Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
4 Hap 1969. OKTOBER 9., CSÜTÖRTÖK Ma éjjel... Falu szélen a szalmakazalba, ma éjjel csillag esett. Alszik az éj, lángol a szalma, — jéghideg Anna add a kezed. Láng lobogását rejtsd a szemedbe, nem jön el éjszaka újra, ily vörös, vad szerelemre. Nézd: a sötétben összefonódik, táncol a láng. Nézzed a lángot. Erre a táncra hívom a lányt, aki benned is alszik. Ébredj fel végre, — magadra. Jöjj elemésztő, éjbe kihunyó, lángölelésre, — jéghideg Anna. Borbély Tibor Egy művelődési ház programja Én és a kisöcsém Regrutabál Tápiószecsőn a Damjanich kul túrház a centrum. -Itt gyűlnek össze esténként a fiatalok és az öregek, mert minden nap valami „csemegét” ígér. — Lassan ide szokik a falu. Örülök ennek nagyon és igyekszem színessé tenni a programot — mondja Ofella Sándor, a kultúrház igazgatója. — Mit szeretnek Szecsőn? — Az operettet. Október 10- én a Déryné Színházat látjuk vendégül — az „Én és a kds- öcsém”-et játsszák. Nagy siker lesz — elkeltek a jegyek. — A vasárnapi programok? — Hát, azt a legnehezebb összeállítani! Kell egy reggeli műsor, afféle matiné — most vasárnap a „Timur és csapata” megy —, a gyerekeknek, és persze ami hétközben elmarad, azt be kell „pótolni”, október 12-én este például reg- rutabált rendezünk, melyen a Raindrops-zenekar játszik. — Ismeretterjesztő előadások? — A magyar színjátszás hőskoráról tart előadást ebben a hónapban dr. Cenner Mihály, a Színháztudományi Intézet igazgatója, a művészetkedvelők klubjának rendezésében. Az előadáson Hidassy István, a Déryné Színház tagja korabeli irodalmi szemelvényekből olvas fel, majd Déryné életéről diafilmet mutatunk be. Színpadról a képernyőre A 15-ös autóbuszon — almikor mintegy tízperces együtt- utazás után — elbúcsúztam Lénárd Judittól, a televízió népszerű bemondónőjétől — legalább tízen köszöntötték. Retten gratuláltak neki a legutóbbi műsorhoz, sok embernek volit hozzá egy-két udvarias, jó szava. — Ismeri valamennyit? — kérdeztem. — A negyedét se. Ök ismernek engem. Ök, a „kedves nézők”. Tehát ismerjük egymást. Így megys ez mindenfelé. Volt már úgy, hogy pöttöm kislány csokival kínált: Jutka néni, kóstold meg... És megkóstoltam. Lénárd Judit, a televízió egyik „alapiló“ munkatársa. Ö maga így vall erről: — Mi négyen, Tamási Eszter, Takács Marika, Varga József és jómagam úgyszólván egyszdrre kerültünk a tv-hez. Még 1960 szeptemberében. Látszólag nem különös történet, ahogy Lénárd Judit a televízióhoz került bemondónak. — Főiskolát végzett színésznő vagyok. Játszottam a Hon-' véd Színházban, majd a debreceni és győri társulatoknál. Utoljára a Petőfi Színház tagja voltam. Hogy melyek kedvenc szerepeim? A Magyar Elektrából Klütaimnésztra, a Don Carlos Eboli hercegnője, a Bánk bán-ból Gertrudis és a Kőszívű ember Arankája. Sóikat játszottam ezeket a sze. repeket. — Vérbeli színésznő létére miért hagyta ott a színpadot ? Mintha szomorúság suhanna át az arcán. — Nem ment könnyen. A televízió egyik szerkesztője, Fábry Éva, aki egyébként barátnőm, „környékezett” meg. Megmondom őszintén: a „megkísértés” idejéig magam sem láttam televíziót. Hosszú ideig ellenálltam a csábításnak. Aztán egy év múlva ismét jött a „csábító”. Akkor ■már kisebb volt az ellenállás. Egy évig vívódtam, családom mit sem tudott róla. Csak amikor közöltem velük új ál- 'lásomat... — Most, közel tíz esztendő távlatából, nem hiányzik a színpad varázsa, a közönséggel való kapcsolat? — Nehéz erről beszélni. A színpad és a televízió merőben más. A színpadról pillanatok alatt kontaktust teremt a színész és a folyamatosan érezhető kapcsolat adja a bíztatást. A tv-ben azonban — bár tudom, hogy milliókkal ülök szemben — csak gépet látok a kamerák üvegszemeit és a reflektorok forróságát- érzem. De ne higgye, hogy ebből nem lehet „kontaktus”. Lehet bizony és a bemondó idővel, ha a kezdeti kamera- lázt leküzdötte, érzi is a közönség figyelmét, szinte hallja a millió néző lélegzését. Nálam is így van és most már sikerült ellensúlyoznám a színház hiányát. Afelől érdeklődöm: milyen a napirendje a tv-bemondó- nak? — Elfoglaltságunk eléggé nagy, mert ha példáid isköla- tv van, hatan állunk szolgálatban. Azt nem írja elő semmiféle munkarend, mit tanuljunk. De a napi élet dolgaival teljesen tisztában kell lennünk. Értem ez alatt például a világeseményeket. Én amellett anya és háziasszony is vagyok, nekem kell például gondoskodnom Kata lányomról, aki a Kállay Éva Egészségügyi Szakközépiskola II. osztályos tanulója. Balogh József ODOT Verőcén Érdekes terve van az Expressz Ifjúsági- és Diákutazási Irodának, ami egyébként a Pest megyei „kirendeltségnek” is örömet és egybep sok gondot, fejtörést okoz: a már hagyományos ODOT-ot, azaz az Országjáró Diákok Országos Találkozóját jövőre megyénkben, Verőcén szervezik meg. A programok készülőben vannak és az utazási' irodának 1970-es tervei is nagyjából összeálltak: különvonatot indítanak az NDK-ba, repülőt és vonatot a Szovjetunióba. Remélhetőleg sok megyei fiatal mehet a szomszédos, testvéri országokba és szeptemberben a Róma—Firenze útvonalra. Ezenkívül az utazni vágyók eljutnak a lipcsei vásárra és az erfurti kertészeti kiállításra is. A belföldi programok közül érdekesnek ígérkezik a hagyományos SZÍN, a szegedi ifjúsági napok. Felívás filmkészítésre Az első dij 10 ezer forint A KPVDSZ Pest megyei Bizottsága az Állami Biztosító főigazgatóságával és a Belkereskedelmi Minisztérium munkaügyi főosztályával karöltve amatőr filmpályázatot hirdet, melynek célja a hatásos munkavédelem. Nevezni lehet oktató-dokumentumfilmekkel, játék-, báb- és trükkfilmekkei egyaránt. Mindezt szükségessé teszi, hogy még mindig sok a baleset s a munkavédelmi propaganda egyik fontos eszközét látják a filmekben, amelyek a legáltalánosabb veszélyforrásokat, jellemző baleseteket mutatnák be. A pályázók szempontjából az sem közömbös, hogy a sérülések jelentős része az előírások megszegéséből ered. A pályázó filmeket vetítésre, a hangosított anyagok magnószalagjait lejátszásra kész állapotban ez év utolsó napjáig kell eljuttatni a KPVDSZ munkavédelmi osztályának. Pályázni csak 16 milliméteres — fekete-fehér, vagy színes — hanggal, illetve kísérőzenével ellátott egyéni és közös alkotásokkal lehet. Hossza legfeljebb 5 perc. Egy szerző, illetve szerzői kollektíva természetesen több filmmel is pályázhat feltüntetve az orsókra, dobozokra a film, illetve a szerző címét, nevét, a vetítés sebességét és a magnó fordulatszámát. Javasolják többek között a hálózati belső anyagmozgatás során keletkező sérülések megelőzési lehetőségeit filmre vinni, továbbá az egymás iránti felelősségérzetet a megelőzésnél, bemutatva a közöny és mulasztás súlyos következményét. A megelőzésben kapjon helyet a biztosítási és önsegélyező csoportok tevékenysége is, a téma kiválasztásához, feldolgozásához jó, ha igénybe veszik a kereskedelem munkavédelmi szakembereinek és a szakszervezet munka- védelmi felügyelőinek, illetve biztosítási megbízottainak tanácsait. Valamennyien szívesen állnak rendelkezésre. Az első díj 10 ezer forint, a második díj 8 ezer forint, a harmadik díj 5 ezer forint, míg a negyedik díj jutalma külföldi utazás. zia, fafej, Robi vagyok, a szentmártonkátai Tölgyes Csárda csoda- ^1' madara. Toliam fekete és kemény, markáns a csőröm. A kapuban fogadom a vendégeket, és becsszóra néha jókat nevetek rajíuk. Jé! — mondják, ahogy meglátnak —, mekkora varjú! Varjú ám a... majd megmondom mindjárt, hogy kicsoda! Még hogy én varjú ... Ma már csak magamban mormogok megvetően, vagy ha jobb kedvem van: gúnyosan. Igaz, ami igaz, az elején ilyenkor fejembe szaladt a vér, varjú! De hol vagyunk már attól! Varjú — mondják, s jönnek felém, s hessegetneíc. Azt hiszik, megijedek tőlük, s elrep- penek. Hát egy frászt! Bátran a szemükbe nézek, na jó, legfeljebb két lépést hátrálok, mert ugye, sose lehet tudni, ki kicsoda. Nem száll el — mondják —, bátor fickó! S mennek befelé. En követem őket. Odaérnek a táblához — ott kivétel nélkül mindenki megáll —, betűzik: ROBERT, fekete holló, s leesik az álluk. Micsoda!? Fekete holló!? Már más szemmel néznek rám, bamba bámulattal és én ekkor kuncogok. Szia, fafej — mondom nekik —, Robi vagyok. Az első bámulat után kitör belőlük a lelkesedés meg az a nagy kulturális műveltség! Először a nevembe akaszkod- nak belé, azt mondják, ni, itt van Róbert bácsi Amerikából, és tele szájjal röhögnek. Aztán mondják, hogy a Hunyadiak meg a Mátyás király. Kitűnő viszonyban vagyok a jó öreg Arany Jánossal, Mátyás anyja című versét betéve tudom, annyiszor idézik a kedves vendégek: . S ahol jön, ahol jön egy fekete> holló; Hunyadi pajzsán ül ahhoz hasonló .. Szia, fafej, tiéd az ynyósom keze! Hogy szemtelen vagyok? Na és! Nekem van igazam. Elkényeztettek, ritka és híres vagyok! Például nem szeretem, ha elhanyagolnak. Hálátlanok az emberek. Körülcsodálnak, körülrajonganak, aztán mint akik jól végezték dolgukat, hátat fordítanak, s mennek befelé,* már csak a gyomruk érdekli őket. Es velem mi lesz! En talán a levegőből élek? Gyengéden megcsípem a nad- rágszárukait. Azt az elvet vallom: amit adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el! Eszem, iszom. Bohém vagyok, mi tagadás! A múltkorjában csináltam magamnak egy görbe estét, kissé többet ittam a kelleténél. Három nap három éjjel fetreng- tem, mint egy részeg disznó. Semmire nem emlékszem. Mesélik, hogy mikeit csináltam. Dülöngéltem, bolondoztam, táncoltam a vendégeknek, aztán fogtam magam, bevettem Robi magam az erdőbe, és húztam a lóbőrt. Bár lehet, hogy ez az egész csak legenda. Mert mi sem bizonyítja jobban azt, hogy szeretnek, mint hogy legendákat szőnek rólam. Azt mondják, hogy a Fenyvesi Máté madara voltam, de túladott rajtam, mert kiettem a vagyonából ... Meg hogy százötven éves vagyok ...Ki tudja mindezt! Van erre is egy közmondásom: nem baj, ha nemigaz, fő, hogy érdekes! Egy azonban bizonyos, mint mondottam, szeretnek. Gazdáim nemrég építettek nekem az udvar legszebb helyén egy remekbeszabott, összkomfortos, zöld villát. Más megnyalná érte a tíz körmét, én nem. Az én gyerekkorom meglehetősen egyszerű körülmények között telt el, én ma is a régi vagyok. A fán szeretek élni, a fa lombjai között, általában az esthajnal csillaggal fekszem, s a kelő nap sugaraira ébredek. Ez a szép élet... Persze, az évek sokat rontottak rajtam. Hozzászoktattak az emberekhez. Becsszóra, emberek nélkül már nem is tudnék élni! Ügy mondják, civilizált vagyok. Aztán már hogyne rökönyödnének meg azon, ha néha kitör belőlem az ös- természet! A napokban is — pusztán szórakozásból — úgy fejbe kólintottám egy tyúkot, hogy ottmaradt szegény. Hát — nem ^dicsértek meg érte! De nem bántottak. Általában semmiért sem bántanak. Pedig csinálok néha galibát. Mi tagadás, van egy rossz tulajdonságom, olyan vagyok, mint a szarka, roppantul szeretem a fényes dolgokat. Ne adja isten, hogy valamelyik motoros benne felejtse motorjában a slusszkulcsot, mert attól elbúcsúzhat! Bebújok én az autókba is, a nyitva felejtett ablakon, s ami fényes és mozdítható, annak szervusz! Remek cirkuszok vannak úgyszólván minden este. Jön az öccse, kissé kapatosán, dúdorászva, autózna haza — nincs slusszkulcs! Riadalom, felhajtás, kiabálás, tolvajok, miegymás! Szegény gazdám, ilyenkor csak az öklét rázza a magasba feléra, veszi a lámpát, kapát, ásót, és mennek az erdő ama bizonyos tisztására, ahol húsz centivel a felszín alatt mindent megtalálnak... Vendégmarasztaló — mondják az emberek —, igazi vendégmarasztaló madár ez a Robi. No, szóval hát „ilyen vagyok, ilyen”, mint ahogy a Piaf is mondja a lemezen. Szia. Deregán Gábor (7) — Utoljára már nagyon rosszul nézett ki. Fiatalabb korában kistermetű, de ügyes, helyes volt. A lábával történt valami. Emlékszem, kislány korában olyan furcsán járt, befelé rakta az egyik lábát, mindig fűzős cipőt hordott. Ügy tudom, hogy amikor a Babucit, a nagyobbik lányt megszülte, Bözsi megoperáltatta a lábát. Azután már nem is nagyon látszott rajta, hogy valami baja lenne, csak az vette észre, aki tudta ... ★ Szárnyas Károlyné, nyugdíjas bába sötétedésre hazaérkezett. Jó kondícióban levő, koránál sokkal fiatalabbnak lát-, szó asszony. Sűrűszálú, rövid, fekete haja van, hátul fiúsian nyírva. Csak gyakorlott szem veszi észre, hogy festett. Tartása egyenes, alakja kissé móléit, de a dereka karcsú, mozgása fürge, telt és sima kreol arcából értelmes, érdeklődő tekintet nyílik. A háznak két bejárata van. Egy az utcáról, a másik az udvarról. Mindkettő egy télikertté alakított, nagyméretű üvegverwdába vezet ahol sok növény között egy plafon felé tartó filodendron most hajtja legfrissebb levelét. Jókora ládában egyszerre hoz gyümölcsöt és virágzik egy citromfa. Bútorzat itt nincs, csak állványok a különféle növényeiknek. A télikertből három ajtó vezet a lakásba. — Vendégeim vannak — tessékel be a háziasszony —, de azért csak parancsoljon. Nálam ritkán üres a ház. Rokonok, szomszédok, ismerősök... Kendős, nagykabátos fiatal- asszony suhan be az udvar felől, kezében cekker, amelyből zöld félliteres üveget húz élő. — Bözsi néni, vinnék az uramnak... Bözsi nénin a zavar legkisebb jele sem látszik. — Tedd csak le, csibém, addig Is- gyere be. A kendős fiatalasszony vékony hangon vonakodik. — Nagyon sietnék, Bözsi néni... — és leteszi az üveget a bejárati ajtóhoz. — Jó van, aranyom, gyere csak be, ne vidd el az álmunkat. Mindkettőnket betuszkol egy népes helyiségbe, ahol minden bútor fehér, első pillanatra olyan, mint egy régi, elfuserált orvosi rendelő és váró keveréke. Hosszú, fehér sarokpad, előtte ovális, abrosszal és nylonnal letakart asztal, rajta poharak és fajansz korsók. A fal mellett tálalóhoz, vagy inkább pelenkázóasztalhoz hasonló komód, rajta vázában művirágcsokor. Van még egy fehér lábú dívány, a terítő teteje áttetsző nylonnal letakarva, pár hokedli és hajlított támlájú szék. Valamennyin megkopott már á fehér festék. Férfiak és nők ülnek beirat, vágni lehet a füstöt. Egyikmásik asszony áll, mintha minden pillanatban indulni készülne. A jelenlevőket nem zavarja az új vendég. íratlan szabály-e ez, vagy megszokták, hogy ide mindenki bejöhet? Bözsi néni kinyitja a pelenká- zó-tálaló-komód ajtaját, egy talpas stampedlit, meg egy talpas borospoharat vesz elő. Frissen mosott konyharuhával fürgén kifényesíti a poharakat és minden további nélkül tölt. — Először egy kis pálinkát, aztán itt a pogácsa ... Ejnye, hálistemnek jó étvágyuk van a vendégeknek — néz az üres tálra. Eltűnik és pillanatok alatt nagy tál langyos tepertős pogácsát tesz az asztalra. ;— Hát mi csak ilyen szerényen vagyunk... Tessék kóstolni és fogyasztani. A fiatalasszony, akivel az előbb bejöttem, észrevétlenül eltűnt. Jönnek újak, mennek régiek, csendesen, titokzatosan, gépiesen, mindent értően. Hogy mikor telik meg üvegjük, mikor fizetnek, nem lehet látni. Mintha mindenki ingyen kapna mindent. Amikor végije Bözsi néni is mellém telepszik, meg tudom kérdezni: — Piriké? — Iskolában van még. Majd csak fél hat után jön haza. — Sikerült intézni valamit az ügyében? Semmi meglepetést nem mutat. — Múlt héten voltak kint környezettanulmányon. Kíváncsi voltam az eredményre. Még nincs döntés. Remélem, rendben lesz. Sajnálnám szegényt idegenek kezére adni. Ismertem jól a nagyanyját, az anyját... még az apját is — néz rám jelentőségteljesen. — Én intéztem el, hogy megkap- já a tartásdíjat. Nem mindjárt, mert altkor még katona volt a gyerek, hát mit tudott volna fizetni a zsoldjából? Hanem amikor-leszerelt, elővettem. Nekem köszönheti a lelkem, hogy ném árván nőtt fel... A társaság, amely az előbb még kis csoportok szerint különült el, egyszerre felbomlik, mint egymástól független egységek kapcsolat nélküli láncolata, és egy táborrá alakul, érdeklődését Bözsi néni felé irányítja. — Tessék a pogácsából, ne keveredjen majd össze a pálinkával a bor. Felém húzza a tálat, majd int a többieknek is. A talpas poharat megtölti a zöldessárga áttetsző borral. Vonakodom inni, de olyan határozottan nyújtja felém a poharat, hogy nem lehet ellenállni. A sarokban nagy darab, piros arcú férfi önt a körülötte levőknek, majd felemelik a poharat. — Meg lehet kóstolni, ez látott tőkét! A suta szellemeskedés általános tetszést arat. A társaság gyermetegen nevet. — Még a korcsmáros is idejön, ha jó bort akar inni! — A téesz-elnök se a nohát issza, igaz?' Bözsi néni a zajban is hallja, hogy mikor nyűik a téliszoba udvari ajtaja. Olyankor feltűnés nélkül kimegy, s pillanatok múlva, amikor újra elfoglalja helyét az asztal mellett, máris otthon van a beszélgetésben. Tudja, miről volt szó, azt is, hogy néhány perces távolléte alatt úgysem történik semmi. Előtte nincsenek titkok,, s aki ide egyezer bejött, elkötelezte magát a hallgatásnak. Olyan zárt klub ez, amelynek ugyan nincsenek beiratkozott tagjai, de íratlan szabályai vannak, ezek betartása mindenkire kötelező. Nem akad fenn senki azon, hogy a másikat itt találja. Az sem szúr szemet, hogy kint három motorkerékpár is áll, és tulajdonosuk itt időzve szilvánit tankol. Természetesen nemcsak a poharazás vonzza ide á vendégeket, hanem a társaság is. Egyiket-másikat meghatározott valakinek a társasága. Két ilyen pár is üldögél most, látszatra a poharazás kedvéért, valóságban pedig a másik közelsége miatt. Ugyanez feltűnő lenne a kocsmában, hiszen oda inkább férfiak járnak, házaspárok ritkán, legfeljebb ünnepnapokon, akkor is a fiata- labbja. Itt harmincon túli a derékhad. Bözsi néninek nagy szíve és nagy lakása van. Ha elköszön valaki, nem biztos, hogy egyenest hazaindul. Nem mindig csapódik a télikert udvari ajtaja. Szárnyasáé keveset beszél vendégeivel. Csak akikor szólal meg, ha üres a kancsó, megkérdezi, parancsolnak-e még, s miután többnyire igen a válasz, fürge, magabiztos járással eltűnik, hogy teli edénnyel térjen vissza. így is kitűnően ért a társaság és a társalgás irányításához. Észreveszi, hogy az idegen jelenléte zavarja a meghitt hangulatot, de tudja, hogy nem engedheti kedvét veszteni vendégeinek. Nem érezhetik a bizalmatlanság légkörét, némi magyarázatra van szükségük, hogy átmeneti feszélyezettsé- gükből feloldódjanak. A sarokban ülő, piros arcú, vadászruhás férfinak mondja, de úgy,, hogy a többiek is értsék: — A Takácsné, a Mancika ügyében jött az újságírónő. A vadászruhás bólint (Folytatjuk.)
