a birodalom határairól van szó!” — mondotta. Figyelmeztetése azonban nem változtathatott az ese­mények menetén. Amikór el­hangzott, már felszabadult Szombathely és Kőszeg, s ezt követően nem sokáig váratott magára a teljes vereség. Már­cius 30-án felszabadult Zala­egerszeg, s a szovjet csapatok több helyen átlépték az oszt­rák határt. Másnap késő este megkez­dődött Sopron megtisztítása, s április 1-én reggelre a, vá­ros felszabadult. Április 4-én, Nemesmedvesnél az utolsó hitlerista megszállókat is ki­űzték hazánk területéről. Ezen a napon a szovjet Tá­jékoztatási Iroda jelentette:: „A március 16.—április 4. kö­zötti időben végrehajtott elő­retörés következtében a 2. és 3. ukrán front csapatai befe­jezték Magyarország egész te­rületének felszabadítását a német megszállóktól”. Ez a rövid közlemény zár­ta le azt a fél .esztendeig tar­tó hősi harcot, amelyet szov­jet, bolgár, jugoszláv, és ro­mán katonák, magyar partizá­nok és önkéntesek vívtak ha­zánk földjén a fasiszta iga le­rázásáért, a szabad, független, demokratikus Magyarorszá­gért. Tíz- és tízezrek áldozták életüket ebben a harcban, amely a magyarság legjobb- ' jainak évszázados álmát vál­totta valóra. Népünk, kegye­lettel ápolja e hősök emlékét, s egy negyedszázados építő­munka eredményeivel bizo­nyítja: áldozatuk nem volt hiába. (Vége)

Next

/
Oldalképek
Tartalom