Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
Zöldül majd a nyárfaerdő A ceglédi járás tizenhét termelőszövetkezetében ebben a hónapban sorozatosan folyik a cellulóznyárfa-telepítések ápolási munkáinak műszaki átvétele. A tervek szerint 912 holdon fog nyárfa zöldellni. Ezen az őszön 540 holdnyit telepítenek. Az ápolás és telepítés költsége az idén meghaladja az öt és fél millió forintot. Talajvédelemről, vízrendezésről tárgyalnak 1 Holnap délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a városháza kis tanácstermében a városi tanács végrehajtó bizottsága. A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés után a város mezőgazdaságának talajvédelmi, vízrendezési és öntözésfejlesztési munkáiról tárgyalnak, majd tájékoztató jelentés hangzik el az állami támogatásban részesülő, gyengébb termelőszövetkezetek tevékenységéről. Végezetül egyéb ügyeket tárgyal a vb. PEST MEGYEI ütuAP KUtÖNKUP&A A CEGLÉDI JÁRÁS XIII ÉVFOLYAM, 240. SZÄM és ceTcTuéld VAPOSft 1969. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK EGY KIÁLLÍTÁS BÚTORAI Ki mit vinne szívesebben? MODERN KONTRA HAGYOMÁNYOS Cegléden — nem először — bútorbemutatót tart a Kossuth Művelődési Központban az ÁFÉSZ Áruház. Mint minden bemutató, ez is csalogatja a közönséget. Betérnek azok, akik csak „szemrevételezik” a kiállított berendezéseket, jönINNEN-ONNAN Mikebuda művelődik Tegnap délelőtt ülést tartott a Mikebudai Községi Tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen a művelődési otthon munkáját, eredményeit vitatták meg, és javaslatok hangzottak el a • további teendőkikel kapcsolatban. Tekepályát készítenek liőröstetétlenen a pártház | kertjének területét sportcéj lókra használják ki hamaí rosan: a lakosság társadali mi munkával tekepályát épít rajta. Úti élménybeszámoló a pálmakertben A KPVDSZ kulturális napok holnapi programja lesz az az élménybeszámoló, amelyet délután ötórai kezdettel Szűcs István tart a ceglédi Kossuth Szálló pálmakertjében. A Jugoszláviáról, Romániáról és Bulgáriáról szóló élménybeszámolót diavetítéssel teszik még szemléletesebbé. Ülésezett a háztáji bizottság Az abonyi József Attila Tsz háztáji bizottsága nemrég ülést tartott, amelyen a háztáji gazdaságok kukoricaszár- ellátásáról tárgvalt. Határozatot hoztak, hogy a tagok 100 forint ellenében vághatnak a közös területéről szárat maguknak, a háztáji gazdaságuk ellátására. nek kiváncsiak, akik a tavaszi bemutató óta csak erre az alkalomra vártak, hogy esetleg most megvehessék azt, amit akkor kinéztek maguknak. Az őszi bútorkiállítás csak annyi újat tudott hozni, mint amennyit a lehetőségek engednek. Az áruház a külföldi és hazai készítmények egész sorát mutatja be, és azoknak az igényét sem utasítja vissza, akiknek épp az elkelt berendezések nyerték meg a tetszését. Ígéretet tettek, hogy színben és típusban is beszereznek pótlást a legkelendőbbekből. A műbőr bevonatú szobai berendezések mellett a hagyományos — természetesen modern formában hagyományos — garnitúrákból, ebédlő- és hálószoba berendezésekből is adtak mutatós ízelítőt. A vidéki vásárlók ezeket jobban szeretik, mint a most divatos, egészen világos fájú, pasztell színű és gyakran bolyhos textilből készült bevonatú darabokat. A látogatók közül néhányan szóvá tették, hogy szükség lenne egészen olcsó, üvegezetten könyvespolcra, tv-asztalkára, festett gyerekszoba-bútorra. Ilyenek ugyanis csak a fővárosban vagy megyeszékhelyeken kaphatók. (— csk —) Magasban szálka hírnevet szereznek NÉPSZERŰ IDŐTÖLTÉS — EREDMÉNYES RÖPTETÉS Cegléden magas színvonalon áll a sportszerű galambtenyésztés. A tenyésztők két egyesületben tömörültek, és a két egyesület szép egyetértésben munkálkodik a galambsport fejlesztésén. Az egyik egyes ü-, leinek Eiseri József, a másik-» nak Molnár Károly az elnöke^ A napokban elbeszélgettem Ecseri Józseffel. — Mióta foglalkozik galambtenyésztéssel? — Gyermekkorám óta. Tíz esztendővel ezelőtt a világháborúban hírközlésre használt nemes postagalambok ivadékaihoz jutottam, és hozzáláttam a postagalamb-tenyésztéshez. Bekapcsolódtam a Magyar Postagalambtenyésztők Országos Egyesületének munkájába, nemsokára a röptetés terén is komoly sikereket értem el. Helyi egyesületi elnöknek választottak, jelenleg 23 taggal dolgozom. Ezer kilométeres galainbulak Ha józan, akkor szelíd Garázda lesz a szesztől A Ceglédi Járásbíróság büntető tanácsa hivatalos személy elleni erőszak miatt nyolc hónapi, szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre ítélte Jansik Mihály tsz-eszter- gályost, büntetlen előéletű al- bertirsai lakost. Jansik Mihályt a munkahelyén szelíd, rendes embernek ismerik. Az is — ha józan. De ha szeszes italt fogyaszt, magatartása agresszívvé válik. Alkotmányunk ünnepén az albertirsai tsz-központban rendezett mulatságban vett részt. — Már ittas volt, amikor megjelent a rendőrjárőr. A rendőrök köszöntek az ott-tartóz- kodóknak. Ekkor Jansik elő- ugrott, és durva, közönséges szavak kíséretében elkapta a rendőr szakaszvezető zubbonyát, letépte rendfokozatát, és a rendőrt meg is ütötte, aki a a támadás folytán 8 napon belül gyógyuló karcolásos-hor- zsolásos sérülést szenvedett. A járőr másik tagja a segítségére sietett, gumibotjával néhányat ráütött a vádlottra, aki erre elszaladt. A rendőrök rövid hajsza után elfogták és bekísérték a körzeti megbízott irodájába. Jansik Mihály a bűncselekmény elkövetését és bűnösségét elismerte. A>ra hivatkozott, hogy ittas volt; nem emlékszik semmire. A bíróság mérlegelve az eset összes körülményeit hozta meg marasztaló ítéletét — Tagjaimmal együtt hosz- szú évek óta 800—1000 kilométerekre, Berlinbe, Magde- burgba, Drezdába, Lipcsébe, és a lengyelországi Opelébe, Koszaimba küldjük el a ceglédi galambokat, amelyek legnagyobb részben szépen visszajönnek. — Az idén 3 galambot küldtem el a keletnémet Bariba. A versenyidő alatt kettő tért vissza, és második díjat nyertek. 100 kilométer óránként — Milyen gyorsan repülnek? — Testalkat szerint különböző a gyorsaságuk. Van, amelyik 60—70 kilométert halad óránként, de van, amelyik eléri a 80—100 kilométert is. Sebességüket az időjárás és a terep nagyban befolyásolja. A magas hegyeket többnyire elkerülik, a völgyekben sokszor ragadozók csapnak le reájuk. Sok galamb így marad el. — A mi egyesületünkben a röptetés terén Juhász József és Szathmáry Károly tagtársak galambjai érik el a legjobb eredményeket. — Mindent megteszünk, hogy a ceglédi sportszerű galambtenyésztés hírnevét fenntartsuk, és növeljük — fejezte be nyilatkozatát az elnök* K. L. Einlékbélyegzővei bélyegeznek Abonyban a község felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából november 4-én emlékbélyegzőt használ a posta. A történelmi emléket megörökítő bélyegzőnek a gyűjtők is nagyon örülnek. EGY LENDÜLET Exporí és hazai munka Teljesítették már az éves tervet A ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz 24 _ és félmilliós tervvel indult az 1969-es esztendőnek. Az évről évre nagyvonalúan fejlődő ktsz éves tervét október 8-ig teljesítette. Most a szovjet exportra készít vezérlő berendezéseket. Nemrég szállította le a gyöngyösi Parkettagyár részére készített gépipari berendezést. A jövő esztendőre már tízmillió forint értékű munkára kötött szerződést. Most hogy különböző legalábbis azok egy telephelyre azt tervezi, üzemágait, nagy részét, vonja össze. K. L. PESTRE MEGY A TEJ A Ceglédi Tej- | ipari ,Vállalattól \ naponta több teherautó szállítja a tejet a fővárosba. A tej tejtermék formájában kerül vissza hamarosan a ceglédi boltokba, és a főváros élelmiszerüzleteibe. A ceglédi tejüzem természetesen a saját körzete jó ellátása után küldi a „többlettejet” Budapestre. A város boltjaiba naponta kétszer, hajnalban és délután szállítanak, hogy mindig frisset vásárolhassanak a vevők. Foto: Péterffy Kincsei érő staféfabof Tavaly lelkesen kapcsolódtak be a ceglédiek a világtakarékossági nap alkalmából az OTP stafétabot versenyébe. Az értékes nyeremények között volt, amely nekik okozott örömet. Október 10—31. között az, aki legalább egy darab, 200 forintos új betékönyvet vált, stafétabotot kap, amivel részt vehet a játékban. A stafétabot játék Cegléden november 1-én, délután 2 órakor lesz, jó időben a Szabadság téren, esős időben pedig a városi tanács épületének emeleti nagytermében. KÉZILABDA NB II A (iúk győzlek, a nők kikaptak Versenyre gyakorolnak a tekepályán. Cegléden igen népszerű ez a sport. Foto: Péterffy A Ceglédi Építők pályaválasztó jogát az országos szövetség ítélethozatalig felfüggesztette, és így a forduló hazai mérkőzéseit a szakosztály Abonyban rendezte meg. A férficsapatban már helyet kapott Jónás is, aki hét közben leszerelt és nagy érdemeket szerzett a győzelem kivívásában. Ceglédi Építők—Dunakeszi 29:26 (16:14). Abony, 400 néző. Vezette: Ádám — kitűnően. Cegléd: Szabó J. — Szalkay, Bálint, Szabó Z., Rossi. Takács, Jónás. Csere: Szalisznyó — Juhász, Deli. Fordulópontokban gazdag, izgalmas mérkőzést hozott a két Pest megyei csapat találkozója. Jónás játékával 10:3-ra húzott el az Építők. (A 10 gólból a játékos egymaga hatot adott.) Ezután főleg védekezési hiányosságok miatt, pótolt a Dunakeszi, az Építők előnyéből a félidő végére csak két gól maradt. Szünet után ismét jól kezdett a ceglédi csapat, megérdemelt két bajnoki pontot szerzett az Építők, a jó erőt képviselő vasutasok ellen, akik a modem játék képviselői, és rendkívül sportszerűen játszanak. Szándékos szabálytalanság nem is fordult elő a mérkőzésen. Góllövők: Jónás (11), Szabó Z. (6), Bálint (4), Juhász, Szalkay, Rossi (2—2), Takács (1). Jók: Jónás (a mezőny legjobbja), Szabó Z., Szalisznyó. Ezzel a győzelemmel a ceglédiek előtt megcsillant-a bennmaradás lehetősége. De ahhoz előreláthatóan Szolnokon, a Kilián SE ellen is nyerni kell. A nők szereplését már nem kísérte siker, „álmos", helyenként rossz játékukkal rá is szolgáltak a vereségre. Szentesi Fáklya—'Ceglédi Építők 13:9. Cegléd: Dávid — Gergelyül (1), Bálint (2), Kiss É. (1), Bezzeg, Szűcs (3), Csendesné (1). Csere: Deli — Ócsai. Csorba (1), Bíró. Kikapott a csapat, de véglegessé vált, hogy 1970- ben is az NB II-ben játszhat. Ebben a fordulóban Budapesten rendezték meg a Telefongyár—Tipográfia találkozót, melyen a Telefongyár győzött, és így az említett két csapat egyike sem hozhatja be már a ceglédiek előnyét. Ez kezdetnek nem rossz, a következő idényben remélhetően jobb lesz a folytatás. (—rcán) 13 Az abonyiak a forduló meglepetése veit A kézilabda bajnoki címért is versenyben levő Bem SE a legutóbbi két forduló között lényegesen gyengült, időközben Jónás leszerelt, és Kocsis sem játszott. «Abonyi TSZ SK—Bem SE 18:12 (11:8) Bem . SE: Szabó S. — Szabó A., Garai, Godó, Kádár, Tur- pisz, Halász. Csere: Vigh, Kollár, Szűcs. 6:5-ig igen szoros volt a játék, de ezután a hazai, abonyi csapat egyre job-1 ban elhúzott. A félidőt már í háromgólos előnnyel zárta. í Szünet után még I3:ll-re feljött a Bem SE, de ez kevésnek bizonyult a sikerhez, a helyi csapat újra magárataiált és végeredményben megérdemelten,'biztosan nyert. A Bem SE veresége a látottak alapján nem is akkora meglepetés. Dömötör és Tóth játékvezető sok hibával bíráskodott. Góllövők: Szabó A. (5), Kádár, Godó, Halász (2—2), Kollár, Garai (1—1). Jók: Szabó S., Szaibó A., Godó, Halász. ü. L. /