Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-10 / 235. szám
4 "i&CiHap 1969. OKTOBER 10., PÉNTEK Kánya bácsi OKTÓBER 15-TŐL őszi megyei könyvhetek is megjutalmaztuk. Kétszáz forinttal. Javaslata alapján, Üléseket szereltünk a traktor mögött kerekeken gördülő hat ekekapára. Azelőtt gyalog trappolt a traktor után hat ember, kétnaponként váltanunk kellett őket, annyira kifáradtak. Most ülve ekekapálnak. Marticsek Béla főkertész újítási javaslatát még nem bíráltuk el. A gyümölcsösünk eltarackosodott, a vegyszer nem pusztítja a tarackot. Marticsek azt találta ki, elhasznált fóliával kerítsük körül a fák tövét, a fólia alatt a tarack nem jut levegőhöz, elpusztul. Jó lenne, ha annyi újításunk lenne még ebben az évben, hogy elfogyna a rájuk szánt húszezer. Lajos bácsi tekintete ott jár a szőlővenyigéken. — Az ezerjó tönkrement. Zsendülésben találta az eső. Bizony, sok szőlőnk megrohadt az idén. Ez a baj. — Más semmi? — A fiam vasutas, családja van. A feleségem állatokat nevel. Most adtunk el, a téesz közvetítésével, két 190 kilós hízót az állatforgalminák. Nem panaszkodhatom. Ha még így meglennnék vagy húsz évig, kiegyeznék az élettel. Ki én, istenuccse. P. 1. Kilencedik alkalommal rendezik meg az idén, október 15-től november végéig az őszi megyei könyvheteket. Szerte az országban 156 szövetkezeti könyvesboltban és bizományosaiknál mintegy hárommillió kötetből álló készlettel várják a falusi olvasókat. Érdekessége ennek a könyvterjesztési akciónak, hogy a kiadók most külön új könyveket nem küldenek a piacra, hiszen amúgy is bőséges kínálatot jelent az év során megjelenő mintegy 2500 féle könyv. Elsősorban arról van szó, hogy minden falusi házba eljuttassák az olvasnivalót. Többek között megszervezik a jól bevált házról házra árusítást. Az évenként ismétlődő megyei könyvheteknek ebből az akciójából különösen a fiatalok, a közép- iskolások veszik ki részüket, szép sikerrel. • A szövetkezeti könyvkereskedelem az országos könyvforgalomnak jelenleg 20 százalékát produkálja, szemben a tíz évvel ezelőtti tíz százalékkal: 1958-ban 41 millió, 1968-ban 181 millió forint értékű könyvet — túlnyomó hányadában szépirodalmi kötetet — értékesítettek, természetesen közben az országos könyvforgalom is nagyban emelkedett. Több, Járási honismereti vetélkedő Megalakul a képzőművészek köre Iskolaavatás előtt Lám, már ez is van. Újító a ] téeszben! Az első fecske talán. Tíz éve még egyéni gazda volt, egy és egynegyed ka- tasztrális hold gyümölcsössel, három hold szántóval. Most meg azért fundált ki valamit, hogy társainak, a közösségnek könnyebb legyen, jobb legyen. O Itt áll előttem, kövérkés termetével, 63 évesen, sildé» sapkával a fején, bő nadrágjából kilógó, szürke ingben, pirospozsgásan, a törteli Aranykalász szőlőjében, ömlik rá az áldott, de már alig melegítő nap. — Hát, hogy csinálta, kedves Kánya bácsi? Elmondaná? Duzzadt, erős jobbkezét ráteszi a mellére. Hogy is kezdje? Pedig olyan egyszerű az egész. Mosolya mintha azt mondaná, minek dobra verni ezt a semmiséget, minek? — Második éve építettük itt a támrendszert. Háládatlan munka volt. Két csoport, húsz ember küszködött a csigasorral, a kenderkötéllel. Fehér András, Tancsik János, meg más is, hányszor hanyattesett, mert a kötél gyakran elszakadt. A többiek, Kamocsai Mihály, a csoportvezető, Koncz Pál, Minárovics Dénes, Mari Imre, a két Angyal, István és Imre, meg a két Fehér, János és András, akik előbújtak a szőlősorok közül, göcögve nevetnek. — Egy-egy drót kifeszítéséhez három ember kellett. Kettő nekiveselkedett, egy pedig, a végén, igazgatta. És ráadásul rosszul is kerestünk, harmincharmincöt forintokat. Nem jó ez,így, mondogatta mindenki. — Hát nem is volt jó — hangzik a közbekiáltás. — Hajdanában sokat dolgoztam cséplőgépnél, ott láttam a hévért. Gondoltam, valami olyasféle kellene nekünk is. Annyit motoszkált aztán ez a gondolat a fejemben, hogy, végül elszántam rríagam. Odahaza, fenyődeszkából rámát,> vagy hogy is mondják, no, sablont fűrészeltem, összeszögeltem, még a seprőnyelet is felhasználtam hozzá. Csörlő, de nem emel, hanem húz, ha ráakasztunk valamit, és forgatjuk a nyelét. Pedzegettem én ezt már tavaly is Bálint Lászlónak, a brigádvezetőnknek, de ő kétkedéssel fogadta. Azt mondta, meg lehet a támrendszert úgy is csinálni, ahogy csináljuk, minek? Hát amikor elkészült, ez az én kis szerszámom, értheti, hogy bátortalanul vittem a brigádvezetőhöz. Ez lenne az, amiről tavaly is beszéltem. Csóválgatta biz a fejét, de azért csak ráállt, hogy megmutatja a gépműhelyben. Majd jól kinevetnek vele, tette hozzá. Vigye csak el, ha jó lesz, jó lesz, ha nem, nem, meg kell próbálni. Aztán majd akkor nevessenek. No, elvitte. És igaza volt. Kinevették. De Kádár István hegesztő valahogy mégis a kezébe vette, elkezdte forgatni, nézegetni, majd kijelentette, elvállalja. Amit én fából eszká- báltam, kemény vasból került ki a keze alól. — Itt van, ni — hívnak odébb az emberek. — Itt, a betonoszlopon. Eldobtuk a csigasort, ezzel feszítjük ki a huzalokat június harmadika óta. Két ember elég hozzá. És nyolcvan-kilencven forintot keresünk naponta. Rövidesen végzünk az egésszel. Kötéllel, húszán, esetleg karácsonyra értünk volna a végire. — Igaz, hogy jutalmat is kapott érte? — fordulok ismét Kánya Lajos bácsihoz. — ötszáz forintot. Nem haragudtam meg a pénzért. Egy brigádértekezleten adták át. Nem számítottam rá, anélkül is kispekuláltam volna, A csapat érdekében, — Az augusztusi vezetőségi ülésen határoztuk el, hogy újítások jutalmazására — jegyzi meg Fazekas Sándor, a téesz elnöke. — És háromtagú újítási bizottságot is alakítot•' tünk. Most úgy tervezzük, hogy jövőre ötvenezerre emeljük az újításokra szánt összeget. V. Nagy László traktorost Monoron ma délelőtt ül ösz- sze az előkészítő bizottság, amelynek az a feladata, hogy a november 7-én megrendezendő járási honismereti vetélkedő forgatókönyvét elkészítse. A vetélkedőn a járás minden községe egy-egy csapattal vesz majd részt és ekkor lesz módjuk és alkalmuk bebizonyítani, felkészültségüket. A témák természetesen hazánk felszabadulásának 25. évfordulójával kapcsolatosak és a járás 25 évvel ezelőtti életéről adnak számot. A zsűri bizottság kiegészítő kérdéseket is feltehet a megyére, illetőleg a járás háborúelőtti életére vonatkozóan. Ugyancsak ma valósítja meg a művelődési osztály egy másik érdekes tervét: összehívja a járás területén élő képzőművészeket, hogy az ő segítségükkel, de az ő számukra megalakítsák a járási képzőművészek körétmint tízezer bizományos — közöttük mintegy négyezer pedagógus — szorgoskodik a, falusi könyvkultúra fellendítésében. Gyakorlati tapasztalat, hogy azokhoz a házakhoz lehet könyvet leginkább eljuttatni, ahol iskolás gyrekek is vannak, mert ők hazaviszik a betű, az irodalom szeretetét. Az utóbbi években átlagosan 30—35 millió forint értékű készlet fogyott az őszi megyei könyvheteken. Most 74 millió forint értékben „terítettek” a könyvpiacon, s Rövidesen ünnepélyes iskolaavatásra kerül sor Dunaiha- rasztin, ahol elkészült az új nyolc tantermes gimnázium. Dunaharaszti község legújabb büszkesége már megkapta az ezenkívül kétmillió kötet „bevetésre készen” áll a SZÖV- KÖNYV raktáraiban. A mostani akció célja, hogy legalább másfél millió könyvet vásároljanak meg a vidéki emberek. Az irodalommal barátkozást sokfelé író—olvasó találkozókkal segítik, kiállításokat rendeznek, még a könyvtárakban is megszervezik az árusítást. ígéretes kezdeményezésként most első ízben a szövetkezeti könyvesboltok a régebbi megje- | lenésű — ám változatlan ér- I tékű könyveket 40 százalékos árkedvezménnyel kínál- ' ják. új bútorokat és más oktatási eszközöket is. Folyamatosan, a határidőket betartva halad Veresegyházon, Kartalon, valamint Túrán a nyolc tantermes általános iskolák építése is. * -*-* , . , A Nemzeti Színház ma este mutatja KpTnilTííTft be Shakespeare: „Athéni Timon” cí- m. drámáját> Rendező: Major Tamás, címszereplő: Iglódiy István. A nyakkendőm Kóros álmatlanság. Hajnali 4 és én a balkon korlátját támasztom. Azok a szép napok, jó anyám 7- kor alig tudott felrázni. Könyörgött, szidott, rázott, lerántotta rólam a takarót. A reggeli kenyeret útközben ettem meg, a főnökömnek teliszájjal köszöntem, néhány kenyérmorzsa a számból szép ívű parabolát írt a levegőbe. Az öregúr, mint panoptikumban kiállított saját maszkja, minden reggel gyomorbeteg, fájó arccal fogadott, pontosan úgy, ahogyan tegnap hagytam ott őt. Most én fogadom, ha nem is gyomorbetegen, a későn jövőket. Szívesen cserélnék velük. Hajnali 4, hátam mögött a meleg ágy, miért nem szeretem? Kint ítéletidő, szakad és a szél, maga az imperialista agresszió. Gyönyörű kertünk az áldozat. A fű háborgó tenger, a virágok, gyenge kiskatonák már rég megadták magukat. Lefeküdtek a sárba és meghaltak. A fák kétévesek, a melléjük tűzött karókba kapaszkodnak, úgy, ahogy tartják magukat. Csak egy szerencsétlen szakadt el a nyájtól. Kötele, amely eddig a karóhoz rögzítette, lehullott Már a hajába kapott, a derekát tördeli az ordas szél. Lábujjhegyen az előszobába megyek. Ócska kis háztartás a miénk, sehol egy madzag, egy kötél, vagy egy drót. Kiválasztok a szekrényben egy szép tisztaselyem nyakkendőt. Alsónadrág, atlétatrikó, hálistennek a lakótelepre csak normális, jóalvó emberek költöztek, remélem az attrakciónak egyetlen tanúja sincs. Nehéz harc. Viharban az óceánjáró árbockosarában kínlódhat így a hajósinas a vizes-csúszós kötelekkel. A kis fa él. Ismét egyenes derékkal állja a rohamozó vihart. Nyakán a nyakkendőm erősen, szorosan megkötve. Barna színe határozottan jól megy szürkészöld öltönyéhez. Visszalopódzom, meleg tus alá állok. Feleségem kijön, kérdőn néz. Mondom, hogy Rabindranat Tagore Balatonfüreden fát ültetett és ha már leskelő- dik utánam, főzzön egy jó forró feketét. — Én csak a nyakkendőmet áldoztam fel egy fáért — aztán elharapom a szót, mert eszembe jut. hogy azt a barna nyakkendőt éppen ő vette nemrég a születésnapomra. — Miért nem mész orvoshoz? Hiszen nem tudsz aludni — kérdi és látom a szemén, hogy egész másra gondol. ' A külföldi kutya Kínos helyzet, Egy táborban élünk, aztán itt van a legendás régi barátság a két nemzet között. Istenbizony legszívesebben valamilyen nyugati kutyáról írnék, de hát a toliamat köti, fogja az igazság, a tárgyi hűség. Szóval a kutya, amelyről szó lesz, egy nagyon kedves baráti ország külkereskedőjéé, aki családjával együtt békésen él a mi kis kilencemeletes villánkban. A kutyaimádók nemzetközi szekta, akár a horgászok, vagy a bélyeg- gyűjtők. Dolgoznak, esznek, isznak, szeretnek, sírnak, de lelkűk csücskében, mint gazdag ember tudatában a vagyon, ott ül, ott kuksol az az aranyos kis kutyuli, putyuli, az a kis édes. Csak el kell olvasni a Kutya című lap egyetlen példányát és akikor némi betekintést nyer az ember a kutyagazdik leikébe. Van abban minden, még házassági hirdetés, párkeresés is. A szóbanforgó kutyuli, amely most előlépett e kicsiny dolgozatom alanyává, teljesen váratlanul robbant az életünkbe. Amikor a 23- ik lábtörlőnk is, hogy finom legyek, elveszett az ajtónk elől, felszabdaltuk a már meglehetősen kopott, kiszolgált fürdőköpenyemet. A kiérdemesült ruhadarab lelke halála után különös módon három lénybe vándorolt és hétfőről- keddre virradóra portörlő, felmosórongy és ajtónk előtti lábtörlőnként született újjá. Este a csíkos lábtörlő csupa víz. A tolvaj bosszúja — gondoltuk, mert hozzászokott a drága gyékény és egyéb finom lábtörlőkhöz, ezt az ócska rongyot viszont nem érdemes ellopni. Már a tizedik napja volt csuromvíz egykori köpenyem és körötte a folyosó linóleumja is. Úgy éreztem, hogy azért ez bosszúnak már egy kicsit erős. Hoztam a vödör meleg vizet, mostam a linóleumot, áztattam a köpenyt. Kijön szemben a lakásból egy kövér, kedves néni és azt mondja: — Az a külföldi kutya a negyedik emeletről. Mondanom sem kell, hogy a néni sokkal bátrabb volt, mint én, mert ő a kutyát nem átallotta nemzetiségi nevén nevezni. És még azt is mondta, hogy mi szerencsések vagyunk, mert a földszinten a doktor úréknál is megszokott állni és ott... Szóval örüljünk, hogy a dolgok nem fordítva történtek. Csakhogy a doktor úrék frappápsan megoldották a dolgot. Ha az ember jó tanárhoz mehet tanulni, miért ne tenné. Lementem a földszintre egy kis tapasztalat- cserére. Most nincs lábtörlőnk és mintha száj- és körömfájás lenne nálunk, küszöbünk előtt vastagon fehérük az Ultra mosópor, állítólag azt nem szereti a kutya. Bár ki tudja? A dohányfüsttől, akkor régen gyermekkoromban én is idegenkedtem először és lám, hogy megszoktam. Reggel elindultam a hivatalba. A folyosón találkoztam a csinos külföldi asszonykával. Kedvesen köszöntöttem, ő némi malidéval fogadta, szép szeme mintha azt kérdezte volna, hogy lehet ilyen gonosz valaki. Kutyája, az a kis édes, mint sörös ló megfeszített inakkal húzta pórázán kicsiny gazdiasszonyát. Örömmel konstatáltam, hogy még nem kapott rá az Ultrára. levél „Kedves Szüleim! Nem tudom megkaptátok-e előző levelemet. Nagyon jól érzem itt magam. Ne haragudjatok, de csak ilyen papírra tudtam írni. 27-én, 6.30-kor (fél hétkor) érkezünk a Délibe. Ha lehet gyertek elém. Csókol- tatom a Béluskáékat és a kis Katit. Tegnap éjjel voltunk számháborúzni a Kopaszhegyen. Azonkívül voltunk Zircen, Cseszneken. Itt megnéztük' a várat, utána felmentünk Gézahá- zára, majd hazajöttünk. A zsebpénz, amit adtatok, elég. Volt olyan nap, amikor nem költöttem semmit. Remélem jól vagytok és nem veszekedtek. Ezzel zárom soraimat. Csókollak Benneteket: Pál.” Váratlan fordulat Rossz idő járja, az eső befalazta az üdülő vendégeit, a társalgóba. Pletyka, kártya és borzalmas magnózás. Esemény: reggeli, ebéd, vacsora. Az ebédlő ragyogó, európai. A koszt kitűnő: A-B- C. Igaz a választás tiszta lutri, mert ilyeneket olvas az ember az étlapon, hogy: „Machmaholm módra”, de bármit választunk, az étel ízletes és bőséges és mindben sok a hús. A felszolgálók 17—18 éves lányok, csinosak, kedvesek, ártatlan kis bocik. Bármit kérdez tőlük az ember, semmit sem tudnak, nekik sincs fogalmuk, mi is az a „Maehmahom módra”. Diákok most és itt akarják ipegkeresni a télirevalót. Kérdéseinkre szégyellő- sen vonogatják vállukat és melegen ajánlják: — Tessék talán zöldbab- főzeléket, sült feltéttel választani. Egyébként egy intelligens, mindentudó konyhafőnök a parancsnokuk. Minden délben a leves tálalása után tisztes távolban az étkezőktől vigyázzba állítja őket és elmondja intelmét, mindent elmond a mi érdekünkben. Gyermekként kezeli őket, pedig ahogy elnézem a lányokat, anyányiak és a főnökük is fiatal, jóképű férfi. De hát a hivatal kötelez.---------------------1------------------— Szóval: só, kenyér, friss víz! Ezt sose feledjék. És a magyarokat is külföldinek nézzék. Az ételeket nem keverjük össze. A babfőzelékhez nem tesszük oda a kovászos uborkát! Sok okos dolgot mond még a főnök, a parancsosztás mindig 10 percig tart, akkor a férfi bemegy a konyhába, valószínű az adagolást vigyázni. A lányok megkönnyebbülve szaladgálnak az asztalok között, fehér blúzuk feszül, mint távolban a sok-sok fehér vitorla. A tökfőzeléket, sülthússal együtt a jénaiból, a tányérba csúsztattam, viszonylag elég ügyesen, pedig a jénai forró volt. Nyújtom vissza az edényt, hogy ne csepegtessem össze az abroszt. A kislány szolgálatkészen elveszi tőlem és áll az asztalunknál, a tejfeles tök zsíros szaftja csöpög az asztalra, ahogyan a pirított szalonna zsírja szokott a hagymáskenyérre. Kerekre nyílt bociszemével néz rám. Teljesen váratlan számára a helyzet, nem érti mit akarhatok. Mondom, hogy legyen szíves bevinni a jénait a mosogatóba. Fejében világosság gyúl, mosolyog, legszívesebben megköszönné, hogy zavarából kisegítettem. Másnap ez a kislány reggelire főtt kolbászt hoz mustárral. Kenyereskosarunk tele kifüvei, zsemlével. Kérek egy szelet kenyeret tőle, látom blamál- tam magam és már gyanús is vagyok. Mit kötözködik ez a vendég itt össze-visz- sza. Hiszen, amit ez itt akar, arról a parancskiosztásoknál szó sem volt. Az ám, a parancsnok sem gondolhat mindenre. (suha)
