Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-26 / 249. szám
PEST MEGY El 1969. OKTÓBER 26., VASÁRNAP Európai kerámia Vasárnapi séta ŐSZ — Kertész László rajza JANKOVICH FERENC s Pinceszeren Két ága van a Holdnak., pinceszeren danolnak, Őszi tó és axanyhíd, rózsa feje hanyatlik. A Nap-rózsa hanyatlik: vörös fény az aranyhíd... Vashengerek garatja fiirtök raját zúzatja. Beton kádban gerezdek, fröccsé loccsant keresztek; vaskereket szerkesztek, rám tűz az ég, vereslek. Gyertya lobja a késen, táncol a szeg a présen — Vörös fény az aranyhíd, a Nap-rózsa hanyatlik. Pinceszeren danolnak — most indul el a Csolnak... öt ága van, hat ága van, száz ága van a Holdnak. Édes fiunk, Illés A SZAGOSROZMARING UTCA és az Örömlányok tere sarkán levő nyilvános telefonfülkéből valaki elvitte az egyéni előfizetők névsorát tartalmazó telefonkönyvet. Az illető brutális munkát végzett, kitépte mind a száztizenhét lapot; méghozzá úgy, hogy meggörbítette a könyvet tartó vasrudat is. A környék lakói később igen elégedetlenek voltak a dolgok ilyetén állásán. Lámpás Illés raktári csomagoló munkás volt a tettes. Szülcsége volt a könyvre. Karja alatt az immár magántulajdonná vált köztulajdonnal hazavonult hideg, de annál barátságtalanabb szobájába, hogy patyolatfehér lelkét még jobban befeketítse; olyan hévvel, mint amilyen hévvel valaha szeny- nyes ruhákat varázsoltak patyolatfehérré e kis lakban. Agya alól előhúzta a gardrób- szekrénynek kinevezett bőröndöt, és ötven aranygyűrűkkel ékesített esküvői meghívót markolt ki az asztalra. Eltűnődött felettük, távirati stílusban végiggondolta életét, míg ide jutott: ha apámnak akarnék küldeni, kevés lenne az ötven, anyám meg... lehet, hogy a Balettcipő-topogó pénztárosnője az anyám? Grimaszolt, aztán fennhangon azt mondta, „na, mindegy”. Márpedig ha Lámpás Illés ezt mondta, akkor valami nagy elhatározás végére tett pontot. MEGCÍMZETT NÉGY MEGHÍVÓT raktári csomagoló munkás kollegáinak és megmaradt negyvenhat. Negyvenhat nevet és címet kellett hát a nagykönyvből kiírjon, s szomorúan gondolt arra, rámegy a fél éjszakája. Rá is ment. Hajnal felé rövid félórára álomra hajtottá fejét, hogy frissen és kevésbé ütődötten kezdhessen a még tudatlan diákok okítására szánt csontvázak alapos becsomagolásához.' Munkába menet bedobott féldeci büdöspálinkát, amelynek anyagi fedezetét oly módon teremtette elő, hogy raktári csomagoló munkás kollegáinak személyesen nyújtotta át a meghívókat. Bélyegmegtakarítás címén ezáltal bejött a négy forint. Két nap múlva a posta kikézbesítette a címzetteknek a küldeményt, s ez a tény CSALA LÁSZLÓ: FÉNYES ÖNÉRZET negyvenhat helyen némi kis zűrzavart oko- ^ zott. Lámpás Illés és Forintos Helga nevére'S ugyanis alig-alig emlékeztek vissza, néhá- « nyan megesküdtek, hogy ezt a két nevet az $ életben sem hallották soha. De ebben nemi» voltak biztosak. § A NAGY ÜNNEP REGGELEN Lámpás § Illés magára öltötte kölcsönzőből hozott fé- nyes szrpokingját, cipőjét kisuvikszolta, és ^ karján platinaszép menyasszonyával, háta^ mögött pedig a terjedelmes Forintos rokon- S Sággal taxiba szállt, melynek költségeit az\ após fizette. A szomszéd utcába mentek. Ott§ volt a tanácsháza. ^ Na, amilyen esküvő volt, hát ilyent még i; nem látott a környék népe. Az utcában négy- ^ venöt elegáns luxuskocsi állt! Magán és hivatali cirkálók. Alfák és Ro-S meók, torpedórombolók és Jaguárok. Szmo- « kingba öltözött férfiak szálltak ki belőlük. « Volt egy frakkos is közöttük. A nők, ó a nők ^ pompásabbnál pompásabb alkalmi ruhákban^ díszelegtek. ^ A negyvenhatodik autó, egy Trabant hi-'t ányzott. Gazdája megmakacsolta magát. De « azért egy dísztáviratot 6 is küldött. ^ Az eskető teremben fenséges nászinduló > szólt, magnóról. A tanúk előkelőén megha-'j joltak. A fal mellett négy ünneplő ruhás; fiatalember állt, a raktári csomagoló mun- ! kás kollégák. Ök vigyorogtak. Lámpás Illés « és Forintos Helga elrebegte, „igen”. ^ A VENDEGEK az ifjú pár elé vonultak. ^ Forintos Helgának a férfiak kezet, a nők ar- i' cot csókoltak, Lámpás Illés hátát barátian ;• megveregették. „Maga csúnya fiú — mond- £ ták neki a nők —, nem is szólt, hogy háza- * sodni készül..Aztán a vendégek elmen- ■ tek. A rokonok sírtak. Forintos Helga szerel-' metesen karolta férjét és a kezefejét simogatta. Az örömapa boldog volt, ifjú vejéhez fordult. Valami olyant akart mondani, amiben minden, de minden benne van, ezt: mondta: — Édes fiunk, Illés! Az örömanya bólintott, úgy van. Deregán Gábor x amikor villanyt vezettek a faluba. Sánta Rostás Ádám nagy dérrel- durral nyitott a tanácselnök szobá- ! jába, s így ostromolta meg az államhatalom fiatal képviselő- ' jét: — Hallod-e, elnök elvtárs, mennyivel rangosabb ember nálam Kökény Illés ? § — Mondtam én, hogy rangosabb? — hüledezett az elnök. « Mire aztán S. Rostás Ádám félretette a hivatalos hangot, « nehogy csak a hatalom embere értse el, amit el kell értenie, 5; hanem Veréb Andris is. Hiszen szegről-végről rokona vol- $ na, s amit megtagad az elnök, azt nem tagadhatja meg a vér- § ségi kötelék. — Azt kérdezem, Andris, de igaz lelkedre felelj: különb $ ember-e nálam Kökény Illés? — ^ — Nem mondom én, hogy különb, dehogy mondom... ^ — Hát akkor meg mire jó ez a kivételezés! ^ S hogy az olvasó is megértse Rostás Ádám mérhetetlen § szívfájdalmát, elmesélem tüzes vassal égetett önérzetének tör- 15 vény és rokoni kebel elé citált, s harc árán is igazságot ke- > reső óhaját. Vagyis azt: milyen lesújtó megaláztatás érte Rostás Ádámot a falu előtt. § Ha így kívánja a demokrácia érdeke, ám legyen — tünő- $ dött éjszakánként Rostás Ádám —, de a mindenit, azt már ^ a demokrácia se kívánhatja, hogy éppen Kökény Illés kerekedjék fölébe! ^ Pontosan az a Kökény Illés, aki neki örök ellenlábasa, s S marad is, amíg kettejük közül valamelyik föld alá nem ke- ^rül! « A szóban levő ügy vonatkozásában nem lényeges, milyen ' formák, változások, okok, okozatok, tények, ferdítések táplálták a haragszomrád rejtett és nyílt érzésének külső és belső indítékait. Tény az, hogy emberemlékezet óta kutya-macska barátságban éltek. Ha az egyik karmolt olyképpen, hogy esti pincézésből hazafelé menet megeresztette hangját, miszerint § „Kék a kökény, recece...”, másnap, a tsz-határában dolgoztán, eme harapással adta tudtára a sértett fél válaszát a ' U„ r \ Hosszú idő Óta először ^ nyílik állandó kiállítás az ^Iparművészeti Múzeumban. A 5 70 000 tárgyat tartalmazó gyűjteményből az európai kerámia $ fejlődését bemutató kiállítást ^ hoztak létre. Az utóbbi évek $ egyik legszebb kiállítását. ^ A kerámia, vagyis az agyag- ^ művesség a legrégibb techni- ^ kák egyike, a mázatlan cserép J már az őskorban megjelenik. «Európában a görögök kerá- « miáiból , ismerjük az akkori «festészetet, de ezek a festett ^ edények technikailag messze ^elmaradták a közel-keleti — ^egyiptomi, elő-ázsiai — mázas ^kerámia mögött. Az igazi ke6 rámiát ugyanis fémből — ón- « ból, ólomból és más vegyü- § letekből nyert mázzal vonják ^ be. A máz összetétele gyakran ^megfejthetetlen titok, máskor ^ismerik alkotórészeit, de ezek ^ ma már egyszerűen beszerez- ^ hetetlenek. Nincs az a kerá- ^ mikus a világon, aki pontosan « tudná utánozni a 4—500 éves I mázakat... I A kiállítás általában kerüli régészeti leletek bemutatá- ^ sát. Azzal a korral kezdődik, ^ amikor az európai mesterek «elsajátították a fémmáz kele- « ti művészetét. ^ Az ólommáz a középkor ^jellegzetes anyaga volt, és ^szinte változatlanul élt tovább ^ a népművészetben. Egy vitrin ^ a középkori hagyományokat; ^ őrző ólommázas kerámiákat j «mutatja be. Ezek éppúgy ké-; íszülhettek a XIX. században, j 5 mint a XVI-ban. Formáik, tech- j ^nikájuk között nincs lényeges; í különbség. A „magas művé- • «szét” értelmében vett kerámia! $ az ónmázat használta, mintI ^ például az olasz reneszánsz! ^majolikája és fajansza (ez: ^ utóbbi kifejezés Faenza olasz ; « város nevéből származik — itt ; s volt az egyik legfontosabb; «központ). Itália kerámiája volt; § a Mátyás-kori Magyarországj ^ mestereinek példaképe: olasz i ^ hatásra honosodott meg a i 6 majolika Budán, megelőzve i ^ más európai országokat, ahol i 4 még az úgynevezett sómázas i « kőcserepet használták. « A porcelánt Ázsiában már; « évezredek óta ismerik. Euró- j « pában épp olyan értékes volt, i ^ mint az arany, nem csoda, i ^ hogy már a XVI. században i ^ kísérleteztek porcelán gyártá- sával. Csak a XVII. század vé- i gén sikerült úgynevezett lágy (fritt) porcelánt létrehozni Franciaországban, és 1707-ben fedezte fél a német Böttger a kemény porcelán előállítását. Az Iparművészeti Múzeum kiállításán láthatunk néhányat a meisseni porcelángyár első, Böttger-féle termékeiből. Az Iparművészeti Múzeum gazdag gyűjteményéből valamennyi fontos porcelángyár stílusát reprezentálni lehetett: a meisseni, a bécsi, a sévresi, a pétervári gyárak műveit. Gyönyörű alkotá- sok mellett szinte mulatságos látni, hogyan jelentkezett már 200 évvel ezelőtt a giccs a porcelán művészetében. Ilyen távlatból természetesen a giccs is érték, hiszen jellemzi korának ízlését. A modern kerámiaművészet a XIX .század végén, az úgynevezett historizmussal, vagyis a múlttíafordulással született meg. Míg ugyanis a régi mázak titkát igyekeztek megfejteni, új eljárásokra bukkantak, és ezek segítségével sikerült létrehozni a századforduló szecessziós kerámiájának rafinált színhatásait. A magyar kerámia a török hódoltságig az európaival párhuzamosan fejlődött, Mátyás idején az élvonalban haladt, később elmaradt és egészen a^ Zsolnay-gyár működéséig csak^ halvány utánzatokat tudott ^ létrehozni. Zsolnay Vilmos a ^ múlt század végén — ha elte- ^ kintünk sok kevésbé ízléses^ tömegcikktől — ismét az elsők ^ közé .emelte a magyar kerá-^ miamuvészetat. Néhány ki- ^ emelkedő szépségű Zsolnay- ^ edényt látunk, és ebben a kör- ^ nyezetben —, mikor kortár-« saival is összemérhetjük — ki- % tűnik, milyen kiváló művé-« szék voltaik a pécsi gyár tér-« vezői és technikusai. A ma-« gyár kerámia fejlődésében ^ csupán egyetlen korszak mér- ^ hető a Zsolnay-gyár működé-^ séhez: a Németalföldről szár- ^ mazó habánok egyéni ízű Si majolikaművészete, amely a ^ XVIII. században virágzott. | A modern kerámiaművé-1 szét törekvéseit Gádor István^ és Kovács Margit munkái kép- ^ viselik. Műveik egyenes foly-« tatói a nemes hagyományok-1 nak. Jó lenne azonban, ha az« állandó kiállításhoz olyan idő- « szakos bemutatók kapcsolód- ^ nának, amelyek nemcsak a^ hagyományok folytatását, ha- ^ nem az újító szellemet is rep-i; rezentálják — hiszen a múzeum a modern iparművészet termékeit is rendszeresen gyűjti... É. A. a mikor lánykánk született, •éx kitört a családi perpatvar. Összeszaladt a rokonság, nevet találni a gyereknek. Nem akartuk eljátszani a nagynénik rokonszenvét, még kevésbé a kilátásba helyezett ajándékokat: meg kellett hallgatni őket. Mivel költő-tisztelő vagyok, Lillát javasoltam. — Az nem jó — akadékoskodott az anyósom —, lilának csúfolják majd az iskolában. — Halljuk hát a javaslatokat! Kereken tizenkét leánynév gyűlt csokorba. Ilyenek: Ho- norka, Abellina, Fatime, Bernadett, Carmen, Brigitta, Luca, Lukrécia, Pepinka, Rita, Polett és Muskátli. A Muskátlira felhorkantam, mintha légy csípett volna, de Kamilla néni megnyugtatott. Ez a leánynév szerepel az Akadémia által összeállított névgyűjteményben. Hosszabb csatározás után megmaradt öt név, ebből a nagynénik nem engedtek. Muskátlival együtt... f i eleségem a szülőkórházban nem volt egészen öntudatánál, amikor megkérdezték: — Mi legyen a kislány ne-; ve? i — Zsófi... — sóhajtotta: becsípve a csillapítóktól. Így hívták a nővért. Sürgős I volt az ügy, menten odaka- \ nyarította a blankettára Zsó- I fit a nővérke, feleségem alá- l Írásával együtt. ; Hivatalos „titoknak” számít ; a névadás, ez csak természe- ; tes. Lezárt borítékban továb- ! bították a tanácshoz. ; Mint kizárólagos apa, meg- > I I Méí akkor történt, de Zsófit semmiképp se. Nem szerepel a családi összeállításban. — Az anya Zsófit mondott. Itt az aláírás. Tessék. wolőkotortam feleségem sze- m2j mélyi igazolványát, saját szignójával. Kiderült a turpisság, valaki odarajzolta a nevét. — A kórház volt a névadományozó — mondtam szilárdan, de szelíd önmérséklettel —, Zsófiról nem tudunk. — Tessék visszamenni a kórházba, ott helyesbítsék. — Ragaszkodom mind az öt utónévhez — makacskod- tam. — Azt nem lehet. Kettőt enged a törvény. De várjon csak. — Megnézte a cédulámat. — Válasszon dupla nevet. — Éspedig? — Hát mondjuk: Annabella, Citadella, Pancsatantra. Nem hagytam magam. — Pancsatantra, az egy indus mesegyűjtemény. A Citadella pedig testes várvendéglő. A matrikula-őr kedélyesen hunyorított. — De ritka-különleges név. Maguk ilyet akarnak. Mária- Terézia már nem egészen időszerű — világosított fel. F isszamentem a kórházba, hogy töröltessem a Zsófit. Szó se lehetett róla. Beírták a rubrikába. Még egyet javasolhattam. — Ide se jövünk szülni többet! — indulatoskodtam. — Legyen, hát Irma! így lett Zsófia-lrma a lányom. A nagynénik végleg rámcsapták az ajtót. Hunyadi István ssssssyyxssxssss/sss^ssxssssy/ssyssssssssss jelentem az anyakönyvnél, hogy beírassam a neveket. — Zsófit nevezett meg a kórház — mondta az illetékes férfiú. — Még egyet javasolhat. — öt nevet tessék beírni,
