Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-11 / 236. szám
41 if * » >tt€. ^Mirfat* 1969. ÖívTÓRF.R 11., SZOMBAT Aknatorony Űj szakaszához érkezett a Mecseki Ércbányák Petőfi üzemének építését' ‘a több mint ezer méter mély akna- torok felett csúszózsalus módszerrel megkezdték az 54 méter magas aknatorony építését. A kivitelezés érdekessége, hogy a zsalura még a földön rászerelték az aknatorony 25 tonna súlyú tetőszerkezetét, az viszi majd magával a megfelelő szintig. Ez a megoldás azért előnyös, mert nem kell utólag külön-külöm felemelni a gierendákat, amivel sok fáradságos munkát és időt takarítanak meg. A horány-surányi újvíműrendszeren múlik Budapest zavartalan téli vízellútúsa Amint a vízügyi szolgálat néhány nappal ezelőtt jelezte, a Dunán meggyorsult az apadás és csütörtökön a vártnak megfelelően, mindössze 120 centiméteres vízszintet mértek a lánchídi mércénél. Legutoljára — a statisztikai adatok szerint — hét évvel ezelőtt volt a maiKönyvespolc, de mégsem az Egy vegyészmérnök hasznos tanácsai Mit mivel mossak? A könyvet maga a szerző, Mihalik Bélái egyik nagy textilgyárunk vegyi laboratóriumának főmérnöke nyújtotta át nekem. Baráti ajándékul hozta, de egy szóval sem említette, mintha kritika megírását kérné. Tudja rólam, a könyvbírálat nem kenyerem, noha egyszer-egyszer már elkövettem, persze, csak szépirodalmi művel szemben. Szóban forgó könyv azonban nem szépirodalom, mégis élményszámba mqnt számomra elolvasása, tehát mégiscsak foglalkozom vele. Megtudható belőle, hogy „Mit mivel mossak?” Továbbá miféle foltot milyen vegyszerrel vehetnek ki felső-, alsóruházatomból és hogy távolról sem, mindegy, mikor melyik mosószert használom. Mert a szintetikus mosószerek egyike erre, másika arra hasznos vagy éppen káros. Vigyázni kell! Az állandóan szaporodó mosószereket nem szabad tetszetős nevük vagy csomagolásuk alapján megvásárolni, hanem a mosni, illetve tisztítani kívánt kelme anyaga szerint. így is csoportosítja a könyv a forgalomban levő mosószereket, a hozzájuk csatolt vagy göngyölegükre nyomott használati utasítás betartását pedig megkönnyíti a szerek kémiai jellemzőinek ismertetésével. Mert jó, ha tudom, mit mivel, de még jebb, ha azt is tudom, hogy mit miért. Vagyis hogy ez vagy az a szer vegyi összetételénél fogva milyen anyagokból összeállított textília mosására, tisztítására alkalmas. Fontos tudnivaló ez, hiszen a különböző műanyagokból készült kelmék sokasága is egyre nő. Felsorolja a könyv tehát a ma ismert poliamid, poliészter, poli-ak- ril-nitril és modacryl műszálakból ez idő szerint gyártott különböző textilfélék elnevezését azzal a céllal, hogy ugyanazon műszálból idővel még készülő, újabb nevet viselő kelmék mosásához is tudjuk, melyik az alkalmas szer. De azt is közli, hogy az egyes műszálas anyagok milyen hőfokú vasalót tűrnek el. Ami pedig a ruházaton ejtett foltok tisztítását illeti, abban igazán napra kész a mű, még azf is megmondja, hogyan vehető ki a Coca-Cola folt. Különösen érdekes egyébként a könyv bevezetőjében e'.jadott történelmi rész a mosás fejlődéséről. Megtudható belőle, hogy az ókorban Európa és a Közel-Kelet kultúrahordozó népei a barbár Ázsiából, Perzsiából s jóval későbbi századokban az arab országokból importálták a szappant, amit nem is használtak mosásra, hanem kozmetikai célokra, sőt Egyiptomban gyógyszerként. Elképzelhető ennélfogva, milyen drága lehetett, ha egyszer patikában árulták. Az ógörögök illatos olajakkal, a puritánabb rómaiak csupán hamuval mosakodtak, és Rómában a hófehér tógát erjesztett vizelettel mosták. Csak mikor már kellőképpen elpu- hultak a nagy kultúrájú latinok, tanulták meg a meghódított, tudatlan, barbár gallok- tól a szappannal való mosakodást és mosást. A fején vaskoronát viselő Nagy Károly, a frank birodalom császára, azonban a VIII. században már elrendelte, hogy udvara számára hűbéresei szakemberekkel szappant főzessenek birtokukon. Csak császárok és gazdag főurak használták még századok múltán is a /Szappant. Amióta azonban 1791-ben Leblanc megtalálta a szóda nagybani előállításának módját, lassan általános lett a szappan használata. Mosószerek ellenben csak ebben a században kezdtek divatba jönni. Gyártásuk a II. világháború szappaninséges világában gyorsan fellendült, azóta pedig a műanyag szálak elterjedésével egyenlő arányban növekszik, és fajtái egyre szaporodnak. A szép kiállítású könyv első lapján most veszem észre a dedikációt: „Sz. E. barátomnak szeretettel az otthoni tevékenység tudományos alapokra helyezése céljából.” Persze, a könyvet éppen ezért meg sem mutatom a feleségemnek, annál gyakrabban forgatom magam. Kétségkívül hasznomra lesz második műszakomban, amihez mióta a nemek küzdelmében kivívtam egyenjogúságomat, évtizedekkel ezelőtt én is eljutottam. Nylon fehérneműm barátom könyve segítségével ezentúl szebben mosom. Remélem. Továbbá, talán csak a tudatom alatt azt is, némi mellékgondolattal, hogy ezáltal vissza- szerzem újra családfői sarzsi- mat. Mert szűnőben az egyen- lősdi, és aki többet tud, jobban dolgozik, annak most már nagyobb a rangja. Nem igaz? Szokoly Endre nál kevesebb víz a Dunában. Ekkor, 1962. október 31-én Budapestnél 93 centimétert jelzett a vízmérce. A leapadt folyó magyar szakaszán és a felső Dunán most összesen 44 gázló nehezíti a hajózást. Bőséges csapadékhullással nem lehet számolni, így a vízügyi előrejelzések szerint a következő napokban is 120 centiméter körüli vízszint várható, s csupán azért nem apad gyorsabban a folyó, mert az osztrák és bajor víztárolókat megcsapolták, hogy ily módon legalább átmenetileg enyhítsék a súlyos csapadékhiányt és megakadályozzák a felső szakasz teljes elsekélyesedését. a Duna rohamosan apad, a folyó vizének hőmérséklete csökken, viszont a főváros vízfogyasztása még mindig nagyon magas, 24 óra alatt 733 ezer köbméter (tavaly október 8-án 690 ezer köbméter víz fogyott el, amikor 505 centiméter volt a Duna vízállása.) A vízművek már teljes kapacitással működteti a felszíni vízmüvet és az összes többi vízműtelepen is valamennyi gép dolgozik. A vízműtelepek elérkeztek teljesítőképességük határához. Ezért a vízművek már bekapcsolta a Palatínus fürdő kitűnő minőségű vizet adó kútjait, néhány napon belül a Római fürdő kútjaira is szükség lesz, s egykét hét múlva a Csillaghegyi fürdő kútjainak vizére is igényt tarthat. Ilyen alacsony kora őszi dunai vízállás esetén nemigen lehet számolni egy-két hónapon belül nagyobb árhullámmal, s ezért kora télen, különösen, ha kemény és szigorú lesz az időjárás, nagy nehézségek várhatók. Csak az segíthet, ha november végéig a vízművek bekapcsolhatja a horány—surá- nyi új vízműrendszemek legalább tíz csápos kútját. Így azon múlik Budapest zavartalan téli vízellátása, hogy a kooperáló üzemek határidőre elvégzik-e feladataikat ennél a vízműrendszernél. Problémák jelentkeztek a hajózásnál is. A Felsö-Dunán a zsilipek segítségével tartják a vízszintet, így nem kellett ezen a folyószakaszon leállítani a hajókat. A mélymerülésű vontatókat és az uszályokat azonban átcsoportosították az Y’bbs—Linz közötti Duna-szakaszra, ahol a duzzasztók között magasabb a víz. Ezen a részen viszont a mederfenék sziklás, s emiatt a gázlókon sokkal veszélyesebb az átkelés. Ezért csak nappal hajóznak és szinte méterről méterre mérik a vízállást. ABONY Átadták rendeltetésének Pest megye legkorszerűbb szövetkezeti ABC-áruházát Tegnap délelőtt, ünnepélyes külsőségek között, adták át rendeltetésének Pest megye legkorszerűbb, szövetkezeti ABC-áruházát Abonyban. A megnyitón —, amelyen ott voltak a község, a járás vezetői, részt vett Győré Sándor országgyűlési képviselő, és Szik- szai Sándor, a MÉSZÖV elnöke is — dr. Pénzes János, a megyei tanács elnökhelyettese számolt be a kereskedelempolitikai célkitűzésekről, a helyi lakosság igényeinek jobb kielégítési lehetőségeiről. Elismeréssel nyilatkozott az Abo- nyi Általános és Fogyasztási Szövetkezet, valamint a tanács összefogásáról, aminek eredményeként felépült az 570 négyzetméter alapterületű ABC-áruház. Ezt követően átvágta a bejáratot díszítő szalagot, s az új létesítményt még a délelőtt folyamán birtokukba vetfék a helybeliek. Pest megye legkorszerűbb szövetkezeti áruházát 4 millió forintos beruházásból építették — a helyi tanács 500 ezer forinttal járult ehhez az ősz- szeghez. Érdekessége az új áruháznak, hogy a környező termelőszövetkezetek termékeit is értékesíti, száraztésztát, füstöltárut is vásárolhatnak itt a fogyasztók. ÓMEGÁTÓL—BEETHOVENIG Komolyzene — bérletben Zsuzsi, Rudi, Panni. Pest megyében négy éve rendezik meg rendszeresen, az ifjúsági hangversenysorozatot. Az első bérletkiadás, még 1965-ben, nem volt sikeres —, pedig óvatosságból csak öt he-" lyen rendezték meg a hangversenyeket. Azóta a Pest megyei Tanács az Országos Filharmóniával közösen elérte, hogy megyénkben 15 helységben rendezik meg a koncerteket. — Pest megyében ötezer fiatal részesül zeneoktatásban, persze, nemcsak őket érdekli a komoly zene — műsorunkat pedig úgy kellett összeálKiemelt vállalat garanciális munkára magas órabérrel, állandó premizálással FELVESZ építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkásokat, nyugdíjazás előtt állókat is, HÁZGYÁRI ÉPÜLETEK SZERELÉSÉHEZ kiemelt bérrel NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Borbély Gyula bácsi már 16 éve fuvarozik, feleségével ebből élnek. Mikor a pékséget felcserélte ezzel a mesterséggel, hamar kiábrándult a lovakból: túlságosan igényesek, sok velük a gond és költség. Akkor, van már vagy tíz éve, három szamarat vett: Zsuzsát, Rudit és Pannit. Hűséges állatok, és a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem makacsok — mondta gazdájuk, a szemmel láthatóan kezes állatokra. Ami a lényeg: a három csacsi mindösze harminc forintba kerül naponta! Nem kényes a gyomruk, majdnem mindent megesznek. Fotóriporterünk Kistarcsán, a TÜ- ZEP-telep előtt kapta lencsevégre a nem mindannapi triót. Foto: Urbán Vidékiek részére szállást adunk. Különélést fizetünk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS személyesen; 4 3, számú ÁÉV, Bp. XI., Dombóvári út 19. (4, 41, 43, 47-es villamossal). Újabb teherautó a Dunában Néhány nappal az Árpád- hídi baleset után pénteken reggel ismét tehergépkocsi zuhant a hídról a Dunába. A XXI. kerületi Duna Mezőgazdasági Tsz öttonás tehergépkocsija, amelyet Vára- di István 37 éves gépkocsivezető vezetett, 6.30 órakor a Petőfi-hídon Budáról Pestre menet eddig még ismeretlen körülmények közt áttért a menetirány szerinti bal oldalra és tehergépkocsijával áttörte a híd korlátját, a Dunába zuhant. A vezetőfülkében a gépkocsivezetőn kívül utasként tartózkodott Halász István 39 éves kocsikísérő és Reichenbach Imre 37 éves rakodómunkás, budapesti lakosok. A gépkocsi a Dunába azonnal elmerült. Váradi Istvánnak és Halász Sándornak sikerült a járműből kimenekülnie, és mindkettőjüket a Boráros téri Hídépítő Vállalat ment óhaj ója kimentette. Reichenbach Imre azonban elmerült és feltehetően a Dunába fulladt. Coca-Cola Az egyik legkeresettebb hűsítő ital a Coca-Cola, a nyári hónapokban sokszor hiányzott az üzletekből. ,A hiány megszüntetésére a Magyar Likőripari Vállalat nagykanizsai telephelyén 10 millió forintos költséggel Coca-Coía-üzemet építenek, amely már a jövő nyáron megkezdi a termelést. litanunk, hogy abban a fiatalság minden rétegének igénye szerepelhessen. Éppen ezért, az operától a szimfóniáig, minden helyet kapott a négy bérletelőadásban — mondja Egei Tibor, aki évek óta szívügyének tekinti a zenei ismeretterjesztést. Debrecenből érkezett a Pest megyei Tanácshoz. Ott is az ő munkájának köszönhető, hogy a fiatalokat nemcsak az Ómega-zenekar fellépése, hanem a komolyzenei koncert is lázba hozza. — Pest megyében, azért itt még nem tartunk. De a fejlődésben lépcsők is vannak. Az első ilyen lépcső a bérlet ára, ez 25—30 forint között mozog, tehát nyugodtan mondhatom, hogy olcsó, bárki hozzájuthat. A másik, a műsorösszeái- lítás: az idei műsortervben szerepel az „Ex Antiquis” együttes, a budapesti fúvósötös műsora, Mozart-, Beethoven-, Haydn-művek, megemlékezés a felszabadulás 25. évfordulójára „Vers és dal — dráma és opera” címmel, szovjet zene és tánc, és ismerkedés az operával. Ezek közül választhatnak ki négyet a megyei művelődési házak. — Kik szerepelnek a bérletsorozat koncertjein? — Komolyzenei hírességek. Kiss Gyula, Szabó Csilla, Kocsis Albert, Gabos Gábor, az előadók közül Jancsó Adrienne, Kovács P. József. Tavaly Sinkovits Irpre és Gombos Katalin is tartott estet, idén is reméljük — sikerül valakit megnyernünk; szeretnénk például Bitslcei Tibort. Ezenkívül pedig a müncheni énekverseny győztesét, Elisabeth Glausert várja Cegléd. Előreláthatólag mintegy négyezer bérlet talál ifjú gazdájára: novemberben, decemberben, februárban és márciusban őket láthatjuk majd a kultúr- házak nézőterein. És az utolsó előadásokon valamelyiküket^ kihívja majd a műsorvezető, mert a bérlettulajdono-' sok között az Országos Filharmónia könyveket sorsol ki — és boldog nyertesként megy vissza helyére. Végeredményben — reméljük —, mindenki nyertes lesz ... T. E. MEG VEI HIHLAP szocialista Munkáspárt # PES7 a Magva/ Pest (negyei Bi/ottsaga es a Pest megyei Tanács lapja. 9 Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztoseg; Budapest. Vili.. Somogyi Béla u. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili,. Biaha Lujza iei 3. Egész nap hívható központi teleroo: 143-100. 142-221 Gépíró szobák: 343-100 280 illetve 343-100 413. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462. 141-258. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDRX: 25 064 I erjeszti a Magvar Posta. Előfizethető bármely oostahivatalnál. • kézbesítíiknél. a oosta hírlapüzleteiben e* a Posta Központi Hírlap • rodáná* »ßp. V »ózsef nádor tér t. S2.I Efőf*z*»ró«> díj l hónapra 20 forint.