Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-09 / 208. szám

Tárgyalnak a brigádvezetők Az l-es AKÖV 11-es ceglédi üzemegységének szakszervezeti bizottsága hétfőn délelőtt 9 órára hívta meg a szocialista brigádok vezetőit a Kossuth Művelődési Központ nagyter­mébe. Az értekezleten az el­múlt félévi tervteljesítméxiy eredményeit, és a várható fel­adatok végrehajtását tárgyal­ták meg. WEST MEGYEI hIrLAP KÜlttaKIAP&A A CEGLÉDI JÁR Xin. ÉVFOLYAM, 308. SZÄM 1969. SZEPTEMBER 9., KEDD Búcsúznak, mint a fecskék $. « Alig egy hónapja még arról .adtunk hírt, hogy a ceglédi 'benzinkútnál álig győzik az iramot: naponta 150—200 kül­földi rendszámú autó áll meg itt, hogy üzemanyagot vásárol­janak a további útra. A forga­lom azóta igen megcsappant. Naponta alig néhány autót kell kiszolgálniuk. Mint mondták, az autósok is olyanok, mint a fecskék: szeptember közepe után szinte „elfogynak”, búcsút mondanak. Az idei, tranzit tu­ristaforgalom, mely városun­kon áthalad, már igencsak a vége felé jár. — A ceglédi Fmsz Áruház is szerepel — érdekes módon — a Budapesti őszi Vásáron. Az egyik pavilonban, ahol igen szép kötöttárut csodálhat meg a közönség, a kötött holmit ké­szítő ktsz neve mellett azt is olvashatja, hogy az ország né­hány áruházában, köztük a ceglédiben is kapható mindez. HELYBEN ÉS VIDÉKEN Járatok hosszában-keresztben Körforduló, fedett váróhelyiség kell Terveket, felméréseket készítenek ren találkozzanak, ezzel bizto­sítanák a kölcsönös átszállási lehetőséget. A keresztirányú helyi járat megindulásának legfontosabb feltétele az, hogy az említett vonal végpontjain mindenütt megfelelő körfor­duló épüljön. Baleseti veszély nélkül csak ilyen helyeken tud a busz megfordulni. Szükség volna a Húsipari Vállalatnál, az EVIG-nél, a kórháznál körforduló­hely megépítésére. Az új kórház közlekedésének megoldása csak akkor valósít­ható meg, ha idejében meg­épül a forduló. A Húsipari Vállalathoz vezető útszaka­szon sem talált a MÁVAUT Cegléd egyik legszebb tere, a Szabadság tér mellett, a bel­város szívében szoronganak a MÁVAUT-kirendeltség autó­buszai; füstölnek, tülkölnek, emberek zajonganák, hangszó­ró, motorberregés rabolja el a tér meghitt atmoszféráját. Pe­dig a rendszeres autóbuszjárat terve — melyről már koráb­ban szóltunk —, még nem va­lósult meg. Türelmetlenül vár­juk a napot, mikor hárul el minden akadály a terv meg­valósulása elől. A 20. számú AKÖV (MAVAUT) javaslata szerint gyorsabb megoldás lenne, s az igényeket jobban kielégítené, ha a meglevő: vasútállomás, Szabadság tér, Vásár tér vonalra me­rőlegesen alakítanának ki egy új járatot a benzinkút, Szabadság tér, kórház, ÉVIG között. Ennek egyes járatai esetleg a Hús­ipari Vállalatig közlekedné­nek. A járatok menetrendjét össze lehetne hangolni, úgy, hogy a buszok a Szabadság té­Épületek nyolcvan millióért A TERVBEN: ÁLLATKÓRHÁZ, IRODAHÁZ, MOZI, LAKÁS A Ceglédi Építőipari Válla­ltat évi munkaterve 1966-ban j még alig haladta túl á 30mil- ílió forintot, most, 1969-ben, Tiközei 80 milliós munkatervvel dolgozik, és 700 munkást fog­lalkoztat. A vállalat Cegléd mellett Nagykörösön, Mono- ron, Mikebudán, Dabason, $agy hátán, Vasadon, Magló- ! dón és Csévharaszton folytat komoly építkezéseket. A ceglédi építkezések A vállalat igazgatójánál, Sá­rik Jánosnál, először a ceglédi építkezésekről érdeklődtünk. ^ — Nagy munkánk volt az idén — mondotta — a város­háza tatarozása és újrafestése, amit most fejezünk be. A kór­házépítkezéshez csatlakozva, még az idén tető alá hozunk egy 9 és egy 16 lakást magá­ban foglaló háztömböt. — Miután az állatkórházat a Kossuth Ferenc utcából kite­lepítik, mi vállaltuk annak a Kernács-telepen való felépíté­sét. Az 5—7 milliós építkezés alapjait valószínűleg még eb­ben az esztendőben lerakjuk. — A villanytelepnél meg­kezdjük a DÁV-irodaház épí­tését. Folyamatban van a sportcsarnok építése, valamint az AKÖV Körösi úti telepének irodaházzal, benzin- és víztá­rolóval való bővítése, s jövőre vállaljuk a Rákóczi úti kollé­gium építését is. Vidéki munkák — Vidéki munkáink sorában Nagykőrös főterén 5 milliós költséggel 10 lakáson, kéteme­letes lakó- és üzletházat épí­tünk, és hozzáfogtunk a Ceg­lédi úti új lakótelep 180 laká­sának 40 milliós építéséhez. Monoron DÁV-lakásokat épí­tünk, és készítjük a 21 OTP­lakás terveit, a monori mag­vállalatnak 5 milliós raktárt csinálunk. Mikebudán és Va­sadon kultúnházat, Nagykátán áruházat, Dabason filmszínhá­zat s Tápiószentmártonban és Csévharaszton iskolát épí­tünk. Nincsenek gondjaik — Dolgozóinkat tisztessége­sen megfizetjük, s igyekszünk részükre lakóhelyükhöz közel fekvő munkahelyeket biztosí­tani, ezért a más vállalatoknál sok problémát okozó munka­erőhiány nálunk kisebb. Mun­kánk szaporodása folytán csak ács, asztalos és vasbetonszere­lő szakmunkásokat veszünk fel — fejezte be nyilatkozatát az igazgató. K. L. olyan helyet, ahol a kalauz nélküli autóbusszal tolatás nélkül megfordulhatnának. A helyi közlekedés mielőbbi megoldása érdekében a városi tanács vb elrendelte, hogy az építési és közlekedési osztály készítse elő a körfordulók megvalósítását. Közben azt is felmérik, hol van szükség fe­dett váróhelyiségekre, hogy még a tél előtt könnyíthesse- nek a várakozók gondjain. Ebben az évben még egy autóbuszt kap a város, s egy kisebb befogadóképes­ségűt Ikarus 66-ra cserél­nek ki. A 20. számú AKÖV ceglédi kirendeltségét a következő öt­éves terv időszakában 11 új autóbusszal szeretnék bővíte­ni. Reméljük, hogy a tervezett új autóbuszpályaudvar szere­pel az új ötéves terv megvaló­sítandó feladatai között, s al­kalmasabb helyre kerül. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A Kecskeméti BAR- NEVAL férfi és női se­gédmunkásokat felvesz 7,50—9 forintos óra­bérrel azonnali belé­péssel. A felvételhez egészségügyi vizsgálati eredmények szüksége­sek. A gyár a vonat­közlekedéshez 80 szá­zalék, az autóbusz­közlekedéshez 40 szá­zalék utazási költséget térít. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán reggel Va8—9 óráig. ________ A zonnal beköltözhető ház eladó. VII., Su­gár utca 50/a. szám alatt. Érdeklődni min­dennap délelőtt, va­sárnap egész nap. Eladó: prés, daráló, hordók és mázsa. Kenderföld 41. Án­gy^ ____________ S zőlőprés és boros- hordók eladók. Ker­tész utca 31._________ A Május 1. Ruha­gyár Ceglédi Telepe nyugdíjas férfi segéd­munkást raktári, ud­vari, valamint fizikai munkára felvesz. Je­lentkezni 1-ehet: Ceg­léd, Körösi út 35. szám. _________________> C egléd Városi Tanacs V. B. kereskedelmi csoportja (Kossuth tér X. I. e. 17/b) nyugdíja­sokat alkalmaz kerék­pármegőrző munka­körbem________________ Terményforgalmi Vál­lalat váltó gépkocsi­vezetőt vesz fel. Je­lentkezés: Kölcsey tér 1. (Közraktári._______ 2 —5 éves gyermekek gondozását vállalom. Cegléd III.. Bokréta u. 3. Szűcstelep. Elveszett 23-án a dél­utáni órákban Csemő Rákóczi Tsz. istálló központjától egy fe­kete kis termetű ró- kapofájú, hosszú far­kú. Boxi névre hall­gató nősténykutya. — Kérjük a becsületes megtalálót. jutalom ellenében adja le a fenti címre. Győri Jánosékhoz. Esetleg a Budapest felé haladó 4. sz. útvonalon is megtalálható, mivel a kutya budapesti volt, esetleg a ceglédi ál- lomás környékén. Hordók 7—10 hektoli­teresek eladók. Ceg­léd. Mátyás király utca 47. __________ E ladó üzemben levő 24 kalapácsos daráló a Felszegi út 15. sz. alatt. Érdeklődni Hal­mi Pál, Cegléd. Szé- chenyi út 14/c. alatt. Menyasszonyi ruha kölcsön kapható. — Cegléd. Mária utca 4. szám._________________ B oroshorclók 7—15 hl­ig és príma zongora eladó. Széchenyi 14'b. 8 hl-es príma hordó eladó. Csengeriszél 29. (volt Mérleg u. foly­tatása) Gál József. 170 literes szőlőprés eladó, hathektós hor­dók kiadók. Buzo­gány utca 7. szám. Idős nénit keresek másfél éves gyerme­kem mellé (tanyára). Nagv Ferencné. Ceg­léd XTV. kér. Pósta­dülő 27. sz.__________ S zőlődaráló eladó. — Cegléd, Vécsei u. 47. Márkás zongora sür­gősen eladó. Huszár utca 5. sz. alatt. „Béke’* garnitúra, re- kamié. 2 fotel, 2 szék. 1 kerek asztal, kifo­gástalan állapotban, huzattal eladó. 5500,— Ft kp. —Érdeklődni: Fürst Sándor u. 11. sz. Porta 300 n.-öl eladó. Hold utca 9. szám. — Értekezni Széchenyi út 14/c. Halmi Pál. Egy hold szőlő egyéni területen. Öregszőlő Nagyközép úton jó épülettel eladó. Ér- deklődés Felház u. 19. Kis családi ház be­költözhetően eladó. — Üivárosszél 11/a. alatt. Kossuth tér 6. II. em. 13. OTP öröklakás el­adó. ____________________ V II.. Béla utca 19/a. számú ház. elköltözés miatt, eladó.__________ Bútorozott szoba a központban kiadó. — Cím a Ceglédi Nyom­dában^_________________ F ekete Pannónia sür­gősen eladó. Cegléd. Köztársaság u. 6. I. em. 5._________________ E gy garanciális Riga kismotor eladó. Déli út. 93. szám. •Tó állapotban levő fe­kete Pannónia és esy Jáva Ideál kismotor eladó. VIII.. Madár utea 19.___ B NW személygépko­csi eladó. Érdeklődni az ócsai újságosnál. Eladók: deszkák, szárnyas kamraajtó és Berva motor. Mátyás király utca 10. Nadrágkosztüm, kutya nyel v VÁLTOZIK A FÉRFIAK DIVATJA IS „Itt van az ősz, itt van új­ra ...” — írta le szép gondo­latait Petőfi, egyik versében. Itt van bizony — mondjuk mi nők, és — talán már Éva mondogatta — nincs mit fel­vennünk! Azt tartja a fáma, hogy ez az az időszak, amikor — no, hát amikor illik egy új gallér a kosztümre, új gomb a ruhára ... Aztán elmegyünk a varróhoz... és lesz új kosz­tüm, új ruha. Már csak azért is, mert ugyebár, nekünk soha nincs mit felvennünk! Mit viseljünk 1969 őszén? Arról a Szolgáltató és Csoma­goló Vállalat Szabadság téri szalonjának divattudója, Si­mon Erzsébet ad tanácsot. — Nemrégiben az OKISZ Labor divatbemutatóján vet­tem részt. Ezek szerint: anyag­ban a skótkockás és az erős színösszeállítású szövetek domináltak. Vonalak: a derék visszakerült eredeti helyére, a szoknyák inkább gloknisak, mint bőek. Fazo­nok: galléroknál a spicces gal­lér egyik változata, az úgyne­vezett „kutyanyelv” forma. A mini akkor szabályos, ha térd fölött 18 centiméterre van. Dí­szítés: fagomb, facsat. — Csak fiataloknak? Nadrágkosztüm reggel, este. Készülhet mintás szövetből, egyszínű anyagból, estére: selyemből, bársonyból. — Valamit a férfiaknak? — Hosszított zakó, egyenes nadrág, széles fazon. Aki a külföldi divat iránt érdeklődik, az az évszakoknak megfelelő, mindig a legutóbbi divatot mutató divatlapokat is átlapozhatja a szalon kis asz­talán. S aki ebbe egyszer be­lenéz, azt még a férjuram sem mentheti meg egy csinos, ele­gáns őszi kosztümtől! (cs—i) Sikeres évadnyitó A Csepelen megrendezett or­szágos évadnyitó asztalitenisz- versenyen a népes, 120-as me­zőnyben az abonyi Diószegi Éva jó formában a harmadik helyen végzett. Rajta kívül fi­gyelemre méltó eredményt produkált még Tamasi E., aki a serdülők között a legjobb nyolc közé, az ifjúságiak kö­zött pedig a legjobb tizenhat közé jutott. ABONYI KRÓNIKA Nő a tanyáról F ehérre meszelt ház a j Nagyjárás tanyavilágá­ban. Fehérsége azonban csak egészen közelről villan elő a fák sűrűjéből. Előtte kis rét, kúráló tyúkokkal, heverésző disznóval, kérődző marhával és egy gémeskúttal. Itt, ebben a romantikus kör­nyezetben él 63 éve Jáger Te­réz. — Ebben a házban szület­tem és itt nevelkedtem fel. Otthonomtól egyszer 15 évig voltam távol. Budapesten dol­goztam 1945-ig, azóta állan­dóan itthon vagyok. Bár ta­nyán élek, mégsem mondha­tom, hogy unalmas ez az élet. Reggeltől estig van mit ten­nem, s ehhez még hozzájön kedvenc szórakozásom, a kézi­munka. Ez adja a munka utá­ni kikapcsolódást, még akkor is, ha igen sok vele a tenniva­ló. — 1965-ben szerveztem a nagy járási kézimunkaszakkört. Addig csak saját szórakozá­somra kézimunkáztam. Sokat gondoltam én már azelőtt is a közös munkára, a tanyavilág asszonyainak és leányainak összefogására, de a szervezést a pedagógusoktól vártam. Hogy nem akarták, vagy ide­jük nem volt, nem tudom. Tény, hogy nem volt és én úgy érzem, erre nagy szükség van. Elhatároztam tehát, hogy ma­gam látok hozzá. Az asszonyok nagyon örültek tervemnek és segítettek elképzelésem meg­valósításában. Ma már ott tartunk, hogy kézimunkaszak- körünk a nagyjárási tanyavi- lág társadalmi életének közép­pontját jelenti, hiszen nemcsak a kézimunkázóknak ad szóra­kozást, hanem a többieknek is. Irodalmi estéket, teadélutáno­kat, sőt bálokat rendezünk. Közös munkánk iránt a fiata­lok, a gyerekek is érdeklőd­nek. M ost éppen azon fáradozom, hogy az iskolásokat taní­tás végén tűforgatásra oktas­sam. Terveimben szerepéi még, hogy tanyavilágunk idős emberei számára is találkozót szervezzek. Úgy hiszem, szíve­sen jönnének, mert akiket ed­dig kérdeztem, még mind igent mondtak. J áger Terézt a közelmúlt­ban jutalomban részesí­tették lelkes munkájáért. Mi­niszteri dicséretet és pénzju­talmat kapott. — Hálátlan lennék, ha csak örülnék — mondta Jáger Te­réz. — Munkámat elismerik itt is az emberek. Ez az elisme­rés, a hozzám való ragaszko­dásuk, amire én a jövőben sem szeretnék méltatlan lenni, ne­kem többet ér mindennél.” (gyuráki) A prototípus már elkelt JEgy berendezés hasai és nemsetkösi sikere A Ceglédi Vasipari Elektro­mos és Műszerész Ktsz augusz­tus 26—28-án Esztergomban, a X. biokémiai vándorgyűlésen mutatta be legújabb gyártmá­nyát: a BIOFER-t. A berende­zés nagy érdeklődést váltott ki a vándorgyűlés hazai és kül­földi részvevői között. — A BIOFER laboratóriumi fermentáló készülék — mond­ja'Reich László, a ktsz abonyi részlegének vezetője. — Alkal­mazási területe: a biokémiai ipar és a kutatóintézetek. Be­rendezése, műszerezettsége, automatizálása, valamint a fermentor konstrukciója világ- színvonalon áll. Egyaránt használható készülék gyógy­szeripari kutatásokhoz, gyár­tástechnológiák fejlesztésére, szövettenyésztésre, oltóanya­gok előállítására, enzimfer­mentációkra, erjedésipari ku­tatásokra. — Mivel hasonló berendezés gyártásával tudomásunk sze­rint csak Japánban és Svájc­ban foglalkoznak, így különö­sen nagy volt az érdeklődés iránta. Már a bemutatott pro­totípus is azonnal elkelt. A Chinoin-gyár vásárolta meg. De érdeklődtek utána más gyógyszertárak, sőt, kubai ér­deklődő is volt A berendezés gyártására 1970. első negyedére várnak megrendeléseket. A prototípus egyébként 6 hét alatt, részben Abonyban, részben Cegléden készült. Irta és fényképezte: Gyuráki A vezérlő- és mérőszekrény Miért nincs gáz Abonyban? Sok bosszús ember hagy­ta el az elmúlt egy hónap alatt az abonyi ÁFÉSZ gáz­cseretelepét: nem kapott gázt, nem tudták üres pa­lackjait becserélni. — Miért? — kérdeztük Tóth Mihálynétól, a telep vezetőjétől. — A község gázellátása már egy hónapja igen rend- szertelen — mondta. — Nem szállítanak rendszere­sen, és ha igen, kevés pa­lackot kapunk. A község­nek 2700 gázfogyasztója van, s ezzel szemben 300— 400 palackot küldenek, ha egyáltalán küldenek. Most is napok óta üres a raktár. Talán a szajoli elosztó töb­bet tudna mondani! Távbeszélőn megkeres­tük az ÁFOR szajoli tele­pét, ahonnan a következő választ kaptuk: — Szeptember 4-én 4(X, palackot juttattunk Abony- nak. Hogy az ellátás mikor javul meg, azt sajnos, nem tudjuk. Igen sok a fogyasz­tó — hangzott a tömör és szűkszavú válasz. Hogy miért nincs elég gáz Abonyban, az már vi­lágos. De, hogy e lehetetlen helyzet meddig tart, az még titok. Az ember rá­adásul azt sem érti: ha nincs elég gáz, miért tobo­roznak újabb fogyasztó­kat? « *

Next

/
Oldalképek
Tartalom