Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-19 / 217. szám

EZT OLVASTUK M0H0B«VID£KE Elcsalogatják a vevőt a fővárostól A monori járás területén három községben, Monoron, Gyomron és Vecsésen tart fenn boltokat a Ceglédi Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat. Jó darabig egyedural- - kodó volt a piacon, az utób­bi hónapokban azonban fel­ütötte fejét a konkurrencia, boltokat nyitott a MÉK, a sü­tőipar. i Verseny alakult ki, amely- j nek győztese: a vásárló! : Emellett persze a vállala­tok is megtalálják a számí­tásukat. A Ceglédhez tartozó gyömrői és vecsési boltok pél­dául “l2 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le idén júliusban, mint tavaly. A két községben meghosszabbították a bol­tok nyitva tartási idejét, bővítették az áruválasz­tékot, s ezzel nagyon sok vásárlót elcsábítottak a fővárostól. Azok a bejárók, akik ezelőtt Budapesten vásárolták meg a kenyeret, lisztet, cukrot, sót — rájöttek, hogy községükben is találnak nyitott boltot és ugyanolyan minőségű *. árut, mint Pesten. És senki sem szeret fölöslegesen cipeked- ni. VÁCI NAPLÓ Svéd típusú telefonközpont Vácott Ha a türelmetlen érdeklő­dők elsétálnak a Marx térre, láthatják, hogy épül már az új telefonközpont, amely nem­csak a belváros egyik impo­záns középülete lesz, hanem (ha megkezdi munkáját) se­gítségével megoldódnak a he­lyi és távolsági beszélgetések gondjai is. A posta-vezérigazgatóság távközlési' szakosztályán meg­tudtuk, hogy a svédektől vásárolt li- cenc alapján gyártott erossbar típusú beren­dezések _ már készülnek a Beloiannisz Híradástechni­kai Gyárban.- Pécs, Siófok és Vác kap az Ericsson—Be­loiannisz telefonközpontból. Ennek a központnak a se­gítségével a váci előfizető közvetlenül hívhatja a buda­pesti m telefonszámokat is. Ilyenkor még a beszélgetés díjának kiszámolásával sem lesz gondja a postánák, mert a gép percenként automatiku­san számláz. Nagy előnye, hogy kisebb helyen elfér, mint a hagyományos telefon- központ, és tranzisztorai segítségével a helyi beszélgetéseket a meg­szokott 14—15 másodperc he­lyett 2—3 másodperc alatt kapcsolja. Kezeléséhez az ed­diginél kevesebb emberre lesz szükség. PfST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁR Á^V ÉS C E O UÉLP VÁROS Rl XIII. ÉVFOLYAM,. 217. SZÄM 1969. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK Megint a gás! A Hírlap nyilvánosságán keresztül kérjük a városi tanács illetékeseit, közöljék velünk, gázfogyasztókkal: miért olyan rendszertelen mostanában Cegléd gázellá­tása. Fél napokat kell eltöltenünk a cseretelepnél, leg­többször hiába. Munkaidő alatt, szabadságot kivéve áll­nak sorba az emberek a cseretelep kapujában; arra sem érdemesítik őket, hogy a pénztár előtti táblán közöljék a fogyasztókkal a csere időpontját. így mindenki vára­kozik, persze, hiába. Tisztelettel: K. A. Bajza utcai lakos SZOMORÚ STATISZTIKA Az országút áldozatai EMELKEDETT A BALESETEK SZÁMA A ceglédi városi-járási rend­őrkapitányságon elkészült a felmérés a januártól augusztu­sig történt közlekedési balese­tekről. A felmérés készítői egyúttal összehasonlítást is tettek: mennyire térnek el ezek az adatok a múlt év első nyolc hónapjában történt bal­esetek számától. Az adatok igen elgondolkoztatóak. Tavaly például 228 baleset történt az említett idő alatt, ebben az év­ben pedig 333-at kellett meg­örökíteni a hivatalos baleseti krónikában. Ezek közül tavaly tíz, az idén tizenhárom volt halálos kimenetelű. A közlekedésrendészek, rend­őrjárőrök, önkéntes rendőrök nem győznek eleget beszélni a járművezetőkkel, a 1 gyalogo­sokkal. Figyelmeztetéseiket hamar elfelejtik, és úgy lát­szik, a bírságolás sem fékezi kellőképpen a járművezetőket. A gyorshajtás az idén 61, a fi­gyelmetlen vezetés 82 balese­tet idézett elő. A sort a sza­bálytalan előzések követik: itt 61 volt a balesetek száma. A szabálytalan kanyarodás, az elsőbbség meg nem adása, az ittas vezetés, a követési távol­ság be nem tartása: mind csak szaporították a sort. A halálos kimenetelű bal­esetek közül négynek az ital volt az oka. Érdemes megem­lítem, hogy személy- és teher­gépkocsivezetőt nem terhel fe­lelősség ezekben az esetekben — motorosok és kerékpárosok voltak a nemtörődömök. A 333 baleset vizsgálata folyamán az év első nyolc hónapjában ösz- szesen 45 olyan embert talált a rendőrség, aki ittas állapot­ban veszélyeztette mások és a saját testi épségét —, az anya­gi károkat nem is említve. Ma este; Úti képek Bulgáriából SZÍNES DIÁK Ma este hét órai kezdettel, a Kossuth Művelődési Házban, dr. Rév János Ütiképek Bulgá­riából címmel tart előadást. Il­lusztrációul az előadó Bulgá­riában készült színes diái szolgálnak. Az előadásra a Ceglédi Foto Club programjának keretében kerül sor. Ceglédre érkezik a Héjnál kórus Néhány napja hazánkban tartózkodik a szczeczini Héjnál kórus. Az énekkar tagjai a Ba­latonnál pihenték ki a hosszú út fáradalmait. A Vasutas Énekkar hét végi jubileumi ünnepségére ma este érkeznek városunkba. A vasútállomáson este fél hétkor várják őket az énekkar tagjai és a Kengyel—Magyar Baráti Társaság képviselői. AZ EJ LEPLE ALATT „Cinege hívja Jégszánkót!” SIKERES GYAKORLATOT TARTOTTAK A MUNKÁSÖRÖK ÖKÖLVÍVÁS: Csepel Autó-Ceglédi VSE 11:13 Szigetszentmiklós, 500 néző. Barátságos ökölvívó mérkőzés. Vezette: Majláth. Ökölvívóink idegenben, ha­talmas küzdelemben, nagy kö­zönség előtt győztek. Dávid Ferehc edző így foglalta össze az eseményeket: — Tizennyolc versenyzővel mentünk, de csak 12 indult, mivel nem tudtak kiállni elle­nük. A szép számmal megje­lent lelkes közönség vastaps­sal köszönte meg verseny­zőinknek, hogy szívvel-lélek- kel küzdöttek az igen jó ké­pességű Csepel Autó ökölví­vóival. A fergeteges találkozók közül is ki kell emelni Pákoz­di László, Szdbó, Gór I., Csur­gat, Hörömpő és Orosz há­rommenetes öklözéseit. Győz­tek: Csurgai, Gór I., Szabó, Orosz, Hörömpő, Pákozdi. Döntetlen: Kőműves. Vereség: Lőrincz, Bencsik, Fekete II., Völgyi és Pákozdi. — Eredményes szereplésük­höz hozzájárul Tokaji András­nak, a Kossuth Tsz elnökének patronálása. A sokirányú se­gítségadás elősegíti felkészülé­seinket. — A Csepel Autó elleni mi­nimális győzelem feltétlenül reményekre jogosít a jövőt il­letően. (sz.) NAGYON SZÉP, enyhe éj­szaka volt. Sok helyen nyitott ablak mögött aludtak az iga­zak álmát, mit sem sejtve ar­ról, hogy ádáz ellenség tör a békességre: a város környékén ejtőernyős diverzánsok lopa­kodnak az éj leple alatt, ti­tokzatos csomagokat dobnak le. Terveik azonban gyorsan lelepleződnek, mint ők maguk is. A munkásőrök felderítik, elfogják, illetve felszámolják az ellenséget. Amit eddig írtam, részben a képzelet játéka, részben hitelt érdemlő valóság. A szombat éjszakán és vasárnap délelőtt lejátszódó események során az ellenség képzeletbeli volt, a munkásőrök azonban , igazi. húsból-vérből való harcosok voltak. ★ A kiképzési év befejezése után, a ceglédi munkásőr zász­lóalj Cegléd város, a járás és Nagykőrös térségében harc- gyakorlatot hajtott végre. A főhadiszálláson pontban éjfélkor, Sápi Lajos alezredes, TORTEL: Konzervkészítő asszonyok Valamikor gőzmalom volt Törteién az a nagy épület, melynek kapuja évek óta gyümölcs- és zöldsggszállít- mányokkal megrakott teher­autók gördülnek be-ki. Épen, egészben hordják be az árut, és rövidesen tisztítva, felszele­telve vihetik tovább, egészen a Nagykőrösi Konzervgyárig. Az előkészítő telep évente Az egykori malomban most a szeletelő asszonyok szorgos- kodnak. A sebesen villogó késeknél talán csak a kacagásuk szikrázóbb, hiszen nyugodtan viccelődhetnek, beszélgethet­nek munka közben. — Mi van a ládákban? — nyúság, lecsó és ételízesítő 120 nőnek ad visszatérő, idő­szaki munkaalkalmat. Az idény általában júniusban, a főzőtök tisztításával kezdődik. — S ha valaki az ismerősét épp Kukutyinba küldené nyár idején „zabot hegyezni”, ak­kor sokkal közelebbi munka­helyen is szívesen látják. Tör­teién ugyanis foglalkoznak nyáron — babhegyezéssel. Így nevezik azt a műveletet, ami­kor a babot megtisztítják a két végétől. Jelenleg a paprikát készítik elő. feldolgozáshoz. Az asszo­nyok kedvelik ezt a munkát, miv^l a munkaidő itt kötetlen, általában csak a szállítás fon­tosságától függ. a fizetés vi­szont elégedettséggel tölti el a paprika, mázsaszámra. Sava- készül belőle. rendszeresen dolgozókat. Van, aki tizenhárom éve visszajár. Száznál többen tartoznak eh­hez a törzsgárdához. A Nagykőrösi Konzervgyár rádiós diszpécserszolgálata ál­landó kapcsolatot tart a törteli előkészítő teleppel is. A folya­matos szállítást, a gyár pontos ellátását segíti üz okos irányí­tó gép: ennek a segítségével a gyár nemcsak az előkészített áru mennyiségéről értesülhet, hanem a minőséget is jelzik előre, az érkezés időpontjával egyidejűleg. A paprika után szilvát magoznak láda- és te­herautószám a törteli nők. Péterffy István képes riportja. zászlóaljparancsnok hirdette ki a harcparancsot a parancs- nokokfiak. Ezután rövid meg­beszélés következett, majd megkezdődött az akció. A HARCPARANCSBÓL ki­derült, hogy ellenséges csopor­tokat kell felderíteni, elfogni, illetve megsemmisíteni. Kidol­gozták a terveket, amelyekben a harci csoportok feladatait, az együttműködés rendjét és a harcfeladat • formáját hatá­rozták meg. A közlekedési csomópontok­nál, hidaknál, vasutaknál biz­tosító őrszolgálatot vezettek be. Felderítő kutatócsoporto­kat indítottak az ejtőernyővel ledobott ellenség felkutatására és felszámolására. A „harc” során sűrűn vál­tozott a helyzet, s a zászlóalj erőit ennek megfelelően át kellett csoportosítani. A rá­dión leadott parancsok gyors elhatározásra késztették a szá­zadparancsnokokat. A nagy át­csoportosítások alaposan pró­bára tették a parancsnokok képességeit és a munkásőrök harci tudását. A zászlóalj öt átcsoportosítás után hajtotta végre a feladatot. A parancsnokság épületében közben állandóan működött a rádió adó-vevő berendezés, „Cinege hívja Jégszánkót!” — hallatszott. A kívülállók szá­mára nem sokat jelentettek ezek a bűvös szavak, a híradó­sok azonban — ennek a nagy akciónak fontos láncszemei —, kitűnően megértették egymást és jól tudták a feladatukat. Több száz ember jól összehan­golt, közös erőfeszítése hozott 'eredményt ezen az éjszakán. VENDÉGEK IS VOLTAK a parancsnokságon és a terület- í lik a legtöbben. re is kilátogattak. Babinszki 'Károly, a városi, Varga Fe­renc, a járási pártbizottság tit­kára, tsz-ak, vállalatok veze­tői jöttek el megszemlélni a harcgyakorlatot. Elismeréssel szóltak a munkásőrökről, akik a napi munka mellett a harci kiképzésben is becsülettel helytálltak. . A munkásőrség megyei pa­rancsnoka, Arató Jenő, értéke­lésében elismerően nyilatko­zott a parancsnoki állomány félkészültségéről, a munkás­őrök áldozatkész helytállásá­ról. A feladat végrehajtása so­rán látszott, hogy a harcfela­datok megszervezésére és irá­nyítására képesek a parancs­nokok. A munkásőr zászlóalj magasfokú kiképzettségénél fogva alkalmas a legösszetet­tebb harcfeladatok végrehaj­tására is. VASÁRNAP tizenhárom órakor értek véget a harci cse­lekmények. Ekkor értékelte a parancsnokság a lezajlott gya­korlatot. A pártbizottság nevé­ben Varga Ferenc járási titkár fejezte ki elismerését a mun­kásőröknek. (-1) Pótháziasszonyok A Szabadság téren levő Rendeitruhaipari Vállalatnál létesült szolgáltatórészleg el­érte célját. A takarítást és egyéb házi munkát végző bri­gádokat gyakran veszik igény­be a háziasszonyok. Most, az őszi nagytakarítások idején, különösen a parkettcsiszolók és a kárpitozott bútorok tisz­títását végzők munkáját igény­_ CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő pa­rasztkocsi olcsón el­adó. Megtekinthető mindennap. Izsó Fe­renc, Csemő I., Mike- budai út. Egy fehér kályha és Nova villanysütő el­adó. XI. kér. Téglagyár dűlő 86. sz. Ugyer XIII. dűlőben 800 n.-öl szőlővel a Halmi-féle tanya el­adó. Érdeklődni lehet ugyanott. __________ A Kecskeméti BAR NEVAá* férfi és női se­gédmunkásokat felvesz 7.50—9 forintos óra­bérrel azonnali belé­péssel. A felvételhez egészségügyi vizsgálati eredmények szüksége­sek. A gyár a vonat­közlekedéshez 80 szá­zalék. az autóbusz­közlekedéshez 40 szá­zalék utazási költséget térít Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán reggel V28—9 óráig. Eladó 120 n.-öl szőlős­kert Bedében, portá­nak alkalmas. Cegléd. Külső-Törteli u. 9. Nagyméretű száraz Pince és garázs kiadó. Dorottya utca 2. Felház utca 25. számú ház beköltözhetően el­adó. Tizenkét . 40 kg-os süldő eladó. Lúd utca 3. szám. Káldiék. Eladó 200 kg-os má­zsa súlyokkal, ágy- sodorony, tíz almalá­da. üstház üsttel, kör­fűrésztengely fúrófej­jel. női télikabát. — Cegléd. Jókai út 6. sz. öt vagy hat mázsa borszőlő eladó. Ceg­léd, Külső Kátai út 10/a. szám. Hét hektoliteres töl­tőképes hordó eladó. Széchenyi, út 14/b. sz. Sürgősen eladó a Gör­be utcában 181 n.-öl bekerített, fiatal gyü­mölcsös kúttal és deszkaépülettel. 19 ezerért. Egy 250-es, nagvkerekű. jó, mű­szaki vizsgázott Jáwa motor 4500 forintért — Tóth Pál, V. kér. Batthyány utca 41. szám alatt. Moszkvics 407-es és egy új, magas sport gyermekkocsi eladó. Besnvő utca 10. ______ B eköltözhetően eladó kertes kis családi ház. Cegléd Gerje telep 10. sz. Hajdú._________ E ladó 2.50-es szőlő­prés. borpumpa, desz­ka. gerenda. Kazinczy utca 1. Szövetkezeti lakás OTP átírással is, el­adó. Kossuth tér 6. III. em. 7.____________ Négy szobás új ház és porta eladó. Ceg- léd. Virág utca 14. sz. Azonnal beköltözhető ház, nagy portával el­adó. Érdeklődni le­het: Mizsei út 10. sz. alatt. _______________ B alatonfenyvesen, víz­parton. 100 n.-öles te­lek eladó Érdeklődni: Cegléd, Alkotmány u. 43. sz._________________ M érnökházaspár leg­alább 1 szoba konv- hás lakást keres meg­egyezéssel a város központjában, vagy a Szolnoki út környé­kén. Választ ,.Meg­határozott időre” jel­igére kérjük a ceg­lédi hirdetőbe, posta- fiók: 86. BMW személygépkocsi eladó. Érdeklődni: az ócsai újságosnál. Terményforgalmi Vál­lalat női fizikai dol­gozókat, három nyug­díjas fűtőt és két érettségizett személyt meósnak, kukorica- szárítás idejére fel­vesz. Kölcsey tér 1. (Közraktár). J 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom