Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-31 / 253. szám
1969. OKTOBER 31., PÉNTEK .1 Meteorológia és űrkutatás ötezer ember-nagyközség? — A XVIII. század végén az utast szállító léggömbök megjelenésével kezdődött meg tulajdonképpen a magas légkör tanulmányozása. Az űrkutatás kezdetéig tartó másfél évszázad alatt ilyen módon sok értékes ismeretet szereztek, dee levegőtengernek csak a legalsó, mindössze 30—35 kilométeres rétegéről. Különböző jelenségek viszont már akkor arra mutattak, hogy a léggömbök számára elérhetetlenül magas légrétegekben is igen változatos és a' földi idqjárást erősen befolyásoló jelenségek játszódnak le. Ezeknek a tanulmányozása azonban csak az űrkutatás korszakában vált lehetségessé. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg csütörtök reggel a Technika Házában dr. Béli Béla, a műszaki tudományok doktora, a pestlőrinci Meteorológiai Főobszervatórium igazgatója, azt a kétnapos ankétot, amelyet „Meteorológia és űrkutatás” címmel rendezett a Magyar Meteorológiai Társaság, az MTESZ öt másik tagegyesületének közreműködésével. Amint az ankét napirendjére tűzött 13 előadásból kiderül, 1960. április elseje óta mostanáig harminchárom olyan mesterséges holdat bocsátottak Föld körüli pályára — és közülük 10 még ma is „él” és dolgozik —, amely kifejezetten a meteorológusok számára gyűjti áz adatokat Pályájuknak a Földtől számított átlagos távolsága 640 és 36 ezer kilométer között változik. Most ínár a meteorológusok mintegy kívülről látják a Földet és a légkört. Az elmúlt kilenc és fél év alatt sokat fejlődtek maguk a meteorológiai mesterséges holdak is. Földre sugárzott jelentéseiket kezdetben csak a felbocsátó országokban lehetett venni, ma már mindenütt foghatók, tv-kameráik ma már merőlegesen nézik a Földet a felvétel pillanatában. A Földre továbbított képeken jól felismerhetők a különböző légköri képződmények, ciklonok, frontrendszerek, a hótakarók, a hurrikánok stb. kifejlődése és alakulása. A legújabban fel- bopsátott szovjet Meteor I.és II. pedig a Föld hőkisugárzásáról szerez megbízható értesüléseket. A mesterséges holdak által gyűjtött meteorológiai vonatkozású adatokat a mi időjárás- kutatóink is felhasználják. Jelenleg az ESSA 8. képeit veszik, és a Szovjetuniótól megkapják a Meteor I. és II. megfigyelési eredményeit is. Beszélgetés a megyei tanács titkárával Április 29-én a kormány 1016-os számmal határozatot hozott a nagyközségek alakításáról. A megyei tanács vezetőségét a közelmúltban több delegáció kereste fel, és kérték: falujukat nyilvánítsák nagyközséggé. Legfőbb érvnek* az ötezren felüli lakosságukat tartották. Dr. Ádám Mihállyal, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága titkárával, a nagyközséggé válás feltételeiről beszélgettünk. tatásokat. Módjukban, áll — ahol van rá lehetőség — saját bányát, vagy téglagyárat létesíteni. Ezen felül a jelenlegi hatósági jogköröket magasabb színvonalon kell ellátniuk. — Engedje meg, hogy egy kicsit messzebbről kezdjem — mondta dr. Adárn Mihály. — Az ezertizenhatos határozat, amely módot nyújt a nagyközségi rendszer kialakítására, régi ellentmondást old meg. A tanácsok megalakulásakor az a különös jogi helyzet jött létre, hogy a kis- és nagyközségek hatásköre azonos volt, de feladatuk nem. Ez lett a sematikus eljárások alapja. A másik nagy ellentmondás: a kis- és nagyközségeknél a jogok és kötelességek párhuzama, azonos jogi- és gazdasági eszközökkel. A nagy kiterjedésű, nagy lélekszámú községek feladataihoz azonban ezek az eszközök nem elégségesek. Világos, hogy például Kemence és Abony gondjait nem lehet azonos mércével mérni. A nagyobb településeken szerteágazóbbak az emberek igényei, de nem áll rendelkezésre elégséges gazdasági eszköz a jogos igények kielégítésére. A nagyközségek létrejöttével eljutottunk ahhoz a gyakorlati felismeréshez, hogy a tanácsi közigazgatás alapvető láncszeme a község. Nem volt ez ismeretlen tézis korábban sem, de az elmélettel szemben a társadalmi gyakorlat oda vezetett, hogy a község nem alapvető lett, hanem alsó. • — A kettő között nagy a különbség? — A centrális állami vezetésnél nem kaptak jogokat, csak végrehajtottak. Ezt a hibát felismerve igyekeznek ma a falut valóban alapvető láncszemmé tenni, J ezért kaptak tényleges hatásköröket. Hogy csak a legismertebbeket említsem: építési, szabálysértési eljárásoknál, mezőgazda- sági és gyámügyek bonyolításának 0 — Mi vezérli az embereket, amikor a nagyközséggé való minősítést kérik? — A nagyközségi státusz nem szubjektív elhatározás, hanem igen fontos gazdasági kihatásai vannak. A megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy foglalt állást, hogy csak az előfeltélek széles körű megteremtése után, tervszerűen kialakított, hosszabb folyamat után lehet ezt az állapotot elérni... A — Mik a feltételek és meddig tart ez a „hosszabb” folyamat? — Akár több évig. Ez alatt kell a községi tanácsot és szervezetét alkalmassá tenni arra, hogy a városi színvonalat megközelítően kielégítse a lakosság kommunális, ellátási és hatósági szükségletét. Ma még a tanácsok működésében a közigazgatási szín az erősebb. A községi tanácsok hatóságok, akik papírt, igazolást adnak. Költségvetésük, gazdasági eszközeik nagyon szerények, éppen csak a fenntartást tudják biztosítani, a legminimálisabb fejlesztéssel. A városi tanácsok munkája már többrétű. Ott már építkeznek, saját vállalatokat tartanak fenn, szoros szálak fűzik őket a gazdasági vérkeringéshez. Általában, ha nálunk azt mondjuk, önkormányzat, csak a jogi dolgokra gondolunk, aztán a centralizmusra és a de- i mokratizmusra. Pedig ide tartozik még az önfenntartás, önellátás és az önfejlesztés. Azt a szemléletet is meg kell változtam, ami még mindig uralkodó. A tanácsok elkészítik a fejlesztési terveket, de pénzt az államtól kémek hozzá. Ezért kell olyan sokszor átcsoportosítani az állami támogatás keretét. Pedig a tanácstörvény eddig is lehetőséget adott rá, hogy akár a kis községek is jövedelmező vállalatokat alapítsanak, vagyis saját jövedelmet biztosítsa- sanak. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy nemcsak a kezdeményezőkészség, de az anyagi -alap is hiányzott. A nagyközönségnek másképpen kell gondjaikat megoldaniuk. Kezdeményezniük kell, lakásépítést kell szervezniük, csatornázást és közművesítést. Meg kell oldaniuk a helyi közlekedést. A tanácsok üzemeltethetnek szeszfőzdét, fürdőt, temetkezési vállalatot, építő-karbantartó vállalatokat szervezhetnek. Gondoskodniuk kell a kulturális-szociális létesítményekről, önmaguknak kell azokat megteremteni és fenntartani. Állandóan fejleszteniük kell a lakosság kényelmét szolgáló ipari és kereskedelmi szolgál0 — A felsoroltak fontos, szép és főleg az ottlakók számára nagyon hasznos feladatok. Véleményem szerint azonban a jelenlegi szakember gárdával még a nagy lélekszámú községek tanácsai sem tudnak megfelelni a követelményeknek. — Természetesen. Ezért is voltunk kénytelenek ma még többek kérését elutasítani. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az ötezren felüli lélek-, szárn önmagában nem elég, sőt az is megeshet, hogy kisebb falu válik nagyközséggé, ha egyéb okok indokolják. Például Visegrádnál a nagymértékű idegenforgalom. A közös tanácsú községek is nagyközségekké válhatnak, ha az előbb felsoroltaknak megfelelnek. Ha falugyűlésen megbeszélik a dolgot, és a tanácsülés határozatban foglal állást, akkor lehet a felsőbb szervekhez fordulni. — Most nézzük a szakember-kérdést. Nem titok, hogy a tanácsi helyekért a jó munkaerők nem verekedtek. A közeljövőben megfelelő feltételeket biztosítunk. Építésztől kezdve ' a jogászig és a közgazdászig kvalifikált szakemberekre lesz szükség a nagyközségek feladatainak ellátására. Ezenkívül rendezni kell a technikai alkalmazottak jövedelmét, növelni a létszámot. tD — Több aggodalom is felmerült a nagyközségekkel kapcsolatban. Történetesen, hogy emelkedik majd az adó. Azonkívül kérdezik, új tanácstagokat fognak-e választani? Megnyugtatásul: az adó nem emelkedik. A tanácstagok száma is változatlan marad. összegezésül azonban hagyj mondjam el még egyszer, hogy a nagyközséggé válást nem kell elsietni, ne legyen üres forma tartalom nélkül. Még egy hamis illúziót szeretnék eloszlatni. Oda- sem ömlik majd zsákkal a pénz. A tizenegy községet, amit a megyei tanácsülésnek elfogadásra javasolunk, mint egy példának tartjuk. Eddig is nagyobb ütemű volt fejlesztés si-gazdasági tevékenységük és az indulásnál a lehetőséghez képest támogatjuk őket — fejezte be tájékoztatóját dr. Ádám Mihály, megyei vb-tit- kár. Komáromi Magda Miből mit? és /»étiturai Kommunistának lenni azt jelenti, hogy mindenütt és mindig az emberi haladást szolgáljuk, az ember érdekében. Ezt jelentette száz évvel ezelőtt, a Kommunista Kiáltvány megjelenése idején. Ezt jelentette fél évszázada, amikor győzött az első szocialista forradalom. Bármennyit változott azóta a világ, ezt jelenti ma is. A kommunisták forradalmárok. Az is köztudott, högy az emberek életében ritkán fordul elő, hogy a barikádokon kénytelenek harcolni, sokkal gyakrabban élnek országok, népek olyan állapotban, amelyről elmondhatjuk, hogy „nincs forradalmi helyzet”. Kommunistának lenni tehát azt is jelenti, hogy forradalmár módra viselkedni, nemcsak a történelem kivételes, kritikus pillanataiban, hanem a viszonylag békés mindennapi életben is. Korunkban egy időben, de különböző helyeken rendkívül sokféle fejlettségi szinten, rendkívül eltérő életviszonyok között tevékenykednek emberi közösségek, Nyilvánvaló, hogy mást jelent a haladást szolgálni Vietnamban és mást Angliában, másként segíthetik elő a haladást a Szovjetunió vagy Magyarország állampolgárai, és egészen másként mozdíthatják elő a progresz- sziót Algériában, Indiában vagy Svájcban. Arról aligha kell meggyőzni valakit is, hogy a világ, amelyben élünk, ennyi különbözőség ellenére, sehol sem tökéletes, és a haladás cselekvő híveire mindenütt ezernyi tennivaló vár. Ettől a ténytől eltekintve, amin nem tudunk változtatni, azonos helyen és időben, egyforma körülmények között élő emberek is más-más módon képzelik el a haladást. A kommunisták úgy, hogy az nem néhány ember vagy egy kiváltságos csoport, ha/iem mindig az egész közösség, az egész társadalom éraekeit, jövőbeni fejlődését szolgálja. A kommunisták véleménye az, hogy az emberiség több százezer éves fejlődése során mindinkább tudatosodott, egyre jobban megismerte környezetét, a természetet s benne önmagát is; az ismeretek birtokában egyre nagyobb hatalomra tett szert saját élete döntő feltételeinek alakításában. Minél inkább uralkodik az ember a természeten, annál Inkább felszabadulhat a szegénység, betegség, különféle emberhez méltatlan nyűgök és korlátok béklyója alól, s annál inkább élhet emberhez méltó módon. Minél kevésbé nehéz, fárasztó és terhes a munka, annál inkább felszabadul az ember, cselekedetei alkotássá, öröm forrásává válhatnak számára. A kommunisták előtt egy ilyen társadalom megteremtésének a képe lebeg, és mindenkori tevékenységükben ennek megvalósításáért kell fáradozniuk. A mi korunkban minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy az emberiség rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek földünk megszaporodott lakosságát is mentesíthetik a szűkölködéstől, és boldoggá tehetik. Ez sok nemzedék munkájával, a tudományos-technikai forradalom eredményei révén vált lehetővé. Éppen azért, mert ilyen roppant erők kerültek az ember birtokába, ma fontosabb, mint valaha, hogy minél többen legyenek azok, akik tudományos alapossággal és elfogulatlansággal keresik a békés és szabad emberi együttélés törvényeit, lehetőségeit, a különböző társadalmi mozgások okait és irányát. A kommunisták nem vágyálomként képzelődnek a jövő boldog embereinek társadalmáról, hanem olyan világnézetük van, a marxizmus—leninizmtis, amely a társadalomviszonyok emberibb, korszerűbb, tudományosabb módszereit is segít felfedezni, s gyakorlati cselekvést ír elő. A kommunisták úgy akarják megváltoztatni az emberek egymás közti viszonyait, hogy azokból gyökeresen kiirtsák az embertelenség forrásait, vagyis a kizsákmányolást, elnyomást, háborút, szegénységet, tudatlanságot. Gyökeres változás, vagyis forradalmi változás szükséges annak a tőkésgépezetnek a széttöréséhez, amelyik saját léte érdekében tartotta fenn, termelte újra a kizsákmányolást és a háborút. A kommunista forradalmárokat az különböztette meg mindig is más — anarchista, utópista — forradalmároktól, hogy ezt a gyökeres változást a valósággal szigorúan számolva, olyan módon és olyan ütemben tartották és tartják megvalósíthatónak, ahogyan annak feltételei megérettek. SZÁZADOS MŰHELY Nagy István szilsárkány! kovács nemcsak falujában, hanem a környéken is elismert szakember. Munkájára még ma is sokan tartanak igényt. Az átutazó mindebből csak a patinás műhelyre figyel fel, amely csaknem egy évszázada dacol az idővel. A romantikus kovácsműhely így önmagában is valóságos ipari műemlék. Tudom én nagyon, jól, hogy amit te kaptál, az éppen úgy nem jó, mint amit te adtál. Az ajándékok titka, hogy csak ajándékoknak jók, de teljesen használhatatlanok egyébként, mert az ember pont az ellenkezőjét szerette volna, mint amit kapott, bár arra, hogy mire lett volna szüksége, megfelelő időben, helyen és alkalomkor sok-sok célzást is tett. De most .mi legyen a'használhatatlan ajándékkal? Visszacserélni? Ez is megoldás, de rendszerint megoldhatatlan, mert vagy a cédula veszett el véletlenül, vagy a cédulát dobták el szándékosan, hogy meg ne tudja, tudjam, tudjuk: mennyibe is került ez az izé. Éppen ezért nem mulaszthatok el néhány közérdekű receptet felajánlani: „Miből — mit?” címmel. Önműködő önborotvafenő készülékből egy kis ügyeskedéssel rendkívül gyorsan és praktikusan készíthetünk maradók csirke- vagy kacsacsont hozzáadásával egy kevéske kávézaccal és néhány csepp kölnivízzel spitzbubit, aminek ugyan az égvilágon semmi értelme sincs, de az önműködő önborotvafenő készüléknek sem, mert nem is működik ön... Zöld-piros-kék, sál-BÓL két-három gyors kézmozdulattal pompás és tartós csomókat lehet kötni,, amelyeket legfeljebb egy óra leforgása alatt lehet kibontani, s ez az egy óra tökéletesen elegendő, hogy megfeledkezzünk a , világ gondjairól, amelyekből olyan sok van, mint amilyen kevés ilyen bog fér el egy mai férfisálon ... Egy tucat zsebkendő-BÖL különösen, ha nagy füst van a szobában, amelyet — ha nincs — el lehet érni az ajándékba kapott cigaretták eltüzelésével is, pillanatok alatt fél tucatot lehet csinálni, csak 'ki kell nyitni az ablakokat, kidobálni hatot, bent tartani hatot, és gyorsan bezárni az ablakot és az ajtót, nehogy visz- szadobálják. Ha gyorsan csináljuk, még házi testedzésnek is jó... Mandzsettagomb-BÓL egy műanyag doboz bevonásával, valamint egy magnetofon és egy beatszám segítségével gyorsan csörgő készíthető, amit rázni lehet a zene ütemére, sőt zene és ütem nélkül is. Ha sokáig és hangosan csináljuk, két-három heti pihenést is nyújt SZTK-alapon, az idegosztályon. Nem nagy dolgok ezek, csupán kis ötletek, amelyek ízelítőt adhatnak az emberi leleményességből és reményt a csüggedőknek, azért ember az ember, hogy holmi nehézségektől ne csüggedjen. Mint én és most! Ez az írás eredetileg vezércikknek készült, de kinek kell ma annyi vezércikk (?), lett belőle humoreszk, amit ismét át lehet alakítani és felhasználni ... Gyurkó Géza Ugyanakkor a kommunisták tudják azt is, hogy önmagától nem lesz jobb a világ. Segíteniük kell ennek az egész emberiséget boldoggá tenni képes technikának humánus célú kifejlesztését, tudják, hogy fokról fokra is munkálkodniuk kell a népek és országok közti békés viszonyok megteremtésén, és nem szabad abbahagyni az erőfeszítéseket a tömegek felvilágosításáért, hogy ráébredjenek valóságos érdekeikre, és felismerjék, merre vezet az út egy jobb világhoz. Világos gondolkodást, kitartást, állhatatos türelmet követel mindez. De nem követel puritán lemondást, nincs ebben semmi emberfeletti. Ellenkezőleg, kommunistának lenni nagyon is józan, emberséges és emberi magatartás. Egyszerűen abból a felismerésből fakad, hogy az egyes ember nem élhet békében és boldogságban, amíg körülötte háború, elnyomás és boldogtalanság uralkodik milliók között. Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom, és azok bosszújától kell rettegnie. Nem szüntetheti meg a kizsákmányolást a kizsákmányoltak osztálya, csak ha minden kizsákmányolást megszüntet. Mit jelent kommunistának lenni egy olyan országban, ahol már megdöntötték a tőke uralmát — mint ahogyan megtettük ezt nálunk is, Magyarországon? Jelenti: tettekkel szolgálni a közösséget, cselekvéssel és példával is rávezeti az embereket arra: jobb és hasznosabb az egymást segítő emberek társadalmában élni, hogy ki kell nőnünk az embert nyomorító és megalázó örökségből, az egymást maró, egymás rovására boldogulni akaró emberek életformájából. Sok nemzedéken át vezet az út a tőkésrendszer megdöntése után is a szocializmusig és a kommunizmusig. A kommunista forradalmárnak az a dolga, hogy a helyzetet felmérve, a maga közösségével szót értve megtegye, a következő lépést előre ezen az úton, tegyen meg annyit, amennyit lehet. Az eszme, a párt, az ügy nem követel a kommunistától lehetetlent. Vannak pillanatok, amikor kommunistának lenni nehéz. De végső soron, hosszú távon — így jó élni. A tiszta lelkiismeret egyéni boldogságot ad, és teljes összhangban van a közösség javával. Patkó Imre