Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-19 / 243. szám

<> 1969. OKTOBER 19., VASÄRNAP 5 amely végül jól sikerült, és ha a vége jó, minden jó. A hét közepén beültünk Dö­mötör elvtárs kocsijába, hogy szétnézzünk a megyében, hadd lássuk, mit ér a MÉK tarto­mánya. Már az elején is le­szögezhetjük — sokat. Még ak­kor is sok szép dolgot tapasz­taltunk, ha az időnk szorított, es kevés helyre jutottunk el. a szerkesztőségből a mezőgaz­dasággal foglalkozó kollégát is. Most itt jól jön a szakértel­me, kitűnően tolmácskodik Dömötör, Nagy Gábor és kö­zöttem. Azelőtt itt csak káposztát, paprikát és uborkát tartósítot­tak, de csak kádban és kis hordóban, a hagyományos módszerekkel. Most az üzem zünk az inárcsi tsz tanyájára. Teljes a szüreti hangulat. Sző­lővel megrakott kocsik érkez­nek, szorgos emberek tüstén­kednek, osztrák automata prés sajtolja a szőlőt, mérjük a mustot, kicsit gyenge a cukor­foktartalma, de azért jó tízes­tizenegyes bor lesz belőle. A tartósítóban jó ebéddel, zöld­séggel kínáltak bennünket, be­lemartunk a hordóskáposzták­ba is, itt sem utasítjuk vissza a murcit, hiszen jó szívvel kí­nálják. Guttyán István villanysze­relő szakmunkás kezeli az osztrák automatát. Nemcsak a géphez, a musthoz, a borászat­hoz is ért, és ez jó dolog. Itt találjuk, és szíves házigazda­ként adja a felvilágosítást Ku­li ^Sándor üzemgazdász, a szomszédos kakucsi tsz elnö­kének fia. Apropó, Kakucs. Mielőtt elfelejtenénk, ez a szö­vetkezet is tagja annak a kö­zös vállalkozásnak, amely az inárcsi, a szentmártonkátai, a farmosi és a MÉK-vállalat el­képzeléséből született. És ezeknek a termelőszövetkeze­teknek a szőlőjéből dolgoznak fel itt 4—5000 hektó bort. Ezt közösen értékesítik majd, pa­lackozva is, nagyrészt a MÉK üzleteiben. A hangulat nagyszerű, a ter­més jó, örül mindenki. — Snha — Foto: Gábor mondania, mivel nem foglal­koznak. A lényeg: van földjük, gyáruk, üzletük, pénzük, eszük és bátorságuk. j-----------------------: nap, I Igazán kellemes min­------------------------ denki j ól érzi magát, a kollégám is örül és én is, mert én csak „enni” tudom a mezőgazdasá­got, érteni alig értek hozzá, jelent úgy is mint vevő, úgy is mint eladó, ma már száz bolt­ja van a megyében, és azok­ban mindent árulnak, amit a mezőgazdaság megtermel. És folytatjuk az utat, és az igazgató mesél, hiszen az új­ságíró „jóvátételben” járt itt, megkövetni a MÉK-et a sok elmarasztaló cikkért, a siker­telen randevúkért. Megérke­hatatlan mennyiségű üvegek, ez a jelen. És már épül a szá­rító, tervezik a kapacitást bő­víteni, ez a jövő. Van, persze, bizonyíték mindháromra több is, de ta­lán ez is mutat valamit az üzemből. Útközben is, itt is és ahova még mentünk, azt az egysze­rű tényt bizonyították az em­berek, hogy ész és bátorság kell az élethez. Ahogy magam­ban naivul elképzeltem, ha egy emberre félmilliárdot bíz­nak, és e pénzből háromszáz­hetvenmillió forintért elad és vesz, többek között nagyon gyorsan romlandó zöldséget, nos, gondolom, az ilyen ember a félmilliárdból elhagy né­hány nullát, és csak annyit mond, hogy hatszor hat har­minchat, és akkor nem olyan ijesztőek a számok és nem re­meg a keze, amikor aláírja a rendeléseket. Dömötör József igazgató nevet az ilyesmin, a világért sem hagyja él a szá­mok mögül a nullákat, és mégsem remeg a keze. Ha va­lakinek jól jött az új mecha­nizmus, úgy a MÉK Vállalat­nak, Dömötör József éknek jól jött. A több csatornás rend­szerben megtalálták a helyü­két. Ma olyan dolgokat tehet­nek, amelyről azelőtt álmodni sem merték. El akarja sorolni, hogy ma már mivel foglalko­zik a vállalat, aztán rájön az igazgató, hogy könnyebb el­pedig ez nem szép dolog, hi­szen vidéki vagyok. De bár­mennyire falusi is az ember, szégyenszemre spárgát eddig csak a levesben láttam, és éle­temben először a földön most itt, Dabason. Mert a MÉK, mondanom sem kell, az új me­chanizmusban mindenütt meg­Október, sőt október második fele--------------- és a higany­s zál 20 fokot mutat, ismét itt a tavasz. Mit ér az élet ilyen­kor az irodában? — Semmit, gyerünk Dömötör Józseffel, a MÉK igazgatójával, a szabad­ba. Egy nehéz, többszörösen sikertelen- randevú volt ez, Dabason, a tartósítóüzemben szimpatikus fiatalember fogad bennünket, Nagy Gábor üzem­vezető főmérnök. Miután ve­gyész, úgy fúj itt nekünk min­dent, mintha mi is vele egy karon végeztünk volna. Még istennek hála, hogy az indu­lásnál egy kissé előretekintő voltam, és bevettük a kocsiba mindenféleképpen rangoso- dott. Ügy is, hogy sokat ter­melnek, úgy is, hogy korsze­rűen tartósítanak, szakembe­rek segédletével, üvegben. És mert sterilizálva rakják el az árut, az itteni készítmények fogyasztható időtartama gya­korlatilag időtlen.---------------------- a kapu­I Érdekes üzem, | ban, mint .—------------------- említet­tem, a vezető mérnök fogadott bennünket, és ki tudná meg­mondani, mennyi asszony. Ök még a hagyományos módszer­rel, de már fehér gumicsizmá­ban, hatalmas kádakban ta­posták a káposztát. Az üzem­ben éppen az az érdekes, hogy furcsa frigyben ölelkezik a múlt és a jelen, sőt a jövő is. Szerelmi háromszög a tartósí­tóüzemben. Az asszonyok ká­posztát taposnak, a gőzt két kimustrált mozdony kazánja termeli, az áru jó része ma is fagöngyölegben várja a szál­lítást, ez a múlt. A sterilizáló­üzem és üvegek, megszámlál­Vendégségben a MEK-nél

Next

/
Oldalképek
Tartalom