Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-12 / 262. szám

nsr megyei MCírlap 1969. NOVEMBER 12., SZERDA Hobby A tárgyak rabja A vigasztalan esőben szob­rok fénylenek a kertben; mozdulatlanságra ítélt szomo­rú testek. Vagy jókedvűek és csak az ősz tart csalóka opti­kát elénk? A bejárat mellett dombormű, egy madonna, szá­raz arccal fogadhatja a vendé­geket, mert Védi az eresz. Az előszobában kikészítve szá­raz papucsok, a villanyórán félrebillent öreg tűzoltósisak. A többszintes villa lépcsősora olivzöld, és ugyanilyen a hall is. A sötét alapból reliefek va­kítanak fehér márványból. Itt minden sötét; a fal, a szőnyeg, a beépített szekrény, hogy ki­emelje az ősrégi: fajansz-, porcelán-, üveg- és kegytár­gyak kifinomult ízlésű rend­jét és megtörje a beáradó fényözön! — Szerencsénkre semmit nem örököltünk — mondja Pécsi Sándor — arcának mély hajlatában a jól ismert ironikus mosoly. — Egy-egy bőrönddel keltünk egybe feleségemmel, így az üres lakást lassan, a magunk képére formálhattuk. A szekrények kitárják kin­csüket: római kulcs, renais- sance-lakat, négyezer éves karkötő, etruszk fej, Arany János kézírása, Kosztolányi fényképe és zöld tintával írt zöldpecsétes levele; ón céh­tálak, kupák, relikviák, tűz- aranyozott mongol szobrocs­kák. A falon Mária Terézia- korabeli óra, távolabb elefánt- csontra festett miniatűr port­rék. — Honnan az igény, a hoz­záértés, mely az epigon-tár- gyak tömegéből kiválasztja az eredetit? Az ügybuzgalom, a szeretet, mely megteremti az egyedi környezetet? A gyerek­korból? A családtól készen ka­pott kultúr-örökség? — Áááá! Nálunk szó sem le­hetett ilyesmiről... nagyon A Vecsési HTSl i/V^/V/\/VVVV/ViA/V/VAi/VA'/VA</V/V AZONNALI FELVÉTELRE KERES gyakorlott adminisztrátort Jelentkezés a szövetkezet főkönyvelőjénél, személyesen vagy írásban. Vecsés, Bajcsy-Zsilinszky út 62. A Cement- és Mészművek Váci Gyára , FELVESZ építőanyagipari technikumot végzett vagy érettségizett fiatalokat molnár, illetve égetői munkakörbe. Kiemelt bérezés. JELENTKEZNI LEHET a gyár munkaügyi csoportjánál 7-től 15 óráig. szegények voltunk..de nem, szeretek erről beszélni. Túlsá­gosan elhasználtak a sanyarú gyerekkorról valló kifejezések. Lassan gyűjtöttem a tárgyakat és róluk a tudnivalókat. Vet­tem egy asztalt, amiről kide­rült, hogy empire, aztán erről a stílusról mindent felkutat­tam a szakirodalomban. Ha kezembe akadt egy régi ke­rámia, tudni akartam; mikor készítették, milyen techniká­val és hol, milyen stílusje­gyek jellemzőek az egyes ko­rokra. Mert az iparművészet nagyon közvetlen módon árul­kodik az emberről, a végtelen lehetőségek élőlényéről. S er­ről a teremtményről egy szí­nésznek soha nem lehet ele­get tudnia. És a levelek! Mi­lyen töményen jellemzik írói- keit * 1917. szept. 16. „Édes Gyermek! Nagyon-nagyon jót, a leg­jobbat akarom kívánni jöven­dő életéhez, tehát azt kívá­nom; legyen olyan boldog, amilyen jó. Mellesleg, azután édes an­gyalom, járjon közbe legújabb attyafiánál, az angol Márynél hazája békeügyében! Isten ve­le. Öleli szerető • Jászaija.” — Bárczy Irén az angol ki­rályi családba ment férjhez, s a gratuláció is alkalom Jászai Marinak: szegény országáért tenni valamit, figyelmeztetni a hűségre. Mennyit elmond ez a pár sor, erről a nagysze­rű színész-asszonyról! Ezért gyűjtök én mindent. Mórával szólva: „Ami szép akad az utamba, Lelket keresek gye­rekésszel abba.” Ezért nem tu­dom leszűkíteni a tárgykörö­ket. Később talán majd ez a sokféleség is letisztul és az a kevesebb lesz majd a több. Most minden darabomnak rabja vagyok. Fontos nekem, hogy jól érezzem magam a környezetemben. Persze nem­csak ennyi... még ez a meg­késett és örökké tartó gyer­mekkorom is ludas... a játé­kosság, a játszani vágyás, ami életem jellemzője. Bár vannak közöttük értékesebb darabok, de a pénzegységre átszámít­ható értékük nem fontos ne­kem; a varázsuk fontos, a hangulat, amit a térnek adnak. A flamand csilláron, zsine­gen kitömött madárcsőrű hal, a virágok cserepeiben furcsa tengeri kövek. Hangulattól függően sokfélét beléjük raj­zolhat a képzelet. A fémek önállóbban beszélnek a korról, mely megmintázta őket, pati­nás cizelláltságuk a míves em­berről, és az időről, mely ak­kor még ráérősen elterpeszke­dett a napokon. Pécsi Sándor szövetsége a tárgyakkal feltételekhez kö­tött; szétosztja ugyan közöt­tük szabad idejét, figyelmé­nek, türelmének hányadát, de elvárja tőlük, hogy ne csak szellemét és lelkének örömét szolgáljál! de testének kényel­mét is: ágya mennyezetes ba­rokk, régi "petróleumlámpák vi­lágítanak a szobákban, széke, zenélőkút módjára tilinkózik a ráülőnek és XVII. századi céhládájába sok minden be­lefér. De Bél Mátyás félméte­res bibliáját 1730-ból esztéti­kumnak szánja, meglepetés­nek a tibeti fanyomásos, ima­könyvet. Gazdag grafikai gyűjteménye mappában pihen. Felfedezte magának Dobai Székely Andor festőművészt, aki — úgy érzi — méltatlanul elfelejtett a há­látlan utókor. Kul túrmissziót szívesen vállal. A sárospataki öreg diákok, a Rákócziak ősi városáért mindent megtenné­nek és megtesznek, hogy visz- szavarázsolják régi fényét Pécsi Sándor, az egyik örök­ifjú diák. Este, Németh László Papucs- hős-ét játssza a színházban. Előadások előtt aludnia kéll. De emeleti szobájából három­szor is visszaszólítja közénk lelkiismeretes gondossága. El­menőben még visszalép meg­igazítani egy ferde lámpa- búrát. Ónody Éva PEMÜ-I KISZ-ESEK — Ezelőtt pár nappal volt ] nálunk egy régen nem látott ügyfelünk. Nehezen talált ide.' Nem ismerte meg az épü- 1 letet. Igen, nagyon megváltoz- i tunk... Horváth Ferenc, a Pest me- i gyei Műanyagipari Vállalat igazgatója egy üzleti tárgya­lást szakított félbe az újságíró kedvéért. — Zsúfoltak napjaink. Egy­re több az üzletfelünk. Az évi tervünk 180 millió... Neim csoda, hogy nem ismernek rá a telepünkre... Sok a fiatal. És velük a hegyeket is meg lehet mozgatni. — Velünk? Lehet. Jól össze­jöttünk. Szeretjük is egymást, a vállalatot is. És a szeretet hegyeket mozgathat. Vasbányai János KISZ-tit­kár elmondja, hogy ha a szer­vezettség nem is éppen a leg­jobb, a 144 KISZ-tag aktív, jól dolgozik 'és a 4 alapszerve­zet színes programjaihoz, kö­zös rendezvényeihez a vállalat minden segítséget megad. — Tudod, a politikai okta­tás nehéz dió. Az mindenhol nehezen indul, kevesen járnak a gyűlésekre. Mi szerveztünk egy irodalmi csoportot, mely az anyagot feldolgozza és elő­adja. Volt olyan műsorunk, melyre 150 srác jött el. Több, mint amennyi KISZ-tagunk van! Készülnek a vezetőségvá­lasztásra. Mire e cikk megje­lenik, addigra a titkár meg­tartja beszámolóját, melyre most még izgatottan készül, keresd az adatokat, összegezi; mit tettek eddig. és jellemző a vállalat, „ifiségé- re”, hogy 61 tagja van és ez a tanács azóta sokszor bizonyí­totta; szükség van rá Ősszel megkezdődött a la­kásépítő akció. Akarattal nem emel több eseményt ki az újságíró. A felsorolt három példa értékes munkát bizonyít. És a többit már a csarnokokban kell ke­resnünk. A munkakedvet, az összetartást, a jelent és a cé­lokat. e Mit tettek? A PEMÜ a pilisvörösvári cigányépítkezésekre felaján­lott négyezer nagyméretű tég­lát és harminc mázsa cemen» tét. Az építőanyagot a fiata­lok szállították el az építkezé­sek színhelyére. Megalakították a fiatal mű­szaki közgazdászok tanácsát Cipősaróküzem. Hatalmas gépeknél lányok. Van, akinek ágaskodnia kell, hogy elérje a kapcsolót. De a gépek szót fo­gadnak, a munkazaj megtölti a termet, és a műanyag cipő­sarkok ezrével kerülnek zsá­kokba. — Itt csak fiatalok • vannak — mondja Korodi Klára. — Egy műszakba tette őket a vállalat. Pedig kockázatos do­log volt. Nem? Képzelje, ha a fiatal lányok trécselni kezde­nek munka helyett? A fiatal lányok azonban nem trécselnek. Ágaskodnak, hogy elérjék a gépeken az in­dítógombot. Sok a felajánlás. A jubileum nagy ünnep, méltóképpen kell hát megünnepelni. — Igyekszünk. Öt pontot je­lentettünk be a munkásgyűlé­sen, és az öt pontot az éjjel fehérre meszelt teremben a dolgozóink tápssal köszöntöt­ték — mondja az igazgató, Horváth Ferenc. Mert a fiatalok lelkesek. Éj­jel fogták a meszesvödröt, és az ecset csíkjai újjávarázsolták a gyűléstermet. A munkások fele KISZ-korosztályú, az öt pont tehát rájuk kettőzött ér­telemben vonatkozik, hiszen nincs család, több a szabad idő. Bizonyara-a politikai .vetélke­dőn is ott lesznek, csakúgy, mint a szabad szombat mun­kájában, hogy televíziót adhas­sanak ők is egy iskolának. Az ötszázalékos termelésjavulást nekik is elő kell készíteniük. A „szakma ifjú mestere” moz­galom pedig csak rájuk szá­míthat. A szerszámkészítő üzemben Szilágyi László fo­gad. Zavarban van. — Mondana nekem valamit az újításról? Mire is készül­nék? — Hát elmondták? Tudja, nem akarjuk „elsietni”, hiszen még csak a tervek legelején tartunk. Űj szivattyút terve­zünk: kisebb lesz, mint az ed­digiek, nem kell összeszerelni, és a hatásfoka sem lesz rosz- szabb a régieknél. De hát mon­dom, ez még csak terv. Remél­jük, a megvalósítása is sikerül. Mert az milliókat ér. A szerszámkészítő műhely­ben felszabadulási brigád is alakult. Ha új gépre yan szük­ség, ők soron kívül megcsinál­ják. — A tmk-sok? — kérdezem a KISZ-titkártóL — ök idősebbek. Viszoaf az április 4-én átadandó ifjúsági park munkájából ők vállaltéi? a legtöbbet. & — Hintákat, libikókát, ki* ringlispilt, mászókeretet csi­nálunk. Ehhez itt csak mi ére­tünk. Vasasok. A többiek majd a parkosításban segítenek Szép lesz ez a mi solymári par­kunk. örülni fognak a gyere­kek — mondja a brigádvezető. Továbbmegyünk.' A fröccs­öntőbe, az extruderüzembe, é* mindenhol csak a felajánlások­ról beszélnek. Mit szeretnének, mi lenne jó. — Novemberben kommu­nista műszakot tartunk. A munkabért a KISZ kapja. Ab­ból fedezi a kirándulásokat és a Pallas is abból zenél. A ze­nekarunk... Beat! — mondja a titkár, és ragaszkodik ah­hoz, hogy megnézzem a klub­jukat. Magas bárpult, bárszékek, pódium — és üdítő italok. — Hidd el, készülünk. Jő banda ez. Lehet velük dolgoz­ni. Meglesz minden. Talán egf kicsivel több is... Tamás Ervin ■Ü&70Q Qfitznzm: „Száz Budapest nem ér meg egy Bécset!” (9.) , Ezzel a jelszóval áldozta fel Hitler fővárosunkat Bécs vé­delmében. Ennek szellemében utasította a Pfeffer-Wilden- bruch SS-tábomokot, a kö­rülzárt védősereg főparancs­nokát: Budapesten egy talp­alatnyi területet sem szabad harc nélkül feladni, a várost házról házra kell védeni. Pfeffer-Wildenbruch mindent j elkövetett, hogy bevehetetlen erőddé változtassa Budapes­tet. Csapatai ellenállási cso­mópontok és támpontok rendszerévé tették a lakóne­gyedeket, üzemeket. Műszaki zárakat telepítettek, torlaszo­kat emeltek, állásokat építet­tek: ágyúkat, aknavetőket és géppuskákat helyeztek el min­denfelé, a megközelítési vo­nalak tűz alatt tartására. Malinovszkij és Tolbuhin marsall meg akarták kímélni a lakosságot a hosszan tartó ostrommal járó szenvedések­től. a várost pedig a pusztu­lástól. Ezért közös ultimátum­ban, méltányos feltételek mel­lett fegyverletételre szólítot­ták fel az ellenséget. Ajánla­tukra a fasiszták a két parla­menter: Steinmetz és Oszta- penko kapitány meggyilkolá­sával feleltek. Nem volt más választás, Budapesten véres és nehéz, nagy pusztítás és áldozatok árán kellett az ellenséget megsemmisíteni; a lakosságot felszabadítani a hitlerista megszállók és nyilas cinkosaik rémuralma alól. A harcok a pesti oldalon kezdődtek el. Laako vezérőr­nagy 30. lövészhadteste azt a feladatot kapta, hogy zúzza szét a német csoportosítást Rákospalota, Újpest, Pestúj­hely, Rákosszentmihály, Zugló körzetében és a Parlament felé támadva érje el a Du­nát. A 7. román hadtest fel­adata Cinkota, Mátyásföld, Rákosliget és Rákoscsaba el­foglalása volt, utána a Keleti pályaudvar felé kellett tá­madnia. Afonyin vezérőrnagy 18. gárda lövészhadtestére Kőbánya felé előrenyomulva, Budapest egész déli részének felszabadítása várt, eközben az Erzsébet-hídnál kellett el­érnie a Dunát. A körülzárt csapatok elke­seredetten védekeztek. Váltig reménykedtek ' Hitler ígéreté­ben, hogy felmenti őket. „A budai hegyekben már hallható a nyugatról közeledő német csapatok harci zaja” — adta hírül január 9-én a Nemzetőr című katonaújság. A lelkesítő propaganda hatott, a Védők ellenállása rendkívül heves volt. A szovjet csapatok mód­szeres ostrommal, lépésről lé­pésre küzdötték magukat elő­re. Minden egyes épületért szívós harc folyt. Több szovjet hadosztály még 1942-ben Sztálingrádnál szerzett tapasztalatokat az utcai harcban, s azokat Bu­dapesten hasznosította. A leg­fontosabb objektumokra, harckocsi és rohamlöveg össz­pontosításokra tüzérség és repülők mértek csapást, majd lángszórókat vetettek be a legerősebb ellenállási csomó­pontok és támpontok ellen. Ezt követően rohamcsapatok elszigetelték egymástól és külön-külön ostromolták meg az egyes célokat. Általában a saroképületek megtisztításá­val kezdték a harcot. Pincétől a padlásig vagy megfordítva, kézitusában számolták fel az ellenállást, majd a tetőn, tűz­falon vagy a pincén keresztül behatoltak a szomszédos épü­letbe és folytatták tovább ut­casorokon, negyedeken, kerü­leteken át. Magasfokú katonai tudás, haláltmegvető bátorság, önte­vékenység és határozottság voltak e harcmód legfőbb kö­vetelményei. Ezekre tanították fiatalabb bajtársaikat, a Sztá­lingrádnál ezer próbát kiállt tapasztalt harcosok. Január 9-ig a szovjet csa­patok befejezték a külső ke­rületek felszabadítását, s hoz­záfogtak a belső terület meg­tisztításához. A védősereg helyzete egyre tarthatatlanab­bá vált. Mindennemű készle­tük fogytán volt, a hadveze­tés utánpótlásról gondoskodni alig-alig tudott. Különösen gyorsan romlott a magyar csapatok harci szelleme. A kommunista párt röpiratai, a magyar front és az ideigle­nes kormány felhívásai nyo­mán a katonák egyre nagyobb tömegei értették meg, hogy a magyar nép érdekei ellen harcolnak. E felismerést fo­kozta bennük a németek van­dalizmusa, és a nyilas cső­cselék eszeveszett garázdál­kodása. Sokan clvilruhába öl-, tözve otthagyták alakulatu­kat, több mint 25 ezren az első adandó alkalommal meg­adták magukat vagy átálltak a szovjet csapatokhoz. Több mint 300 katona és tiszt a kü­lönböző kerületekben tevé­kenykedő partizáncsoportok­hoz csatlakozott. Január 9-e után az ostrom még lendületesebben folytató­dott. Az ellenség makacs el­lenállását megtörve, a szovjet csapatok hat nap alatt elér­ték a Nagykörút vonalát. Ja­nuár 16-án este Hitler rádión felhatalmazta Pfeffer-Wilden­bruch SS-tábornokot a pesti oldal kiürítésére. Másnap megkezdődött az átvonulás Budára, azután a tábornok parancsára felrobbantották a hidakat a Dunán. 1945. január 18-án hajnali 4.20-kor a 151. lövészhadosz­tály 581. ezredének egyik harccsoportja, Apkarov Gur­gen Makarovics vezetésével elfoglalta a Parlament épüle­tét. Néhány óra múlva véget értek a harcok a pesti olda­lon. Budán a németek még egy ideig reménykedtek a fel­mentésben. s megpróbálták tartani magukat. Támpontjai­kat azonban egymás után vesztették el, és mind sző­kébb területre szorultak ösz­sze. A harcokban a szovjet 1 csapatok oldalán bekapcsoló­dott a magyar katonákból szervezett Budai önkéntes Ezred is. Miután a felmentés vég­képp meghiúsult, Pfeffer- Wildenbruch elhatározta, hogy 26 ezer főre apadt cso­portjával, amelyben 10 ezer sebesült volt, kitör a gyűrű­ből. Arra számított, hogy egy rohanással átvágja magát a budai hegyeken és Perbál körzetében eléri a német vo­nalakat. Február 11-én este 8 órakor megindult a kitörők lavinája. Sikerült áttörni a 180. lövészhadosztály védel­mét, de az áhított célt csak 785 fő érte el. A többit meg­semmisítették vagy foglyul ejtették a szovjet csapatok. Pfeffer-Wildenbruch le­szedte ruhájáról SS-tábornoki jelzéseit és néhányadmagával az Ördögárok-csatornán ke­resztül próbált menekülni. Felszínre érve egy nagyobb > csoporttal befészkelte magát 2 ’ Budakeszi út elején álló épü­letbe. Tizenöt szovjet katona Zagorjan főhadnagy parancs­noksága alatt megostromolta őket. Erejük kevésnek bizo­nyult, ezért a főhadnagy egy löveget húzatott a ház elé, majd egy környékbeli lakos­sal megadásra szólította fel a bentlevőket. A parlamenter visszatérve közölte: a németek megadják magukat, ‘ha garan­tálják életüket, s a foglyul ej­tő tiszt legalább őrnagy lesz. Zagorjan gyorsan előkerítette Szkripkin őrnagyot, a 180. hadosztály vegyiszolgálat-fő- nökét, s jelentette neki a hely­zetet. Az őrnagy egy papírla­pot vett elő és ráírta: „Én Szkripkin, a Vörös Hadsereg őrnagya kész va­gyok hadifogságba fogadni mindazokat, akik megadják magukat.” A parlamenter bevitte a házba az üzenetet. Nemsokára 120 főnyi piszkos, elcsigázott német sorakozott fel és in­dult fogságba. Kihallgatásuk­kor derült ki, hogy köztük van Pfeffer-Wildenbruch. Ö kívánta. hogy foglyulejtője legalább őrnagy legyen. 1945. február 13-án befeje­ződött Budapest felszabadítá­sa. A nagy győzelmet Moszk­va 324 löveg 24 össztüzével köszönte meg hős katonáinak. Következik: A Balaton és a Dráva mentén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom