Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
4 ""k/űrla 1969. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Szerzeteskrónika 1514-ból — Luther sírbeszédek csatoskönyve Négy évtized után először Könyvárverés Budapesten Sok a látogatója Cegléden Székelj Aladár fotókiállításának. Foto: Gábor. Bor Voltaire-nek Liszt Ferenc orgonája Ybl Miklós esküvője Egy nevezetes műemlék életrajza Északról vagy délről, vonattal vagy autóbusszal érkezzünk Fótra, messziről integet templomának két, négy-négy kisebb oszloppal hosszabbított tornya. Közelről aztán szinte meghökkenti az embert ro- nantikus díszítőelemekkel «kitett homlokzata. Szép ez a templom, párját alig találni hazánkban. Nem csoda, nagy mester, leghíresebb építészünk, Ybi Miklós álmodta meg, akinek ezzel a remekművel indult széles ívű építészi pályafutása. A templom itt elsősorban nem is a vallási élet, hanem a hagyományt sugárzó táj, a kultúrát- művészetet fejlesztő fóti lokál- patrióták centruma. A segédtiszt visszatér A templom és mellette két ■sldalt a két nemes vonalú kisebb épület, jellegzetes „Habs- ourg-sárga” színű. Az egyik- oen iskola, a másikban a plébánia foglal helyet. Ez uióbbi értékes, Barabás Mikló l-': ól és más neves művészünktől származó portréival tájkepéivel, ezüst-arany dísztárgyaival és szobraival valóságos múzeum, '"öbb közülük védet; darab. Ir Schaub Zoltán prépost 20 ■'■ve szenvedélyesen kutat minién emléket, amelj a tempómra. Fótra. a község múltjára vonatkozik A háború a pompás műern- 'éket nsgyori megrongálta Hetven belövési kapott. 1944. december , 8-án végzetes ve- zély fenyegette A remelek 'el akarták robbanta:' miutár ornyai akadályozták a kilökést. Már mindent előkészítettek erre a merényletre, ami- tor a német tüzérezredes segédtisztje — szerencsére kulturált művé' - •■'bér — megakadályozta. Két évvel ezelőtt valaki kopogtatott a templom ajtaján: magas, idősebb férfi állt ott családja körében. A segédtiszt volt. Az épület nem sokáig viselte a belövések nyomait, ötezer fóti lakos társadalmi munkájával és egymillió forintos állami ráfordítással a szembeötlő hibákat eltüntették, sőt a legutóbbi években, szintén közös munkával, a községfejlesztési alapból korhű kőkerítéssel vették körül, kovácsoltvas lámpákkal,„ l0...:WA)2íii., Násznép az építkezés alatt Nem kevésbé érdekes az építkezés története sem. Amikor 1845-ben megkezdték az alapok kiásását, bővizű melegforrások törtek fel. Amikorra elvezették a vizet, kitört a szabadságharc. Károlyi István gróf — az építtető — is hadba szállt. Saját ezredet állított. A decemberi trónfosztásig kitartott Kossuth Lajos mellett. Ekkor — főúr lévén —, Széchenyi Istvánnal együtt, félreállt. Mégis rossz szemmel néztek rá a győzők, bíróság elé állították és 400 ezer forint „bűndíj”-ra, valamint két évL várfogságra ítélték. Az akkor hihetetlen nagy összegnek számító jóvátételt a gróf birtokain élő felszabadult jobbágyoktól szedték össze, önként a'dták, miutáp Károlyi gróf a szabadságharc résztvevője volt. A templomépítés ezalatt természetesen állt, s csak később, 1851-ben folytatták. Elkészülte után méltán állapították meg: a sok barokk alkotás után, szinte újjászületésként hat romantikus vonalaival. Az arányos méretek, az ügyesen vegyített arab és bizánci elemek szép összképet" adnak. Megépülte óta a falusi házak közül kimagasló két torony vált Főt jelképévé. A prépost rendszeresen tanulmányozza a plébánia régi fennmaradt anyakönyveit. 1870-től visszamenőleg itt kell keresni az újpesti és rákos- palotai polgárokra vonatkozó adatokat. így bukkant rá egy — a történészek, által eddig még nem ismert adatra: Ybl Miklós itt esküdött örök hűséget 1851. január 30-án, hari- minchat éves korában Grázból hozott huszonkilenc éves menyasszonyának Lafitte Franciskának. Nem, nincs semmi tévedés a dátumok körül. A nagytemplom alatt már akkor is állt a régi kistemp- lom, amely fölé dombot hordtak, arra emelték az újat. Az esküvőt ebben tartották, fejük felett a készülő mesterművei. Csontok viaszban A salzburgi készítésű orgonáról feljegyezték — amelynek párja Esztergomban, a bazilikában található —, hogy 1870-ben Liszt Ferenc hangversenyt adótt rajta. Ennek emlékére idén nyáron felújították a fóti Vörösmarty emlékbizottság rendezésében az orgonahangversenyeket nagy sikerrel. Sajnos, a híres két toronyóra helyreállítására még nem jutott pénz — holott mindössze 30 ezer forintba kerülne. Az öregeit még ma is csodálkozva emlegetik: — olyan Í langja' volt kérem, hogy i ha ól füleitek, még az ;öreghe- gyen is hallották, hányat üt. A templom belseje is sok szépséggel és építészeti meglepetéssel szolgál. A kor szokásától eltérően csupán egyetlen körrozettás színes ablaka van, a többi fehér üveg, hogy a természetes fény beáramoljon. Ettől lesz az óriási méretek ellenére is kedves, meghitt hangulatú. Másik nevezetessége: egyetlen szobrot sem találni benne. A süllyesztett kápolnában viszont érdekes egyháztörténeti emlék, Lucen- tius vértanú állítólagos csontváza, akit Diocletianus császár öletett meg. Hogy az enyészettől megóvják, a csontokat viaszrétegbe süllyesztették. Az altemplom semmiben sem marad el szépségben. Itt állnak a leheletfinom carrarai márványszobrok, műemlékek. Itt talált örök pihenőre a felvilágosodás korának főúri írója, Főt régi kegyura, az istentagadó Voltaire nagy csodálója: Fekete János. Róla tartja az adoma, nemcsak verseket, fóti bort is küldött a világhírű filozófusnak. Állítólag Voltaire a bort szívesebben fogadta. Talán még hosszúra nyúlik ez a szép ősz. Aki teheti, áldozzon egy vasárnap délutánt hazánk egyik legértékesebb műalkotásának. * Komáromi Magda TAMÁSI Longobárd méiysirok A Tolna megyei Tamási község határában több mint 1400 évesre becsült longobárd temetőt tárt fel a szekszárdi múzeum felkérésére ár. Bóna István kandidátus, az ELTE do cense. A csikólegelői homokbányában 13 sírt ástak ki. A női sífokban a csontvázak mellett hatodik századbeli viseleti díszítésű fibulákat, gyöngy nyakláncot, fémbera kásos fésűt találtak. Az északról érkezett germán longobárdok rövid ideig éltek hazánk területén, és igen mélyre ásott sírokba temetkeztek. Ezért aránylag kevés ielőhe lyük ismeretes. • A tamási sírok érdekessége, hogy egy kivételével nem bo^gaRd’- meg sírrablók. A csontleleteken. dr:_ Kiszely István, az MTA régészeti intézetének antropológusa, embertani vizsgálatokat folytat. írasmatuzsálemek — Lehet már a könyveket könyvelni Utoljára négy évtizeddel ezelőtt volt Budapesten olyan esemény, amilyenre most készül az Állami Könyvterjesztő Vállalat: régi kiadványok, könyvmatuzsóilemek aukcióját rendezik meg november 15— 16-án. A könyVgyűjtők, a vásárlókedvű könyvbarátok a MOM Csörsz utcai művelődési házában tehetnek szert szívük és zsebük szerinti összegért páratlan ritkaságú kiadványokra. Mintegy 480 féle kultúrtörténeti értékű könyv, album, röplap, az évszázadok távlatában készült nyomtatvány kerül kalapács alá. A viszonylag alacsony kikiáltási árak együttes összege: körülbelül 150 000 forint. Van ebben a 30—40 forinttól kezdődő induló árak ellenében 15 000 forintos kikiáltási ösz- szeg is (ez utóbbi az Archeológiái Értékesítő régi és új évfolyamainak 57 évfolyama, ami felújított kötésben vár új gazdára). Hoffmann Ferenc, az ÁKV országos antikvár osztályának vezetője közölte mindezt, s elmondta: az aukcióra a vállalati gazdálkodás új mechanizmusa teremtette még a lehetőséget; mivel most mód van aria, hogy egy vállalkozás várható gazdasági eredményeinek ellenében a rizikó esetleges költségnegatívumait is magára vállalja a könyvterjesztő cég. Korábban ugyanis nem voltak megfelelő pénzügyi rovatok, ahol a bekövetkezhető veszteséget — bármilyen .címen — el tudták volna könyvelni. Érdekes egyébként, hogy a nagy értékű könyvgyűjtemények gazdái az aukció hírére hajlandók voltak „megtnozgat- ni” huzamosabb ideje „álló”, a köny vészek által is alig ismert. Várjuk a tudósításokat! ír§a — és as olvasó „Huszonöt éve történt'* pályázat November 1-én lesz negyed- százada annak, hogy — Pest megyében elsőként — Jászka- rajenő felszabadult. Több mint hat hónap múlva a szovjet csapatok az utolsó fasiszta erőket is kiverték az országból. Ezekre az időkre emlékezve, olvasóinkhoz fordulunk azzal a kéréssel, hogy írják meg községük, városuk felszabadulásával kapcsolatos élményeiket, valamint a negyedszázados helyi ünnepség előkészületeit. A beérkező tudósításokat lapunkban folyamatosan közöljük, a lehetőség szerint követve az egyes helységek felszabadulásának időrendjét. A tudósítóverseny zsűrije — egyik olvasónk javaslatára — ezúttal az olvasó lesz. Az egy hónap során leközölt írásokra a következő hónap 10-ig küldhetik be szava- | zatukat: melyik tudósítást tartják az I., II., illetve III. díjra érdemesnek. A legtöbb szavazatot nyert tudósítás szerzője 1000, a II. helyezett 500, a III. helyezett 300 forint jutalomban részesül. VENDÉGLÁTÓ NAPOK 1969. OKTOBER 7-TOL 31-IG OKTÓBER 16-ÄN: VIDÁM MŰSOROS EST fővárosi művészek közreműködésével Vácott, a Deákvár vendéglőben. Házi disznótoros vacsora. OKTÓBER 17-ÉN: MAGYARNÓTAEST házi disznótoros vacsorával Aszódon, a Galga étteremben. VACSORA HAL- ÉS VADKOLÖNLEGESSÉGEKBÖL Dunakeszin, a Pavilon étteremben. • illetve ismeretlen gyűjteményüket. Ebben bizonyos játékszenvedély, jó értelemben vett nyerészkedés a motiváló tényező, olyanformán, hogy a nemzeti közkincsek mindenünnen felszínre kerüljenek, ha magántulajdonban maradnak, akkor is ismertté váljanak. Maga az aukció a teljes választékot bemutató kiállítással veszi kezdetét: a Liszt Ferenc téri könyvklubban október 25-től november 9-ig láthatja a közönség a kalapács alá kerülő írástörté- neti értékeket, érdekességeket. Olyan díszes katalógust készítenek a könyvválasztékról, amely önmagában remek darabja lehet egy-egy magángyűjteménynek, ameny- nyiben is tudományos leírást ad közel félezer nyomtatvány- remekről. Mód van arra, hogy aki a kiállításon „kinéz” magának valamilyen portékát, az az aukció rendezőinek megbízást ad, hogy meghatározott összegig az árverésen ő igényt tart erre, vagy arra a könyvre. Ha a nyilvános licitálásnál a felkínált összeget nem érik el az árverés részvevői, akkor az utolsó felkínált ár 100 forinttal megtetézett összegéért kapja meg a megbízó-előjegyző a kiszemelt régiséget. Egyébként megbízást külföldi intézmé^. nyéktől, magánosoktól is elfogadnak — a Kultúra Külkereskedelmi Vállalaton keresztül. Az árverésre „benevezett” legrégebbi könyv 1514- ből való: párizsi kiadása ez egy Annonii Monachi nevű, D’aimoin Fleu- ry-i szerzetes krőrtBtSíárrak. Harminc évveT későbbi könyvészeti régiség a Luther temetésén mondott halotü beszédek német nyelvű kiadása — külön értéket jelentő „ötgerinces” kötésű — csatos könyvben. Könyvínyenceknek való kuriózum: Petőfi verseinek 1847-es „összes” kiadása, Szekfü Gyulának 1913- ban kiadott „A száműzött Rá- kóczi”-ja és az ennek elmarasztaló kritikáira reagáló 1914-es „Felelet A száműzött Rákóczi dolgában” című polemizáló irata. Munkásmozgalmi érdekességek az illegális kommunista párt lapjának, a filOO százaléknak” 1930-as teljes évolyama, valamint a szellemi jogfolytonos „Gondolat”-nak 1935— 36—37-es évfolyama. A Ferencvárosi - Házbefonozó-elemgyórtó, vpsbetonszerelő szakmunkásokat, férfi, női BETANÍTOTT és segédmunkásokat. KIEMELT BÉREZÉS. 44 órás munkahét, gyárba minden második szombat szabad. Vidékiek részére szállást biztosítunk. fel- • Utazási hozzájárulást térítünk. 0 veszünk JELENTKEZÉS személyesen: 43. sz. ÁÉV, 2. sz. HÁZGYÁRA BP. IX., GYÁL! ÚT 37. / (13, 51-es villamossal.) \